Na, nekem eleinte szintén olcsójános WLAN AP-m volt, WEP-et tudott, meg WPA-t. WPA-PSK módban használtam. Aztán azt is megtörték, a nyomorult gyártó meg nem adott ki WPA2-es firmware frissítést. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy veszek egy DD-WRT-vel használható wireless router-t, mert ott nem a gyártótól fogok függeni, de aztán rájöttem, hogy én ezeknek a gyártóknak az életben nem adok már egy büdös petákot sem, úgyhogy előrántottam a fenti USB dongle-t (amelynek a driver-ére egyébként éveket kellett várnom, annak ellenére, hogy a Ralink kifejezetten haladó szellemű, nyílt forrást felkaroló gyártó volt már akkor is), mondván, jó lesz ez majd ad-hoc módban, teljesen nyíltan, a biztonságot meg majd biztosítja a netfilter meg az OpenVPN. Így is lett, jól működik (bár a konfig kidolgozása nem gyenge idegzetűeknek volt való). Tehát az asztali gépem be van drótozva a kábelmodembe, valamint a dongle is bele van dugva, és a gépem működik router-ként. Funkcionálisan hibátlan.
Ami viszont katasztrofális, az a sebesség. A fenti dongle ebből a szempontból egy tragédia. Ha a laptop-ot behozom a szobába, az asztali gép mellé, akkor az ad-hoc módban elérhető max sebesség (asszem 11Mbps) simán megvan. Ha kiviszem a konyhába (amikor is a kettő közé bekerül egy méter vastag, teherviselő téglafal, meg 1-2 vékony, saccra kohósalakból préselt belső fal), akkor a jelerősség nullázódik. Kézzel csináltam alufóliából meg kartonból "parabola"-tányért a dongle köré, így a laptop-on a piros legaljában pislákol a térerő, és elérem a kemény 45 KB/s kitartott átviteli sebességet! (Ssh-ra meg adblock-os böngészésre elég.)
A laptop-ot máshol egy olcsójános WLAN AP-vel használom, ott meg az udvarról (közvetlenül a házfal mellől) nincs semmi vétel.
Magyarán megmondva, a wifi egy kalap szart nem ér, amíg nem költesz rendes kisvállalati szintű WLAN AP-re (két antennával, darabonként 20-25 centivel, vagy valami ilyesmi). De az irodaházakban is majdnem minden szobába kell repeater még így is!
Egyszóval a WiFi egy fos, különösen azoknál a protokolloknál, amelyek a torlódás elkerüléséhez (congestion avoidance) visszafogják magukat. Mivel a WiFi-nél a csomagok kiesését többnyire nem a torlódás okozza, hanem az interferencia, meg a vasdarabok a falban (vö. Faraday-kalicka), az összes önlassító protokoll (TCP, meg UDP-re alapozott adaptív protokollok) használhatatlanok rajta.
Nem véletlenül írtam két UDP-s programot is, amely agyatlanul, ciklikusan tolja ki a csomagokat az előre beállított fix rátával, aztán amikor amelyikre jön ACK, ahelyett beolvas egy újat a diszkről / TCP socket-ből.
Kedves OP, vegyél valami drága eszközt, dákónyi antennával, akár AP-re van szükséged, akár host oldali cuccra, és akkor még az is előfordulhat, hogy menni fog.
Komolyan mondom, ott vagyunk, mint cirka tíz éve, amikor 18e Ft-ért (!!!) kellett vennem egy rendes, külső, soros portra csatolt 56Kbps-es modemet, mert a "winmodem"-ekkel folyton szakadt a vonal, és már a hajamat téptem. A "consumer electronics" egy rohadt nagy hazugság.
Hű de felhúztam magam megint. Bocsika.
- uid_2716 blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1133 megtekintés