De mi van a bölcsészekkel?

Bő másfél évvel ezelőtt ott hagytam abba, hogy Anglia nem az a kimondottan kapkodós ország. Villanyszámlát például az első egy évben egyáltalán nem kaptam, pedig kimerítettem az EDF minden létező kommunikációs csatornáját. Nembaj - az ingyen villany jó dolog, pláne ha a lakásban minden azzal megy, én meg szóltam nekik időben meg még néhányszor, így nem is erről szól a mai^W tavalyi blogpost.

Hanem arról, hogy mire számíthat egy bölcsész a londoni álláspiacon ha bölcsész is szeretne maradni.

Le is lövöm a várható poént: legalább fél év malmozásra. Párom Pesten egy év alatt napi 10-12 órás (túlóra persze nincs) céges szervezgetéssel egy életre elegendő nagyvállalati kultúrát csomagolt magába a Nagy Cégnél, így úgy döntött az országváltással egyidőben visszatér a gyökereihez és valami értelmesebb munkát keres: újra bölcsész lesz.

De mit kezd Angliában valaki három bölcsészdiplomával amiből az egyik tanár, a másik angol, a harmadik meg finn? Tanítani ugye biztos nem fog mert se referencia se olyan képzettség amit itt elfogadnának tanárként, az angol diplomával meg... nos. Nézzük hát, mihez értünk még. Például beszélünk a finn mellett másik öt nyelven, ami remek, de egyrészt Londonban öt perc alatt negyven nyelvet számol össze az ember az utcán, másrészt az ezzel nyíló munkák általában pont ugyanolyan lélekromboló nagyvállalati kultúrába torkollnak mint amiből elmenekültünk. Tehát ha hamahama pénz kell, nagyjából ugyanazokból a multikból lehet válogatni, mint Magyarországon.

Rövid fejtörés után adódik is az ötlet - a bölcsész szeret olvasni, így amíg bölcsészes munkákra (múzeum, galéria, könyvtár, TO-s néni, stb) lövöldözik, elmegy hát önkéntesnek a közeli könyvtárba. A könyv egyrészt ugye finom, másrészt a könyvtár helyi referenciát ad, harmadrészt pedig az olimpia óta az önkéntesek nemzeti hősnek számítanak ami szintén nem elhanyagolandó egy itteni CV-ben. Ezután türelemjáték következik: bejárogatunk a könyvtárba jótékonykodni az időnkkel amíg gyűlik az önéletrajzunkban az angol munkatapasztalat és közben kitöltjük a heti 1-2 érdekesnek tűnő állásra a másfél órás webformot, vagy a világ összes szóközével és wingdings rajzelemével vérprofik által megszerkesztett kétórás-káromkodós jelentkezési lapot.

Informatikusokkal ellentétben ugyanis a bölcsészeket itt sem ügynökök tologatják bele minden pici résbe, hanem az intézmények saját HR adatbázisait kell megtöltögetni többé-kevésbé működő, néha Tomcat errorozó, néha éjszakára lehaló weboldalakon keresztül. Jobbik (vagy rosszabbik - nehéz eldönteni) esetben weboldal helyett Word97 .doc van ami ugyan nem köpi ki errorként a magyarországi diplomát, viszont gyárilag úgy tervezték hogy a legvégén makrók tolják át belőle a lényeget Access-be és ennek megfelelően PDF-ben beküldeni vagy LibreOffice-ból kitölteni orosz rulettet jelent. Tele tárral.

Untuk is már a hatodik hónap végén. Viszont mivel a könyvtári önkénteskedés mellé további angol CV-tételként párom felvett egy Arts Management képzést is, annak az első félévéből meg is volt a nagy konklúzió (már emiatt megérte az árát): művészeti területen elhelyezkedni itt alapjáraton is napi 6-8 óra smúzolást jelent London összes galériatulajdonosával és tárlatmegnyitóján, annyira meg ugye nem akar az ember mindenáron galériában dolgozni hogy körbeudvarolja érte a fél várost, éveken át. Maradnak tehát a múzeumok és a könyvtárak. Utóbbira mentünk rá, mert az önkénteskedésből mellékesen kiderült: könyvtárban dolgozni rulez.

Kb a 40. jelentkezés (fél éven át heti másfél) után ki is sorsolta párom a gép (van azért pici tolakodás) első körre, fel is vették egyetemi könyvtár-asszisztensnek azonnal. Nyolc hónappal később pedig a főnöke jobb helyet talált, felmondott, így valakinek a helyére kellett lépnie - néha az ország átlagsebességét cáfolva gyorsan is tudnak történni dolgok. De az elején az indulásra szánjunk minimum fél évnyi tőkét, lassú lesz. Hacsak nem adjuk el a lelkünket itt is egy multinak az első hónapban.

...hogy velem mi van? Semmi. Bár az első itteni munkahelyemet csak átmenetinek szántam fél-egy évre, azóta is ott dolgozom mert valahányszor elkezdtem felmondani, valamivel mindig meg tudtak győzni. Hát legyen.

( anr | 2014. 02. 21., p – 07:44 )

> mert valahányszor elkezdtem felmondani, valamivel mindig meg tudtak győzni.

es nagyduzzogva elfogadtad a fizetesemelest?
:)

--
Live free, or I f'ing kill you.

( Hiena v | 2014. 02. 21., p – 08:23 )

Háttérzenének:
Avenue Q - "What Do You Do with a B.A. in English?"
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

( Dacr (nem ellenőrzött) | 2014. 02. 21., p – 10:45 )

"valamivel mindig meg tudtak győzni"
Ó ha itthon is mindig győzködnének :D

( log69 | 2014. 02. 21., p – 13:07 )

Ha kérdezhetek egyet: Mennyire nézik le az embert Angliában külföldiként? Mennyire sikerül vajon angol barátokat szerezni, akik meg is hívnak és családdal összejártok? Általános véleményekre kíváncsi lennék.

Talán Londonban kevésbé a sok náció miatt? Egyéb helyeken vajon akinek nem jön be a nagy város?

Introvertáltként egyrészt csak általános véleményt tudok írni, másrészt London tényleg nem számít Angliának így nem is annyira reprezentatív az angol barátságokra nézve.

Az "összejárás" a kulturális gyökerek miatt itt nem annyira létező fogalom. Ha egy pillanatra kivesszük a képletből a külföldit, az angolok egymással sem járnak össze mert a háznak/lakásnak itt egyszerűen nincs olyan funkciója. Ha mondod nekik, nem értik. A legközelebbi dolgot az angol nők csinálják amikor hetente kettesben-hármasban összejárnak teázni a kertjükben, de a férfiak ebből kimaradnak és inkább elmennek sörözni. Ha valaki a család százéves jóbarátja akkor évente egyszer-kétszer persze elmennek együtt mondjuk színházba, koncertre, piknikelni a tengerpartra ha történetesen épp mellette laknak, picivel sűrűbben vacsoráznak is valahol, de ez nagyon, nagyon ritkán történik valamelyik félnél (szinte sosem). Ha van valami közös cél (foci, krikett, kertészkedés, tengerpart tisztítása, stb) akkor a közös cél idejére összeállnak idegenek is, de utána mindenki megy a saját dolgára. Informális (céges) társaságban meg akár minden este legurul együtt 5-8 pohár sört, de sem ebből, sem a közös célból nem alakul ki családi barátság.

Vidéken kevésbé rohangálós az élet így ott értelemszerűen több esély van arra hogy az ember a szombati piacon véletlenül másfél órát beszélget a paradicsomospultnál, aztán öt évvel később azon kapja magát hogy már csak beszélgetni jár ki és hirtelen gondolattól vezérelve meghívja az ismerősét teára, újabb öt évvel később meg véletlenül becsúszik egy közös barbecue a kertben (de inkább a mezőn/parkban) - kevés angolnak van erre igénye, sokkal egyszerűbb beülni néhány hetente kettesben-hármasban a kocsmába család nélkül.

A munka utáni sörivás angol nemzeti sport. Annyira, hogy ebéd mellé sem meglepő hogy néha azt isznak, egy pohár erejéig többnyire a főnök is becsatlakozik ha közös az ebéd.

De ettől még nem fogják együtt hordani a gyereket a bölcsibe és munkahelyváltásnál ugyanúgy kap az ember a régiektől egy másfél fontos konzerv "best of luck" képeslapot a sarki papírboltból, amit a kollégák fele aláír. Ha több évnyi közös éjszakázós-túlórázós emlék van a kalapban akkor néha jár a képeslap mellé pezsgő, de ritkaság. A bevándorlók egymás között jóval lazábbak ha olyan országokból jönnek ahol nem az esti sör számít közös programnak. Amerikai kollégám vitorlást vett magának skóciából és mivel széljárásfüggően minimum 2-3 hét lehajózni vele Londonig, meghívott bennünket a hazaút 10-10-10 százalékára. Román kollégáim vásárokba szeretnek elhívni, ukrán kollégám jóorosz módon az otthonába hívott. Angol kollégáim meg az esti sör mellett elpanaszolják hogy szar a magánéletük mert 9-10 körül érnek haza egy-egy kiadósabb sörözés után. Utána pedig mindenki megy a dolgára.

( bviktor | 2014. 02. 21., p – 14:12 )

> valami értelmesebb munkát keres: újra bölcsész lesz

rofl

Ha a mondatom végéből nem jött volna át: asszisztensként kezdett. Aztán azóta már inkább irányít és szervez.

De hogy a lebegő kérdésre válaszoljak: asszisztensként a nyomtatókat tartotta életben mert az IT képtelen volt GP-ből kitolni az aktuális drivereket miközben hulltak ki a régiek az elhasználódástól, meg kb hetente telepítette újra az RFID olvasókat mert az IT nem tudott két paramétert normálisan beírni a settings alá. Levezényelte a könyvbeszerzéseket mert előtte senkinek sem jutott volna eszébe megnézni hogy a következő félévben milyen kurzusok indulnak és azoknak mi az ajánlott irodalma (előtte ad-hoc alapon ment: amikor a diákok félév elején kértek egy könyvet, a könyvtár beszerezte 8-10 hónap alatt). Ugyanebbe beletartozott a könyvtári bútorzat lecserélése és kiválasztása mert az elődei által kiválaszott IKEA szekrények három évvel ezelőtt három percig bírták a pörgősebb könyvtárakban jellemző heti újrapolcozást, az örökölt krémszínű angol kárpit meg egy nap alatt változott szürke fostengerré a látogatók talpa alatt és a bennszülöttek nem értették, miért.... és még sorolhatnám, de kontinentális ésszel nehéz elhinni hogy milyen alapvető hiányosságai vannak itt az életnek. No de ez nekünk nem is baj, mi pont a gatyába rázásból élünk. :)

Szerk - párom közben rámszólt hogy ezek pont olyan példák voltak amiket asszisztensként neki kellett csinálnia mert mindenki más inkompetens volt hozzá, de voltaképpen könyvtári asszisztensként pont a kategorizálás, rendszerezés, learning skills development, information literacy, anyagok szerkesztése, adatbázisok kezelése, tanítása, és a hallgatók segítése lenne a feladata, mert napi szinten 40-50 eltérő könyvtárközi, folyóirati és szakmai adatbázist/rendszert kell kezelnie és továbbosztania.

( bird v | 2014. 02. 22., szo – 14:37 )

Tiszta sor?

Ha önkéntesnek mégy, azzal referenciát is tudsz szerezni, hogy te ott dolgoztál, jól dolgoztál és ezt igazolja is neked két ember és ezzel már jobbak az esélyeid a munkakör betöltéséhez, jól látom?

Mi kellhet még a párodéhoz hasonló állás „elnyeréséhez” azon kívül, amit még nem írtál le?

Párom egy szóban összefoglalta: szerencse.

Ezen kívül a könyvtár ahol önkénteskedett nem szokott önkénteseket felvenni mert a nagyja több kárt hoz mint hasznot. Ő ezt nem tudván személyesen ment be megkérdezni a lehetőségeket aztán a megjelenése/fellépése(*) és az előző munkatapasztalatai miatt ő lett a kivétel. Az első körös interjúhoz szintén szerencse kell mert tonnaszám jelentkezik mindenki mindenre és hiába kell MA végzettség egy könyvtárosi pozícióhoz, sokan minden szart behamisítanak annak. Részben ezek kiszűrése miatt szenvedés egy itteni webformos jelentkezésben bevinni egy magyarországi MA-t úgy hogy takarja a valóságot, de ne essen egy kategóriába a Szomáliai Állami Egyetemmel. (Elnézést is kérek minden olvasótól aki épp oda járt - csak példa volt.)

Az angolok egyéb országok lakóival szemben sokkal több jelentőséget tulajdonítanak a referenciáknak. Ez kívülállóként mosolyogtató, viszont itteni körbenézés után megérted: tényleg nem látják át a dolgokat, nem tudnak értékelhető tesztet összeállítani egy jelentkezőnek, és fogalmuk sincs a minőségbiztosításról. Így jobb híján elvárják hogy felsorakoztass magad mellé néhány előző főnököt akik (amennyiben az interjúztató lenne annyira kompetens hogy felhívja őket) leigazolnák hogy te egyébként ritkán szoktad felgyújtani az irodát.

*: Ez most úgy hangzott mintha egy tank lenne aki bemegy valahova és tarol, de baromi kevés önbizalma volt az elején. Az egy évvel később jött meg, miután már eleget interaktált a mostani munkahelyén a hülye kollégáival és rájött hogy ő voltaképpen egy istennő.