Solaris 10 U3 telepítése otthonról

Ez a látvány fogadott:

A belépés után az igazán mazochisták (én) egy kis ablakban megnézhetik, amint a Solaris telepítő a saját nyálában forog, de erről majd később.

A menedzsment kártya egy saját ethernet interfésszel rendelkezik, amelynek -mivel a HP ILO-kra kiépült infrastruktúrával rendelkezünk- DHCP-vel adtam "észt". A megoldásnak vannak más elérési módjai is (pld. integrált NIC-en keresztül bridge-szerűen), de a külön kanóc és a saját menedzsment hálózat miatt ez tűnt a legjobb választásnak.

Nézzük meg, hogy milyen lehetőségeket kínál a bal oldali menü:

Mindjárt itt vannak a legfontosabb vezérlők, amikkel ki- és bekapcsolni tudjuk a gépet, illetve a stabil PC-s operációs rendszerek legfontosabb kellékét, a reset gombot is ide csoportosították a svájci mérnökök (erről később).

A HP ILO-jához képest ez a megoldás is rendelkezik virtuális drive-okkal, rögtön kettővel:

Mint látható, az ILO-val ellentétben itt egy teljes floppy image-et is feltölthetünk, amit nem a mi gépünkről fog rángatni a kártya, ha a gépnek szüksége van rá.

Külön hasznos dolog az SMB/CIFS-es share-ek CD image elérési lehetősége (az ILO-nál ezt például HTTP-vel lehet megoldani), amely lehetővé teszi, hogy a több GB-os Solaris telepítő DVD-t ne a UPC Chello szolgáltatásán kelljen megosztanom a géppel, hanem direktben egy sambáról be tudjam húzni.
Mivel a gépnek csak belső hálózati elérése volt, és hirtelen egy olyan szervert sem találtam, amelyiken lett volna kellő mennyiségű hely és samba, illetve a tűzfalak miatt úgysem értem volna el, egy kis cselhez folyamodtam.
ssh portforwarddal egy internet kapcsolattal rendelkező gépről betunneleztem az ftp.fsn.hu 139-es TCP portját egy belső szerverre, amelyet már elért a menedzsment kártya.

Így a telepítéshez nem kellett letöltenem az image-et, illetve saját samba szervert sem kellett telepítenem, egyszerűen az ftp.fsn.hu-t használtam.

Mint alább látható:

nem csak CD-t és floppyt tudunk emulálni a gépnek, de akár a saját merevlemezünket (írható/olvasható módon is), vagy a gépünkre kötött USB-s külső eszközöket is elérhetővé tehetjük.

De nézzük tovább a lehetőségeket.

A menedzsment kártya valamilyen szinten képes az alaplapi események feldolgozására is, a fenti képen egy uptime és a legutolsó újraindítás oka látható.

Az alaplapi szenzorokat is leolvashatnánk, de ez ennél a gépnél valamiért nem ment, jelen pillanatban pedig annyira nem volt érdekes, hogy ezzel akár egy másodpercet is szórakozzak.

Az event logokban sok minden szerepel és ezeket az eseményeket tetszőleges módon feldolgozhatjuk:

policyket definiálhatunk:

és azokból távoli eseményeket állíthatunk elő (SNMP trapeket pld):

SNMP trapek helyett SMTP-n is küldhetünk riasztást (e-mailben):

A távmenedzsmentnél néha jól jöhet, ha különböző felhasználókat tudunk definiálni, illetve ezek hozzáférését szükség szerint korlátozhatjuk:

utóbbi (korlátozás) lehetőség viszonylag széleskörű, részletes:

Elvileg LDAP-os autentikációt is tud (a'la HP ILO), de most elsőkörben Solarist szerettem volna telepíteni, így ennek kipróbálása egyelőre elmarad.

A konzollal kapcsolatban több mindent beállíhatunk:

többek között az egér/billentyűzetet is:

A hálózati beállításokat itt DHCP-vel osztottam, beleértve a hostnevet is, amit a belső DNS szerverünkbe azonnal be is jegyzett a dhcpd. Ha ilyenre nincs lehetőségünk, mert például hostingban, internetről publikusan elérhető IP-n figyel a kártyánk, használhatunk dyndns-t is:

és ha a biztonság miatt aggódnánk, csomagszűrő szabályokat is definiálhatunk, illetve letilthatjuk a nem titkosított (HTTP) elérést, sőt a hibázó usert akár a végtelenségig is tilthatjuk:

Ha nagyon igényesek vagyunk, akár saját certificate-et is gyárthatunk:

és külön pozitívum, hogy az NTP szerverek IP címeit képes DHCP paraméterként átvenni:

Az event log semmit sem ér, ha kézzel kell mindig ellenőrizni, így ezt távolra is eljuttathatjuk, akár NFS-en, vagy SMTP-n is:

Az ILO-val szemben hasznos lehet, hogy a kártya saját SNMP agenttel is rendelkezik, így nem csak trapeket tudunk fogadni, de mi is le tudjuk azt kérdezni:

Külön tetszett, hogy az ehhez szükséges MIB-et helyben letölthetjük, így már semmi nem áll az utunkban:

A MIB-ből látható, hogy a kártyát nem a Supermicro, hanem egy svájci cég (Peppercon) gyártja.

A gépben nem a Supermicro menedzsment kártya az egyedüli webes elérést biztosító kütyü, mivel az ARECA RAID HBA is rendelkezik egy saját RJ-45-ös ethernet csatlakozóval.

Ez már némileg puritánabb, sőt megkockáztatom egyenesen csúnya, de a feladatát végső soron ellátja:

Mint látható, ez a kártya is tud e-mailes értesítéseket küldeni, akár a belépésről is.

A kártya menüje ennyiből áll, definiálhatunk raidseteket (ezekbe egész merevlemezeket tehetünk) és a raidsetek "tetejére" volumeseteket, amelyek a diszkekből tetszőleges RAID szinttel (0, 1+0, 5, 6) csíkokat hasítanak ki.

A képen egy 200 GB-os, 16 diszken elterülő RAID0-ás volumeset látható.

Volumesetet létrehozni viszonylag egyszerű, bár a különféle paramétereknek (RAID level és stripe size) azért komoly jelentősége lehet:

2 TB felett választhatunk 64 bites LBA és a Windows számára nyújtott kompatibilitási mód között, vagy éppen ki is kapcsolhatjuk ezt a funkciót, ebben az esetben legfeljebb 2 TB-os volumeseteket tudunk létrehozni.

A kártyában állíthatunk különféle rendszerparamétereket is:

például megkímélhetjük a tápegységet az egyszerre elinduló 16 darab diszk okozta sokktól a késleltetett indítással, de ha bátrak vagyunk és fontos a csend/kis áramfelvétel és megfelelő (időszakos) terheléssel rendelkezik a dobozunk, akár le is állíttathatjuk a diszkeket (aztán meg csodálkozhatunk, ha nem indul el).

Sokat beszéltem a hardverről, pedig alapvetően Solarist akarok telepíteni. Kezdjünk hát bele:

Az ablakban a virtuális (ftp.fsn.hu-ról mountolt Solaris telepítő DVD, ssh forwardon át :) CD-ről induló OS látható a távoli konzolon.

Pár szót még erről a konzolról. Lehetőségünk van itt is gyorsan beállítani drive átirányításokat (legfeljebb kettőt):

és az ILO-hoz képest bőséges egyéb beállítási lehetőségekből válogathatunk, átméretezhetjük például a konzol ablakot, ha az túl nagy, vagy éppen túl kicsi lenne:

de akár chatelhetünk is egy másik (virtuális) konzol előtt ülő kollegával.

Azoknak, akik a Windows túlságosan monoton használata következtében elfelejtették a billentyűzet használatának módját, esetleg már egyáltalán nem rendelkeznek saját billentyűzettel a kártya saját virtuális billentyűzetet is felkínál:

Háttérben éppen bootol a gép, az ARECA kártya BIOS-a látható.

Vissza a Solarishoz:

Sajnos a Solaris nem támogatja alapból az ARECA kártyánkat, így a gyártótól letöltött drivert kell használnunk. Ezt a drivert egy floppyra írható image formájában érhetjük el, amelyet DU-nak (Driver Update) hívunk. Sajnos a gépben nincs floppy, de ha lenne sem érnék vele sokat, millió okból kifolyólag (a notebookomban nincs floppy, sőt, egyáltalán nincs floppym, se meghajtóm, se lemezem és még ha lenne sem mennék vele sokra, mert a gép a gépteremben van, én pedig az erkélyen szopogatom a Mojito koktélt, és az ölemből, wifin keresztül telepítek).

Itt trükközhetünk (kilépve shellbe telepíthetünk, mountolhatunk) de én lusta ember vagyok, ráadásul nem is értek a Solarishoz, tehát inkább csinálok egy DU CD-t a DU floppyból.

Ehhez letöltöm az ARECA oldaláról a DU floppy image-et, majd kedvenc FreeBSD-s gépemen a következőket csinálom:

unzip 1.20.00.13-60920.zip
mdconfig -a -t vnode -f ./ARCMSR.DD
mount_msdosfs -l /dev/md0 /mnt
mkisofs -JR -o du.iso /mnt/

Ezekkel a parancsokkal egy virtuális device-ot hozok létre a floppy image-ből, amit felmountolok a /mnt-be (-l opcióval, mivel a Solaris a DU floppynál a FAT fájlrendszer ellenére is case sensitive), majd ebből az egészből csinálok egy ISO-t.

Ezt az ISO-t megosztom második virtuális CD-ROM-ként (a HP ILO-nál a ciss driverrel kell hasonlóképpen bohóckodni, ha éppen olyan idióta az ember, hogy Solarist "kézzel" és nem installszerverről telepít, viszont ott csak egy CD-t lehet használni, következésképpen a telepítő CD-t időlegesen ki kell cserélni a DU CD-vel).

Mint az az alábbi képen látható, a screenshothoz használt print screenek eljutottak a géphez is, így némileg összezagyválva az outputot:

A kép készítésekor (pontosabban az első "c" megnyomásakor) még nem volt felcsatolva a DU CD, emiatt a Solaris nem is talált semmit, de miután felcsatoltam a driver update CD-t, sikeresen felmásolta a drivert a minirootba (súlyosan elítélendő Linuxism):

Haladjunk tovább:

szerencsére ethernet drivert nem kell külön telepíteni, az Intel PRO/1000 adaptert minden gond nélkül megtalálja (a 8086-os inteles PCI ID-n mindig mosolygok :).

Csekély 6 perc múlva már majdnem elindult a telepítő, itt éppen az a kérdés, hogy jók-e a videobeállítások:

ÉS IGEN! gondolhatná az ember, ha nem kínlódott volna ezzel az agyrémmel már épp eleget. Lassan elindul a telepítés!

Ezúttal nem szopatom magam azzal, hogy kínait válasszak...

Első körben hálózati adaptert kell választanunk:

Majd ha azt bekonfiguráltuk (én DHCP-re állítottam), láthatjuk a szokásos sysidput nyavajgást:

Ettől azért még reménykedek, hátha lesz belőle valami:

Az, hogy ezt látjuk azt mutatja, hogy lát valami diszket a rendszer, tehát most már joggal reménykedhetek:

Telepítsünk entire groupot, nem akarok szórakozni, a Solaris úgyis olyan mint a tésztaszűrő.

Lelkesedésem alábbhagy. A RAID kártyán kialakított egy darab tömb helyett 16 diszket lát az OS:

De mivel bátrak vagyunk, próbálkozzunk meg a telepítéssel:

partícionálás

majd elindul a telepítés. Mégis működni fog?

Eltelt 8 perc és nem mozdult a progress bar. Tudjuk, hogy a Solaris lassan formáz (bár a 10-es már nem is annyira), de ennyire?

Látszólag unatkozik, ez felettébb gyanús. Nézzünk a körmére:

Anyád, éreztem én, hogy nem jó ómen az a 16 diszk.

Bootoljunk re és nézzük meg, hátha a szuper konzekvens Solaris telepítő ezúttal jól fog működni. Segítségül hívjuk a Windowsoknál megszokott szentháromságot, CTRL-ALT-DEL, RESET, reinstall.

Közben megnézhetjük azt, amire a 8086-ost tervező Intel mérnökök álmukban sem gondoltak volna. Szuperszámítógép XT-ből:

Szánalmas, de hát mint azt az operációs rendszereknél, meg a videomagnóknál is láthatjuk nem a jó terjed, hanem a trágyalé.

Unalmas percek után Solaris apánk ismét megörvendeztet:

Előbb sok diszk volt, most egy sem. Ezen a ponton a tapasztalatlan (én) Solaris adminisztrátor az alábbiak közül választ:
- elkezd hackelni, kínlódni, ha van driver (esetünk)
- ha nincs driver, ír magának egyet (ja, ez nem adminisztrátor, hanem fejlesztő)
- joelre és a sok kínaira gondol és telepít inkább FreeBSD-t, mert abból már legalább 20-at felrakhatott volna, ráadásul még működne is, out of the box

De hát a Solaris olyan királyság, meg mostanában kezd olyan lenni, mint tíz évvel ezelőtt a Linux (a sok wannabe rendszergazda azt se tudta mi az, így k00l-nak számítottál vele a LAN partyn), tehát itt nem állhatunk meg.

Némi meglepetésre még csak sokat sem kellett vele kínlódni, egész egyszerűen csak még háromszor újra kellett indítani az egészet és rögtön meglett az egy darab diszkünk:

Na akkor toljuk:

Már bőven besötétedett, ráadásul a szomszéd is elkezdett grillezni (amitől jól megéheztem), mire Slowarisnak becézett és erre a becenévre méltán érdemes OS-ünk felkínlódta magát a lassúnak éppen nem nevezhető 16 diszkes RAID-re (fogjuk a virtuális CD-re):

Lassan kezdek révbe érni!

Állítsuk be a helyes bootolási sorrendet:

Majd lássuk a fejlődés útját a rémálom PC-s loadertől (Sol10 U1-ig, ugye) a szörnyű bootolási megoldásig (GRUB):

Jó, hát PC-n nem könnyű szépen és jól bootolni, ez tény.

Ígéretesen indul a Solaris első bootolása a merevlemezekről:

Majd egy csodálatosan szépet hány maga alá:

A linuxos kollegák örülhetnek, lehet fényképezni és reportolni a fejlesztőnek, a solarisos vén rókák pedig most crashdump nélkül kell, hogy maradjanak, merthátugye nincs még mire dumpolni.

A telepítő kiszámíthatóságára építve azért próbáljunk meg mégegy bootot, hátha ez is olyan, mint a lottó és a következő már bejön:

OH YES! Lesz ebből használható rendszer, bár az eddigi pofáraesések után könnyen lehet, hogy Solaris alatt nem használnék soha ARECA kártyát, legalábbis amíg ilyeneket csinál a driver.

Már csak egy kérdés az NFS-ről:

és indulhat az OS, meg az X.
Sajnos ez utóbbi indulása során valami nem várt dolog történt, mert az X nem jelent meg, konzolról nem lehetett bejelentkezni, így maradt a jó öreg PC-s megoldás, a reset gomb távnyomkodása.

Enterprise class OS, gondolná ironikusan egy tejfelesszájú linuxos, pedig valóban az, csak hát PC-n ilyen ázsiai dolgokkal ez nem annyira látszik.

De ha már Linux, örvendjünk a két OS hasonlóságának és ismerkedjünk meg azzal, amit ha nincs szerencsénk sűrűn láthatunk majd U1 után:

Ah, ja, már megint az a nyamvadt boot archive. Azt mondja az OS, hogy indítsunk failsafe-ben, de az kevésbé jó, mert akkor az ARECA drivert nem tölti be (sőt, nincs is sehol, tehát valahonnan kívülről kellene előbányásznunk):

Úgyhogy én inkább kiadom ezt a parancsot:

és lőn világosság, meg login screen:

Előző éra-beli jó solarisos rendszergazdához híven lépjünk be rootként a grafikus felületre, majd mutassuk meg, hogy mi azért mégis az újgenerációhoz tartozunk azzal, hogy CDE helyett JDS-t választunk:

Miután kinyilatkoztattuk, hogy az oldschoolt, vagy a new wave-et képviseljük-e, a rendszer barátságosan üdvözöl, a 256 szín miatt kicsit darabos színátmeneteinek minden gyönyörével együtt:

Utolsó lépésként üssük el az éjfélig fennmaradó időt egy OS patcheléssel, annak is a kényelmesebb, grafikus módjával.
Első körben kell nekünk egy usernév és jelszó (amink már van, hiszen valahogy letöltöttük a Solarist):

Majd egy service plan szám, ha supportot is vettünk hozzá:

A licenszhuszárok kiélhetik magukat az alsó ablak tartalmának segítségével.

Egy rövid összefoglaló után:

már készen is állunk a frissítések telepítésére (nem is tudom miért van olyan Windows-hangulatom):

Öregecske (kb. fél éves) rendszerünkre máris 99 darab patch kívánkozik felmászni, amely örömet az eddigi fényes működés tekintetében bűn lenne megtagadni tőle (vigyázat, csúsztatás! Az ARECA drivert nem fogja frissíteni!).

A letöltés félidejében elgyönyörködhetünk a rendszer erőteljességet sugalló memória és LWP használatán, különös tekintettel a javára.

Egy kellemes zuhany és röpke fél óra után máris a felhatalmazásunkat kéri a rendszer, hiszen ő most újraindulna:

Ne tagadjuk meg tőle azt, ami jár, hálából a patchek egy része már el is kezdi útját a non volatile storage-ra, masszív pólusváltozásokat előidézve a merőleges rögzítésű diszkfelületen:

A failed sorokat elnézve lesz még munkám, amit az újraindítás után azonnal meg is kezdek:

Itt sikeresen belfutottam egy megapatchbe, amely jópár hibát javít és a telepítése után a maradék patch felrakása előtt egy újabb restart szükséges:

Reboot után ismételjük meg a műveletet:

Majd térjünk nyugovóra abban a tudatban, hogy szép, fekete szteroidozott XT-klónunk a gépterem hűvösében a bolygó legfejlettebb operációs rendszerét futtatja, ráadásul szépen felpatchelve, ahogy azt kell.

A képek megtekinthetők külön, kommentekkel itt:
http://picasaweb.google.com/nagy.attila/20070617Solarisinstall
illetve slideshow formában itt:
http://picasaweb.google.com/nagy.attila/20070617Solarisinstall/photo#s5…