Virtualizáció

Virtualbox Windows XP helyreállítása

Fórumok

Sziasztok!

Mostanában használok néha Android emulátort, ami kvm-el tud viszonylag hatékonyan x86 rendszert emulálni. Egy ilyen alkalom után, a kvm és kvm_intel modulok eltávolítása nélkül (elfelejtettem) próbáltam elindítani Virtualboxban egy XP rendszert. Persze nem indult, még a Virtualbox "BIOS"-áig sem jutott el, és semmire nem reagált. kill -9 -al kellett lelőni.
A modulok eltávolítása után már működött a boot, de kékhalállal fogadott a gép, rögtön az animált betöltőképernyő után. A kékhalálos ablakban az intelppm.sys-re panaszkodott, mondván, hogy: DRIVER_UNLOADED_WITHOUT_CANCELLING_PENDING_OPERATIONS.
Mivel azt hittem, sikerült belerondítani a fájlrendszerbe, először felcsatoltam a lemezét egy másik virtuális gép alá, és futtattam rajta egy chkdsk-t, ami nem talált hibát. Aztán mivel még mindig sérülésre gyanakodtam, nekiálltam újratelepíteni a rendszert. Na valószínűleg itt követtem el a nagy hibát, ugyanis a telepítő ugyanúgy megdöglik kékhalállal, és mostmár registryt sem nagyon tudok turkálni. (Illetve tudnék, offline, de nem tudom, ezzel mennyire törődik a telepítő.)
Mérgemben letöröltem az intelppm.sys fájlt a windows/system32/drivers alól, de a telepítő továbbra is erre panaszkodik. Mentésem csak ~ egy hónapos van a gépről, ezért ha lehet, szeretném megmenteni. Ötlet, hogy mit lehetne vele tenni?

Köszi!

Amikor nem éri meg szolgáltatni

Fórumok

Sziasztok!

Kötelezhet egy szolgáltató csomagváltásra egy ügyfelet azért, mert "nem éri meg" neki az adott áron szolgáltatni?

EzIT-es időkben előfizettem VPS szolgáltatásra, amely később átkerült a VPS Platform Kft.-hez (tudom, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb vonalak). Mivel sok kimaradás volt és gyakorlatilag a screen feleslegessé vált a szerveren, kedvezményt kaptam a szolgáltatásra. Kb. 1600 Ft-ot fizettem 2 magért, 512MB RAMért, 10G tárért és a gigabites kapcsolatért. Így megérte nekem, még ha kuka is, legalább pár dologra jó volt (nem, nem torrentre). VPS Platform gondolt egyet, váltott egy komolyabb (?) infrastruktúrára, átköltöztek az invitelhez és ezután már a Versanus csapata üzemelteti a dolgokat (azt hiszem eddig is ez volt). Na mindegy.

Ezután pár nappal jelezték, hogy mivel peakben néhány percig 800Mbit/s-et falok fel (http://goo.gl/4MG2T), figyelmeztetnek:

"Sajnos észrevettünk pár problémát az Ön VPS felhasználásval kapcsolatban:

- több száz mbites forgalmat bonyolít le
- valószínűleg torrentet használ

Az utóbbi nagy probléma, az előbbi pedig feláras szolgáltatás."

Amikor kötöttem a szerződést, nyoma sem volt a felárnak. Ráadásul a honlapjukon sem található semmi. Lásd: http://goo.gl/Lo5Z5 Nem torrenteztem, a szerver HTTP-n szolgálja ki egy weboldal lejátszóját flv és mp4 fájlokkal. Ha érdekes a tartalom, rengetegen megnézik, ami pár percig súrolja a gigabitet, majd lecsendesül 20-60Mbit/s-re.

Vnstat:

day rx | tx | total | avg. rate
------------------------+-------------+-------------+---------------

11/13/12 901.91 MiB | 237.57 GiB | 238.46 GiB | 23.15 Mbit/s
11/14/12 300.20 MiB | 107.00 GiB | 107.29 GiB | 10.42 Mbit/s
11/15/12 434.58 MiB | 142.34 GiB | 142.76 GiB | 13.86 Mbit/s
11/16/12 336.08 MiB | 89.33 GiB | 89.66 GiB | 8.71 Mbit/s
11/17/12 221.77 MiB | 43.97 GiB | 44.18 GiB | 4.29 Mbit/s
11/18/12 1.77 GiB | 37.41 GiB | 39.18 GiB | 3.80 Mbit/s
11/19/12 519.10 MiB | 25.57 GiB | 26.08 GiB | 2.53 Mbit/s
11/20/12 114.84 MiB | 25.77 GiB | 25.88 GiB | 2.51 Mbit/s
11/21/12 261.24 MiB | 71.42 GiB | 71.67 GiB | 6.96 Mbit/s
11/22/12 287.51 MiB | 102.64 GiB | 102.92 GiB | 9.99 Mbit/s
11/23/12 1.00 GiB | 91.79 GiB | 92.79 GiB | 9.70 Mbit/s

Az első három nap ütötte ki a biztosítékot a szolgáltatónál. Tájékoztattak, hogy további hardveres beruházást igényel az, ha nekem tovább szolgáltatnak, így az extra forgalomtól csak úgy tudnak eltekinteni, ha listaáron veszem igénybe a Versanus csomagját, ami 4.400 HUF + áfa. Próbáltam magyarázni, hogy többet nem akarok a cuccosért fizetni, de továbbra is indokolták, hogy nem éri meg nekik, mert az elmúlt időben sokat költöttek beruházásra és ilyen infrastruktúra mellett egyénként is kegyetlen olcsón venném igénybe a szolgáltatásukat. Következő levélben tájékoztattak, hogy amennyiben nem fogadom el, hogy közös megállapodással megszüntetjük, azon esetben 20.-án kiállítják a számlát december hónapra az újonnan kiajánlott konfigurációra és árakkal.

Szóval megszűnt a szerződésem ott, december elsejétől új szolgáltató lesz (lenne).

A trollkodást és a flame-t megelőzve meghagynám, hogy kedves volt az úr a levelében, és hogy pofátlan olcsón használtam a szolgáltatásaikat, de valami azért nekem fura ebben az egészben. Lehet ilyet csinálni az ügyféllel?

Mellesleg: ha valaki tudna nekem hasonló (korábbi) feltételek mellett ajánlani VPS szolgáltatást, megköszönném!

Linux desktop Windowson

Fórumok

Sziasztok!
A ma megjelent Gnome fallback mód dobása hír kapcsán jutott eszembe, hogy megkérdezem a nagyérdeműt...

A közeljövőben szeretnék egy kis GTK3-as fejlesztésbe fogni C++-ban, és arra gondoltam, hogy nem izzadom fel az összes fejlesztői könyvtárat windowsra, hanem felrakok egy kezes linux disztribúciót egy virtuális gépbe.
Linuxot telepíteni (natívban) nem szeretnék, egyrészt a driverek miatt ("Toshiba recommends Windows7", aminek megfelelően nem is megy minden rendesen linux alatt), másrészt ide-oda bootolgani macerásabb, mint egy virtuális gép. Igényeim nincsenek nagyok: fusson egy fejlesztőkörnyezet és kész.

Ez így egyszerűnek is hangzik, de miután letöltöttem egy Ubuntu 12.10 VirtualBox image-et nem voltam hasra esve. 3D gyorsítás nélkül a Unity olyan volt, mint a diavetítés. Ezért gondoltam kérdezősködök egy kicsit itt is, hogy kinek mi a tapasztalata.
A host Win7 64bit(Core i5, Intel HD3000, DisplayLink monitor), a guest barmilyen linux lehet.

- windowson linux esetre melyik virtualizációs szoftver a "legjobb"? vmware playa, virtualbox, msvpc?
- 32 v 64 bites guest fut zökkenőmentesebben?
- van esély valahol 3d gyorsításra?
- ha nincs melyik ablakkezelő megy jól nélküle, és nem ultra fapados (és/vagy nem vezetik ki a támogatását x hónap múlva, lásd Gnome3)?
- van esetleg preferált distro, ami nagyon tutin fut virtuális gépben?

Előre is köszi az infókat.

Gy.

Dedikált szerver vagy VPS sever4you

Fórumok

Jelenleg működik egy oldalam, kb. 4-500 ezer oldaletöltés / nap, a server4you vps-én (Vserver cloud Plus x4 - 4,000 MHz CPU Power, 3,072 MB RAM / 6,144 MB FlexRAM). Max. 0,1-0,2-es loaddal elketyeg.

Amin gondolkodom:
- Átálljak-e dedikált szerverre? ( Ecoserver Entry) Jelenleg kb. 1,5G RAM-ot használok, kivéve, amikor újraindítom, és ilyenkor indul egy másik Tomcat példány (zero downtime miatt). Itt a gondom, hogy, ha hardver hiba van, szerintem nem olyan gyorsan reagálnak, mint egy VPS-nél.
- Maradjak-e a VPS-en? Ekkor viszont újra kellene már telepíteni, valami újabb kernellel, viszont akkor min. 2-3 óra leállás van. Vajon a 32 bites Linux, vajon látja-e a 4 GByte-nál nagyobb memóriát? (32 bites java gyorsabb, és kevesebbet is eszik, 64 bites rendszert nem szeretném hackelni).

Tehát:
- Van-e valakinek tapasztalata a server4you-nál dedikált szerverrel. Volt-e vele gondja? Vagy maradjak VPS-en?

Vmware Player vs. Windows 2000

Fórumok

Kollégámnak gépet cseréltem. Eddig egy C2D Dell Precision 4300 volt, most egy I5 Dell Latitude E5530. Az alap oprendszer Ubuntu 12.04, amit dd-vel másoltam az új gép lemezére.
Működik is majdnem minden, kivéve a fenti párost. A win2000 indítása után nem sokkal (még a karakteres képernyőnél) reseteli a gazda gépet. A virtuális gép típusát xp-nek beállítva a hiba nem jelentkezik. Próbáltam már nézni a vmware player logjait, a syslogot, de nem találok semmit, bár lehet, hogy csak elsiklok felette. Van egy win7 virtuális gép is, az megy rendesen. A player a legutolsó verzió (5.0.0 build-812388).
Esetleg valami ötlet?

Vmware Esxi 5.1 dinamikus tárhely konfiguráció

Fórumok

Sziasztok!!!

Kérdésem a következő lenne.

Az egyik ügyfél olyan megoldást kér tőlem, melyben a vmware Esxi 5.1 dinamikusan kezeli a tárhelyet. Ez tulajdonképpen hogy működik? Létezik olyan megoldás, mely tényleg dinamikusan növeli a vmware file méretét, és nem pl. 300gb-ot kell menteni minden alkalommal, hanem csak valóban annyit, amekkora a betelepített linux rendszer aktuális mérete, mely dinamikusan változik? Ha van ilyen, hogy tudom ezt beállítani, még a telepítés előtt?

Előre is köszönöm! :)

[megoldva] Xen win server

Fórumok

Hello

Egy windows szerver 2008-at futtatnék xen virtuális gépen.

A gép konfigurálva van, de mutat csúf jelenségeket:
Nagyon lassan indul el az installer (CD-image a szerveren van) - van hogy 20 perc.
Az install fájlok kicsomagolásánál amint elér a 64%-ra összedől a virtuális gép, a hvm logban meg semmi. (Kicsit gyanús ez a 64%, mert ez valahol a 2G környékén lehet.)

A legbosszantóbb, hogy ugyanezen a gépen van egy vitruális gép, amin egy ugyanilyen windows fut (ráadásul azt is én tettem fel).

Azzal kezdtem, hogy a virsh-val dumpoltam a konfigurációt és csak a disk block device-t (drbd van alatta) változtattam meg benne , amin a disk van és abból hoztam létre az újat. Az eredmény a fenti.
A virsh-val tudom az xml konfigurációt az xm-nek megfelelőre alakítani, de szívesen megnézném, hogy a futó gépnek mi az aktuális natív (xm féle) konfigurációja.
Ré lehet venni az xm-et, hogy ezt dumpolja?

Esetleg valami más ötlet?

[megoldás]
Okulásként leírom a megoldást.
Ha csak egy virtuális processzort kap az installálás ideje alatt akkor szépen felmegy.
Ha már installálva van lehet neki akárhányat adni.

Amit szeretnék: "Debian szerver a felhőben"

Fórumok

Sziasztok,

Adott az a helyzet, hogy a cégnél ahol melózom be van állítva egy PC debiannal futtatva. Elmókuskodtam rajta pár dolgot, mint hírlevél küldő szerver, FTP srv és időjárást figyelő kamerák képének feldolgozása. Ezt szeretném függetleníteni, de nem akarok vasat venni, aztán helyet bérelni neki a világban valahol, hanem Cloud alapra helyezném.

Amit akarok egy parancssor amiben szabadon garázdálkodhatok ROOT joggal.

Mit kell keresnem, hogy kell keresnem ezt? Van-e valakinek ilyen tapasztalata helyből?

üdv.: Viktor