Remélem ti jobban tisztában vagytok a garanciális ügyintézéssel itthon mint én. Július 9.-én beadtam garanciára egy autórádiót, melyre 3-5 hét javítási időt mondtak. A harmadik, negyedik és ötödik hét elteltével is beballagtam érdeklődni, hogy készen van-e már. Mindannyiszor annyit mondtak, hogy a forgalmazó szervizében van, ha kész akkor hívnak. A harmadik látogatásom előtt már átfutottam a hatályos jogszabályokat, melyekben cselesen csak annyi áll, hogy a javítást a lehető leggyorsabban kell elintézni, amennyiben ez az idő a vevő számára kellemetlenséget okoz (mert úgy elhúzódik), úgy csere készüléket kell adni. Halkan megjegyeztem, hogy ez már lassan a törvényesség kereteit súrolja, de csak annyit mondtak, hogy ha nem tetszik akkor a fogyasztóvédelemnél jelentsem fel a forgalmazót. Ezt azért egyelőre nem akartam meglépni. Ezek után elkallódott a bolt által kiadott átvételi elismervény, így három hétig nem érdeklődtem utána. Ma megtaláltam, el is mentem megérdeklődni, hogy mi a helyzet. Ekkor közölték, hogy hiányzik a garanciapapír, ezért a forgalmazó hozzá sem nyúl, de ne aggódjak a termékmanager pótolja. Itt már azért nem annyira halkan megjegyeztem, hogy az elég érdekes, mivel egyrészt dobozában adtam le, másrészt a számlát és a garancialevelet mindig ellenőrzik a boltok átvételkor. Harmadrészt a termék dobozában tartottam mindent. Gondoltam én is hibázhatok, hazajöttem, átnéztem a házat, de nem találtam.
Kérdés az, hogy most mi van? Mit tudok csinálni? Az egy dolog, hogy ma mit mondtak a boltban, de már csak akkor hiszem, ha látom...
- 3168 megtekintés
Hozzászólások
Gyere fel!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amikor leadtad a készüléket garanciális javításra kapnod kellett volna egy átvételi elismervényt. Ezzel elmész a fogyasztóvédelemhez és lazán feljelented őket, ezekután jár neked egy gyári új készülék mivel a javítási idő meghaladta a 30 napot és nemkaptál csere készüléket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem igaz, ugyanis nincs már cserekészülék adási kötelezettség. A törvény úgy szól, hogy törekedni kell a 14 napon belüli javításra. A 30 nap viszont már jogerős lehet, utánna lehet kérni cserét, hivatkozva arra, hogy jelentős kellemetlenség ért a javítási idő miatt. Magyar viszonylatban viszont szeretik elfelejteni az emeberek ha céges számlára vették, hogy ez rájuk nem vonatkozik teljességében csak bizonyos feltételek mellett. Ha ez rád nem igaz akkor nyilván nálad a labda és le kell csapni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Átvételi elismervényem van, azzal szoktam benézni, illetve sima mezei vevőként vettem és adtam is be garanciális javításra. Ami érdekes, hogy az első meghibásodás után tavasszal belebotlottam a bolt oldalán a termék értékeléseibe, tele volt negatívval, hasonló tünetekkel mint amit az enyém produkált. Érdekes módon két nappal később eltűnt az összes értékelés...
Ezt a harminc napos kártyát már megpróbáltam kijátszani az 5. hét végén, de annyi volt rá a válasz, hogy a törvény csak annyit mond, hogy törekedjenek a minél gyorsabb javításra. Illetve 20 ujjal mutogatott a forgalmazóra, hogy mindenféle cserét, cserekészüléket vagy visszatérítést csak az ő engedélyével...
Én már unom ezt az egészet, annak örülnék ha visszakapnám a vételárat (9 hónap alatt 4,5 hónap szervizben, összes üzemideje 4 nap...) és valahol másutt tudnék venni egy hasonlót...
Legjobb az, hogy elvileg ez egy népszerű országos szórakoztatóelektronikai üzletlánc
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bemész papíroddal a boltba ahol leadtad, kérded a vásárlók könyvét, beleírod a papírod szerinti adatokat és azt, hogy a mai napig sem cserekészüléket, sem a megjavított készüléket és semmiféle kárpótlást nem kaptál.
Egy példányt magaddal hozol belőle és + fogyasztóvédelmi feljelentés teljes kártérítési és kárpótlási igénnyel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
erős +1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt megpróbálom amint van egy kis időm bemenni. Viszont attól félek, ezt az egészet azzal zárják le, hogy nem adtam le a garanciapapírt. Csak nem értem, hogy akkor hogy vette át? Ez nem fér a fejembe, akárhogy gondolkodom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mintha úgy szólna a törvény (amikor utoljára néztem), hogy garancialevél VAGY számla kell a garancia érvényesítéséhez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Remek. Azért vannak még itt visszásságok. Ha a szerviz garancialevél nélkül nem nyúl hozzá, akkor a beadástól számított 5. héten miért mondták azt, hogy még javítás alatt van, míg a 8. héten meg már hiányzik a garancialevél...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amennyiben a boltban megakarják tagadni, hogy írásban rögzítsd a problémádat és nem kívánnak ehhez könyvet és íróeszközt adni még egy feljelentés mivel törvény kötelezi őket eme kis apróságra (is) :))
Garanciális készüléket számla és vagy garanciajegy nélkül senki nem vesz át csak fizetős javításra és ezt az átvételi lapon is rögzítik.
Van olyan eset amikor a dobozolást is el kell tenni mert azon van feltüntetve az eladói többlet garancia.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dobozt mindenképp érdemes gariidő végéig őrizni, általában a csere feltétele a csomagolás megléte, ha el is tekintenek tőle nem kell meglepődni ha az újat elötted kicsomagolják és a rossz darabot beleteszik a csomagba.
Nagy áruházláncos sztori, monitort vettem,otthon kibont, pár nap múlva óriási színeltolódás, csak úgy natúr felkaptam, számla garilevéllel kézbe és viszem vissza, nyüglődés hogy ez így meg úgy nem jó, mondom bökd ki mi a baj, kéne a doboz, megvan, haza érte, dobozzal vissza, fél óra alatt megvolt papírmunkával együtt a csere.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:(
Külön szekrényt kell otthon tartani a Kingston pendrive -tól kezdve a monitorig bezárólag kartonpapírok őrizgetésére, 3-5 év időtartamra??
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, annyi különbség hogy mostmár sok helyen felhívják erre a figyemet
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Természetesen dobozában, papírokkal és minden tartozékával adtam le. Bár a hungarocellt azt kidobtam...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a legujabb jogszabalyok szerint nem kell a garipapir, a szamlara is jar az 1 ev (garancia, jotallas, vagy szavatossag vagy mittomen melyik)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
kedden adtam le javításra valamit, lobogtattam a garancia papírt a szervizes srácnak, nem izgatta, kérte a számlát, még jó, hogy azt is a dobozba tettem a vásárláskor...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ill. kiegeszitenem meg egy keressel, hogy egy termektipust, gyartot meg egy boltnevet irj mar ide, ha nem gond..
--
+++ Divide By Cucumber Error. Please Reinstall Universe And Reboot +++
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni