Ubuntu

A nap képe: Ubuntu 8.04 GUI mockup

Címkék

Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a Canonical-nak és az Ubuntu fejlesztőinek el kellene gondolkodniuk a disztribúció grafikus felhasználói felületének ráncfelvarrásán. Az elmúlt időszakban egymást érik a mockup-ok (mockup = grafikus vagy dizájner által készített előzetes vázlat, prototípus). A következő képen azt láthatjuk, hogy a DevianArt-os ~willwill100 hogyan képzelte el ezt a ráncfelvarrást:

Mely program fordítása készüljön el a Hardy-ig?

Címkék

Mint azt tudjátok, a Hardy hosszú támogatású és remélhetőleg meglehetősen stabil verziója lesz az Ubuntunak. Éppen ezen okokból kifolyólag fel szeretnénk mérni, hogy mely program az, amit a tisztelt nagyérdemű rendszeresen használ, de az nem beszél magyarul, vagy nem teljes annak fordítása.

Ubuntu 8.04 "Hardy Heron" Alpha 3

Címkék

Steve Langasek bejelentette az Ubuntu 8.04 (kódnevén "Hardy Heron") harmadik alpha kiadását. A bejelentés megjegyzi, hogy e korai kiadás nem javasolt éles rendszerre, ellenben javasolt a használata azoknak a fejlesztőknek, akik tesztelni, hibákat bejelenteni és javítani szeretnének. Az alpha ISO-k elérhetősége a bejelentésben.

Még 2 nap a Rocket "kilövéséig"

Címkék

Két nap múlva mutatják be Las Vegas-ban a 2008-as Consumer Electronics Show-n (CES), a világ legnagyobb szórakoztató-elektronikai kiállításán a gOS 2.0-t, amelyet a "Rocket" fantázianévvel láttak el. A gOS az a Linux-alapú operációs rendszer, amely a Wal-Mart kínálatában tavaly november környékén felbukkant hihetetlenül népszerű Everex Green PC-vel vált egy csapásra ismertté.

Az OpenVZ előre elkészített Ubuntu virtuális gépeket ad ki

Címkék

A Parallels és a Virtuozzo mögött álló virtualizációs cég, az SWsoft nyílt forrású, közösségi ága, az OpenVZ projekt 2008. január 8-án előre elkészített Ubuntu 7.10 Server és Desktop virtuális gépeket fog kiadni. Hogy lehet majd használni? A felhasználók letölthetnek majd egy Ubuntu szoftversablont az OpenVZ-től. A sablon segítségével meglevő Linux rendszereiken Ubuntu szerver és munkaállomás OpenVZ virtuális gépeket hozhatnak létre. A kiadásra kerülő szoftver az OpenVZ és a Canonical közt létrejött együttműködés eredménye. Kiadásának célja, hogy a rendszeradminisztrátorok gyorsan tudjanak Ubuntu szervereket és munkaállomásokat telepíteni.

Hogyan képes egy Linux disztró letöltéséről készült videó vezetni a YouTube nézettségi listáját?

Címkék

Amikor a viral video terjeszti az igét...

A YouTube havi nézettségi toplistáját ebben a hónapban nem valami mozi előzetes, videóklipp, humor vagy egyéb, várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó valami vezeti. Az első helyen jelenleg egy teljesen hétköznapi tevékenységet ábrázoló videó található. Valaki éppen Ubuntu Linux-ot tölt le... De hogyan képes egy ilyen videó heteken keresztül ekkora figyelmet vonzani?

Ubuntu 8.04 "Hardy Heron" Alpha 2

Címkék

Az Ubuntu fejlesztők bejelentették az Ubuntu 8.04 (kódnevén "Hardy Heron") második alpha kiadását. A fejlesztők kezemunkája nyomán a 8.04-es kiadás szolgáltatáslistája folyamatosan változik, nyeri el végső formáját azóta, amióta a Heron fejlesztése megnyílt. Az alpha kiadások célja, hogy ezek a változások tettenérhetők legyenek a külsősök számára is. Mint minden alpha kiadású szoftverre, erre is igaz, hogy csak egy pillanatfelvétel a fejlesztés aktuális állapotáról, tesztelési, hibakeresési és hibavisszajelzési célzattal került kiadásra és semmiképpen sem ajánlott éles rendszerre. A változásokról és a letöltési lehetőségekről a HardyHeron/Alpha2 wiki oldal tájékoztat.

A Kubuntu 8.04 nem lesz LTS kiadás

Címkék

A Kubuntu 8.04 nem lesz LTS kiadás, legalábbis jelen állás szerint nem. A KDE4 kiadási ütemterve most már világos, kiadásra fog kerülni a Kubunu 8.04 fejlesztési ciklusa alatt. Ezt az új, nagy KDE kiadást fokozott figyelemmel kísérik a felhasználók és a legtöbb KDE fejlesztő is erre koncentrál mostanság. A fokozott figyelmet jól jelzi, hogy a Kubuntu fejlesztők által korábban kiadott, támogatás nélküli, KDE4 RC2-t tartalmazó Live CD-t jelentős számú fejlesztő töltötte le.