A Kamrák

Kis infó, ami a videóról nem látszik:

0:52: Azok a bambuszoszlopok k*rva kemények, és cseppet sem rugalmasak. Ahhoz, hogy úgy zengjen, ahogy hallani is lehet, ökör módjára meg kell őket ütni.

1:47: Tüsketerem. Azért "lassú" a mozgásuk, mert 2kg-os csuklósúly van rajtuk. A tüskékhez érni tilos.

2:23: Püfölni azt a bőrt, nem nagy szám, mi? A túrót nem, eddigre szarrá van már az öklöd, nehézségi szinttől függően van már bennük pár száz ütés.

2:46: a zsákok egyikében murva van. A másikban meg homok, jól megtömve, kemény mint az állat.

4:21: azokkal a ketrecekkel az a legnagyobb gáz, hogy nincs hely bennük mozogni, szal pl. nem húzhatod vissza az öklöd, hogy messziről, teljes erővel bele tudj ütni. Az a szar kis léc meg meglepően rugalmas...

Ezek után van még van egy csomó másik terem is, de azokban ma mi se voltunk. Itt amúgy vizsgázni is lehet, 5 perc, 10 perc, 15 perc a szintek, persze minimum is van, hogy mit kell teljesíteni (pl. hányszor kell körbeérni, milyen erősen kell ütni stb.)
Tavaly nem mentem, egyszerűen lusta voltam. Aztán utána nagyon szégyelltem magam, hogy megfutamodtam, és a könnyebb utat választottam: otthon maradni, dögleni, semmit se csinálni. De megfogadtam, hogy idén kimegyek.
Érdekes élmény volt, azt meg kell hagyni. Még nem teljesen döntöttem el, hogy mennyire is tetszett ez az edzésmód nekem: az ökleim helyén jelen pillanatban két óriási, kő kemény szilvásbukta van. :D A jobb csuklómon az egyik kézközép csontot úgy megzúztam, hogy nem tudom fordítani a kézfejemet :D És ez holnapra csak rosszabb lesz, bár kenegetem fekete nadálytő krémmel, az mindig segíteni szokott. Bár most lehet, hogy nem fog :F De az biztos, hogy ott helyben, csinálni, akarni, jól esett. Nem maga a fájdalom, mazochista azért nem vagyok, de hihetetlen, hogy mennyire ki tud kapcsolni az ember agya közben: ott és akkor, tényleg nincs semmi más, csak te, önmagad, a saját akaraterőd, a tested. Az elmúlt két hónap rohadt stresszes volt, felgyülemlett a sok szar. Nagyon jól esett egy kicsit nem gondolni rájuk. Ezt persze máskor is tapasztaltam már edzésen, hogy a fizikai munka mennyire pihentet, de ez most mégis más, több volt. Hihetetlen érzés volt, hogy pl. amikor ránéztem az egyik farönkre, amit középső ujjal kellett megemelni egy kis hurokba benyúlva, azt hittem, hogy ezt meg se fogom tudni mozdítani. De sikerült. Még ha csak 3 másodpercre is, és csak 2-3 centire, de fel tudtam emelni.
Az egyik lécemet is sikerült eltörnöm a ketrecben :D

Most már csak azt nem tudom, holnap hogy fogok vezetni menni, mert jelen pillanatban az egeret alig tudom arrébb lökni, nem hogy sebességet váltani :D