Linux + stabilitás

 ( Turion | 2015. január 1., csütörtök - 10:46 )

Üdv!

Régóta felvetődött bennem már egy kérdés, de sosem kérdeztem még meg.
Ez pedig a GNU/Linux stabilitását érinti.

Ugye egy Windowsal ellentétben itt élesen elkülönül egymástól a rendszer, illetve a grafikus felület, továbbá a programok.

Mármost Windows esetén gyakran volt, hogy egy szar program teljesen gallyra vágta a futó rendszert és csak reset segített, jobb esetben. Esetleg BSOD vagy egyéb nyalánkság.

Linuxon is találkoztam már kellemetlen problémákkal, bugos programokkal (hajajj!), de akárhogy is emlékszem vissza, a programok alatt futó rendszer stabilitását még sosem sikerült megingatnom.

(egyszer mondjuk rootként apt-get remove glibc6 eléggé kiherélte az amúgy betonstabil Debianomat, de az még évekkel ezelőtt volt...)

Jól gyanítom, hogy a sok hiba gyakran vagy az X, vagy az ablakozó toolkit vagy pedig az adott program hibája és az alatta levő rendszer valójában stabil?

Sokszor előfordult, hogy bugolt egy program, de sikerült Ctrl-Alt-FX -el TTY-re váltani és pl sudo stop lightdm/mdm/gdm/kdm vagy egy killall Xorg paranccsal megoldottam, majd újraindítva az X-et minden jól ment tovább... és közben nem kellett újraindítani.
Olyan is volt, hogy kifogytam a RAM-ból (szinte csak openSUSE/KDE alatt sikerült ezt összehozni) és intenzív swapolásba kezdett a rendszer... de ilyenkor is ha türelmes voltam, nem kellett mindig reset, hiszen a TTY itt is megoldotta végül.

Tehát a kérdésem az, hogy mennyire helytállóak a több éves megfigyeléseim ilyen téren? Mert én eddig ezt a GNU/Linux egyik legnagyobb erényének tartom személy szerint. (BSD-vel vagy UNIX-al nincs nagyon tapasztalatom)

Szívesen hallgatnám mások ezen irányú tapasztalatait is.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

"Mármost Windows esetén gyakran volt, hogy egy szar program teljesen gallyra vágta a futó rendszert és csak reset segített, jobb esetben."

Ez Win9x alatt lehetett, NT-alapu windowson sem volt ilyen, bluescreen-t meg a kernel modban futo driverek okozhatnak, ezek linuxot is hazavagjak.

Szerk: [url=http://msdn.microsoft.com/en-us/library/windows/hardware/ff554836(v=vs.85).aspx]olvasnivalo[/url]

Szerk2: a faszer' nem mukodik az url bbcode?!

----------------------
"ONE OF THESE DAYS I'M GOING TO CUT YOU INTO LITTLE PIECES!!!$E$%#$#%^*^"
--> YouTube csatornám

"NT-alapu windowson sem volt ilyen,"

azert NT4.0 -t rendszeresen kellett ujrainditgatnom anno, pedig semmi csicsa, intel vas, es egy dosos programocska futott rajta le orankent.
( ugyfelek adatait zippelte ossze. )

xp -t meg peldaul a jokepu szinen dosos ~60KB meretu lines nevu jatek siman lerohasztja.

"Ez Win9x alatt lehetett, NT-alapu windowson sem volt ilyen..."
Hát, ezt azért nem mondanám. Még winxp esetén is többször előfordult, hogy egy alkalmazás úgy hazavágta az egész rendszert, hogy újra kellett indítani reset gombbal, mert a billentyűzetről nem tudtam csinálni semmit...
Későbbi windowsokkal nincs tapasztalatom...

Ez minden windowsnál fenn áll, különösen egyes játékok esetén.

NT 3.5-ig nem kernel módban futott egy csomó -pl. képernyő- driver.
De az NT 4.0-ban a sebesség oltárán feláldozták ezeket a tervezési szabályokat.

Windows 7-nél és 8.1-nél is tapasztaltam már ilyet.

Releváns thread:
http://hup.hu/node/137525

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Nem ehhez a szálhoz tartozik, hanem alább 'gelei' linkjéhez. A kedves fórumtárs elfelejtette megemlíteni, hogy az alábbi link megnyitása az oprendszer/böngésző összeomlásához vezethet. Kéretik a linket eltávolítani vagy odaírni ezt a figyelmeztetést.

:^[

B.Ú.É.K :-D

Köszi, akkor mostantól lxc konténerben lesz a böngészőm, úgy csak a konténer omlott össze :-)

Köszönöm, most már tudom, hogy mivel sz*passam a kollegákat/haverokat :D

Most epp Win 8.1 alatt: "Display driver stopped responding and has recovered" es megy tovabb az elet. Ubuntu alatt csak Chrome omlott ossze.

Ja, linuxoknál elég random, hogy az adott disztibúció hogy reagál. Azért volt itt olyan, akinek kicsit jobban megfeküdt tőle a gép. :)

Linux Mint: Driver kifeküdt, de a rendszer annyira lehalt, hogy TTY-re se lehetett átlépni. Csak reset.

Azért jó kis oldal azt el kell ismerni. Szerintem gyorsan küldök egy körlevelet.

OSX (10.9) alatt is megfogta a teljes gepet 8-10 masodpercre, aztan ment minden tovabb mintha mi sem tortent volna.

---
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

meglepo, de aszittem lefagyott az xp, aztan kb ~15 mp utan a vasarnapi papot jatszotta, mintha mise tortent volna.

Na látod, bezzeg ha upgrade-elnél, akkor W8.1 + IE11 kombóval csak fél másodpercre akad meg. :)

Bazi vicces hogy a felesegem laptopjan neteztem es konkretan kiakadt a gep es ujra kellett inditani, amin epp vizsgamunkat ir(t).
Azt hittem hogy ez nem a prohardver, hogyan szop@ssuk a jonepet cimu f@szporgettyu topikja, hanem egy szinvonalas szakmai forum. Nyilvan tevedtem. (ismet)
De a legszomorubb hogy meg orulnek is ennek itt a jonepek, komolyan az eszem megall!

>felesegem laptopjan
>epp vizsgamunkat ir
>neteztem
>hunger.hu

^ "szinvonalas szakmai forum"

:)
"Még örülnek is neki."

Gondoltam leirom a velemenyemet neked is de meggondoltam magam, mert remenytelen szelmalom harc.

implying mások netre hányt Véleménye bármiféle értékkel bír a szórakoztatási faktoron kívül

Joke's on you, nem kéne olyan oprendszert használni 2015-ben, amit megborít egy böngészőben futó szkript. Windowst vásárolni itt tudsz, de úgy hallottam, a Canonicalnak is sikerült már megoldani ezt a herkulesi feladatot.

Illetve általános iskolai számtech tananyag, hogy ha valamin dolgozol, azt rendszeresen kell menteni. Sőt, talán LibreOffice-ban is van document recovery funkció.

Ha nem tevedek, akkor azt irtam, hogy vizsgamunkat ir(t), es nem azt hogy elvesztek az adatok.
Amugy koszi a tajekoztatast, hogy altalanos iskolai tananyag a mentes, ezzel most aztan sikerult bebizonyitani az igazadat. Kivancsi lennek hogy mit szolna az uzemeltetes itt, hogy ha mindenki poenbol telibaszna az oldalt fertozott oldalak linkjeivel?! Tisztan latszik hogy menthetetlen kategoria vagy!

-1

Elegtelen

> ha mindenki poenbol telibaszna az oldalt fertozott oldalak linkjeivel
> fertozott oldalak

http://i.imgur.com/ZIeJQFS.jpg

Egyébként pedig nyugodtan hagyd figyelmen kívül, hogy
1) teljesen legitim szkript van benne, ami
2) az oprendszerek nagy részét (t.i. OS X, Windows, mainstream linux-disztribúciók) valamiért nem bántja

> mainstream linux-disztribúciók

Valszeg nem sok köze ahhoz, hogy mainstream-e a distro vagy nem, a dolog leginkább a GPU driverben dől el. Másik topicban volt Win7-es kékhalál is, az is a driveren múlt.

A GPU resettel elveszett context újraépítésében az alkalmazásoknak is rész kell venni minden rendszeren (már ha volt nekik ilyen), a driver mellett ebből adódhat még probléma. Ha a Linuxos kompozit OpenGL ablakkezelő nem reagál, akkor a full desktop megfagy. Ha az alkalmazás nem reagál, akkor az ablak fagy be, lesz átlátszó, stb. A mainstream Linuxos ablakkezelők (mutter/kwin/compiz) biztos kezelik ezt a dolgot, de talán van ami nem, nem tudom.

A problémás esetek 95%-a valszeg egyszerűen a hibás/régi driverből adódik, oprendszertől függetlenül. Driverek tekintetében viszont tényleg a Linux van a legrosszabb helyzetben, nagy általánosságban. Többek közt ilyen gondok miatt van GPU driver blacklist a böngészőkben.

Amúgy a poszthoz annyit, hogy szerintem ez minden rendszeren megoldott dolog kb a Windows 98 óta. Ott tényleg csoda volt az egy hetes uptime, akármit csinált az ember, de azóta idejét se tudom mikor láttam olyat, hogy lefagyott volna a gép, mint Vágási Ferinek. Valszeg számít, hogy csak alaposan összeválogatott vasakon dolgozok.

Ha már itt tartunk, esetleg a *BSD hogy reagál rá?

opensource, kipróbálhatod

Ki fogom próbálni, már egy jó ideje csábít a bsd, csak még nem tudom melyiket szeressem. Open vagy Free között vacillálok. De ha készen lesz pár napon belül a kvm host szerverem, akkor kipróbálom mindkettőt. (itt most nem akarok erről szálat indítani, csak úgy leírtam)

>kvm

:^)

Ezt nem tudom miért írod, de több leírást találtam, ami szerint működik mindkét BSD kvm alatt.

És hogyan szeretnéd kipróbálni, hogy az adott OS grafikus vezérlője összerombolódik-e?

Elküldhetem ezt az egyik illetékesnek? :-)

há hogyne

+1
Jogos, akkor mielőtt megy rá az éles rendszer, felteszem a két os-t és úgy tesztelem.

FreeBSD 10.1, nvidia, lxde, chromium böngésző: Semmi nem történt. Betöltődött az oldal, két képpel, amik hibaüzenet "jellegűek", de nem a rendszer, vagy a böngésző dobta a hibát, hanem a weboldal kódjában volt két img tag. A rendszer meg se rebbent, még a böngésző se omlott össze, tovább lehetett használni.

Van WebGL? Egyébként nem sok teteje van a vizsgálatnak.

Nálam BSD alatt Foxban szépen blokkol a noscript, - megmutatja mind a 3 URL-t. (Vissza nyíl és olvasok tovább...) Azaz, észre sem veszem a problémát :)

...és noscript nélkül? :-)

Ubuntu 14.04.1 LTS x86_64 + Google Chrome 39.0.2171.95 (64-bit), semmi sem történik.


Ubuntu 14.04.1 LTS x86_64

és van webgl nálad, ez az oldal (játék) betöltődik?

mert nekem ugyanennél az összeállításnál (nvidia kártya) úgy lefagy, hopgy csak a reset segít :-(

Elmondom hogy mi a gondom a linkkel, ha lett volna 1 megjegyzes hogy xyz dolog tortenhet, akkor kb 100% hogy nem nezem meg, meg csak viccesibol sem. Ezert mondtam hogy prohardver, meg egyebek. (miert nem olvasom el a topikot, ja hogy en vook a hulye, hat lehet)

Masreszt az eredeti megjegyzesedrol, hogy mar altalanosban is tanitjak...
Mielott itt mindenki jatsza a nagy arcot, meg a nagy en mindent tudok csokat, errol elmondom en is a velemenyemet es nezeteimet, csak hogy helyere tegyuk a dolgokat. Bar bazi modon utalok dicsekedni, mert relative csoro csaladban nottem fel, tehat utalom a jo magyar stilust,(mennyit keresek/milyen autom van, stb...) de:

Jelenleg Londonban melozok es 40k.+ felett keresek, mint Cisco/Linux uzemelteto egy voip-os cegnel.
Pont 1 honapja kaptam egy allast itt ennel a cegnel: http://www.dxi.eu/ 45K-ert, de nem mentem at, mert 6 honap lett volna a probaido es a jelenlegi helyemen emelest kaptam, 33-rol 40.5-re, ami biztos 40k+ ellentetben a nem biztossal. (a 33k is kib@szott jo meg london-ban is amugy)
Persze gondolom mind csak veletlen es az osszes fonokom itt is, otthon is hulye volt, ellentetben az osszes expert-el itt a hup-on. (fuckin make me sick!) Szoval tuti hogy meg mindig csak dos-t hasznalok es bazira semmit nem tudok az IT-rol...

Aki itt van UK-ben az tudja, hogy ez mit jelent es hogy bazira nem egyszeru elerni!
Altalanos iskolai tanulmanyok...: Az Open University-n csinalom a BSc-t Networking vonalon, csak hogy kesobb legyen tobb papirom(cover my ass, csak ugy angolosan), nem azert mert bazira kell egy diploma, de ki tudja mit hoz a jovo.

Szoval ha nem haragszol akkor az altalanos sulis tanulmanyaidat, lehet hogy boviteni kellene(mit es hogyan linkelunk egy forumon), mert ha hiszed, ha nem en is lattam mar 1-2 dolgot, therefore nincs szuksegem a tanacsaidra, hogy hogyan kell menteni pl. Majd ha lesz feleseged, meg gyerekeid, nekem mar van 1 es 3, akkor majd fogod tudni, hogy a feleseg laptopja szent es serthetetlen. :)

Ertem az erveidet hogy miert szar a Windows, meg hogy miert kellene ezt meg azt csinalni, de jo magyarhoz en is mondhatnam ezt a peldat a hitelt felvett embereknek, akik otthon szopn@k: hogy "nem tartott pisztolyt senki a fejedhez hogy vegyel fel hitelt".

Ettol meg ugy kb. 1 millio ember nem tud fizetni, szoval ha nem tevedek, akkor itt is lesz/van egy par ember, aki pont verszemet kap(hat) egy ilyen fasza kis mondattol. Remelem hogy erted a peldat! Igazam van a peldaval, de lof@sz a seggembe, meg ha igaz is. Szoval igazad van, de....

Tapasztalat: Ha nem tevedek, akkor mar 97-ben az ELTE bolcsesz karon dolgoztam, mint Novell-es rendszeruzemelteto. Tehat kiszamolhatod, hogy mennyit meloztam mint IT-s. Igaz amikor kijottunk ide, kiesett vagy 5 ev, mert nem beszeltem rendesen angolul, akkor suliba jartam es tobbek kozott csinaltam Cisco CCNA-t, Windows vizsgakat es otthon uzemeltettem 1-2 cegnek.

A tobbieket, akik meg -1 eznek csokoltatom a homlokuk kozepen, mert latszik hogy nem ertik a problema(problemam) lenyeget!

Persze ha megint kocsog akarnek lenni, akkor mondhatnam, hogy mit lehet varni egy olyan orszagban az emberektol, ahol a fideszt sikerul 2x megvalasztani 2/3-al! Hat valszeg nem sokat, mert hianyzik a jozan esz!

+1, -1 lofasz egy!

Elolvastam az egészet, bár nem vagyok benne biztos így utólag, hogy megérte.

Mielőtt nagyon belemelegednénk: nem arra utaltam, hogy nem jártál általános iskolába. A lényeg, hogy az első hsz-ed erősen arra utalt, hogy adatvesztés volt (t.i. elpusztult a gép, amin éppen vizsgamunkát írt valaki). Ebből a helytelen következtetésből (mivel nem volt elég információ a megcáfolásához) levontam egy következtetést, majd megemlítettem, hogy egy laptop/PC újraindítása _nem_járhat_adatvesztéssel_, ha más nem, azért, mert az IT oktatást (pl. általánosban - analógia!) azzal kezdik, hogy a mentés gombot néha meg kell masszírozni.

A többi részére a posztodnak nem igazán tudok érdemben reagálni. Ha megnézed ezt a threadet (és a másikat is, ha már úgy is ott vagy), akkor láthatod, hogy kb. te voltál az egyetlen, aki rákezdte a prohardveres dumát, meg hogy úgy általában mekkora genyók vagyunk. Egy threaddel arrébb a cucc valakinek annyira padlóra tette a laptopját a weblap, hogy a gép utána nem bootolt, mégsem volt belőle ekkora fennforgás.

Az alábbi offtopic részletekre pedig azért nem tudok érdemben válaszolni, mert nem tudom, mi köze van a témához:
- jó meló Londonban (egyébként gratulálok, őszintén, semmi szarkazmus)
- csinálod a BSc-t (hajrá, szerintem jó ötlet)
- devizahitelesek
- Windows vizsgák (MCP és társai? nice, én is csináltam, egész hasznos, munkáltatók legalábbis szeretik nagyon)
- Fidesz

> mert latszik hogy nem ertik a problema(problemam) lenyeget!
Ez könnyen elképzelhető, én sem igazán. ;) Mármint persze, az a link _elvileg_ okozhat kellemetlenséget, de nem igazán tud túllépni egy vonalon, felesleges ekkora feneket keríteni neki. Ha úgy nézed, még egy elég súlyos hiányosságára is rámutat a rendszerednek.

Én azért hozzátenném, hogy megfogalmazástól meg adatvesztéstől függetlenül szerény véleményem hogy rosszindulatú kirakni egy ilyen linket figyelmeztetés nélkül. Sose tudhatod, hogy kinek milyen kárt okozol vele. Menteni illik, de mi van ha egy dvd írás közben fagy ki a gép? Vagy olyan több órás munka (videókovertálás?) szakad félbe amit nem lehet folytatni. Csak ötletelek, mert megértem hogy más miért húzhatja fel magát rajta.

De no offsense, én se háborogni jöttem, csak elmondani a véleményem :)

+1

En sem bantam volna egy figyelmeztetest, meg az elozo linken. Megnyitottam, elment vadaszni, restart (aztan persze a systemd/networking miatt jott a ysrescuecd, de ez masik tortenet)

De nem hapogtam miatta orakat, csak n+1 alkalommal fogadtam meg, hogy a hupon levo linkeket is ovatosan nyitom meg.

--
http://www.micros~1
Rekurzió: lásd rekurzió.

Én a hup-ot már csak lxc-ben futó firefox-szal olvasom :-)

>mi van ha egy dvd írás közben fagy ki a gép

trey, valamit csinálj a drupállal mert idepottyant egy komment 1998-ból

Ez még mindig működik?

Pont ezt allapitottam meg en is legutobb, szinten szomoruan.

Innen származik a fenti snippet, és itt van még néhány conformance teszt, lehet próbálgatni:
https://github.com/mapbox/headless-gl/tree/master/test/conformance-suite

win7 64bit + ie11 = kepernyoilleszto nem valaszol hibauzenettel ujraindult a bongeszo, es minden ment tovabb szal nem volt totalis osszeomlas.

Win7 64bit + SeaMonkey: szintén.

Nálam továbbra is csak megjelenik 2 kép, oszt csókolom... Mit kéne mást csinálnia?

--
Fontos! Ha berágok, nem feltétlen személyed ellen szól...
openSUSE 13.1 x86_64

Én már évek óta nem láttam rendes összeonlást se Linuxon, se Windowson, pedig mindent megteszek érte. Nem mintha különösebben hiányozna.
A tabletemet - ami a kínai ipar csúcsterméke - párszor újraindította a watchdog, de ez is kb. kétszer fordult elő.

Fuszenecker_Róbert

subs

Egyszeru memoriakezelesi (file cache feltoltodes egyszeru masolas kozben) problematol kezdve Intel driver fenyeroatallitojaig mindenfele dolgok okoztak mar nalam kernelpanikot. De "teny", hogy valoban nem eleg hozza egy "csak X-et hasznalo" programot futtatni. (Na jo, nem lepodnek meg, ha eleg lenne.) Kell hogy az a program egy GNU cp-t elinditson legalabb ;)

Driver oldalról a Linux a mai napig csontra fagyasztható, és számos alkalommal láttam is amint külső GPU driverek a sírba viszik a rendszert. Viszont Linuxon alig szoktunk külső drivereket felrakni, 10ből 9 esetben egy GPU driver kell.

--
arch,centos,debian,openelec,android

dev: http://goo.gl/7Us0GN
BCI news: http://goo.gl/fvFM9C

Nekem csak a gyári nVidia driverre van szükség, hogy rendesen kihasználhassam a GT610-em nyújtotta képességeket, de ha repóból rakom fel nincs is gond. Ha viszont a legújabbat szeretném használni, nos az nem épp móka és kacagás... és utána a nouveaut is úgy elkonfigurálja az nvidia telepítője, hogy öröm nézni. Sajnos annyira nem értek a dolgokhoz, hogy ezt kézzel meg tudjam kívatani. Így most Ubi 14.04.1 esetén megmarad nekem a "jó öreg" nvidia-331. De legalább jól működik.
Szerencsére minden más hardverem Plug & Play módon működik. (kivéve az Xbox360 kontroller, ahhoz kell az xboxdrv)


Ubuntu 14.04.1 LTS x86_64

Driver telepítés előtt elmented a régi konfig fájlt, aztán bármikor visszatöltheted.

Én is 331-es sorozatot használok, teljesen jó az. Igaz, elég muzeális a GPU -m, (8800GTS), és bár menne 340-el is, funkcionálisan nem sok értelme van váltani, így nem dolgozok vele.

--
arch,centos,debian,openelec,android

dev: http://goo.gl/7Us0GN
BCI news: http://goo.gl/fvFM9C

Nálam újabban a Chrome Stable + i915 driver fagyasztja csonttá pár pillanatig a felületet, majd jön a bugreport ablak.
--
Coding for fun. ;)

Gratulálok, a rendszered az elvárt módon működik.

14.04.1-en megszűnt a hiba.
--
Coding for fun. ;)