A benzinnek búcsút inthetünk – Egy korszak lezárul

Az olajkorszak még ebben az évtizedben véget érhet. Az ágazat fordulópont előtt állhat. A nagy energiaipari cégeknél már megindult a felkészülés a „zöld jövőre”.

Meglepő jóslattal állt elő a napokban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Az állításuk szerint a küszöbön lehet egy fontos mérföldkő. Ugyanis a vártnál korábban még ebben az évtizedben, vagyis 2030 előtt tetőzni fog az olaj és a gáz iránti kereslet. Magyarán elérjük azt a pontot, amely után az olajból és a gázból egyre kevesebbet fog fogyasztani a világ. Az olajkorszak, amelyben eddig éltünk elkezd lecsengeni.

Az okok között az elektromos járművek terjedése van megjelölve. A szervezet vezetője kiemelte, hogy Kínában is robbanás-szerűen terjed a technológia. Másrészt a jelenséget magyarázza a tiszta energia térnyerése és a globális kormányzati politika, amely egyre több helyen fordul a „zöldítés felé”.

link

Az IEA jóslatát az energiaiparban több nagy szereplő is komoly kritikákkal fogadta.

Hát persze, ők szeretnének még sok olajat eladni.

Hozzászólások

Múlt héten jött a hír, hogy nincs gázolaj (volt és van is), majd rá három napra csökkent az ára. EV lobbi dolgozik. 😆

trey @ gépház

Itt semmi olyan nem mondanak, hogy nem lesz 2030-ra benzin. Azt mondták, hogy addig fog tetőzni a kereslet.

Ez azt jelenti, hogy jövőre még több benzint fogunk venni, mint idén, és ez így megy tovább még éveken át. Aztán valamikor 2030 előtt tetőzik, és onnantól majd egyre kevesebbet veszünk.
Ez azért logikusan hangzik, lévén, hogy a járműállomány egyre nagyobb része elektromos, és a modernebb benzin/dízel autók is egyre kevesebbet fogyasztanak. Ahogy tellik az idő, egyre több régi benzinfaló szörnyeteg fog kiesni a képből, és kerül a helyére elektromos / hibrid / alacsonyabb fogyasztású belső égésű motoros; így idővel a fogyasztásnak is csökkennie kell.

Nagy Péter

 Ezt fentről idéézem:

"Magyarán elérjük azt a pontot, amely után az olajból és a gázból egyre kevesebbet fog fogyasztani a világ."

Ez alapján semmi olyat nem állít, hogy mondjuk 2035-ben nem lesz akár még a mostaninál is nagyobb a fogyaszzásunk. Annyit állít, hogy a 2030 körüli fogyasztáshoz képest lesz kevesebb, ami viszont a jelenleginél várhatóan magasabb lesz. (hiszen még nem tetőzött) Azt, hogy valamikor tetőzik a fogyasztás, még követheti egy 30 éven át tartó szépen lassan lefelé ívelő görbe, aminek az első éveiben főleg stagnálás lesz. Amit most eladnak autót, az még legalább 20 éven át fogyasztani fog, és a jelenleg eladott autók többségének még tankolnia kell. Így mondjuk sejthető, hogy 2050 előtt nem várható, hogy olyan drasztikusan esne a kereslet az üzemanyag iránt, hogy már csak a megyeszélhelyen érné meg benzinkutat üzemeltetni.

Nagy Péter

Biztos voltam benne, hogy megint valami sunyiság van benne. Mint amikor azt állítják, hogy Norvégiában 80% felett az EV-k aránya. Aztán jobban utánanézve, 80% az újonnan üzembehelyezett autók közt az EV-k aránya, valójában a norvég autóknak csak 20%-a EV jelenleg. Oslóban magasabb, ott 33% körül van.

Érdemes néha az adatoknak utánanézni:

https://europe.autonews.com/automakers/evs-now-make-20-norways-cars

trey @ gépház

Jelentősen csökken a benzin ára

Így legyen ötösöm a lottón bazeg :D :D :D

A hét közepétől ismét üzemanyagár-változásra kell készülni. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó hat forinttal csökken, míg a gázolajé nem változik,

trey @ gépház

660Ft-os árnál ez 1%-os, nem mondanám jelentősnek. Meglátjuk merre megy az olajár, egyelőre emelkedik, és USD 70 körülről ment 90+-ra, és az USD árfolyam 340-350 körülről sajnos már a 370-et surolja. Ezt pláne meglátjuk merre megy, nem lenne szerencsés a további forint romlás.

Mondjuk az egész topik értelmetlen...

Szerdától olcsóbb lesz a benzin

A benzinesek örülhetnek a hét közepén, ugyanis a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal csökken – írja a holtankoljak.hu.  Szerdán a gázolaj esetében is változik a nagykereskedelmi ár:

bruttó 4 forintos emelést fogunk tapasztalni.

Megint??!?!?!?!?!

trey @ gépház

Jaksikám, már megint?!?!

Megint jó hírt kaptak az autósok, érdemes lesz pénteken a benzinkutakhoz sietni

A szerdai benzinárcsökkenés után pénteken még alacsonyabb áron tankolhatunk a 95-ös benzinből. A gázolaj literenkénti ára ugyanakkor változatlan szinten maradt.

Mint megírtuk, szerdától a 95-ös benzin bruttó 8 forinttal alacsonyabb, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal magasabb nagykereskedelmi áron kerül forgalomba. 

Bazmeg, ha te állítasz valamit, annak én az ellenkezőjét fogom csinálni! :D :D :D

trey @ gépház

Már megint?!!!!

Szerdától 20 forinttal eshet az üzemanyagár a kutakon

Jókora csökkenés várható szerdán a magyar benzinkutakon – írja a Holtankoljak.hu. portál információi szerint a benzin és a gázolaj esetében is bruttó 20 forinttal csökken a beszerzési ár, ami várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd.

Az új átlagárak szerdától így alakulhatnak:

  • 95-ös benzin: 610 Ft/liter
  • Gázolaj: 660 Ft/liter

trey @ gépház

A végét miért hagytad le furfangosan? Irányított véleményformálás. :D :D :D

Az árcsökkenési trend várhatóan nem lesz hosszú életű, a Hamász Izrael elleni támadása után az olaj világpiaci ára ugyanis (az arannyal együtt) megugrott: a Brent és a WTI ára is 4-5 százalékot ment felfelé a konfliktus hatására.

Tévedtek volna a szakértők, mi folyik a hazai kutakon?

jelentős árcsökkenés után a héten már legtöbben drágulásra számítottak, de nem is tévedhettek volna nagyobbat. Feltételezésük nem volt alaptalan, hiszen az izraeli konfliktus okozta aggodalmak jelentősen megemelték az olaj árát, azonban furcsa jelenség érte Magyarországot. A drágább olaj ellenére sem emelkedett az üzemanyag árfolyama. Mi okozta ezt a váratlan eredményt Magyarországon?

Előkelő helyre kerültek a magyar üzemanyagárak

[...]

trey @ gépház

> amikor emelkedest jelentenek be, akkor erdemes elotte menni tankolni

Sosem értettem miért érdemes emelés előtt tankolni. Küzdeni a tömeggel, pocsékolni az időt. Párszáz Ft, wow. Legyen évente (tizen)párezer Ft. Nem változtat semmin.
Azt sem értem miért kell megvárni míg tönkremegy az akkumulátor. Négyévente csere, és no para.
A km óra tekerést, adócsalást, temetőből viráglopást, nem önképzést, egyéb nemzeti sportokat meg végképp nem értem :)

echo crash > /dev/kmem

Addigra már mindenkinek elvette a munkáját az Ai, így tökmindegy, hogy a sok munkanélküli elektromos vagy benzines autót nem fog tudni megvenni. 

Szerkesztve: 2023. 09. 24., v – 16:27

Az Oracle felhőszolgáltatásokkal foglalkozó konferenciáján Larry Ellison bejelentette, hamarosan bemutatkozik az új rendőrautójuk, ami egy Tesla Cybertruck lesz.

link

állítólag az ipv4 címeknek is befellegzett.

Nekem is azonnal ez a párhuzam jutott eszembe. Mindkettővel már több évtizede riogatnak, hogy el fog fogyni, a szélén vagyunk, erre a mai napig nem állt meg miattuk az élet, épp úgy mennek benzines-dízeles autók, adják el az újakat belőle, repülőgépes sem potyognak az égből, meg nem állt meg az IPv4 alapú internet sem. Persze, abban igazuk van, hogy azért ez az ökoszisztéma nem tart ki örökké, előbb-utóbb upgrade-elni kell az újabb technológiára (IPv6, EV, alternatív üzemanyagok), de a helyzet messze nem olyan rossz, mint már most feltüntetik, hogy mind meghalunk holnap.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Nade senki sem mondja, hogy elfogyott a kőolaj vagy földgáz, sőt az ismert készletek nem kevés időre lennének elengedőek. Azt mondják, hogy a kereslet esik majd vissza 2030-ig valamikor, legalábbis szerintük. Azt is mondják, hogy még nem tetőzött. Egyébként ezeket a jóslásokat elég annyival elintézni, hogy "jó persze köszönjük, majd kiderül".

Az IPv4 egyébként már ott tart, hogy új RIPE tagnak nem tudnak adni, hanem várólistára kerül. Az ISP-k pedig egyre inkább pakolják NAT (tudom az CGNAT...) mögé a juzereiket.

Anno 2000 kornyeken az xs4all 4 (!!!) statikus IP-t adott minden user-nek. 2008 kornyeken, amikor hozzajuk mentem, mar csak 1 jutott. Ma meg mar egyre tobben cgnat-ol.

Aztan itt van ez az ipv6, ugye. Annot /64-et vagy kisebbet adtak ki. Ma mar /32 -t is osztogatnak, "sose kell visszajonnod ujat kerni" cimszoval.

Es nem latja a parhuzamot a tobbseg, meg amikor felhivom ra a figyelmet, akkor se... Az ember iszonyat hulye egy faj, de tenyleg.

Szenzációhajhász fogalmazás vitt félre, vége egy korszaknak, bla-bla. Ez a tetőzés is bullshit, mert tetőzik, de hány éven át tartja majd a szintet? Ez tipikus nesze semmi, fogd meg jól. A lényeg, hogy a belső égésű, folyékony szénhidrogénnel hajtott járművek sehova nem mennek. Még csak a személyautóknál terjedni fog egyre jobban az EV, ahogy megfizethetőbb lesz, de légi közlekedésnél, tehergépjárműveknél, munkagépeknél nagyon sokáig nem fogják lecserélni a jól bevált megoldásokat.

IPv4-nél félreértettél. Írtam, hogy a v6-ot kéne már helyette használni, de ehhez képest ebben sem volt a riogatóknak igaza. Oké, ISP-k NAT mögé raknak, de az internet nem állt le miatta, pedig a jóslatok szerint már jó 10-20 éve bele kellett volna állnia az egésznek a földbe. Az IPv4-ben nagy tartalékokat vannak, nagy felvásárolt tartományok, amikkel nem kezdenek semmit, ha nagyon beragadnak rajta, még pár évtizedig kihúzzák vele.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Nem egeszen. az ipv4 mar jo 10 eve elfogyott, nincs uj. kvazi feketepiacon lehet venni, darabjat (!!!) 10-20-mittomen dollarert. Epp minap lattam linkedin-en egy regi kollegatol, hogy van neki egy komplett, tiszta, egybefuggo  /16 ja, keresse meg, ha kell - nyilvan nem olcson, siman par millio dollar lesz az ara....

Mivel ugye nincsen eleg, az arat kvazi az szabja meg, mennyire kell neked. Ez persze nem jo, mert feleslegesen dragava es bonyolultta tesz egy olyan dolgot, aminek a leheto legkonnyebben kellene mennie (szamitogepek egymas kozotti cimzese).

Ha mar parhuzam, ez pontosan az, ahogy a benzin fog kimulni: nem egy big bang -gel, hanem szep lassan. Egyre macerasabb es dragabb lesz benzinhez/dizelhez jutni, egyre tobb helyrol tiltjak oket ki, egyre ferdebb szemmel neznek az ilyen autokra, egyre kevesebb szerelo lesz, ...

Evtizedek meg, de mar megkezdodott. Eloszor mindig az aremelkedes jon ebben a folyamatban, ahogy a piac erolkodik, hogy korrigaljon. Aztan a tobbi, joval kesobb.

Ekkora ökörséget. Az a tippem, hogy még el sem értük a csúcsot. Sok hirtelen növekvő népességű fejlődő ország csak most kezd el majd igazán mobilizálódni, pl. Nigéria, Etiópia, DRC.

És nyilvánvalóan nem egyből huszonmilliós EV-kkel kezdenek majd közlekedni, mikor még a benzint is PET palackokból tankolják a faluszéli viskónál.

Másrészt, amíg nő a Föld népessége, addig egyre csak több erőforrás és energia kerül felhasználásra. Még mindig a legolcsóbb és a legkézenfekvőbb a fosszilis energiahordozók, szóval a fejlődő országok nem megújulóval fognak növekedni igen sokáig. A magánközlekedés csak csepp a tengerben.

"Everything fails, all the time."

Indiában igen sok villanyrobogó szalont láttam. Villanyból azért gyártanak felénk drágát mert a környezetvédelem úri hóbortnak van beállítva és az urakat meg szeretnék kopasztani a gyártók. Én simán el tudnék képzelni Citroen Ami (Opel Rocks-e, Fiat Topolino) vagy esetleg a Citroen Oli alapú autókat arrafelé... (nem beszélve a kínai kisautókról)

De mindegyik 4000 lóerő 30 millió ft és 600 kiló aksi hogy meglegyen az 500 km

A frászt. Vannak értelmes, 130-150 LE körüli EV-k tizenpár millióért új áron.

A "4000 LE"-re pedig már írtuk, hogy azért annyi, mert nem túl nagy kunszt, hogy annyi legyen. Nem lenne sokkal olcsóbb az adott EV, ha kevesebb LE lenne.

Ezeket vagy szingli, vagy "kici occó" második autónak szánják. A 170km a célzot felhasználásban bőven jó. Reggel bemész, hazajössz, ha kell töltesz. Ha csak nem mész túl sokat, akkor 2-3 naponta töltöd, esetleg homeoffice-ban napocskáról, vagy melóban napocskáról. Ezt senki se szánja családi autónak.

Igen, ez itthon nem "kici occó", ahol egy 3-6 milliós jópár éves mindenre is használható autó kell általában. (A beker ár mellé tessék odatenni, a jahát 1-2 éven belül még N fődarab került cserére.)

Tizenéve próbálkoztak ilyenekkel, de nem robbantottak bankot: https://www.vezess.hu/hasznaltauto-tesztek/2023/03/27/hasznaltteszt-mitsubishi-i-miev-hasznalt-auto-mitsubishi-i-miev-2009-2020-ha3w/

BMW is ezen gondolat alapján alkotta meg az i3at.

Ráadásul ezek akkor nagyon drágák voltak...

Már ébred az EU, meg az ipar lobbi lehet most már rálépett a főEU-okosok lábikójára. Lesz itt védővám, meg mindenféle okosság. Talán amire most lehet számítani, hogy a kereslet csökkenés miatt lesz némi áresés, de hát majd meglátjuk, mert a forintárfolyam nem segíti ezt.

Már most is vannak kínai autók Európában. Ami Kínában 6-7 mFt, az EU-ban 12-15 mFt.
Szóval az se lesz sokkal olcsóbb. Majd akkor lesz olcsóbb, ha lesz megfelelő mennyiség EV-ből (akkuból) és lesz verseny.
Mondjuk arra sem kell már sok évet várni, 2-3 év és itt lesz.

A kínai dömping szerintem hamarabb fogja a drágább autók árát lejjebb húzni, mint az olcsóbbakét.

Kínában évek óta kapni 6-10 ezer dolláros szinten is EV-t. Persze fapadosabb, gyengébb... 
Európába hozva mindjárt vastagabban fog a cerka. Eleve sokkal szigorúbb előírások vannak, plusz a kereskedőhálózatnak nem érdeke az olcsó ár, mert akkor jóval kisebb lenne a jutalékuk rajta, kevesebbet keresnének. Szóval, amíg kínai kereskedőhálózat, dömpingáron nem fog bejönni, addig a nyugati kereskedők drágán fogják adni a keleti kocsikati is a gyártási árhoz képest. Vagy be sem hozzák eleve őket. Ha pedig mégis bejönne kínai hálózat, idővel az is feldrágul.

Tudom, gyenge hasonlat, de meg lehet nézni a számítógép memória modulokat. Pár évente elszállnak az árak és akkor minden boltban megjelennek az oem gyártók saját márkás cuccai, miközben az ismertebb brandek 2-3x áron futnak. Aztán ahogy lemennek az árak, szinte teljesen eltünnek az oem-ek és hirtelen mindenki a hájpolt márjákból tölti a készletet. Nem hiszem, hogy mindenki gamer és ne lenne piaca az olcsó ramoknak. Szimplán csak jobban megéri a kereskedőnek, ha a 2-3x akkora áron árult brand cuccokat árulja, mert azon több a jutaléka. Az olcsóból sem sokkal többet tudna eladni, de kevesebbet keresne rajta.

Egyszerűen arról van szó, hogy kényelmesebb kevesebb munkával, magasabb árakkal kereskedni, mint nagy mennyiséggel, pici árakkal.

Megnéztem a Citroen Oli-t ( Citroën Oli: Karton-megoldás! - Speedzone teszt https://www.youtube.com/watch?v=gHzvrUnGDAQ ) . Jópofa meg vannak benne tetszetős ötletek, de azért az, hogy a függőleges szélvédőt pozitívumként mutatja be: "nem rabol helyet a beltérből". Hogy fog ez 60-nál gyorsabban menni, mennyire lesz hangos, és mennyit fog fogyasztani? A ferde szélvédőt nem viccből találták ki, nem viccből olyan az összes autó: FIZIKA.

Az meg, hogy újrahasznosított anyagból van, az inkább csak marketing értékű. Az igazi kérdés az, hogy utána újrahasznosítható-e? Ha igen, akkor elismerem, hogy zseniális a szendvicspanel.

Szeretem a tanulmányautó stílust, amibe eszetlenséget is bele lehet tenni. Ha lehet életképes kocsit csinálni ezekből az ötletekből, akkor lájkolom. De a hurráoptimizmus, hogy meg van forradalmasítva az autózás, az még korai.

Nekem simán bejött az Oli :D Ha lehetne venni gondolkodnék rajta erősen :D

Hogy fog ez 60-nál gyorsabban menni, mennyire lesz hangos, és mennyit fog fogyasztani?

Nem nézted figyelmesen a videót, vannak előtte légterelő elemek amik a felfelé viszik a levegőt a szélvédőtől 11:50 kor ...

Ha lehet életképes kocsit csinálni ezekből az ötletekbő

Ez megint olyan, kinek mi az életképes ? Nekem simán Elvisz A ból B -be minél olcsóbban, arra a napi 40-50km átlagban. Ennyi. Másnak ez kevés lehet, de majd akkor vesz olyat ami neki jó ...

Amúgy elmondták már többször is, ha azt akarják hogy elterjedjenek az elektromos autók akkor hasonlóakat kell gyártani, minél olcsóbban. A háború utáni nincstelenségben is olyan kocsikkal motorizálták a népeket, mint a Citron 2CV, topolino es hasonlo olcso kicsi kocsok, nem pedig a 300SL merci es tarsai ...

Fedora 38, Thinkpad x280

Figyelmesen néztem, csak még 11:50 előtt kommenteltem (11:45-kor mint látszik). Közben kiderült, hogy 110km/h-ra korlátozták a végsebességét. Szerintem ez értelmetlen kompromisszum. Ha megnézed az eC3-at, ami egy valódi megvásárolható kocsi elvileg, na annál már el is hajították a függőleges szélvédőt (végsebesség eszerint 135km/h: https://ev-database.org/car/2039/Citroen-e-C3 ). Nem tudom elképzelni, hogy ésszerű lesz a függőleges szélvédő valaha is. Ha a légkondícionálást akarjuk csökkenteni, akkor legyen egy kivákuumozott (hogy ne tudjon párásodni) zárt tér egy ferde és egy függőleges üveg között. Vagy bármi más trükk, de mikor a légellenállási tényező századának töredékein harcolnak az elektromos autók, akkor nem lesz függőleges szélvédő sorozatgyártva.

>kinek mi az életképes ?

Pont az az életképes, hogy valóban működik és valóban olcsó és biztonságos sorozatgyártásban is. Ahogy a függőleges szélvédőről például kiderült, hogy ők maguk sem tartják életképesnek, legalábbis az EC3-ba nem került bele. Mily meglepő.

A szendvicspaneles karosszéria bekerült a sorozatba? Ezt a hosszú EC3-at nincs türelmem végignézni. Erről egyébként el tudom képzelni, hogy életképes lehet. A trabantnál is bejött a kartonpapír séma és tényleg gazdaságos volt ameddig nem kellett megszabadulni tőle :-) Ha most nem került sorozatba, akkor majd talán később fog.

C3 egy bloatware az oli hoz képest. A fuggőleges szélvédővel semmi gond, csillió lassú járműn van a mai napig teherautók dzsipek stb. Pont azért mert egyszerű praktukus stb. Ahol nem kell 150el menni nem érdekes. Ráadásul van jó pár előnye, olcsó a sík üveg, nem vesz el helyet, nem kell napellenző, mivel nem tud rajta úgy besütni a nap a kocsi se forrósodik fel stbstb, ezek nalam előrébb vannak mint az hogy jaj csak 110 el megyek. :D

Plusz a C3 telebaszták mindenféle szarral ahogy a többi autót, LCD minek ? Oli ba se raktak mert minek, Ülések beltér stb min ugyanolyan fos sokalkatrészes foszló szar mint minden más autóban ...

Ennek semmi köze az OLi hoz ... 

Fedora 38, Thinkpad x280

Az alapkövét az Oli megoldását használja: beépített telefontartó.

Tehát nincsen benne audió rendszer sem, hanem csak 2 BT hangszoró, és az tud szólni ami a telefondodról szól ? 

Az oli az olcsóságról rettenet puritán egyszerűségről. Kezdve onnan, hogy az ajtók is csereszabatosak (jobbos balos mind1, zsanért átrakod oszt jóvan), még egy ajtónyitó sincsen csak a bowdent húzod stb. 

Szerintem az Oli és a c3 ban annyi közös, hogy van rajtuk citron jel, meg 4 kerék ...

Fedora 38, Thinkpad x280

Szerinted miért nem került sorozatgyártásba valami Olihoz hasonló? Vagy még lesz csak ki kell várni?

Szerintem a jópofa ötletek egy része valójában nem gazdaságos, egy része pedig a gyártónak nem gazdaságos. Egy részét pedig nem merik meglépni mert félnek a bukótól. Például a kijelzőre valamiért minden gyárnak kattanása van, hogy mennél több annál jobb. Pedig ki tudja lehet, hogy el lehetne adni anélkül is minimális analóg műszerezéssel. Szerintem 1-2 kijelző kötelező ahhoz, hogy engedélyt kaphasson a kocsi, azt a minimumot csinálnám meg analógból: sebességmérő, néhány visszajelző lámpa, üzemanyagszintjelző. Fűtés, hűtés tekerői. Minden más mehetne a telcsire.

Szerinted miért nem került sorozatgyártásba valami Olihoz hasonló? 

Egyértelmű, hogy itt az EU-ban nem lenne igény rá. Ha megnézed a szegényebb régiókat ott mennek  a hasonló puritán olcsó autók (ott főleg azért is olcsók mert a biztonsági tényezők sincsenek benne). 

Egy jómódú német/francia/norvég stb nem fog ilyet venni a tesla/bmw/renaultja stb helyett. Neki túl fapad/ciki stb, a fenntarthatóság meg kb mindenütt bullshit ...

Fedora 38, Thinkpad x280

Azért a Dacia sikere (tőlünk nyugatra) azt mutatja, hogy igény van egy olcsó és praktikus családi v ütni-vágni való autóra. Mondjuk az nem a városi futkozó kutyaól méret és ezek szerint még nem tart ott a tudomány hogy villanyban ilyet értelmes költséggel és árral lehessen gyártani. De majd a kínaiak.

En nalam instant get lenne... Asszonypajtas ugyis kapacital hogy neki egyszeru utni-vagni valo iskolaba jaros auto kellene. Eszi a fejem egy Jeep Wrangler miatt... Ez pedig... Imadom, hogy egyszeru, nem kell sajnalni, gyereket ovodaba vinni es nyaron jonni-meni a kornyeken idealis... Kirakod a kojkot es elmesz vele csapatni, jatszani... Meg kirandulni is nagyon klasz... hitelkartya telefon, egy overnight-bag es gyerunk jatszani...

2010-es evjaratu Grand Cherokee-val jarok - a a csaladi jatszos... Seemi erteke nincs de semmiert sem adnam... tobb mint 350.000 van benne keresztul-kasul mentunk vele Europan. A legjobb benne hogy barhova megyunk csak leterunk az utrol es tokon-babon at megyunk... Ameddig mukodik hajtani fogom - ha ujra akarnam cserelni akkor 15+ folott kellene keresnem es guta utne meg hogy megkarcolja az ag, felakad stb... A Jeep-nek semmi baja, egyszer volt nagyobb szerviz - belso olajhuto csere amiert szet kellett pakolni a motort de egyebkent koszoni szepen jol van... Megkap mindent amit kell es just  works4me...

Sok jelentősége nincs. A mezőgazdasági gépek, munkagépek, fuvarozás vastagon gázolajos. Azokat nehezen cserélik le. A finomítás meg olyan, h nem tudnak csak dízelt finomítani, úgyhogy lesz benzin is. Maximum ha sok lesz a vellany autó, akkor olcsó lesz a benzin, mert kissebb lesz rá kereslet. :)

Oroszország tavaly 4.817 millió tonna benzint és 35 millió tonna gázolajat exportált.

Mindenféle egyéb szándék nélkül azért pont Oroszország mert ezt pont egy másik cikkben olvastam a kiszamolo.hu -n.

Ha máshol is ez az arány, akkor azért az érződik, hogy van honnan csökkennie gázolajnak. És az is látszik, hogy ha a benzines személyautók holnaptól eltűnnének az még nem oldaná meg a közlekedésben elégetett fosszilis üzemanyagok problémáját. 

Amikor a kötött talajt törik fel a többszáz lóerős gépekkel, és nyakra főre kapják rá a támogatást, meg óbégatnak ”jajj az ukrán gabona olcsó… most mi lesz?”, na ott kéne elgondolkozniuk az illetékeseknek, hogy miért is kell azon a talajon támogatni a szántóföldi művelést!? 

Az EU-ban azért támogatják a földművelést, mert egyfelől a világ többi részével nem versenyképes, másfelől meg jelentős számú embernek ad munkát, és számottevő szavazóbázis. Szóval politika.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Az USA-ban évek óta csökken a kőolaj felhasználás, első sorban azért, mert benzinből évről évre kevesebb fogy.

Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb más országokban is eljön ez a trend, de csodálkozni fogok, ha már ebben az évtizedben bekövetkezik ez.

Bár az is igaz, hogy néhány nagy játékos el tudja billenteni a mérleg nyelvét. Ha az USA után pl. Kínában is eljönne ez, és az EU-ban, akkor az már észrevehtő változás lenne. De nem tudom. Kína szerintem nincs még közel ehhez a ponthoz, de simán tévedhetek. Nem ismerem ezt a területet.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Kínában meredeken az ICE értékesítés, és exponenciálisan nő a kínai EV-k eladása, és a kínai Tesláé is.

nekik nincs utban a fullosan kiepult ICE gyarto + szerviz-ipar. Rengeteget szamit, hogy most futtatjak fel az ipart, igy persze a legujabb tech-et hasznaljak -- vagyis rogton EV-t. Azt is allami tamogatassal + helyben olcson es konnyen elerheto alkatreszekkel. Johogy foldbe dongolik a nyugati gyartokat!

A Teslákat meg épp tiltják kifelé.

A Teslák teli vannak kamerákkal. Vannak szép számmal olyan helyek (pl. minden olyan ingatlan, ami a hadsereg tulajdona), aminek a közelében tilos fényképezni. Valaki kitalálta, hogy a Teslákkal akárki (vagyis az USA) le tudja fényképezni a katonai ingatlanokat, így kitiltották a Teslákat.

Valahol logikus lépés. Kb. ugyanaz, mint amikor a gyárlátogatáskor le kell adni az összes fényképezni is tudó telefont.

Érdekes továbbgondolni, hogy vajon Kína azért feltételezi, hogy az USA biztos megfigyelné az autók kameráin keresztül a mindent is, mert mindenki magából indul ki és nekik ez a normál gyakorlatuk a saját (állami) cégeik által előállított autók kameráival (és persze más eszközökkel is).

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Az olaj elfogyásához egy gondolat. Valószínű olyan tartalékok vannak, hogy ilyen ütemű felhasználással is kb. sok száz évnyi van bennük. Viszont valamilyen értelemben el fog fogyni, mivel jó része olyan mélyen van, hogy adott technológiai szinten nem költséghatékony a kitermelése. Úgyhogy valóban rá kell ugyan menni az alternatív üzemanyagokra, EV-kre, ez nem vitás, de nem kell olyan élesnek lennie a váltásnak, mint sokan már egy ideje riogatnak vele.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Szerkesztve: 2023. 09. 26., k – 05:49

Tessék mondani, a hungarian Unix portálban a középső szó már az autóalkatrész kereskedésre utal? :D

Na, az RTL Klub ma foglalkozott a kérdéssel.

Kiderült, hogy

  • nálunk nem lesz üa. hiány, ránk nem vonatkoznak a szankciók
  • a szankciók miatt az oroszok inkább keletre adnak el
  • Nyugat-Európában van hiány (nem merték kimondani, hogy a szankciók miatt ... nem :D)

Szóval kiderült, hogy a szankciók valójában működnek. Csak visszafelé sültek el. :D :D :D Európa tökön lőtte magát.

trey @ gépház

Ugyan... Még több száz évre elegendő a fosszilis üzemanyag, és ahogy az emberiség létszáma növekszik, egyre többet, és többet is használ belőle.

A gond az, hogy ebben a formában már nincs több száz évünk. A kényelembe fogunk belepusztulni. Nagyon hamar jönnek a mi éghajlati övünkön is a rendszeres nyári 50 fok fölötti hőmérsékletek, a 300-400km/h-ás szelek, a brutális szárazság, és vízhiány, éhínséggel karöltve, stb. Bár ne lenne igazam (sajnos azt kell mondjam, hogy megérdemeljük a sorsunkat). Néhány, hamar távozó embertársunkkal ellentétben, mi ezt még meg is fogjuk élni...

Fact check:

- az emberiseg letszama elerte kb. maximumat; afrika es india miatt meg fel fog menni 10 milliard korulire, de ennyi, utana mar csokken, minden tanulmany szerint (google)

- ilyen fogyasztas mellett nem lesz eleg "tobb szaz evre" a fosszilis energia; a jelenleg ismert, emberi aron (ideertve a kornyezetszennyezest, lasd palagaz) kitermelheto teruletek kb. 50-60 evre elegendoek.

- 50 fok a szaharaban van. MO-n a 40 - egynehany fokkal realisztikus ijesztgetni a jonepet.

- 300-400 km/h szel jo lenne, mert lenne ingyenaram :), de a valosag az, hogy a hurrikan ugy kb. 150-200 km/h -s szelt jelent.

 

A tobbi stimmel es egyet is ertek.

Szerkesztve: 2023. 10. 03., k – 20:50

Esetleg beszaratjak mar most az embereket, igy felgyorsitva az EV elterjedeset, majd azt modjak: bakker, de felgyorsult az EV-k elterjedtsege, ne banyassunk tobb olajat, hiszen mar nincs kinek eladni. (Az az de banyasszunk azoknak a gepeknek, amivel kitermeljuk az EV akkumlatorok es autok gyartasahoz szukseges nyersanyagot)Egy ongerjeszto spiralt szeretnenek letrehozni, szerintem ezert olvashatunk ilyen hireket. :)

Matteo Salvini közlekedési miniszter – mondta kedden az elektromos autók brüsszeli ostobaság.
     Salvini, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, azt mondta az Expo Ferroviaria vasúti show-n, hogy "a vonatok és a vasutak fenntarthatóságot és valódi ökológiai átmenetet hoznak, nem pedig az elektromos autók értelmetlenségét mindenkinek és minden áron, ami óriási ajándék Kína számára".
     Hozzátette: „Köszönetet mondok mindazoknak, akik a vasúti szférában dolgoznak, és akik az ökológiai átmenet igazi támogatói, anélkül, hogy munkások ezreit hagynák munkanélkülivé, akik ehelyett az autószektorban Európa őrült döntései miatt otthon maradnak”.
     Más megjegyzéseiben Salvini ragaszkodott ahhoz, hogy a világ leghosszabb függőhídjának finanszírozása a 2024-es költségvetésben szerepeljen a Szicíliát és a szárazföldi Olaszországot a Messinai-szoroson keresztül.
     (ANSA).

trey @ gépház

Maximálisan egyet tudok érteni Salvini citált véleményével. (Ha már annyira felülről kényszerítve akarnak az életünkön, a működő gazdasági-pénzkeresési módokon változtatni, akkor a transzhumán elképzelések alapján szárnyakat kéne adniuk mindenkinek, és nem elektromos négykerekűt.)

Az elektromos autók térnyerése nem korlátozódik Európára, az USA-ban és Ázsiában még hatványozotabb.

Nem az EU kényszeríti a lakosait erre hanem az emberek mindenhol az elektromobilitás felé fordulnak.

Ha Európa ebből lemarad, eltemetheti az utolsó iparágait, amiben a világ élvonalába tartózkodik.

Ezt kellene Salvininek összerakni, az ostoba kis fasiszta fejével. 

Nem a lakosait kényszeríti, csak a gyártókat. Pár festményt babkonzervvel leöntő, magát aszfalthoz ragasztó egybites tinin meg a hipsztereken kívül senki se venne elemes autót, ha nem korlátoznák az egész iparágat az EU-ban (a kis államok, mint Kalifornia csak követik a nagy gazdasági súlyú EU-t).

Az olajkorszak még ebben az évtizedben véget érhet.

Azert ebbe a szallitmanyozasnak is lesz nemi beleszolasa, kivancsi leszek 2030-ra hogy fognak allni a nem olaj/olajszarmazek alapu uzemanyaggal hajtott kamionok/hajok/repulok. Az, hogy a szemelyautok nagy szazaleka elektromos/egyeb alternativ energiaforrassal mukodik majd, csak egy szelete a piacnak.

USA 2021: szemelyautok+motorok 23%, konnyu teherautok 30%, vagyis amire most van kinalat, az nagyjabol az energiafelhasznalo dolgok kevesebb, mint fele.

https://www.energy.gov/energysaver/transportation-fuels

sok+ ... itt az áruszállítás lesz a töréspont

a vasút szinte teljesen villamosítható, talán a közúti áruszállítás is //német trolikamion kísérletek// de ...

már látom is a világtengereken újra kibomló fehér vitorlákat, hallom felhangzó vezényszavakat ... Mr. Baines orrvitorlát kurtíts ... és dübörög az Onedin klán ... hehe ...

vagy a Budapest-Madrid járatot, ahogy felcsőrlés után +tekeri az első termiket, aztán a többit, majd beledelfinez az Alpok felett néhányba, hogy időt nyerjen ...  :) nem

//vitorlával 1ébként papíron el lehet jutni Madridig, de csak  max ketten, és csak jó időben, délelőtti indulással estére már borozgathatunk is valamelyik teraszon :)//

Az árufuvarozásnál a háztól házig téma a nehéz, ezért lett kamiontenger, mert a vasúti átrakás nehézés, illetve drága (volt). Ehhez bazinagy rendező, illetve átrakó pályaudvarok kellenek (lásd az elhagyatott Rákosrendezőt, érdemes megnézni gugli térképen megnézni mennyi látszik belőle, mert 2x akkora volt). Ezen meglátjuk mennyire segít az automatizáció, az okoskonténer, meg a csereszekrény. A vasútvillamosításban ettől függetlenül nagy a potenciál, de ahhoz energia is kell ám valahonnan, ami a víz, atom, szél, nap négyesen kéne nagyon jelentős részben múljon, illetve részben lehet akkumulátoros üzem, de akkor meg az a baj.

A repülésben ott vannak a sharklet, winglet és más trükkök, amivel 5-10% nyerhető, illetve az egyre hatékonyabb hajtóművek. Egyszerűen a piac nyomása miatt egyre hatékonyabb eszközöket kellett kihoznia a gyártóknak.

A hajózásban valóban kezd visszajönni a vitorla, illetve annak valamilyen modern formációja. Ezt perpill úgy képzelik, hogy a hajó valahogy eléri az utazósebességet (nem mondanám, hogy gyorsít), ez akár lehet földgáz vagy villanyos üzem (egy hajón van hely bőven napelemre, illetve alternatív szélgenerátorra, meg akksira), és a sebesség tartása már teljesen, vagy jelentős részben vitorlás lenne, legalábbis optimális esetben. Valszin százalékosan nagy megtakarítás lenne elérhető.

Szóval ez nem a klasszikus vitorlabontás: https://www.youtube.com/watch?v=EVdVGniJNgU

Az, hogy a szemelyautok nagy szazaleka elektromos/egyeb alternativ energiaforrassal mukodik majd, csak egy szelete a piacnak.

Nem ellentmondani akarok, csak hozzáteszem, hogy pl. Londonban a helyi buszok átállítása is folyamatosan (de azt nem mondom, hogy gyorsan) zajlik. Vannak hibrid buszok és vannak teljesen elektromos buszok is. Meg a városi könnyű teherautók közül, amiket pl. áruszállításra, csomagok terítésére, stb. használnak, szintén egyre több elektromos.

Szóval nem csak a személyautók működnek majd a közeljövőben már elektromos / alternatív erőforrással. De persze azért lesz még elég sok olyan jármű, ami nem elektromos.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Kisáruszállítókhoz városban ideális az elektromos hajtás: https://villanyautosok.hu/2023/10/24/megujulnak-a-stellantis-csoport-teherautoi/

Villanybusz program Magyarországon is van. Teljesen jó megoldás ahol nem megy vagy mehet troli: https://villanyautosok.hu/2023/10/31/tizmilliokat-sporlnak-a-volan-villanybuszai/

Az EU-ban kb kétszer akkora a szállítmányozás co2 kibocsátási szintje mint a magán és kereskedelmi szektoré. Tényleg arra kéne koncentrálni, mert lehet hogy a pógárt az nyugtatja, hogy elektromos rollerrel gurul meg nem lesz annyira büdös, csak nem itt van az igazán nagy fejlődési lehetőség. :)

itthon ez annyira nem prio, hogy a nemreg csilliokbol osszerakott szeged-vasarhely tramtrain konkretan ugy mukodik, hogy szegeden belul a villamos halozatrol jon a delej, aztan amikor kier beizzitjak a dizelmotorokat.
bizonyara lehetett volna egyszerubb/olcsobb motorkocsikat is csinalni, ha nem kellett volna a ketfele hajtast is belerakni :)
<25km palya villanyositasarol beszelgetunk...
az mar emlitesre sem melto, hogy elfelejtettek beletervezni a koltsegvetesbe a villamos halozat boviteset, igy az elso idokben a varosban is dizeleztek, nem birta a plusz terhelest :D

Mérnök ilyet nem szokott elfelejteni. :) Nem azt mondom, hogy az említett konkrét eset ilyen, de hazánkban szinte minden az un "szegénységi bizonyítvány" esete inkább, amikor az van, hogy aaaaaaaaaaaannyi pénz azért nincsen rá, hogy minden jól/teljes körűen legyen megcsinálva, hanem variálunk az olcsóbb öszvér, torzszülött, stb megoldásokkal vagy Valakinek "jobb" az úgy.

...minden az un "szegénységi bizonyítvány" esete inkább, amikor az van, hogy aaaaaaaaaaaannyi pénz azért nincsen rá, hogy minden jól/teljes körűen legyen megcsinálva, hanem variálunk az olcsóbb öszvér, torzszülött...

A HS2-ról beszélsz?

The scheme has been become controversial due to delays, cost increases and, more recently, decisions from central government to scrap sections of the line. In November 2021, a separate arm of the line originally proposed to link Birmingham and Leeds was removed from the plan.2 

Then in October 2023 Rishi Sunak used his party conference speech – in Manchester – to announce that the government was also cancelling the Birmingham to Manchester leg.

https://www.instituteforgovernment.org.uk/explainer/hs2-costs#:~:text=T….

 

...hazánkban...

Ja nem, csak már megint hungarofób vagy.

Ők többé profit veszteséget nem hajlandók lenyelni. Ez mondjuk érthető. De ennek az emelésnek rájuk is lesz hatása. 

Úgy tudom, hogy az embereknek mindig jót akaró EU kötelezi erre az  adó emelésre a kormányt.

Ez nem teljesen így van. 

 

Az EU előírása szerinti jövedéki adó minimum jelenleg 359 euró/1000 liter az ólmozatlan benzin és 330 euró/1000 liter a gázolaj esetében. Ha kormány által a költségvetés tervezésénél alkalmazott 385 forintos euróárfolyammal számolunk, akkor 138,2 illetve 127 forint jövedéki adó minimumot kellene érvényesíteni, tehát 17-18 forinttal kellene emelni a jövedéki adót. A Népszava szerint túladóztatják az autósokat a 32,5 forintos jövedéki adó emeléssel azzal, hogy a kormány 425 forintos euroárfolyammal számol *.  

Ha valóban az EU jövedéki adó minimum elérése érdekében emelné a kormány az adót, akkor nem csak nem 425 forintos árfolyammal kellene számolnia, hanem az árbevétel arányos 4,5%-os kiskereskedelmi adót is átcsoportosíthatná a jövedéki adóba. A jelenlegi 640 Ft/liter üzemanyag árban literenként 22 forint kiskereskedelmi adót fizetnek a fogyasztók, amely meg is haladja a korrekt árfolyamon számolt EU jövedéki adó minimum elérése érdekében szükséges mértéket. 

A 32,50 forintos jövedéki adóemelést tehát nem az EU kényszeríti ki, hanem a költségvetési hiány mérséklése érdekében szükséges 240 milliárd forintos bevétel növelés (190 milliárd jövedéki adó + ennek 27% -os ÁFA hatása, 50 milliárd forint) miatt vezeti be a kormány.

 

 

Annyit hozzátennék, hogy ma Hernádo Zsolt már 41 forintos eelésről beszélt.

- Indítsd újra a gépet! - Az egészet? - Nem, a felét...

Pénteken tankoltam, integettem a benzinnek, ahogy zubogott befelé.

trey @ gépház

Szerdán jelentősen csökken a benzin és a gázolaj ára is. Előbbi literenkénti ára bruttó 5 forinttal csökkenhet, míg a gázolaj várhatóan bruttó 8 forinttal lehet majd kevesebb a hét közepétől – írta meg a holtankoljak.hu. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulhatnak: 

  • a 95-ös benzin 605, míg
  • a gázolaj 631 forint lesz literenként.

Akárhányszor egy hülye itt a benzin megszűnéséről beszél, mindannyiszor csökken az ára. Csak így tovább! :D

trey @ gépház

Kik azok az önök? ;-)
// Aki ellenzi a kormány atomerőmű politikáját?
// Aki ellenzi a kormány szélerőmű politikáját?
// Aki egyetért a kormány naperőmű politikájával?
// Aki egyetért a kormány migráns politikájával?
// Aki egyetért a kormány elektromos autó politikájával?
// Aki egyetért a kormány LMBTQ politikájával?

Egyébkén igen, örülök neki, hogy megszűnt.
Talán jó szándékú, de irtózatosan rossz megoldás. Kb., mint a rezsivédelem.

Valakinek gyanús a matek: https://index.hu/gazdasag/2023/11/07/uzemanyag-uzemanyagar-benzin-dizel-arak-csokkenes-mol-nagy-marton-energetika/

 

Csak nem megint a benzinfogyasztást támogatják? (Majdnem EV támogatást írtam, de az itthon ritkán szokott lenni) Az anomáliák  meg beindítják a tanult reflexeket...

Szerk: ugyanazt a cikket linkeltem :)

Minmeghalunk! :) :(

https://velvet.hu/checkout/2023/11/07/vilagvege-szuperszamitogep-joslat/

Spoiler:

A szuperszámítógépek által generált éghajlati modellek alapján megfogalmazott jóslat szerint a fosszilis tüzelőanyagok használatának megszüntetésével kerülhetjük el a katasztrófát, ám fel is gyorsíthatjuk annak eljövetelét, ha növeljük ezeknek az anyagoknak a használatát.

Szerkesztve: 2023. 11. 13., h – 17:57

10 és 20 forintos áresés jön szerdán a benzinkutakon

A benzin nagykereskedelmi ára 10 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 20 forinttal csökken, írja a Holtankoljak.hu. Szerdától tehát a kutakon a 95-ös benzin 587 forint/liter, a gázolaj pedig 606 forint/liter áron lesz hozzáférhető. Az üzemanyag ára a szeptember közepi csúcsok óta lassú csökkenésnek indult. A benziné a július közepi, a dízelé a július végi szinten van. A csúcs elérése óta mindkettő ára nagyjából 11 százalékkal csökkent.

🤣🤣

Költsétek csak halálát, hadd olcsósodjon ...😄

trey @ gépház

Készülhetnek az ICE-sek, a a forint kedvező árfolyama miatt, további árcvsökkenés jöhet, és a dízel is beköszönhet 600Ft alá. Csupa jó hír, ez a magyar autósoknak!

Változik a benzin ára pénteken

December első napján a benzin ára bruttó 3 forinttal csökken, míg a gázolaj ára a héten már nem változik – írja a holtankkoljak.hu. Így az utolsó hónapot az alábbi átlagárakkal indítjuk

Muha :D Amióta a halálát költitek, folyamatosan esik.

trey @ gépház

én is kivárom, hogy normális áron lehessen elektromos autót venni. 2024-re azt jósolták, hogy 8 milla alatt már jók leszünk... mondjuk az 55 kmph / 80km hatótávú rollerek sem rosszak városi közlekedésre... mondjuk egy olyan országban élünk, ahol tiltják az erkélyes napelemeket... sok tényező van itt, ami befolyásolja, hogy mi éri meg éppen... de ja, ilyen orosz-ukrán meg izraeli-palesztin háborúk közepette nem is szeretnénk függeni senkitől, akinek olaja van. 

Szultán Ahmed el-Dzsabert a Cop28 klímacsúcs elnöke szerint nincs tudományos háttere annak, hogy a fosszilis energiahordozók visszaszorítása kell ahhoz, hogy visszaszorítsák a globális felmelegedést 1,5 C fokos mértékűre, és a fosszilis hordozók visszaszorítása nem eredményezne fenntartható fejlődést.

link

Az Egyesült Államok éghajlatvédelmi megbízottja John Kerry által jegyzett nyilatkozat szerint a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése érdekében 2050-re a 2020-as szinthez képest meg kellene háromszorozni az atomerőművek hálózatra kapcsolt áramellátó kapacitását világszerte.

[...]

A szombaton közzétett közös nyilatkozat aláírói között van a házigazda Egyesült Arab Emírségek mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, valamint Belgium, Finnország, Japán, Lengyelország, Svédország és Ukrajna is.

+ Magyarország is.

link

Akkor most?

Mégsem azért van meleg, mert a levegő CO2 szintje az ipari forradalom előtti 0,02%-ról 0,04%-ra nőtt? Vagy mert Szaúdi-Arábiában volt a klímacsúcs? :)

De akkor miért van meleg?

 

Eddig a műanyag szívószálat papírcsomagolásba, most a papírszívószálat műanyag csomagolásban találjuk.

Eddig lejött a kukak a műanyag és tetrapack palackról, már le kell tépni róla. Vissza lehet rá csavarni, hogy amikor kidobod, jó sok levegővel vigye el a kukásautó. Ha rajta a kupak, össze sem lehet préselni.

Általános iskolásként a tetrapack volt a környezetvédelem csúcsa. Ma csak úgy elégetjük, mert nem éri meg újrahasznosítani.

Megadóztattuk a műanyagzacskókat, mert ázsiában sokat szemetelnek, most 20ft a szakadós szar minőségű zacskó, amibe alig tudsz valamit rakni. Persze 1 zsacsiba 2 cuccot ne rakj, mert matematikai bűvészet a kasszásmarcsinak megoldani a lehetetlent.

saját szatyorba 6kg almát venni a sparban? Kitárázom, bepakolok, lemére, automata kassza meg nyíg, mert nagyobb a súlya 10 dekával. Éljen! Megoldás persze az elektromos autó, ami szar. Drága gyártani, az áramot nehézkes beletankolni és drága az akkutechnológia. De most pár ember megint meggazdagszik rajtunk, úgy, hogy életképes alternatívát nem nyújt a környezetvédelemre.

kevesebbet kellene fogyasztani.

1 kocsit vagy 20 évig nyúzni.

1 telefont addig használni, míg lehet. De lehessen már vagy 5-8 évig. Ne kelljen 6 havonta újat venni.

stb.

Nem tudom ki találta ki, és miért jó ez az új kupak trend. De hogy nem lehet csak erőszakkal eltávolítani a kupakot a palacktól az nagy buli. Kiöntés közben rendszeresen visszahajlik, és pompásan beterít a folyadékkal. Vízzel még hagyján, de pl. tejjel nagyon jó, csuklik is a kitaláló édesanyja.

Azt meg, hogy környezetvédelem címszó alatt a kereskedő rád terheli a csomagoló anyag árát, óriási ötlet. Várom, hogy mi lesz a következő.

Raklap bérleti díj, autópálya matrica, a dolgozók munkaruhája stb.: vannak ötleteim.

Nálam ez úgy működik, hogy most plusz egy dologra kell figyelnem. Nem veszek olyan szart amin ilyen nem levehető kupak van. Az hogy olyan a környéked, hogy csomó bunkó lakik ott, akik elszórják a szemetet, az egy másik probléma. A bunkók számát ez a fejlesztés nem fogja csökkenteni. 

Lesz helyette más amit el tudnak dobálni.

kihullik a gyerek a kezéből főleg ez.

 Amit a luxi és prémium ember nem vesz fel a földről. Magyarul szemetel. Csak tudnám mit kezdenek a kupak nélküli palackkal, amiben ezek szerint még folyadék is van.

göngyöleg visszaváltás indul, és érdemi betétdíjjal.

S az miben hoz változást. Csak annyit, hogy drágább lesz a sör. Visszaváltani csak sértetlen palackot lehet majd. Részegen ugyanúgy össze fogják gyűrni, s a csöves ugyanúgy nem fogja felvenni a földről, mert tudja, hogy hiába fizettek érte többet(papíron többet is ér), automata nem ad érte pénzt (ahogy a nyár közepéig működő alu gyűjtő automaták se adtak.) Szemét ugyanannyi lesz.

Ui: Állandóan a visszaválthatósággal jösz. A visszaváltható palacknak levehető lesz a kupakja?

Állandóan? Talán elsőre említettem. A hanyatló nyugaton, például szlovákiában, levehető kupakos volt, talán kevésbé volt kupak elszórva, és szépen álltak sorban a népek visszaváltó automatánál. A németeknél még kemény műanyagos visszaváltós történet is van, bár ott eleve az italboltokban üres rekesz sör be, teli rekesz sör ki alapon mentek többen, pedig nem voltam ott sokat. :)

A nemelválasztható kupak idei dolog egyébként, gondolom sorban mindenhol bevezetik, hogy csökkentsék az elszórást, könnyítsék az összeszedést.

Nyilván fejben dől el, de aki mennyiségileg sörözik, annak az 50Ft-ok fájdalmasak lesznek, pláne az inkább minimálbér közeli helyzetében. Sőt, aki olyan helyzetben van, ott értelme lesz összeszedni a palackot.

Szerintem a nem leeső kupak jó ötlet. Ha leöntötted magad, az amiatt lehet, hogy rosszul tartod.

Az szintén jó ötlet, hogy ki kell fizetni a csomagolóanyagot. Így mindenkin van egy nyomás, hogy az ésszerűbben csomagolt dolgot vegye. Több áru kevesebb csomagolóanyagban. Vagy akár csomagolás nélkül, egy időben csináltunk ilyet, ami sajnos kicsit elült, de lehetne újra brusztolni erre.

A kereslet tetőzése ugye, az nem a vége. :) Ráadásul ez egy kósza tipp még arra is, nem több.

Egyelőre a benzin/gázolaj ár szerencsésen alakul, mert a kőolaj ára USD 20-at esett szeptember óta. Meglátjuk majd hogyan alakul, mert ez nem ott gáz, hogy most 12 vagy 15k-t kell fizetni tankoláskor (bár sokan vannak akiknek probléma még ez is), hanem hogy ez szépen mindennek emeli az árát, mert valahogy sosem hallunk olyat, hogy óhát 280 (covid eleje), 480..., volt a cucc, és akkor húúhát itt külön kedvezményt adnak most épp emiatt.

Kutyát se érdekli, ha nem lennének tele az utak mindenféle földönfutókkal és azok romjaival, az többet is megérne.

Ezért is örülök, hogy a napi matrica nem lett olcsóbb az M1-re. Így is tele van mindenféle nincstelennel, román-bolgár szeméthordókkal. Az hiányozna, hogy még többen legyenek.

trey @ gépház

Hűbazzz, de kékvérű lettél. 

Tényleg! Észre se vettem! Azért fizetek évi 45 ezret a "matricáért", hogy ipari lomokat és román horrorkaravánokat kerülgessek 70-es tempóval ... Tényleg, ezt kell még súlyosbítani filléres napijeggyel, nincs így is elég baleset az M1-en pl. Nem lefele, hanem felfele kéne vinni a díjat. Az autózás egy luxus.

Utána meg sír a szád, hogy helyette a szép csendes lakóhelyeden húzza keresztül. 

Hogy mi?

trey @ gépház

FYI: Azért érdemes olcsón tartani az autópálya díjakat (elkerülő szakaszokat meg ingyenessé tenni), h a forgalom ne a városokon haladjon keresztül, mert úgy spórolnának. Ez egy. A másik, h meg lehetne nézni, h a környező országokban mennyivel olcsóbb. És nem azért, mert annyival jobban keresünk mi. Környezet szennyezés szempontjából sem lenne utolsó, ha aki csak megteheti fizikailag, az a pályán menne, és nem elkerülné azt. És ott van még a szálló por, valamint a városok levegőjének minősége, és a zajterhelés is. Szóval, én inkább valami jelképes díjat szednék, éves matrica mondjuk 10e, és azt kb minden autós meg is venné.

Szerk: az meg a világ szégyene, h az m0 az még mindíg nem megy körbe.

A napi matrica ára nem befolyásolja a folyamatosan romokkal ingázókat, mert megfizetik az éves vagy havi autópálya használati díjat (e-matrica), esetleg eleve a 10 napos a nyerő nekik. Aki itthon nagyriktán mozdul ki a szétesés határán levő fémdarabjával, azt talán visszatartja az autópályától, de lehet, hogy eleve nem olyan bátor, hogy felhaladjon.

Egyébként az idei éves országos díj 49+k pénz, jövőre pedig 57 260 lesz.

Ez egy német brémium! :D

Ugyan ott gyártják ahol az Audit. Ezért ez egy igazi brémium! :D

4 hónapja hirdetek egy Golf TFSI brémiumot, de a kutyának sem kell. Hol vannak az ICE vásárlók!? Már azon gondolkoztam, hogy betolom a Dunába!

4 hónapja hirdetek egy Golf TFSI brémiumot, de a kutyának sem kell.

Ugye az dizel? Mert dizelt en sem vennek :) A jelenleg elerheto opciok kozzul benzines vagy PHEV aminek van ertelme.

Hol vannak az ICE vásárlók!?

Intercity Express, commonly known as ICE, de ugy latom kb. 30 masik jelentese is van az ICE roviditesnek. Javaslom helyette a BÉM roviditest :D

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Számos jel utal arra, hogy a várva várt villanyautó-korszakban sokkal ritkábban fogunk autószerelőhöz járni, és a sárga angyal álla is felkophat a dologtalanságtól.

 🤣🤣🤣🤣🤣

Az üzemanyagon spóroltak volna, aztán jött a motorhiba

😂😂😂😂😂

Szinte nem is tud mi elromlani egy villanyautóban, gondolná az ember.

🙄 🤦‍♂️ 🤣🤣🤣🤣

Brigittának nem volt oka kételkedni abban, hogy a következő években jóformán csak az akkumulátortöltésekre kell figyelni, mielőtt valaki útnak indul az autóval.

🤣🤣🤣🤣

Amikor egy villanyautót saját hálózatról és nem valamilyen drágább nyilvános oszlopra csatlakoztatva töltenek, bármilyen benzines vagy dízelmotoros autónál kevesebbe kerül az üzemeltetése.

😂😂😂😂😂

Csakhogy a villanyos Golf idén augusztusban furcsa, fémes súrlódó hangot kezdett hallatni gyorsítás közben, ezért olvasónk a nyíregyházi Autó-Széles Kft. márkaszervizéhez fordult (a közelebbi debreceni VW-szerviznek nem volt azonnal szabad kapacitása).

🍿

Az Autó-Széles szerelője augusztusban próbaútra ment a Golffal, hogy ellenőrizze, valóban rendellenes hang jön-e gyorsítás közben a motorból, majd műszerrel is átvizsgálták, ezután pedig leeresztették a hajtóműolajat.

😲 🍿

Fémtörmeléket találtak a leeresztett kenőanyagban, ami a szerelő szerint azt jelentette, hogy az olajcsere hosszú távon nem oldaná meg a problémát. Így a teljes e-motor cseréjére adtak árajánlatot Brigitta cégének.

😲

A márkaszerviz elfogadható áron dolgozik az ajánlat szerint. Mindössze 140 ezer forintot kérnek a hajtóegység ki- és beszerelésééért, további 70 ezer forintba kerül a számítógépes diagnosztika, 18 ezerbe a hűtőfolyadék. Ugyanakkor bruttó 4 millió forint lenne az új villanymotor és a hajtás egyéb elemeinek ára, amelyeket valamiért egyetlen cikkszámmal azonosítanak a Volkswagen alkatrészrendszerében.

😲

Ez azért különös, mert amikor az e-Golf a márkaszervizbe került, és megállapították a hibát, kiderült az is, hogy előzőleg kimaradt a 60 ezer kilométernél kötelező karbantartás.

🙄

a cég szerint a méltányosság előfeltétele, hogy az érintett autó összes karbantartási teendőjét a gyári előírások szerint, VW márkaszervizben végeztesse el a tulajdonos.

🍿

Olvasónk e-Golfja a cikk írásának időpontjában több mint négy hónapja áll használaton kívül. Brigitta vállalkozása továbbra is fizeti a havi nettó 100 ezer forint lízingdíjat és a Volkswagen közterheit, az autót viszont legfeljebb motorhibásként, erősen nyomott áron adhatná el a lízingcég engedélyével – és akkor is csak abban az esetben, ha ebben az állapotban egyáltalán lenne rá vevő.

☹️

A szerelő szerint erre az lehet a magyarázat, hogy a villanyautó magasfeszültségű hajtóegységének megbontása speciális szakértelmet igényel.

🍿

 

#nemromlikel #sokkalegyszerűbb #nemkellszerviz #nemkellgyáriszerviz #csaknyomnikellneki #mindenhappymindenjóháromlábútélapó #evtmindenkinek #másodpiaconnemlesznekgondok #adízelmégmindigmenne

trey @ gépház

A kötelező karbantartás egy archaizmus amit az autógyárak és szakszervizek próbálnak átörökíteni a villanyautókra is. Legtöbbször csak egy fékhatásmérés és egy pollenszűrő csere. Hajtóműolaj csere se túl gyakori dolog nálam 120e kmenként van előírva.

Rossz világ jön rájuk, ha a független szervizek tizedáron megoldják a problémákat. Csapágycsere probélma más EVnél (pl Hyundai IONIQ) is van és élelmes vállalkozók tudják cserélni töredék költségből. Ezeknek az első második generációs villanyautóknak a gondjai a gyártói tapasztalatlanságból származnak. Ezekre vannak már megoldások. Ha a gyártók ezeket javítják a jövőbeli modelleknél tényleg kevesebb gond lesz az EVkkel. (Nem véltelenül próbálkoztak gyártók máshonnan bevételi forráshoz jutni az autók eladása után is ha a szervízbevételek kiesnek. Példa BMW.) Itt nehezebb a gyári alkatrészekkel kizárni a függetleneket mert egy villanymotort sokan tudnak javítani. (Sőt vannak akik meghajtóakkut is cserélnek)

 

Ha tényleg csak csapágy akkor olcsóbban megússza mint egy dízeles a turbó cserét ;-)

Elolvastad a cikket? Ha megcsináltatta volna hivatalosan szervizben a kötelezőt, akkor méltányosság vonatkozott rá. Így meg baszhatja. Mehet gányoltatni a Mekk Mester EV Javító KTSZ-be ... Nagy buli lesz :D

Brigitta ügyes cégvezető volt, kibaszott az ablakon 9 mihályt, elkummantotta a 60 ezres szervizt, majd amikor benézett a ló az ablakon emiatt és elhajtották a halál faszára, tág szemmel csodálkozik.

Javasoljatok mindenkinek ilyen jó tippeket, amiket szoktatok :D

trey @ gépház

Azt benézte. Nekem is elfelejtették a Citroenbe beállítani a szervízintervallum visszajelzőt. (ettől még én viszem szorgalmasan évente - pedig a karbantartási terv az első éves után csak 40ekm/2évenkéntit ír elő) Mondom is nekik, hogy állítsák már be. (visszahívásom van ECU firmware frissítésre holnapra 😊) Szerintem gyártáskor még fogalmuk sem volt a szervízintervallumokról mert nem volt tapasztalatuk...

 

Ezek a szervízek nem mekk mesterek. Sok szempontból profibbak mint a szakszervizek mert sokkal több villanyautót láttak és szereltek.

Azért a gyártó is megéri a pénzét - egy elektromos motorért elkérni ennyit... ehhez pofa kell...

 

A jó tippet már megkapta, megy solymárra és megcsináltatja a megspórolt benzinpénzből...

De, ezek Mekk Mester BT-k, a gyári szervizben gyári, új fődarabot cserélnek, a végén egy gyárihoz közeli javított eszközt kapsz. Közelit, mert nem lesz már olyan, mint a gyári sose.

Mekk Mestereknél pedig megy a "kreatívkodás", javítgatás, foltozgatás, bontószökevényekből beépítés stb. mert oda olyanok mennek, akiknek nincs pénzük a gyári javításra és nyilvánvalóan (a gyárihoz képest) apró számot szeretnének a számlán látni.

Egyébként, meg új autót kell venni, azt rendesen kell használni, elvinni az előírt szervizekre és időben eladni. Ez a titka a problémamentes autózásnak. A harmadik autómmal csinálom ezt, #worksforme

trey @ gépház

EVkről beszélünk amit bizonyos gyártók mostohán kezelnek szerviz szinten is. EVkről beszélünk ahol magas árakat is megfizetnek a tulajdonosok. (Csak a madárnak nézés már nem fér bele)

Ebben az esetben akár a gyártóinál jobb is lehet a javítás. (Hiszen az is lehet, hogy a konstrukció hibás - alultervezett)

A módszerek teljesen jó, csak sokan nem tudják megfizetni. (Én is újautózok egy ideje)

EVkről beszélünk ahol magas árakat is megfizetnek a tulajdonosok.

:D Persze. Brigitta is megfizette. A 60 ezres szervizt is elkummantotta, mert olvasta a jakuhuszártól meg a többi észlénytől, hogy ezeket nem kell szervizelni. Így legalább "spórolt", de a végén mégis drágább lett. Ahogy szokott.

trey @ gépház

Nem vagyok biztos benne, hogy ezt a kockázatot tudatosan vállalta be a kötelező szervíz elmulasztásával. Azt is el tudom képzelni, hogy simán elfelejtette. (de azt is, hogy szándékosan hagyta ki hiszen minek is...) Ha szándékosan hagyta ki akkor már el kellett döntenie, hogy gyártótól független szervízbe viszi ha gond lesz. (különben mint az eset is mutatja drága mulatság lehet a vége)

Azt azért vedd figyelembe, hogy a hasonlóan döntők közül mindig csak azokról hallasz/olvasol akik megszívták. Az is lehet, hogy a többség nem szívta meg és irkál mindenfélét mindenhova, hogy nem is kell szervíz mert #worksforthem

Nem vagyok biztos benne, hogy ezt a kockázatot tudatosan vállalta be a kötelező szervíz elmulasztásával

110% biztos vagyok benne. Nincs olyan, hogy egy ilyet elfelejtünk. Évek óta felhív/levelet küld a Porsche vagy a VW forgalmazó a kötelező szervizre felhívva a figyelmed. Nekem be van állítva a hivatalos győri szerviz, amit választottam, már a lejárat előtt küldik az időpontjavaslatokat.

Pontosan azért, hogy egy kilométerrel se lépd túl az előírást, inkább vidd előbb, ha nem vagy biztos benne, hogy odaérsz, mire átfordul. Mert arra allergiás a gyártó és el is hajt a faszba. Ahogy az a cikkben szerepelt. Egyébként, helyesen.

Akinek nincs pénze banánra, ne tartson majmot.

trey @ gépház

Azért azt lássuk be a karbantartás elmaradása technikailag semmilyen viszonban nincs a hibával. Egy pollenszűrő cserét mulasztott el. Arra is hivatkozott, hogy nem kapott értesítést - legalábbis a kocsi nem jelezte a karbantartást. A gyártó viselkedése ebben az esetben nem hozta meg a kedvem, hogy VW vagy társmárkát vásároljak valaha is...

Nálam nem szoktak nagyon beszólni ha a pár km-errel később viszem a kocsit (Citroen). Ahol gyorsan gyűlnek a kilométerek ott hamar túl lehet lépni az előírt kmt ha a szervíz csak 3 hétre ad időpontot. (persze a 9000 az már nem kicsi túllépés)

Lényegtelen. Hol húzzák meg a határt? Van olyan kókler, amelyik a kötelező olajcserét kummantja el, majd amikor a motor beállt, megy reklamálni.

Ez különbözteti meg a Faluvégi Jancsi BT-t az autójavítótól. Az autó appjában kiválasztom a nekem tetsző hivatalos szervizt, amivel az autó lekommunikálja, hogy mi a fasz baja van, a szerviz meg hív egy időponttal, hogy mikor mehetek. Leteszem, karbantartják, elhoznom.

Nem járkálok Rutin Jancsihoz, aki majd berhel valamit.

A "nem kommunikált az autó"-ra .... jah, garanciaidő alatt ingyen van a kocsiban a kommunikációs csomag, utána meg arra is elő kell fizetni 🤷‍♂️ Gondolom, Ócsójánosnénál az is lejárt :D Lehet, hogy csak be kellett volna fizetni azt a néhány eurót az app-ban/webshopon az adatforgalomért :D

Mindenki hülye ... rajta kívül.

trey @ gépház

Baszki, már a 20 évvel ezelőtti Skodám is kibaszta a "Service" feliratot a kilométerórára, pedig nem volt benne, csak egy sima mátrix kvarc kijelző :D

Akkora kammantást, hogy nem szólt :D Egy villanyautó ... 2023-ban :D

trey @ gépház

De lehet csak egy villáskulcsot tesz ki. Megszokja idővel, meg nem is nézi. Szóval, nekem egyátalán nem kamu szagú. Ettől független így járt, lehet csengetni a zsetont, vagy eladni hibásan. Nem kell olyan drága autót venni, aminek a javítását nem tudja kifizetni, az teljesen általános, h egy használt autóra a vételi ár felét rá lehet locsolni, pedig alapvetően jó állapotban van. Ilyen szervíz-alkatrész árak vannak.

De lehet csak egy villáskulcsot tesz ki.

ROTFL

Megszokja idővel, meg nem is nézi.

:D :D Cégvezető Brigitta hordja a szervizbe a céges csapatós (9 milliós használt VW az az) autót és nem tudja mi mit jelent? Nincs egy flottamenedzser, gondnok, portás, aki leolvasná neki? Ha a mosógépe ír ki valamit, azt sem tudja értelmezni? :D

Nem kell olyan drága autót venni, aminek a javítását nem tudja kifizetni,

Nem kellett volna "sose kell szervizelni" használt villanyautót venni a vélt spórolás felételezés miatt.

trey @ gépház

Szerk. Ja látom fentebb már kivesézték...

Kis szines ehhez:

https://telex.hu/techtud/2023/12/07/volkswagen-golf-villanyauto-elektro…

Egy cikkszámon van a komplett motor a VW-nél 4,3M ért.

Miközben a márkaszervíz is elismeri, hogy valószínűleg csak egy csapágyat kéne cserélni.

Környezetvédelem a csúcsra járatva.

Mondjuk azt sem értem hogy lehet egy VW-re két év garancia.

Egy Dacia-ra is 5 évet/100e km-et adnak manapság.

4 év általános garancia, amiből az első kettő extra ún. Audi CarLife Plus garancia.

https://wwww.audi.hu/szerviz-es-tartozek/garancia

Vagyis nem kevesebb, hanem több

  • Gyártói Audi CarLife Plus Általános garancia 2 év* gyártói + 2 év**
  • Fényezésre 3 év* gyártói + 1 év**
  • Átrozsdásodásra 12 év*  * km korlátozás nélkül ** de max. a gépkocsi 200 000 km-es futásteljesítményéig (amelyik előbb bekövetkezik)

Jah, ez nem 80 000 kilométer, mint a Tesla-nal :D

trey @ gépház

El nem tudom képzelni, hogy mit lehet szopni egy garanciális, új autóval. :D

Peldaul hogy olyan hangosan sipolt fekezeskor, hogy nem lehetett lehuzott ablakkal kibirni, es ezt tobbszori szervizlatogatas sem oldotta meg. Ja, hat garancialis volt, vegulis nem fizettem a "javitasert", csak osszesitve hetekig allt a kocsi a markaszervizben, es miutan elhoztam, par napra ra ujra sipolt mint a kurvaelet.

Nekem nincsenek nagy elvarasaim egy autoval kapcsolatban, nem jaszkarizasra kell. Jovore mar eselyes, hogy cserelem az egyiket, majd meglatjuk, mi lesz. Nagy valoszinuseggel nem VW & co.

Próbáltál másik márkaszakszervizt? Egy féket nem lehetetlen megcsinálni. Ez nem márkahiba, ha az lenne, a VW konszern összes autója sípoló fékkel járna. Szar szervizt választottál. Üsd fel a szervizhálózat listáját és válassz másikat.

trey @ gépház

Az a baj, hogy a sztorinak ugyan lesz folyatatása, de azt már a kutya sem fogja leközölni, ami kb így néz ki: Brigitta elvitte az autót EV-s Ferihez, aki 40k munkadíj+45e anaygköltség árában kicserélte a csapágyat és freltöltötte a hajtóművet olajjal. Brigitta azóta boldogan megtett volna az autóval több 100e km-ert, ha nem romlik el a VW-ben megint valami...

Ez csak addig fog működni, míg EV-s Feri Z generációs hülye segédjét meg nem bassza az áram. Aztán rájön, hogy az EV biztonságos javításához szükséges műszerek, szerszámok, biztosági berendezések stb. stb. sok(márkától függően akár több mint 10) milliós költégét nem fogja tudni kigazdálkodni a fusiból. Akkor szépen elindulnak a számok felfel

Node ilyenkor hol van a fogyasztóvédő és fenntarthatósági unió, ami nem írja el a minimum 3-5 év garanciát, illetve a reális áron cserélhető alkatrészeket. Azért laptopot sem kell cserélni feltétlenül, ha tönkremegy a tápja, vagy a kijelző... Amíg irreális, illetve felemes javítási gyakorlaton akarnak pénzt keresni egyes szervízek (hogy ebbe mennyire vannak beletolva, az megint más kérdés), addig mindíg lesz egy valamilyen kék köpenyes szaki, aki majd jól megoldja. Természetesen biztosan van olyanból is sok, aki tudja mit és miért csinál, de az nem 10k forintért tesz majd csodát.

Márkaszervizben, eredeti alkatrészekkel?? Nem gondolnám, hogy filléres tétel. Rutinnak rutin, mert szükség van rá és gyakran előfordul.

A turbó csak példa volt. Vezérlés csere, kettős tömegű, stb...

Ne tegyünk úgy mintha a dízel és a benzines ne lenne szervizigényes. Csak azt már megszoktuk.

Kivéve ha nem viszed el megjavítani hanem az eladóval elkezdesz jogi csatározásokba belemenni hátha méltányosságból megjavítják. Ez viszi az időt. Már rég kész lenne, ha a javítás mellett dönt.

A márkaszerviz ajánlatát márkaszerviz ajánlathoz érdemes hasonlítani. Itt a márkaszerviz adott felháborítóan magas ajánlatot. Benzines, dízel használt/idősebb autónál a pár százezres javításokra alapban számítani kell. Ez az EVknél is így van pláne ha adott gyártó kezdeti próbálkozásáról van szó. Benzineseknél is vannak karbantartásigényesebb modellek ahogy az EVknél is. Általánosítani nem érdemes egyedi esetekből.

Á. Első autómat 3 éve adtam el szerelő havernak, mai napig sajnálom. Jövőre akartam megcsinálni OT-s rendszámosra, F Astra 1994-ből, valós 180ekm-el, töretlenül, végig garázsban tartott, hibátlan állapotban. Még a fűtött garázsban is ponyva alatt állt. Csak sajna kellett az insigniának a garázs.

A mai autók még véletlen sem készülnek tartósnak...

Azért nem minden új autó ilyen. Ha ma veszel egy új Hiluxot, az 30 év múlva is javítható lesz.

Jó eséllyel a legtöbb szívó benzines, turbódízel szintén, mild hybridek is valószínűleg menthetőek lesznek, bár ezek már mind kihalófélben vannak EU piacokon.

"Everything fails, all the time."

A legtöbb mai autó is javítható lenne, ha nem ezek a szemléletek uralnák a közbeszédet:

  • ami elromlik azt kidobjuk, nem éri meg javítani
  • 2 évente lecserélem mert az autó státuszszimbolúm
  • elmegyek autószerelő végzettséggel youtubernek, mert büdös a munka
  • tanulni nem érdemes, pénzt kell keresni, pl. MÁP-al!
  • majd az állam ad támogatást "4 kerék, 3 gyerek, 3 szoba"
  • hülye lennék dolgozni, amikor lehetek saleses is!

Nem tudom felsorolni sem, hogy mennyi mosógépet, mikrot, elektromos sütőt, infotaimentet, !autó ECU-t!, és Nissan és Tesla akkut javítottam meg, amit ismerősi körben ki dobtak, mert az "új az jobb, szebb, és dizánjosabb".

Egy példa:

Egy ford motor kiégette a dugattyút. Több márkaszervíz, magán szervíz horror árat adott, teljes motor ECU cserét stb akartak csinálni. Mígnem bekerült egy budapesti egyetemen dolgozó tanársegéd barátomhoz, mondván vagy gazdasági totálkát vagy lesz valami. Vittem egy Lecroy digitális tárolós szkópot (kölcsön kértem a HO-ban nálam lévő munkahyelyi szkópot), rámértünk a motor szenzorokra, és egy hibás főtengely szögjeladó cseréje után, a szaki kicserélte a dugattyút és a motor azóta elment még 150e km-t hiba mentesen! 

Így van, de ha azt mondanánk, hogy autószerelő csak járműgépész diplomával, neadjisten doktorival lehetne az ember, akkor 

1. Mennyi lenne az alap óradíj egy szervizben?

2. Hány szerviz lenne képes felmutatni ilyen embert?

És máris ott vagyunk, hogy így is 3+ hétre kapsz időpontot, hát ha még megtizedelnénk a szerelők számát

A legtöbb középfokú végzettséghez kötött szakma esetén ugyanez van. Mivel elértéktelenedett, ezért az értelmesebbek mennek tovább, de az űrt valakinek be kell tölteni, jönnek a kóklerek és a betanított munkások. Ez a "rádugjuk a notit és azt tesszük amit mond, akkor is ha baromság", már lassan mindenhová beszivárog. Mosógép szerelő a látványosan szar mosógépre rádugta a notit, közölte hogy nincs hibakód, tehát akkor minden rendben van - ő a gyártó egyszemélyes utazó szervize az egész régióban, alternatíva hogy beszállítják a központba és 30 nap múlva kapsz először infót.

Gázkazán ugyanez. Itthagyott a köcsög szerelő melegvíz nélkül, mert hogy ennek már jónak kellene lennie (nincs hibakód ugye), mert ő mindent is megszerelt, többet nem tud tenni. Mutatom neki a doksit, hogy mivel minden mást kizártunk, tuti még mindig lassú az áramlás a hőcserélőn. Közölte hogy tuti nem, mert kisavazta. Mondom megnyomattad utána vízzel? Nem...

Mondjuk az egyetemi szint meg a fent említett hígulás miatt lecsúszott, már a diploma sem garancia hogy nem kóklert kapsz.