repültem

úgy most először "igazából". fantasztikus volt. 108 perc után lejöttem, mert nem bírtam tovább a hideget. pedig maradni kellett volna még...

Hozzászólások

Úgy látom, sokakat érdekel a dolog, úgyhogy leírom.

Valahol talán ott pecsételődött meg a sorsom, amikor - voltam vagy hét éves - szüleimmel nyaralni mentünk egyetlen egyszer repülővel és - akkoriban még nem volt ez a hatalmas terrorveszély - repülési magasságon beengedtek a Tu-154 pilótafülkéjébe...

2010 tavaszán a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (http://www.lhhh.hu) szervezett siklóernyős nyílt napot. Én már egy ideje szemeztem a sporttal, de úgy voltam vele, hogy majd egy év múlva, mert most nincs túl sok időm. A nyílt napra viszont elmentünk, mert szép idő volt és onnantól kezdve nem volt mit tenni. :)

A tanfolyam valahol május elején kezdődött és július közepén ért véget, addig gyakorlatilag minden hétvégét felemésztett. Nagyon sokat gyakoroltunk a talajon és nem is gondoltuk, hogy hamarosan majd mi is úgy fogunk ott repülni, "mint a nagyok". Szép lassan a földön megtanultuk kezelni, stabilan tartani az ernyőt, közben csütörtökönként rengeteg aerodinamikával és repüléselmélettel tömték a fejünket... (Állítólag a miénk az egyik legszigorúbb és legalaposabb klub.)

Egy idő után eljött a Nap, amikor először repültünk, egy nagyjából 20-25 méteres dombról. Fantasztikus élmény volt az a fél-egypercnyi siklás, ahogy először elemelkedtünk a földtől, ahogy először fordulóztunk a levegőben, ahogy először leszálltunk. Ilyen kisdombról sokat repültünk, volt, hogy egy nap tízszer is lecsúsztunk és visszamásztunk, és nagyon élveztük. A vége felé pedig kezdett baj lenni, hogy a sok starthoz képest túl keveset repülünk, egyből le kell szállni...

Amikor már a startot a gyakorlatban is elég biztosan végig tudtuk csinálni a hatalmas kopasz kisdomb-tetőn, akkor egyszer csak eljött, amire régóta vágytunk. Először repültünk magas-starthelyről. A hegyre felmenni sem volt piskóta a húszkilós, öreg hátizsákokkal, de megérte. A hegytetőn az apró, füves tisztáson gyűltünk össze késő délután és azon tanakodtunk, hogy azért az a 400 méter mégis valami. Nekem személy szerint nem volt soha tériszonyom, ott sem, így boldogan gyönyörködtem a kilátásban, majd készülődtem a starthoz. Mindent többször ellenőriztünk. Jó startszél volt, felhúztam az ernyőt, mindent rendben találtam, a starthely széle felé fordultam és futottam, ahogy azt megtanultuk.

Az a szép ebben a sportban, hogy ez nem extrém. Nem bázisugrás, vagy sárkányrepülés. (Ezúton is elnézést a sárkányosoktól, de ők - bár jobban repülnek - mire oda eljutnak, többet törik össze magukat.) Amikor a lábam a szakadék fölé ér, már egy ideje a levegőben van; ha mégsem így lenne, meg tudom szakítani a startot és nem kell beleugorjak a szakadékba. Nem kell bízzak abban, hogy minden rendben van; a starthely szélén, ahol még mindig van talaj a lábam alatt, már repülök. Ha ez mégsem így lenne, mindig meg lehet állni. Ezt gyakoroltuk is jó néhányszor. De mivel minden rendben volt, teret engedtem a felhajtóerőnek és elemelkedtem a földről. Először repültem igazán, magamtól, szabadon, arra, amerre én akartam. Fantasztikus volt.

Az első lecsúszás csupán öt percig tartott (előtte a hegyre felmászni több, mint egy óra volt) de elképesztő élményt nyújtott. Az "A" vizsgához a sikeres elméleti vizsgán felül szükség volt 10 magas-startra is és a végén már azt éreztem, hogy jó-jó, most már repülök, de jó volna tovább a levegőben maradni. A tanfolyam viszont véget ért és eljött a nyár...

Sajnos - bár a tanfolyam már véget ért és megkaptam a vizsgát - nem úgy jött ki a lépés, ahogy terveztem, így nem volt pénzem, hogy saját felszerelést vegyek. A tanfolyamos cuccokkal pedig már nem repülhettem, egyébként is: Budapestről hazaköltöztem vidékre, mivel az egyetemen is ún. nyári szünet volt. Így csak a repülős levlistáról értesültem, hogy a többiek miket, merre és hány órát repülnek, szemeim pedig egyfolytában az égre meresztettem. A tanfolyamon egyébként húszan voltunk és egy nagyon összetartó közösség alakult ki, ami máig megmaradt. Sikerült munkát találnom és elegendő pénzt összeszednem, de lassan véget ért a nyár. Már augusztus vége volt, mikor megvettem első, saját ernyőmet, egy hat éves FreeX Frame-et.

Az ernyővel megvétel előtt, kipróbálás céljából repültem kettőt egy kisdombról és jónak tűnt, így kifizettem. Mivel vagy két éve nem repültek vele, műszaki nem volt rajta, így ez is váratott magára. Ez újabb három hetet vett igénybe. Ez sem ment egyszerűen, de végül visszakaptam és végre az időjárás is engedte, hogy igazán repülhessek vele. Ez látszik a fenti képeken.

Érdemes megnézni egyébként az egyik tanfolyamos társunk által készített videót: http://youtu.be/NL2tPPBDvLk?hd=1 - hát valami ilyesmiről van szó.

A siklóernyő egyébként hasonló siklószámmal bír, mint egy motoros kisgép, csak természetesen ez jóval lassabb. Távrepülő pilóták akár 100km-nél is messzebb elrepülnek a termikekben.

Aki a repülés szerelmese, de valószínűleg soha nem tud majd saját igazi repülőgépet venni; aki szereti a természetet, a napsütést, a friss levegőt, a hegyeket, a szabadságot, egyszóval mindenkinek, aki potenciális siklóernyős pilóta, javaslom, hogy menjen el egy tanfolyamra; ha pedig bizonytalan, egy tandemrepüléssel (pilótát tudok ajánlani) megtapasztalhatja, mire számíthat. Nincs szükség szuper-képességekre, elég, ha elmúltál 18, elbírsz egy húszkilós hátizsákot és van bőven akaraterőd és eltökéltséged - a többi majd jönni fog. Ha elsőre egy kicsit idegennek is hat a dolog, könnyen bele lehet jönni. Tipp: az azért nem árt, ha elkülönít az ember 4-500e Ft-ot. Vigyázni kell, mert addiktív a dolog: az égbe bizony bele lehet szeretni. A repülés elkap, beszippant, magával ragad; mindenki hibbantnak tart majd, te pedig vigyorogva szeled majd az eget. Nem lehet abbahagyni.

Ez a helyzet.

csak az útiköltség, amíg elmész a starthelyre, ez pedig lakóhelytől függ. opcionálisan +felszállítási díj, ekkor nem kell gyalogolni. esetleg csörlés, az szintén +1000ft/kör. amikor a képek készültek, gyakorlatilag csak 70km benzinköltségünk volt. (oda-vissza ennyi)

Azért a mundér becsületét védendő, annyit hadd mondjak, hogy a sárkányosok leginkább a gépet törik és nem a pilótát. 10+ éves sárkányos múltam alatt volt jópár esésem, géptörése, de saját törésem egy sem. A sárkánynál több odafigyelés kell, előre gondolkodni és nem bevállalni a bizonytalant és máris nincs probléma

Ernyő részéről jó lenne megemlíteni a turbulens időben való viselkedését, név szerint a csukódást, átfűződést és a többi nyalánkságot. Vagy épp azt, hogy egy beerősödő szélben, zivatar kifutószelében, egy ernyővel könnyen a farok rossz oldalán találja magát az ember.

--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Más világ.
A sárkánynál rengeteg technikai szívás van, a tanulási folyamat is igényel fizikai és pszihés felkészültséget. Cserébe egy madárszerű repülést kapsz, teljes 3D kontrollal, 30 és 120 km/h közötti repülési sebességgel. Egy sárkányos élvezi amikor bedudál a szél, mert tudja egy lamináris 8 méteres szélben még a hangárajtóval is repülni fog.

Az ernyőnél kényelmesen, fotelben ülve repül az ember, könnyű a felszerelés, pár karabiner beakasztásával összerakható. Viszont nagyon meg kell fontolni, hogy milyen időben megy ki az ember és benne van a lutri, hogy mire kiér a hegyre bedurvul az idő.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Látom fasza kis akvárium volt. Sárkánnyal volt kinn valaki? Mondjuk elég gyenge volt az idő.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

A cím alapján azt hittem kirúgtak!
:-)

A felszálláshoz milyen körülmények kellenek? Főleg a terep, mi az a dőlésszög, magasság, amiről már normális esetben lehetséges a felszállás?

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."

jo moka lehet, de errefele nincs tul sok domb/hegy, ami jo starthely lenne, cserebe van szel, neha a kisgepet ugy megrazza, csak lesek. viszont az otletet koszonom, ha lesz lehetosegem egy tandemrepulesre benevezek valahol, addig meg marad a cessna 152 II.