( RaptoR | 2020. 05. 29., p – 18:07 )

Akkor biztosan nem ertesz hozza. Inkabb bolcsen hallgatnek a helyedben.

Ha az olyan embereken mulna mint te, nem sokaig lenne demokracia.

Gratulálok. Ha elfogytak az érvek látom jön az alaptalan személyeskedés. Úgy értettem, nem választási jogból írtam a doktorimat, nem tudnám hirtelen fejből felmondani a releváns jogszabályt elejétől a végéig. Kicsit utána nézve azzal tisztában voltam, hogy az SzSzB-nek vannak választott, illetve pártok és független jelöltek által delegált tagjai, de pl. azt nem tudtam, hogy másnap jár egy szabadnap.

Külön vicces és szánni való, hogy tőlem félted a demokráciát. Legutóbb, amikor demokratikus jogommal (népszavazás) akartam élni egy helyi üggyel kapcsolatban, akkor ki lettem kiáltva hazaárulónak. Egy _szavazás_ miatt. Szóval kímélj meg a krokodil-könnyektől, annyira vagy hiteles, mintha Dominic Cummings-től kellene azt hallgatni, hogy milyen fontos betartani a karantént. :D

 

Az USA levelszavazos rendszere garantalja? Eddig is volt belole ugy, csak nagyon keves szavazatot erintett.

A levélszavazással nem feltétlenül kell változtatni a szavazatszámlálás módszerén. Ahol papír alapú volt a rendszer (vagy kombinált elektronikus/papír-backup) ott eddig is kézzel számolták, így csak a leveleket kell elszállítani a korábbi helyre. Oregon államban több, mint 20 éve csak leveles szavazást tartanak, úgy tűnik működik.

Kisebb ügyek előfordulhatnak persze, de kisebb ügyek előfordulnak a bejárós módszerrel is minden évben.