About copy&paste-man

Már másoknak is feltűnt, hogy mostanság nem saját gondolatokat írok ebbe a blogba bele. Ezúton szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ennek nem az időskori elhülyülésem oka. Remélem :-) Vannak saját gondolataim. Az ok sokkal inkább az, hogy most életem olyan időszakát élem, ami roppant intenzív, szokatlan és zavaros. Ez számomra alapvetően jó, mert nem zavarnak a homályos, bizonytalan dolgok, kifejezetten jól tűröm a dolgok/történések esetlegességében rejlő bokaficam lehetőségét. Sőt, időnként keresem is. Nem akarok mindig mindenáron nyerni, tudok CSAK a játék kedvéért játszani. Ez nekem jó.

A régi dacas már meghalt, de az új még nem született meg. Olyan magzati állapotban van. A régi életemet már nem élem, az újba pedig éppencsak belekaptam. Valószínűleg eljön majd az az idő is, amikor író módjára ontom magamból a sorokat, de az még nincs itt. Lehet, hogy nem is lesz. Különösebben nem érdekel. Nem akarom megszabni az életem menetét. Valójában az Élet a legtöbb ember számára sokkal többet kínál fel, mint amit ők elvesznek. Azonban a legtöbb ember olyan dolgok iránt sóvárog, amit nem kaphat meg, és olyan dolgokat vesz semmibe, amelyeket megkaphatna, vagy meg is kap, de elherdálja azokat. A "dolgok" alatt nem kizárólag anyagi javakat értek, hanem mindent, ami az életünk része.

Én most egy pár "dolgomat" felfedeztem, illetve elkezdtem gondozni. Olyan tehetségeimet kezdtem használni, amelyeket eddig kevésbé, vagy egyáltalán nem használtam. Ez életre kelésemnek oka és okozata is egyben. Vannak persze olyanok is, amelyeket az "elődömtől" örökségbe kaptam, és amelyek jelenleg is értéket jelentenek számomra. Most egy kicsit magamba kell szállnom, kinyitni bensőmet a világ felé, ez a továbblépés számomra. Amíg belül ki nem kristályosodik valódi önnvalóm, addig copy&paste-man üzemelteti a blogomat. Azért néha majd besegítek Neki :-) Kérlek titeket becsüljétek meg, ha a virág szirmaiban hiába is kutattok engem, azért a gyökerében ott vagyok. Eredeti történeteket és jó szórakozást kívánok a T. olvasónak!

---

from dacas

Hozzászólások

...sokkal többet kínál fel...

Például lehet, hogy valaki nekem akar adni egy fejőgépet. Vagy elkezd szavalni egy haikut, mikor éppen próbálom nem elgázolni az agytalan robogós ősembert. Namost akkor ezeket én hagyom ki, vagy télleg kellene tudnom kezdeni velük valamit?

Ez kb azt is jelentheti, hogy ami nem lehet a tiéd (anélkül hogy XYZ), azt ne b@szkuráld, ami meg a tiéd lehet (anélkül hogy XYZ), az ingyen van, vedd el, örüjjé neki. Gyűlhet otthon a szemét.