Microsoft Windows

"Alapértelmezett" interface I²C touchpad frissítése kapcsán

Sziasztok!

Segítségeteket szeretném kérni abban, Windowsnál hogyan lehet elérni, hogy I²C vonalat gondolja alapértelmezésnek a touchpad eléréséhez.

Részletesen is körbeírom a problémát, hogy érthető legyen, mit szeretnék.

Kiindulási állapot röviden
Adott egy Thinkpad P52, amiben nem működik a touchpad és a trackpoint.
Alapvetően létező probléma a gépnél, hogy egy korábbi firmware-frissítés kapcsán előfordul ez az állapot, ki is adtak egy-egy firmware-frissítést a touchpadhez és a trackpointhoz is emiatt.
A frissítés persze nem fut le a touchpad esetén inicializációs hibával, trackpoint esetében "transzparens módra" váltás sikertelensége miatt.

Hardver
Utánanéztem, a touchpad egy ún. SMBus interfészen van, ami Linux alatt i2c-0 eszközként látható.
Maga az interfész elérhető, néhány I²C eszköz válaszol is rajta Linux alól nézve.
Kapcsolási rajz alapján van a gépben két kapcsoló IC, egyik az SDA, másik az SCL vonalra.
Ez a kapcsolt rész megy el a touchpad szalagkábel-csatlakozójához (és az ebben a gépben nem kiépített NFC csatlakozójához is), és a touchpadtől megy tovább egy clock és egy data vezeték a trackpointhoz, ide más eszköz nincs kötve.
Nyilván a transzparens mód esetén a touchpad-ot váltja olyan állapotba, hogy a trackpointtal közvetlen tudjon kommunikálni ezen a vonalon.

Mérés
Alapvetően azt látom, hogy a gép rövid idővel bekapcsolás után próbál kommunikálni a touchpadnél lévő I²C kivezetéseken, vagyis a vonali kapcsoló IC-k jók lehetnek, mind az órajel, mind az adatlábon látok kommunikációt.
(Jelalak vizsgálatához komolyabb oszcilloszkópot kellett volna elővennem, de egyelőre azt is elég volt látnom, hogy megvannak a felhúzások, megvan a touchpad tápja, és jónak tűnik az adatvonal kommunikációja, valószínűleg jelalakja is.)
Tehát elvileg minden jó, de mégsem.

Probléma
Alapvetően visszatérve a frissítőprogramra, annak futása során a touchpad csatlakozóján nem látok kommunikációt az I²C vonalon.
...viszont a frissítő logját vizsgálva feltűnt ez a sor:
"default interface: PS2"
Magyarul "PS2" interfészen keresztül próbálja a touchpad frissítését elvégezni, ami soha nem fog menni egy csak I²C vonalon kapcsolódó eszköznél.
...és ennek fényében nem annyira furcsa, miért nem látok kommunikációt a frissítési próbálkozás során azon az I²C vonalon, amin a gép indulásakor egyértelmű kommunikációt látok.
Tehát jelenleg a frissítés teljes bizonyossággal félrefut, nem megfelelő interfészen próbálkozik.

Kiegészítő információ
Több helyen találni fórumokon panaszokat ezzel a problémával kapcsolatban, itt olvastam azt is, hogy, ha a touchpad-et átrakja valami bootloader üzemmódba, abból egy firmware-frissítés fogja csak kihozni.

A probléma Windowsos része
Az alapvető hiányosság, hogy frissen telepítettem fel a gépre egy Windows 10-et, vagyis ez a rendszer sohasem látta a gép I2C touchpadjét, így ebben a tekintetben alapértelmezésekkel működik.
A "beszédes" (fwupdate.exe) nevű program emiatt nem az ún. SMBus nevű I²C eszközön próbál frissíteni, ahogy kellene neki, hanem PS2 vonalon küldözget, ami nyilván nem ér célt.

Megoldás lehetősége
Valószínűleg megoldást adhatna elindítani a rendszert egy olyan gépen, amin szintén I²C interfészen "lóg" a touchpad.
Legjobb lenne egy ugyanilyen, de működő másik gépen beállított rendszert áttenni ebbe a gépbe, erre lesz lehetőségem talán néhány napon belül vagy jövő héten.

Kérdés kicsit másképpen
A fentiek tükrében van esetleg valamelyikőtöknek ötlete arra, vajon honnan veheti a frissítő program, hogy PS2 interfészen kellene elérnie a touchpad-et, esetleg mit és hol kellene a registryben módosítanom, hogy az "i2c-0 / SMBus" interfészhez akarjon kapcsolódni, ahol az eszköz valójában van?

Azt valahogy nagyon nehezen tudom megérteni, hogy, ha van egy gép, amihez frissítést adnak ki, és ismert, hogy csak I²C vonalon tud kommunikálni az eszköz, amihez a frissítés készült, akkor miért nem oldják meg magában a programban, hogy legalább valamilyen I²C vonalat keressen és ne csak vakon valami "default" interfészen akarjon adatot küldözgetni?
(Költői kérdés, nyilván univerzális eszköz, valamint így volt egyszerűbb, parancssori kapcsolókat is minek beletenni.)

Van valakinek esetleg ötlete, hogyan lehetne rábeszélni a megfelelő interfészre?
Alapvetően registry-módosításra gondolok, hátha van itt, aki ismeri a rendszer ezen részének a működését.

Esetleges ötleteket köszönöm előre is.

[ Megoldva ] Legacy boot UEFI rendszerben?

Van egy Windows 10 lemezképem, egy hagyományos BIOS bootolású gépről, valamint egy új gépem, ami már csak UEFI bootra képes. Hiába másolom fel a lemezképet a meghajtójára, nem tud elindulni róla.

Létezik valamilyen megoldás arra, hogy ennek ellenére elindítsam az új gépben a régi lemezképet anélkül, hogy további hardver elemeket adnék hozzá?

Terminal server helyett mit ajánlotok

Sziasztok,

Jelenleg úgy dolgozunk, hogy van egy dedikált gép, Windows Server oprendszerrel, amire bejelentkezünk AD (vagy Entra) userrel. Eddig egész használható volt, viszont egyre többen vagyunk rajta és van, hogy kifogy a gép az erőforrásból. Milyen alternatívák vannak most a "kérjünk bele több vasat" opció mellett? Volt szó korábban Azure Devbox megoldásról, de annak még utána kell mennünk, hogy hogyan működik.

Nem szeretnénk mindenkinek külön VM-et létrehozni, mert annak meg a licenszelése húzós, illetve azokat a gépeket üzemeltetni is kell, ami szintén plusz költség. 

Tehát a kérdés: mi a legjobb ár/érték arányú megoldás 10-20 fő fejlesztő esetén, ami még gazdaságosan is üzemeltethető, cserébe kapunk egyforma gépeket (szofterek és minden más tekintetében). 

Windows 11 mikrolag (megoldva - részben)

Nálam mikrolagzik a windows 11. Többféle userrel beszéltem, néhánynak igen, néhánynak nem.

Hardver: új alaplap, G5905 processzor, 16 gb ram, nvme ssd.

Mikrolag: például elindítok egy böngészőt és elkezdek beírni (azonnal) valamit a címsorba. És az első 4-5 karakter lenyomom, mire megjelenik a címsorban. Vagy rányomok például a win 11-ben a start menü mellett lévő hírfülre (mi ennek a neve?) és képes a youtube is egy pillanatra megállni. 

Stabilitási probléma nincsen.

Láttatok már ilyet, esetleg okot is tudunk találni? Milyen adatokkal tudnám elősegíteni a hibakeresést. Igazából ide van készítve a win10 telepítője, tehát nem esek kétségbe, visszarakom azt, ha nincsen megoldás. De jó lenne, ha lenne!

Megoldás: visszakerült a windows 10, azóta nincs akadás. Az a gyanúm, hogy ez az alaplap nem kompatibilis teljesen a windows 11-el, valamilyen driverhiba.GIGABYTE B560M DS3H V2

[Megoldva] ssh szerver telepítése windowsra

Szépen kérem a közösséget ossza meg velem, hogyan lehet windows 10, vagy 11 alatt ssh szervert működésre bírni. Több napja sikertelenül próbálkozom ezzel az egyszerű dologgal és eddig csak kudarcom volt. Követtem többféle leírást is. Alapvetően sikerült telepítenem a szervert, habár hogy hogyan lehet az sshd folyamatot automata indulásra bírni arra nem sikerült rájönnöm. De nem is baj, Elindítottam kézzel powershell abalakból admin jogokkal. Csatlakoztam a felhasználónévvel az ip címhez. A nevet a $env:USERNAME parancs segítségével kértem le. 

Aztán a "client_loop: send disconnect: Broken pipe" üzenet fogadott linux alatt. Windowsos klienssel való csatlakozáskor is hasonló az üzenet. Ott ezt látom: ""client_loop: send disconnect: Connection reset"

Az lenne a legjobb, ha valami next-next finish megoldás lenne, vagy egy tuti működő jó megoldás leírása. Sajnos nem értek nagyon a windows-hoz.

Köszönöm!

[MEGOLDVA] Window 10 recovery partíció sorszámának átírása

Adot egy "reagentc /info"

Windows RE status:         Enabled
Windows RE location:       \\?\GLOBALROOT\device\harddisk0\partition3\Recovery\WindowsRE

Az lenne a kérdésem, ha és amennyiben erre az "info" parancsra, a particion3 helyett particion4-es szám található, - persze akkor a Win nem találja a RE helyét, - hol tudnám ezt egyszerűen átírni?

(Keresem "egy idő óta" de se a gépen, regisztrációs adatbázisban, - sem a neten, erre vonatkozó információt nem találok, mely editálható konfig tartalmazhatja ezt. - Egyáltalán megoldható e Win 10 alatt? - Hogy segítene, persze azt csak gondolom. :) )

Hátha közülünk valaki már szívott ezzel, köszönöm ha segítene.

+ nincs UEFI, - sima mbr-es telepítés!

megint O365 - most már a gmail is blokkolja a küldést onnan, nálatok is?

január 4-től rajta vannak a spamcop-on így sok helyre nem mennek a levelek el

ma már a google is visszadobja, mondjuk csak csatolmánnyal

mx.google.com rejected your message to the following email addresses:

xxx@gmail.com
Your message wasn't delivered because the recipient's email provider rejected it.
 

mx.google.com gave this error:
This message was blocked because its content presents a potential security issue. To review our message content and attachment content guidelines, go to https://support.google.com/mail/?p=BlockedMessage a11-20020a05620a02eb00b007831557e2b5si - gsmtp

Friss böngészők Windows 7-re

Napra pontosan ma 4 éve, hogy a Microsoft megszüntette a Windows 7 támogatását. A Windows 7 az informatika józan érájának utolsó bástyája volt. Ez után kezdődött ugyanis a Windows 8-cal és 10-zel a Microsoft a minőséget a béka segge alá passzírozó ámokfutása, UX-ökörködése, a desktopok tabletté silányítása, az egyre több CPU és memória alaprendszer általi elzabáltatása, a szégyenteljesebbnél szégyenteljesebb, amatőr fejlesztést sejtető bugok megjelenése (pl. bootolhatatlanná váló rendszerek), a telemetria és a cloud fiókok erőltetése, a béta minőségű operációs rendszer pénzért adása, a felhasználó kísérleti nyúlnak használása, követgetése, profilozgatása és reklámfelületnek eladása. Nyomtatóik, szkennereik és más perifériáik kidobatása és újravásároltatása a driver-inkompatíbilitásoknak köszönhetően, mert ugye marha™ nehéz™ lett volna a világ legmilliárdosabb szoftveróriásának egy olyan driver frameworköt írni, amiben a régebbi driverek is tökéletesen működnek.

A Windows 10 2015-ben jelent meg, 9 éve, a Windows 8 2012-ben, 12 éve. A Microsoft számos hadjáratot indított a felhasználók áterőltetésére, ezek közül leghíresebb talán a Windows 10 sunyiban, "feature frissítésként" való feltelepítése a Windows 7-et futtató számítógépekre. Mindezek ellenére, a Windows 7-et 2024-ben még mindig 3,34% vagyis 70 millió ember, azaz több, mint 7 Magyarországnyi ember használja. Durván annyi, mint bármilyen Linux disztribúciót összesen.
 
12 év után talán kimondhatjuk, hogy akinek szándékában állt Windows 7-ről magasabb verzióra vagy más oprendszerre váltani, az már rég megtette. Aki pedig a mai napig Windows 7-et használ, legalább olyan nyomós okkal teszi, mint az, aki Linuxot telepített a gépére: szeretné az újravásárolni nem kívánt PC-jéből a legtöbbet kihozni és erre a Windows 7-et találja a legalkalmasabbnak. Ha már Windows XP-re 5 évvel ezelőtt megcsináltam egy hasonló topikot és úgy általában foglalkoztat a legacy rendszerek modern közegben való használatának kérdése, összeállítottam Windows 7-re is egy gyűjteményt az erre a platformra elérhető, naprakész, folyamatosan frissített böngészőkről.

 

Supermium

A Legacy Software Corporation (LSC), azon belül Shane Fournier (win32ss) gondozása alatt álló, rendkívül ígéretes, nyílt forráskódú Chromium fork, aminek kimondott célja a legacy rendszerek támogatása, kompromisszumok nélkül, vagyis a legfrissebb elérhető Chromium backportolásával. További előnye, hogy abban a józan szellemiségben fejlesztik és céljaikat tekintve affelé halad, amitől a Google és más szoftvermultik az elmúlt években igyekeztek eltávolodni. Ilyenek pl. a GDI font rendering a szemkifolyató DirectWrite-tal szemben, a Manifest V2 kiegészítők örökös támogatása (a V3 mellett), a szkeumorfizmus a Material-idealizmussal szemben, de van még benne Google Sync, dark mode, Aero Glass ablakkeretezés, Widevine CDM támogatás, újragondolt sandbox a biztonságos böngészéshez, ami utóbbit Windows XP-re is hamarosan portolnak. A böngészőt folyamatosan frissítik, a vezető fejlesztő ígérete szerint a biztonsági javításokat egy héten belül megkapja azután, hogy a Chromium (upstream) közzétette a javítások forráskódját, tehát akár előbb, mint a hivatalos stabil Chrome. Hosszútávú céljuk elérni a legacy kompatíbilitást Windows 2000 SP4-ig (!) visszamenőleg és az UnGoogled Chromium feature-eit beolvasztani. A modern weboldalak mindegyike használható vele.

Hivatalos oldal: https://github.com/win32ss/supermium
Letöltés: https://github.com/win32ss/supermium/releases

Thorium for Windows 7 (thorium-win7)

A Chromium egy Windows 7-tel kompatíbilisen tartott, nyílt forráskódú forkja, Alexander Frick (Alex313031) gondozásában. Bizonyos kompatíbilitási patcheket a Supermium-ból emel át és a célkitűzés is azonos: legacy rendszerekre friss és a stock Chromium-nál (jelenleg 38%-kal) nagyobb teljesítményű böngészőalternatívát adni. Valamivel nagyobb múltra tekint vissza, mint a Supermium, ugyanakkor kevesebb a hozzáadott értéke, ha a feature-öket és a kompatíbilitási patcheket tekintjük, mivel a Supermium rendre elég sok extra fejlesztést kap a Windows 2000 és XP kompatíbilitás miatt (pl. reimplementált 32-bites sandbox). Ugyanakkor jó hír, hogy az olyan látványos anti-feature-ök, mint a szemkifolyató DirectWrite erőltetése, itt is orvoslásra kerülnek, 119-től visszahozták az opcionálisan bekapcsolható GDI font renderinget. A modern weboldalak mindegyike használható vele.

Hivatalos oldal: https://github.com/Alex313031/thorium-win7 | https://thorium.rocks/win7
Letöltés: https://github.com/Alex313031/thorium-win7/releases

Yandex Browser

A Yandex LLC orosz szoftvermulti Chromium fork böngészője. A fejlesztőknek szándékában áll a Windows 7 további támogatása a böngésző friss Chromium-ra való alapozása mellett és ennek az elmúlt 4 évben rendre eleget is tettek. Általában 1-2 főverzióval van lemaradva Chromium upstream-ről, de ez nem jelenti, hogy a biztonsági javításokat ne kapná meg backportok formájában, sőt kiemelt hangsúlyt fektetnek a biztonságra, saját bug bounty programjuk is van és egy Protect-nek elnevezett rendszerük hasznos funckiókkal. Ez inkább egy olyan Chromium fork, mint a Brave vagy az Opera, hogy belepakolnak extra funkciókat, bizonyosakat pedig megváltoztatnak. Ilyen extra funciók pl. az NVIDIA RTX-alapú Ultra HD videólejátszás (ami kisfelbontású videókat is átalakít), a tab-group-ok, a web-appok elkülönítése Windows-on, vagy a képeken szereplő szöveg (felismerésének és) lefordításának képessége. A modern weboldalak mindegyike használható vele.

Hivatalos oldal: https://browser.yandex.com/help/about/new.html
Letöltés: https://browser.yandex.com/

Pale Moon

A Firefox (Australis előtti) forkja, mely immáron sok éves múltra tekint vissza. Támogat minden korábbi Firefox-kiegészítőt, amit a Quantum-idealizmussal kinyírtak, mégis modernnek tekinthető böngészőmotor megy alatta (UXP, Unified XUL Platform). A Windows 7 támogatását, az XP-jével ellentétben, szeretnék minél tovább megőrizni, így a Firefox ESR Windows 7 támogatásának kivezetése (lásd lejjebb) nem lesz rá hatással.

Hivatalos oldal: https://www.palemoon.org/
Letöltés: https://www.palemoon.org/download.shtml

Basilisk*

A Firefox (Australis utáni, nem Quantum Firefox) forkja. A legtöbb modern oldal használható vele. A Windows XP-hez való hozzáállásuk alapján elképzelhető, hogy a Firefox Windows 7 kifuttatása után dobják ők is a támogatást, ezért hosszabb távon berendezkedni rá nem ajánlott. Kifutás után alternatívája lehet Windows XP-re optimalizált forkja, a Serpent (ld. XP-s topik). A legtöbb modern weboldal használható vele.

Hivatalos oldal: https://www.basilisk-browser.org/
Letöltés: https://www.basilisk-browser.org/download.shtml

Firefox ESR*

Tűzrókáékat talán nem kell bemutatni, ha másról nem az egyre silányabb UX-et adó, Chrome-majmoló húzásaikról hangos volt az éter az elmúlt években. A Firefox ESR ágon 2024. szeptemberéig támogatja a Windows 7-et, ezért hosszabb távon berendezkedni rá nem ajánlott. Kifutás után alternatívája lehet a Mypal68 (ld. XP-s topik). A modern weboldalak mindegyike használható vele.

Hivatalos oldal: https://www.mozilla.org/en-US/firefox/enterprise/
Letöltés: https://download.mozilla.org/?product=firefox-esr-latest-ssl&os=win64&l…

 

* Az így jelölt böngészők még mindig támogatják a Windows 7-et, ami vagy azt jelenti, hogy nem specifikusan Windows 7-re készültek, vagy azt, hogy egy olyan projekten alapuló forkok, ami záros határidőn belül megszünteti a Windows 7 támogatását. Mindezért, hosszabb távon berendezkedni rájuk nem ajánlott, de az akár ~10 éves múltra visszatekintő XP-s alternatíváik ígéretesek lehetnek Windows 7-en is (ld. XP-s topik).