NAS

 ( gee | 2015. december 8., kedd - 0:47 )

Régóta gondoltam rá, hogy jólenne egy $subject, de eddig igazán elvoltam nélküle.

Most viszont vettem néhány biztonsági kamerát, amik mozgás esetén valahová szeretnének felvételt készíteni, és erre jó lesz a NAS.

Alapvetően a következő az igényem:
-laptopról, tabletről, telefonról elérhető legyen az adat, otthonról wifin át is és távolról is (munkahelyi hálózatról, mobilnetről, akármi).
-simán beépüljön a linuxos fájlrendszerembe, tudja mindazt, amit most tud az USB-s külső lemez, amin ext4 van.
-windows és android alól is működjön
-könnyen tudjak a jelenlegi USB-s külső lemezre backupot készíteni a NAS-on tárolt adat általam meghatározott részéről (a NAS 6T a külső lemez 3T méretű)
-legyen snapshot lehetőség - backup előtt, illetve ha lehet, vissza lehessen menni mondjuk pár napot/hetet a snapshotok segítségével az időben, változott fájl eredetijét, törölt fájlt elővenni
-automatikus karbantartás (pl. a biztonsági kamerák felvételeit pár hónap után törölje)
-email alert bizonyos esetekben (pl. fogy a tárhely, haldoklik a lemez)
-jó lenne jogosultságkezelés, de nem tudom, ez hogyan működik windows és linux számítógép és android telefonok és tabletek mellett. Lehet, hogy egyszerűbb lesz külön mountpontokat készíteni emberenként vagy eszközönként.

Vettem első nekifutásra egy D-Links ShareCenter DNS-320L típusú kütyüt, meg bele egy piros WD lemezt. A sharecenter nem volt drága (kb. 18 ezer forint), de felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Tetszik a mérete, tetszik, hogy kompakt. De nem tetszik, hogy egységsugarú felhasználóknak van tervezve, alap információkat csak nagy nehezen sikerül kiderítenem (ha egyáltalán), és a tudása limitált.

Azon gondolkodom, hogy jó lenne helyette egy másik. De milyen? Valami cég kész terméke? Vagy én rakjak össze valamit otthon? De milyen elemekből?

Jelenlegi eszközről vélemény, igények, álmok:

Jó az, hogy (elméletileg) telefonról használható. Ezt még nem próbáltam ki. Igazság szerint nincs is bekapcsolva a funkció még és annyira bonyolult a konfigurálása a cuccnak, hogy nem is tudom, hol kéne.

Annyira bonyolult, hogy sokáig azt hittem, csak Sambát tud és NFS-t nem. Órákon keresztül vacakoltam vele, mire ráakadtam, hogy támogatja az NFS-t is (meg WebDAV-ot), és még legalább két óra volt, mire sikerült kiajánlani valamit nfs-en, és végül felmountolni a laptopomon.

Ami nem tetszik: Samba és NFS alapnak jó, de kicsit kevés. Szeretnék egy olyan hálózati fs-t, amit fel tudok mountolni a linuxos laptopra, nem gond neki, ha megszakad a hálózat (értsd: észreveszi, lekezeli), támogatja a szokásos dolgokat, mint soft- és hardlink, sparse fájlok, kis/nagybetű, fájl tulajdonos, csoport, jogosultságok.
Ideális esetben mindezt távolról, biztonságosan, bár lehet, hogy ez túl nagy kérés. Ha ilyen nincs, simán jó ugyanez csak LAN-on, mérsékelt biztonsággal.

Nem tud alert emailt küldeni gyakorlatilag, mert a gmail nem hagyja kapcsolódni. Azt mondja, hogy egy régi, nem biztonságos eszköz akart bejelentkezni, használjak inkább gmail-t. Én csak egy sima authentikáció utáni levélküldést akartam :-)

Jó lenne, ha tudna rsync-et, ideális esetben úgy, hogy pl. fájlok összehasonlításakor nem kéne a régi fájlnak eljönnie először a laptopomig a hálózaton, hanem a doboz mondjuk számoljon checksumot, ha a -c opciót adom meg neki. De enélkül (és a -c opció nélkül) tudok élni.
Jelenleg lassú hálózaton használom a checksum opciót (két számítógép között), de mondjuk LAN-on meglennék nélküle.

Jó lenne, ha valami ügyes és okos fájlsystem lenne a NAS alapja. A dlink eszköz ext3-at használ (ezt is sokára tartott kideríteni), de én örülnék valami zfs vagy btrfs szerű dolognak. Szeretném, ha lenne snapshot készítésre mód, ha lenne deduping (a régi archivált szeméten belül biztosan hatalmas mennyiségű a duplázás/triplázás), ha szét tudnám dobálni a harddisk kapacitását rugalmasan kötetekre (jelenleg minden egyben van, csak annyit tudok, hogy könyvtárakat ajánlok ki ide-oda, és quotá-t adok egy-egy felhasználónak).
Illetve most nagyon bután megy a leállítás: vagy simán kikapcsolom az eszközt (ami felteszem nem használ a mountolt fájlrendszernek), vagy bejelenkezem egy böngészőn keresztül az admin felületre admin felhasználóval, és a menüben keresgélés után megtalálom, hogy hová is rejtették el, és ott kiadom a parancsot, hogy poweroff.
Ideális esetben lenne egy leállítás gomb, amit megnyomva elindulna a shutdown folyamat.

Örülnék, ha a NAS-ról könnyen tudnék backupot készíteni, pl. rádugok egy USB-s külső hdd-t, és másolja le rá ami változott. Ha az új eszközön lenne egy USB3 port és előre beállított rsync parancsot lefuttatna, ez simán menne.
A jelenlegi eszközön van USB port, de ha jól láttam max. annyit tud, hogy az oda feldugott hdd-t is megosztja a hálózaton (ami hasznos, de backupra nem jó).
A dlink tud különféle backupokat, pl. másik dlink nas-ra vagy amazon cloudba, de ezek nem pont azok, amik nekem kellenek.

biztos van még számos dolog, amire nem is gondolok, nyugodtan írhattok ötleteket.

A dlink nas tud torrentezni, ez nem kell nekem. Azt hiszem, tud valami media szerver dolgot is (gondolom DLNA), ez OK, de igazából nem is tudom, mikor használtam ilyesmit utoljára. A DLNA mint olyan, nem nagyon jön be nekem. Pl. feliratokkal nem tudott mit kezdeni a TV-m. Ha nagy ritkán letöltött filmet akarnék nézni, egyszerűbb a laptopról lejátszani vlc-vel. Persze el tudnék képzelni jól működő médialejátszó cuccot is, de most ez nem fontos szempont.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Synology. A zfs/btrfs (és így a dedup) kivételével minden van benne, ha mégsincs, fel tudod rá tenni (mellesleg a ShareCenterre is, de azért az egy elég limitált cucc, én is örültem, hogy milyen olcsó, de pont a héten szabadulok meg az utolsótól).

(A ShareCenteren, ha megnyomod a power gombot, rendes shutdownt csinál, nem sima poweroff.)

Poweroff: Na ezt jó tudni. Hihetetlen, hogy a hozzá adott könyvben meg sem említik a leállítást. Ahogy egy csomó mást sem.

Amit NE válassz: Thecus NAS
Sajnos ilyet vettem tavaly, és valami borzalmas... Pedig agyon dicsérték a neten.

Synology felé kacsingatok én is egy ideje, csak pénz kéne rá.

Az olcsóbbak közül ezt a zyxelt szokták ajánlani. (Nem tudom, hogy kezel-e kamerát, de mindenfélével lehet bővíteni a tudását.)
Amúgy meg Synology (az olcsóbbakban is van 2 kamera licenc) vagy esetleg Qnap.

Egy drágább Synology helyett már lehet, hogy érdemesebb építeni egyet, főleg ha speckó igényeid vannak.

Mit kell a kamerán kezelni, vagy miért kell hozzá licenc?

Amit vettem két kamera, azok egyszerűen NFS-re akarnak menteni. Szerintem a NAS nem is tudja, hogy kamerától jön az adat vagy csak másolok valamit a laptopomról.

"It allows users to watch live feeds, playback recordings, and batch manage cameras." supportalt kamerakat tudod managelni, tavolrol nezni(nem egyesevel port forwardolva, hanem kozponti helyrol, a nasrol). Nyilvan erre nem mindenkinek van szuksege, inkabb r=1-nek illetve cegeknek igazan hasznos.

plána, h rögzíteni is tud, talán motion-detect-el is.

A kamerán be lehet állítani, hogy pl. akarok ez motion detect-et, ha igen, akkor milyen időszakokban (pl. hétköznap csak este 6-tól reggel 7-ig, hétvégén 0-24), be lehet rajzolni a képen, hogy melyik területen érdekel a mozgás (szóval pl. az úton haladó forgalom nem).

Ezután ha van mozgás, akkor a kamera felvételt készít és lementi a NAS NFS-en kiajánlott tárhelyére.

Á, értem.

Igen, nekem a kamerákat egyenként kiengedve lehet nézni a live feedet, illetve a kamera gyártójának az alkalmazásából lehet a kamerákat állítgatni. Egyenként, nem batch-ben, bár nem is tudom, hogy az nekem mikor kellene (persze lehet, hogy nem én vagyok a célcsoport).

A NAS-on lévő felvételt meg böngészőben megkeresve tudom lejátszani. Gondolom ha a NAS támogatná a kamerát, akkor mondjuk ehhez valami egyszerű felületet (cél weboldalt) kapnék.

Ha építeni akarnék egyet magamnak, akkor milyen alkatrészekből érdemes összerakni?

Gondolom kell egy kis méretű, halk, keveset fogyasztó számítógép, mint mondjuk egy Banana Pi, csak lehetőleg egynél több SATA porttal, gigabites ethernet csatlakozóval, USB3 csatlakozóval és olyan processzorral és memóriával, ami bírja az adatok mozgatását, meg ha esetleg RAID5-öt használnék, akkor annak a számolását.

E mellé kellene valami doboz, amibe belefér 2 (vagy 4) 3,5"-es hdd és tud nekik áramot adni.

Egy HP microserver az mindent tud, amit akarok (4 SATA hely, 2xUSB3, 2xgigabit ethernet), de persze az simán 4x annyiba kerül (a legolcsóbb, amit láttam, de van sokkal többért is), mint a mostani NAS és van benne egy halom dolog, ami nekem igazából nem is szükséges (pl. optikai drive és videokártya). Cserébe csak telepítenem kell egy Linuxot, beállítani amit akarok és már mehet is.

Tudtommal a Microserverben *nincs* optikai eszköz, csak a kiaalakítása van meg. Annyi, hogy a régebbi szériában (N??L) még teljes magasnak volt hely, a Gen8-ban már csak slim-nek. Ez a csak telepíteni és beállítani kell meg persze akár heteket is elvihet, mire készen vagy - ezzel együtt is aki kicsit is hozzáértőbb, azoknak én is ezt szoktam javasolni.

Egy alap microserver nem kerül többe (vagy csak alig) mint egy 2 helyes Synology NAS. Sőt, ha azt nézem, hogy 4 lemezhely van benne, akkor olcsóbb, mint a legolcsóbb 4 helyes Synology NAS (azok 100k körül kezdődnek). Egy HP gen8 microserver 65k körül van újonnan 2 vagy 4 GB rammal optika és lemezek nélkül. (HDD a NAS-ba is külön tétel.) Egy Synology 215j 53-55k körül kezdődik (ez 2 HDD-t tud fogadni). És amúgy a microserveren nem nagyon kell építeni semmit, csak telepíteni. (Nekem egyik sincs, én is mostanában agyalok a dolgon.)
Telepíthető rá OMV vagy Xpenology (ez a Synology szoftvere gyakorlatilag), vagy akármilyen testreszabott rendszer.

A legolcsóbb, amit most hirtelen találtam, az ez.

Ez valamivel drágább, olyan 71 500 Ft. 4G RAM, optikai meghajtó nélkül.

Nem írtad hol laksz. Én ezt találtam eddig legolcsóbbnak Pesten.

Nincs jó tapasztalatom a HP termékeivel.
Pár éve 5-10 még azt mondtam, hogy ha nyomtató, akkor HP, minden más, amin HP logó van, kuka.
Már a nyomtató is kuka.
--
PtY - www.onlinedemo.hu, www.westeros.hu

Nekem 2001 óta kettő kivételével minden céges laptopom Compaq ill. HP volt.
Emellett van egy jó régi, céges leselejtezésen vett HP desktop gépem meg egy haverokkal közös (szintén régi, szintén leselejtezésen) vásárolt HP szerver.

Eddig elégedett vagyok ezekkel. Nem mintha a két céges Dell laptop rossz lett volna, vagy az egyik ügyfélnél kb. egy évig használt Thinkpad nem lett volna legalább ugyanolyan jó.

Nem a neve miatt akarok HP-t venni, viszont nem is fordulok el valamitől csak azért, mert HP logó van rajta.

(Saját HP nyomtatóm nem volt még, arról nem tudok nyilatkozni)

Nekem nem volt HP-m, sok egykori munkatársamnak/ismerősömnek igen. Sokkal több volt rájuk a panasz, mint sem.
Nekem eddig két notebookom volt. Egy MSI MegaBook S262 2007 elején vettem, a mai napig jó - igaz, már ütött-kopott, mert 3 évig a nagyobbik lányom nyúzta, egy éve meg már a kisebbik. A gyári akksik is rendben, szépen működik, csak SSD upgrade volt benne a sebesség oltárán.
A Sony Vaio VPCZ13-asom most lesz 5 éves, erről ugyanezt mondhatom el (a kor kivételével, meg ezt a mai napig én használom). Mindennel meg vagyok elégedve, sok mai "főnököknek szánt" notebook mind teljesítményben, mind kivitelben nem üti meg azt a szintet, amit nekem nyújt. Nem is kívánom lecserélni egy darabig :)
Meg kell jegyezzem azonban, hogy a nagyobbik lányomnak egy éve vettem használtan egy HP Elitebook 8460p-t, ami kb ugyanolyan korú, és képességű, mint a Sony-m, de azon kívül, hogy a billentyűzete ronda, és a kijelzője nem szép, és amúgy az egész kivitelezése/súlya hagy némi kívánni valót maga után, komoly baj nincs vele, működik.

--
PtY - www.onlinedemo.hu, www.westeros.hu

Konkrétan nem, de a profilomban benne van, hogy jelenleg Londonban.

Akkor ne kapkodj. HP microserver 1-2 havonta cashback akcioban van itt UK-ben.

Ha jol emlekszem talan £110 vagy 120 -ba kerult.

Már hogy cashback kitől?

Olyan cashback-et most is láttam, hogy a HP-től valami 55-öt vissza lehet kapni egy ilyen kütyü vásárlása után, csak épp a HP weboldalon azt írják, hogy tőlük nem lehet megrendelni, nézzek viszonteladó után.

Arra gondolsz, hogy a viszonteladótól lesz cashback? Vagy te a HP-tól vetted cashback után 110-ért?

Ja, igen, látom, hogy megy ez.

Szóval megrendeltem 165 fontért és visszakérhetek a HP-tól 55-öt, így a végén 110 lesz.

Nem rossz.

Köszi, hogy mondtad, mert tegnap ugyan láttam ezt a cashback oldalt, de nem értettem, hogy megy ez és simán kihagytam volna.

Pont igy :)

Megveszed viszonteladotol teljes aron aztan kitoltod a formot amit elpostazol a HP-nak. Ok visszaigazoljak aztan par nap mulva atutaljak neked.

5 db gepet vehetsz igy.

Arra vigyazz hogy csak olyan viszonteladotol vegyed akinel fel van tuntetve a cashback akcio ugyanis az csak a UK piacra szant gepekre ervenyes!

sub

gmail küldéshez app password kell, ne a saját jelszavadat használd:
https://support.google.com/mail/answer/185833?hl=en

Egyébként a d-link egy fos és vegyél Synology-t :) vagy építs XPEnology-t

Á, értem akkor mi a gond.

Igen, a hozzászólások alapján szerintem építek.

Lenovo® ix2-dl

Határozottan jó kis cucc.
--
PtY - www.onlinedemo.hu, www.westeros.hu

leánykori nevén iomega

Szinte bármelyiket választod is, a gyári szoftverük mindenképp tartalmaz backdoor-t, és a benne található technikai megoldások is röhelyesen bénák. Ezalól talán a Synology kivétel - ám ez az árcédulán is meglátszik.

nekem egy Zyxel NSA-325 hardverem van, de a gyári foshalmaz helyett Arch linux van rajta. Innentől azt teszel rá amit akarsz. (Egyéb források szerint debian-t is rá lehet húzni)

Amit én 'feltettem' rá:
- ext4 filerendszer
- soft RAID1*
- minidlna
- samba4
- nfs

- owncloud

Ez utóbbinak elég nagyok a hardverigényei, de a sync kliens igéretesnek tűnik - nagyjából emiatt kezdtem el vele foglalkozni, de mélyebb tapasztalatom még nicns vele.

A tapasztalataim szerint a legnagyobb probléma a házi megoldással a userek managelése, különös keéppen a jelszó cseréje és/vagy resetelése.

* a RAID létrehozása nem triviális, de úgy egyébként maga a firmware csere sem.
Csak az álljon neki saját NAS-t barkácsolni, aki látott már linuxot és ARM** rendszert közelről. Értsd: tudja mi kell ahhoz hogy egyátalán bootoljon, todjon telepíteni grafikus varázsló nélkül is, és legyen legalább egy másik gépe, amiben elő lehet készíteni a NAS-ba szán diszke(ke)t.

**PC-ből NAS 'varázslás' egy másik kategória, de a végeredményt biztosan nem fogod szívesen nézegetni és hallgatni az asztalodon ;)

Disclaimer: I am not speaking on behalf of my employer, this is my personal opinion

--
zrubi.hu

PC-ből NAS ügyben nem értek egyet. Egyrészt nem nézegetni kell, másrészt pedig nem kötelező azt hangosra építeni.

Ez mennyire igaz? Agyalok egy Synology beszerzésén, de nem tudom mennyire biztonságos egy ilyen kész eszköz.

Van hozzá egy csomó app mobilra is, ezekről sem tudni mennyire megbízható és biztonságos?

"Szinte bármelyiket választod is, a gyári szoftverük mindenképp tartalmaz backdoor-t, és a benne található technikai megoldások is röhelyesen bénák. Ezalól talán a Synology kivétel "

Biztonságról nem tudok nyilatkozni (nem hiszem hogy a többi jobb lenne), de a Synology talán az egyetlen aminek normális mobil appjai vannak Androidra és iOS-re is. DS Audio, DS Download etc néven keresd őket. Távolról is megy, a Synologynak van ingyenes saját DDNS szolgáltatása is (synology.me), tudod magadnak streamelni a zenét/filmet akár mobilon is, csak olyan doboz kell amiben elég erős a proci a re-encodehoz.

Ezzel már el is érkeztünk az XPEnologyhoz, tekintve hogy az erős CPUval rendelkező Synology-kat sokkal olcsóbban meg tudod építeni házilag :)

Filmet és zenét nem tennék fel rá amúgy sem. Arra ott a otthoni cubietruck + htps + TV kombó

Amit néznék viszont az a kamera, ahhoz melyik kellene hogy ne legyen gond a hardverrel? Két kamerás opció elég nekem, Max 4 de az csak távoli jövő..

Amire használnám és biztonság miatt kérdeztem azaz hogy Dropboxkent használnám mobilról is. Jó lenne a képeket egy helyen tudni úgy hogy az nem jut el az anyacéghez vagy egy harmadik félhez

HP Microserver? Én azért vettem, mert mint kiderült nem drágább mint egy NAS, viszont sokkal sokoldalúbb. Egyelőre még nincs nagyon feltelepítve, egy Debian ment rá, egy meglévő 1TB-s diszk, és kapott egy Geforce 210 videókártyát a HDMI kedvéért, a többit majd meglátjuk.

van benne egy matrox alapból. Viszont arra nem is számítottam, hogy tehetek bele új kártyát.
Mondjuk nekem nem is kell, úgyis headless lesz. iLO-n és ssh-n keresztül intézek mindent.

Nekem iylen feladatokat (kamera szerver, torrent, MiniDLNA, SMB, mozgásérzékelő, kismegszakítós relékapcsoló 433MHz-n keresztül)
egy Banana Pi M1 látja el.
Kiválóan.
Van rajta SATA-2.5" wincsi, USB, meg ami fontos GPIO.