Open Source

OpenStack meetup Budapesten

Címkék

Október 21-én ismét OpenStack meetup Budapesten. Ebben a hónapban az OpenStack leginkább kihívást jelentő része, a hálozatkezelés kerül fókuszba. Alexander Gabert a MidoNet nyílt forráskódú hálózat virtualizációs réteg elosztott programozását mutatja be, míg Halász Imre a Zorp és az OpenStack integrációjáról fog beszélni. Az előadások után természetesen lesz kötetlen beszélgetési lehetőség a résztvevőkkel.

Regisztráció: ITT
Helyszín: Bonnie Restro, Budapest (Ferenciek teréhez közel)
Időpont: Október 21, 18:30

Nyílt forráskódú operációs rendszerek alkalmazási lehetőségei a köznevelési intézményekben

Címkék

Pár perce kaptam a hírt, hogy megnyílt egy e-learning kurzus, amelynek az elkészítésében tavaly ilyenkor közreműködtem. A feladatom az volt, hogy Linux-hoz nem értő iskolai rendszergazdáknak készítsek bevezetőt iskolai rendszerek üzemeltetéséről, ez a címben jelzett főprojekt egyik részeként valósult meg.

A feladat szerint Novell OpenEDU, SuliX és Ubuntu környezetben is használható tudást kellett átadni. A motorháztető alá is kukkantani szándékozók kedvéért főként Ubuntu-n végeztem el mindent.

Bár elméleti tananyag is van, szerintem a kurzus legértékesebb része a sok órányi videó.

ALT Linux és React OS az orosz szoftverreform tervekben

Címkék

Az Oroszországi Föderáció és a BRIC blokk többi országa igyekszik száműzni a vendor lock-in-t a stratégiailag fontos szoftverekkel kapcsolatban. Az orosz Hírközlési és Tömegkommunikációs Minisztérium több részből álló akciótervének egyik eleme az, hogy lecserélné a proprietary szoftvereket nyílt forrású és belföldön előállított szoftverekre. A programba beválogatták az orosz ALT Linuxot és az Alekszej Bragin által koordinált ReactOS-t is.

Részletek itt és itt.

20 éve érhető el a Qt programkönyvtár

Címkék

Java-val közel egy időben, 1995 május huszadikán vált elérhetővé a Trolltech által fejlesztett Qt programkönyvtár. Az alapítók, Eirik Chambe-Eng és Haavard Nord a v0.90 kiadással nyitottak. Azóta számos fejlődési lépcsőn ment keresztül a szoftver és több helyen használják - használták mint a Nokia vagy a KDE programcsomag. Az életút főbb lépései megnézhetőek az erre az alkalomra készült weboldalon. Illetve az egyik fejlesztő, Lars Knoll blogbejegyzésben emlékszik vissza a kezdeti évek óta végbement változásokra.

Ingyenesen elérhető az OTRS magyar nyelvi csomag

Címkék

A világ egyik legnépszerűbb ticketing rendszere tegnaptól magyar nyelven is használható az OTRS megoldások csapata jóvoltából. Az OTRS honosítás weboldalról a 3-as verziótól a legújabb kiadásig bárki szabadon letöltheti a nyelvi fájlokat.

125 ezer dollár támogatást osztott ki szabad / nyílt forrású projekteknek a DuckDuckGo

Címkék

A DuckDuckGo közzétette, hogy melyik szabad / nyílt forrású projekteket támogatja ebben az évben. A listát közösségi javaslatok alapján állították össze. 2015-ben a privát szféra védelmét célzó projektek voltak a fókuszban.

A következő projektek kaptak támogatást a cégtől:

Nyílt forráskódú szoftverekkel üzemel a WhiteBikes közösségi kerékpármegosztó rendszer

Címkék

Pozsonyban működik egy nyílt forrású, közösségi kerékpármegosztó rendszer, a WhiteBikes. Azután hozták létre, miután a város sikertelenül próbált finanszírozni egy hasonló programot. A WhiteBikes első felhasználói adományozott, ugyanazon lezárókóddal ellátott kerékpárokat osztottak meg egymás közt. Igény mutatkozott egy rendszerre, amely többé-kevésbé automatikusan működik anélkül, hogy manuálisan kelljen beavatkozni a kikölcsönzési folyamatba (például, hogy szükség legyen valakire, aki kiadja a kerékpárokat).

EU: 1 millió euró nyílt forrású szoftverek biztonsági auditálására

Címkék

Az Európai Parlament szerdán 1 millió eurót különített el a 2015-ös büdzséjéből arra a biztonsági auditra, amelynek célja az Európai Parlament és az Európai Bizottság által használt szabad és nyílt forrású szoftverek biztonsági átvilágítása.

Az FSF európai szárnya, a Free Software Foundation Europe üdvözölte az EU lépését.

QEMU adventi naptár 15. nap - Glenda karácsonya

Címkék

A QEMU közösség rendhagyó, virtuális adventi kalendáriumának nyolcadik ablaka alatt egy újabb érdekességet találhatunk.

Qemu adventi naptár 15. nap - Plan 9

Kinek a mije? Glenda a Plan 9 kabalafigurája. A Plan 9 from Bell Labs egy nyílt forrású, szabad operációs rendszer a Bell Labs-tól. Eredetileg a Unix leváltására tervezték. Az év eleje óta GPLv2 alatt is elérhető a forráskódja.

[ plan9.tar.xz ]

Számodra is hasznos és fontos nyíltforráskódú szoftver honosítását milyen módon támogatnád (elsősorban üzleti téren használt)

Címkék

közvetlen pénztámogatással (számla ellenében készpénzben vagy banki utalással)
9% (22 szavazat)
kizárólag nemzetközi pénzgyűjtő oldalakon keresztül (Kickstarter, IndieGogo stb.)
1% (3 szavazat)
kizárólag magyarországi pénzgyűjtő oldalon keresztül (Kezdheted, indulj.be stb.)
0% (1 szavazat)
kizárólag nem pénzbeli támogatással (infrastruktúra, marketing/PR stb.)
13% (32 szavazat)
pénzbeli és nem pénzbeli támogatással is
8% (19 szavazat)
nem támogatnám, mert nem hiszek benne
11% (26 szavazat)
nem érdekelnek az üzleti területen használt szoftverek honosításai
50% (123 szavazat)
egyéb módon, hozzászólásban leírom
8% (20 szavazat)
Összes szavazat: 246