no de mivel bilibe érő kezem felébreszt (nem tudjuk megfizetni, ajándéknak ez meredek), így inkább ezt:
nekem tetsző Aviator, 1394546-os modell.
ja, erre sem igazán kéne költeni :DDD szóval szerintem marad ez a jól bevált igásló:
Vostok Kmd
de számlapból csak fekete kell, tankkal a felső részen. tehát vélhetően ez a számlap lesz az előző lünettás - új szériás masszív házban. azt hiszem ez bőven megfelel, nem mágnesezhető, elég pontos, évtizedes karbantartási ciklust ígérnek, 3bar-ig vízálló, megfelelő járástartaléka van, apám nagyjából 20 éve használ ilyen szerkezetű modellt stb stb. meg most nem is igazán szeretném, hogy többet költsenek rám (inkább a gyerekre akkor), illetve a pár évvel ezelőtti "válságmentes" időszak már csak integet így többször elmondom "a zsére kicsit jobban vigyázzunk pls". ez legrosszabb esetben is meglesz egy huszasból azt gondolom. no de majd meglátjuk...
némi magyarázatként - azért karóra lesz az ajándék, mert "maradandó" akármit akar venni, valamint pont kapóra jött, hogy sikerült elbasznom a jó öreg automatámat (igazán nagyot kapott, de szerintem elsőre nem javíttatom, mert nem bíznék már benne ezután, hagyom "pihenni" egyelőre). gondolkodtam még esetleg német karórán (pl. Aeromatic 1380A, ám ennek a számlapjától elsőre hányok), vagy teljesen más megközelítésben egy Ingersoll darabon (a számlapját ennek is szoknom kéne, de azért érdemes megnézni Ingersoll mestermű)
- kovi blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2890 megtekintés
Hozzászólások
Ezt véletlen találtam, nem tudom mennyire érdekelhet:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
megfordult a fejemben, ezért is kértem róla fotót. de az esti keresgetés közben már tiszta volt, hogy nem ez az amit keresek. a jótékonysági téma volt az, ami megzavart. majd később főoldalra hívom neki.
amúgy köszi, tényleg.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem Tissot PRC 200 van mar 3 eve.
Amit ajanlani tudok az, hogy ne vegyel borszijas orat. En megbantam, ugyanis a borszij keveset tart, mar a masodik rend is megerett a cserere. A bor egy ido utan budos lesz, megzsirosodik, foleg ha sportolsz es izzadsz akkor nagyon hamar.
--
FeZo
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igazából világéletemben' bőrszíjas óráim voltak, most is az lesz. persze időnként cserélni kell rajta, a szaga tényleg nem gyenge egy év múlva. így szíj / év amivel számolok.
köszi, ui pofára nagyon szép órát linkeltél. de fekete bőrszíjjal még szebb lenne ;)
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van belole szijas valtozat is :)
--
FeZo
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 a bőr/szövet szíjra. Nálam egy fémcsatos óra iszonyatos epilálást végezne :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom, nem pont ilyet keresel, de talán más igen: bináris óra. Színtiszta poénnak tűnik, de a napi gyakorlatban egész jól használható.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha megcsinálod mechanikus verzióban valami strapabíró szerkezettel, és teszel még bele anyagot akkor jöhet! :D
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ó, esetleg ilyesmire gondoltál: Nixie watch?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tetszeto"sek ezek az orosz órák. èn is nézegettem o"ket, de´aztán inkább nem vettem, mert túl drágának tartom. Akkor inkább várok kicsit még egy omegára, és vettem egy swatchot addig. Ha nem akarsz túl nagyot ugorni, akkor inkább ajánlok egy jó fém swatchot, 80-100 euró értékben. De 130ért már bazinagyot adnak. Megbízható, késöbb egyszerüen szervizelheto", ha szükség van rá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
fülembe ültetted a bogarat. bár nem arra megyek, hogy minél nagyobb legyen az óra, de mondjuk egy Irony Automatic-ot lehet megnézek. köszönöm, köszönöm.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezen az ingersollon mi baloldalt ez a sok bixbax?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pl. a megfelelő apró mutatókat léptetheted vele, vagy a dátumkijelzőt. design elem, szemet gyönyörködtetni. a korona körülötti elem pedig amolyan katonás kinézetet kölcsönöz. egy ennél komolyabb szerkezetben a felhúzó koronával ezeket a léptetéseket magában el tudod végezni (pl. kintebb húzva tekered, még kintebb húzva tekered, esetleg itt ellenkező irányban tekered).
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az óra az Svájci...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni