Nyílt forráskódú játékportál ötletelés

 ( Udi | 2010. február 27., szombat - 12:35 )

Múltkori OpenArenás blogbejegyzésem után megkeresett egy HUP olvasó, hogy szívesen biztosítana tárhelyet az OpenArena honlapnak. Mivel azt a honlapot újra kellene kezdeni, ezért arra gondoltam, hogy a felajánlást és egy új honlap indításához szükséges munkát nem a maroknyi magyar OpenArena játékosokra fordítanám, hanem egy olyan portált indítanék, ami jóval szélesebb réteget céloz meg. Ez pedig a címben olvasható portál lenne.

Az ötlet onnan jött, hogy viszonylag sok nyílt forráskódú játék van (ez a HOVD 2009 indulók szavazásánál is látszott), de csak néhány játéknak van akkora magyar felhasználó tábora, hogy érdemes legyen külön honlapot indítani. A Linux Ludens hagyományokat is jó lenne folytatni, de inkább szeretném a nyílt forráskódú játékokra helyezni a hangsúlyt, mint a Wine vagy DOSBox konfigolására.

Első nekifutásra egy Drupal oldalra gondoltam, kategorizált hírekkel, írásokkal, alfórumok a játékoknak, esetleg egy Wiki. Ügyesen kiosztott jogokkal ki lehetne jelölni egy-egy játék felelőst, ezzel (bizonyos keretek között) önállósítani a játékokat a portálon, illetve megosztani a munkát a szerkesztők között.

Mi a véleményetek egy ilyen portál indításáról? Felesleges, nem lenne rossz, érdemes megcsinálni? Látogatnál-e egy ilyen oldalt mondjuk a happypenguin, linuxgames vagy a freegamer helyett? Esetleg készülő játékodról szívesebben számolnál be egy hazai közönségnek, mint az opengameart-on vagy a freegamedev-en? Segítenél szerkeszteni egy ilyen portált? Milyen címet adjunk egy ilyen portálnak? opengamer.hu, opengaming.hu, hogp.hu (Hungarian Open Gaming Portal), nyiltjatekok.hu?

Frissítés: egy konnektivista tanfolyam keretében elkezdtem megtervezni a portált. Ha érdekel valakit, a blogom nyfjp címkéje alatt megtalálja az írásokat.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Up: ha már cannibal blogbejegyzésére csak úgy szaporáznak a nyílt forráskódú és/vagy szabad szoftveres játék címek, akkor talán érdemes a topicban leírt portálba belevágni.

3-max 12 hónapon belül elhal, volt már vagy kettő-három.
még a külföldi linux-gamers is megfeszült. nincsen rá komoly igény. de ha lenne is, kb körberöhögnék többen sajnos. 20+ projektnél nem tudsz több nyílt játékot mondani ami megüti azt a szintet amit első körben meg kell.

--
A hitetlen hívők szentélye ködből épült.

Ha mind a 20 projekttel játszik legalább 3-5 magyar, akkor az máris 50-100 (átfedések lehetségesek) látogató. A kicsi közösségeknek inkább lesz ilyen tiszavirág életű portáljuk (ld. openarena.hu, admin otthagyott minket egy ronda és használhatatlan fórummal), akkor legyen nekik lehetőségük egy nagyobb projekt keretében egy kis fórumozásra, wikire, ilyesmire. Nem biztos, hogy egy nagy portálon a játékok számával arányosan nő a karbantartásra fordított energia.

Linux-gamers úgy emlékszem egy hírportál volt egy fórummal kiegészítve, erre a feladatra még mindig ott a linuxgames vagy a happypenguin. Néhány szavas megjelent X játék Y verziója hírek nem ártanak, de ennél többet is ki lehetne már hozni egy játék portálból. A hogyan játszunk CS-t Wine-on segédleteket is hanyagolnám (linux-gamersre csak ez alapján emlékszem, meg adtak ki live DVD-ket).

A körberöhögés különösebben nem érdekel, a szabad játékok egyelőre úgy állnak, ahol állnak, de már igen nagy különbségek vannak. Ha nincs portál, ahol az ember elolvashatja, hogy Speed Dreams-nek már az 1.4.0-ás verziója is kijött, akkor a HUP-on még mindig a TORCS-szal fognak dobálózni az emberek.

kovi szerintem tudja miről beszél. Emlékeim szerint neki volt ilyen oldala.

bizony, jo kis oldal is volt, szivesen olvasgattam a leirasait
-
Slackware current / OSX Snow Leopard

+1

Kovi is meg én is bezártuk a játékokkal foglalkozó portálunkat (Kovi a magazin projektet is dobta), főleg az érdeklődés hiánya miatt. Aki Linux-ot használ, csak az első 1-2 hétben akar játszani is rajt. Aztán rájön, hogy összehasonlíthatatlanul egyszerűbb erre egy Windows-t fenntartania...

jah, igaz.

--
r@g3
jáTék0s l1NuX [http://www.youtube.com/user/gerig0d]>

Én anno még modelleztem is játékhoz űrhajókat, mert az jó mulatság. Mondjuk akkor még ráértem :D Viszont ebből kiindulva pl. lehetne modellkönyvtárat csinálni rajta, akár olyat, hogy ha valakinek kell a projektjéhez pár (-száz, -ezer :D) modell, akkor felteszi oda, és a lelkes amatőrök segíthetnek. Pl. egy gyógyszeres dobozt bárki le tud modellezni (legyen az henger avagy hasáb :))

Viszont tény, hogy mostanában jó ha havonta egyszer van ilyesmire lelkierőm.

Lehet akár ilyet is, ezek szerint egy magyar oldalra szívesebben raknád ki a modelljeidet, mint mondjuk pl. az OpenGameArt.org-ra? Mert csak akkor vágnék bele egy ilyen projektbe, ha tényleg van igény egy ilyen hazai portálra.

Végül is mindegy, nekem anno az volt a motiváció, hogy kellett jópár modell, nagy részük egyszerű, amit én is össze tudtam kattogni hamar, és ha már tudok, miért ne segítsek? Pláne hogy nekem majdnem játék volt, mert teljesen más, mint a melóm.

/triviális on/

opengame.hu
opengamer.hu

s még szabadok is :)

/triviális off/

Tekintettel a megcélzott piac méreteire, fel tudok ajánlani a project tárhelyének egy single-sided 5.25"-ös lemezt, ez úgy számolom 10 évig elég lesz :)

[ hupexpertize© || hupdiploma || harmatgyenge || hupmérnökinfo ]

Nem tudtam, hogy ilyen kis helyen is elfér egy Drupal oldal. Most már legalább ezt is tudom :)
Szerintem egy olyan lemeznek egyébként már történelmi értéke van. Főleg, ha még működik is.


"If you must mount the gallows, give a jest to the crowd, a coin to the hangman, and make the drop with a smile on your lips" The Wheel of Time series

Röhögni fogsz, OpenArena portálján pont múlt héten kérdezte meg a projekt vezető srác, hogy MSDOS 5-ön kívül mivel tudja olvasni az ilyen lemezeket. Persze nem a játékhoz kell neki, de sosem tudhatod mikor fog kelleni ilyen :).

A játszásom heti 2 óra Wesnoth (nagy ingadozásokkal - van, hogy egy hónapig nem játszom, van, hogy sokkal többet), úgyhogy kontribúció nélküli látogató lennék, vágj bele!

----------------
(Működésképtelen) processzorokat gyűjtök. Ha van, msg me!

Én is kb hasonlóan nézegetném. Van egy fő játék, amivel játszom, de nyitott vagyok az újdonságokra.

Helyesírási topikon felbuzdulva:

Nem játék portál ötletelés, hanem játékportál-ötletelés.

Amit leírtál az három dolog:
játék,
portál,
és ötletelés.

Szerintem megtanulható, csak érteni kell a logikát benne. Azért írtam le a fentieket, hogy ráérezzetek a logikájára.

Tudom, a jószándék vezérelt, hidd el, engem is, mikor ezt linkelem neked:
http://hup.hu/node/21852

Bocsi, csak mostanság megváltozott a hírekhez való kommentelési szabályzat, gondoltam, itt az idő végre a többi szabályt is betartani. ;)

Egy forumban a helyesirasi hiba kijavitasa nem lehet offtopic.

tompos

ui.: Arrol beszelni mar az:)

Szerintem megtanulható, csak érteni kell a logikát benne.

Az én logikám azt mondja, ha kötőjellel írom, akkor a nyílt forráskód az ötletelésre vonatkozik, nem a játékportálra. De a játékportál egybeírása jogos, javítottam.

Ez nem könnyű, én sem mentem rajta végik, de amire javítottál, az megint két dolgog, nem egy:
játékportál
és ötletelés.

Én is csak próbálok helyesen írni, de azt hiszem ez esetben a teljes cím egybeirandó:

nyíltforráskodújátékportál-ötletelés

Nem biztos hogy így helyes, de az ilyen túlzottan hosszúra nyúlt szavak esetében "jobb a szerkezetes megoldás":

nyílt forráskódú játékportál ötletelése

Passz, nem egyszerű, az biztos.

Nem akarok se vulgaris se negativ lenni, foleg nem 2 so:r es nehany roze froccs utan, de ameddig a tux racer a "minosegi top 25-ben" van, mint linuxos jatek, aminek fele olyanok teszik ki, amik valoban jobb jatekok, csak epp Windowsrol portolva, es marhara nem nyilt forraskodu, addig a linux es a jatek szo szamomra osszeegyeztethetetlen fogalom, es az altalad emlitett portalra csak a "miafasznak?" szo jut eszembe.

Tenyleg nem sertesnek szanom, de addig, ameddig a linuxos jatek a tux racer es a kulonfele jatekok wine-vel valo szenvedese teszi ki, addig ertelmet nem latom annak, hogy a linuxot, mitn jatekplatform emlitsuk.

(Tux racer rajongoktol meg ezuton is elnezest, biztos megvan a celkozonsege, de ketlem, hogy veszelyeztetne barmi komolyabb gamer dolgot.

----------------
Lvl86 Troll

Sziasztok,

Látom ismét feldobta a fejét egy olyan ötlet, ami régóta fájó pont a linux-ot használók körében. Az ötlet jó, de sajnos nem a nyílt forráskódu játékokra pöccennek rá a gamerek, vagyis azok az emberek akik linuxon szeretnének játszani. A fejlesztések sem olyan tempóban, és minőségben haladnak, hogy elismerést kapjanak. Sajnos, mióta az Epic-et megvette az MS azóta az Unreal szériák is megtorpantak, álá Unreal Tournament 3, vagy a Serious Sam 2 linux kliens, ami tele van buggal kb. 2 éve, és semmi update. Speed-dreams, jójó, de kopp-kopp 2010-van. Nem itt tartunk manapság ha megnézünk egy Nfs-t, vagy Dirt-et vagy Sonic Racert-, stb. Persze ezek kereskedelmi játékok, de erre kellene haladni az opensource-nak is. Kivétel persze néhány személyes kedvenc, ahol nem a csiri-vili, hanem az ötlet számít, pl: World of Goo, Darwinia,stb. Amiben látok fantáziát az a Unigine Gfx motor, ha rákapnak a fejlesztők talán lesz belőle valami. Nem akarom elvenni a kedved, csak gondold át, hogy merre érdemes elindulni egy linuxos játékokkal foglalkozó oldalon, hogy a látogatottság is meglegyen.....

--
r@g3
jáTék0s l1NuX [http://www.youtube.com/user/gerig0d]>

Egy jatekmotor a fejlesztes <10%-a. Annyitol meg nem lesz jo jatek.

----------------
Lvl86 Troll

Jelenleg ez a <10% is hiányzik, ötlet pedig van már, mint írtam....de pl: hol van egy Longest Journey 1,2 vagy Monkey Island ami nem igényel hatalmas játékmotor fejlesztést, de se híre, se hamva natív linux-os kliensel.

--
r@g3
jáTék0s l1NuX [http://www.youtube.com/user/gerig0d]>

ScummVM elvileg viszi a Monkey Island játékokat. Legalábbis a Wikijén fel van sorolva, hogy milyen adat lemez kell hozzá. Ehhez a motorhoz csehek készítettek is egy játékot Dragon History néven, a teljes játék GPLv2 lett, és ha minden igaz elkezdődött az angolra fordítása.

Persze, a ScummVm, ami elméletileg a Lucas játékokat viszi, de ezek többnyire a Dos-os időkből valók. És ismét itt tartunk.....2010-ben ne DOS-os játékokat futassunk. Tales of Monkey Island persze nincs a listában :-) ellenben fut wine-al. Dragon History, ne már....lehet hogy a játékmenet tutesz, de ilyen grafikával megint nem előre haladunk, sajnos. Persze nekem is vannak kedvenceim ezekből az időkből, pl: Fury of the Furies, és még egy rakat dos-os játékot sorolhatnék, de........

--
r@g3
jáTék0s l1NuX [http://www.youtube.com/user/gerig0d]>

subscribe

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."

Egy konnektivista tanfolyam keretében elkezdtem megtervezni a portált. A külső blogom nyfjp címkéje alatt megtaláljátok az eddigi írásokat. A mai bejegyzésben már domain nevekről írtam, ha van kedvetek és ötletetek, hogy milyen domain alatt legyen elérhető egy nyílt forráskódú játékokkal foglalkozó portál, kérlek osszátok meg! ;)