Tudom, de mi itt az ellentmondás?
Tegyük fel hogy van egy szakorvos, akit leültetnek hálapénz miatt. Btk. 290. § (6) -> vétség -> első alkalmas -> fogházba kerül fél évre. Mi van akkor, ha nem a fogházban látna el könyvtárosi munkát, és nem a könyves kocsit tologatná a többi sittesnek, hanem mondjuk az állami eü keretein belül foglalkozna olyan betegekkel, akik mondjuk alapesetben nem jutnak hozzá az adott szakellátáshoz, mert pl. nincs az adott területen megfelelő képesítésű orvos?
Mit nyerne/veszítene egy ilyen rendszerben
- a fogvatartott,
- az államkassza és
- a betegek?
Nem az volt a felvetésem, hogy mindenki szabadon élhessen a hobbijának, miközben fogházban/börtönben van, hanem hogy (ahol a körülmények engedik!) ne csak az adóforintokat égessük, hanem legyen valami kompenzáció.
Sőt, továbbmegyek, be lehetne vezetni olyan rendszert (fárasztóak ezek a disclaimerek, de itt megint csak értsd jól: nem a hivatásos börtöntöltelékre gondolok, hanem alapvetően normális állampolgárokra, akik hibáztak valahol), hogy amikor az ítélet megszületik, ott eleve úgy lehetne meghatározni a szabveszt mértékét, hogy X idő, amiből lesz a végére mondjuk 0,75*X, ha konstruktív dolgot csinálsz közben, vagy 1,5*X, ha csak számolod a napokat a cellában.
Nyilván ez egy gondolatkísérlet, az implementációs részletekbe biztos ezer helyen bele lehetne kötni. :) A lényeg akkor is az, hogy a képzett, potenciálisan jól reintegrálható elítéltek ne egész nap a brét verjék a sitten, hanem csináljanak valami olyat, ami kompenzálja a rájuk eső állami kiadásokat, és segítse a társadalmi reintegrációt.