A populizmus gazdaságpolitikája természetéből adódóan előbb vagy utóbb devizaleértékelődésben, inflációban és gazdasági összeomlásban csúcsosodik ki. Dornbusch és Edwards kiváló latin-amerikai tipizálása alapján.
Magyarország sajnos hasonló pályát jár be évek óta, mint amit a fenti szerzők leírtak, semmi meglepő nincs az események alakulásában. Azonban az infláció nemcsak a klasszikus módon, a fogyasztóiár-indexben tud megnyilvánulni, hanem egyéb rejtett vagy kevésbé rejtett módokon is.
A populista gazdaságpolitika alapvetése, hogy bármi áron fenn kell tartani a gazdasági növekedést, különben veszélybe kerül a politikai hatalom.
Amikor a korábbi növekedési szakasz (pozitív sokk) természetes forrásai (például jó termés, új aranybánya, cserearányok váratlan javulása, kedvező külső finanszírozási környezet, kilábalás hosszú recesszióból, EU-pénzek, stb.) kimerülnek, a populista gazdaságpolitikusok mindig arra kényszerülnek, hogy a növekedést, vagy végső esetben legalább a növekedés látszatát fenntartsák, de mivel ehhez már nincs elég erőforrásuk, ezért ezt (más út nem lévén) végül pénznyomtatásból, támogatott, piaci kamatszint alatti hitelekkel, devizaleértékeléssel, inflációval próbálják elérni (kiváló példa Törökország az elmúlt években).
Ezek gyakran valóban adnak egy újabb lökést a gazdaságnak, de eközben egyre fenntarthatatlanabb pályára terelik azt – bár épp Törökország példáján látjuk, hogy kellő szerencsével sok évig húzható a már szemmel láthatóan is fenntarthatatlan szakasz. Az infláció generálásának klasszikus módja a deviza leértékelése (ezt folyamatosan űzi Magyarország évek óta), a piaci alatti kamatozású hitelek folyósítása (jellemzően, de nem kizárólagosan baráti vállalkozásoknak), illetve a hitelből történő lakossági pénzosztás (ez szinte minden országban jellemző választási években, de például Magyarország 2022-ben ezt is nagyon túltolta).
Ugyanakkor van más módja is annak, hogy a kevesebb/nem elegendő erőforrás ellenére megpróbálja egy kormány fenntartani a népszerűségét, méghozzá a rejtett infláció segítségével.
[...]
Mindaddig, amíg egy adott ország nem néz szembe a gazdasági realitásokkal, nem lép le a politikai/gazdasági populizmus útjáról, és nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek a valódi, hosszú távú organikus gazdasági növekedést támogatják (pl: oktatás fejlesztése, szakképzett, demokratikus intézményrendszer erősítése, jogrendszer gyors, átlátható működése), addig kénytelen-kelletlen egyre jobban belesodródik a látható és a rejtett elinflálásba. Magyarország ezen az úton halad továbbra is, annak ellenére, hogy az Európa-rekorder inflációs „eredmények” (amely legalább 50 százalékban a gazdaságpolitikai hibáknak köszönhető) után most várhatóan egy ideig még jobb hírek jönnek hivatalosan az inflációs frontról.