23 éve jelent meg a Debian első "stable" kiadása

Címkék

Nosztalgiázni a korabeli bejelentésben lehet.

Hozzászólások

Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy lecserélem a Slackware-t Debian-ra.
És azóta is maradt a Deb.

BSZN!

A Slackware az első CD-mellékletes CHIP magazinban jelent meg, 1995 januári szám (3,5" CD, adtak hozzá egy külön adaptert, hogy a slot-in CD-lejtászóban is használható legyen ('94 decemberében már az utcán volt, én is akkor vettem meg).

Az is megvolt, de akkoriban volt egy DTK SCSI kártyám, amihez nem volt linuxos driver, szóval az akkor kimaradt, amkor vettem egy másik SCSI kártyát, akkor sikeresen tudtam telepíteni. De nagyjából addig tartott, hogy eljutottam az X sikeres futtatásáig, de aztán (hely hiányában) letöröltem. Aztán volt egy rövid idejű RedHat (szintén Chip melléklet), ha igaz, 4.2 verzió (nem keverendő a RHEL-lel), azzal már ment a csatlakozás az Internetre is, levelezés, stb. De amikor '97 nyár vége tájban megjelent az említett Debian Bo, akkor áttértem arra, akkor lettem Debian-felhasználó.

Nekem akkor nem ez a változat volt.

Ebben 1.1.54-es verziójú kernel van, az én Chip CD-men meg 1.2.8-as verziójú stabil kernel volt, és mellette az 1.3 ágból is volt valami verziónak a forrása (amit fordítani kellett volna, de abban az időben még nem fordítottam magamnak kernelt).

Korrekt, és helyenként tanulságos, nekem 99-ben lett elsődleges, 2007 óta pedig gyakorlatilag kizárólagos rendszerem (egyelőre):
Further relases will follow at three-month intervals.

Besides being an excellent full-featured stand-alone Linux system.
Debian is also a base upon which value-added Linux distributions can be built. By providing a reliable, full-featured base system, Debian provides Linux users with increased compatibility, and allows Linux distribution creators to eliminate duplication-of-effort and focus on the things that make their distribution special.

Debian was created by Ian Murdock in 1993, and Ian's work was sponsored for one year by FSF's GNU project. Debian should be considered a direct descendent of the GNU system. The goals of the Debian developers correspond to those of the Free Software movement