Hehehe. Írtam 3 dolgot, persze érdemben egyikre se reagáltál, csak általánosságban próbáltad valótlanként beállítani, pedig mind igaz. És betoltad azt a kamut, hogy "Rengeteg eset volt, ahol a mainstream media eveken at azt allitotta, hogy hazudott, es vegul birosag mondta ki, hogy nem o hazudott (impeachment (ukran ugy), Russia intervention investigation, Stormy Daniels)." Vegyük sorba:
1. impeachment: fogalmad sincs az egészről. A bírósághoz köze nincs, a House és a Senate dönt arról, hogy szerintük az elnök elkövetetett-e olyan "bűnt", ami miatt a hivatalából ki kell tenni. Azt mindenki előre tudta, hogy a republikánus többségű szenátus nem fogja megszavazni, nem is tette. A konkrét ukrán ügyben pedig az került megerősítésre, amit a média jóval korábban megírt: trump felfüggesztett egy Ukrajnának megszavazott, többszázmillió dodó értékű katonai segélyt, azt kérte a frissen megválasztott ukrán elnöktől, hogy az egyik potenciális kihívója fiáról túrjanak elő valami mocskot, de legalábbis indítsanak ellene eljárást. Ez a telefonbeszélgetés titkosítás alól feloldott leiratából feketén-fehéren kiderül. Ezt - ha jól emlékszem - trump csak egy ideig tagadta, aztán azt mondta, hogy itt nem történt szerinte semmi, ez tök rendben van. A szenátus pedig nyilván nem szavazta meg, bár valakiről azért közülük is kiderült, hogy van gerince. Ja, az egész ügy nem tartott fél évig ("eveken at azt allitotta")
2. Russia intervention investigation - abban kb. nincs vita, h a ruszkik befolyásolták az usák választást (az más kérdés, hogy ennek mekkora szerepe volt trump győzelmében), abban sem, hogy trump kampánycsapata valamilyen szinten összejátszott velük. A nyomozás eredményeképp trump csomó emberét vádolták meg ilyen-olyan bűncselekményekkel, többen bűnösnek vallották magukat, másokat elítéltek, de vannak még folyamatban levő eljárások is. Arra nem találtak elég bizonyítékot, hogy trump benne volt, de az ártatlansága se derült ki.
3. Az nehezen hihető, hogy trump ügyvédje és "elintézőembere" a saját feje után, trump engedélye vagy utasítása nélkül fizetett volna ki 130 ezer dollár hallgatási pénzt Stormy Daniels pornószínésznőnek. Aztán hogy utána Daniels mit pereskedett, az már más kérdés.