Microsoft részvényeket ad el Steve Ballmer

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója - tőle szokatlanul - Microsoft részvényeket adott el a múlt héten 1,3 milliárd dollár értékben. A U.S. Securities and Exchange Commission-höz benyújtott dokumentumok alapján 49,3 millió Microsoft részvénytől vált meg a vezérigazgató darabontként nagyjából 27 dolláros áron.

Ballmer - aki az elmúlt hét évben nem adott el egyetlen részvényt sem - szerint ezt nem kell úgy értelmezni, hogy megingott a bizalma a világ legnagyobb szoftvergyártójában. A vezérigazgató további Microsoft részvényektől kíván megválni az év végéig. Ezt azzal magyarázza, hogy adót tervez, illetve diverzifikálni kívánja befektetéseit.

A Reuter cikke szerint a Microsoft törekedett arra, hogy csillapítsa azokat a hangokat, miszerint Ballmer a távozását készítené elő.

Ballmer igyekezett biztosítani mindenkit, hogy bízik a cég jövőjében. Mint mondta, bár a részvényeladása személyes pénzügyi kérdés, világossá kívánja tenni a dolgokat a későbbi zavar elkerülése érdekében: izgatott a cége új termékeivel kapcsolatban és teljes mértékben bízik a Microsoft-ban és annak sikerében.

Ballmer nem adta semmi jelét annak, hogy távozni készülne, annak ellenére, hogy érte kritika a Wall Street-ről a vállalat részvényei miatt, amelyekkel ugyanazon szinten kereskednek mint amin 2002-ben.

Ballmer az év végéig 75 millió Microsoft részvénytől készül megválni. Ha ennyi részvényt eladna, az azt jelentené, hogy majdnem 20%-kal csökkentette Microsoft részvényállományának nagyságát. Ballmer néhány hete még 408 millió darab MSFT részvénnyel rendelkezett.

Múlt pénteken Ballmer még 359 millió Microsoft részvény tulajdonosa volt. Ezzel 4,2%-os része van a Microsoftban, ami azt jelenti, hogy ő a vállalat második legnagyobb részvényese. Az első Bill Gates, akinek 621 millió részvényével a 7,2%-os részesedése van a vállalatban.

A részletek itt.

Hozzászólások

[troll]Menekül a süllyedő hajóról, mert tudja, hogy jövőre itt a linux desktop éve. Most meg már november van...[/troll]
:D
--
A linux felhasználóbarát. mindössze megválogatja a barátait...

Nem vagyok egy tőzsdezseni, de felmerült bennem, hogy ha bízik a cég termékeiben, jövőjében és sikerében, akkor miért másba fekteti a pénzét? Ha a Microsoft sikertermékekkel áll elő hamarosan, akkor olyan szép sikereket érhet el a tőzsdén, mint az Apple. Akkor viszont badarság megválni a most nem túl jól teljesítő (vagy ahogy a Reuters cikke írta "lagging") MSFT papíroktól, nem?

--
trey @ gépház

Jójó, tudom énis,hog muszáj volt eladni, mert megjött a saját airbus első törlesztőrészletéről a sárgacsekk, és elfogyott a KP amikor a szigetén a leszállópályán a kivitelező felrakta az utolsó izzókat is.
Elvégre tudod mennyibe kerül már az exkluziv, betiltott 100w izzó az izzó dlr-nél? Horror árban van azis. :)))))))))))))

De lehet, hogy a válság adó a fene tudja :)

--
A linux felhasználóbarát. mindössze megválogatja a barátait...

Az biztos, főleg ha igaz az egyik komment a cikknél:

"Non-story… insiders are dumping stock like mad, and have been since September."

Az viszont nem küld túl jó üzenetet a piacnak, ha a vezérigazgató apránként értékesíti a cégben levő részvényeit. Főleg úgy, hogy ez nem megszokott dolog tőle. Ha naponta adná-venné, akkor talán nem figyelne fel rá senki.

Igen, de ha 2002-ben is ennyi volt, akkor az elég szar. Még csak nem is infláció követő.

Visszatérve, a win mobile 7 küszöbön álló sikere előtt, ami majd megtolja a szekeret részvényt eladni.. érdekes :D

Egyébként forintra átírva szép kerek 256 milliárd jön ki :D (najó, kerekítve 257... de azt most ne nézzük)

Software is like sex, it's better with a penguin. :D (r)(tm)(c) آكوش

Ha most Ballmer nagy mennyiségben ad el MS részvényt, az várhatóan csökkenti az árfolyamot. Alacsony árfolyamon visszavásárolja (ilyen-olyan kacifántos trükközéssel, mert ha ő nyíltan tenné, arra csúnyán nézne a tőzsdefelügyelet) és amikor kijönnek a hiperszuper dolgokkal és megugrik az árfolyam, akkor Dagobert bácsi is irigy lesz.

Szívesen, nincs mit :)

Témához? Nem jött be neki az a dolog, hogy szépen csendben tudja eladni a részvényeit. Véleményem szerint egy idióta, aki lassan kezd rájönni miszerint a távlati tervekben, és a mobil eszközök nem vindózos elterjedésében és erősödésében vesztes lesz a cége. Nagyon távoli jövő, és ilyen véleménynek nincs helye a hupon, mert ugyanúgy megszólnak érte, mintha a hungarian microsoft portálra írnám. No meg ha van ugyanolyan vélemény leírva mint nekem, nem feltétlen szoktam "pluzsegyezni" sem, csak bólogatok mosolyogva a monitor mögött.
--
AGA@
Clyde Radcliffe Exterminates All the Unfriendly Repulsive Earth-Ridden Slime

Azert ez nem keves penz :)

Amugy tavol alljon tolem, hogy sajnaljam Ballmert, de erdekes lehet az a szitu, hogy irdatlan vagyonod van de nem tudod mobilizalni anelkul, hogy magyarazkodni kelljen a fel vilagnak.

A Google ajánlott fel neki egy zsíros állást, zakóját egy pingvines polóra cseréli, megnöveszti a haját, és vietnámi papucsban fog munkába csoszogni.

***
programozó nők rémálma: a végtelen ciklus

A Win7-ről már nincs mit beszélni. A Win8 még nagyon messze van.
Nemrég volt szó a Windows Phone-ról. Nem túl sok vizet zavart.
Nemrég volt szó a Kinect-ről. Nem a képességei miatt, hanem a felajánlott "vérdíj" miatt. Eddig ez sem túl sok vizet zavart.
Most Ballmer elad egy rakás részvényt. Hátha elég sok vizet zavar.

Olyan ez, mint a Matáv. Ha nem akarja csökkenteni az árakat, akkor nevet változtat. Egyből beszélnek róla.

-----
"Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál."

+1

A kinect-et még piacra sem dobták Európában, a tengeren túlon meg vitték mint a cukrot. Az Amazonnál, a BestBuynál, a GameStopnál és a Targetnél (a legnagyobb amerikai kereskedők) az összes Kinect elfogyott, csak néhány Xbox 360-nal összecsomagolt gép maradt!

"Hatalmas az érdeklődés a Kinecttel kapcsolatban, döbbenetes volt látni az éjfélkor felgyülemlő sorokat az üzleteink előtt, szerte az országban. Jelenleg az online készületünk is elfogyott, de folyamatosan dolgozunk a Microsofttal, hogy az ünnepi szezon alatt mindig legyen utánpótlás"- mondta a BestBuy egyik embere, Crish Homeister.

***
programozó nők rémálma: a végtelen ciklus

+1 A Kinect az évtized legsikeresebb terméke lehet / lesz, de Mr. "csakhuppotolvasok" Ironcat szerint nem sok vizet zavar.

"A Win7-ről már nincs mit beszélni."

Sőt, elvégre csak közel mindenki azt használja (vagy a Windows XP-t, vagy a Windows Vista-t), naponta feltehetően többet adnak el belőle, mint amennyien használtak már desktopon Linuxot.

attól még hogy van valami igaz abban amit mondasz elég erős párhuzamos világot idekeverni, a statisztika erős félremagyarázása ez, nem sok köze van igazából a te hsz-dnak ahhoz amire váaszoltál

millió dollár felett meg erős fölényben vannak a linuxok (top500.org) :P

(gyk: ezer dollár alatt nagyságrendekkel többet adnak el mint afelett a háromharmad; ha jól tippelem haszon is több van belőlük hiába olcsóbb)

Arra a részre válaszoltam: 'Sőt, elvégre csak közel mindenki azt használja' ez pedig így nem igaz.
Nem kell terelgetni top500-al és négy magyar 400.000Ft felett eladott asztali PC-vel. Csúsztatás az is, hogy jelentéktelen az ezer dollár feletti piac. Az Apple értéke túllépte a Microsoft-ét és ebben része van az asztali Mac-eknek is az Iphone és Ipod mellett. Közel sem mindenki vásárol olcsó ezer alatti PC-t.

tények != statisztika

a statisztika az a tények kiforgatása ahogy nekünk tetszik

ha rosszul használod csak kievetteröviden még nem lesz igaz, az csak figyelemfelkeltés, a market.cap-nak a tényleges értékhez semmi köze, ráadásul az apple esetében ugyanúgy egy felfújt szám mint a termékeinek az ára, egy röpke *divathullám* szele a földbedöngöli, az nem érték

az a marketcap nem wgy webshop ár hogy rákattintasz és megveszed

én nem értek a tőzsdéhez, de ha valakinek még a józan paraszti esze is hiányzik hozzá azt felismerem, márpedig.. :D

nem A market cap. hanem az apple marketcap-a
a market cap ugye a kintlévő részvények jelenlegi összértéke, MESSZE nincs benne a vállalat értéke (tudás, emberek, hw, kapcsolatok, ...)

volt ilyen fssg is hogy megveszi a sonyt.. nemhogy az mshez képest törpe hanem még a sonyhoz is

ha elhagyjuk a vállalat ténlyeges értékét mert egyébként is most legyen egy megfoghatatlan dolog, nézzük csak a bevételt, az ms (hasraütök! az arány a lényeg) 1 havi bevételéből kipengetné az apple marketcapját, az apple meg 5 évi bevételéből az ms-ét...
(ugyanez a soní-apple esetében is röhelyes kiveszmegkit címet eredményez)

maradjunk annyiban hogy én belátom magamról hogy nem értek a tőzsdéhez ...

a mark.cap. egyyetlen mérőszám, nézd meg bármelyik tőzsdés oldalt, ha jelentene valamit akkor miért van ott rengeteg másik is mellette? minek kellenének ha a m.c. úgyis eldönti?

egy mérőszám azoknak akik tudják hogy mi az, "melyik képletbe" hogy kell beírni, nem pedig azoknak akik a kocsikat lóerő alapján hasonlítják össze

Persze! Ott van még a total assets és még sok egyéb mutató. Ott kapcsolódtam be a szálba: "Sőt, elvégre csak közel mindenki azt használja (vagy a Windows XP-t, vagy a Windows Vista-t)" ami nem igaz, mert a Mac jelen van. Egyáltalán nem tekinthető jelentéktelen tényezőnek, nem mindenki használ windows-t. Arányaiban persze kevesebben vannak, de egy átlag Mac user sokkal értékesebb az Apple számára, több pénzt jelent mint egy átlag windows felhasználó (akiknek nem is elhanyagolható hányada a világban warezol és nem valószínű, hogy valaha is akár egy centet fizetni fognak a Microsoftnak). Ezeknek az érveknek egy jól látható mutatójaként említettem az Apple tőzsdei értékét (market.cap.) Egyáltalán nem lényegtelen ez a mérőszám. A tőzsdei erőtérben "felfújt" vállalkozások bekebelezhetnek bajba került értékes state of the art vállalkozásokat. A Sun a szememben sokkal megbecsültebb név volt mint az Oracle. A Sun mindent elő tudod állítani házon belül. Vasat saját processzor architektúrával, saját operációs rendszer, saját alkalmazásokkal a saját szolgáltatásaihoz. Nagyon sok téren a többiek előtt jártak: java, zfs, dtrace és egyebek. Az Oracle-nek nemhogy saját operációs rendszere nem volt, de még egy önálló linux disztribúciója sem, mert azt is a Red Hat-tól kopírozta. Mégis olyan ügyes pénzbehajtó volt, és olyan jól "felfújta" magát a tőzsdén, lazán megvehette a Sun-t. Ha erős vagy a tőzsdén, könnyebben és több hitelt kapsz, hamarabb lesznek partnereid egy közös munkára, jobban megbecsülik még a szolgáltatásaidat is.
Hasonló sztori volt amikor az Pécé-klóngyártó Compaq megvette Digital Equipment Corporation-t. Azt a vállalatot ami az IBM versenytársa volt aminek hatalmas múltja óriási know-how-ja volt megvette egy ügyeskedő bolha aki azzal lett nagy, hogy kijátszva a törvényi lyukakat lekoppintotta az IBM egyik termékvonalát. De a Compaq ügyesen "felfújta" magát a tőzsdén akkorára, hogy megvehette a Digital-t.

Magyarországon is az Apple ad el legtöbbet 400.000 Ft feletti árú asztali PC-kből. Sőt, valószínű az az 5 darab amit évente eladnak, mind Apple.

Ebbe is azt magyarázod bele, hogy itthon az Apple-nek sokkal jobban megy mint másoknak? ROFL

Mindegy hogy ezt "párhuzamos világnak" vagy wishful thinkingnek hívod, hiába ismételgeted, attól nem lesz igaz...

"érte kritika a Wall Street-ről a vállalat részvényei miatt, amelyekkel ugyanazon szinten kereskednek mint amin 2002-ben."

ja, közben "mellékesen" becsúszott egy világgazdasági válság, de nem baj :)

Lehet, hogy nem titkolod, nekem mindenesetre nem volt eddig egyértelmű, csak egy kicsit gyanús.

Ugyan nem tudom miért használsz két külön nevet (miközben Gabu-t emiatt szapultad), de egyértelműsíteni mindenképp lehetett volna jobban a dolgot például azzal, hogy nem "trinity" névvel kommentelsz, hanem mondjuk "trey2" névvel...

jaj, milyen helyes kis ferdítés. mondjuk hasonlítsd össze a mélyponttal (2009 március), amikor is 15.28 volt az msft. jahogy nem tökéletesen egyszerre csökkennek és növekednek a különböző cégek részvényárfolyamai gazdasági folyamatok hatására? micsoda sokk.

összevetésként másik példa a google, az mélypont vs most: 262 vs 628.

tehát mit is bizonyít az összehasonlítás? így van. semmit. de azért nagyon érdekfeszítő volt, köszönjük.

Trey, nezd meg mondjuk ezt:

http://www.google.com/finance?chdnp=1&chdd=1&chds=1&chdv=1&chvs=Linear&…

Az Exxon jelenleg a vilag legjovedelmezobb vallalata. A reszvenyar novekedese nem jelenti azt, hogy tobbet produkal a ceg. Az MSFT konstans nyereseget produkal evek ota, ezt tukrozi a reszvenyar -- a jovo evben is ennyit varnak tole, nem tobbet, nem kevesebbet (nagyon leegyszerusitve).

----------------------
while (!sleep) sheep++;

meg az ibm. meg az intel. meg a hp. meg a google. például.

mind kb. ugyanúgy áll a válságból kilábalással, mint a microsoft. csak az apple nem. szerencsére anno volt is diskurzus erről, és az okosok rájöttek, hogy az apple-t azért érinti kevésbé az egész, mert burzsujoknak szánt termékekből él. a burzsujok meg válság idején is burzsujok, max. kevésbé.

Kipróbálta a WP7-et, és most megy Android részvényeket venni :D

Van úgy, hogy hónap végén elfogy a kosztpénz, a fizu is késhet kicsit, de nem akart nagy kamattal személyi kölcsönt felvenni, ilyenkor az ember hozzányúl a részvényeihez, semmi különös, bárkivel előfordulhat.

Érdekes ez az info, de engem jobban érdekelne,
hogy KINEK adta el, és MIT fog az árán venni...
-
"Attempting to crack SpeedLock can damage your sanity"

"Ballmer igyekezett biztosítani mindenkit, hogy bízik a cég jövőjében."

Persze, hogy ezt mondja. Még van egy csomó részvénye. ;)

Canonical, Google és Oracle részvényeket vásárol különböző alapítványokon keresztül, mint Bruce Wayne.

Titkos fő adományozója lesz a Debian projektnek.

/bzzzzzzzzzzzzzzz........

Oh, b+ ébresztő reggel van.......

--
GPLv3-as hozzászólás.

Karácsonyra megveszi a facebookot reálértéken.