Ő például miért nem a gazdájának mondja ezeket az okosságokat? Szerinte a bábavisnyói nyugdíjasok szavaznak Magyaroszág nevében az EU-ban a szankciókról, ezért őket kell győzködni?
Na ez egy érdekes téma:
- a ruszkik azt akarják, hogy Európa megfagyjon télen
- az USA azt akarja, hogy Európa megfagyjon télen
- az Unió vezetése is azt akarja, hogy megfagyjunk télen
Szerintem tök jó hír, hogy minden nagyhatalom kívánsága teljesülni fog. Ritka az ilyen nagyfokú egyetértés a világban.
Szerencsére a NER bátran ellenáll. Mármint amikor szájkarate kell. A konkrét szavazásoknál ez kevésbé érvènyesül.
A NER vegul pont azzal szavaz a szankciokra, amivel te is szavaznal.
A te logikaddal elve ilyenkor "a NER a gazdad", mert egyvalamiben egyetertesz vele. ;)
Ő a NER gazdája. Azért ilyen tartós.
:)
Szerencsére a NER bátran ellenáll.
Nekem kívülről úgy tűnik, hogy ahol tudnak ott próbálkoznak: lásd kivételek az olaj import alól stb. << már ezért is kárhoztatják őket, bár nem értem miért (a hollandoknak senki sem rója fel, hogy kereskedelmi mérlegük az oroszokkal kilőtt az égbe a szankciók óta..)
Nem arról van szó, hogy az oroszokat meg kéne dícsérni azért amit csinálnak, hanem arról, hogy úgy legyenek szankcionálva, hogy az
a) ígéreteknek megfelelően az oroszokat vegye rá a háború *gyors* befejezésére
b) Európának és az itt levő cégeknek/lakosságnak a lehető legkevesebb kárt okozzon: de minimum kevesebbet mint az oroszoknak..
Ha pedig a szankció mint eszköz nem működik az ígéreteknek megfelelően akkor valami mást kell kitalálni.
A probléma az, hogy amint azt külpolitikában járatos diplomata is már az első csomag bevezetésekor elmagyarázta: a szankció az az eszköz amit akkor használnak, ha
a) a diplomácia csődöt mondott vagy szándékosan nincs is figyelembe véve mint lehetséges eszköz
b) azoknak akik bevezetik nincs rá akaratuk/képességük/ötletük, hogy a helyzetet rendezzék. Ilyenkor ki lehet alakítani egy hosszan elhúzódó álló-háborút. (illusztráció: tetszőleges ország és ellene már hosszú évek óta érvényben levő szankciók)
Nekem kívülről úgy tűnik, hogy ahol tudnak ott próbálkoznak:
Mint pl Kirill patriarka?
Megtaláltad a legfontosabbat az összes közül :). Főleg, hogy az illető esetleges kitiltásának komoly pozitív gazdasági következményei lehettek volna. (vagy nem?)
Nem kötekedni akartam. Tényleg direkt írtam ide és szerintem te pontosan tudod miért. A probléma az, hogy az a tévedés az Orbán kormány esetében a máz és a belbecs van összekeverve minden szinten. Azaz nem azért "nemzeti a kormány" mert az országnak az a legjobb, hanem azért mert a benne tevékenykedő megélhetési politikusok ezt a rést találták meg. Nem azért volt "rezsicsökkentés" mert ez valóban jó volt bármilyen szempontból az adott formában, hanem ez szolgálta legjobban a politikai érdekeket. Természetesen ez _néha_ egybeesik épp az ország érdekeivel, kinek szájíze szerint mennyi alkalommal.
Visszaérve Kirill pátriárkára, nem azért kardoskodtak érte mert valójában értékítéleti szinten számítana nekik valamit a vallási vezető szabadsága, hanem azért mert szívességi viszonyt alakít a kérővel (vagy legalábbis elhitték, hogy tudják ki kéri). Emellett jó volt zajnak. Az állandó "brüsszelezés" sem meggyőződési kérdés, de kell valami amire rá lehet fogni a problémákat.
Na és akkor a lényeg, nem csak Orbán a tetű, meg a kormányoldal, hanem a politikusok 99.9% az már vagy az lesz. Vagy kevésbé vagy jobban, gyomortól, sikerességi foktól függően. Ezt pedig nem azért írom, mert minden "is" szar. Hanem a példa rámutat, hogy amit te "próbálkoznak" elven írsz le valójában csak politikai játszma. Amiben az a legnagyobb baj, hogy a betett tét nem a politikustól hanem a pórnéptől származik (erkölcsi, vagyoni).
Fel kellene fogni, a politikus egy olyan állatfajta, akinek te addig vagy fontos, míg a céljait segíted. Utána le se szar téged.
Na és itt jöttünk meg, miért utálom Orbánékat, mivel ők azt a politikai vonalat hozták vissza, hogy "aki nincs velünk az ellenünk van". Arra fókuszálnak, hogy egy stabil és jól irányítható szavazóbázissal az abban lévő természetes félelmeket és ellenérzéseket felerősítve nagyobb támogatást szakítsanak ki.
A mostani "szankciós infláció" (tudod ami a szankciók előtt 6 hónappal kezdődött Magyarországon) típusú hozzáállással nem haladunk előre, mivel az országot olyan irányba hangolja, ami nem az európai összetartást szorgalmazza. Ehhez tartozik hozzá, hogy a maximumot szeretnék kihozni maguk számára mind ebből mind a háború okozta károkból ezért a komppolitikával engedik az orosz érdekeket (minél nagyobb feszültségek legyenek Európában) szolgáló propagandát terjedni. Sokan itt persze, "lóf*szt, nem kell nekünk nagyobb összetartás" (meglepően a konzervatív oldalról), minél jobban távolodjunk az EU-tól, stb. De végig sem gondolják, hogy mi ennek a rendszernek a részei vagyunk, elég csak Angliát példáját megnézni, aki a szélén van Európának egy sziget és más gazdasági szövetség irányítója, jóval nagyobb gazdasági és "globális" erővel, mégis mennyire függ Európától.
Na ezért mosolyogtam és írtam "Kirill pátriárkát". Nagyon szomorúnak tartom, hogy nem egyértelmű azoknak sem akik gondolkodnak, hogy miért történnek ezek.
Hosszú, felelősség nélküli semmit-megmondás.
miért utálom Orbánékat, mivel ők azt a politikai vonalat hozták vissza, hogy "aki nincs velünk az ellenünk van".
Apró probléma, hogy ha ennyire fontos, hogy Orbánék ezt csinálják, akkor szükséges elmondani, hogy a "haladók" ezerszeresen csinálják, megfejelve azzal, hogy mindenek feletti jó és mindenek alatti rossz küzdelmének próbálják beállítani. Konklúzió: Orbánék ebben ezredannyira rosszak, mint a "haladók". (Plusz talán nem elhanyagolható adalék, hogy a választások jelentős részét meg tudták nyerni.)
Az pedig egy más kérdés, hogy miért kell utálnod bármelyik csoportosulást. Talán az oxigénhiány teszi veled, ezt is.
:)
Apró probléma, hogy ha ennyire fontos, hogy Orbánék ezt csinálják, akkor szükséges elmondani, hogy a "haladók" ezerszeresen csinálják
Ez is jó emlékeztető arra, hogy az orosz propaganda része, hogy azt terjessze "ma már semmi se jó" semmibe ne bízzatok. Még jó, hogy politikusokról volt a fenti írásban szó, te meg ideömlesztetted ezt a baromságot.
Talán ha az oxigénellátásod helyreállítása után futsz (sétálsz) neki még egyszer, nem a szokásos marhaságod valamelyikét fogod válaszolni.
:)
Majd befűtünk egy-két atombombával, nem gond. 👌
És a te gazdád kicsoda? Éljen a szabadság!!!
hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]
hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]
Azért elég nagyvonalúan felejtette el, hogy Putyin már a háború előtt is szórakozott a gázzal.
Nem gyanus nektek hogy pont egy nappal az USA midtermek elott talalnak valakit, aki bevallja az ilyesmit?
Negy eve egy masik midterm elott egy hettel Barack Obama es Hillary Clinton es George Soros hazanal pedig olyanokat talaltak, akik pont keszultek ellenuk merenyletet elkovetni. Valahogy 2018 Novembere ota a CNN meg a Guardian se talalt egy olyat se, aki ebbol a harombol az egyiket keszult megmerenyelni: https://abcnews.go.com/US/suspicious-package-found-clintons-home-north-…
Alternatív magyarázat: a felsorolt, potenciálisan közutálatnak örvendő emberek ellen sok merényletet követnek el, ezért a hasonló történéseknek csak jelentős események idején van "hírértéke".
:)
En inkabb arra tippelnek, hogy ugy tunik ok mar csak szart ernek, mint Bastya elvtars :D
Viszont derék dolog, hogy ez a jóember szereti a zenét, szóval nem lehet rossz ember.
sub
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Egyébként elrontottad a címet. Helyesen Orosz - USA háború #6, de mindegy, így is értjük.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A középutat választottam. A "haladók" hozzászólásai alapján arra következtetek, hogy szerintük kb. a "Putyini terror a független, önálló Ukrajnában" cím lenne helyes.
:)
Kölyök koromban az egész suli egy hülyegyereken nevetett, aki 20Ft-ért megevett egy kukacot. Ma dicsőséges progresszív haladó lenne.
En meg fizettem is azert, hogy megehessem.
Persze elotte megittam a Tequilat is. Meg utana is. :)
Tequila-ban nincs kukac.
🤦♂️
Mi a fene, a nagy haladásban talán már a tömeggyilkosság, rablás, pusztítás is helytelen lett?! Mivé lett a világ?!
Ja ja, ismerjük. Ez a véleményed. Ettől még mások nem így gondolják.
Vannak, akik nem így gondolják, s vannak, akik igen.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mások pl. azt gondolják (és rikácsolják), hogy az Oroszország erői által megszállt, a külföld által felvásárolt, nyugati lélegeztetőgépen fuldokló Ukrajna egy független, szabad ország. :D
:)
Épp most olvastam, hogy valami republikánus azzal kampányolt, hogy egy további centet sem Ukrajnának, sőt, behajtani rajtuk mindent!
Elgondolkoztam, hogy ez most bug, vagy feature?
Mármint a Providentnél is más ember osztja a hitelt és megint más hajtja be, de azért ugyanannak a vállalatnak dolgoznak.
:)
usa-ba nincs olyan pártfegyelem mint ami felénk van, a republikánusok bal szárnya simán átfedésben van a demokraták jobbszárnyával. Aztán mindenki úgy szavaz ahogy gondolja, érdekei kívánják stb.
Az is tény, hogy a ruandai népirtás úgy ért véget, hogy Ugandából betört a tuszi hadsereg a független szuverén Ruandába és eltakarítottak mindenkit, aki hatalmon volt.
Bizonyos esetekben kimondottan jól jön, ha egy szomszédos hatalom egy másik országban takarít. Ez ugye a ritka kivétel, az esetek zömében persze illik tisztelni a szuverenitást.
Orosz szemszögből nézve ők takarítani mentek Donbasszba.
Hát én a szuverént is egészen máshogy értelmezem, azaz az értelmező szótár szerint:
szuverén = "Minden külső kényszertől, befolyástól mentes; önhatalmú, független".
Ez talán még 1 évszázada érvényes volt néhány országra, de a mai globalizált világban ez a kifejezés már nem érvényes.
Na igen, csak szar a kiindulás, mivel a szuverén szó eredeti jelentésben (és így akkor is ha összekapcsolod mással) a hatalom önálló gyakorlására utal. Az eredeti gyökere latin es felső hatalmat jelöl.
Szerinted Ukrajna önállóan tudja/tudta gyakorolni a hatalmát? Nem függ / függött külső erőktől?
És vajon ez igaz pl. Magyarországra ?
A kérdésed csak úgy érne valamit, ha beleszőnéd 56-ot is...
:)
Szerintem minden országra igaz jelenleg a Földön. Az USA-ától Észak-Koreáig.
Főleg a tőke irányít gazdasági érdekcsoportokon keresztül (oligarchiák). Ez pedig határokon átnyúlik.
de a mai globalizált világban ez a kifejezés már nem érvényes.
Fontosnak érzem én is aláhúzni, hogy a mai világban egyszerűen nem létezik olyan, hogy lokalizált konfliktus. Nincs olyan, mint a Gyűrűk Ura elején a kedélyesen söröző hobbitok bemondják, hogy amig a határukon túl történik bármi, azt ők leszarják. Szóval amikor a fideszesek meg az álértelmiségiek azzal jönnek, hogy hagyni kéne Ukrajnát és Oroszországot lemeccselni a kettejük háborúját, nagyon súlyosan tévednek, hiszen az is pont ugyanúgy határokon túlnyúló hatásokkal birna, csak azokat jelenleg nem éljük meg - hálistennek, teszem hozzá.
Ebből az következik, hogy...?
:)
Szoros a talpa Orbannak mert o egy hobbit.
A hobbitoknak nem a talpa, hanem a lábfeje felső része szőrös.
Ebből az következik hogy a háború hatásai akkor is globálisak ha a nyugat segit Ukrajnának (és természetesen saját magának), meg akkor is ha nem segit. Ha a nektek tetsző, nem segit esete állna fent, szerintem sokkal durvább hatásokkal kellene számolnunk, és ezerszer szarabb lenne személy szerint itt mindenkinek ebben az országban is, de máshol is.
A probléma gyökere és megoldása pedig ugyanaz: nem kellett volna Ukrajnát megtámadni, fel kell függeszteni a háborút, békét kell kötni. De az hogy Ukrajna védekezik és elfogadja a védekezésre átadott fegyvereket, valahogy a ti oldalatokon egyfajta elitélendő dolognak számit. Megnézném mit szólnál ha Zemplén megyét már elfoglalták és szétbombázták volna. Na ugye. Tehát a háborút nem úgy kell befejezni hogy abbahagyjuk a védekezést, hanem úgy, hogy abbahagyjuk a támadást, sőt, visszavonulunk a saját országunkba.
Ott hibázik a narratíva, hogy a történelem kezdetét az oroszországi inváziótól számolod, s nem nézet tágabb aspektusból ezt az egészet. Jóval a háború előtt nyomást gyakorolt az USA többek között Magyarországra, hogy az olcsó orosz földgáz helyett vásároljuk a drága amerikai palagázt. Az USA mindenképp piacot akart az LNG-nek, de érdemes látni azt is, hogy elérkezettnek látta az időt arra, hogy Oroszországot uniformizálja, nyugati liberális demokráciáá alakítsa. Aztán jön Kína, a többieket legyűri félkézzel, csinál egy világkormányt, a szabadságért lázadó szabadcsapatoknak pedig semmi esélye, amikor mindenkinek megvan a kapcsolati hálója, szokásai, minden róla.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
És ez elég ok a Krím elfoglalására? Tehát ha mondjuk Svájcban elkezdenek Túró Rudit gyártani, akkor mi is megtámadjuk Szlovéniát?
Mindig találtok valami okot rá, hogy kit kell megtámadnotok, és kit kellene veletek együtt mindenkinek megtámadni.
:)
Ha lenne nálam 10 kopek, most odaadnám, de így csak arra kérlek, veregesd vállon magad a nevemben.
Szerintem legközelebb hozd magaddal, vagy azt osztogasd, amivel valóban rendelkezel. No nem kétlem, hogy az átlaghoz képest tetemes készleted van mindenféle idegen pénzekből. Gondolom, ezek többnyire otthon is maradnak, mert az elvtársaidtól megtanultad, hogy a vállon veregetéssel több marad a rejtekben, mintha odaadnád, amit mondasz. Én viszont adok neked egy kutyakekszet, hogy ne fájjon annyira a szíved. Ha térdelve fogyasztod, talán jobb lesz a lelkednek. Jó étvágyat kívánok!
:)
A Krím elfoglalása szerintem geopolitikai érdek. Pont annyira volt indokolt, mint az USA-nak Irak megtámadása. Az USA-nak ott volt érdeke. Meg Szíriában. Továbbá Afganisztánban, Vietnámban. Persze, azok „jó” támadások, az rendben van.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Whataboutism.
- trey
A probléma gyökere és megoldása pedig ugyanaz: nem kellett volna Ukrajnát megtámadni, fel kell függeszteni a háborút, békét kell kötni.
Ha a múltban keressük a megoldást, akkor pl. Ukrajnát létre sem kellett volna hozni, és így nem lenne ez a háború.
Megnézném mit szólnál ha Zemplén megyét már elfoglalták és szétbombázták volna.
Elhiszem, hogy megnéznéd. A fajtád már csak ilyen.
a háborút nem úgy kell befejezni hogy abbahagyjuk a védekezést, hanem úgy, hogy abbahagyjuk a támadást
Te mint megtámadott fél hogyan tudod meghozni a döntést, hogy a téged támadó abbahagyja a támadást? És ezt a döntést könnyebb-e a gyakorlatba ültetned, mint azt, hogy feltételekkel megadd magad?
sőt, visszavonulunk a saját országunkba.
Ukrajna nem az ukránoké, hanem az oroszországi és volt oroszországi népek egy részének (beleértve az ukránokat) közös területe. Leszámítva pár területet, ami más népeket illet. Majd száz év múlva lehet beszélni arról, hogy van-e annak létjogosultsága, hogy "ukrán nép", "ukrán állam", "Ukrajna". Addig az a papíron ország csak egy bullshit, ahogy a többi, a semmiből, méltatlanul, művileg létrehozott európai "ország" is.
:)
"Megnézném mit szólnál ha Zemplén megyét már elfoglalták és szétbombázták volna. Na ugye."
Ha az ukránok területük 2/3-át elveszítenék, akkor azt tudnánk nekik mondani: Na ugye, hogy kibabráltak velünk és veletek a nagyhatalmak.
Abban viszont tudnánk tanácsot adni, hogy a területi veszteségeiket hogyan lehet elfogadni.
Ha megszünne az ukránok támogatása és oroszoknak szabad kezet adnának, arról meg a lengyelek tudnának nekik mesélni.
És mi van, ha Zelenszkijt jobban utáljuk, mint Putyint?
Fegyvert kellene szállítani az oroszoknak? Komplett agyhalott, aki ezt gondolja.
Az egyedüli normális megoldás a focimeccs nézés. Nézed a bulit egy sör mellett és fogadásokat kötsz, hogy melyik marha mennyit megy előre a héten.

Mi alapján? A nyelvtörvény miatt? Hatalmas bűn tényleg, ahhoz képest amit idén az oroszok végrehajtottak...
Zelenszkij rámutat dolgokra, amit sokan nem akarnak hallani... ezt nem mindenki szereti.
És ha mellé Putyin meg azt mondja, amit hallani szeretnél, akkor nem kérdés, kit szeretsz jobban :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Igazabol egyik se azt mondja, amit hallani szeretnek. :)
A legtobb ember azt szeretne hallani, hogy "holnaptol olcsobb lesz a kenyer, aram es a futes, mert a haborunak vege". :)
Zelenszkij rámutat dolgokra, amit sokan nem akarnak hallani...
konkrétumot légyszíves.
Sokan már azon sírnak, mikor Magyarország Oroszországgal kapcsolatos, leginkább seggnyalásra épülő külpolitikáját meri kritizálni.
(hadd ne kelljen idézetet gúgliznom)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
(hadd ne kelljen idézetet gúgliznom)
kérlek tedd meg, mert nem a Te interpretációdra szeretnék reagálni.
Már hozzá vagyok szokva a liberális valóságtagadáshoz. Nem új, amit csinálsz.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Sajnálom, de a trumpi "alternatív igazság" nem működik nálam, az marad hazugság. Szóval ne terjesszétek.
Az én fogalmaim szerint viszont az a valótlanság sok esetben, amellyel te hozakodsz elő. Mondjuk önbizalmad van hozzá. Bizonyos szint alatt a kellő magabiztosság elegendő a kommunikációs győzelemhez, de a HUP-on ennél kicsit több kell.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nézd, engem nem érdekel, hogy mennyi ember ért egyet vagy nem egyet azzal amit mondok, vagy máshogy megfogalmazva gondolja azt helyesnek. Nem is értem a kommunikációs győzelemről összehordott hülyeséget. Én ide két dolog miatt járok, szórakozni és újabban ellensúlyozni az alusisakos baromságot.
Ahhoz egy szint kell azért, hogy egy szuverén ország szuverenitásáról mondott véleményre az általános ismérvek alapján kontextusban közölt tényeket azzal cáfoljuk hogy "de nem ugy van". Legyen akkor itt neked valami hogy jobban értsd:
Ukrajna nem kevésbé szuverén mint Magyarország, Csehország, Szlovákia vagy esetleg * ország.
Persze, hogy nem kevésbé szuverén. Ukrajnában is vannak idegen csapatok és Magyarországon is. Tehát egyik ország sem szuverén, de attól még vágyhatnak rá.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Az a fajta szuverenitás (vagyis a 100%-os) szerintem a történelem során maximum az egymástól elszigetelten élő törzsi közösségek idejében működött. Már az ókori birodalmak császárai és a középkori királyok is stratégiáztak (ezt ma geopolitikának nevezik).
Nyugodtan elszigetelheted magad a világtól ha erre vágysz, vár Észak-Korea.
Tehát nem önálló. Ha jól értelek, ebben egyetértés van köztünk.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A világon gyakorlatilag nem léteznek (teljesen) önálló országok, ebben Ukrajna is benne van.
Igen. Tehát igaz az állítás, hogy nem önálló.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ettől még szuverén. Ennek minden fogalmi tartalma szerint. Legalább annyira mint bármelyik másik szuverén ország.
Tehát nem az.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Kijelentettük hogy Ukrajna olyan mint a többi ország. Az ottani magyarok helyzete miatt érzem sokszor azt a "jobboldaliakon" hogy innentől kezdve ők lenézik Ukrajnát, és szinte kivánják, hogy az oroszok elintézzék őket. Ez képmutatás.
Az ottani magyarok helyzete a dolgok egyik vetülete, de számomra sokkal nagyobb probléma az Egyesült Államok agresszív világuralmi törekvése, a nemzeti identitás és a szabadság felszámolása.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Visszatértünk a gyökerekhez :)
Ha az USA helyett az oroszok, Kina és India lenne világrendőr, az jobban tetszene? Tetszik vagy nem, a világnak mindig is voltak és lesznek hatalmi központjai, pólusai, világrendőrei. A büdös életben nem fogunk ettől megszabadulni.
Ez nem zavarhat téged annyira, hogy azt kivánod, bárcsak bedarálnák az Ukránokat.
Értem én hogy csipi a szemedet hogy az USA ebbe is belekontárkodik - mert azt teszi és jórészt a saját érdekei mentén - de összességében ezzel jobban járunk, mint a másik hárommal, vagy a "nem teszünk semmit"-tel, vagy az egyéb agyrémekkel amiket puffogtatnak.

Megint a szart kenegeted. De betudom annak, hogy játszik veled egy szar álom. Bárki uralja a világot, a többinek éreztetni kell vele, hogy az uralom megtartása nincs ingyen. Pl. ezért nem kellene a fajtádnak parancsra térdelni (önszorgalomból meg pláne nem).

Csak ámulok-bámulok, mennyi hivatkozást és magyarázatot szúrtál be ebbe a bekezdésbe. Valósággal leesik az állam!
:)
Arról beszélek, hogy az rendben van, ha több hatalmi központ van, mert akkor egyik sem kanászodhat el teljesen, egyik sem tehet meg bármit következmények nélkül, mindenképpen szükség van alkalmazkodásra. Ezzel szemben, ha egyetlen hatalmi központ van, s erre egyedül az USA törekszik, akkor semminek sem lesz ellensúlya. A Biblia szerint egyébként ez meg fog valósulni, azt már csak remélem, hogy nem az életemben. Viszont sajnálatos módon egyre gyorsulnak az események, társadalmi, gazdasági, geopolitikai változások.

Azt hagyd meg nekem, engem mi mennyire zavar. Az ukránok éppen úgy nem homogének, mint mi, magyarok. Ott is vannak nyugatos hazaárulók, meg vannak olyan mérsékeltek, akik felfogják geopolitikai szerepüket. Meg vannak nacionalisták, és még sokfélék.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ah, azt sem tudják épp mi fájjon. Most is azon vitázunk mi a szuverén, ami egy definiált fogalom, de van egy csapat aki "újragondolja". Egyik pillanatban _nemzeti összetartozásról_ másik pillanatban önállóságról beszélnek. Összetévesztik, hogy egy rohadt világegyetemben, sőt ugyanazon a bolygón, hovatovább ugyanazokat az erőforrásokat használva (levegő, víz, ásványi anyagok) létező országok "nem önállóak".
Engedd el.
Most is azon vitázunk mi a szuverén, ami egy definiált fogalom
2. (sajtónyelvi) Minden külső kényszertől, befolyástól mentes; önhatalmú, független. Szuverén állam, ország. || a. (sajtónyelvi, választékos) Olyan, amit nem korlátozhat, nem csökkenthet senki, semmi; korlátlan. Vkinek szuverén joga: csorbíthatatlan, korlátlan, kizárólagos joga; szuverén hatalmánál fogva. A lektori megjegyzések figyelembe vétele vagy mellőzése a szerző szuverén joga.
3. (ritka, régies) Felsőbbséges, fölényes. Azt nem tudhattam, hogy Haynau az irodalmi vétségek iránt oly souverain megvetést tanúsítand. (Vajda János)
II. főnév -t, -ek, -je [ë, e] (régies) Független, korlátlan úr, fejedelem; olyan uralkodó, aki az államhatalmat egymaga gyakorolja. || a. (átvitt értelemben, ritka) Olyan személy, akinek bizonyos hatáskörben korlátlan rendelkezési joga van.
(2) Minden külsőkényszertől, befolyástól mentes; önhatalmú, független.
Ha az USA nem tartja fent, már rég csődbement volna. Ha a kifejezéshez ill. annak pontos sajtónyelvi jelentéséhez akarsz ragaszkodni. Vond le a következtetést :).
Segítek, ezt akartad beilleszteni (direkt választottam ugyanazt a forrást):
Ő helyesen erre a szóra, a melléknévi, jelző alakra keresett. Erre te megkerested a főnévi alakot helytelenül, annak ellenére, hogy te sem azt használtad, nem arról szólt a vitátok. Mindezen felül úgy gondolod, jobban tudod nála, ő mit akart. Különös.
Mindamellett a főnévi alakkal sincs különösebb baj.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Persze, egy ország szuverenitásáról beszéltünk. Amikor az ország a törvényeit saját maga hozza, és a határai (nemzetközileg elismerve) sérthetetlenek. Te pedig mindenfajta extra tartalmat kívánsz beszuszakolni.
Én? Legalább nézd meg, ki írta a hozzászólást!
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ad
tőled idéztem, azt "akartam" amit csináltam. De örülök, hogy ismét eljutunk a gondolat olvasó képességedig: impresszív. Kérlek továbbra is szorítkozz saját véleményed ill. gondolataid kifejtésére: ez így nagyon gagyi.
Ahogy lolcsemege jelezte, az általad használt alakot idéztem pontosan.
Lényeg: Tartalmi eltérést nem látok:
[..] (Állami, uralkodói) teljes önállóság, függetlenség.[..]
avagy
Minden külsőkényszertől, befolyástól mentes; önhatalmú, független.
Sajnálom, hogy nem érted.
Magyarázd meg a különbséget ha van bármi lényegi.
Kérlek, nyiss az oxigéncsapodon.
:)
Látod én még a falu bolondjaival is szóba állok, az OCD-m berúgja az ajtót amikor látom hogy valamit iszonyúan "máshogy" szeretne látni mint a mainstream, és erőlködve magyarázgatja. Ilyenkor megpróbálom kimagyaráztati velük amit gondolnak, de jobb esetben félrebeszéls lesz belőle, falu bolondjánál meg agressziv személyeskedés.
Egyszerűbb lenne, ha beírnád az aláírásodba, hogy "Most egy Telexen edződött önkéntes propagandista hozzászólását olvastad.".
Az unokáinkés leszármazottaik is az ukrán államcsőd lyukas hordójába öntött hitelt fogják fizetni (ha a covid hitel meg a budapest-belgrád nem lenne elég).
Erről és ilyesmikoről kéne általános szavazást tartani.. pl az EP választással egybekötve.
bőröndben fogják ellopni a pénzt - nem az volt hogy ukrajna a legkorruptabb ország ?
De az eddigiek legalább EU állampolgárokat érintettek. Ez az új próbálkozás teljesen más tészta: finanszírozza az a háborút aki profitál belőle. Főleg, hogy bejelentkeztek EU részről, az újjáépítés finanszírozásba, amit az amerikaiak megköszöntek azzal, hogy majd azt ők intézik: hát akkor pláne fizessék ők a cehet.
Ettől függetlenül a most is folyó segítséget: élelem, gyógyszerek, villany, gáz(igen orosz molekula, de rajtunk keresztül) helyesnek tartom. De egy olyan korrupt szervezetre mint ukrajna pénzt locsolni kb annyit ér mint afganisztánban: a pénz lenyúlására és a korrupció tovább hízlalására alkalmas egyedül: a lakosságnak attól nem lesz jobb. Még amit oda szállítasz azt is konkrétan az emberek kezébe kell adni, mert külöben úgy kioptimalizálják az elosztást, hogy csak az nem kap belőle akinek a szállítmány szólt.
Szerencsére ez nem úgy van az EU-ban mint nálunk...
- Nem a facebookon van bejelentve
- Nem mézesmázos fele összeg van beleírva az adatokba majd 3-4x annyi kifizetve
Jelenleg is volt megszavazva 9 milliárd erre az évre, amiből 4-et se kaptak meg.
Szerencsére az EU-ban több ellentétes érdekű tolvaj van telepítve a vezetésbe, így könnyebben akadályozzák egymást a lopásban.
Az EU-ban pusztán egy dologban van egyetértés. A lakosságtól kell lopni, ha akarják, ha nem. Az engem nem vigasztal, ha az ellopoptt pénz egy része Ukrajnába kerül, a kamatok meg a hitelező bankoknak. Semmivel sem jobb, ha nem a politikusok lopják el. Attól az még el van lopva.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mit szeretnel? Kabatgyarban tankalkatreszeket gyartani es cinkosan osszekacsintani a rendesszel mikor lopod kifele a vallfakat amit majd becserelsz az ismerosodnel aki a konzervgyarban dolgozik?
Elmondom neked mit szeretne(nem tudom persze, csak az itteni üzeneteiből deriváltam):
Azt szeretné, hogy azt csinálhasson amit akar, akkor amikor akarja. De csak ő, mert ha más is azt csinálhatja amit a másik akar és az neki nem jó akkor az természetesen hülyeség.
Ezt úgy látja megvalósíthatónak, ha minél kisebb közösség dönt és valamiért az "ország méretű" a közösség a kedvence, mert alatta kretének vannak meg felette is. Ne keverd ezt össze azzal, hogy beragadt nála a lemez, miszerint az amerikaik csinálnak mindent is. (akkor épp nem ha valami jó)

valóban nem; a szerződő partnereid a sajtóból értesülnek a fejleményekről..
Nocsak, szerződött partnerek? Talán a lakosság szerződött partner? Vagy törvény nélkül születik bármi? Utólag csinálnak rá törvényt "okosba"? Nem ez a magyar módszer "megvédjük a nyugdíjat" -> aka ellopjuk, "megvédjük a rezsicsökkentést" -> értsd korlátozzuk? :)
EB-ről beszéltem :). Előbb tartanak eligazítást a sajtónak a meghozott döntésről, mint a tárgyalópartnernek. Ilyet sehol máshol a világon nem csinálnak.
De előbb van a döntés, majd miután megvan, utána van sajtótájékoztató ugye?

Igen, ezért nincs értelme a referenciádnak.
Kérdésként tetted fel, amelyben benne foglaltatik az a válaszlehetőség is, hogy a sajtótájékoztató megelőzi a hivatalos döntést. Mint ahogyan az ítélet magát a pert.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nincs benne, ezt te gondoltad bele.
- De előbb van a döntés, majd miután megvan, utána van sajtótájékoztató ugye?
- Nem.
Az első sorban feltett kérdésre adható a második sorban található válasz.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hol van erre a bizonyíték? Vagy miről beszélsz?
Feltettél egy eldöntendő kérdést. Arra lehet olyan választ adni, amelyben a klasszikus ok-okozati sorrend felcserélésre kerül. Erre írtam A tanú című filmből az idézetet, illetve linkeltem azt, ahol szintén sajátos módon megfordult az események természetes sorrendje. Ezt követően írtad, hogy nem releváns a linkem. Én meg azt, hogy de, az.
De szerintem engedjük el, ha nem érted vagy nem akarod érteni, mert egy mondatra adott válaszon rágódni napokig nem túl gazdaságos.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A helyedben az esszéírás helyett megnézném mire válaszolok.
Oké, akkor most jöhet a példa, hogy mikor fordult elő ez. Az adott szereplővel.
Miért kell, hogy már előforduljon? Ugyanaz az eset, mint arra hivatkozni, hogy felesleges a kerítés, hiszen alig vannak migránsok Magyarországon. Igen, részint épp a kerítés miatt.
Szerintem feltettél egy kérdést, arra van két lehetséges válasz, ennek egyikére írtam egy releváns reakciót, te meg azt mondtad, nem releváns. Most meg rágjuk a gittet.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Miért kell, hogy már előforduljon? Ugyanaz az eset, mint arra hivatkozni, hogy felesleges a kerítés
Úgy érzem másik dimenzióba kerültél. Hogy jön ide ez? Azt akarod magyarázni, hogy egy légvár azért kell, mert légvár nélkül nem lehet a légvárra hivatkozni? A felvetett kérés az volt, nem visszás e, ha szerződő partner tájékoztatását egy átlátható működésű közpénzek felett döntési szerepben grémium a döntés meghozatalát követően nyilvánosan teszi. Erre azt mondtam, ilyen esetben egyenesen üdvözítő. Erre te beidéztél egy teljesen irreleváns példát, ahol szatirikusan eljátsszák hogy tárgyalás zajlik de valójában már az ítélet is megvan. Erre kérdeztem, hogy mondjál már arra példát, amikor a (szabályos) döntést megelőzően mondták el a döntést (ahogy mostanában a facebookon Viktor szokta, először van "megmentünk mindenkit" aztán mindenki vár 1-3 hetet és már van róla közlöny is, holott ilyen parlament nevezetű bohócságot már közbe sem iktatnak "jóvanazúgy").
Szerintem komolytalan, ha nem a tárgyalópartnerrel kommunikálnak elsőként, hanem a nyilvánossággal.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szerintem meg beleszóltál egy szálba, úgy hogy semmi köze nem volt hozzá annak amit beírtál. Az, hogy te mit tartasz komolytalannak az a te dolgod. Épp fent írtam miért indokolt ha publikusan adnak róla számot.
Ez egy nyilvános fórum.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
nincs döntés, csak ajánlás.
Bocs, tehát azt mondod az ajánlás döntés nélkül született?
a szerződéses folyamat szempontjából ez csak egy köztes lépés.
De arra válaszolj, hogy szerinted normális e, hogy egy tárgyalás során az egyik fél a saját álláspontját a sajtónak előbb kommunikálja mint a tárgyaló partnereinek.
Amennyiben az egyik szerződő fél egy átláthatóságra törekedő közpénz felett rendelkező szervezet, akkor ez sok esetben a helyes út. Melyik szerződésre célzol, hogy legyen konkrétum is?
Amennyiben az egyik szerződő fél egy átláthatóságra törekedő közpénz felett rendelkező szervezet, akkor ez sok esetben a helyes út.
Mivan?
Az a kérdés, hogy van két szerződő fél: A és B. Tárgyalnak a szerződés feltételeiről több körben. A fogja és egy ponton ahelyett, hogy a következő kör eredményeit (jelen esetben épp saját elvárásait B-től) a sajtóba szivárogtatja ki még az előtt, hogy A-nak ezt elküldené. Ennyi a kérdés. Ha jól értem szerinted ez helyes.
Ne terelj. Válaszoltam, általánosságban. Elmondtam azt is mikor korrekt az ilyen eljárás. Tisztán érthetően. Tovább menni akkor lehet, ha megmondod mire gondolsz.
Hehe nem én terelek hanem Te térsz ki a teljen általános kérdés elől. Közröhej. Magyarázod a hányás viselkedést.
Magyarázod a hányás viselkedést
Mi van itt az emberekkel a HUP-on? teljesen letűnt a korrektség?
A témához:
1, nem magyarázok semmit.
2, válaszoltam az általánosan feltett kérdésedre, és tipikusan leírtam mikor helyes hogy így járnak el)

Ezt az önkritikád tudná megválaszolni. Ha lenne.
:)
Te hogyan ismernéd fel?
Az önkritikádat? Szerintem könnyen.
:)
Államiság nélkül nemigen van ország (kivéve, ha a nagyhatalmak érdeke kívánja a létét). Az ukrán államiság* egy agytumorral született, béna csecsemő. Mondhatnánk: innen szép nyerni. Másik kérdés, hogy az ukrán államiság szépséges győzelme** nem csak az oroszoknak nem áll érdekében, de pl. a lengyeleknek és a románoknak sem, kivéve, ha nekik komoly befolyásuk van az ukrán államra.
* :D
** nem egy "ukrán államiságnak" mondott rendszer létezése, hanem egy valódi ukrán államiság
:)
Akkor majd most figyelj idén meg jövőre, ugyanis éppen születőben van Ukrajnában egy olyan társadalom, ahol az emberek között összetartás és sorsközösségen alapuló szimpátia van. Éppen a mi államiságunk az, amit szerintem a szentlélek, meg egy tonna jogszabály és szokás tart egyben, meg némi történelem, tekintve hogy pl te is rendszerint becsmérelni és köpködni jársz ide. Ez sok embernek a hétköznapi szokása. Az hogy megadjuk a tiszteletet a többi embernek és nem önző faszkalapként viselkedjünk, lenne az alapja az államiságnak.
De ha már igy szóba hoztad, jó lenne ha alá is támasztanád tényekkel amit gondolsz (xy évben ez és ez történt, emiatt az volt a következmény hogy, és akkor jöttek az akárkik és azt csinálták ... hasonló jelleggel. Tényeket. Engem ugyanis komolyan érdekel az a fajta agymenés, amit egyesek itt előadnak - "nem kár Ukrajnáért, mert ők úgysem állam, hanem egy nyugati hazugság" - elaborate pls).
Akkor majd most figyelj idén meg jövőre, ugyanis éppen születőben van Ukrajnában egy olyan társadalom, ahol az emberek között összetartás és sorsközösségen alapuló szimpátia van.
Kíváncsian várom, hogy milyen lesz, amikor a keletet megtagadva ráébrednek a nyugatra.
Éppen a mi államiságunk az, amit szerintem a szentlélek, meg egy tonna jogszabály és szokás tart egyben, meg némi történelem, tekintve hogy pl te is rendszerint becsmérelni és köpködni jársz ide.
Ezer+ év után az ország elbírja a véleménykülönbségeket. Még azt is, hogy számodra ez csak fikázásra érdemes dolog.
Ez sok embernek a hétköznapi szokása.
Kifejlesztetted az önkritika képességét? Meglepne, de nyitott vagyok a lehetőségre.
Az hogy megadjuk a tiszteletet a többi embernek és nem önző faszkalapként viselkedjünk, lenne az alapja az államiságnak.
Mi van?
xy évben ez és ez történt, emiatt az volt a következmény hogy, és akkor jöttek az akárkik és azt csinálták ... hasonló jelleggel. Tényeket.
Kevered a "tény", a "becslés" és a "magyarázat" fogalmát. Mások is csinálják. Igaz, ők ezt az elegyet ~történelemnek hívják, és egyben kezelik, nem pedig úgy, mint egy menstruáló elsőéves lány, aki energiaitalon tengődve egy hétig Telexet olvasott, és utána nagy felbuzdulásában tényeket kér számon.
Tényeket.
Tényeket közöltem, és tényeken alapuló következtetéseket. Legalább a Wikipédia :) bejegyzéseit olvasd el Ukrajnáról...
Engem ugyanis komolyan érdekel
A stand-up estedre készülsz?
:)
Én arra kértelek hogy irj évszámokat, eseményeket, összefüggéseket, következményeket, politikusok és helyszinek neveit. Vagyis, fejtsd ki légyszi és támaszd alá a véleményedet, ismereteidet, tudásodat arról hogy mi és miért történik Ukrajnában, szerinted melyik része rossz, melyik része lenne máshogy jó, és miért.
Ha ez egy szövegértő-szövegalkotó dolgozat lenne, akkor nulla pontot kapnál rá. A kötekedésedet simán leszarom, ne erőlködj.

Mi alapján várod el, hogy a kérésed akár csak elméleti szinten is teljesüljön?
Azért kérdezem, mert:
a hozzászólásaidban nem látom az érdemes hivatkozásokat, sem pedig a levont következtetéseid indoklását,
és mert nem világos számomra, hogy a történelem és a hírek kapcsán miért nekem kellene tanítanom téged, miközben szabad vagy* és szabadon rendelkezésedre áll az internet.**
Ha ez egy szövegértő-szövegalkotó dolgozat lenne, akkor nulla pontot kapnál rá.
Figyelemre méltó felvetés. Talán elbukott tanár vagy? Megmagyarázná, honnan ered a világhoz*** való pofátlanságod.
* csak viccelek
** remélem, locsemege nem írja be megint, hogy "de hát az orosz tartalmak egy része cenzúrázva van!"
*** túlzok, de csak azért, mert illik hozzád
:)
ahol az emberek között összetartás és sorsközösségen alapuló szimpátia
Sajnos nem ezt hallom; pont, hogy
a külső támadás kapcsán most van születőben az általános ukrán nemzeti identitás (ez önmagában amúgy +: legyen nekik, fontos az)
ezzel együtt ennek korábban is meglevő extrém ágai amiket eddig sem igazán tartottak kordában teljesen elszabadultak; sőt legalizálva, bátorítva vannak (ez viszont minden a területükön élő nemzeti kisebbségnek eddig is gyötrelmes élettapasztalat volt, most meg fokozódóan méginkább az.)
Szerintem ne kérd számon rajtuk, hogy a tényeket a számukra kellemesnek tűnő narratívának megfelelő formára hajlítgatva értelmezik. Mondjuk azt nem igazán értem, hogy miért kellemes narratíva számukra, hogy egyes népek más népek kárán kaptak (nem önmaguk szereztek, hanem kaptak) országot. Ez a gondolat a birodalmakat szolgálja ki, noha a Gyuszk-félék pont azt kérik számon másokon, hogy a béke érdekében azt javasolják az ukránoknak, hogy egyezzenek ki a hozzájuk sok tekintetben nagyon közel álló birodalommal. Telexkárosultak.
:)
A homályos mellébeszélés és utalgatás helyett sirva könyörgök neked, hogy konkrétan oktass akár engem személyesen is. Kérem.
Ne legyél bolond-féle, ahogy te fogalmazol, hanem, ha már úgy érzed tudsz valamit, oszd meg velünk. Ha nem osztod meg, még kiderülhet hogy üresség van a fejedben némi emberek iránti utálattal füszerezve.
Szükségtelen sírva könyörögnöd, még ha esetleg gyakorlott is vagy benne. Csak egy kis értelemre van szükséged (valahonnan biztosan összekaparod), és a Telex mellé a Wikipédia bőven elég, hogy megértsd, amit mondtam.
Megosztottam. Szerintem tekints a dologra úgy, mintha egy relatíve jól dokumentált szoftvert ajánlottam volna az általad felvetett feladat megoldására.
Ez valamiféle ruszofóbia? Egyrészt nem a kémfőnökről van szó, hanem a fiáról. Ha apád börtönben ülne, téged meg kellene lincselni? Mondjuk én már azt sem értem, hogy mi lenne a baj a kémfőnökkel akár.
Ez így enyhén kattintásvadász: a cikk címe jelenleg: "Blast kills two in Poland near Ukraine border, Russia denies its weapons involved"
Szerencsére a nordstream robbantáshoz képest ezúttal ha a robbanást rakéta/irányított bomba okozta: fel se merül, hogy ne lenne közös NATO adat: ha jól értem az awacs gépek pár100km-re ellátnak: így indítási helyet és pályát is kézben tartanak: ebből az is kiderül, ha pl esetleg valami védelmi rendszer segített a pályamódosításban: nagyon örülnék ha nem most indulna ww3
Ha valami módosította is az orosz rakéták pályáját, azok megöltek két embert, NATO területén.
A legkevesebb az lenne, hogy Putyin sajnálatát fejezi ki.
Még nem megerősített információ sem az, hogy orosz, sem az, hogy konkrétan rakéta találat.
Tény és szomorú, hogy meghalt két ember: csak még nem tudjuk pontosan mitől, miért és hogyan.
Nato should demand a clear explanation from Russia, he said, and, if a missile had gone astray, take steps to make sure it wouldn’t happen again.
There was potential for mistakes on Tuesday, with Ukrainians trying to shoot down a massive barrage of Russian missiles targeting their electricity grids.
Annyi a finomkodó és óvatosságra felhívó pl amerikai nyilatkozat, hogy érdemes odafigyelni a fejleményekre.
Pl:
Mark Cancian, from think tank CSIS, believes it may be from an S-300 system. This type of missile is typically used for surface-to-air attacks, and has been used by both Russia and Ukraine throughout the war.
Teljesen mindegy. Oroszország kifejezhetné sajnálatát az áldozatokkal kapcsolatban, akkor is, ha nem ők követték el - már ha érdekelt a további eszkaláció elkerülésében.
Persze kissé felszínes lenne annak tükrében, hogy párszáz kilométerrel arrébb ők gyilkolják a polgári lakosságot.
A Nyugat mindenképp ki akarja provokálni a III. világháborút. Ha az oroszok meg akarják támadni Lengyelországot, mennyire életszerű, hogy egy határ menti úton haladó szekeret, autót, akármit lőnek ki? A délszláv háborúban is ért határmenti magyar házat találat, de amíg lehetett, igyekeztek titokban tartani, mert nyilván nem az történt hogy Szerbia vagy Horvátország rátámadt Magyarországra, hanem elszúrták az irányzékot. Akkor is lehetett volna indulatokat gerjeszteni, de helyesen nem tették. Ezzel szemben, most még semmit sem tudunk biztosan, de a nyugati sajtó rárepült, mint gyöngytyúk a takonyra, jönnek mindenféle harcos, indulatos megnyilatkozások, hogy a NATO-t megtámadták az oroszok. Mi lesz a következő? Fegyverbe?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Azok akik számítanak (pl Stoltenberg, lengyelek stb.) nyugalomra intettek; remélhetőleg mi is megtudjuk majd, hogy mi történt :).
Egy ilyen kiélezett pillanatban érdekesek a tudósítások: van ahol már most kihírdették, hogy az oroszok megtámadták a NATO-t és irány Moszkva bombázása, meg van a másik véglet ahol leírják, hogy az ukránok robbantottak, mivel kezdenek az emberek európa szerte elégedetlenkeni a háború rájuk gyakorolt hatásaival.
Jelen ponton ezek mind alaptalan vádak; a mádiamunkásokon meg látszik, hogy igyekeznek meglovagolni a hullámokat. Ahol kicsit is adnak magukra, ott odafigyelnek a pontos helyzetértékelésre: miszerint jelenleg nagyon kevesen tudnak bármit is a helyzetről; ők pedig nem fogják azt velünk megosztani.
Teljesen mindegy. Oroszország kifejezhetné sajnálatát az áldozatokkal kapcsolatban, akkor is, ha nem ők követték el
kommunikációs szempontból ez öngyilkosság lenne.
Persze kissé felszínes lenne
pontosan; a háborút próbálják magyarazni, vadítani belföldön; és a lengyelek sem finomkodnak a nyilatkozatokkal irányukban (teljesen érthető módon): nincs olyan viszony a két ország között, hogy akár hangyafingnyi gesztust gyakoroljanak az oroszok..
Teljesen mindegy
??? szerintem krvara nem mindegy. :-). Meglátjuk holnap tuti lesz valami előzetes nyilatkozat.
Putyinnak azzal kapcsolatban kellene kifejeznie a sajnálatát, hogy az elődei létrehozták ezt a pofátlanul nagy Ukrajnát.
:)
Missile that landed in Poland was fired by Ukraine - report
The Associated Press news agency is quoting three US officials as saying a preliminary assessment suggests the missile that hit Poland was fired by Ukrainian forces at an incoming Russian missile.
The officials, who are not authorised to discuss the matter publicly, spoke to AP on the condition of anonymity.
Earlier on Tuesday President Biden said it was "unlikely" the missile that hit Poland was fired from Russia.
The missile landed in the village of Przedwodow near the border with Ukraine, killing two people.
A reuters cikk sem állitotta ezt biztosra, csak a fórumtársunknak megszaladt a fantáziája.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Who benefits? Kinek áll érdekében?
Elég nyilvánvaló, hogy az oroszoknak nem. Ha el is találták a lengyeleket, az csak baleset lehetett. Nem hinném, hogy megtámadnák a NATO-t, de ha mégis akkor nem így fogják elkezdeni az biztos.
Sajnos még az is lehetséges, hogy valami szarkavaró hárombetűs banda csinálta. De a legvalószínűbb, hogy csak eltévedt.
ukrán rakéta is eltévedhetett, stb. csak éppen tegnap már bizonyos portálok kb. biztosra vették, hogy a ruszkik voltak.
Igen, nem túl életszerű, hogy a NATO megtámadása egy kb. határ közeli földúton haladó szekér vagy pótkocsis traktor lebombázásával kezdődik. Ennél látványosabb lenne, de az oroszoknak szerintem ez nem érdeke.
Mit is nyilatkoztak az észtek? Gondolom már úton vannak.

"Nincs jele annak, hogy ez szándékos támadás lett volna Lengyelország ellen. A legvalószínűbb, hogy egy orosz gyártmányú Sz-300-as [eredendően légelhárító, bár a háborúban orosz részről földi célpontok ellen is bevetett] rakéta volt. Jelenleg semmilyen bizonyítékunk sincs arról, hogy a rakétát az orosz oldal lőtte volna ki" - írta a Twitterén.
"Sok jel utal arra", írta, hogy az ukrán légvédelem rakétájáról van szó, amely "szerencsétlenül lengyel területre zuhant".
Przewodówban, az ukrán határtól mindössze hat kilométernyire kedd este csapódott rakéta, melynek következtében két ember életét vesztette. A történtekre Lengyelország és a NATo is a helyzet komolyságához méltó visszafogottsággal reagált, nyugati részről senki se vádolta Oroszországot az incidensért.
Nyilvánvalóan nem szándékos. Egy szerencsétlen utánfutós traktor valami földúton rosszkor volt rossz helyen. :(
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Amennyiben leall Ukrajna ellen a katonai agresszio jelentosen csokken az eselye annak, hogy Ukrajnan kivul is artatlan civilek kozvetve vagy kozvetlen essenek aldozatul az orosz katonai agresszionak.
Továbbá, ha minden férfit kiherélünk, jelentősen csökken a nemierőszakok száma és a nemibetegségek terjedése is.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hibatlan erveles.
Ha neked szabad a cherry pick, nem pedig széles aspektusból vizsgálva a történteket, akkor én is képes vagyok efféle bakugrásokra.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mondom, hibatlan erveles!
Segítek, "ha minden olyan férfit kiherélünk aki hajlamos erőszakra, vagy épp erőszakot folytat" <- csak hogy legyen is valami köze az eredetihez
Az USA lenne a sorban az első, akit le kellene szerelni. Az egyetlen állam, amelyik nukleáris fegyvert vetett be élőerő, mi több, civil lakosság ellen. Sok felé folytatott és folytat háborút a világon pénzügyi, gazdasági, politikai, hatalmi érdekei szerint.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Az USA lenne a sorban az első, akit le kellene szerelni.
Emlékeztess megint ki támadta meg Ukrajnát?
Oroszország. A világban ez az egyetlen létező, létezett és jövőben létező konfliktus? Minden más semmit sem számít?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Tegnap óta tudjuk, hogy ukrán kormányzati emberek szerint Biden is az orosz propagandát hangosítja fel, mivel megkérdőjelezte, hogy az oroszok támadták meg lengyelországot.
Hála égnek, hogy ukrán érdekeket szolgáló propaganda nincs :).
Az mondjuk kicsit félelmetes, hogy a barát-ellenség detektoruk politikai téren sem működik..
Az már rég nem működik. Magyarország egy rakás humanitárius segítséget nyújt nekik, aztán teli talppal szállnak gyakorta belénk, mert nem vagyunk hajlandóak bevonódni a háborújukba és tövig sz.pni az USA érdekeit akár a saját életünk és környezetünk épsége árán is, ahogy teszik ezt ők. Kíváncsi vagyok, mikor esik le sok ukránnak, hogy egy idegen érdekeket kiszolgáló hazaáruló kormányuk van, s elkerülhették volna a háborút, a sok sebesültet, halottat, az országuk, otthonaik, infrastruktúrájuk elpusztítását.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem hiszem hogy elkerülhették volna, már 10+ éve is nagyon nyomta minden ukrán akit csak ismertem hogy mennyire gyűlölik az oroszokat, szerintem soha sem lesznek képesek normálisan és értelmesen tárgyalni velük bármiről is.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Dobniuk kellett volna a NATO és EU tagság csatlakozási szándékokat, kicsit nagyobb távolságot kellett volna tartani az USA-tól. Nem kell a nagy medve karmai közé rohanni, csak politikai és gazdasági szempontból diszkrét távolságot kellett volna tartani mindkét oldaltól, s olyan üzletekbe kellett volna belemenni, amely Ukrajnának előnyös.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
De tegyük bátran hozzá, ha nem ezt teszik az oroszok, akkor Ukrajna már NATO-tag nyugat-barát kormánnyal, kiszolgálva amerikai érdekeket, helyet adva amerikai támaszpontoknak.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Aminek az az alapja, hogy a NATO elutasította az ukrán csatlakozási kérelmet. Oh wait!
Amennyiben leall Ukrajna ellen a katonai agresszio jelentosen csokken az eselye annak, hogy Ukrajnan kivul is artatlan civilek kozvetve vagy kozvetlen essenek aldozatul az orosz katonai agresszionak.
Dehogyis. Miért lenne pl kevesebb a kiosztott, eladott fegyver? És ezek meg fogják találni a nagyon is létező vevőköröket: a szervezetbűnözésnek azért volt relatíve nehéz dolga, mert legálisan is nehéz volt fegyverhez jutni: nem nagyon forog/forgott fegyver közkézen. Ez biztosan meg fog változni, az összes háborús térségben igaz ez.
A fegyver csempészet meg ettől a hatástól függetlenül mint virágzó üzletág, egészen más mértékű fenyegetést jelent.
Nagyobb mertekut, mint egy haboru?
Arra próbáltam rávilágítani, hogy hiába áll le a háború, attól még a biztonsági helyzet nem fog javulni: sőt. Amíg aktív harc van addig a fronton fegyverekből /lőszerből folyamatos hibány van. Ha a harc megáll -> raktároznak -> onnan sokkal nagyobb készleteket lehet értékesíteni.
Így igen: "Ukrajnan kivul is artatlan civilek" szempontjából még rosszabb lesz a biztonsági helyzet, ha épp befagy/leáll a konfliktus. A háború során traumatizált tömegekről meg ne is beszéljünk: arról, hogy egy normális békés társadalomba mennyire nem/nehezen beilleszthetők azok akiket a harctéren a legtöbbre értékelnek/tek.
Tehat a haboru kevesbe rossz, mint ami azutan jon.

Ez a mondat így röhejes. Az "Ukrajnan kivul is artatlan civilek" szempontjából a biztonsági helyzet nem fog javulni a háború lezárultával.
a haboru kevesbe rossz, mint ami azutan jon
ez meg az 1bit.
Probaltam igazodni a kommentedhez.
Mekkor az esélye annak, hogy egy eltévedt rakéta pont mezőgazdasági munkásokat talál el? Szerintem ez csak úgy történhet meg, ha a célkövetője aktiválva volt, és mondjuk a hőkövető pont ráállt a járművükre. Hogyan működik ez a rakéta, magát vezeti célra, vagy vezérelni kell távolról? Megtörténhet ez véletlenül, vagy emberi hiba/szándék kell hozzá?
Annak szerintem is közel nulla az esélye, de a rakéta kereshetett meleget, aztán talált egyet magának.
Tudom, csak vigyorogtam a sajátos értelmezéseden. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem jól látod, szinte biztos vagyok benne, hogy nincs konkrét információd arról ki lőtte ki a rakétát.
Elég kezdő dolog lenne az Ukránok részéről ez, hisz tudják hogy AWACS-ek szinte biztos, hogy ezt kiszúrják, így csak visszafelé sülhet el, ha ők akarnak így provokálni.
Az oroszoknak sem áll ilyen módon közvetlen érdekükben. Biztos vagyok benne, hogy nem így kezdenének egy kiszélesített konfliktust.
Ami viszont a képzelgéseddel ellentétben _tény_:
- az oroszok bombázták Ukrajnát
- az orosz politika szajkózza, hogy ez provokáció
Ami a legvalószínűbb a jelenlegi ismeretek szerint:
Bármelyik fél részéről akaratlan csapás (eltévedt rakéta)
A hozzászólásom cinizmus volt, s arra utalt, hogy a NATO is prekoncepciók alapján működik. A NATO a Szovjetunió és Oroszország ellen jött létre, nem olyan nemes eszmékért, ahogyan az meg van fogalmazva. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha Ukrajna szándékosan támadta volna meg Lengyelországot, a NATO akkor sem szállna be a háborúba Oroszország mellett Ukrajna ellenében, pedig ez lenne a dolga. Viszont ez már nem fér bele a prekoncepcióba.
Amit írsz, annál előrébb vagyunk. Több forrás úgy nyilatkozott, ukrán légvédelmi rakéta csapódott lengyel területre. De ami a legfontosabb: mindenképpen véletlen volt, nem szándékos provokáció.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A hozzászólásom cinizmus volt, s arra utalt, hogy a NATO is prekoncepciók alapján működik.
Is? Láttál már bármilyen NATO nyilatkozatot? Mármint oroszt láttunk, azt tagadni sem lehet.
Meg még oly sok minden ebben a hazug nyugati világban.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szóval meg lett erősítve:
NATO nem mondott eddig semmit, a "véleményed" teljesen alaptalan
Ezzel szemben az oroszok kijelentették hogy ez tudatos provokáció.
Én nem a NATO véleményét hangoztatom, hanem a sajátomat. Nem vagyok NATO szóvivő, nem értem, miért várod tőlem ezt. A véleményem pedig nem alaptalan. A sajtóból tájékozódom. Persze, azt bátran mondhatod, hogy a magyar - tehát nyugati - sajtó igénytelen, hiteltelen, ilyen vélelmezéseim nekem is gyakran vannak.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem, te ironizáltál mégpedig szarkasztikusan, mindenféle ok nélkül.
Pedig ha ukrán részről szándékosság lett volna, akkor ez teljesen legitim.
Moszkva szerint a lengyel-ukrán határól 35 kilométerre bombáztak
Nobel-békedíjat egyelőre nem követelnek ezért, de ha a norvégok úgy döntenek, hát elfogadják.
Oké, tehát, hogy a lengyeleket ért rakéta találatot a helyére tegyük:
1. Nem az oroszok lőtték ki.
2. Az ukránok szerint:
Ukraine's Foreign Minister Dmytro Kuleba said earlier that any claim that Ukraine was responsible for Polish deaths was a Russian "conspiracy theory" and that anyone amplifying the message was spreading "Russian propaganda".
3. Stoltenberg:
"Let me be clear, this is not Ukraine's fault," said the secretary general. "Russia bears ultimate responsibility as it continues its illegal war against Ukraine."
**
Így végső soron a lényegi információ nem hangzik el: az ukránok által kilőtt légvédelmi rakéta becsapódása okozta a 2 lengyel halálát, de ennek felelősségét az ukránok helyett az oroszokra hárítják. Azt hiszem így pontos a megfogalmazás. Mondjuk szerintem az lenne a korrekt ha ez így egyben lenne kommunikálva, van akinek ez nem egyértlemű.
Érdekes; ezek szerint elválasztható a tett, annak következménye és a felelősség. Veszélyes gondolat. Ezzel az erővel *minden* ami a háború ideje alatt ukrajnában történik "az oroszok" hibája.
Ha orosz területről oroszok lőtték volna -> Oroszország a felelős.
Ha Ukrán területről Ukránök lőtték -> Oroszország a felelős.
Elég együgyű észjárás. Liberális tempó.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
" az ukránok által kilőtt légvédelmi rakéta becsapódása okozta a 2 lengyel halálát"
Ez kicsit olyan, mintha az ukránok csak úgy ok nélkül lövöldözgetnének a levegőbe légvédelmi rakétákat, valahogy hiányzik a sztori eleje...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Ez kicsit olyan
Nem. Ez a konkrét megtörtént események leírása. Aztán lehet rá rétegezni, hogy miért. Jogosan-e (persze, hogy) stb.
Ha két ember egymással szemben állva fegyvert fog egymásra, majd az egyik meghúzza a ravaszt akkor a másik attól hal meg, hogy a szemben álló lelőtte. Aztán lehet ragozni, hogy miért volt fegyver náluk, miért fordították egymás felé, miért biztosították ki és miért húzták meg a ravaszt. Más és más kérdések.
A lengyel helyzetre:
Ki és honnan índította a becsapódott rakéták(at) ( ha jól értettem 2t is)
Miért? (milyen céllal, milyen motivációval, milyen környezetben)
stb..
Ki a felelős [...] ez egy újabb, a fentiek után, a tények megállapítása után külön felthető kérdéskör.
Aha, ezek az ukránok csak úgy ok nélkül lövöldözgetik a légvédelmi rakétákat...
/o\
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Érdekes mert amikor meg mindig mondják hogy "dehát az oroszok támadtak először egy szuverén stb országra" és esetleg azt válaszolja valaki, hogy valahogy hiányzik a sztori eleje, az meg terelés?
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Raadasul a sztori legeleje az, hogy mar nincs legalis utja a teruleti vitak rendezesenek.
ki kell írtani minden ukránt, mint ahogy az indiánokat és akkor már nem lesz aki visszaperli a földeket.
Nem egy országot egy egész kontinenst szereztek meg így a hódítok..
Szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása.
Ezzel szembe megy az EU vezetése.
A belügyekbe való be nem avatkozás.
Ezzel az EU intézményei és az USA.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Kampányolj az EU-kilépés ellen, aztán kis szerencsével ugyanolyan szuverén szerepünk lesz Oroszország mellett, mint pl. Lukesenko államának.
Te hivatkoztál a Helsinki záróokmányra, én csak megjegyeztem, senki sem veszi már azt komolyan. Én az EU-kilépés mellett kampányolnék inkább.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Bocsánat, arra gondoltam. Aztán ha egy sikeres népszavazás megerősít téged, a távlataink beláthatatlanok. Például mi lehetünk a legnyugatibb orosz kormányzóság.
Így meg betagozódhatunk a világkormányba, ahol nem lesz készpénz, nem lesz magántulajdon, nem lesz magánélet, nem lesz család, hagyományok, nemzetállamok, saját magad által megélt vallás, azaz nem lesz szabadság.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Sajnos ez igaz, például Soros György és Bill Gates is naponta követelik, hogy vegyék már el tőlük a vagyonukat... (Nem szeretnék senkit leszólni, de ez már g~ olvtárs szintű hülyeség (van is rá külön topik Huge Reinstall vagy ilyesmi címmel.)
kormányok jönnek és ideológiák jönnek és mennek...
Másik opció: az EU jelenlegi balfasz vezetésének leváltása
trey @ gépház
csak óvatosan, ez is lehet mindig rosszabb: timmermans-weber vonal most csak ugat ill. háttérből zsarol, azokhoz kepest Von der Leyen kifejezetten egyuttmukodesre torekvo a sajat keretei kozott.
A szovjet mintára alakítás pedig még nem lefutott meccs, többen nem vágynak rá pl franciák közül se.
Itt az amerikai befolyás a gond. Előbb elveszik a szuverén államok önrendelkezését, azt egy felettes entitás alá szervezik, majd ez a felettes entitás, az EU adminisztráció szolgai módon kiszolgálja az USA-központú globális elit érdekeit a saját népei ellenében. Ez megmutatkozik a szankciós politikán. Az EU-s polgárok érdekeivel szemben szolgálják ki az USA érdekeit, legyen bármilyen drága is a fűtés az európaiaknak, miközben itt van közelben az olcsó orosz gáz.
Ennek az irányzatnak egyik legszélsőségesebb megtestesítője Annalena Baerbock, német külügyminiszter. A G7 megbeszélésről eltávolíttatott egy 482 éves feszületet. Mi lehet annak a nőnek a lelkében, ha ilyen súlyos lelkiismeret-furdalást okoz a feszület jelenléte benne, hogy nem bírja elviselni a terhet? Mennyi hazugság, aljas tett a választói ellenében, tudva, hogy a döntéseivel, a küzdelmeivel milliók életét teszi tönkre? Jegyzem meg, lehetett volna ezt a megbeszélést egy patinás épület helyett valami új üvegépület tárgyalójában is tartani, ott nincsenek efféle veszélyes tárgyak, mint egy sokat látott, régi feszület.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Az EU vezetést említetted. A jelenlegi német kormányzat ill. kancellár önmagában is érdekes: nem véletlen, hogy anno Merkelt mikor távozott volna még visszahozták egy ciklusra. A sötétzöldeken nincs semmi meglepő, hozzák a formájukat. Nézd meg hol van a német külügyminiszter belföldi támogatottsága: valahol 15% környékén.
Az, hogy a saját országuk ill. a térség érdekei elé helyezik az USA érdekeit csak tisztázza a szerepeket szerintem. EB/EP-ben többektől látszik ugyanez.
Érdekesek ezen a szinten a Scholz vs Baerbock nézet eltérések is: előbbi átengedte a kínai kikötő részesedés vásárlást, míg utóbbi azt mantrázza, hogy az "új kína politika" az kell legyen ami szerint németország az USA érdekeinek rendeli alá magát. Ennél nehéz egyértleműbben kifejezni, hogy a nő kit/mit és kit/mit nem képvisel.
Optimális ugye az lenne, ha egyik szuperhatalom felé se lenne direkt függőségben (német)ország. De ha már van függőség akkor célszerű azt kb azonos mértékben köztük elosztani, és nem bábuvá válni azok egymás elleni háborújában..
Mondott ő valami olyasmit is, hogy nem érdeklik a választói. Csak ugye elméletileg a választóit szolgálja. A nő nettó hazaáruló, régen ezért láncon lógtak a vártömlöcben. Ma meg alien minister. :) :((
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
nem érdeklik a választói
Az összes politikust addig érdeklik a választói amíg a szavazatukra pályázik. Amikor erről beszélt az azért volt érdekes, mert az ukránok felfegyverzése és a német választói akarat volt egymással szembeállítva: erre mondta, hogy leszarja a választókat. Addigra már sikerült 40%ról ~20% környékére tornáznia a a támogatottságát ahhoz képest még mindig van valamennyi; de még messze a következő választás..
És ha veszít a választásokon? Hülyére kereste magát, munkanélküli sem lesz, a megbízói által rátestált munkát elvégezte, sok ember életét tönkretette, a károk visszafordíthatatlanok. Végtelenül aljas az a nő.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Itt az amerikai befolyás a gond. Előbb elveszik a szuverén államok önrendelkezését, azt egy felettes entitás alá szervezik, majd ez a felettes entitás, az EU adminisztráció szolgai módon kiszolgálja az USA-központú globális elit érdekeit a saját népei ellenében
Azt már tisztáztuk, hogy Ukrajna szuverén ország. De legalábbis annyira szuverén mint Magyarország. Meséld már el hogy vette el tőlünk USA az önrendelkezés jogát?
Épp úgy, ahogyan egy vadállatot is kelepcébe tudsz csalni. Apró falatkák, bemegy a ketrecre, aztán az ajtók záródnak. Tudod, át lehet majd személyivel lépni az országhatárt. Nem teljesen lényegtelen? Tényleg az a hatalmas előny, hogy nem kell megcsinálni egy másik okmányt? Mindezt cserébe azért, hogy felszabadítjuk piacainkat, tönkretéve magyar vállalkozásokat, beengedünk az országba idegeneket, lemondunk a szabadságunkról. Pont akkora üzlet volt, mint a ketrecben ülő tigrisnek a 10 dkg ingyen hús.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ezt ugye nem az én kérdésemre akartál válaszolni? Mert ez nem válasz.
Úgy, hogy az EU management az USA elitjének érdekeit szolgálja ki, az EU management pedig csorbítja a tagállami szuverenitást.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Majd jelezd csillaggal, ha a kérdésre válaszoltál.
Ez már az volt, s szerintem elég pontos, világos választ adtam. Szövegértési nehézségek esetén magyar nyelv oktatását nem vállalom.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Aha, igen. Valamint egy nagyon rossz párhuzam.
De legalább próbálkoztál.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Nem rossz az, legfeljebb neked nem tetszik.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mind a kettő arról szól, hogy kontextusba kellene helyezni dolgokat, amitől szeretnek eltekinteni adott esetekben, mert ha nem tennék akkor olyan szélsőséges véleményeket kellene megfogalmazni, mint hogy például az erőszak minden formája tiltott. Elkezdtem egy hosszú kommentet irni az egyéni érzékenységek kezeléséről ami nagyon is jelenlegi probléma, és hogy hogyan adnak el a polgáraiknak a nyugati állami berendezkedések egy spektákulum szintjén lévő gondolatrendszert ami köszönőviszonyban sincs a saját társadalmukkal sem, de aztán elolvastam a nevet: harlequin. A mutatványos szórakoztató, a bohóc aki azzal szórakoztat, hogy szerepet játszik. Pantomimjátéka tökéletesen abszurd formában tárja elénk hogy mi az, ami nincs. Mit is tehetnénk? Nevetünk rajta, mert ha komolyan vennénk azzal elismernénk az ördög lovagjának győzelmét.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
"Elkezdtem egy hosszú kommentet irni... "
Hát persze :)

a sztori eleje...
Te arra a kérdésre keresed a választ, hogy miért lőtték ki az ukránok a légvédelmi rakétákat.
Ezt a kérdést csak az után lehet feltenni, hogy megállapították, hogy az ukránok lőttek ki és konkrétan légvédelmi rakétákat (meglepő módon feltehetően légvédelmi és nem támadó célzattal: az oroszok használtak s300-at támadó célra): valószínűleg egy közeli hőerőművet támadó orosz rakétá(k)ra indították ezeket az ukránok (de ez utóbbi csak találgatás).
A kérdések ill. válaszok sorrendjét nem tudod felcserélni.
"Te arra a kérdésre keresed a választ, hogy miért lőtték ki az ukránok a légvédelmi rakétákat."
Annyira nem keresem... nincs olyan sok dolog, ami miatt ki lehet lőni egy légvédelmi rakétát....
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Érdekes fejlemény, hogy a külügyminiszter azonnali reakciója óta a lengyel ill. amerikai állásponttal szemben Z. azt magyarázza, hogy nem az övék a rakéta .. Ez azért nagyon érdekes mert pontosan ismert az indítás helye, ideje a rakéta pályája. Ennek fényében két fő lehetséges irány
valóban nem ők voltak, de a lengyel-amerikai fél el akarja kerülni az oroszokkal való direkt konfliktust és az ukránokra keni ezt
valóban az ukránoké, ez esetben viszont érthetetlen, hogy egy elnézést kérés helyett miért áll ebbe(is) bele Z : kommunikációs szempontból ez a lengyelek felé nagy hiba (a támogatottsága lengyel részről meg úgysem ezen a 2 emberen fog múlni..)
(oké lehetne harmadik, hogy ukrán területről a nato bevonásának céljával, de ez semennyire sem logikus: pontosan tudják, hogy a nato infra meddig lát hisz napi szinten kapnak cél információkat... )
Zelenszkij ebben hibát követ el, egy pojáca, nem pedig profi politikus. Nehéz elhinnem, hogy ennyire ostoba, de úgy tűnik, mégis.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hálásak vagyunk, hogy nem minket hibáztatnak, mert orosz rakéták ellen harcolunk a saját területünkön
Valaki a stábból megsúghatta neki, hogy mi a helyzet: ők a felelősek(legalább részben) érte, de senki sem hibáztatja őket..
Ettől függetlenül a stílusa, reakciói olyan szinten bicskanyitogatóak (neki és a kormánya többi tagjának), hogy részemről a szimpátiát már elégették, marad az empátia: az meg nem a poltikusokon múlik se nem nekik szól ..
egy neve elhallgatását kérő kijevi diplomata azonban még nála is keményebben fogalmazott.
Ez már egyszerűen kezd nevetségessé válni. Az ukránok lerombolják a beléjük vetett bizalmunkat. Senki nem vádolja Ukrajnát, mégis nyíltan hazudnak. Ez sokkal nagyobb kárt okoz, mint a rakéta
A gyanúsnak ítélt dolgok a cikk szerint:
- Azaz az ilyen légelhárító rakéta ha elveszti a célpontot önmegsemmisítést kellene végrehajtania.
- A rakéta nem csak légelhárításra használható. Földi célpontok ellen párban használható. Ide is 2 rakéta ment.
- Nem használható követésre, tehát keletre és délre kellett volna kilőni, amerről az orosz támadás jött
Ha a fenti állítások igazak, attól még lehet talán ennyire béna a kezelő személyzet, hogy azt sem tudják mit nyomkodnak és merre lőnek.
keletre és délre
Fehéroroszországból is szoktak lőni az oroszok..
Igen, de a mostani támadásról beszél a cikk. Aminek a valóságtartalmát nem tudom ellenőrizni, hogy nem-e lőttek északról, sőt esetleg nyugatról is az oroszok. A nyugatról indított orosz támadás minden esetre megmagyarázná az adott cikk kérdését, hogy miért lőttek nyugatra az ukránok.
Lehet, hogy bérbe vettek az oroszok egy NATO támaszpontot az Ukrajna elleni akcióhoz. :)
Egyelőre még a lengyelek által említett 4. cikkely se: nem is hiányzik különösebben, pedig erre azért többször is volt már példa.
Várj akkor most a magyar médiamunkások termékeiben Biden ill. a lengyelek a "Putyin-fan", "Putyin csicska", "Putyin seggét nyaló" stb. mert meghazudtolják Z.-t?
Ez az állami TV odaát? Valódi? A felirat helyes? Nem értek oroszul, még csak most kezdtem el tanulni :-)
Ha ez valóban lement így az állami 1-es csatornán, akkor Oroszországban sokkal nagyobb a szabadság, mint gondoltam. Ehhez hasonló szintű kritika lemenne Nyugat-európában? Vagy leállítanák az adást a közepén?
Hjam meg amikor az orosz musorvezeto megszakitja a vonalat mert kritizaltak eppen a hadsereget:
Miért szerinted az ukránoknak nem az az érdeke, hogy akit csak lehet: EU-t, NATO-t,USA-t minél inkább bevonják a konfliktusba? Ha nem akkor szerinted mi?
Ha hülyeséget írok az önéletrajzomban, akkor vajon elfelejtem-e az Ohm-törvényt?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem hülyeséget írt, hanem ostobán hazudott. Ne eufemizáljunk, na, ennyit se érdemel.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Ne mondd már, hogy nem találtak senki mást, aki felmondta volna a mantrát, csak ezt a pojácát.
Te az embert minősíted én meg arra vagyok kiváncsi, hogy abban amit mondott van-e kivetni valód és ha igen akkor mi.
Ha kiderült volna, hogy ez eltévedt orosz rakéta, Zelenszkij a legmélyebb válságba vitte volna bele a világot saját érdekei miatt
Ez az első mondat. Elemezd.
Miért szerinted az ukránoknak nem az az érdeke, hogy akit csak lehet: EU-t, NATO-t,USA-t minél inkább bevonják a konfliktusba? Ha nem akkor szerinted mi?
ez volt a kérdés.
Miért szerinted nem azt mantrázta folyamatosan, hogy orosz rakéta volt ami betalált és teljes légtérzárat Ukrajna fölé és harci repülőket adjanak át nekik válaszul? Azt meg érted, hogy ez -is- 3. vh? Nem véletlenül intett nyugalomra minden releváns értelmes fél az előzetes vizsgálati eredményekig: mivel ha orosz rakéta akkor nagyon is kérdés az 5. cikkely.
Az idézett mondat faszság. Ha Zelenszkij mond valamit, az nem történik meg automatikusan, az meg főleg nem, amire ebből Nógrádi rájött.
" Nem véletlenül intett nyugalomra minden releváns értelmes fél az előzetes vizsgálati eredményekig"
Pontosan. Ezért (is) faszság, amit Nógrádi írt.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Ha Zelenszkij mond valamit, az nem történik meg automatikusan
Csak ha ellentmondasz neki / kétségbe vonod az allitasat attól automatikusan putyin pincsi stb. leszel.. sőt orosz troll, orosz propaganda terjesztő.. igy jart Biden, Stoltenberg, a lengyel elnok ill. miniszterelnök is.
Mondjuk lehet, hogy előrébb vinne a részletekre odafigyelő értelmező hozzáállás mint a mostani; kritikus gondolatokat totálisan kizáró vele vagy ellene(1bites) gondolkodásmód. Médiamunkások és olvasóközönség részéről egyaránt.
Azt kérted, tekintsünk el attól ki mondta, beraktam az első mondatát ami legalább 3 aspektusból nézve f@szság. Mi a kérdés? Értsük jól? Te kérted, hogy azt nézzük amit mond.
Annyira nem unatkozom, hogy elolvassam, ahogy ő is felmondja az aktuális ruszki mantrát... elég sokan felmondták már, még talán itt a hupon is.
Bidenre és a lengyel miniszterelnökre gondolsz?
US President Joe Biden also cast doubt on Mr Zelensky's statement that the missile was not of Ukrainian origin, telling reporters "that's not the evidence".
Félreérted a szót. Nem az a biztonsági szakértő jelentése, hogy bármi is történjék, ő néhány füstölő és mécses társaságában nyugodtan mormolja, hogy minden a legnagyobb rendben, biztonságban vagyunk. :)
Egyesek szerint Magyarország szabad ország, s nem áll amerikai megszállás alatt. Pedig de.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Itt nincs állandó amerikai katonai jelenlét a 2.vh lezarasa ota. Az Németország ill. Japán.
De amúgy a világszerte jelenlevő amerikai katonai bázisok általában nincsenek benne a köztudatban (oké a képen levő Afganisztáni bázisokat már le lehet takarni :) ).
Érdekes dolog: összevetni ezen bázisok "vendéglátó" országai és az orosz-ukrán háborúban valamely fél mellett állást foglalók listáját :).
Ha szabadok lennénk, nem lennének itt amerikai katonák.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ukrajnában nem lesz korrupció, mint ahogy már most sincs
Na ezt is tanítani fogják történelemből. Ez idáig minden háborús helyzet fokozta a korrupciót a világon. Itt viszont valami csoda történt. Érdemes lesz tanulmányozni ..
Szerencsére nekünk nincs mitől félnünk, eddig is nulla volt, de most még csökkentjük is.
Ukrajnáról van szó. A kijelentés valóságtartalmához esetleg valamit? Teszem hozzá valamekkora korrupció a világ *összes* államában van. Leszámítva ukrajnát ugye..
Áhá, hát ezért kellett megtámadni őket! Tudtam én, hogy fórumozással sok hasznos ismerethez lehet jutni!
Persze. Az oroszok azért mennek oda, hogy visszaállítsák az egészséges korrupciót. Mi védettek vagyunk. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A korrupció az amiből kihagynak. Sajnos nem lehet mindenben benne lenni, tehát mindenhol van korrupció.
ez az ukron-orosz izé megy még ? azt hittem, haza mentek már..
ja ez még csak az első évad ? hányadik serial ?
megrendelték már a rendezőtől a következő évadot ? jó a nézettség ?
és lesznek benne új szereplők ?
vagy szankciók hatására becsődölt és az egész orosz államadósságot felvásárolta soros..
A népek eladósítása folyik, s attól tartok, ha az EU-s pénzekért cserébe megszavazzuk az ukránoknak adandó hitelt, EU tagként magunkat is eladósítjuk. Ráadásul a folyósítás előtt még kitalálhatják, hogy megszavazták ugyan, de itt olyan mértékben sérül a demokrácia, hogy az csak egy elvi lehetőség a pénzekhez jutáshoz, teljesítsünk újabb feltételeket - térden állva, munkavédelmi sisakban szopjuk le Bident -, s akkor a töredékét talán át is utalják.
A korrekt hozzáállás az volna, hogy hagynánk a fenébe azokat a pénzeket, viszont kitartanánk a vétó mellett.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A népek eladósítása folyik
Speciálisan Európáé. Eddig is volt pár rázós és kérdéses hitel felvétel, de legalább szegről-végről kötődött az állampolgárokhoz, akiknek a vállára rakták. De ezt, hogy az ukrán állam működésének finanszírozását EU adófizetők finanszírozzák ez röhej. Nem egyszeri valamekkora összegű támogatásról, hanem folyamatos, a végtelenbe és tovább (lyukas hordó tipikus esete) helyzetről van szó: és ezt az egészet hitelből. Na menjenek a bús francba. Még akkor is kérdésesnek tartanám, ha meglevő eszközöket fordítanának ezért eladósítani az EU országait, teljesen abnormális.
parancsba kapták
Oszd már meg az okosságot kitől.. annyira hallgatnánk :)
Az EU-nak nincs önálló külpolitikája: 1az1ben leköveti az amerikai kívánalmakat (időnként még öngyilkos módon túl is tesz azokon)
Na most akkor parancs vagy nem parancs?
Az ezredes álmában kiad egy parancsot:
- Mindenki egyen egy narancsot!
De a nők inkább banánt kérnek.
A fáradt hősök már henyélnek.
A magas külföldi vendég történelemkönyvet olvas és halálra röhögi magát.
Mori Josiró volt japán miniszterelnök élesen kritizálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és kijelentette, nem igazságos kizárólag Vlagyimir Putyin orosz elnököt hibáztatni az orosz-ukrán háborúért.
“Nem egészen értem, miért csak Putyin elnököt kritizálják, és Zelenszkij elnök felelősségét miért nem látják. Zelenszkij regeteg ukrán ember szenvedéséről tehet”
jelentette ki a 85 éves Mori pénteken, egy politikai találkozón. Nekiment a japán hírügynökségeknek is, kijelentve, hogy az ukrajnai háborúról szóló egyoldalú tudósításaik azt a benyomást keltik, hogy “csak Európából és az Egyesült Államokból származó tudósításokra hagyatkoznak”.
Mori szerint Putyin atomfegyvert vethet be, ha ha jelenlegi helyzet fokozódik, mert “ő sem veszítheti el teljesen az arcát”.
Mori azt is mondta, hogy annakidején bíztatta Putyint, hogy csatlakozzon a NATO-hoz, Putyin hajlott az ötletre, de azt mondta, az USA nem engedi csatlakozni Oroszországot.
Mori szerint a jelenlegi helyzetet Japán részéről egyedül Abe Shinzo volt miniszterelnök enyhíthette volna – őt azonban júniusban egy merénylet sorn agyonlőtték.
trey @ gépház
Ugye, milyen egyszerű ez a világ? Putyin rossz, Zelenszkij jó. Zelenszkij olyan jó, hogy egyetlen kritikával sem illethető. A Lengyelországot ért rakétatalálat akkor is Putyin hibája, ha az ukrán rakéta. Ha orosz lenne, akkor mégjobban. Szerintem az is Putyin hibája, ha nem elég édes a reggeli teám.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Azért mondod ezt, hogy neked is vegyen a zOrbánvitor rólexet!!!!!
trey @ gépház
Persze, irigyellek is érte, hogy neked vett! :P
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
3-at! De már odaígérte a negyediket is! :D
trey @ gépház
jónapot kívánok, tessék mondani itt osztogatnak rolexet ?
De, arról szabad-e beszélni, hogy az ENSZ szerint az ukránok is kínozzák a hadifoglyokat?
trey @ gépház
nem meglepő, ukránok is az orosz hadseregben - pontosabban a nagy szovjet hadseregben kezdték a katonai pályafutásukat.
Attól még, hogy pár éve NÁTO kiképzést is kaptak az ukránok NEM lett más a fajtájuk..
ukrán, orosz egyre megy - csak az ukránok ott tartanak, hogy különbnek képzelik magukat az oroszoknál - mivel ők nyugatabbra vannak és jobban süt rájuk a nap.
Ez olyan mint a a cigányoknál a muzsikus cigány és oláh cigány..
Viszont azok ritkan beleznek ki a 6-os villamoson…
muzsikus cigányok lenézik a többi cigányt..
hierarchia van. fejlesztési folyamat résztvevői között is; de ha egy kivitelezőt megkérdezel a burkolók közül vannak akikre a presztízs beruházás leginkább szem előtt levő szakaszait bízza, másra meg egy fürdőszoba v. konyha lerakása sem bízható rá jószívvel.
A cigányok között azok akiknek hivatásuk/szakmájuk van természtesen kiemelkednek az alkalmi munkások közül, az alkalmi munkások pedig az ingyenélők(khm akarom mondani életművészek) közül..
De régen is ha napszámosokért mentek megvolt, hogy ki milyen munkát végez (és mennyi idő alatt) így a tarifa és a megbízások száma (megbízhatóság) is felállított hasonló hierarchiát az emberek között.
atomerőművet lötvetni is jó!
Grossi legutóbbi nyilatkozata szerint km-ek helyett már métereken múlik a katasztrófa.
ez az ukrán rulett - NEM az orosz rulett - amikor egy golyó van a forgó tárban..
dehogyis, azt nem lehet leírni, hogy az ukránok hisz az oroszok magukat is lőhetnék; ahogyan a ns1-2t is felrobbantották meg a krími hídon is ők tevékenykedtek..
apropó svédek kinyomozták már hogy kivolt ? ns1-ns2 robbantója ?
[..]Key evidence is likely to come from the type of sensitive intelligence that EU members have traditionally been reluctant to share. Allegations last year that intelligence agencies in Denmark had allowed the U.S. to spy on senior Swedish and German lawmakers deepened mistrust.[..]
[..]On 1 November 2022, Danish Geodata Agency granted Nord Stream AG a permit for surveying the pipeline rupture location in the Danish exclusive economic zone.
However, until recently access to the relevant damage sites for a hydrographic survey was not possible due to the exclusion zone established by the Danish Maritime Authority.
On 11 November 2022, the radius of the exclusion zone for maritime navigation has been decreased from 5 nautical miles to 500 meters around the pipeline damage zone. At the same time, the Danish Maritime Authority has granted Nord Stream AG an exemption that allows, under certain conditions, including weather, to approach the damage area at a distance sufficient to carry out part of relevant works.
Immediately after receiving permission to enter the restricted area, the vessel chartered by Nord Stream AG moved into the area of damage and began to survey the pipeline rupture points. The duration of the survey will depend on access restrictions to the damaged area related to weather conditions.
Update 02/11/2022
As of 2 November 2022, Nord Stream AG has completed initial data gathering at the location of the pipeline damage on Line 1 in the Swedish exclusive economic zone.
According to preliminary results of the damage site inspection, technogenic craters with a depth of 3 to 5 meters were found on the seabed at a distance of about 248 m from each other. The section of the pipe between the craters is destroyed, the radius of pipe fragments dispersion is at least 250 m. Experts continue to analyse the survey data.[..]
[..]Days later, Alexei Miller, Gazprom’s chairman, in comments made to Russia’s Channel One television station, floated the idea that it would possibly be faster to rebuild the pipeline than to repair it.[..]
Értsd 10 évben mérhető időtartam, ennek megfelelő költség vonzattal.
illetve Óceánia mindig is Eurázsiával folytatott háborút.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Szerintem ez volt az egyik cél, de nem a legfontosabb. Inkább csak eszköz ahhoz, hogy jóval kevesebb áldozatot követeljen ez a háború. Az oroszok itt szerintem stratégiai hibát vétettek. Zelenszkijt el kellett volna távolítani élve vagy halva, de nem tették. Fogalmam sincs, hogy ennyire előkészítetlen volt a háború, és ezért, vagy ennyire ostobán nem foglalták ezt a célok közé.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
"Zelenszkijt el kellett volna távolítani élve vagy halva, de nem tették."
Állítólag megpróbálták (ez bele is illik az elméletedbe).
Csak hát elbaszták, mint annyi minden mást ebben a háborúban...

Akkor Peszkov részéről ez gyenge arcmentő kísérlet, csak elég átlátszó.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem tudom mi a célja a háborúnak, de nemrég amikor Zelenszkij Herszonban volt, kb. 2 km-re az oroszoktól, akkor állítólag az orosz katonáknak tiltó parancs volt a kilövésre.
Azaz Zelenszkij kilövése tiltott dolog.
A tiltó parancs viszont elég biztosnak tűnik, hiszen tényleg simán elintézhették volna, akár a közvetlen környezetével együtt.
Bár ahogy Putyinnak vannak dublőrei, lehet Z-nek is vannak. Ez is lehet magyarázat miért volt tiltás.
Meg azt sem tudjuk, milyen háttéralkuk vannak az USA és Oroszország között.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
"akkor állítólag az orosz katonáknak tiltó parancs volt a kilövésre."
Jó szó ez az állítólag, én is használom néha :)

Minden esetre nem lőttek az alkalom ellenére.
> Azaz Zelenszkij kilövése tiltott dolog.
Ha ez tényleg így van, az alátámasztaná azt a legrosszabb forgatókönyvet, hogy mindkét fél a WEF bábja (Zelenskij és Putyin is), és a háborúval cél az ukrán nép tönkretétele (emlékezzünk rá, hogy Ukrajnában volt eddig a legnagyobb fehér többség, alig volt színes kisebbség az országban), illetve Európa gazdasági elgyengítése a Great Resetre való felkészülés lépéseként. Mindkét cél fényesen teljesülni látszik. Mi hülyék pedig egyik vagy másik oldalnak "szurkolunk" és nem vesszük észre, hogy mindannyiunkat az orrunknál fogva vezetnek.
I am not altogether on anybody’s side, because nobody is altogether on my side, if you understand me: nobody cares for the woods as I care for them, not even Elves nowadays.
"Ha ez tényleg így van, az alátámasztaná azt a legrosszabb forgatókönyvet"
Ez meg milyen logikai lépés volt?
Még ha tényleg így lenne, az se támasztana alá nagyon semmit, nem hogy egy ilyen elméletet.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Ehhez közvetve kapcsolódik:
A legtöbb ember értetlenül áll a globális energiaválság előtt, amikor az olaj, a gáz és a szén ára egyszerre szárnyal, sőt, olyan nagy iparágak üzemei kényszerülnek bezárására, mint a vegyipar, az alumínium- vagy az acélipar. A Biden-kormányzat és az EU ragaszkodik ahhoz, hogy mindez Putyin és Oroszország ukrajnai katonai akciója miatt van. Ez nem így van. Az energiaválság a nyugati gazdasági és politikai körök régóta tervezett stratégiája az ipari gazdaságok leépítésére egy disztópikus zöld menetrend nevében. Ennek gyökerei jóval a 2022 februárban kezdődött orosz katonai akció előtti időszakra nyúlnak vissza.
...
F. William Engdahl, amerikai stratégiai kockázati tanácsadó itt megjelent írásának fordítása.
Approximate assessment of the Armed Forces of Ukraine
Persze, az orosz veszteségekről az ukrán hadsereg tudósítása fog hiteles híreket adni. Az ukránokról meg az oroszok? A beazonosított veszteség listák amik korábban linkelve lettek sokkal hitelesebbek: persze nem tartalmaznak minden veszteséget. De ez és az ehhez hasonló "Egyszerű statisztika"-k csak propaganda számok, a valósághoz semmi közük: az ellenség veszteségeit felnagyítják, a saját veszteségeiket letagadják: innentől meg semmi értelmük. Valamelyik katona mondott konkrét számot, hogy milyen általában a torzítás aránya (nem emlékszem pontosan)..
Én az orosz infókra is kiváncsi vagyok (nem csak ezen a téren, pl az orosz gazdaság kimenetei is izgalmasak lehetnek)
... de nagyon keveset lehet összevadászni :/
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Egy példa: Ha jól emlékszem a háború első hónapjaiban az ukránok közreadták, hogy hány orosz tankert lőttek ki: a szám nagyobb volt mint az orosz légierő összes tankere együttvéve :D. (Különösen mókás volt annak fényében, hogy összesen volt nekik 23db ha minden igaz :) )
Orosz irányból meg a 2014 óta tudjuk, hogy előbb csak "zöld emberkék" tevékenykedtek Donyeckben, majd szabadságukat töltő hivatásosok, de a hivatásos katonák közül senki sem halt meg az ottani harcokban, bár egyes családtagok lehegesztett koporsóban kapták vissza a hivatalosan kiképzésen levő családtagot aki kiképzés közben "baleset"-ben hunyt el. Persze :).
A megszüntetett fegyvergyártási program elég sokba került eddig, remélem nagyon szép yachtokat vettek belőle, ha már tankokat gyártani nem nagyon sikerült...

Nyüszítenek az ukránok, románok OV Nagy-Magyarország sál miatt :-D
Zseniális ötlet még jobban fokozni az ellentéteket a mostani Európában.
Ha Putyin fizetné se csinálná másképp...

még jobban fokozni
LOL.
Gondolom szerinted a címerben szereplő halmokat is le kéne cserélni tekintettel arra, hogy a Mátra,Tátra,Fátra-t szimbolizálják...
Nem, csak olyan kisebbségi külpolitikát kell csinálni, ami tényleg a külhoni magyarokat támogatja.
Ez helyett a Nagy-Magyarország lobogtatása minimum fölösleges pótcselekvés, de inkább káros. Csak belpolitikai haszna van, a fidesz szavazóinak hülyébb fele most örült egy kicsit. Hurrá.
Szerintem nem érte meg.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
[..]olyan kisebbségi külpolitikát kell csinálni, ami tényleg a külhoni magyarokat támogatja.
Ez helyett a Nagy-Magyarország lobogtatása
Komolyan azt akarod állítani, hogy egy focis sálon szereplő Nagy-Magyarországból áll a határon túli magyarokhoz kapcsolódó külpolitika? :O
Felvett egy olyan sálat mint bármelyik drukker itthon. Ebből lett vihar a biliben.
"Komolyan azt akarod állítani, hogy egy focis sálon szereplő Nagy-Magyarországból áll a határon túli magyarokhoz kapcsolódó külpolitika? :O"
- olvasd át, hogy került ez át a szomszéd országok sajtójába
- gondolkozz el azon, hogy Viktor tényleg olyan hülye-e, hogy nem számolt a következményekkel (szerintem egyébként ennyire nem hülye).
"Felvett egy olyan sálat mint bármelyik drukker itthon."
Pedig azt hittem, abban azért egyetérthetünk, hogy Viktor nem "bármelyik drukker". Pl. kicsit nagyobb a hatása.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
olvasd át, hogy került ez át a szomszéd országok sajtójába
Mint mondtam vihar a biliben; szokásos módon sokszorosan tupírozva..
Ha ebbe tudtak kizárólag beleakadni akkor öröm és és boldogság. Szerencsére nincs fontosabb dolguk, mint hogy a szomszéd ország miniszterelnökén látható sál mintázatát vizsgálják :).
"Mint mondtam vihar a biliben; ...."
Számodra, meg Viktor számára. Ez az amiről írtam, az ún. más faszával verni a csalánt.

más faszával
Mesélj kiével? Azt akit nap mint nap szopatnak nem ezért szopatják: nem most kezdték és ez nem oszt-nem szoroz ratja.
"Mesélj kiével?"
Hogyha eddig a külhoni magyarokról írtam, akkor szerinted kire gondolhattam?
Lehet hogy egyszerűbben kell fogalmaznom.
Tőmondatokban.
Vagy nem tudom :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Semmi konkrétumot nem írtál. (most sem).
külhoni magyarok
Ausztráliától Kárpátaljáig elég sokfelé élnek: ha van valami konkrét történés akkor hol/kikkel/mi történt.
Ismét nem sikerült. A sálas történet kapcsán milyen konkrét esemény történt, hol és mikor.
Oké, megpróbállak rávezetni lassan és türelmesen.
Kezdjük az elején: annak a mondatnak, hogy olyan területeken, ahol magyarok élnek (nem, nem pont Ausztráliára gondolok, de ezt egy kicsit nyitva hagyom, szerintem magadtól is rájössz, melyik országokra, de ha mégsem, nézd meg a linkelt wiki-cikket), a magyar - országalkotó nemzet viszonyban az ilyen húzásoknak negatív eredménye van, van olyan része, ami nem érthető, vagy olyan, amivel nem értesz egyet?
Ha igen, melyik és miért?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
az ilyen húzásoknak negatív eredménye van
itt most 1db konkrét cselekménynek kérlek említs meg 1db konkrét következményét.
Két állításom van:
- Ezek a húzások nem tesznek jót a magyar - államalkotó nemzet viszonynak a Magyarországgal szomszédos országokban
- A romló viszony nem jó az ott élő magyaroknak.
Ha bármelyikkel nem értesz egyet, próbáld már meg megfogalmazni, miért.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Az sem tesz jót a magyaroknak, hogy te és a fajtád faszságokat irkáltok magyar- és egyéb nyelvű fórumokra. A helyzetetekben az a jó, hogy te és a fajtádat alkotó egyének akár most felhagyhattok ezzel a káros szokásotokkal. Bizony, te magad szabadon dönthetsz arról, hogy folytatod-e a faszságok írását, további kárt okozva a magyaroknak.
:)
Itt a lehetőség tisztába tenni az ukrán magyarelleneséget: egy ellenzéki politkus elmagyarázhatja, hogy *nincsenek* revízionista törekvések Kárpátalja ilyen módú visszaszerzésére, a meglevő nemzetközi jogi helyzet keretein belül szeretné a magyar külpolitika a határon túl élő magyarok alapvető jogait és helyzetét megnyugató módon rendezni: ezért is indult rengeteg kezdeményezés ezen a téren és hangzik el minden fórumon folyamatosan.
Na itt egy zseni aki felelőssége teljes tudatában szítja a magyarellenességet, ahelyett, hogy tisztázná a helyzetet még rájátszik:
Szerintem már azt is értékelni kell, hogy nem Karácsonynak kellett házhoz mennie, hanem a fószer látogatta meg őt.
:)
Teljesen más helyzet Kijevből riogatni, mint Budapestről, ahol a helyi területi vezető támasztja alá a rémhíreket..
Az érdeklődő külföldi Magyarország területén tartózkodott, így nem találkozhattak volna Kijevben, ellenben egy szállodában vagy más nyilvános helyen igen.
:)
Segíts már, szemelvényben szedd össze légy szíves miben hazudott Karácsony, vagy kellett volna neki ez alkalommal? A farhátos meg mondja a hülyeségeket.

Érdekes kérdés feltevés: mintha állítottam volna konkrétan azt, hogy hazudott. Fuss neki még egyszer és abból indulj ki amit írtam.
itt egy zseni aki felelőssége teljes tudatában szítja a magyarellenességet, ahelyett, hogy tisztázná a helyzetet még rájátszik
Azt állítottam, hogy a helyzet világos tisztázása helyett tovább tápolta az orosz propagandát amivel fűtik a környező népek körében amúgy is élő félelmet egy esetleges revízió kapcsán. Egyenesen feltették neki a kérdést, hogy jogosak-e az ukrán félelmek, hogy a magyarok most akarják Putyin segítségével visszaszerezni Kárpátalját. Erre ő nekiáll maszatolni meg magyarázni, hogy a kormány mi mindennel nem segíti Ukrajnát. Holott erre annyit kellett volna mondani, hogy: nem, nincs szó revízióról, pláne nincs Putyin segítségéről lévén EU és NATO tagok vagyunk. És még mindig magyarázhatta volna a saját bizonyítványát, hogy bezzeg Ő Budapest főpolgármestereként mennyivel túltesz a kormányzati segítségen {x-y-z-zs} konkrétumokban.
Visszakérdéezek: szerinted Karácsony elvtárs segítette/javította a Kárpátaljai magyarok helyzetét az interjúban megfogalmazottakkal?
**
Segíts már
szóval segíts már azzal, hogy abból kérdezel ami oda van írva.. (gondolat olvasás még mindig nem megy...)
Azt állítottam, hogy a helyzet világos tisztázása helyett tovább tápolta az orosz propagandát amivel fűtik a környező népek körében amúgy is élő félelmet egy esetleges revízió kapcsán.
Konkrétan kijelentette, hogy a magyarok többsége támogatja Ukrajnát. Az is igaz, hogy vannak olyan emberek (itt a fórumon is nem egy) aki simán kaszára kapára kelne és visszafoglalná, azt ami szerinte az övé. De, ezt szerencsére nem fejtette ki, csak jelezte, nem bagatellizálja el a kérdést de a magyarok többsége nem hajlana ilyesmire.
Szerintem _Karácsony viselkedése_ se nem rontotta se nem javította a kárpátaljai magyarok helyzetét. Ami rontja a kárpátaljai magyarok helyzetét az a magyar kormány hozzáállása.
Ezért kérdeztem, hogy el kellett volna e torzítania a dolgot elhallgatni és letagadni?

versus
vannak olyan emberek
Persze olyan emberek is vannak akik minden ukránt kivégeznének mert nácinak tartják őket (főleg oroszországban). A kérdés az, hogy felelős vezetőként arról kérdézték, hogy kell-e az ukránoknak ettől tartaniuk. Normális ember ilyen pozícióban(Budapest főpolgármestere bakker) és jelen helyzetben(háború és a szokványosnál is kiélezettebb helyzet) tiszta vizet önt a pohárba és azt mondja, hogy nem kell( vagy ha esetleg komolyan reális veszélynek gondolod, hogy magyarországról bárki is megindul fegyverrel visszavenni Kárpátalját akkor azt mondd, ez esetben 104 ). Karigeri ehelyett maszatol: táptalajt ad az orosz propagandának.
Meg vannak oxigénhiányos, elvből propagandisták, mint willy.
:)
nem számolt a következményekkel
Ha valamibe bele akarnak akadni akkor találnak rá okot. Ha van relevanciája ha nincs. Lásd Úzvölgyi temető.
Téged sem érdekelne, ha nem lehetne kicsit Viktátorozni ennek kapcsán :).
" nem lehetne kicsit Viktátorozni"
Pl. ezt nem csinálnám. A nevekkel viccelődni primitív dolog. Meg nem is vicces.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Szó sincs viccelődésről: ez egy tevékenység nevesítése: Viktátorozni. Amúgy a tevékenység (Viktátorozás) sokakhoz köthető, pl Juncker-hez. A primitív jelzővel egyetértek.
olvasd át, hogy került ez át a szomszéd országok sajtójába
Hogy kiderült, még mindig mi vagyunk Horvátország egyik legjobb szomszédja :D :D :D
Ezek után nem tudom mit várnak? Normális keretek között kell biztosítani a kisebbségek képviselethez való jogát. Anno ez nem volt elsőre komolyan véve itthon sem, részben ebből lett némi segítséggel az ország darabolása. Azt értem, hogy a románoknak ez nagyon érzékeny téma, hisz ők is tudják, hogy ami történt az abban a formában semmiképp sem védhető, a hivatkozott etnikai határokat nem vették figyelembe, pláne nem volt elsődeleges vezérelv.
Az ilyen túlérzékenység csak a saját belső félelmeik kivetülése.. ..tudod mint amikor a tolvaj retteg, hogy kiderül mit csinált: a teljesen semleges kérdésre is agresszíven reagál.
Nyugodtabb lelkiismerettel jobban aludnának, de nem könnyíthetnek a lelkiismeretükön. A tisztesség és a biológia üti egymást, de a tisztességnek nincs ökle.
:)
A Le Monde írása nyomán közli a focus.ua, hogy a nyugati partnerek figyelmeztették Kijevet, hogy kevesebbet lövöldözzenek, mert elfogyott a muníció, írja a focus.ua.
A francia lap írása szerint túlságosan anyagigényes az ukrajnai háború. Az ukrán tüzérek túlbuzgók, naponta mintegy húszezer lövedéket, rakétát lőnek ki az orosz állásokra. Az USA és a nyugati országok már nem győzik lőszerrel, a készleteik kritikus szintre csökkentek. Már a vésztartalékaikat kénytelenek előszedni veszélyeztetve ezáltal a saját védelmi képességeiket.
Ezért figyelmeztették Kijevet, hogy az ukrán sereg fogja vissza magát, és napi hétezernél ne lőjön ki több ágyúgolyót, rakétát.
Az, hogy Kijev minden áron megpróbálta magáról lerázni a felelősséget, még az amerikaiak bizonyítéka ellenére is, minden bizonnyal undort és csalódottságot keltett a lengyelekben – fogalmaz Czarnecki, aki szerint egész egyszerűen csak be kellett volna ismernie az ukrán félnek a hibát.
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
A legutóbbi Csatt alapján arra következtetek, hogy a "haladó" ellenzéki pártok nem kívánják megnyerni a következő választást, és a velük szimpatizáló elit sem szeretné, hogy megtörténjen. A 444-es kommentek alapján úgy látom, a szavazópolgárok lelkesen támogatják őket ebben. Fura. :)
:)
Nem mintha ennek lenne köze ahhoz amihez hozzászóltál. Bár tudjuk, mindenért is az ellenzék a hibás...
Nem mintha ennek lenne köze ahhoz amihez hozzászóltál.
Miért, Magyarország nem az EU tagja, nem a NATO tagja, nincs háború Ukrajnában, és nincsenek hozzászólások a linkelt 444 cikknél? :o
Bár tudjuk
Ti mindent tudtok. Kivéve Magyarországon választást nyerni.
mindenért is az ellenzék a hibás...
Azért hibásak a "haladó" ellenzéki pártok/képviselők, amiért hibásak. Meg azért, mert nem kínálnak valamirevaló alternatívát a Fidesz–KDNP-vel szemben.
:)
Miért, Magyarország nem az EU tagja, nem a NATO tagja, nincs háború Ukrajnában, és nincsenek hozzászólások a linkelt 444 cikknél? :o
Sőt, az emberek levegőt vesznek, az internetet meg IP hajtja..
Ti mindent tudtok. Kivéve Magyarországon választást nyerni.
Én még soha nem próbáltam nyerni választást, így ezt nem tudjuk, de legyen neked, csak a kérdés, mi köze ennek a témához megint -> ugyanaz a terelés mint az eredeti hozzászólásban, két karakterre elmondod amit szeretnél. Ez sajna marad terelés.
Meg azért, mert nem kínálnak valamirevaló alternatívát a Fidesz–KDNP-vel szemben.
Na ja, csak épp NATO csatlakozás volt a téma ugye.
Jah, a fajtád jellemző vonása, hogy a nektek nem tetsző kontextusok esetén tereléssel vádoljátok a másikat. Hiszen a világban csak azok az összefüggések léteznek, amit ti megengedtek tárgyalni. A linkelt videóban is hasonló történt, szóval ügyes vagy, hogy megteremtetted a kapcsolatot. Jár neked a kutyakeksz. Jó étvágyat!
:)
Nem a NATO csatlakozás (reménytelen a jelenlegi helyzetben), a NATO - Ukrán tárgyalás.
Ami azért is érdekes, mert a NATO egy védelmi szervezet, aminek deklaráltan az a célja, hogy egy tagot ért támadást minden tag a saját maga elleni támadásnak tekintse. Eddig szó sem volt nem NATO tagok kollektív katonai segítségéről.
A NATO tagállamok nem nem NATO-tagot segítenek kollektíven, hanem egymást segítik kollektíven a nem NATO-tag segítésében.
:)
szerda délután a főtitkár kijelentette: a külügyminiszterek kinyilvánították, hogy fontosnak tartják Ukrajna további katonai támogatását, és a légvédelem megerősítésére helyezik a hangsúlyt. Hozzáfűzte, hogy a szövetségesek áramfejlesztőkkel és üzemanyaggal is segíteni kívánják Ukrajnát.
Amikor a NATO konferencián egyeznek meg arról, hogy mivel támogatják, ezt a NATO főtitkár közli a nyilvánossággal, nehéz azt mondani, hogy nem a szervezet támogatja hivatalosan.
nehéz azt mondani, hogy nem a szervezet támogatja hivatalosan.
Pontosan: ezt a határvonalat -is- kezdik egyre inkább átlépni; az oroszok meg időnként mordulnak egyet, hogy nem kéne..
Nem is értem, hogy képesek egyesek még most is tagadni, hogy proxy háború zajlik..
Arról egyeznek meg, hogyan segítsék egymást Ukrajna segítésében. ;)
Hozzászólások
https://index.hu/belfold/2022/11/06/kover-laszlo-orosz-ukran-haboru-sza…
Ő például miért nem a gazdájának mondja ezeket az okosságokat? Szerinte a bábavisnyói nyugdíjasok szavaznak Magyaroszág nevében az EU-ban a szankciókról, ezért őket kell győzködni?
Na ez egy érdekes téma:
- a ruszkik azt akarják, hogy Európa megfagyjon télen
- az USA azt akarja, hogy Európa megfagyjon télen
- az Unió vezetése is azt akarja, hogy megfagyjunk télen
Szerintem tök jó hír, hogy minden nagyhatalom kívánsága teljesülni fog. Ritka az ilyen nagyfokú egyetértés a világban.
Szerencsére a NER bátran ellenáll. Mármint amikor szájkarate kell. A konkrét szavazásoknál ez kevésbé érvènyesül.
A NER vegul pont azzal szavaz a szankciokra, amivel te is szavaznal.
A te logikaddal elve ilyenkor "a NER a gazdad", mert egyvalamiben egyetertesz vele. ;)
Ő a NER gazdája. Azért ilyen tartós.
:)
Ha pedig a szankció mint eszköz nem működik az ígéreteknek megfelelően akkor valami mást kell kitalálni.
A probléma az, hogy amint azt külpolitikában járatos diplomata is már az első csomag bevezetésekor elmagyarázta: a szankció az az eszköz amit akkor használnak, ha
Mint pl Kirill patriarka?
Megtaláltad a legfontosabbat az összes közül :). Főleg, hogy az illető esetleges kitiltásának komoly pozitív gazdasági következményei lehettek volna. (vagy nem?)
Nem kötekedni akartam. Tényleg direkt írtam ide és szerintem te pontosan tudod miért. A probléma az, hogy az a tévedés az Orbán kormány esetében a máz és a belbecs van összekeverve minden szinten. Azaz nem azért "nemzeti a kormány" mert az országnak az a legjobb, hanem azért mert a benne tevékenykedő megélhetési politikusok ezt a rést találták meg. Nem azért volt "rezsicsökkentés" mert ez valóban jó volt bármilyen szempontból az adott formában, hanem ez szolgálta legjobban a politikai érdekeket. Természetesen ez _néha_ egybeesik épp az ország érdekeivel, kinek szájíze szerint mennyi alkalommal.
Visszaérve Kirill pátriárkára, nem azért kardoskodtak érte mert valójában értékítéleti szinten számítana nekik valamit a vallási vezető szabadsága, hanem azért mert szívességi viszonyt alakít a kérővel (vagy legalábbis elhitték, hogy tudják ki kéri). Emellett jó volt zajnak. Az állandó "brüsszelezés" sem meggyőződési kérdés, de kell valami amire rá lehet fogni a problémákat.
Na és akkor a lényeg, nem csak Orbán a tetű, meg a kormányoldal, hanem a politikusok 99.9% az már vagy az lesz. Vagy kevésbé vagy jobban, gyomortól, sikerességi foktól függően. Ezt pedig nem azért írom, mert minden "is" szar. Hanem a példa rámutat, hogy amit te "próbálkoznak" elven írsz le valójában csak politikai játszma. Amiben az a legnagyobb baj, hogy a betett tét nem a politikustól hanem a pórnéptől származik (erkölcsi, vagyoni).
Fel kellene fogni, a politikus egy olyan állatfajta, akinek te addig vagy fontos, míg a céljait segíted. Utána le se szar téged.
Na és itt jöttünk meg, miért utálom Orbánékat, mivel ők azt a politikai vonalat hozták vissza, hogy "aki nincs velünk az ellenünk van". Arra fókuszálnak, hogy egy stabil és jól irányítható szavazóbázissal az abban lévő természetes félelmeket és ellenérzéseket felerősítve nagyobb támogatást szakítsanak ki.
A mostani "szankciós infláció" (tudod ami a szankciók előtt 6 hónappal kezdődött Magyarországon) típusú hozzáállással nem haladunk előre, mivel az országot olyan irányba hangolja, ami nem az európai összetartást szorgalmazza. Ehhez tartozik hozzá, hogy a maximumot szeretnék kihozni maguk számára mind ebből mind a háború okozta károkból ezért a komppolitikával engedik az orosz érdekeket (minél nagyobb feszültségek legyenek Európában) szolgáló propagandát terjedni. Sokan itt persze, "lóf*szt, nem kell nekünk nagyobb összetartás" (meglepően a konzervatív oldalról), minél jobban távolodjunk az EU-tól, stb. De végig sem gondolják, hogy mi ennek a rendszernek a részei vagyunk, elég csak Angliát példáját megnézni, aki a szélén van Európának egy sziget és más gazdasági szövetség irányítója, jóval nagyobb gazdasági és "globális" erővel, mégis mennyire függ Európától.
Na ezért mosolyogtam és írtam "Kirill pátriárkát". Nagyon szomorúnak tartom, hogy nem egyértelmű azoknak sem akik gondolkodnak, hogy miért történnek ezek.
Hosszú, felelősség nélküli semmit-megmondás.
Apró probléma, hogy ha ennyire fontos, hogy Orbánék ezt csinálják, akkor szükséges elmondani, hogy a "haladók" ezerszeresen csinálják, megfejelve azzal, hogy mindenek feletti jó és mindenek alatti rossz küzdelmének próbálják beállítani. Konklúzió: Orbánék ebben ezredannyira rosszak, mint a "haladók". (Plusz talán nem elhanyagolható adalék, hogy a választások jelentős részét meg tudták nyerni.)
Az pedig egy más kérdés, hogy miért kell utálnod bármelyik csoportosulást. Talán az oxigénhiány teszi veled, ezt is.
:)
Ez is jó emlékeztető arra, hogy az orosz propaganda része, hogy azt terjessze "ma már semmi se jó" semmibe ne bízzatok. Még jó, hogy politikusokról volt a fenti írásban szó, te meg ideömlesztetted ezt a baromságot.
Talán ha az oxigénellátásod helyreállítása után futsz (sétálsz) neki még egyszer, nem a szokásos marhaságod valamelyikét fogod válaszolni.
:)
Majd befűtünk egy-két atombombával, nem gond. 👌
És a te gazdád kicsoda? Éljen a szabadság!!!
hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]
hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]
Azért elég nagyvonalúan felejtette el, hogy Putyin már a háború előtt is szórakozott a gázzal.
Illetve kapcsolódó olvasnivaló: https://moly.hu/konyvek/valerij-panyuskin-mihail-zigar-gazprom-az-orosz…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Éljen a béke, a szeretet, és a békeszeretet!
https://telex.hu/kulfold/2022/11/07/putyin-sefje-elismerte-hogy-beavatk…
Nem gyanus nektek hogy pont egy nappal az USA midtermek elott talalnak valakit, aki bevallja az ilyesmit?
Negy eve egy masik midterm elott egy hettel Barack Obama es Hillary Clinton es George Soros hazanal pedig olyanokat talaltak, akik pont keszultek ellenuk merenyletet elkovetni. Valahogy 2018 Novembere ota a CNN meg a Guardian se talalt egy olyat se, aki ebbol a harombol az egyiket keszult megmerenyelni:
https://abcnews.go.com/US/suspicious-package-found-clintons-home-north-…
Alternatív magyarázat: a felsorolt, potenciálisan közutálatnak örvendő emberek ellen sok merényletet követnek el, ezért a hasonló történéseknek csak jelentős események idején van "hírértéke".
:)
En inkabb arra tippelnek, hogy ugy tunik ok mar csak szart ernek, mint Bastya elvtars :D
Viszont derék dolog, hogy ez a jóember szereti a zenét, szóval nem lehet rossz ember.
sub
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Egyébként elrontottad a címet. Helyesen Orosz - USA háború #6, de mindegy, így is értjük.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A középutat választottam. A "haladók" hozzászólásai alapján arra következtetek, hogy szerintük kb. a "Putyini terror a független, önálló Ukrajnában" cím lenne helyes.
:)
Kölyök koromban az egész suli egy hülyegyereken nevetett, aki 20Ft-ért megevett egy kukacot. Ma dicsőséges progresszív haladó lenne.
En meg fizettem is azert, hogy megehessem.
Persze elotte megittam a Tequilat is. Meg utana is. :)
Tequila-ban nincs kukac.
🤦♂️
Mi a fene, a nagy haladásban talán már a tömeggyilkosság, rablás, pusztítás is helytelen lett?! Mivé lett a világ?!
Ja ja, ismerjük. Ez a véleményed. Ettől még mások nem így gondolják.
Vannak, akik nem így gondolják, s vannak, akik igen.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mások pl. azt gondolják (és rikácsolják), hogy az Oroszország erői által megszállt, a külföld által felvásárolt, nyugati lélegeztetőgépen fuldokló Ukrajna egy független, szabad ország. :D
:)
Épp most olvastam, hogy valami republikánus azzal kampányolt, hogy egy további centet sem Ukrajnának, sőt, behajtani rajtuk mindent!
Elgondolkoztam, hogy ez most bug, vagy feature?
Mármint a Providentnél is más ember osztja a hitelt és megint más hajtja be, de azért ugyanannak a vállalatnak dolgoznak.
:)
usa-ba nincs olyan pártfegyelem mint ami felénk van, a republikánusok bal szárnya simán átfedésben van a demokraták jobbszárnyával. Aztán mindenki úgy szavaz ahogy gondolja, érdekei kívánják stb.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Ukrajna egy szuverén ország, amit Oroszország megtámadott, és részben elfoglalta területét.
(a fenti mondat nem vélemény, hanem tények, amelyet maga Oroszország is elismert)
mondogasd még egy kicsit...
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nem kell mondogatnom, tény.
Az is tény, hogy a ruandai népirtás úgy ért véget, hogy Ugandából betört a tuszi hadsereg a független szuverén Ruandába és eltakarítottak mindenkit, aki hatalmon volt.
Bizonyos esetekben kimondottan jól jön, ha egy szomszédos hatalom egy másik országban takarít. Ez ugye a ritka kivétel, az esetek zömében persze illik tisztelni a szuverenitást.
Orosz szemszögből nézve ők takarítani mentek Donbasszba.
Hát én a szuverént is egészen máshogy értelmezem, azaz az értelmező szótár szerint:
szuverén = "Minden külső kényszertől, befolyástól mentes; önhatalmú, független".
Ez talán még 1 évszázada érvényes volt néhány országra, de a mai globalizált világban ez a kifejezés már nem érvényes.
Na igen, csak szar a kiindulás, mivel a szuverén szó eredeti jelentésben (és így akkor is ha összekapcsolod mással) a hatalom önálló gyakorlására utal. Az eredeti gyökere latin es felső hatalmat jelöl.
Szerinted Ukrajna önállóan tudja/tudta gyakorolni a hatalmát? Nem függ / függött külső erőktől?
És vajon ez igaz pl. Magyarországra ?
A kérdésed csak úgy érne valamit, ha beleszőnéd 56-ot is...
:)
Szerintem minden országra igaz jelenleg a Földön. Az USA-ától Észak-Koreáig.
Főleg a tőke irányít gazdasági érdekcsoportokon keresztül (oligarchiák). Ez pedig határokon átnyúlik.
Fontosnak érzem én is aláhúzni, hogy a mai világban egyszerűen nem létezik olyan, hogy lokalizált konfliktus. Nincs olyan, mint a Gyűrűk Ura elején a kedélyesen söröző hobbitok bemondják, hogy amig a határukon túl történik bármi, azt ők leszarják. Szóval amikor a fideszesek meg az álértelmiségiek azzal jönnek, hogy hagyni kéne Ukrajnát és Oroszországot lemeccselni a kettejük háborúját, nagyon súlyosan tévednek, hiszen az is pont ugyanúgy határokon túlnyúló hatásokkal birna, csak azokat jelenleg nem éljük meg - hálistennek, teszem hozzá.
Ebből az következik, hogy...?
:)
Szoros a talpa Orbannak mert o egy hobbit.
A hobbitoknak nem a talpa, hanem a lábfeje felső része szőrös.
Ebből az következik hogy a háború hatásai akkor is globálisak ha a nyugat segit Ukrajnának (és természetesen saját magának), meg akkor is ha nem segit. Ha a nektek tetsző, nem segit esete állna fent, szerintem sokkal durvább hatásokkal kellene számolnunk, és ezerszer szarabb lenne személy szerint itt mindenkinek ebben az országban is, de máshol is.
A probléma gyökere és megoldása pedig ugyanaz: nem kellett volna Ukrajnát megtámadni, fel kell függeszteni a háborút, békét kell kötni. De az hogy Ukrajna védekezik és elfogadja a védekezésre átadott fegyvereket, valahogy a ti oldalatokon egyfajta elitélendő dolognak számit. Megnézném mit szólnál ha Zemplén megyét már elfoglalták és szétbombázták volna. Na ugye. Tehát a háborút nem úgy kell befejezni hogy abbahagyjuk a védekezést, hanem úgy, hogy abbahagyjuk a támadást, sőt, visszavonulunk a saját országunkba.
Ott hibázik a narratíva, hogy a történelem kezdetét az oroszországi inváziótól számolod, s nem nézet tágabb aspektusból ezt az egészet. Jóval a háború előtt nyomást gyakorolt az USA többek között Magyarországra, hogy az olcsó orosz földgáz helyett vásároljuk a drága amerikai palagázt. Az USA mindenképp piacot akart az LNG-nek, de érdemes látni azt is, hogy elérkezettnek látta az időt arra, hogy Oroszországot uniformizálja, nyugati liberális demokráciáá alakítsa. Aztán jön Kína, a többieket legyűri félkézzel, csinál egy világkormányt, a szabadságért lázadó szabadcsapatoknak pedig semmi esélye, amikor mindenkinek megvan a kapcsolati hálója, szokásai, minden róla.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
És ez elég ok a Krím elfoglalására? Tehát ha mondjuk Svájcban elkezdenek Túró Rudit gyártani, akkor mi is megtámadjuk Szlovéniát?
Mindig találtok valami okot rá, hogy kit kell megtámadnotok, és kit kellene veletek együtt mindenkinek megtámadni.
:)
Ha lenne nálam 10 kopek, most odaadnám, de így csak arra kérlek, veregesd vállon magad a nevemben.
Szerintem legközelebb hozd magaddal, vagy azt osztogasd, amivel valóban rendelkezel. No nem kétlem, hogy az átlaghoz képest tetemes készleted van mindenféle idegen pénzekből. Gondolom, ezek többnyire otthon is maradnak, mert az elvtársaidtól megtanultad, hogy a vállon veregetéssel több marad a rejtekben, mintha odaadnád, amit mondasz. Én viszont adok neked egy kutyakekszet, hogy ne fájjon annyira a szíved. Ha térdelve fogyasztod, talán jobb lesz a lelkednek. Jó étvágyat kívánok!
:)
A Krím elfoglalása szerintem geopolitikai érdek. Pont annyira volt indokolt, mint az USA-nak Irak megtámadása. Az USA-nak ott volt érdeke. Meg Szíriában. Továbbá Afganisztánban, Vietnámban. Persze, azok „jó” támadások, az rendben van.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- trey
Ha a múltban keressük a megoldást, akkor pl. Ukrajnát létre sem kellett volna hozni, és így nem lenne ez a háború.
Elhiszem, hogy megnéznéd. A fajtád már csak ilyen.
Te mint megtámadott fél hogyan tudod meghozni a döntést, hogy a téged támadó abbahagyja a támadást? És ezt a döntést könnyebb-e a gyakorlatba ültetned, mint azt, hogy feltételekkel megadd magad?
Ukrajna nem az ukránoké, hanem az oroszországi és volt oroszországi népek egy részének (beleértve az ukránokat) közös területe. Leszámítva pár területet, ami más népeket illet. Majd száz év múlva lehet beszélni arról, hogy van-e annak létjogosultsága, hogy "ukrán nép", "ukrán állam", "Ukrajna". Addig az a papíron ország csak egy bullshit, ahogy a többi, a semmiből, méltatlanul, művileg létrehozott európai "ország" is.
:)
"Megnézném mit szólnál ha Zemplén megyét már elfoglalták és szétbombázták volna. Na ugye."
Ha az ukránok területük 2/3-át elveszítenék, akkor azt tudnánk nekik mondani: Na ugye, hogy kibabráltak velünk és veletek a nagyhatalmak.
Abban viszont tudnánk tanácsot adni, hogy a területi veszteségeiket hogyan lehet elfogadni.
Ha megszünne az ukránok támogatása és oroszoknak szabad kezet adnának, arról meg a lengyelek tudnának nekik mesélni.
És mi van, ha Zelenszkijt jobban utáljuk, mint Putyint?
Fegyvert kellene szállítani az oroszoknak? Komplett agyhalott, aki ezt gondolja.
Az egyedüli normális megoldás a focimeccs nézés. Nézed a bulit egy sör mellett és fogadásokat kötsz, hogy melyik marha mennyit megy előre a héten.
Mi alapján? A nyelvtörvény miatt? Hatalmas bűn tényleg, ahhoz képest amit idén az oroszok végrehajtottak...
Zelenszkij rámutat dolgokra, amit sokan nem akarnak hallani... ezt nem mindenki szereti.
És ha mellé Putyin meg azt mondja, amit hallani szeretnél, akkor nem kérdés, kit szeretsz jobban :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Igazabol egyik se azt mondja, amit hallani szeretnek. :)
A legtobb ember azt szeretne hallani, hogy "holnaptol olcsobb lesz a kenyer, aram es a futes, mert a haborunak vege". :)
konkrétumot légyszíves.
Sokan már azon sírnak, mikor Magyarország Oroszországgal kapcsolatos, leginkább seggnyalásra épülő külpolitikáját meri kritizálni.
(hadd ne kelljen idézetet gúgliznom)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
kérlek tedd meg, mert nem a Te interpretációdra szeretnék reagálni.
Már hozzá vagyok szokva a liberális valóságtagadáshoz. Nem új, amit csinálsz.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Sajnálom, de a trumpi "alternatív igazság" nem működik nálam, az marad hazugság. Szóval ne terjesszétek.
Az én fogalmaim szerint viszont az a valótlanság sok esetben, amellyel te hozakodsz elő. Mondjuk önbizalmad van hozzá. Bizonyos szint alatt a kellő magabiztosság elegendő a kommunikációs győzelemhez, de a HUP-on ennél kicsit több kell.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nézd, engem nem érdekel, hogy mennyi ember ért egyet vagy nem egyet azzal amit mondok, vagy máshogy megfogalmazva gondolja azt helyesnek. Nem is értem a kommunikációs győzelemről összehordott hülyeséget. Én ide két dolog miatt járok, szórakozni és újabban ellensúlyozni az alusisakos baromságot.
Ahhoz egy szint kell azért, hogy egy szuverén ország szuverenitásáról mondott véleményre az általános ismérvek alapján kontextusban közölt tényeket azzal cáfoljuk hogy "de nem ugy van". Legyen akkor itt neked valami hogy jobban értsd:
Ukrajna nem kevésbé szuverén mint Magyarország, Csehország, Szlovákia vagy esetleg * ország.
Persze, hogy nem kevésbé szuverén. Ukrajnában is vannak idegen csapatok és Magyarországon is. Tehát egyik ország sem szuverén, de attól még vágyhatnak rá.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Az a fajta szuverenitás (vagyis a 100%-os) szerintem a történelem során maximum az egymástól elszigetelten élő törzsi közösségek idejében működött. Már az ókori birodalmak császárai és a középkori királyok is stratégiáztak (ezt ma geopolitikának nevezik).
Nyugodtan elszigetelheted magad a világtól ha erre vágysz, vár Észak-Korea.
Tehát nem önálló. Ha jól értelek, ebben egyetértés van köztünk.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A világon gyakorlatilag nem léteznek (teljesen) önálló országok, ebben Ukrajna is benne van.
Igen. Tehát igaz az állítás, hogy nem önálló.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ettől még szuverén. Ennek minden fogalmi tartalma szerint. Legalább annyira mint bármelyik másik szuverén ország.
Tehát nem az.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Kijelentettük hogy Ukrajna olyan mint a többi ország. Az ottani magyarok helyzete miatt érzem sokszor azt a "jobboldaliakon" hogy innentől kezdve ők lenézik Ukrajnát, és szinte kivánják, hogy az oroszok elintézzék őket. Ez képmutatás.
Az ottani magyarok helyzete a dolgok egyik vetülete, de számomra sokkal nagyobb probléma az Egyesült Államok agresszív világuralmi törekvése, a nemzeti identitás és a szabadság felszámolása.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Visszatértünk a gyökerekhez :)
Ha az USA helyett az oroszok, Kina és India lenne világrendőr, az jobban tetszene? Tetszik vagy nem, a világnak mindig is voltak és lesznek hatalmi központjai, pólusai, világrendőrei. A büdös életben nem fogunk ettől megszabadulni.
Ez nem zavarhat téged annyira, hogy azt kivánod, bárcsak bedarálnák az Ukránokat.
Értem én hogy csipi a szemedet hogy az USA ebbe is belekontárkodik - mert azt teszi és jórészt a saját érdekei mentén - de összességében ezzel jobban járunk, mint a másik hárommal, vagy a "nem teszünk semmit"-tel, vagy az egyéb agyrémekkel amiket puffogtatnak.
Megint a szart kenegeted. De betudom annak, hogy játszik veled egy szar álom. Bárki uralja a világot, a többinek éreztetni kell vele, hogy az uralom megtartása nincs ingyen. Pl. ezért nem kellene a fajtádnak parancsra térdelni (önszorgalomból meg pláne nem).
Csak ámulok-bámulok, mennyi hivatkozást és magyarázatot szúrtál be ebbe a bekezdésbe. Valósággal leesik az állam!
:)
Arról beszélek, hogy az rendben van, ha több hatalmi központ van, mert akkor egyik sem kanászodhat el teljesen, egyik sem tehet meg bármit következmények nélkül, mindenképpen szükség van alkalmazkodásra. Ezzel szemben, ha egyetlen hatalmi központ van, s erre egyedül az USA törekszik, akkor semminek sem lesz ellensúlya. A Biblia szerint egyébként ez meg fog valósulni, azt már csak remélem, hogy nem az életemben. Viszont sajnálatos módon egyre gyorsulnak az események, társadalmi, gazdasági, geopolitikai változások.
Azt hagyd meg nekem, engem mi mennyire zavar. Az ukránok éppen úgy nem homogének, mint mi, magyarok. Ott is vannak nyugatos hazaárulók, meg vannak olyan mérsékeltek, akik felfogják geopolitikai szerepüket. Meg vannak nacionalisták, és még sokfélék.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ah, azt sem tudják épp mi fájjon. Most is azon vitázunk mi a szuverén, ami egy definiált fogalom, de van egy csapat aki "újragondolja". Egyik pillanatban _nemzeti összetartozásról_ másik pillanatban önállóságról beszélnek. Összetévesztik, hogy egy rohadt világegyetemben, sőt ugyanazon a bolygón, hovatovább ugyanazokat az erőforrásokat használva (levegő, víz, ásványi anyagok) létező országok "nem önállóak".
Engedd el.
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-e…
(2) Minden külső kényszertől, befolyástól mentes; önhatalmú, független.
Ha az USA nem tartja fent, már rég csődbement volna. Ha a kifejezéshez ill. annak pontos sajtónyelvi jelentéséhez akarsz ragaszkodni. Vond le a következtetést :).
Segítek, ezt akartad beilleszteni (direkt választottam ugyanazt a forrást):
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-e…
Ezt írtad:
Ő helyesen erre a szóra, a melléknévi, jelző alakra keresett. Erre te megkerested a főnévi alakot helytelenül, annak ellenére, hogy te sem azt használtad, nem arról szólt a vitátok. Mindezen felül úgy gondolod, jobban tudod nála, ő mit akart. Különös.
Mindamellett a főnévi alakkal sincs különösebb baj.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Persze, egy ország szuverenitásáról beszéltünk. Amikor az ország a törvényeit saját maga hozza, és a határai (nemzetközileg elismerve) sérthetetlenek. Te pedig mindenfajta extra tartalmat kívánsz beszuszakolni.
Én? Legalább nézd meg, ki írta a hozzászólást!
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ad
avagy
Sajnálom, hogy nem érted.
Magyarázd meg a különbséget ha van bármi lényegi.
Kérlek, nyiss az oxigéncsapodon.
:)
Látod én még a falu bolondjaival is szóba állok, az OCD-m berúgja az ajtót amikor látom hogy valamit iszonyúan "máshogy" szeretne látni mint a mainstream, és erőlködve magyarázgatja. Ilyenkor megpróbálom kimagyaráztati velük amit gondolnak, de jobb esetben félrebeszéls lesz belőle, falu bolondjánál meg agressziv személyeskedés.
Egyszerűbb lenne, ha beírnád az aláírásodba, hogy "Most egy Telexen edződött önkéntes propagandista hozzászólását olvastad.".
:)
Nagyon beakadt neked ez a telex.
Nagyon beakasztott neked a Telex.
:)
friss fejlemény:
https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/ip_22_6699
Az unokáinkés leszármazottaik is az ukrán államcsőd lyukas hordójába öntött hitelt fogják fizetni (ha a covid hitel meg a budapest-belgrád nem lenne elég).
Erről és ilyesmikoről kéne általános szavazást tartani.. pl az EP választással egybekötve.
bőröndben fogják ellopni a pénzt - nem az volt hogy ukrajna a legkorruptabb ország ?
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
A nemetek mar megkuldtek az ukazt, hogy szavazzuk meg… mikor az elozo kozos hitelfelvetel is milyen jo szamunkra, egy fillert nem kuldtek belole.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
én nem szeretném, ha hitelt felvennénk - se a görögök se az ukránok miatt, ami nem is EU-s ország.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
De az eddigiek legalább EU állampolgárokat érintettek. Ez az új próbálkozás teljesen más tészta: finanszírozza az a háborút aki profitál belőle. Főleg, hogy bejelentkeztek EU részről, az újjáépítés finanszírozásba, amit az amerikaiak megköszöntek azzal, hogy majd azt ők intézik: hát akkor pláne fizessék ők a cehet.
Ettől függetlenül a most is folyó segítséget: élelem, gyógyszerek, villany, gáz(igen orosz molekula, de rajtunk keresztül) helyesnek tartom. De egy olyan korrupt szervezetre mint ukrajna pénzt locsolni kb annyit ér mint afganisztánban: a pénz lenyúlására és a korrupció tovább hízlalására alkalmas egyedül: a lakosságnak attól nem lesz jobb. Még amit oda szállítasz azt is konkrétan az emberek kezébe kell adni, mert külöben úgy kioptimalizálják az elosztást, hogy csak az nem kap belőle akinek a szállítmány szólt.
Szerencsére ez nem úgy van az EU-ban mint nálunk...
- Nem a facebookon van bejelentve
- Nem mézesmázos fele összeg van beleírva az adatokba majd 3-4x annyi kifizetve
Jelenleg is volt megszavazva 9 milliárd erre az évre, amiből 4-et se kaptak meg.
Szerencsére az EU-ban több ellentétes érdekű tolvaj van telepítve a vezetésbe, így könnyebben akadályozzák egymást a lopásban.
Az EU-ban pusztán egy dologban van egyetértés. A lakosságtól kell lopni, ha akarják, ha nem. Az engem nem vigasztal, ha az ellopoptt pénz egy része Ukrajnába kerül, a kamatok meg a hitelező bankoknak. Semmivel sem jobb, ha nem a politikusok lopják el. Attól az még el van lopva.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mit szeretnel? Kabatgyarban tankalkatreszeket gyartani es cinkosan osszekacsintani a rendesszel mikor lopod kifele a vallfakat amit majd becserelsz az ismerosodnel aki a konzervgyarban dolgozik?
Elmondom neked mit szeretne(nem tudom persze, csak az itteni üzeneteiből deriváltam):
Azt szeretné, hogy azt csinálhasson amit akar, akkor amikor akarja. De csak ő, mert ha más is azt csinálhatja amit a másik akar és az neki nem jó akkor az természetesen hülyeség.
Ezt úgy látja megvalósíthatónak, ha minél kisebb közösség dönt és valamiért az "ország méretű" a közösség a kedvence, mert alatta kretének vannak meg felette is. Ne keverd ezt össze azzal, hogy beragadt nála a lemez, miszerint az amerikaik csinálnak mindent is. (akkor épp nem ha valami jó)
valóban nem; a szerződő partnereid a sajtóból értesülnek a fejleményekről..
Nocsak, szerződött partnerek? Talán a lakosság szerződött partner? Vagy törvény nélkül születik bármi? Utólag csinálnak rá törvényt "okosba"? Nem ez a magyar módszer "megvédjük a nyugdíjat" -> aka ellopjuk, "megvédjük a rezsicsökkentést" -> értsd korlátozzuk? :)
EB-ről beszéltem :). Előbb tartanak eligazítást a sajtónak a meghozott döntésről, mint a tárgyalópartnernek. Ilyet sehol máshol a világon nem csinálnak.
De előbb van a döntés, majd miután megvan, utána van sajtótájékoztató ugye?
erre azért ne vegyél mérget
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ellenkező esetet dokumentáló információ? Csak kérdezem, mert a magyar példa ugye a
1, kiírjuk facebookra
2, 5-10 nap és van közlöny.

- Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ennek mi a relevanciája?
Ezt írtad:
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Igen, ezért nincs értelme a referenciádnak.
Kérdésként tetted fel, amelyben benne foglaltatik az a válaszlehetőség is, hogy a sajtótájékoztató megelőzi a hivatalos döntést. Mint ahogyan az ítélet magát a pert.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nincs benne, ezt te gondoltad bele.
- De előbb van a döntés, majd miután megvan, utána van sajtótájékoztató ugye?
- Nem.
Az első sorban feltett kérdésre adható a második sorban található válasz.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hol van erre a bizonyíték? Vagy miről beszélsz?
Feltettél egy eldöntendő kérdést. Arra lehet olyan választ adni, amelyben a klasszikus ok-okozati sorrend felcserélésre kerül. Erre írtam A tanú című filmből az idézetet, illetve linkeltem azt, ahol szintén sajátos módon megfordult az események természetes sorrendje. Ezt követően írtad, hogy nem releváns a linkem. Én meg azt, hogy de, az.
De szerintem engedjük el, ha nem érted vagy nem akarod érteni, mert egy mondatra adott válaszon rágódni napokig nem túl gazdaságos.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A helyedben az esszéírás helyett megnézném mire válaszolok.
Erre.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Oké, akkor most jöhet a példa, hogy mikor fordult elő ez. Az adott szereplővel.
Miért kell, hogy már előforduljon? Ugyanaz az eset, mint arra hivatkozni, hogy felesleges a kerítés, hiszen alig vannak migránsok Magyarországon. Igen, részint épp a kerítés miatt.
Szerintem feltettél egy kérdést, arra van két lehetséges válasz, ennek egyikére írtam egy releváns reakciót, te meg azt mondtad, nem releváns. Most meg rágjuk a gittet.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Úgy érzem másik dimenzióba kerültél. Hogy jön ide ez? Azt akarod magyarázni, hogy egy légvár azért kell, mert légvár nélkül nem lehet a légvárra hivatkozni? A felvetett kérés az volt, nem visszás e, ha szerződő partner tájékoztatását egy átlátható működésű közpénzek felett döntési szerepben grémium a döntés meghozatalát követően nyilvánosan teszi. Erre azt mondtam, ilyen esetben egyenesen üdvözítő. Erre te beidéztél egy teljesen irreleváns példát, ahol szatirikusan eljátsszák hogy tárgyalás zajlik de valójában már az ítélet is megvan. Erre kérdeztem, hogy mondjál már arra példát, amikor a (szabályos) döntést megelőzően mondták el a döntést (ahogy mostanában a facebookon Viktor szokta, először van "megmentünk mindenkit" aztán mindenki vár 1-3 hetet és már van róla közlöny is, holott ilyen parlament nevezetű bohócságot már közbe sem iktatnak "jóvanazúgy").
Szerintem komolytalan, ha nem a tárgyalópartnerrel kommunikálnak elsőként, hanem a nyilvánossággal.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szerintem meg beleszóltál egy szálba, úgy hogy semmi köze nem volt hozzá annak amit beírtál. Az, hogy te mit tartasz komolytalannak az a te dolgod. Épp fent írtam miért indokolt ha publikusan adnak róla számot.
Ez egy nyilvános fórum.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
nincs döntés, csak ajánlás.
Bocs, tehát azt mondod az ajánlás döntés nélkül született?
a szerződéses folyamat szempontjából ez csak egy köztes lépés.
De arra válaszolj, hogy szerinted normális e, hogy egy tárgyalás során az egyik fél a saját álláspontját a sajtónak előbb kommunikálja mint a tárgyaló partnereinek.
Amennyiben az egyik szerződő fél egy átláthatóságra törekedő közpénz felett rendelkező szervezet, akkor ez sok esetben a helyes út. Melyik szerződésre célzol, hogy legyen konkrétum is?
Mivan?
Az a kérdés, hogy van két szerződő fél: A és B. Tárgyalnak a szerződés feltételeiről több körben. A fogja és egy ponton ahelyett, hogy a következő kör eredményeit (jelen esetben épp saját elvárásait B-től) a sajtóba szivárogtatja ki még az előtt, hogy A-nak ezt elküldené. Ennyi a kérdés. Ha jól értem szerinted ez helyes.
Ne terelj. Válaszoltam, általánosságban. Elmondtam azt is mikor korrekt az ilyen eljárás. Tisztán érthetően. Tovább menni akkor lehet, ha megmondod mire gondolsz.
Hehe nem én terelek hanem Te térsz ki a teljen általános kérdés elől. Közröhej. Magyarázod a hányás viselkedést.
Mi van itt az emberekkel a HUP-on? teljesen letűnt a korrektség?
A témához:
1, nem magyarázok semmit.
2, válaszoltam az általánosan feltett kérdésedre, és tipikusan leírtam mikor helyes hogy így járnak el)
Ezt az önkritikád tudná megválaszolni. Ha lenne.
:)
Te hogyan ismernéd fel?
Az önkritikádat? Szerintem könnyen.
:)
Államiság nélkül nemigen van ország (kivéve, ha a nagyhatalmak érdeke kívánja a létét). Az ukrán államiság* egy agytumorral született, béna csecsemő. Mondhatnánk: innen szép nyerni. Másik kérdés, hogy az ukrán államiság szépséges győzelme** nem csak az oroszoknak nem áll érdekében, de pl. a lengyeleknek és a románoknak sem, kivéve, ha nekik komoly befolyásuk van az ukrán államra.
* :D
** nem egy "ukrán államiságnak" mondott rendszer létezése, hanem egy valódi ukrán államiság
:)
Akkor majd most figyelj idén meg jövőre, ugyanis éppen születőben van Ukrajnában egy olyan társadalom, ahol az emberek között összetartás és sorsközösségen alapuló szimpátia van. Éppen a mi államiságunk az, amit szerintem a szentlélek, meg egy tonna jogszabály és szokás tart egyben, meg némi történelem, tekintve hogy pl te is rendszerint becsmérelni és köpködni jársz ide. Ez sok embernek a hétköznapi szokása. Az hogy megadjuk a tiszteletet a többi embernek és nem önző faszkalapként viselkedjünk, lenne az alapja az államiságnak.
De ha már igy szóba hoztad, jó lenne ha alá is támasztanád tényekkel amit gondolsz (xy évben ez és ez történt, emiatt az volt a következmény hogy, és akkor jöttek az akárkik és azt csinálták ... hasonló jelleggel. Tényeket. Engem ugyanis komolyan érdekel az a fajta agymenés, amit egyesek itt előadnak - "nem kár Ukrajnáért, mert ők úgysem állam, hanem egy nyugati hazugság" - elaborate pls).
Kíváncsian várom, hogy milyen lesz, amikor a keletet megtagadva ráébrednek a nyugatra.
Ezer+ év után az ország elbírja a véleménykülönbségeket. Még azt is, hogy számodra ez csak fikázásra érdemes dolog.
Kifejlesztetted az önkritika képességét? Meglepne, de nyitott vagyok a lehetőségre.
Mi van?
Kevered a "tény", a "becslés" és a "magyarázat" fogalmát. Mások is csinálják. Igaz, ők ezt az elegyet ~történelemnek hívják, és egyben kezelik, nem pedig úgy, mint egy menstruáló elsőéves lány, aki energiaitalon tengődve egy hétig Telexet olvasott, és utána nagy felbuzdulásában tényeket kér számon.
Tényeket közöltem, és tényeken alapuló következtetéseket. Legalább a Wikipédia :) bejegyzéseit olvasd el Ukrajnáról...
A stand-up estedre készülsz?
:)
Én arra kértelek hogy irj évszámokat, eseményeket, összefüggéseket, következményeket, politikusok és helyszinek neveit. Vagyis, fejtsd ki légyszi és támaszd alá a véleményedet, ismereteidet, tudásodat arról hogy mi és miért történik Ukrajnában, szerinted melyik része rossz, melyik része lenne máshogy jó, és miért.
Ha ez egy szövegértő-szövegalkotó dolgozat lenne, akkor nulla pontot kapnál rá. A kötekedésedet simán leszarom, ne erőlködj.
Mi alapján várod el, hogy a kérésed akár csak elméleti szinten is teljesüljön?
Azért kérdezem, mert:
Figyelemre méltó felvetés. Talán elbukott tanár vagy? Megmagyarázná, honnan ered a világhoz*** való pofátlanságod.
* csak viccelek
** remélem, locsemege nem írja be megint, hogy "de hát az orosz tartalmak egy része cenzúrázva van!"
*** túlzok, de csak azért, mert illik hozzád
:)
Sajnos nem ezt hallom; pont, hogy
Szerintem ne kérd számon rajtuk, hogy a tényeket a számukra kellemesnek tűnő narratívának megfelelő formára hajlítgatva értelmezik. Mondjuk azt nem igazán értem, hogy miért kellemes narratíva számukra, hogy egyes népek más népek kárán kaptak (nem önmaguk szereztek, hanem kaptak) országot. Ez a gondolat a birodalmakat szolgálja ki, noha a Gyuszk-félék pont azt kérik számon másokon, hogy a béke érdekében azt javasolják az ukránoknak, hogy egyezzenek ki a hozzájuk sok tekintetben nagyon közel álló birodalommal. Telexkárosultak.
:)
A homályos mellébeszélés és utalgatás helyett sirva könyörgök neked, hogy konkrétan oktass akár engem személyesen is. Kérem.
Ne legyél bolond-féle, ahogy te fogalmazol, hanem, ha már úgy érzed tudsz valamit, oszd meg velünk. Ha nem osztod meg, még kiderülhet hogy üresség van a fejedben némi emberek iránti utálattal füszerezve.
Szükségtelen sírva könyörögnöd, még ha esetleg gyakorlott is vagy benne. Csak egy kis értelemre van szükséged (valahonnan biztosan összekaparod), és a Telex mellé a Wikipédia bőven elég, hogy megértsd, amit mondtam.
Megosztottam. Szerintem tekints a dologra úgy, mintha egy relatíve jól dokumentált szoftvert ajánlottam volna az általad felvetett feladat megoldására.
:)
Közben az oroszok: https://www.youtube.com/watch?v=ssx_N7KdGqY
(elég durva, hogy nem röhögték el magukat közben, pl. annál a résznél, hogy milyen fontos nekik a katonáik és a civilek élete :D)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Közben a hupperek: A szabadság álmát soha nem adjuk fel!
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Tényleg pihenek, de pesszimista vagyok.
4:14: https://youtu.be/zfeHACNRs20?t=254
Viszont ma már tudok ismét realista lenni.
Nem lesz baj. Tovább megyünk. Tudom.
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Az civilek kimenekítése érdeklődés hiányában elmarad: https://www.yahoo.com/news/russian-occupation-regime-halts-evacuation-0…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Hát nem aranyos? :) https://telex.hu/direkt36/2022/11/10/az-orosz-kemfonok-fia-magyar-lakci…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
"Rogán régi jóbarátjának céges ingatlanában"
Csak ki ne derüljön, hogy a felsége szeretője malomtulajdonos kulák volt!
Érdemes Rogán régi jóbarátjának lenni, pl.:
https://index.hu/belfold/2015/01/09/300_ezres_havi_fixe_volt_rubovszkyn…
Ez valamiféle ruszofóbia? Egyrészt nem a kémfőnökről van szó, hanem a fiáról. Ha apád börtönben ülne, téged meg kellene lincselni? Mondjuk én már azt sem értem, hogy mi lenne a baj a kémfőnökkel akár.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
"Mondjuk én már azt sem értem..."
Azoknak linkeltem, akik értik.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Jól van, akkor nincs vele dolgom.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Közben Herszonban: https://www.youtube.com/watch?v=jFNc2GuRCok
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Na, legyen itt egy videó a nagyszerű orosz hadseregről is: https://www.youtube.com/watch?v=QW3e9Mt7DSE
Amúgy ajánlom a csatornát, rengeteg videót feliratoznak: https://www.youtube.com/channel/UCEyhi9B6FDvOiM0r8vzH2QA/videos
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Orosz rakéták megöltek két lengyelt, Lengyelországban.
Ez azért még sokminden lehet...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Ha valami módosította is az orosz rakéták pályáját, azok megöltek két embert, NATO területén.
A legkevesebb az lenne, hogy Putyin sajnálatát fejezi ki.
https://www.bbc.com/news/live/world-asia-63593855
Annyi a finomkodó és óvatosságra felhívó pl amerikai nyilatkozat, hogy érdemes odafigyelni a fejleményekre.
Pl:
Teljesen mindegy. Oroszország kifejezhetné sajnálatát az áldozatokkal kapcsolatban, akkor is, ha nem ők követték el - már ha érdekelt a további eszkaláció elkerülésében.
Persze kissé felszínes lenne annak tükrében, hogy párszáz kilométerrel arrébb ők gyilkolják a polgári lakosságot.
A Nyugat mindenképp ki akarja provokálni a III. világháborút. Ha az oroszok meg akarják támadni Lengyelországot, mennyire életszerű, hogy egy határ menti úton haladó szekeret, autót, akármit lőnek ki? A délszláv háborúban is ért határmenti magyar házat találat, de amíg lehetett, igyekeztek titokban tartani, mert nyilván nem az történt hogy Szerbia vagy Horvátország rátámadt Magyarországra, hanem elszúrták az irányzékot. Akkor is lehetett volna indulatokat gerjeszteni, de helyesen nem tették. Ezzel szemben, most még semmit sem tudunk biztosan, de a nyugati sajtó rárepült, mint gyöngytyúk a takonyra, jönnek mindenféle harcos, indulatos megnyilatkozások, hogy a NATO-t megtámadták az oroszok. Mi lesz a következő? Fegyverbe?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Azok akik számítanak (pl Stoltenberg, lengyelek stb.) nyugalomra intettek; remélhetőleg mi is megtudjuk majd, hogy mi történt :).
Egy ilyen kiélezett pillanatban érdekesek a tudósítások: van ahol már most kihírdették, hogy az oroszok megtámadták a NATO-t és irány Moszkva bombázása, meg van a másik véglet ahol leírják, hogy az ukránok robbantottak, mivel kezdenek az emberek európa szerte elégedetlenkeni a háború rájuk gyakorolt hatásaival.
Jelen ponton ezek mind alaptalan vádak; a mádiamunkásokon meg látszik, hogy igyekeznek meglovagolni a hullámokat. Ahol kicsit is adnak magukra, ott odafigyelnek a pontos helyzetértékelésre: miszerint jelenleg nagyon kevesen tudnak bármit is a helyzetről; ők pedig nem fogják azt velünk megosztani.
kommunikációs szempontból ez öngyilkosság lenne.
pontosan; a háborút próbálják magyarazni, vadítani belföldön; és a lengyelek sem finomkodnak a nyilatkozatokkal irányukban (teljesen érthető módon): nincs olyan viszony a két ország között, hogy akár hangyafingnyi gesztust gyakoroljanak az oroszok..
??? szerintem krvara nem mindegy. :-). Meglátjuk holnap tuti lesz valami előzetes nyilatkozat.
Putyinnak azzal kapcsolatban kellene kifejeznie a sajnálatát, hogy az elődei létrehozták ezt a pofátlanul nagy Ukrajnát.
:)
https://www.bbc.com/news/live/world-asia-63593855
Mostmár a Biden azt mondja, hogy nem orosz volt az a rakéta...
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
A reuters cikk sem állitotta ezt biztosra, csak a fórumtársunknak megszaladt a fantáziája.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Who benefits? Kinek áll érdekében?
Elég nyilvánvaló, hogy az oroszoknak nem. Ha el is találták a lengyeleket, az csak baleset lehetett. Nem hinném, hogy megtámadnák a NATO-t, de ha mégis akkor nem így fogják elkezdeni az biztos.
Sajnos még az is lehetséges, hogy valami szarkavaró hárombetűs banda csinálta. De a legvalószínűbb, hogy csak eltévedt.
ukrán rakéta is eltévedhetett, stb. csak éppen tegnap már bizonyos portálok kb. biztosra vették, hogy a ruszkik voltak.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
Igen, nem túl életszerű, hogy a NATO megtámadása egy kb. határ közeli földúton haladó szekér vagy pótkocsis traktor lebombázásával kezdődik. Ennél látványosabb lenne, de az oroszoknak szerintem ez nem érdeke.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
bye:
https://youtu.be/dTT_YFbkavY
Ez meg nem lazán, hanem abszolút kapcsolódik, fck:
https://youtu.be/LmZGo2P-gPk
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Ha jól látom, a helyzet az, hogy Ukrajna megtámadta a NATO-t, tehát a NATO-nak lehet, hogy be kell szállnia a háborúba Oroszország oldalán.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
SKYNET felállítaná ezt a logikát - már indulna az ellencsapás...
és nincs hiba a logikában.
Nem kellenek emberek a döntésekhez éljen AI.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Mit is nyilatkoztak az észtek? Gondolom már úton vannak.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Innen: https://444.hu/2022/11/16/duda-elnok-szerint-nincs-jele-annak-hogy-szan…
Nyilvánvalóan nem szándékos. Egy szerencsétlen utánfutós traktor valami földúton rosszkor volt rossz helyen. :(
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Amennyiben leall Ukrajna ellen a katonai agresszio jelentosen csokken az eselye annak, hogy Ukrajnan kivul is artatlan civilek kozvetve vagy kozvetlen essenek aldozatul az orosz katonai agresszionak.
Továbbá, ha minden férfit kiherélünk, jelentősen csökken a nemierőszakok száma és a nemibetegségek terjedése is.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hibatlan erveles.
Ha neked szabad a cherry pick, nem pedig széles aspektusból vizsgálva a történteket, akkor én is képes vagyok efféle bakugrásokra.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mondom, hibatlan erveles!
Segítek, "ha minden olyan férfit kiherélünk aki hajlamos erőszakra, vagy épp erőszakot folytat" <- csak hogy legyen is valami köze az eredetihez
Az USA lenne a sorban az első, akit le kellene szerelni. Az egyetlen állam, amelyik nukleáris fegyvert vetett be élőerő, mi több, civil lakosság ellen. Sok felé folytatott és folytat háborút a világon pénzügyi, gazdasági, politikai, hatalmi érdekei szerint.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Emlékeztess megint ki támadta meg Ukrajnát?
Oroszország. A világban ez az egyetlen létező, létezett és jövőben létező konfliktus? Minden más semmit sem számít?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Tegnap óta tudjuk, hogy ukrán kormányzati emberek szerint Biden is az orosz propagandát hangosítja fel, mivel megkérdőjelezte, hogy az oroszok támadták meg lengyelországot.
Hála égnek, hogy ukrán érdekeket szolgáló propaganda nincs :).
Az mondjuk kicsit félelmetes, hogy a barát-ellenség detektoruk politikai téren sem működik..
Az már rég nem működik. Magyarország egy rakás humanitárius segítséget nyújt nekik, aztán teli talppal szállnak gyakorta belénk, mert nem vagyunk hajlandóak bevonódni a háborújukba és tövig sz.pni az USA érdekeit akár a saját életünk és környezetünk épsége árán is, ahogy teszik ezt ők. Kíváncsi vagyok, mikor esik le sok ukránnak, hogy egy idegen érdekeket kiszolgáló hazaáruló kormányuk van, s elkerülhették volna a háborút, a sok sebesültet, halottat, az országuk, otthonaik, infrastruktúrájuk elpusztítását.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem hiszem hogy elkerülhették volna, már 10+ éve is nagyon nyomta minden ukrán akit csak ismertem hogy mennyire gyűlölik az oroszokat, szerintem soha sem lesznek képesek normálisan és értelmesen tárgyalni velük bármiről is.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Dobniuk kellett volna a NATO és EU tagság csatlakozási szándékokat, kicsit nagyobb távolságot kellett volna tartani az USA-tól. Nem kell a nagy medve karmai közé rohanni, csak politikai és gazdasági szempontból diszkrét távolságot kellett volna tartani mindkét oldaltól, s olyan üzletekbe kellett volna belemenni, amely Ukrajnának előnyös.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
De tegyük bátran hozzá, ha nem ezt teszik az oroszok, akkor Ukrajna már NATO-tag nyugat-barát kormánnyal, kiszolgálva amerikai érdekeket, helyet adva amerikai támaszpontoknak.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Aminek az az alapja, hogy a NATO elutasította az ukrán csatlakozási kérelmet. Oh wait!
node, mert vétóztunk...
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
mert USA mondta..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nem
Dehogyis. Miért lenne pl kevesebb a kiosztott, eladott fegyver? És ezek meg fogják találni a nagyon is létező vevőköröket: a szervezetbűnözésnek azért volt relatíve nehéz dolga, mert legálisan is nehéz volt fegyverhez jutni: nem nagyon forog/forgott fegyver közkézen. Ez biztosan meg fog változni, az összes háborús térségben igaz ez.
A fegyver csempészet meg ettől a hatástól függetlenül mint virágzó üzletág, egészen más mértékű fenyegetést jelent.
Nagyobb mertekut, mint egy haboru?
Arra próbáltam rávilágítani, hogy hiába áll le a háború, attól még a biztonsági helyzet nem fog javulni: sőt. Amíg aktív harc van addig a fronton fegyverekből /lőszerből folyamatos hibány van. Ha a harc megáll -> raktároznak -> onnan sokkal nagyobb készleteket lehet értékesíteni.
Így igen: "Ukrajnan kivul is artatlan civilek" szempontjából még rosszabb lesz a biztonsági helyzet, ha épp befagy/leáll a konfliktus. A háború során traumatizált tömegekről meg ne is beszéljünk: arról, hogy egy normális békés társadalomba mennyire nem/nehezen beilleszthetők azok akiket a harctéren a legtöbbre értékelnek/tek.
Tehat a haboru kevesbe rossz, mint ami azutan jon.
Ez a mondat így röhejes. Az "Ukrajnan kivul is artatlan civilek" szempontjából a biztonsági helyzet nem fog javulni a háború lezárultával.
ez meg az 1bit.
Probaltam igazodni a kommentedhez.
Mekkor az esélye annak, hogy egy eltévedt rakéta pont mezőgazdasági munkásokat talál el? Szerintem ez csak úgy történhet meg, ha a célkövetője aktiválva volt, és mondjuk a hőkövető pont ráállt a járművükre. Hogyan működik ez a rakéta, magát vezeti célra, vagy vezérelni kell távolról? Megtörténhet ez véletlenül, vagy emberi hiba/szándék kell hozzá?
Annak szerintem is közel nulla az esélye, de a rakéta kereshetett meleget, aztán talált egyet magának.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
szóval buzi rakétával lőnek ??
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
LOL :D
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
te írtad:
:-D
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Tudom, csak vigyorogtam a sajátos értelmezéseden. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem jól látod, szinte biztos vagyok benne, hogy nincs konkrét információd arról ki lőtte ki a rakétát.
Elég kezdő dolog lenne az Ukránok részéről ez, hisz tudják hogy AWACS-ek szinte biztos, hogy ezt kiszúrják, így csak visszafelé sülhet el, ha ők akarnak így provokálni.
Az oroszoknak sem áll ilyen módon közvetlen érdekükben. Biztos vagyok benne, hogy nem így kezdenének egy kiszélesített konfliktust.
Ami viszont a képzelgéseddel ellentétben _tény_:
- az oroszok bombázták Ukrajnát
- az orosz politika szajkózza, hogy ez provokáció
Ami a legvalószínűbb a jelenlegi ismeretek szerint:
Bármelyik fél részéről akaratlan csapás (eltévedt rakéta)
A hozzászólásom cinizmus volt, s arra utalt, hogy a NATO is prekoncepciók alapján működik. A NATO a Szovjetunió és Oroszország ellen jött létre, nem olyan nemes eszmékért, ahogyan az meg van fogalmazva. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha Ukrajna szándékosan támadta volna meg Lengyelországot, a NATO akkor sem szállna be a háborúba Oroszország mellett Ukrajna ellenében, pedig ez lenne a dolga. Viszont ez már nem fér bele a prekoncepcióba.
Amit írsz, annál előrébb vagyunk. Több forrás úgy nyilatkozott, ukrán légvédelmi rakéta csapódott lengyel területre. De ami a legfontosabb: mindenképpen véletlen volt, nem szándékos provokáció.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Is? Láttál már bármilyen NATO nyilatkozatot? Mármint oroszt láttunk, azt tagadni sem lehet.
Meg még oly sok minden ebben a hazug nyugati világban.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szóval meg lett erősítve:
NATO nem mondott eddig semmit, a "véleményed" teljesen alaptalan
Ezzel szemben az oroszok kijelentették hogy ez tudatos provokáció.
Én nem a NATO véleményét hangoztatom, hanem a sajátomat. Nem vagyok NATO szóvivő, nem értem, miért várod tőlem ezt. A véleményem pedig nem alaptalan. A sajtóból tájékozódom. Persze, azt bátran mondhatod, hogy a magyar - tehát nyugati - sajtó igénytelen, hiteltelen, ilyen vélelmezéseim nekem is gyakran vannak.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem, te ironizáltál mégpedig szarkasztikusan, mindenféle ok nélkül.
Pedig ha ukrán részről szándékosság lett volna, akkor ez teljesen legitim.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
https://telex.hu/kulfold/2022/11/16/moszkva-szerint-a-lengyel-ukran-hat…
Moszkva szerint a lengyel-ukrán határól 35 kilométerre bombáztak
Nobel-békedíjat egyelőre nem követelnek ezért, de ha a norvégok úgy döntenek, hát elfogadják.
Oké, tehát, hogy a lengyeleket ért rakéta találatot a helyére tegyük:
1. Nem az oroszok lőtték ki.
2. Az ukránok szerint:
3. Stoltenberg:
**
Így végső soron a lényegi információ nem hangzik el: az ukránok által kilőtt légvédelmi rakéta becsapódása okozta a 2 lengyel halálát, de ennek felelősségét az ukránok helyett az oroszokra hárítják. Azt hiszem így pontos a megfogalmazás. Mondjuk szerintem az lenne a korrekt ha ez így egyben lenne kommunikálva, van akinek ez nem egyértlemű.
https://www.bbc.com/news/world-europe-63640344
**
Érdekes; ezek szerint elválasztható a tett, annak következménye és a felelősség. Veszélyes gondolat. Ezzel az erővel *minden* ami a háború ideje alatt ukrajnában történik "az oroszok" hibája.
Ha orosz területről oroszok lőtték volna -> Oroszország a felelős.
Ha Ukrán területről Ukránök lőtték -> Oroszország a felelős.
Elég együgyű észjárás. Liberális tempó.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
" az ukránok által kilőtt légvédelmi rakéta becsapódása okozta a 2 lengyel halálát"
Ez kicsit olyan, mintha az ukránok csak úgy ok nélkül lövöldözgetnének a levegőbe légvédelmi rakétákat, valahogy hiányzik a sztori eleje...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Nem. Ez a konkrét megtörtént események leírása. Aztán lehet rá rétegezni, hogy miért. Jogosan-e (persze, hogy) stb.
Ha két ember egymással szemben állva fegyvert fog egymásra, majd az egyik meghúzza a ravaszt akkor a másik attól hal meg, hogy a szemben álló lelőtte. Aztán lehet ragozni, hogy miért volt fegyver náluk, miért fordították egymás felé, miért biztosították ki és miért húzták meg a ravaszt. Más és más kérdések.
A lengyel helyzetre:
stb..
Aha, ezek az ukránok csak úgy ok nélkül lövöldözgetik a légvédelmi rakétákat...
/o\
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Érdekes mert amikor meg mindig mondják hogy "dehát az oroszok támadtak először egy szuverén stb országra" és esetleg azt válaszolja valaki, hogy valahogy hiányzik a sztori eleje, az meg terelés?
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Raadasul a sztori legeleje az, hogy mar nincs legalis utja a teruleti vitak rendezesenek.
ki kell írtani minden ukránt, mint ahogy az indiánokat és akkor már nem lesz aki visszaperli a földeket.
Nem egy országot egy egész kontinenst szereztek meg így a hódítok..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Rohadt Soros!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Helsinki_z%C3%A1r%C3%B3okm%C3%A1ny
Ezzel szembe megy az EU vezetése.
Ezzel az EU intézményei és az USA.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Kampányolj az EU-kilépés ellen, aztán kis szerencsével ugyanolyan szuverén szerepünk lesz Oroszország mellett, mint pl. Lukesenko államának.
Te hivatkoztál a Helsinki záróokmányra, én csak megjegyeztem, senki sem veszi már azt komolyan. Én az EU-kilépés mellett kampányolnék inkább.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Bocsánat, arra gondoltam. Aztán ha egy sikeres népszavazás megerősít téged, a távlataink beláthatatlanok. Például mi lehetünk a legnyugatibb orosz kormányzóság.
Így meg betagozódhatunk a világkormányba, ahol nem lesz készpénz, nem lesz magántulajdon, nem lesz magánélet, nem lesz család, hagyományok, nemzetállamok, saját magad által megélt vallás, azaz nem lesz szabadság.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Sajnos ez igaz, például Soros György és Bill Gates is naponta követelik, hogy vegyék már el tőlük a vagyonukat... (Nem szeretnék senkit leszólni, de ez már g~ olvtárs szintű hülyeség (van is rá külön topik Huge Reinstall vagy ilyesmi címmel.)
kormányok jönnek és ideológiák jönnek és mennek...
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Másik opció: az EU jelenlegi balfasz vezetésének leváltása
trey @ gépház
csak óvatosan, ez is lehet mindig rosszabb: timmermans-weber vonal most csak ugat ill. háttérből zsarol, azokhoz kepest Von der Leyen kifejezetten egyuttmukodesre torekvo a sajat keretei kozott.
A szovjet mintára alakítás pedig még nem lefutott meccs, többen nem vágynak rá pl franciák közül se.
Itt az amerikai befolyás a gond. Előbb elveszik a szuverén államok önrendelkezését, azt egy felettes entitás alá szervezik, majd ez a felettes entitás, az EU adminisztráció szolgai módon kiszolgálja az USA-központú globális elit érdekeit a saját népei ellenében. Ez megmutatkozik a szankciós politikán. Az EU-s polgárok érdekeivel szemben szolgálják ki az USA érdekeit, legyen bármilyen drága is a fűtés az európaiaknak, miközben itt van közelben az olcsó orosz gáz.
Ennek az irányzatnak egyik legszélsőségesebb megtestesítője Annalena Baerbock, német külügyminiszter. A G7 megbeszélésről eltávolíttatott egy 482 éves feszületet. Mi lehet annak a nőnek a lelkében, ha ilyen súlyos lelkiismeret-furdalást okoz a feszület jelenléte benne, hogy nem bírja elviselni a terhet? Mennyi hazugság, aljas tett a választói ellenében, tudva, hogy a döntéseivel, a küzdelmeivel milliók életét teszi tönkre? Jegyzem meg, lehetett volna ezt a megbeszélést egy patinás épület helyett valami új üvegépület tárgyalójában is tartani, ott nincsenek efféle veszélyes tárgyak, mint egy sokat látott, régi feszület.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Az EU vezetést említetted. A jelenlegi német kormányzat ill. kancellár önmagában is érdekes: nem véletlen, hogy anno Merkelt mikor távozott volna még visszahozták egy ciklusra. A sötétzöldeken nincs semmi meglepő, hozzák a formájukat. Nézd meg hol van a német külügyminiszter belföldi támogatottsága: valahol 15% környékén.
Az, hogy a saját országuk ill. a térség érdekei elé helyezik az USA érdekeit csak tisztázza a szerepeket szerintem. EB/EP-ben többektől látszik ugyanez.
Érdekesek ezen a szinten a Scholz vs Baerbock nézet eltérések is: előbbi átengedte a kínai kikötő részesedés vásárlást, míg utóbbi azt mantrázza, hogy az "új kína politika" az kell legyen ami szerint németország az USA érdekeinek rendeli alá magát. Ennél nehéz egyértleműbben kifejezni, hogy a nő kit/mit és kit/mit nem képvisel.
Optimális ugye az lenne, ha egyik szuperhatalom felé se lenne direkt függőségben (német)ország. De ha már van függőség akkor célszerű azt kb azonos mértékben köztük elosztani, és nem bábuvá válni azok egymás elleni háborújában..
Mondott ő valami olyasmit is, hogy nem érdeklik a választói. Csak ugye elméletileg a választóit szolgálja. A nő nettó hazaáruló, régen ezért láncon lógtak a vártömlöcben. Ma meg alien minister. :) :((
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Az összes politikust addig érdeklik a választói amíg a szavazatukra pályázik. Amikor erről beszélt az azért volt érdekes, mert az ukránok felfegyverzése és a német választói akarat volt egymással szembeállítva: erre mondta, hogy leszarja a választókat. Addigra már sikerült 40%ról ~20% környékére tornáznia a a támogatottságát ahhoz képest még mindig van valamennyi; de még messze a következő választás..
És ha veszít a választásokon? Hülyére kereste magát, munkanélküli sem lesz, a megbízói által rátestált munkát elvégezte, sok ember életét tönkretette, a károk visszafordíthatatlanok. Végtelenül aljas az a nő.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Azt már tisztáztuk, hogy Ukrajna szuverén ország. De legalábbis annyira szuverén mint Magyarország. Meséld már el hogy vette el tőlünk USA az önrendelkezés jogát?
Épp úgy, ahogyan egy vadállatot is kelepcébe tudsz csalni. Apró falatkák, bemegy a ketrecre, aztán az ajtók záródnak. Tudod, át lehet majd személyivel lépni az országhatárt. Nem teljesen lényegtelen? Tényleg az a hatalmas előny, hogy nem kell megcsinálni egy másik okmányt? Mindezt cserébe azért, hogy felszabadítjuk piacainkat, tönkretéve magyar vállalkozásokat, beengedünk az országba idegeneket, lemondunk a szabadságunkról. Pont akkora üzlet volt, mint a ketrecben ülő tigrisnek a 10 dkg ingyen hús.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ezt ugye nem az én kérdésemre akartál válaszolni? Mert ez nem válasz.
Úgy, hogy az EU management az USA elitjének érdekeit szolgálja ki, az EU management pedig csorbítja a tagállami szuverenitást.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Majd jelezd csillaggal, ha a kérdésre válaszoltál.
Ez már az volt, s szerintem elég pontos, világos választ adtam. Szövegértési nehézségek esetén magyar nyelv oktatását nem vállalom.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Aha, igen. Valamint egy nagyon rossz párhuzam.
De legalább próbálkoztál.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Nem rossz az, legfeljebb neked nem tetszik.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mind a kettő arról szól, hogy kontextusba kellene helyezni dolgokat, amitől szeretnek eltekinteni adott esetekben, mert ha nem tennék akkor olyan szélsőséges véleményeket kellene megfogalmazni, mint hogy például az erőszak minden formája tiltott. Elkezdtem egy hosszú kommentet irni az egyéni érzékenységek kezeléséről ami nagyon is jelenlegi probléma, és hogy hogyan adnak el a polgáraiknak a nyugati állami berendezkedések egy spektákulum szintjén lévő gondolatrendszert ami köszönőviszonyban sincs a saját társadalmukkal sem, de aztán elolvastam a nevet: harlequin. A mutatványos szórakoztató, a bohóc aki azzal szórakoztat, hogy szerepet játszik. Pantomimjátéka tökéletesen abszurd formában tárja elénk hogy mi az, ami nincs. Mit is tehetnénk? Nevetünk rajta, mert ha komolyan vennénk azzal elismernénk az ördög lovagjának győzelmét.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
"Elkezdtem egy hosszú kommentet irni... "
Hát persze :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Te arra a kérdésre keresed a választ, hogy miért lőtték ki az ukránok a légvédelmi rakétákat.
Ezt a kérdést csak az után lehet feltenni, hogy megállapították, hogy az ukránok lőttek ki és konkrétan légvédelmi rakétákat (meglepő módon feltehetően légvédelmi és nem támadó célzattal: az oroszok használtak s300-at támadó célra): valószínűleg egy közeli hőerőművet támadó orosz rakétá(k)ra indították ezeket az ukránok (de ez utóbbi csak találgatás).
A kérdések ill. válaszok sorrendjét nem tudod felcserélni.
"Te arra a kérdésre keresed a választ, hogy miért lőtték ki az ukránok a légvédelmi rakétákat."
Annyira nem keresem... nincs olyan sok dolog, ami miatt ki lehet lőni egy légvédelmi rakétát....
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Érdekes fejlemény, hogy a külügyminiszter azonnali reakciója óta a lengyel ill. amerikai állásponttal szemben Z. azt magyarázza, hogy nem az övék a rakéta .. Ez azért nagyon érdekes mert pontosan ismert az indítás helye, ideje a rakéta pályája. Ennek fényében két fő lehetséges irány
(oké lehetne harmadik, hogy ukrán területről a nato bevonásának céljával, de ez semennyire sem logikus: pontosan tudják, hogy a nato infra meddig lát hisz napi szinten kapnak cél információkat... )
Zelenszkij ebben hibát követ el, egy pojáca, nem pedig profi politikus. Nehéz elhinnem, hogy ennyire ostoba, de úgy tűnik, mégis.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Valaki a stábból megsúghatta neki, hogy mi a helyzet: ők a felelősek(legalább részben) érte, de senki sem hibáztatja őket..
Ettől függetlenül a stílusa, reakciói olyan szinten bicskanyitogatóak (neki és a kormánya többi tagjának), hogy részemről a szimpátiát már elégették, marad az empátia: az meg nem a poltikusokon múlik se nem nekik szól ..
Közben az orosz gazdaságban: https://www.moscowtimes.eu/2022/11/16/minfin-vzyal-v-dolg-dlya-byudzhet…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
🍿
trey @ gépház
trey @ gépház
Erre találtam egy cikket. A valóságtartalmát nem ellenőriztem, nem vagyok katonai szakértő:
https://www.szilajcsiko.hu/single-post/financial-times-egy-nato-orszag-…
A gyanúsnak ítélt dolgok a cikk szerint:
- Azaz az ilyen légelhárító rakéta ha elveszti a célpontot önmegsemmisítést kellene végrehajtania.
- A rakéta nem csak légelhárításra használható. Földi célpontok ellen párban használható. Ide is 2 rakéta ment.
- Nem használható követésre, tehát keletre és délre kellett volna kilőni, amerről az orosz támadás jött
Ha a fenti állítások igazak, attól még lehet talán ennyire béna a kezelő személyzet, hogy azt sem tudják mit nyomkodnak és merre lőnek.
Fehéroroszországból is szoktak lőni az oroszok..
Igen, de a mostani támadásról beszél a cikk. Aminek a valóságtartalmát nem tudom ellenőrizni, hogy nem-e lőttek északról, sőt esetleg nyugatról is az oroszok. A nyugatról indított orosz támadás minden esetre megmagyarázná az adott cikk kérdését, hogy miért lőttek nyugatra az ukránok.
Lehet, hogy bérbe vettek az oroszok egy NATO támaszpontot az Ukrajna elleni akcióhoz. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
trey @ gépház
NATO article 5 Ukrajna ellen mikor lesz?
:)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Egyelőre még a lengyelek által említett 4. cikkely se: nem is hiányzik különösebben, pedig erre azért többször is volt már példa.
Várj akkor most a magyar médiamunkások termékeiben Biden ill. a lengyelek a "Putyin-fan", "Putyin csicska", "Putyin seggét nyaló" stb. mert meghazudtolják Z.-t?
Igen.
trey @ gépház
Vidám beszélgetés az orosz állami TV-ben https://twitter.com/gerashchenko_en/status/1592898787575357440
(érdemes követni, orosz/ukrán videók, feliratozva)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Kontextus, hogy a kiabálós ember miről magyaráz:
https://en.wikipedia.org/wiki/Sapsan
repülőgépek kapcsán amúgy:
https://web.archive.org/web/20221107040256/https://www.ft.com/content/0…
https://web.archive.org/web/20221101061446/https://www.businessinsider…
Ez az állami TV odaát? Valódi? A felirat helyes? Nem értek oroszul, még csak most kezdtem el tanulni :-)
Ha ez valóban lement így az állami 1-es csatornán, akkor Oroszországban sokkal nagyobb a szabadság, mint gondoltam. Ehhez hasonló szintű kritika lemenne Nyugat-európában? Vagy leállítanák az adást a közepén?
Hjam meg amikor az orosz musorvezeto megszakitja a vonalat mert kritizaltak eppen a hadsereget:
https://www.youtube.com/watch?v=ykPTPbHiQog
Katariak az utcan forgato dán tv stabot allitottak le elo egyenesben...
Nálunk ez az úr számít 'biztonsági szakértő'-nek. Kíváncsi vagyok, hogy akkor viszont milyenek lehetnek a médiapojácák.
https://index.hu/kulfold/2022/11/17/volodimir-zelenszkij-haborut-akar-n…
Miért szerinted az ukránoknak nem az az érdeke, hogy akit csak lehet: EU-t, NATO-t,USA-t minél inkább bevonják a konfliktusba? Ha nem akkor szerinted mi?
Nem hiszem, hogy az ukránok vonták volna be ezt a jóembert a magyar médiába.
Itt lehet tájékozódni erről a tudós szakértőről.
Ha hülyeséget írok az önéletrajzomban, akkor vajon elfelejtem-e az Ohm-törvényt?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem hülyeséget írt, hanem ostobán hazudott. Ne eufemizáljunk, na, ennyit se érdemel.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Ne mondd már, hogy nem találtak senki mást, aki felmondta volna a mantrát, csak ezt a pojácát.
Te az embert minősíted én meg arra vagyok kiváncsi, hogy abban amit mondott van-e kivetni valód és ha igen akkor mi.
Ez az első mondat. Elemezd.
ez volt a kérdés.
Miért szerinted nem azt mantrázta folyamatosan, hogy orosz rakéta volt ami betalált és teljes légtérzárat Ukrajna fölé és harci repülőket adjanak át nekik válaszul? Azt meg érted, hogy ez -is- 3. vh? Nem véletlenül intett nyugalomra minden releváns értelmes fél az előzetes vizsgálati eredményekig: mivel ha orosz rakéta akkor nagyon is kérdés az 5. cikkely.
Az idézett mondat faszság. Ha Zelenszkij mond valamit, az nem történik meg automatikusan, az meg főleg nem, amire ebből Nógrádi rájött.
" Nem véletlenül intett nyugalomra minden releváns értelmes fél az előzetes vizsgálati eredményekig"
Pontosan. Ezért (is) faszság, amit Nógrádi írt.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Csak ha ellentmondasz neki / kétségbe vonod az allitasat attól automatikusan putyin pincsi stb. leszel.. sőt orosz troll, orosz propaganda terjesztő.. igy jart Biden, Stoltenberg, a lengyel elnok ill. miniszterelnök is.
Mondjuk lehet, hogy előrébb vinne a részletekre odafigyelő értelmező hozzáállás mint a mostani; kritikus gondolatokat totálisan kizáró vele vagy ellene(1bites) gondolkodásmód. Médiamunkások és olvasóközönség részéről egyaránt.
Azt kérted, tekintsünk el attól ki mondta, beraktam az első mondatát ami legalább 3 aspektusból nézve f@szság. Mi a kérdés? Értsük jól? Te kérted, hogy azt nézzük amit mond.
Annyira nem unatkozom, hogy elolvassam, ahogy ő is felmondja az aktuális ruszki mantrát... elég sokan felmondták már, még talán itt a hupon is.
Bidenre és a lengyel miniszterelnökre gondolsz?
https://www.bbc.com/news/world-europe-63656664
Például:
https://telex.hu/belfold/2022/11/18/orban-viktor-kossuth-radio-tanar-di…
Stoltenberg is orosz propagandát továbbít:
https://www.bbc.com/news/av/world-63656352
Félreérted a szót. Nem az a biztonsági szakértő jelentése, hogy bármi is történjék, ő néhány füstölő és mécses társaságában nyugodtan mormolja, hogy minden a legnagyobb rendben, biztonságban vagyunk. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ez most hosszú lesz, a putyini Oroszország ideológiája: https://www.youtube.com/watch?v=sdFtqa54TuM
És rögtön egy kritika is az előző videóra (vagyis annak egy részére) :) : https://www.youtube.com/watch?v=u7u3Z3GyLiI
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Egyesek szerint Magyarország szabad ország, s nem áll amerikai megszállás alatt. Pedig de.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Itt nincs állandó amerikai katonai jelenlét a 2.vh lezarasa ota. Az Németország ill. Japán.
De amúgy a világszerte jelenlevő amerikai katonai bázisok általában nincsenek benne a köztudatban (oké a képen levő Afganisztáni bázisokat már le lehet takarni :) ).
Érdekes dolog: összevetni ezen bázisok "vendéglátó" országai és az orosz-ukrán háborúban valamely fél mellett állást foglalók listáját :).
https://www.aljazeera.com/wp-content/uploads/2021/09/INTERACTIVE-US-mil…
Ez neked miből jött ki? :DDD
Ha szabadok lennénk, nem lennének itt amerikai katonák.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Na ezt is tanítani fogják történelemből. Ez idáig minden háborús helyzet fokozta a korrupciót a világon. Itt viszont valami csoda történt. Érdemes lesz tanulmányozni ..
Szerencsére nekünk nincs mitől félnünk, eddig is nulla volt, de most még csökkentjük is.
Ukrajnáról van szó. A kijelentés valóságtartalmához esetleg valamit? Teszem hozzá valamekkora korrupció a világ *összes* államában van. Leszámítva ukrajnát ugye..
Áhá, hát ezért kellett megtámadni őket! Tudtam én, hogy fórumozással sok hasznos ismerethez lehet jutni!
Persze. Az oroszok azért mennek oda, hogy visszaállítsák az egészséges korrupciót. Mi védettek vagyunk. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A korrupció az amiből kihagynak. Sajnos nem lehet mindenben benne lenni, tehát mindenhol van korrupció.
ez az ukron-orosz izé megy még ? azt hittem, haza mentek már..
ja ez még csak az első évad ? hányadik serial ?
megrendelték már a rendezőtől a következő évadot ? jó a nézettség ?
és lesznek benne új szereplők ?
vagy szankciók hatására becsődölt és az egész orosz államadósságot felvásárolta soros..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
végén még meg fogjuk kapni az EU-s pénzeket - mert az EU annyira fel akarja venni azt a hitelt, hogy oda tudja adni ukrajnának..
kinek az érdeke ? ennyire rá vannak izgulva erre a nem EU-s országra ?
vagy parancsba kapták ?
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
A népek eladósítása folyik, s attól tartok, ha az EU-s pénzekért cserébe megszavazzuk az ukránoknak adandó hitelt, EU tagként magunkat is eladósítjuk. Ráadásul a folyósítás előtt még kitalálhatják, hogy megszavazták ugyan, de itt olyan mértékben sérül a demokrácia, hogy az csak egy elvi lehetőség a pénzekhez jutáshoz, teljesítsünk újabb feltételeket - térden állva, munkavédelmi sisakban szopjuk le Bident -, s akkor a töredékét talán át is utalják.
A korrekt hozzáállás az volna, hogy hagynánk a fenébe azokat a pénzeket, viszont kitartanánk a vétó mellett.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Speciálisan Európáé. Eddig is volt pár rázós és kérdéses hitel felvétel, de legalább szegről-végről kötődött az állampolgárokhoz, akiknek a vállára rakták. De ezt, hogy az ukrán állam működésének finanszírozását EU adófizetők finanszírozzák ez röhej. Nem egyszeri valamekkora összegű támogatásról, hanem folyamatos, a végtelenbe és tovább (lyukas hordó tipikus esete) helyzetről van szó: és ezt az egészet hitelből. Na menjenek a bús francba. Még akkor is kérdésesnek tartanám, ha meglevő eszközöket fordítanának ezért eladósítani az EU országait, teljesen abnormális.
Oszd már meg az okosságot kitől.. annyira hallgatnánk :)
Az EU-nak nincs önálló külpolitikája: 1az1ben leköveti az amerikai kívánalmakat (időnként még öngyilkos módon túl is tesz azokon)
Na most akkor parancs vagy nem parancs?
Az ezredes álmában kiad egy parancsot:
- Mindenki egyen egy narancsot!
De a nők inkább banánt kérnek.
A fáradt hősök már henyélnek.
A magas külföldi vendég történelemkönyvet olvas és halálra röhögi magát.
A szolgák lopnak és lopakodnak.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ha túl sok a teher, megyünk tovább, ha mindenki köpköd (te) megyünk tovább!
https://youtu.be/z_RTcwxNBlw?t=109
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Rád bízom, hogy eldöntsd, hogy ennyire hülyék, vagy juttatást kapnak érte. Tudod lehet vakcinát is SMS-ben rendelni.
Nem engem kérdeztél, de az utóbbi:
BTW, beide sind schuld.
https://youtu.be/Qx9b-Mw-X4c
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
https://www.youtube.com/watch?v=0oroOQM3vL8
:)
Hallgatom, de nekem kivétel nélkül a szerelmes bolondom leszel!
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Bolondom, majd jövök pár óra múlva. De hanem irkálok, akkor sok hét múlva leszek.
Vigyázz magadra <heart smiley :)
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
reggel az eligazításon a tartó tisztek adták parancsba.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Tesó, mit?
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
rm
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Na ezt kurvaélet, h ne hagyom ki:
https://youtu.be/JPJjwHAIny4
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Egyem meg a kis jóindulatú szívemet. :(
Ha nem értenéd, a világot szét szoptam azért, mert szeretem az embert.
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Itt a wanted meg a vadász!
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Van egy szál cigid?
https://youtu.be/3qxEOXz1ppU
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Aludjatok, majd én tolom.
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Biztos nem olyan keményen, mint ők.
:)
Hallod, ezt megtolom.:
Szerbusztok,örülök, hogy i6tt vagytok! Bocs tesó!
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
:D tudom
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Annyira sose legyél szétcsapva, mint ez a kettő-három.
:)
Nyilván nem.
https://youtu.be/o1iUYc1Y_fk
Azéert nekem van tartásom, nem úgy mint nekik.
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Sok hétig nem jövök. szeretlek ahogy vagy. Majd jövök.
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Na most érzem, h lelépek:
https://youtu.be/XU4wrlQ_IGQ
Ha nem lépek le, akkor 2+ hónap múlva jövök.0
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
Összefoglaló az elvesztett orosz tankokról, képekkel meg minden... https://www.oryxspioenkop.com/2022/02/attack-on-europe-documenting-equi…
Elég szép szám, különösen így: https://twitter.com/robbertt4321/status/1594103860825817088/photo/1
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Az elvesztett ukrán tankokról képek, infó, minden?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
https://www.oryxspioenkop.com/2022/02/attack-on-europe-documenting-ukra…
Ez az oldal próbál rendet tenni a hazudozások közepette...
-
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
trey @ gépház
Ugye, milyen egyszerű ez a világ? Putyin rossz, Zelenszkij jó. Zelenszkij olyan jó, hogy egyetlen kritikával sem illethető. A Lengyelországot ért rakétatalálat akkor is Putyin hibája, ha az ukrán rakéta. Ha orosz lenne, akkor mégjobban. Szerintem az is Putyin hibája, ha nem elég édes a reggeli teám.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Azért mondod ezt, hogy neked is vegyen a zOrbánvitor rólexet!!!!!
trey @ gépház
Persze, irigyellek is érte, hogy neked vett! :P
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
3-at! De már odaígérte a negyediket is! :D
trey @ gépház
jónapot kívánok, tessék mondani itt osztogatnak rolexet ?
vagy fosztogatnak ?
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
De, arról szabad-e beszélni, hogy az ENSZ szerint az ukránok is kínozzák a hadifoglyokat?
trey @ gépház
nem meglepő, ukránok is az orosz hadseregben - pontosabban a nagy szovjet hadseregben kezdték a katonai pályafutásukat.
Attól még, hogy pár éve NÁTO kiképzést is kaptak az ukránok NEM lett más a fajtájuk..
ukrán, orosz egyre megy - csak az ukránok ott tartanak, hogy különbnek képzelik magukat az oroszoknál - mivel ők nyugatabbra vannak és jobban süt rájuk a nap.
Ez olyan mint a a cigányoknál a muzsikus cigány és oláh cigány..
muzsikus cigányok lenézik a többi cigányt..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Viszont azok ritkan beleznek ki a 6-os villamoson…
hierarchia van. fejlesztési folyamat résztvevői között is; de ha egy kivitelezőt megkérdezel a burkolók közül vannak akikre a presztízs beruházás leginkább szem előtt levő szakaszait bízza, másra meg egy fürdőszoba v. konyha lerakása sem bízható rá jószívvel.
A cigányok között azok akiknek hivatásuk/szakmájuk van természtesen kiemelkednek az alkalmi munkások közül, az alkalmi munkások pedig az ingyenélők(khm akarom mondani életművészek) közül..
De régen is ha napszámosokért mentek megvolt, hogy ki milyen munkát végez (és mennyi idő alatt) így a tarifa és a megbízások száma (megbízhatóság) is felállított hasonló hierarchiát az emberek között.
atomerőművet lötvetni is jó!
Grossi legutóbbi nyilatkozata szerint km-ek helyett már métereken múlik a katasztrófa.
ez az ukrán rulett - NEM az orosz rulett - amikor egy golyó van a forgó tárban..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
dehogyis, azt nem lehet leírni, hogy az ukránok hisz az oroszok magukat is lőhetnék; ahogyan a ns1-2t is felrobbantották meg a krími hídon is ők tevékenykedtek..
apropó svédek kinyomozták már hogy kivolt ? ns1-ns2 robbantója ?
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
A nagy csend nem túl meglepő:
https://www.politico.eu/article/sweden-denmark-germany-nord-stream-inve…
**
https://www.nord-stream.com/press-info/press-releases/incident-on-the-n…
**
A kár mértékéről:
Értsd 10 évben mérhető időtartam, ennek megfelelő költség vonzattal.
https://www.nytimes.com/2022/10/25/world/europe/nord-stream-pipeline-ex…
Mivel felmerült már errefelé, hogy az oroszok az ukrán kormányváltást szerették volna kikényszeríteni a különleges hadműveletükkel (többek között)
... na ezt most Peszkov cáfolta :D https://tass.ru/politika/16384599
illetve Óceánia mindig is Eurázsiával folytatott háborút.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Szerintem ez volt az egyik cél, de nem a legfontosabb. Inkább csak eszköz ahhoz, hogy jóval kevesebb áldozatot követeljen ez a háború. Az oroszok itt szerintem stratégiai hibát vétettek. Zelenszkijt el kellett volna távolítani élve vagy halva, de nem tették. Fogalmam sincs, hogy ennyire előkészítetlen volt a háború, és ezért, vagy ennyire ostobán nem foglalták ezt a célok közé.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
"Zelenszkijt el kellett volna távolítani élve vagy halva, de nem tették."
Állítólag megpróbálták (ez bele is illik az elméletedbe).
Csak hát elbaszták, mint annyi minden mást ebben a háborúban...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Akkor Peszkov részéről ez gyenge arcmentő kísérlet, csak elég átlátszó.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem tudom mi a célja a háborúnak, de nemrég amikor Zelenszkij Herszonban volt, kb. 2 km-re az oroszoktól, akkor állítólag az orosz katonáknak tiltó parancs volt a kilövésre.
Azaz Zelenszkij kilövése tiltott dolog.
A tiltó parancs viszont elég biztosnak tűnik, hiszen tényleg simán elintézhették volna, akár a közvetlen környezetével együtt.
Bár ahogy Putyinnak vannak dublőrei, lehet Z-nek is vannak. Ez is lehet magyarázat miért volt tiltás.
Meg azt sem tudjuk, milyen háttéralkuk vannak az USA és Oroszország között.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
"akkor állítólag az orosz katonáknak tiltó parancs volt a kilövésre."
Jó szó ez az állítólag, én is használom néha :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Minden esetre nem lőttek az alkalom ellenére.
> Azaz Zelenszkij kilövése tiltott dolog.
Ha ez tényleg így van, az alátámasztaná azt a legrosszabb forgatókönyvet, hogy mindkét fél a WEF bábja (Zelenskij és Putyin is), és a háborúval cél az ukrán nép tönkretétele (emlékezzünk rá, hogy Ukrajnában volt eddig a legnagyobb fehér többség, alig volt színes kisebbség az országban), illetve Európa gazdasági elgyengítése a Great Resetre való felkészülés lépéseként. Mindkét cél fényesen teljesülni látszik. Mi hülyék pedig egyik vagy másik oldalnak "szurkolunk" és nem vesszük észre, hogy mindannyiunkat az orrunknál fogva vezetnek.
ez tényleg hülyeség lenne.
https://www.youtube.com/watch?v=7F9R5gT9DAU
― J.R.R. Tolkien, The Two Towers
"Ha ez tényleg így van, az alátámasztaná azt a legrosszabb forgatókönyvet"
Ez meg milyen logikai lépés volt?
Még ha tényleg így lenne, az se támasztana alá nagyon semmit, nem hogy egy ilyen elméletet.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Ehhez közvetve kapcsolódik:
Egyszerű statisztika, hogy ne kelljen keresgélni: https://www.minusrus.com/en
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Persze, az orosz veszteségekről az ukrán hadsereg tudósítása fog hiteles híreket adni. Az ukránokról meg az oroszok? A beazonosított veszteség listák amik korábban linkelve lettek sokkal hitelesebbek: persze nem tartalmaznak minden veszteséget. De ez és az ehhez hasonló "Egyszerű statisztika"-k csak propaganda számok, a valósághoz semmi közük: az ellenség veszteségeit felnagyítják, a saját veszteségeiket letagadják: innentől meg semmi értelmük. Valamelyik katona mondott konkrét számot, hogy milyen általában a torzítás aránya (nem emlékszem pontosan)..
Én az orosz infókra is kiváncsi vagyok (nem csak ezen a téren, pl az orosz gazdaság kimenetei is izgalmasak lehetnek)
... de nagyon keveset lehet összevadászni :/
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Egy példa: Ha jól emlékszem a háború első hónapjaiban az ukránok közreadták, hogy hány orosz tankert lőttek ki: a szám nagyobb volt mint az orosz légierő összes tankere együttvéve :D. (Különösen mókás volt annak fényében, hogy összesen volt nekik 23db ha minden igaz :) )
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_active_Russian_military_aircraft
**
Orosz irányból meg a 2014 óta tudjuk, hogy előbb csak "zöld emberkék" tevékenykedtek Donyeckben, majd szabadságukat töltő hivatásosok, de a hivatásos katonák közül senki sem halt meg az ottani harcokban, bár egyes családtagok lehegesztett koporsóban kapták vissza a hivatalosan kiképzésen levő családtagot aki kiképzés közben "baleset"-ben hunyt el. Persze :).
Az Armaták gyártása leállt :(
https://www.moscowtimes.eu/2022/11/11/20-trillionov-na-veter-krupneisha…
A megszüntetett fegyvergyártási program elég sokba került eddig, remélem nagyon szép yachtokat vettek belőle, ha már tankokat gyártani nem nagyon sikerült...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Nyüszítenek az ukránok, románok OV Nagy-Magyarország sál miatt :-D
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Zseniális ötlet még jobban fokozni az ellentéteket a mostani Európában.
Ha Putyin fizetné se csinálná másképp...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
LOL.
Gondolom szerinted a címerben szereplő halmokat is le kéne cserélni tekintettel arra, hogy a Mátra,Tátra,Fátra-t szimbolizálják...
Nem, csak olyan kisebbségi külpolitikát kell csinálni, ami tényleg a külhoni magyarokat támogatja.
Ez helyett a Nagy-Magyarország lobogtatása minimum fölösleges pótcselekvés, de inkább káros. Csak belpolitikai haszna van, a fidesz szavazóinak hülyébb fele most örült egy kicsit. Hurrá.
Szerintem nem érte meg.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Komolyan azt akarod állítani, hogy egy focis sálon szereplő Nagy-Magyarországból áll a határon túli magyarokhoz kapcsolódó külpolitika? :O
Felvett egy olyan sálat mint bármelyik drukker itthon. Ebből lett vihar a biliben.
"Komolyan azt akarod állítani, hogy egy focis sálon szereplő Nagy-Magyarországból áll a határon túli magyarokhoz kapcsolódó külpolitika? :O"
- olvasd át, hogy került ez át a szomszéd országok sajtójába
- gondolkozz el azon, hogy Viktor tényleg olyan hülye-e, hogy nem számolt a következményekkel (szerintem egyébként ennyire nem hülye).
"Felvett egy olyan sálat mint bármelyik drukker itthon."
Pedig azt hittem, abban azért egyetérthetünk, hogy Viktor nem "bármelyik drukker". Pl. kicsit nagyobb a hatása.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Mint mondtam vihar a biliben; szokásos módon sokszorosan tupírozva..
Ha ebbe tudtak kizárólag beleakadni akkor öröm és és boldogság. Szerencsére nincs fontosabb dolguk, mint hogy a szomszéd ország miniszterelnökén látható sál mintázatát vizsgálják :).
"Mint mondtam vihar a biliben; ...."
Számodra, meg Viktor számára. Ez az amiről írtam, az ún. más faszával verni a csalánt.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Mesélj kiével? Azt akit nap mint nap szopatnak nem ezért szopatják: nem most kezdték és ez nem oszt-nem szoroz ratja.
"Mesélj kiével?"
Hogyha eddig a külhoni magyarokról írtam, akkor szerinted kire gondolhattam?
Lehet hogy egyszerűbben kell fogalmaznom.
Tőmondatokban.
Vagy nem tudom :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Semmi konkrétumot nem írtál. (most sem).
Ausztráliától Kárpátaljáig elég sokfelé élnek: ha van valami konkrét történés akkor hol/kikkel/mi történt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarelleness%C3%A9g
Tényleg fogalmad sem volt, hogy van ilyen?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Ismét nem sikerült. A sálas történet kapcsán milyen konkrét esemény történt, hol és mikor.
Oké, megpróbállak rávezetni lassan és türelmesen.
Kezdjük az elején: annak a mondatnak, hogy olyan területeken, ahol magyarok élnek (nem, nem pont Ausztráliára gondolok, de ezt egy kicsit nyitva hagyom, szerintem magadtól is rájössz, melyik országokra, de ha mégsem, nézd meg a linkelt wiki-cikket), a magyar - országalkotó nemzet viszonyban az ilyen húzásoknak negatív eredménye van, van olyan része, ami nem érthető, vagy olyan, amivel nem értesz egyet?
Ha igen, melyik és miért?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
itt most 1db konkrét cselekménynek kérlek említs meg 1db konkrét következményét.
Eddig https://www.youtube.com/watch?v=mPBhYMH403M&t=2203s
Ugye direkt értetlenkedsz?
Két állításom van:
- Ezek a húzások nem tesznek jót a magyar - államalkotó nemzet viszonynak a Magyarországgal szomszédos országokban
- A romló viszony nem jó az ott élő magyaroknak.
Ha bármelyikkel nem értesz egyet, próbáld már meg megfogalmazni, miért.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Az sem tesz jót a magyaroknak, hogy te és a fajtád faszságokat irkáltok magyar- és egyéb nyelvű fórumokra. A helyzetetekben az a jó, hogy te és a fajtádat alkotó egyének akár most felhagyhattok ezzel a káros szokásotokkal. Bizony, te magad szabadon dönthetsz arról, hogy folytatod-e a faszságok írását, további kárt okozva a magyaroknak.
:)
Itt a lehetőség tisztába tenni az ukrán magyarelleneséget: egy ellenzéki politkus elmagyarázhatja, hogy *nincsenek* revízionista törekvések Kárpátalja ilyen módú visszaszerzésére, a meglevő nemzetközi jogi helyzet keretein belül szeretné a magyar külpolitika a határon túl élő magyarok alapvető jogait és helyzetét megnyugató módon rendezni: ezért is indult rengeteg kezdeményezés ezen a téren és hangzik el minden fórumon folyamatosan.
Na itt egy zseni aki felelőssége teljes tudatában szítja a magyarellenességet, ahelyett, hogy tisztázná a helyzetet még rájátszik:
https://www.youtube.com/watch?v=n4s3tH8n8Z4
Elfogult és érzelmileg bevonódott, de valós pontokat is tartalmazó reakció:
https://www.youtube.com/watch?v=MgcWQrXjSpY
Szerintem már azt is értékelni kell, hogy nem Karácsonynak kellett házhoz mennie, hanem a fószer látogatta meg őt.
:)
Teljesen más helyzet Kijevből riogatni, mint Budapestről, ahol a helyi területi vezető támasztja alá a rémhíreket..
Az érdeklődő külföldi Magyarország területén tartózkodott, így nem találkozhattak volna Kijevben, ellenben egy szállodában vagy más nyilvános helyen igen.
:)
Segíts már, szemelvényben szedd össze légy szíves miben hazudott Karácsony, vagy kellett volna neki ez alkalommal? A farhátos meg mondja a hülyeségeket.
Érdekes kérdés feltevés: mintha állítottam volna konkrétan azt, hogy hazudott. Fuss neki még egyszer és abból indulj ki amit írtam.
Azt állítottam, hogy a helyzet világos tisztázása helyett tovább tápolta az orosz propagandát amivel fűtik a környező népek körében amúgy is élő félelmet egy esetleges revízió kapcsán. Egyenesen feltették neki a kérdést, hogy jogosak-e az ukrán félelmek, hogy a magyarok most akarják Putyin segítségével visszaszerezni Kárpátalját. Erre ő nekiáll maszatolni meg magyarázni, hogy a kormány mi mindennel nem segíti Ukrajnát. Holott erre annyit kellett volna mondani, hogy: nem, nincs szó revízióról, pláne nincs Putyin segítségéről lévén EU és NATO tagok vagyunk. És még mindig magyarázhatta volna a saját bizonyítványát, hogy bezzeg Ő Budapest főpolgármestereként mennyivel túltesz a kormányzati segítségen {x-y-z-zs} konkrétumokban.
Visszakérdéezek: szerinted Karácsony elvtárs segítette/javította a Kárpátaljai magyarok helyzetét az interjúban megfogalmazottakkal?
**
szóval segíts már azzal, hogy abból kérdezel ami oda van írva.. (gondolat olvasás még mindig nem megy...)
Konkrétan kijelentette, hogy a magyarok többsége támogatja Ukrajnát. Az is igaz, hogy vannak olyan emberek (itt a fórumon is nem egy) aki simán kaszára kapára kelne és visszafoglalná, azt ami szerinte az övé. De, ezt szerencsére nem fejtette ki, csak jelezte, nem bagatellizálja el a kérdést de a magyarok többsége nem hajlana ilyesmire.
Szerintem _Karácsony viselkedése_ se nem rontotta se nem javította a kárpátaljai magyarok helyzetét. Ami rontja a kárpátaljai magyarok helyzetét az a magyar kormány hozzáállása.
Ezért kérdeztem, hogy el kellett volna e torzítania a dolgot elhallgatni és letagadni?
versus
Persze olyan emberek is vannak akik minden ukránt kivégeznének mert nácinak tartják őket (főleg oroszországban). A kérdés az, hogy felelős vezetőként arról kérdézték, hogy kell-e az ukránoknak ettől tartaniuk. Normális ember ilyen pozícióban(Budapest főpolgármestere bakker) és jelen helyzetben(háború és a szokványosnál is kiélezettebb helyzet) tiszta vizet önt a pohárba és azt mondja, hogy nem kell( vagy ha esetleg komolyan reális veszélynek gondolod, hogy magyarországról bárki is megindul fegyverrel visszavenni Kárpátalját akkor azt mondd, ez esetben 104 ). Karigeri ehelyett maszatol: táptalajt ad az orosz propagandának.
Meg vannak oxigénhiányos, elvből propagandisták, mint willy.
:)
Ha valamibe bele akarnak akadni akkor találnak rá okot. Ha van relevanciája ha nincs. Lásd Úzvölgyi temető.
Téged sem érdekelne, ha nem lehetne kicsit Viktátorozni ennek kapcsán :).
" nem lehetne kicsit Viktátorozni"
Pl. ezt nem csinálnám. A nevekkel viccelődni primitív dolog. Meg nem is vicces.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Szó sincs viccelődésről: ez egy tevékenység nevesítése: Viktátorozni. Amúgy a tevékenység (Viktátorozás) sokakhoz köthető, pl Juncker-hez. A primitív jelzővel egyetértek.
Hogy kiderült, még mindig mi vagyunk Horvátország egyik legjobb szomszédja :D :D :D
trey @ gépház
:D
Az osztrákok is halálos komolyan vették :)
Ez meg külön vicces:
Orbán sálja veszélyes, de a szlovák pénzügyminiszter irodájának falán is Nagy-Magyarország-térkép mutatta az igazságot
ROTFL :D :D :D :D
trey @ gépház
mi van b+
lábujj hegyen kéne járni ?
még egy ilyen sunnyogó , szolgalelkű embert ritkán "látni"
látom biológia csoda vagy - gerincnélküli képződmény..
húzd már ki a fejed a wc-ből...
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
"mi van b+"
Melyik szavat nem értetted? Már ha kérdezni szerettél volna.
"lábujj hegyen kéne járni ?"
Dehogyis. Csak a diplomáciát ésszel kell csinálni. Mit nyert ezzel a húzással Viktor?
Szerinted az ilyen húzások után jobb lesz a külhoni magyaroknak, vagy inkább élesednek az ellentétek a nemzetek között, és rosszabb?
Ha az első, akkor nagyon kiváncsi vagyok, hogy miért.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Történelem atlaszoktól mekkora hátast dobnának.. :)
..románok meg pont most szavazták le a román állam keretein belüli autonómia törekvést:
https://rmdsz.ro/upload/dokumetumok/A_romaniai_Szekelyfold_autonomia_st…
Ezek után nem tudom mit várnak? Normális keretek között kell biztosítani a kisebbségek képviselethez való jogát. Anno ez nem volt elsőre komolyan véve itthon sem, részben ebből lett némi segítséggel az ország darabolása. Azt értem, hogy a románoknak ez nagyon érzékeny téma, hisz ők is tudják, hogy ami történt az abban a formában semmiképp sem védhető, a hivatkozott etnikai határokat nem vették figyelembe, pláne nem volt elsődeleges vezérelv.
Az ilyen túlérzékenység csak a saját belső félelmeik kivetülése.. ..tudod mint amikor a tolvaj retteg, hogy kiderül mit csinált: a teljesen semleges kérdésre is agresszíven reagál.
Nyugodtabb lelkiismerettel jobban aludnának, de nem könnyíthetnek a lelkiismeretükön. A tisztesség és a biológia üti egymást, de a tisztességnek nincs ökle.
:)
https://karpathir.com/2022/11/23/tul-sok-loszert-pazarolnak-figyelmezte…
A lengyelek kezdik kiismerni az ukránokat (helyesebben az ukránokat vezető nem ukrán nemzetiségű egyéneket):
Esik szét a CSTO https://www.aa.com.tr/en/world/putin-meets-with-pashinyan-after-armenia…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Interjú egy orosz katonával: https://www.youtube.com/watch?v=TeE67_hOLl8 (a csatornán több is van...)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Peskov ("mi civileket nem támadunk") gyakorlatilag elismerte, hogy az ukrán lakosság szenvedése az oroszok sara: https://www.reuters.com/world/europe/kremlin-ukraine-leadership-can-end…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
NATO tagra nem lövök rakétát
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Köszönjük és még több támogatást nekik:
A tél okán küldhetnénk nekik Nagy-Magyarországot ábrázoló sálakat.
:)
Az FSB és az ukrán szabotőrök : https://www.businessinsider.com/men-russia-fsb-killed-ukraine-agents-we…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
Küldeném Gyurexnek meg mindenkinek aki szereti https://www.youtube.com/watch?v=ZJR6Y0wQXu4
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Z lejmol
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
A magyar kormány továbbra sem járul hozzá a NATO–Ukrajna Bizottság ülésezéséhez (444, a kárpátaljai magyarokat hátrányosan érintő nyelvtörény miatt)
Érdemes belenézni a commentekbe.