Csillagnapló 3#: 2016.06.06.

Kb. este 9 felé a Hold után már szabad szemmel is megpillantható volt a Jupiter és az Arcturus is. Ami viszont sokkal jobban megragadta a figyelmemet, az egy érdekes trapéz alak volt nem sokkal a látóhatár felett. Gondolkodtam is, hogy a Herkules nem lehet, mert az sokkal magasabban van. Aztán leesett, hogy a Skorpió csillagképet látom, annak is 3 csillagát, az Acrab-ot, a Pi Sco-t és az Antares-t, kiegészülve a Szaturnusszal. Mivel a múltkor nem igazán sikerült a Szaturnusz holdjait megfigyelnem, úgy döntöttem, hogy újra meglátogatom a bolygót.

Jól is tettem, mert ezúttal sikerült is 3 holdat, a Rheat, a Titánt és a Iapetust is megpillantani! Igaz, a Titánon kívül a másik kettő nagyon nagyon halvány volt, csak a fókusz gondos beállításával és hosszú kukucskálással sikerült meglátnom őket.

Nem volt azonban ilyen szerencsém a Mars holdjaival. Ezek észlelése lehet, hogy kellőképpen nehéz kihívás is lesz, mert kis utána olvasás után rá kellett jönnöm, hogy ezen égitestek magnitúdója lassan kívül esik az én távcsövem észlelési képességein. Sajnos a Mars túlságosan fényes, gyakorlatilag elmossa a két icipici hold fényét. A legnagyobb esély megpillantani őket akkor van, amikor a legtávolabb járnak a pályájukon a Marstól, ez viszont némi tervezést igényel, hogy ugye pont akkor keressem őket. Bakancslistára felvésve ;).

Miután kibolygásztam magam, kaptam az alkalmon, hogy megkukkantsak három mélyég objektumot is, ha már épp a Skorpió csillagképben nézelődtem. Ez két gömbhalmaz volt, az M4 és az M80, valamint a Ró Ophiuchi-ködkomplexum, azaz annak csak a három legfényesebb csillaga (a linkelt oldalon a kék ködösségben).

Ezek után gondoltam, újra megpróbálom megtalálni az M51-et (Örvény galaxis) és az Androméda galaxist is.

Az M51-et a csillagtérkép szerint nem nehéz megtalálni, és valóban nem is az. A Göncölszekér (csak azért se Nagy Medve :D ) rúdjának utolsó csillagától, az Alkaid-tól kell elindulni kb. 2,5 fokot a Vadászebek csillagkép egyik csillaga, a Cor Caroli felé. Hát jó sokáig keresgéltem, de csak meglett a paca! :D Az M51b-t mondjuk nem sikerült észlelnem, annyira diffúz volt maga az egész. Arra ugyanis ne gondoljon ám senki se, hogy egy ekkora a távcsőben bármiféle struktúrát, vagy élességet fel lehet fedezni ezekben a galaxisokban! :) Ahhoz túl kicsi, és különben is, az asztrofotók mind-mind utólagosan feldolgozott, kontrasztjavított, hosszú expozíciós idejű képek. Még az M31, azaz az Androméda galaxis is csak egy jól körülírt, ovális homályosságnak látszott, közepén határozott fényességgel, valahogy így:

Merthogy ezúttal végre sikerült megtalálnom az M31-et is! A múltkori tapasztalatokon okulva ezúttal az Androméda csillagkép Mirach csillagáról (Beta Andromeda) indultam el. Igazából el se lehet téveszteni, onnantól csak "felfelé" kell nézni a távcsővel, és egy-kettőre meglesz. A kísérő galaxisokat azonban ezúttal se láttam. Majd talán ősszel, akkor magasabban lesz az égbolton.

Apropó, elkezdtem ismerkedni az ekvatoriális mechanikával is. Egy kicsit még fura, de meg lehet (meg is kell!) szokni. Gyakorolni kell.