Döbbenetesen jó képek

"Döbbenetesen jó képek"

Igen azok, elborzasztóak és fájdalmasak, a kislányos képnél majdnem elsírtam magam (hasonlít a lányomra aki hasonló korú).

Egy ideig érdekelt az ilyesmi, még tetszettek is a megrázó erejű, elgondolkodtató képek.
El is mentem megnézni a World Press Photo kiállítást.

Ma is megnézek ilyen képeket, de már más szemmel látom őket.
Ma az ilyen képeket jobbára szeméremsértőnek gondolom. Akik ilyen képeket készítenek, a saját hírnevüket és megélhetésüket biztosítják olyan dolgok megmutatásából, amit amúgy nem szokás így mutogatni. Azt elismerem, hogy ez művészet, viszont rossz érzéssel tölt el, hogy tulajdonképpen kihasználja az alanyok helyzetét a saját művészi üzenetének megformálásához.

Vannak az életnek olyan dolgai, amiket megtapasztalok, de mégsem mutatom meg senkinek részleteiben.
Nem készítettem fényképet arról, ahogy éppen összehoztuk a gyerekeinket. Nem meséltem el részleteiben senkinek, milyen egy gyerek születése. Nem azért, mert erről nem szabadna beszélni. Azért, mert az összes többi kísérő érzést-gondolatot-lelkiállapotot nincs mód továbbadni vele együtt. Azok nélkül viszont ez a valóságnak egy kiragadott, kontextus nélküli, önkényesen választott metszete volna csak.

De tegyük próbára az állításomat, mert magam is kicsit szögletesnek érzem.
Vegyük ezt az egy képet. Kíváncsi vagyok, ki mit olvas le róla? Miket gondoltok, elnézve ezt? Kinek, mit üzen?

Üdv,
Marci