Hewlett-Packard

HP telephelyeket von össze, zár be a takarékoskodás jegyében

Címkék

A HP - a tavalyi leépítések után - folytatja a megszorító intézkedések végrehajtását. Miután Mark Hurd tavaly átvette az előző vezérigazgató, Carleton S. Fiorina helyét, azonnal átalakításokban kezdett. A 2005-ben végrehajtott 15 000 fős leépítésből származó éves, 1.9 millárd dolláros megtakarítás azt a célt szolgálta, hogy a HP jobban tudjon konkurálni az olyan vetélytársaival, mint például a Dell vagy a Lenovo csoport. A HP most halad tovább az úton, és néhány száz kisebb telephely pár nagyobb központtá összevonásával, ingatlanok eladásával ésszerűsíti a működését.

A HP kiterjesztette az Integrity szervereinek virtualizációs képességeit

Címkék

Építve a virtualizáció fontosságának növekedésére és az Oracle adatbázis-szerverek nagyszámú telepített bázisára, a HP tegnap bejelentette, hogy olyan képességet adott a felsőkategóriás, HP-UX operációs rendszert futtató Integrity szervercsaládjához használható Virtual Server Environment-hez (VSE), amelyek segítségével ügyfelei automatikusan szabályozhatják a "pooled" szerver környezetben levő erőforrásaikat.

HP-UX roadmap részletek

Címkék

Az IT Jungle-ön jelent meg egy cikk, amely egy kis betekintést ad a HP UNIX operációs rendszerének, a HP-UX-nek az útitervébe. A HP általában nem nagyon beszél a HP-UX roadmap-járól, így viszonylag ritkán és keveset lehet előre tudni a tervekről. A HP terve az, hogy nem kapkod az új, nagyobb UNIX verziók kiadásával. Ők a 2-3 éves kiadási ciklusok mellett tették le a voksukat, miközben tartják a bináris kompatibilitást kiadásról kiadásra.

NonStop számítástechnika a közepes ügyfeleknek is

Címkék

A Hewlett-Packard a pár nappal ezelőtt bejelentett belépő-szintű NonStop szerverével olyan színvonalú számítástechnikát kínál a közepes ügyfeleinek is, amelyet eddig csak a felsőbb piaci szegmensben mozgó cégek és vállalatok engedhettek meg maguknak. A HP az NS1000-es Integrity NonStop szerverét kimondottan olyan kisebb egészségügyi, pénzügyi és telekommunikációs iparban tevékenykedő cégeknek ajánlja, ahol hasonló számítástechnikai igények mutatkoznak, mint a nagyobb versenytársaiknál: 24x7-es rendelkezésre-állás és valós-idejű hozzáférés a kritikus üzleti alkalmazásokhoz.

A HP sokadszorra is támogatta a nyílt forrású fejlesztéseket

Címkék

Idén februárban írtam arról, hogy a Hewlett-Packard immár sokadjára támogatta a nyílt forrású fejlesztéseket azzal, hogy egy Proliant DL 385-ös szervert tolt a Linux kernel otthonának számító kernel.org alá.
A HP most ismét eszközökkel segített. Ezúttal úgy döntött, hogy az éppen zajló 2006-os OpenBSD Hackathon-on résztvevő fejlesztőknek ad vasakat. A HP Canada támogatása lehetővé teszi az OpenBSD fejlesztők számára, hogy megvalósíthassák, hogy az OpenBSD AMD64-es portja sikeresen működhessen 4 GB-nál több memóriával rendelkező konfigurációkon is.

Várhatóan a nyár végén jönnek a HP új Montecio / Arches szerverei

Címkék

Rich Marcello, a HP üzleti kritikus szerver divíziójának vezető alelnöke nemrég arról beszélt az Itanium-alapú szerverek eladása kapcsán, hogy cége már kész a "Montecito" kódnévre hallgató, dual-core Itanium processzorokat és az új "Arches" sx2000 chipset-eket beépíteni az Integrity szervereibe. A HP csak arra vár, hogy az Intel piacra dobja a "Montecito" processzorokat.

Kiválóan vizsgázott a HP Integrity Superdome a számlázási benchmark-okban

Címkék

Az LHS, a világ egyik vezető telekommunikációs és számlázási rendszer szállítója bejelentette, hogy kiváló teljesítményteszt-eredményeket ért el BSCS iX névre hallgató pre és postpaid számlázási rendszerével HP Integrity Superdome* szervereken.
A tesztek során igazolást nyert, hogy az BSCS iX sikeresen skálázható egy darab HP Superdome szerveren akár az olyan elsőszintű szolgáltatók számára is, amelyek több mint 40 millió előfizetővel rendelkeznek.

Ismét hardverrel támogatta a HP a Linux kernel fejlesztését

Címkék

A Hewlett Packard komoly mértékben hozzájárul a szabad szoftverek fejlesztéséhez. Amellett, hogy szervereit és szoftvereit rendszeresen minősítteti a nagyobb Linux disztribútorok operációs rendszereire, a fejlesztéseket is támogatja.

Az elmúlt években többször is beszámoltam arról, hogy a HP (és oldalági elődje a Compaq is) hardverrel segített nyílt forrású projekteket. Kiemelve néhányat... Emlékezhetünk arra, hogy még Compaq néven szervert adtak a kernel.org alá. Majd már HP néven ismét komoly értékű vasakat adtak. Nemrég éppen blade clustert adományoztak a FreeBSD projektnek, és emelett számos testdrive gépen futtatnak nyílt kódú FreeBSD-t, NetBSD-t, Debian-t, Red Hat-ot és SUSE-t, hogy segítsék a hardverrel nem rendelkező fejlesztők munkáját.

H. Peter Anvin a kernel.org karbantartója ma bejelentette, hogy a HP ismét gépet adott a kernel.org fő szerverének, a master.kernel.org-nak lecserélésére. A gép egy ProLiant DL385-ös szerver. A szervercserétől az várható, hogy a git szolgáltatás színvonala emelkedni fog.

A csere idején (2006. február 4.) pár órás kiesés várható, amely azonban nem érinti a publikus szolgáltatásokat (csak a mail és upload szolgáltatások állnak le).

A bejelentés itt.

(Ilyenkor büszke az ember, hogy certified HP professional...)

A Hewlett-Packard blade cluster-t ajándékozott a FreeBSD-nek

Címkék

A FreeBSD Foundation egy HP blade szerver rendszert kapott a Hewlett-Packard-tól a 3rd party csomagok készítéséhez. A 20 node-ból álló clusterrel a fejlesztők háromszor gyorsabban készíthetik el az i386-os csomagokat.``A HP eme nagylelkű adományával lehetőségünk nyílik arra, hogy a FreeBSD Ports gyűjteményben elérhető több mint 13.000 third-party szoftverből folyamatosan friss csomagokat készíthessünk háromszor akkora sebességgel, mint a korábbi hardver clusterrel.'' - mondta Kris Kennaway, a FreeBSD Port Management Team tagja.

Bővebben itt.

Ubuntu-s PC-k, notebook-ok a HP-től; a HP komolyan gondolja a Linuxot

Címkék

A hét elején rendezte meg a HP a dél-afrikai Johannesburg-ban a HP Linux and Open Source roadshow-ját. Az esemény üzenete az volt, hogy mostantól a Linux a HP ``standard'' termékének számít. Az idei roadshow - amely bejárja a világot és terjeszti a HP/Linux üzenetet - arra koncenrál, hogy megismertesse a résztvevőkkel a Linux üzleti életben, beleértve a HP üzleti életében elért sikereit.

Az idei show-t Michael Schulz - a HP EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régiójának nyílt forrásért felelős technológusa - nyitotta meg a Linux és az open source rövid bemutatásával.

Utána rátért arra, hogy a HP mely saját területeken használja sikeresen a Linuxot. Elmondta, hogy a cégnek ~ 15.000 Linux alapú eszköze van a saját belső hálózatán, és számos kritikus területen is használnak Linuxot. Ilyen területek például a mail, DNS rendszerük, de a LaserJet fejlesztői labor sem kivétel ez alól.Az egész mail rendszerük - beleértve a Squirrelmail-en futó webmail rendszerüket is - Linux alapú. A rendszer napi 3 TB-nyi levelet mozgat. A belső Instant Messaging rendszerük szintén nyílt forrású alapokon nyugszik, Jabber platformon fut. A névszerverük, NTP szerverük szintén Linux. A szakember szerint kifizetődő volt az a döntés, hogy Linux alapon futtassanak szolgáltatásokat, hiszen ezen a területen 33%-os megtakarítást könyvelhettek el.

Nem csak a belső infrastruktúráról esett szó... Sean Owen-Jones arról beszélt, hogy hamarosan előáll a HP Ubuntu Linuxszal felvértezett desktop PC-kel és notebookokkal (HP NX6110).

Schulz végül azt mondta, hogy a HP azért használ Linuxot, mert ``lehetővé teszi számunkra, hogy olyan infrastruktúrát készítsünk, amire szükségünk van. Ez a legjobb operációs rendszer erre.''

A teljes cikk itt.