( _Franko_ | 2024. 10. 02., sze – 11:02 )

Mert mondjuk n+1 spórolási okból az építész és az ács között 0 darab egyéb szereplő nézte meg? Nem lenne egyedi.

Mondok másik példát, sógor építész, többszörösen díjazott, a saját családi házát úgy tervezte meg (amire szintén kapott építész-díjakat) és úgy épült meg, hogy - miközben mellette 30 méterre volt az irodájuk, ahonnan naponta akár többször is kinézhetett az ablakon - a oromfal betonkoszorúja túl vékonyra sikerült ráfordulásnál, és az ács jelezte a helyszínen, hogy szerinte az ott kevés lesz, jó lenne, ha jönne statikus, átbeszélni, hogy a tetőszerkezet legyen olyan, mintha nem is lenne az oromfalra felfutó betonkoszorú, különben egy erősebb szélben eldőlne az egész tetőszerkezet, mert a tervek szerinti vasbeton nem funkcionális. Jött statikus, átbeszélték, ilyen lett. Ugyanitt az épületgépész jelezte, hogy kellene szellőző, a sógor mondta, hogy nem fogja egy szellőzővel elrontani a szimmetriákat meg az izéket a homlokzaton, megépült szellőző nélkül, aztán egy évvel később mégis lett szellőző... :D

Szóval ezek alapvetően művészek, az épületre úgy gondolnak, mint műalkotásra, amiben mellékesen lehet lakni is... :)