- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 4953 megtekintés
Hozzászólások
(x) Fegyelmi tárgyalásaim után maradhattam az iskolákban
Rohadt rossz voltam a tanárok szerint, de mivel mindig jó tanuló voltam, úgyhogy mindig megúsztam a kicsapást. Sok volt az igazolatlan hiányzás, illetve sok volt az általam igazolt :D
Sok volt a csínytevés és az ellenállás.
A legtöbbet megbántam, de egyet nem: az általánosban még keményen ment az cocialista agymosás. Őrsvezetőként úttörő vezető képző táborba kellett mennem Brennbergbányára. Sajnos a több hetes Internacionálé hallgattatás és szolidaritási agymosás ceremónia sem tudott belőlem jó káderjelöltet faragni. Olyannyira, hogy a kommunista beállítottságú igazgató pikkelt rám és néhány társamra.
"Sajnos" ez addig fajult, hogy egyszer az egész iskola és városi tanács elitje előtt megfosztottak az úttörő státusztól, ünnepélyesen kizártak az úttörőcsapatból, eltiltottak a vörös nyakkendő viselésétől és a KISZ-be lépéstől.
Én csak ennyit mondtam erre akkor: "De kár!" :D
Azóta is utálom a kommunistákat, a vörösöket (szegfű is) és ezek utódait, leszármazottait.
PS: volt egy csomó rovóm (osztályfőnöki, igazgatói, tantestületi) ezeket sajnos nem látom :D
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyszer belepisaltam a ureges bronz leninfejbe :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ROTFL
:D
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Melyik nemes intézményben fordulhatott ez elő? :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez egy lenin-grade csínytevés
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D made my day
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez azt is jelentheti, hogy téged nem igazán hatott meg a poroszos nevelési stílus. ;)
Egy gyerek nem lehet rossz, legfeljebb rosszul viselkedhet.
Ez pedig adóthat abból, hogy nem kötik le megfelelően a figyelmét, az energiáit. ;)
Vagy egyszerűen csak mást van kedve csinálni, mint amit a suliban tanítanak. Erre lehet megoldás egy Waldorf-iskola.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát istenem. Olyan iskolába jártam, ahol aki nem balettozott, az senkinek számított. Aki nem Markó Iván osztályába járt, az élből hendikeppel indult az igazgatónál.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"adóthat"
A helyesirasa azert ugye lehet rossz a gyereknek? :P (rossz gyerek voltam, de ilyen hibat nem vetve is alig akartak nyelvtanbol a kettest megadni mifelenk)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"(x) Fegyelmi tárgyalásaim után maradhattam az iskolákban
Rohadt rossz voltam a tanárok szerint, de mivel mindig jó tanuló voltam, úgyhogy mindig megúsztam a kicsapást. Sok volt az igazolatlan hiányzás, illetve sok volt az általam igazolt :D "
Ez nekem is megvolt, meg jobaratomnak is, o most vegzett mint epuletgepesz egyebkent. Egyikonknek se igazan volt kedve bent ulni napi 6-8 orat, hogy malmozzunk, mert a tobbiek "lassabbak". Volt egy halom igazolatlan orank, de eleg sokat elneztek nekunk mert jartunk versenyekre es ha mentunk akkor meg is nyertuk oket.
Emlekszem amikor behivattak a tanariba, hogy megis hogy gondolom hogy ugy tennek biologia erettsegit, hogy nem jarok fakultaciora. En pedig visszakerdeztem, hogy az megis mennyiben segit felkeszulni ra, hogy a tanar 2 oran at magyarazza a vercsoportokat a masik 10+ embernek, amit egyebkent 5 perc alatt megert barki 90-es IQ felett. Ezek utan beken lettem hagyva es minden problema nelkul jelesre vizsgaztam...
Egyebkent az is megerne egy miset, hogy mennyire frusztralo tud lenni ha "lassabb" emberekkel vagy osszezarva es az o tempojukkal kell haladni. Nem veletlen nem szerettem a kozepiskolat soha. Munkahelyen viszont most megvan az a par ember akikkel felszavakbol is tudjuk mire gondol a masik. Bar mondjuk most meg indiaiakkal vagyok osszezarva, szoval cseverbol vederbe...
--
"You can hide a semi truck in 300 lines of code"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyszer általánosban basztak le nagyon, mikor matekon malmoztam, s megkérdezte a tanár, mit csinálok, én meg válaszoltam, hogy unatkozom. úgy döntött, hogy akkor osztály szinten szopat mindenkit. azóta sem sikerült felfognom ezt a pedagógiát...
középiskolában meg már dolgoztam, így kb. 11-12-ben minden órámat végigaludtam. viszonylag nyugis gyerek voltam, de az alvást sokan nem értékelték...
--
blogom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most mar csak arra vagyok kivancsi, mi az a csever. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te nem is voltál "rossz gyerek"! Ott kezdődik,hogy büntiből engem fel sem avattak úttörőnek (az is hozzájárult, hogy elsőáldozó voltam).
Még hogy úttörőtábor! Oda csak tőlünk a kommunisták gyerekeit vitték.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amikor elvették a nyakkendőt, azt mondta az igazgató:
- "Amíg én itt leszek, te úttörőtáborba be nem teszed a lábad!"
Érdekes volt az arca, amikor összefutottunk nyáron a Győrújbaráti táborban.
- "Hát te mit keresel itt? Nem megmondtam...."
Sajnos azt nem tudta, hogy a nevelőanyám a táborvezető ott. Ahahahahha. Vicces volt nézni a rendszerhű komcsi vergődését, hogy semmit sem tudott tenni.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A rovót én is hiányolom.
Mondjuk az is fokozat, ha betelt az ellenőrző a beírások miatt.
Fegyelmi tárgyalásig azért nem jutottam.
"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyik tanár aranyköpése:
- Ez a viselkedés beírást ér. Hozd ki az ellenőrződet!
- Tan'kérem nincs itt!
- Nem baj, azt is beírjuk!
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az, hogy nem voltál méltó úttörőnek lenni, akár dicsekvési alap is lehet 1990 után. :-) Brennbergbányát én is megszenvedtem.
Amúgy én jó gyerek voltam, mert csak.
Témába vágó "csínytevésem" az volt, hogy középiskola 4. osztályban félévkor, 1986-ban kiléptem a KISZ-ből, mert ilyen szervezetnek nem akarok tagja lenni. A vicc csak az, hogy volt még 2-3 KISZ-en kívüli osztálytársam is, de a többiek mondták, hogy menjünk velük a kisz-es búcsúztatóra is ballagás előtt, mert hát mit csinálnánk addig. Ott legnagyobb meglepetésünkre egyik nem kisz-es barátom "Négy éves kiváló KISZ-munkájáért" könyvjutalomban részesült. Ezek azt se tudták, ki a tag és ki nem! :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sosem kaptak el, végig ötös voltam.
szerk: Illetve egyszer mégis, amikor egy haverommal több hónapon keresztül sóztuk a menzán a vizeskancsók tartalmát (ti. az összeset), majd végül lebuktunk, kaptunk egy igazgatóit.
szerk 2: sőt, emlékszem, akkor még "felajánlották", hogy beköphetem néhány társamat, vagy fegyelmire kerül a sor – nem fogadtam el az ajánlatot, de a fegyelmiből nem lett végül semmi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én az oviból átlógtam Kádár János kertjébe, és az ott lévő csirkéket kergettem. Amikor az óvónő meglátta, rögtön visszaparancsolt, és halálsápadtan közölte, hogy le is lőhettek volna, többet eszembe ne jusson átmenni.
Így felnőtt fejjel nem is tudom, hogy kit féltett jobban: saját magát, vagy engem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"le is lőhettek volna" ... "kit féltett jobban: saját magát, vagy engem"
erről egy vicc jut eszembe:
A főnök aggódik a beosztottja miatt, mert 12-kor mindig elmegy valahova, 2-kor megérkezik, és újra leül dolgozni. Felbérel egy detektívet, hogy kiderítse, mit csinál közben. A nyomozó másnap jelenti:
– János ismét elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent. Utána megebédelt a hűtőjében talált ételből és hát “együtt volt” a feleségével. Ezután elszívott egyet a legjobb szivarjai közül és visszajött dolgozni.
– Én már azt hittem valami baj van. Ez nagyon egészséges!
– Khm.. Nos, megengedi, hogy tegezzem?
– Természetesen.
– Akkor elmondanám még egyszer: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsidba és a házadhoz hajtott. Ott megebédelt a hűtődben talált ételből. Ezután “együtt volt” a feleségeddel, elszívott egyet a legjobb szivarjaid közül és visszajött dolgozni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
János biztos nem csinált ilyet!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ide egy másik vicc illik.
Szovjetunió, iskola. Tanító néni kérdi a gyerekeket:
-Mondjatok példákat, amiből kiderül hogy Lenin elvtárs szerette a gyerekeket! Szergej?
-Egyszer Lenin elvtárs sétálgatott Moszkvában, és talált egy kisfiút, aki az utcán sírt. Lenin elvtárs megkérdezte tőle, miért sír, és mikor a kisfiú elmondta hogy eltévedt, akkor Lenin hazakísérte őt.
-Nagyon jó példa, megdícsérlek! Natasa, te is mondj egy példát!
-Egyszer Lenin elvtárs sétálgatott Moszkvában, és talált egy kislányt, aki nagyon sírt. Lenin elvtárs megkérdezte tőle, miért sír. Azért sírt, mert elvesztette a szalagot a hajából. Lenin elvtárs segített neki megkeresni.
-Jól van Natasa, ez is szép példa volt! Iván, te jössz!
-Egyszer gyerekek fociztak Lenin elvtárs irodájának ablaka alatt. Hangosak voltak, kiabáltak és ettől megfájdult Lenin elvtárs feje. Ekkor kikiabált az ablakon: "Azonnal takarodjatok innen a francba tetves kis hülyegyerekek!!!"
-Na de Iván! Miképpen példázza ez Lenin jóságát?!?!
-Hát közéjük is lövethetett volna!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
*Szotyi/Popcorn bekészít, sok-sok sztori olvas* ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Általános elsőben volt 6 osztályfőnöki intőm és egy igazgatói rovóm :)
Felsőben technika órán a padot kellett lecsiszolni (aminek a 4 sarkán 1-1 satu volt). Az első 10mp-ben tök koszos lett a ruhám, és mondtam hogy én ezt nem csinálom, különben is pont azért kell a gusztustalan köpenyt hordani a tanárok elmondása szerint hogy megóvjuk a ruhánkat és anyukánknak ne kelljen állandóan mosni, szóval ezt én fel is használtam védekezésnek :) erre a tanárnő közölte hogy vagy folytatom vagy megyünk az igazgatóhoz, én az utóbbit választottam. A folyosóra kilépve (technika órán 2 felé voltunk osztva) a másik technika tanárral összefutottunk, végighallgatta a tanárnő sirámait velem kapcsolatban, majd rám nézett és közölte hogy szedjem a cuccomat és menjek át a másik csoportba. :) Érdekes nála sose volt gond semmivel.
+ dolog hogy pár év múlva elkezdtem az iskolai táborokba járni, sőt még utána is 1-2 évig visszajártam ifiként, a technika tanárom volt a táborvezető, mindig tudta hogy ami feladatot rám bíz az el lesz végezve megfelelően
szerencsére későbbi tanulmányaim során is voltak ilyen tanáraim, akik értelmes módon tudtak engem kezelni (néha kellett : )
azóta felnőttem és apuka vagyok :)
ui: középsuliban volt petárdázás is a folyosón, meg általánosban a kis tornaterem elött a kint hagyott cipőket összekötöttük
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem voltam rossz gyerek. És annyira rossz tanuló sem.
Ami megmaradt a középiskolából mint érdekes sztori, hogy volt egy nehéz év végi matek dolgozat, amit senki sem tudott. Én elloptam a tanártól a még meg nem írt dolgozatot, lefénymásoltattam az ő nevében (mert ugye diákok nem fénymásolhattak nálunk) és kiosztottam az osztályban. :D
A tanár meglepődve tapasztalta, hogy kövi héten mindenki ötöst írt. :D A jegyet sajna nem kaptuk meg, mert a tanár szerint sem lehetett 45 perc alatt ötösre megírni azt a dogát. ;D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nalunk is volt ilyen tanar: az ora eleji feleles nala ugy nezett ki, hogy ha tudtad, jegy nelkul helyedre mehettel, ha nem tudtad, egyes.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> ha nem tudtad, egyes.
Az igazi sz*patas ott kezdodik, amikor 0-ast ad a tanar.
Probalj atlagot javitani, hogyha van egy-ketto 0-asod... :)
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> nullás érdemjegy
az mi?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gondolom az "ez még egy 1-est sem ér, ahhoz is kell valamit tudni" tanári jópofizás...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de akkor az értékkészleten kívüli osztályozásnál (ti. nullás, két egyes, egyes alá, stb.) ne csodálkozzon a tanár ha valaki véletlenül felelősségre találja vonni, ezzel megszabadítva őt a tanítás terhétől
meg hát nekem nem igazán rémlik, hogy valaki hatos, két ötös, ötös fölé, stb. érdemjegyről is beszélt volna
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az egy másik kérdés :) (off: mondjuk a két egyes nincs értékkészleten kívül. másik off: én annó magyaráztam a hülye magyartanáromnak, hogy a 2/3-ot legyen kedves az átlagban 2,5-nek számolni egyszer, ne egy külön kettesnek meg egy hármasnak. Aztán mondjuk mivel nem sikerült neki megérteni, a 4/5-nél már nem pofáztam :D). Bár őszintén szólva nem olyan nagyon nagy baj az, ha az értékelés nem random futószalagon zajlik számításos átlaggal. Pl az alsóban bevezetett szöveges értékelés, ha normálisan van csinálva, akkor bizony tök jó. (Még akkor is, ha egy sablon adatbankból van összekattogtatva)
Csillagos ötös egyébként szinte mindenhol van...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nullás nálunk sem volt idegen dolog.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> de akkor az értékkészleten kívüli osztályozásnál
Most komolyan implementacios nehezsegekrol ertekezunk?:)
Mondjuk a kovetkezo osztalyzatodbol automatikusan lejon egy jegy, hogyha 1-esnel jobbat kaptal...
Vagy atlagszamitaskor az osszeadott jegyekbol le kell vonnod a 0-asaid darabszamat.
Ez meg mindig korrektebb, mint ami a franciaknal szokas:
Egy dolgozatnal a kioszthato jegyeket az osztaly letszamahoz kell viszonyitani.
Magyaran A-st csak az osztaly 10%-a kaphat, B-st 20%, C,D,E szinten 20%, F meg 10%. Vagy valami ilyesmi.
A lenyeg, hogy megszunik az abszolut merce, amihez merhetned magad (mint diak), es
csak annyit kell elerni, hogy az atlagnal jobb legyel. Kialakul egy osztalyhierarchia,
es tudod hol a helyed...
A facebook ota tudjuk, mire kepesek az emberek tomegekben.
Szerintem az kifejezetten karos a fejlodesben, hogyha mindig masokhoz merjuk magunkat.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Szerintem az kifejezetten karos a fejlodesben, hogyha mindig masokhoz merjuk magunkat."
Lehet, de a felnőttek világa ilyen és a fenyők is ezért nőnek olyan nagyra, mert versenyeznek a fényért.
Az alulmaradtaknak ez nem szimpi, a nyertesek pedig imádják, Darwin óta ezt evolúciónak hívjuk. :)
ps.: Amúgy szerintem is korai még az alsóbb és középoktatásban, elég ezzel találkozniuk a gyerekeknek az egyetemi felvételinél.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem igazán. A fenőttek világában a kapcsolati háló sokszor fontosabb, mint a tudás. Az egymással versenyeztetés kb arra jó, hogy kiölje az emberekből a csapatmunkát és mindig azt féljék, hogy ki akarja őket hátbaszúrni az ismerőseik közül azért, hogy letaposhassa. Az, hogy 99%-kal már szar ember, ha a többi 100%-os, csak azt ösztönzi, hogy ahol lehet keresztbetegyenek a többieknek.
Persze posztapokaliptikus filmekben jól mutat, amikor egy cellába bedobnak egy kést és egy túlélő kijöhet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igy fordulhat elo, hogy esetleg ugy leszel F-es, hogy amugy jobb vagy egy masik osztaly legjobb A-satol, akar ugyanabban a suliban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha már belekezdtünk....
Volt olyan tanárom, amelyik 0-100%-ig osztályzott egy dolgozatot. Az ellenőrzőbe a pillanatnyi százalék alapján lévő jegyet írta. (pl. 65-80% 3-as).
De a fél évi jegyet a dolgozatok összdarabszámok százalékait kellett összeadni, és az alapján ment a számítás. Magyarán 0-100 ig osztályzott, és nem 1-5 -ig.
Szóval ha sok gyenge 3-asod volt, akkor ahhoz behúztál egy karót, akkor bye-bye 3-as jegy...:)
Szerintem még Ő volt a legkorrektebb az összes közül egyébként.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En is eleg sok dolgozatot "loptam" el. Kedvencem az volt amikor az egyetemen a tanar hude fondorlatosan a sajat oldalara toltotte fel a dolgozatokat (informatikai alapismeretek I volt a vizsga neve azt hiszem). Mondjuk a szinvonalrol legyen eleg annyi, hogy siman indexelheto volt a tarhely ahol a dolgozatok voltak...
--
"You can hide a semi truck in 300 lines of code"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az más egyetemen is előfordult, hogy előre fel volt töltve, csak nem volt még belinkelve a feladatlap. Vagy az automata tesztelő rendszer, ami értékelte a programot, addig a munkakönyvtárban hagyta a teszteseteket, amíg végig nem ért a programunk. Nos, ezen később változtattak, mikor feltűnt, hogy mindenki első próbálkozása percekig fut, hogy legyen idő lementeni :D
Vagy valamelyik kamu szabadon választhatón a tesztürlap. Minden belépés után újra ki lehetett tölteni egy feladatcsoportot, tehát addig lépegettünk be, míg nem értük el a megfelelő szintet. Azért van aki így is megbukott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én viszonylag jó gyerek voltam, egyszer volt csak komolyabb balhém, amibe belekeveredtem.
Ami nálam probléma volt: elhatároztam (kb elsőben :-), hogy nekem a humán tárgyakra nincs szükségem, csak a természettudományokra koncentrálok, mert szeretem is és annak van értelme is. (Ezt azóta is életem legjobb döntésének tartom.) Egy darabig nem tűnt fel senkinek, hogy nem tanulok, de nyolcadik körül egyszer felajánlotta egy tanár, hogy felelhetek a jobb jegyért és erre nemes egyszerűséggel mondtam, hogy nekem jó a 4-es is (igen, ötösről indultam). Innentől kezdve nem volt megállás a lejtőn, a végén már totál pikkeltek rám. Volt aki meg is akart buktatni. De túl jó voltam matekból, ezért védett állat voltam. De azért az év végi kettes összejött, arra azóta is büszke vagyok. A legjobb az volt, amikor kizavartak óráról hármunkat, és végig a teremből jól láthatóan sétálgattunk a gyönyörű tavaszi napsütésben az udvaron (és a fizika meg biológia sorskérdéseiről vitatkoztunk). Az osztály meg bentről irígykedett gondolom. Persze a tanárnak is feltűnt, és onnantól kezdve akármit is csinálhattunk soha többet nem zavart ki sajnos (pedig próbálkoztunk). A péntek délutáni töriórát egyszerűen csak skippeltük, de ebből még igazolatlan óra se lett - szét volt csúszva a töritanár.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én a "több igazgatói de fegyelmit nem kaptam" opciót jelöltem, mert ez állt a legközelebb az igazsághoz.
Általánosban eléggé elvadultam, jófiúként kezdtem. De hamar szándékosan otthon hagytam a kisdobos/úttörő ruhák egyes részeit, hogy hazaküldjenek, és szidtam a rendszert ahogy gyerekként otthon hallottam :D
Voltak balhék, és ezek után nem hülyének néztek hanem rendszeridegen lázadónak, minden hülyeségért kaptam az intőt :D Felsőben már durvult a helyzet, több verekedés, és nem egy gyereket juttattam az orvosiba. Az utolsó nagy balhé 8. félév környékén volt, akkor úgy összeverekedtem egy sráccal, hogy a tantermet szétvertük, de vitrinek betörve, ablakok kitörve és az osztályfőnökhöz vágtam a tanári asztalt. Akkor majdnem kivágtak, csak azért nem, mert a diri apámnak volt még a törinaára, és faterom vett a sulinak két videót, ami akkoriban űrtechnika volt :D
Két gimibe jártam, az elsőben csak lógtam, tengernyi igazolatlan, oföm hamisította be nekem/illetve nem írta be, mert orvosira készültem, és már akkor kétszer többet tudtam nála egészségtanból, anatómiából, és ápolástanból (balassa), aztán ott mikor már külön ellenörzöm volt az intőktől megkaptam a "nagy intőt", ugyanis a pincében volt a tornaterem mellette a lány wc, de azon az ablakon kimászva egy lifthoch-ban tudunk cigizni. A balhé akkor tört ki, mikor jött az extra prűd ápolástan tanárnő és cigizés közben meglestük ahogy pisil, és lebuktunk :D Oltári balhé volt, kedvesen a diri mondta, hogy jobb ha kilépek szépen csendben :D A kaffkába kerültem amit akkor vett át az egyház (most szent margit) és hiába kerültem világi osztályba (kifogtam egy extra prüd lökött oföt, az ő nevét leírom mert szoktam látni és belevigyorgok mindig a szemét p---ájába: Urbán Diána) de ez semmit nem számított, ha magatartás nem lehetett jobb ha kis kápolnába vasárnap nem mentél misére. Akkor nagyon megutáltam az egyházat, mert az a képmutatás amit művelnek. Oföm ahogy meglátott már utált, kaptam is szépen matekból meg fizikából tőle :P (Kerényi Lajos atyával viszont nagyon jó barátságba keveredtem. Sokat segített, mikor egy két tanárt elküldtem a bús p---ba mert cigiztem az utca végében a suli mellett és osztogatták az intőket érte, meg megtaláltak a borozóban órák helyett :D :D :D végig ittam a gimit ugyanis)
Akkor a leendő beiskolázás miatt elkezdtem éktelenül hazudni és még hittanra is jártam :D No és persze hamar kihesszöltem mikor lehet lógni feltünés nélkül, minden rendszerben van hiba :D Szóval végül egy élni és élni hagyni dolog lett belőle, ők nem tudtak velem mit kezdeni, én velük, mindenkinek jobb volt így, és ésszel, nem túl feltűnően voltam deviáns, de volt pár extra deviáns arc ott, mi összetarottunk :)
Szóval nagyon vad, nagyon lázadó gyerek voltam. Olyan 19 voltam mikor kezdett megjönni az eszem, de 22 éves koromig nagyon durva balhékat nyomtunk :D :D :D
-42-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
off (nepneveloi celzattal): helyesen lichthof (vilagitoudvar), nem lifthoch :)
--
L
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pingvinbe nem jártatok?
### ()__))____________)~~~ ########################
# "Do what you want, but do it right" # X220/Arch
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsiként verekedtem meg órán olvastam (mást).
Nagyobb gyerekként beszélgettem folyton.
Gimnazistaként beszélgettem, újságot olvastam, ritkán az asztalra dőlve aludtam (bizonyos baromi unalmas tárgyak esetén).
Időnként a tanárok ezt leírták az ellenőrzőmbe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én általános iskolába kaptam egy osztályfőnökit mert nem énekeltem énekórán. :/
Egy másikat azért mert aláírtam egy ének röpdolgozatot ami 1es volt anyám helyett.
A rajztanárral is volt vmi probléma de már nem emléxem h mi volt.
Középiskolába meg egy fiatal nő volt az osztályfőnök és nem csinált problémát semmiből sem. Pl focilabdával kirugtuk az ablakot. :/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fegyelmi tárgyalásom után maradhattam az iskolában (8. osztály)
Osztályfőnöki havi szinten, igazgatói pecsétes minden félévben.
Az 5.-es ellenőrzőmbe már csak egysorosokat írtak, hogy ne kelljen pótlapozni.
Középiskolában már majdnem jó gyerek voltam.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Duran Duran koncert meglátogatása miatt kaptam igazgatói rovót.
Apám röhögve, az egész szöveget átívelően írta alá a beírást. Életében először, és utoljára írt az ellenőrzőmbe.
Date: 1988
--
Tortilla; A tortilla a spanyol nyelvterületek tradicionális étele! Hagyd már; ABBA!; Droppboksz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert kaptal rovot, mert (iskolaidon kivul) _elmentel_ egy koncertre?!?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1988. Örülhet, hogy nem verték hülyére a rendőrök! Bár simán rákerülhetett ezért valami megfigyelési listára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó gyerek voltam, sose keveredtem zűrbe (mai fejjel már nyilván máshogy csinálnám, ha visszamehetnék az időben sok dolgot kipróbálnék amihez akkor nem volt merszem / nem érdekelt).
Egy sztorim azért van középiskolából: mikor kijött a Quake2, otthon orrba-szájba az ment. A suli geptermében viszont volt hálózat (otthoni 56k modem idején a 10mbit LAN volt a csoda), ahol multiban is lehetett játszani Elvileg. Mert gyak.lag meg tilos volt játékot telepíteni a gépekre. NT4 workstationok voltak, NTFS partíció, mindenkinek saját egyedi user account. Írásjogod nem volt lokálban sehova, a profil folderben meg kevés volt a hely egy full Quake2 installhoz. Egy nap kiszúrtam h. a c:\winnt\temp-be mégis lehet írni, akármennyit. Nosza, haverommal az összes gépre felcsempesztük a tempbe a quake-t (munkamegosztás, elfeleztük a melót), h. akármelyik gép szabadul fel délutánonként, azon tudjunk multizni. Mondanom se kell pár hét után feltűnt a számtech tanároknak, h. páran rendszeresen játszanak a gépeken sunyiban. Könnyű volt kinyomozniuk h. mi ketten voltunk a felelősek az összes installért. A fő számtech tanár jól lebaszott minket, kitiltottak 1 hónapra mindkettőnket a számtech teremből, a nevünk ki volt függesztve mint "szégyenlista" az ajtóra, igazgató elbeszélgetett velünk, de aztán végül semmi komoly nem lett az egészből.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gimi elsőben pascalban leklónoztam a "Give root password to login:" képernyőt suse 6.2 alatt, és összeszedtem vele a suli összes root jelszavát. :)
--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És hogy injektáltad?
Sima clear screen?
Végén dobtál egy root shellt?
Nem csak egy root jelszó volt? Meglepő.
### ()__))____________)~~~ ########################
# "Do what you want, but do it right" # X220/Arch
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Floppys boot, mount, fölrak, restart. De még sokszor ez se kellett, elindítottam én, sipákoltam a tanárnak és tettem az ártatlant. 2x fixen azt írta vissza, hogy login failed, harmadjára kiírt egy promptnak látszó tárgyat, következő "parancsra" meg kernelfélelmet.
Mivel ezek még billenőkapcsolós gépek voltak, sokan nem csináltak rendes leállítást, csak "kinyomták a szemét", így abszolút életszerű volt, hogy egy-egy gépet mindig fsck-zni kell. A tanáraink meg pont olyan frissek voltak linuxhoz mint mi, és a Rozgonyi féle "RAM-ba zárt világ" (első kiadás) volt az okosság forrása. Szóval nem volt nehéz dolgom.
--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálunk az egyik számtech tanár csinált novel login utánzatot, amit használat után hülyeségeket írkált a konzolba. Így viccelve meg a másik tanárt :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[x] nem emlexem, olyan reg volt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Alapjába véve jó gyerek voltam.
Egyszer telepítettem a számtech terem gépeire pornós képernyőkímélőt.
Ezért járt egy egyes infóból, meg valami figyelmeztetés.
Aztán volt hogy vírusokat engedtem szabadon garázdálkodni a gépeken. Ez nem derült ki, hogy én voltam :D
Volt, hogy hálókártyákat, winyókat csentem el a szekrényből. De volt hogy egy egész billentyűzetet is belesuvasztottam a táskámba :D
Mint ahogy látjátok, nem szerettem a számtech tanáromat, mint ahogy sokan nem...
Mindezek ellenére 5-ös voltam év végén mindig infóból :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Általában nem volt velem gond, azon kívül hogy a tanáraim szerint kib4$2ott lusta, és notórius késő voltam (nem értem miért írom múltidőben). Aztán 7-8. osztály körül meguntam pár dolgot, és pofán vertem egy okozati elemet, aztán egy másikat, meg egy-egy tanár lelkivilágának is adtam egy kicsit, és őszintén elmondtam miért rühellem őket.
Kaptam érte két büdösnagy pofont, egy igazgatóit, meg egy külön szülői értekezletet csak miattam, de az akció a célját elérte.
A matek kisérettségi anyagát megfújtam az iskolai hálózaton keresztül a tanár gépéről. Rájöttek, hogy kikerült, miután 4 egész feletti átlagot írtunk, arra nem hogy én voltam. Illetve párszor a kellő pillanatban kill-eltem az xinit-et, hogy a tanár agyvérzést kapjon. Leiskoláztam a tanárt Pascalból. ...meg ilyenek.
--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hova eljuthattál volna, ha idejekorán találkozunk, és megtanítlak C-ben, meg érteni a hálózatokhoz! ;-)
Na jó, C-ben már én is autodidakta módon tanultam 3-os (ma 11.-es) korom körül.
De azért még számtech versenyeken pascalban írtam én is a progit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Alapjába véve jó gyerek voltam, csendes, viszonylag jó tanuló, legalábbis reál tárgyakból, a humánt ki nem állhattam.
Egyszer kaptam igazgatói intőt, mert szutyokra vertem egy kis rohadék fejét, aki folyton basztatott (mindenkit), és úgy gondolta én leszek a csicskája. Annyi hasznom volt belőle, hogy soha többet nem kötött belém senki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kaptam igazgatói figyelmeztetést azért, mert nem a megfelelő ajtón mentem be a templomba. A mai napig elég sokat nevetünk rajta. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt szaktanárim :D
Infó órán, valamit szétberheltem a 40G-s IDE vinyón :D
Az MBR-t úgy sikerült széjjel túrnom, hogy a Coherent Linuxot nem tudták talpra állítani :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazgatói a harmadik év végén középiskolában (megléptem egy haverommal a Balatonhoz nyaralni idő előtt), majdnem kivágtak, de aztán győzött a tanár lobbi. Alapvetően jó tanuló voltam a végén 4-es átlaggal érettségiztem.
--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem voltam (khmm.. vagyok) jó irracionális szabályok betartásában. Tűrhető tanuló voltam, de igen komoly mennyiségű igazolatlan órát sikerült felhalmoznom. Dohányzás miatt is több alkalommal kaptam mindenféle szintű beírást. És hát na, a pofám is elég nagy volt, ha kellően megpiszkáltak.
Semmit nem bántam meg. Úgy gondolom, hogy az iskola mellé járás alatt sokkal többet tanultam az emberekről és az életről mint az iskolában. Mindezek pedig jobb felnőtté formáltak, úgy emberileg mint szakmailag.
### ()__))____________)~~~ ########################
# "Do what you want, but do it right" # X220/Arch
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
láthatóan egyes hupmeme memberek már az idők kezdete óta trógerek voltak, no surprise there
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
So welcome to the club!
--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elég nehéz lenne ebbe a kategóriába beilleszkednem a végig perfekt magatartásommal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert remeltem, hogy toled is hallunk egy fegyelmi targyalasos, tanar rosszul tudtas sztorit. Csalodtam
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"tanar rosszul tudta"
Btk. 333. § (es 335.) akkoriban meg nem volt hatalyban.
--
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess? - Wargames
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hú, ez a Btk. 333. § de ciki. Nem hiszem el, hogy ezt képesek voltak belevenni a törvénybe, és ráadásul nem is vétségként, hanem mindjárt bűntettként.
„Pár marék nerd-et leszámítva kutyát se érdekel már 2016-ban a Linux. Persze, a Schönherz koliban biztos lehet villogni vele, de el kéne fogadni, ez már egy teljesen halott platform. Hagyjuk meg szervergépnek stb…” Aron1988 @ Proharder Fórum
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
storytiem.
>be mr. everybody
én elég szégyenletesnek tartottam és tartom ha egy retard hülyegyerek annyira játssza az agyát az irreleváns iskolában a senkit se érdeklő tanárok előtt hogy már ott is büntetni kell, ti. az élet az iskolán kívül kezdődik - persze ott is szégyenletesnek tartom
érdekes módon nem is történt ilyen másokkal se a regnálásom alatt, felénk még az amúgy előforduló ill. "szociális vonalak" mentén szegregálódó ostobák, retardáltak, agresszívek, színes fémgyűjtők is ismerték a bohóckodás és nevetséges magamutogatás határait (szia micsity)
az meg nem magatartásprobléma hogy keyloggert raktam egy 286-os netware thinkliensre és eleváltam a privilégiumomat - persze nem igazán érdekelt hogy észreveszik-e, úgyhogy kicsit fontoskodott az amúgy - természetesen - hupu-kategóriás lévai laci de csak saját hatáskörben, aztán nyugodtan c&c-ztünk meg heretic-eztünk tovább a 486osokon (metagame: a tanár várható pályájának kiszámítása, a win3.1 taskswitchnél befigyelő paging ideje, és a két irányba tükröző monitorszűrő láthatóságának összeegyeztetése), meg dos-os pegasus mail-en keresztül töltögettem le weblapokat postafordultával ehheh (érdekes hogy erre a www2email szolgáltatásra nem sokan emlékeznek) és vittem haza floppyn netscape-en megnézni
gimi harmadikra aztán már mégannyira se érdekelt a fiatalok lelkét, szellemét és legszebb éveit megsemmisítő oktatási rendszer által kínált "távlat" (ez se magatartásprobléma), úgyhogy először (coincidentally) egy newcomer haverral átbuktunk egy olyan osztályba ahol valamivel kevesebb volt a paraszt és valamivel több a jóarc, majd a szorgalmasan (kocsma, fű, metál) töltött év végén rövid úton elhúztam (életem egyik legjobb "döntése", hamarabb kellett volna dehát ehhez fel kell nőni) és elmentem polgári szolgálatba, élni (kocsma, nő, metál), meg linuxozni+mplayerezni, onnan meg máig egyik workfromhome állásból a másikba invitáltak (sőt még polg.szolg.-ban is felajánlották hogy maradhatok fizetettként pedig onnan röpültek a népek)
jabocs egyszer ellógtam 2 angol órát - ahova egyébként is teljesen felesleges volt bejárnom - Ákos dedikálás miatt, meg egy időben a testneveléseket (a tanárnő csak jókat röhögött), amikor egybeestek az általam zaklatott leányzó lyukas (khm) óráival
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én elég szégyenletesnek tartottam és tartom ha egy retard hülyegyerek annyira játssza az agyát...
az élet az iskolán kívül kezdődik - persze ott is szégyenletesnek tartom
Akkor csak azt nem értem, miért csinálod?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
touché
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
rám nem hatnak az agile coach elmetrükkök
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oke, ciganyokkal egy osztalyba jarva nekem is jo lett volna a magatartasom. "O nem kap figyelmeztetest, mert csak akkor verekedik, ha megprobaltak megutni". Ellenben engem beprotekcioztak az elit iskolaba a sok "get a life" karakter koze. Ott mar azert osztalyfonoki jarhatott, ha a tanarnak rossz napjan mondtal vicceset. Rohog az egesz osztaly, de viheted ki az ellenorzodet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem echte cigányok hanem ilyen meh
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rólad alapból el is hiszem, hogy jó gyerek voltál, és nem szólogattál be a tanárnak.
„Pár marék nerd-et leszámítva kutyát se érdekel már 2016-ban a Linux. Persze, a Schönherz koliban biztos lehet villogni vele, de el kéne fogadni, ez már egy teljesen halott platform. Hagyjuk meg szervergépnek stb…” Aron1988 @ Proharder Fórum
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gondolom már akkor is egy szamárfüles kockás füzetbe írta suttyomban a tanár megszólalásait :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:DDDDDDDD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van, aki tróger volt, van, aki az marad, és van, aki az lesz.
--
"Sose a gép a hülye."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tárgyalás után azt az indoklást mondta az igazgatónő nekem, hogy csak azért nem rúgnak ki, mert ha igen, akkor valószínűleg egy drogos lesz belőlem egy aluljáróban vagy egy híd alatt. Volt, hogy már csak azért nem írtak be, mert nem volt hely az ellenőrzőben. :) A jegyeimmel nem volt gond soha.
Aztán valahogy középiskolában megváltoztam egy csapásra, és jófiú lettem. :)
--
"Sose a gép a hülye."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Volt, hogy el kellett hagynom az adott iskolát magatartásbeli problémák miatt"
Talán ez illik rá a legjobban, de nem teljesen:
Érettségi előtt pár hónappal kibasztak az iskolából. De a szüleim kialkudták, hogy együtt érettségizzek és ballagjak a többiekkel.
----------------------------
Az emberiség valaha volt legnagyobb tévedése a dízel személyautó...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért elég durva, hogy a hupperek harmada legalább egy igazgatóival rendelkezik.
Tényleg ennyire antiszoc/lázadó az IT-társadalom? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én alsóban, illetve hetedik, nyolcadikban gyűjtöttem be pár rossz pontot.
Egyik volt osztálytársammal beszéltük a múltkor, hogy amikor megismerkedtünk másodikban én épp azt magyaráztam, hogy nem bántottam az egyik (eléggé idegesítő stílusú) lányt. Teljes beleéléssel magyaráztam milyen ártatlan vagyok, csak épp volt egy maréknyi a leányzó hajából a kezemben ami némiképp hiteltelenítette a szövegemet.
Utána jobb lettem, majd hetedik, nyolcadikban kicsit érzékenyebbé váltam megint.
Volt egy srác aki a gyomrával megütötte a térdem párszor majd le is fejelte azt, :) s ezért én kaptam szaktanárit. Pedig ő kezdte holmi anyázással.
Egy másik nem tudom mit csinált már, de valszeg valami hasonlót, mert elég sokáig látszottak az ujjlenyomataim a nyakán. Az egy osztályfőnöki lett.
Az osztályfőnököm nem viselte túl jól a dolgainkat (az egész osztály megkergült) és egyszer ő is beszólt. Ekkor hozzávágtam a kemény, műanyag tolltartómat. Mondjuk nem őt találta el, csak egy padot, de lett belőle még egy osztályfőnöki...
Viszont ekkoriban rájöttem, hogy túl nagy és erős vagyok és túl nagyot tudok ütni, így inkább nem tettem ilyet. Ezek után viszont átestem a másik végletbe s lettem iskolaelső szakközépben...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Általánosban nem kaptam csak 1 osztályfőnökit, középsuliban/technikumban már jóval többet. Jellemzően 2 ellenőrzőm volt, mindig szülőiken derültek csak ki a turpisságok.
Tanárikar étkezőasztalán állandó volt a víz sózása. De a gyümölcslevesben lévő meggymaggal is lehetett jókat mókázni.
Igazából csak apró csínytevések voltak, egy esettől eltekintve: volt egy angoltanárnő, aki azt hitte hogy-hogy, közben meg dehogy volt jó nő.
Az volt a heppje, hogy bejött órára, teremajtót meg bezárta, kulccsal. A köpenyének az övére ráapplikáltunk egy tollat ahogy mászkált és meg megállt az asztalok közt. Persze amikor elment valaki mellett, a tollat mindig pöckölgettük. Aztán az egyik pöccintés kissé nagyobbra sikeredett, jól fejbetalálta.
Üvöltött, hogy mi ezt hogy képzeljk, meg hogy megy az igazgatóhoz. Rohant is az ajtóhoz, amit izomból megpróbált kirántani tokostul, hiszen bezárta kulcsra. Na akkor az ment a lemezjátszón, hogy mi bezártuk és nem akarjuk kiengedni. Mai napig megvan a retinámban a kép ahogy felkenődött a zárt ajtóra.
Ez a kis tréfa egy igazgatóit ért.
Amúgy ettől eltekintve csak apróságok voltak. Záptojás szagú bűzampulla matekóra közben, szóval csak a szokványos csínytevések.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Édesapám volt a tanárom...
Helyesbítek, más általános iskolába íratott, de még alsóba átvitetett, nem bírtam 45 percet egy helyben ülni, átnéztem inkább a nővéremhez mihelyzet vele. Komázták.
Hamarabb tudta milyen jegyet kaptam, mielőtt beírták volna, nem nagyon kellett trükközzek az ellenőrzővel.
De jó sportoló voltam, kompenzáltam.
Gimiben rákapcsoltam, érettségi előtt gondoltam a nyelvet szelektálom, "lenyelvizsgáztattam" magam Rigó utcában, ott buktam, hogy a haver az igazgató csajára volt csavarodva, és ezt ő nem tudta.(Mai napig nem tiszta...sztem kicsúszott egy kaján.)
Hétfőn óráról vittek be, tudtuk mind2en, hogy ezen nincs fogás, de mentem nyelvből is.
Amit nagyon szerettem, az az osztályfőnökin jegyzetelt hiányzás pótlás.
Orvos haver, éjszaka "pár" pecsételt igazolás a rendelőből, WC-ben jelzett időpontok kiírása.
Elkuffantottam, kapkodtam, kiírtam magam egy iskolaszünetre.
Egy héttel korábban.
Ofő a létező legjobb, mai napig bármiben segítek Neki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hiányzások (lógások) jók voltak, suli a XIII. kerületben, Szentendrei HÉV + 1-es tuja. Rengetegszer volt felsővezetékszakadás mindkét jármű vonalán. Osztálytársammal, azóta isten nyugosztalja, együtt jártunk be reggelente. Gyakorta kerültünk a Batyi + Deák felé. Osztályfőnökünk mindent leigazolt, mert mi voltunk azok akik vidékről járnak be. Azt tudni kell, hogy 5 percnyi sétára lakok a HÉV megállótól, de havazás esetén többször is ellőttem, hogy a hó miatt nem járt a busz, nem tudtam kimenni a hévhez, azért késtem az első 2-3 óráról.
Ejj de régen volt már...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Általában nem sok vizet zavartam, különösen nem csesztettem másokat,
mindig is rühelltem, ha gyengébben (pl tanárnők) töltik ki mások a parasztkodó hajlamaikat.
Fémműhelyünk a nindzsa filmek korára esett, tehát, mindenki ott készített magának 1-2 mm-es
vaslemezből dobócsillagot, tűélesre kireszelve...
aztán a koleszban minden ajtót és ablakot szétdobáltunk vele...
nagy balhé lett, ki kellett festetni a szobát.
Ugyanebben a kolesszobában azt gondoltuk, hogy biztos nem veszik észre, ha a
meztelen nős posztert a plafonra tesszük fel - de észrevette, pont az igazgató.
Meg éjjel, "kölcsönvett" és a városban lemásolatott kolesz könyvtár kulccsal
lógtunk le a könyvtárba, német pornót nézni... VHS korszak, monoton hangalámondással:
"spriccen, spriccen!! Ja, Ja..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó gyerek voltam, sőt csináltam iskolatelevíziót is a suliban és a tanműhelyben én csináltam meg azokat a kapcsolásokat először, amiket a többiek utána. Jutalomkönyvek, stb. Szóval igazi mintagyerek voltam.
Aztán 33 körül megváltoztam. :) ;)
...ellenben általánosan majdnem kirúgtak a Kádár paródiák és ruszkik haza miatt, meg az Illés énekelgetésért. Szerencsére elköltöztünk. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Általánosban "jó" gyerek voltam. Majd a középsuliban se rossz. Egy igazgatói azért begyűjtöttem, mert elküldtem az orosz tanárnőt a Tajgára ;)
Valahogy pikkelt rám - ma sem tudom miért -, az egyik nulladik óra megkezdésekor mindenki pofázott a padtársával v. valakivel. Nekem épp nem volt nagyon kivel, mert a padtársam épp aludt még - éjszaka diszkózott a csóka, mármint DJ :D -, de felhangzott, hogy: "ttt ne beszélgessen, hagyja abba!". Nyilván az orosz tanárnőtől. Körbenézve feszengtem és tiltakoztam volna, hogy én most pont nem.... De csendben maradtam, sejtettem, hogy ebből óra eleji felelés lesz, de nem:
Eltelt úgy tíz másodperc - a napló beírásból még fel sem nézve - jött a következő "Mondtam, hogy hagyja abba a dumát!" majd rá egy szuszra: "Akkor jó! ttt miatt röpdolgozat!!!"
Persze azonnal csend lett az egész teremben és úgy negyven "kuvaanyád" tekintetet éreztem a tér minden irányából. :D Naná, hogy én lettem minden orosz röpdolgozat okozója. :P
Felcsattantam, hogy "Én nem is...", de jött rá a "Nemérdekelröpdolgozatéskész!!!".
Lilaköd le, felpattantam.
Valami olyannal kezdtem, hogy visszamehetnél Vologyáddal a Tajgára.....és innentől már nem emlékeztem, csak az osztálytársak mondták vissza, hogy bizony a tegeződés nem merült ki ennyiben részemről ;) Akkor jött vissza a vezérlés, amikor a folyosón találtam magam, mert röpdolgozat helyett ki lettem paterolva egészen az igazgatóig. Megkaptam - mondjuk a mosdatlan szám miatt jogosan - a megrovást és annyi. (Valahogy az igazgató nem rugózott rajta, nem kaptam lelki fröccsöt sem: "Így volt? - Így! - Akkor megrovásban részesítem! Mehet vissza órára!". Hozzátartozik, hogy akkoriban kezdett az orosz nyelv meg an block a cucilizmus terhessé válni.)
Viszont a viszonyunkra ez rányomta a bélyeget. Úgy pár orosz óra-, és oda-vissza szájkarate múlva kiegyeztünk döntetlenben a kedves orosz tanárnővel. Beajánlotta a következő _három_és_fél _évre_ a kettest minden nélkül, csak a pofámat fogjam be az óráján, egy szót se - beleegyeztem. Mondtam, hogy akár be se megyek, de ezt nem írta alá. :D
Később azért még begyűjtöttem egy fülest is az egyik szaktanártól, mert meglátta, amint pont beintek ennek az orosz tanárnőnek, amikor az az órájára akart behívni. :O (Akkor már nem ő tartotta nekem az oroszt, nekem lukasom volt és pont egy "ő általi" orosz nyelvlecke hiányzott volna az életemből :P)
Az egésznek még az a pikantériája, hogy később ez az orosz tanárnő kért meg - holott már nem is tanított -, hogy menjek a "csapatába" a "Ki Tud Többet a Szovjetunióról?" elnevezésű chodálathosz iskolák közti vetélkedésben. / Annyira meglepődtem, hogy lányos zavaromban elfogadtam a meghívást. :D - 12 csapatból harmadikok lettünk :D / (Nem, nem a CIA és a KGB nem volt jelen :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gimiben 2. nap kaptam szaktanári intőt. Fél év után kicsivel pedig át lettem helyezve egy másik intézménybe, mert a suli egyik wc-jében az igazgató leányával "bizonyos tevékenységet" végeztünk.
--
openSUSE 42.1 x86_64
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Általános sulit rühelltem. Falu. Vidék. Sok hülyével és verekedős gyerekkel.
Engem anyám meg mindentől távol tartott, totális kontroll.
Egyszer (hétvégén!) egyik osztálytársammal kimentünk pecázni az egyik kanálishoz. Azért is komoly leb@szt kaptam, hogy szülői felügyelet nélkül kimentünk, aztán az víz, bele is lehet fulladni, meg mit csinálunk, ha... és a többi szöveg.
Persze azért volt, hogy suliból hazafelé nem a legrövidebb úton mentünk, hanem egyik haver elég kieső részen lakott, de fasza bithumen út volt és az útra felrajzoltunk 3 vonalat, és tengóztunk.
Mondjuk azt a szünetekben a suliban is nagyon szerettünk játszani.
Felsőben volt az udvarnak olyan része, ahol úgy volt betonból kiöntve és eleve jó nagy négyzetek voltak. Már rajzolni se kellett a pályát. Mindenki beállt a saját négyzetébe és hadd menjen a játék.
Az eszem miatt, meg mondjuk azért is, mert az igazságtalanságokat rosszul tűrtem és visszapofáztam, a nagyobbak szerettek megverni, én meg nem voltam különösebben erős.
Egyszer kb. 2 v. 3 osztályos lehetettem. Egyszerű kérdés matekórán: Ha 10-től 20-ig megszámoljuk a számokat hány szám van. Mindenki élből rávágta, hogy 10. Még a tanár is bólogatott. Én úgy voltam vele, hogy ez hülyeség, mert 11. Be is nyögtem meggondolatlanul, hogy "Tanár úr, álljunk meg egy szóra!". (Ez rajtam is ragadt sokáig :D)
Tök mindegy volt, hogy később kiderült igazam volt, mert akkor most vagy mind a két szélét számoljuk bele, vagy egyiket se, de ne hagyjuk ki önkényesen a 10-et vagy a 20-at...
El is lettem könyvelve, hogy én voltam a rendszerellenes aki visszapofázik a tanárnak.
Nyilván nem lehetett beismerni, hogy igazam van; mert akkor meg a tanár integritása sérült volna.
Mondjuk 4.-ben arra az egy évre már másik matektanárunk volt. Meg is pofozta az egyik gyerek pereputtya.
Ott kezdődött a dolog, hogy tesi órán annyira nem volt képes a srác, hogy elmenjen az udvar túlvégéig meg vissza, és meg akarta buktatni _TESIBŐL_ a tanár... Aztán be is jött a csálád'.
A tanárúrért meg a mentő.
Ugyan nem tartottam sokra a gyereket. Ő is egyike volt, aki szeretett verekedni velem. De vele legalább egy súlycsoport voltunk jobbára, és visszaemlékezve, kiegyenlítettnek tűnik a dolog. A lényeg: a tanárúrt nem tudtam sajnálni még akkor is, ha igaziból tényleg egy igazi semmirekellő kölök családja puházta el. Év végéig helyettesítőtanárunk volt. :D
Később a felsőben az osztályfőnököm (aki amúgy zseniálisan jó matek-fizika tanárom is volt egyben és ő készített fel matekversenyekre, meg hogy a környék legjobb gimijének spec matek szakjára bejussak) egyszer kerek perec közölte, hogy ha nem vagyok hajlandó visszaütni, akkor 3-ast ad magatartásból, de lehet hogy rosszabbat!
Mondjuk 4-esnél jobb meg sose voltam, mert szerettem a padtársammal pofázni. Egyszer próbáltak változtatni a dolgon, hogy mellém ültették, a leghalkabb, legcsendesebb legvisszafogottab lányt az osztályból. Nem működött. Mármint a taktikájuk. Mert gyorsan vissza lett cserélve a dolog, nehogy még őt is elrontsam :D
Halványan rémlik, hogy egyszer 7-ben az egyik 8-os srác nekiállt hepciáskodni velem. Én meg hirtelen felindulásból bevágtam az árokba. Onnantól békén hagytak, plusz általában a két évfolyammal fölöttem járók (meg a néhány kivétel ugye a saját évfolyamomból) szerettek megverni.
A gimit imádtam! Végre a sok mesügétől megszabadultam. A verekedés nem nagyon volt divat.
Leszámítva mondjuk némelyik koliban. Emlékszek hogy egyik osztálytársam fél év után áthúzott másik suliba, mert a koleszban kikezdték. Valószínű olvas hup-ot, úgyhogy majd megírja a maga történetét, ha gondolja! ;-)
Amúgy meg volt is miért: Csomó hozzám hasonló "különc", akik imádják a matekot. (Na jó, volt aki a fizikát. Meg volt aki mindkettőt. Más osztályokban meg mást)
Voltak páran ott is deviánsabbak. De elég elnézők voltak még a lógósokkal szemben is.
Én csak a "legális" lógásokat mertem megjátszani: amelyik nap valami verseny volt, azt a napot kihagyhattuk. Rengeteg embert motiváltak így tanulásra és versenyekre, és ennek megfelelően elég jó is volt a suli a tanulmányi versenyeken elért eredményekben.
Meg adott is olyan lendületet, hogy az egyetem matek részét, szinte láblógatva csináltam végig. A legkeményebb vizsgám a Virág féle nummat II. volt. De az is leginkább azért mert hihetetlen unalmas órákat bírt tartani. Meg az előadásmódja is rém-monoton volt. Még a kávéra is rászoktam. Egyszer egy jóóó erős kávé után mentem órára. Kb. negyed órája ment az óra, amikor arra ébredtem, hogy a nyálam szépen feloldotta az arcomra a "kockásfüzet" mintját, mint valami henna-festés.
Egy pillanatig visszagondolva a gimire: egy szál tanár volt csak (a föcitanár), aki igazi gennyláda volt.
Később megtudtam hogy még a tanári karban is utálták. Igazi vérkomcsi volt ő is, pedig ez már a 94-98 éra volt, amikor gimibe jártam.
Mondjuk azért egyetemen már inkább a lustaság győzött pont emiatt: ami érdekelt, azokra bejártam. Előbb utóbb rájöttem, a többire kár bejárni, meg az időm vesztegetni. Csak át kell menni belőlük, de azokat meg max. 2 délután alatt vizsga szinten úgyis be lehet magolni.
Automaták 2-ből (ha jól emlékszem) pont kifogtuk, hogy aki amúgy elég kemény, de jó tanár... na helyette valami hölgy tartotta azt a félévet. Énnekem meg a vizsga előtti éjszaka még hátra volt vagy 200 oldal a gyűrű királyságából.
Másnap a vizsgán kérdi a tanárnő, hogy milyen hülye maga matekból, hogy ilyet mond, hát hova járt maga középiskolába?! Benyögtem a gimim nevét, meg hogy a spec matek osztályba.
Erre mondta, hogy egy kettesnél jobbat akkor se tud adni!
Noss... én ki is egyeztem avval a kettessel! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni