Ubuntu

Védett módban futtatott Firefox

Címkék

Régóta szerettem volna valamit amivel kicsit biztonságosabbnak érezhetem a bankolást, annál mintha a mindenféle kiterjesztéssel telepakolt Firefoxot használnám amivel egyébként minden mást is böngészek a világhálón.

Valahogy a Qubes OS, bár az elgondolás nem rossz, a túl sok erőforrás igény és nehézkes kezelés miatt sose volt igazán vonzó.

Aztán jött a Docker láz, és volt mindenféle Firefox konténer ami közül lehet választani. Nekem a chrisdaish féle tetszett meg, Ubuntu alapokon. Úgyhogy az Ő munkáját vettem alapul az ötlet megvalósításához.

Tesztelés alatt: Aquaris E4.5 Ubuntu kiadás

Címkék

Több évnyi fejlesztés után végre beérni látszik a munka gyümölcse a Canonicalnál. Kicsit több, mint másfél hónappal ezelőtt bennfentesek kisebb csoportja kapott meghívást az első Ubuntus telefont bemutató londoni eseményre. Minden résztvevőt megajándékoztak egy prototípussal a bq telefonjából, mellette egy levéllel Mark Shuttleworth-től, a Canonical alapítójától, melyben a telefon tesztelésére és véleményezésére buzdít. Rá pár nappal elindultak a „villám akciók” (Flash Sale) keretében a készülék értékesítések, majd nagyjából másfél hete, március 18-án a spanyol készülékgyártó elkezdte kipostázni a megrendelőkhöz a telefonokat.

Ubuntu 15.04 final beta

Címkék

Az Ubuntu projekt részéről Adam Conrad bejelentette, hogy elérhető az április végén Ubuntu 15.04-ként kiadásra kerülő, jelenleg "Vivid Vervet" kódnév alatt fejlesztett disztribúció végső, végleges bétája. A kiadásban a Desktop, Server, Cloud és Core termékek szerepelnek. A felsorolt termékek mellett több Ubuntu "flavour" - Kubuntu, Lubuntu, Ubuntu GNOME, Ubuntu Kylin, Ubuntu Studio és Xubuntu - is képviselteti magát a végső tesztben.

Az Ubuntu 14.10-ről való frissítéshez instrukciók megtalálhatók a VividUpgrades wikioldalon. A változásokról részletesen kiadási megjegyzések számol be. Letöltési linkek megtalálhatók a bejelentésben.

Beköszöntött a Final Beta Freeze a Vivid Vervet-nél

Címkék

Adam Conrad bejelentette, hogy beköszöntött a végleges béta fagyasztás a majdan Ubuntu 15.04-ként kiadásra kerülő, jelenleg Vivid Vervet kódnév alatt készülő disztribúciónál. A kiadási ciklus hátralevő főbb állomásai:

  • március 26 - Final Beta
  • április 9 - kernelfagyasztás
  • április 16 - FinalFreeze, RC
  • április 23 - végleges 15.04 kiadás

Részletek a bejelentésben és a kiadási ütemtervben.

Hamarosan eléri életciklusa végét az Ubuntu 10.04 LTS

Címkék

Adam Conrad ma bejelentette, hogy az Ubuntu 10.04 LTS (kódnevén "Lucid Lynx") 2015. április 30-án eléri életciklusa végét. A nevezett időpont után hozzá sem Ubuntu Security Notices biztonsági figyelmeztetők, sem frissített csomagok nem érkeznek.

A támogatott frissítési útvonal az Ubuntu 12.04 LTS-en keresztül vezet. Az Ubuntu projekt azt javasolja a felhasználóknak, hogy vizsgálják meg az Ubuntu 12.04 LTS-en keresztül az Ubuntu 14.04 LTS-re frissítés lehetőségét.

Részletek a bejelentésben.

Canonical és Microsoft együttműködés Open Compute Project területen

Címkék

OCP: Canonical + Microsoft együttműködés

Az Ubuntu mögött álló Canonical bejelentette, hogy az Open Compute Project (OCP) területen kibővítette együttműködését a Microsofttal annak érdekében, hogy bemutathassa, Metal-As-A-Service (MAAS) deployment megoldása milyen értéket képvisel OCP területen.

A héten San Jose-ban megrendezett (március 10-11.) OCP Summit rendezvényen a két cég bemutatta, hogy hogyan működik együtt skálázható OCP-megfelelő architektúrák létrehozásában.

A cél a cloud operációs rendszerek telepítésének egyszerűbbé és gyorsabbá tétele a vállalati és telco cégek számára.

A Canonical a saját MAAS deployment termékén keresztül támogatja a bare metal provisioning-et a Microsoft OCS specifikáción alapuló megoldásain (a Microsoft tegnapelőtt bejelentette, hogy mostantól minden Microsoft Azure-ba, Office 365-be, Bing-be és Xbox Live-ba telepített hardvere megfelel az OCS v2 specifikációnak).

Ez azt jelenti, hogy a Windows és Linux (Ubuntu, CentOS, SUSE) operációs rendszerek, illetve az ezeken futó szoftveralkalmazások egy érintéssel aktiválhatók, létesíthetők.

A Canonical bejelentése itt olvasható.

A Full Circle Magazin magyar fordítócsapata önkéntes "munkatársakat" keres

Címkék

A Full Circle Magazin magyar fordítócsapata keres vállalkozó kedvű önkéntes "munkatársakat" lektori feladatra.
A lefordított cikkek lektorálásához szükséges a jó angol és magyar nyelvismeret. A lektor feladata: a magyar fordításokat összevetni az eredeti angol szöveggel, majd a magyar nyelvtan szabályai szerint ellenőrizni, javítani, átírni, a tükörfordításokat 'magyarítani'. Fontos a vállalt munka határidőre történő elkészítése.

Jelentkezéseiteket a következő címen tehetitek meg: fullcirclehu[kukac]gmail[pont]com

Várjuk jelentkezéseiteket!