- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
Valahol megértem, de a szólás-szabadságot nem szabad korlátozni.
Pl az oké, kiírhato internetes fórumra, és maradjon is ott, hogy ezzel meg azzal mi legyen.
viszont ha jár érte büntetés, akkor az is dicséretes, ne lehessen senki halálát kívánni sehol.
Magyarán: nem a szövegek letiltása legyen, hanem büntetés, ha marha volt az illető.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De lehessen! Közösség ellen uszításra eddig is volt törvény és az rendben is van. Ha valaki meg nem bírja elviselni mások véleményét, az nyugodtan takarodjon le az Internetről és dugja a saját seggébe a fejét! Gyengeelméjűeknek nem való közösségi felület, ezt tessék tudomásul venni és kész. Nehogy már mindenkinek finomkodnia kelljen pár hisztis snowflake punci miatt.
A seggfejeknek joga legyen seggfejkedni, és mindenkinek joga legyen ignorálni a seggfejeket. Nem kell n+1 állam, ami mindenbe beleugat és gondolatrendőrködik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan az ilyen hozzaszolasok miatt van a fentebbi torvenyjavaslat.
Nem az a baj, amit irsz, hanem a koritese. "Gyengeelméjűeknek nem való", "pár hisztis snowflake punci", "seggfejeknek joga legyen seggfejkedni".
Tenyleg ilyen vilagot akarsz hagyni a gyerekeidnek, ahol egymas buntetlen gyalazasa, megalazasa a norma?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van két stratégia:
- Valamilyen idilli világot ráhagyni a gyerekeidre.
- Olyan gyerekeket hagyni a világra, akikhez bármit hozzávághat, mert elég erősek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-dilemma
Ráadásul a kettő nem is zárja ki egymást.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, olyan világot akarok rájuk hagyni, amiben az élet minden szegletét indokolatlanul korlátozó törvényektől való rettegés helyett képesek önmaguktól eldönteni, hogy mi az, amit érdemes felvenni vagy ignorálni, és remélhetőleg ki fognak állni a jogukért, hogy ezt továbbra is ők döntsék el, társadalmon uralkodni akaró, elefántcsonttoronyban élő, önjelölt diktátorok helyett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miközben csak annyi történik, hogy annyira erősek™ lesznek, hogy megszavazzák majd a következő adag diktátort™ is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még az IRC idején bannilás járt a trágárkodásért, de nem volt jogszabályi büntetés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel az IRC nem "nagy nyilvánosság" osszehasonlitva a FB-al vagy egy hirportal komment szekciojaval. Igy ott most sem all fenn a buntetes veszelye.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A csoportosulás 3 fő fölött kezdődik, szóval nem tudom.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom mi koze van a csoportosulasnak a nagy nyilvanossaghoz, ket kulon fogalom/nagysagrend.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tenyleg ilyen vilagot akarsz hagyni a gyerekeidnek, ahol egymas buntetlen gyalazasa, megalazasa a norma?
Nem. Fontos, hogy legyen közöttünk egyetértés arról, hogy mi a norma. De a cenzúra nem a megfelelő eszköz arra, hogy a normát definiálja.
Normát közmegegyezéssel lehet definiálni; erőszakkal nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>Tenyleg ilyen vilagot akarsz hagyni a gyerekeidnek, ahol egymas buntetlen gyalazasa, megalazasa a norma?
Nekem nincs semmi bajom a gyalázkodással, jól bírom. És nem tudom elképzelni, hogy a gyerekeim ne bírnák. (Majd amikor felnőttek lesznek, nyilván gyerekként nem tenném ki őket ennek, előbb fel kell nőniük hozzá.)
Szóval ezerszer inkább a gyalázkodást hagynám rájuk, mint a bebörtönzős cenzúrát, igen!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban nem való mindenkinek a közösségi tér, pl az ilyen gyalázkodóknak...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban nem való mindenkinek a közösségi tér, pl az ilyen gyalázkodóknak...
Betiltanád az összes politikát kommentáló újságot is?
Nem tudnék olyan nagy olvasottságú újságot ahol nem "gyalázkodnak".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerencsére még mi vagyunk a többség. Jelenleg 10:4-re vezetünk a like-okban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte! - Arany
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre nem vonatkozna a törvény, a művészi megjelenítés nem tárgya ennek.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem volt valami hiszti, hogy a fórum poszt is copyright hatálya alá esik?
Mert akkor az is művészi alkotás! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A sok moron nem értékelte Jaku szimplista művészeti irányzatát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amúgy mi lett vele? GDPR törlés vagy mi?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lesújtott a banhammer. Asszem itt van leírva miért: https://hup.hu/comment/3137256#comment-3137256
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csináljunk még több düddőket védő törvényt, aztán legyen olyan minden beszélgetés mintha tojáshéjon járkálnánk. Mi baj lehet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csináljunk még több düddőket védő törvényt
Ez azt jelenti, ha valaki neked olyanokat mond/ir valahol amit nem tennel zsebre akkor te vagy a duddo es nem o?
aztán legyen olyan minden beszélgetés mintha tojáshéjon járkálnánk.
Szerintem egy bizonyos ertelmi szinvonal folott lehet ugy beszelgetni, hogy nem a masik halalat kivanjak vagy kuldik el melegebb eghajlatra.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így van, a trollokat meg nem kell etetni. Ősi közmondás. Az uszítás az más kategória.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig aki nem tanul meg elengedni bizonyos dolgokat, akinek nincs saját értékítélete, az elég nehezen fog boldogulni a mai világban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert tunik tojashejon jarkalasnak, mert annyira athatja az egesz magyar tarsadalmat a masik gyalazasa, a sertegetes, a respect hianya, hogy tenylegesen gondolkodnod kell, ha igy akarsz valamit megfogalmazni.
Es ez baj. Ennek a normanak kellene lennie, nem 'tojashejon jarkalas' -nak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amíg létezik a semjénzsolt nevű emberforma jelenség országos tv-ben főműsoridőben olyan formában ahogy az a biomassza salakanyag előadja magát, anélkül h. a teljes stáb, a stúdióban ülő összes néző, a tv társaság teljes vezetősége, és a műsorát leső összes ember 1 személyként nem állna fel, és hagyná magára egyedül, addig nincs létjogosultsága a nyitóposztban felvázolt dolognak kb semennyire.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem Bayer Zsolttal kevered. A miniszterelnök-helyettesnek nincs tv műsora.
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
persze h. bayerzsolt-ot akartam írni, csak túl gyors voltál h. kijavítsam
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A TV musoron kivul a tobbi stimmel Semjenre is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert tunik tojashejon jarkalasnak, mert annyira athatja az egesz magyar tarsadalmat a masik gyalazasa, a sertegetes, a respect hianya, hogy tenylegesen gondolkodnod kell, ha igy akarsz valamit megfogalmazni.
Remélem, az önkritikádat nem általános érvényű kijelentének szántad.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mások halálát kívánni nem szép dolog, de talán nem kéne itt is erkölcsrendészetet játszani, mert az messzire vezet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pl. kulturalt tarsadalomhoz?
sajnos ez magatol nem akar kialakulni -- a ma elo emberek siman kozteruleten atadjak a szukseges viselkedesmintat a fiataloknak. :(
ilyenkor szukseges beavatkozas.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az oktatás fejlesztése, a kultúra népszerűsítése, a párbeszéd elősegítése. Néhány dolog, amivel a hatalom a kultúrált társadalom irányába mozdíthatja el az országot. A szólásszabadság korlátozása mondvacsinált okokkal az nem tartozik közéjük. Ezt erővel nem lehet keresztülverni az embereken.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogynem lehet. A szólásszabadságot sikeresen korlátozták Kínában, Fehéroroszországban és az Oroszoknál is, próbálj csak ott olyat mondani az utcán, hogy ne legyen háború. Nálunk is folyamatosan építik lefele, még tanárt is kirúgnak azért, mert elmondta, hogy be fogja tartani azt a rendeletet, ami akkor még nem is volt hatályos. Jogot nem sértett, kárt nem tett, de kinyitotta a száját. A szuverenitás védelmi hivatalt is konkrétan a szólásszabadság, a szabad sajtó erővel való elfojtására hozták létre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>> Dehogynem lehet.
+1
>> A szólásszabadságot sikeresen korlátozták Kínában, Fehéroroszországban és az Oroszoknál is,
végtelen a cherry-pickelt sor: németorszég, egyesült királyság, kanada, stb
>> Nálunk [..] még tanárt is kirúgnak azért, mert elmondta, hogy be fogja tartani azt a rendeletet,
nem rúgtak ki ezért tanárt
>> A szuverenitás védelmi hivatalt is konkrétan a szólásszabadság, a szabad sajtó erővel való elfojtására hozták létre.
melyik államban?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
végtelen a cherry-pickelt sor: németorszég, egyesült királyság, kanada, stb
Komolyan úgy gondolod, hogy Oroszországban és az Egyesült Királyságban ugyanolyan mértékben korlátozott a szólásszabadság?
melyik államban?
Magyarországon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>> Komolyan úgy gondolod, hogy Oroszországban és az Egyesült Királyságban ugyanolyan mértékben korlátozott a szólásszabadság?
>> Magyarországon.
rosszul tudod
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogy tudom rosszul. A Szuverenitásvédelmi Hivatal egyik fő tevékenysége, hogy az Átlátszó nevű oknyomozó hírpotált baszogatja, és vádolja képtelenebbnél képtelenebb dolgokkal, mert az közérdekű adatokhoz merészel hozzáférést kérni, ami adatokat a kormány törvénytelenül tart vissza. Ezzel szemben nem foglalkozik a nyilvánvaló orosz és kínai befolyással, aminek ténylegesen is kárát láthatja az ország. Az egész hivatal úgy, ahogy van, a független sajtó rugdosására lett létrehozva, hogy elmenjen a kedvük a kormány piszkos ügyeinek feltárásától.
A linkeket köszönöm, de most nincs időm elolvasni, viszont így látatlanban is elhiszem, hogy ott is vannak túlkapások. Mindemellett nem hiszem, hogy a kormány kritizálásáért elvinne a rendőrség, vagy börtönbe zárnának, úgyhogy ne emlegessük már Oroszországgal egy szinten (a másodikat meg se tudom nyitni, mert regisztrációt kér).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem foglalkozik a nyilvánvaló orosz és kínai befolyással
Mivel sokkal nagyobb az amerikai és EU-s befolyás, ez talán érthető.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az EU befolyas talan ertheto, mert EU kozepeben EU tagok vagyunk, es tobb tamogatast kapunk, mint amit befizetunk.
A Budapest-Belgrad megterulesi mutatoja kozel ezer ev, ha egyaltalan megterul. De nost jo egy szuk kornek, kesobb pedig rossz lesz egy tag kornek, amikor a hitelt vissza kell fizetni.
A Szuverenitasvedelmi Hivatal kiadott mar allasfoglalast a kulugy gepeit tamodo oroszokrol, vagy ez nem szuverenitasi problema? Hullottak fejek ez ugyben, vagy sem a kulugyminiszternek, sem egyetlen munkatarsanak ezzel kapcsolatban nincs felelossege?
Amugy erdekes, hogy senkinek nem tunik fel, hogy egy globalizalt vilagban nincs valoban szuveren orszag. Vagyis ez csupan egy szlogen, es egy urugy, amit rafoghatsz barkire (google mailt hasznalt, ezzel kulfoldi entitasnak szolgaltatott adatokat) es persze behunyhatod a szemed (a teljes magyar egeszsegugy tartozasanak haromszorosat jatszottak at kulfoldi kezre, de nincs itt semmi latnivalo).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te magad mondod, hogy nincs valódi szuverenitás, most már csak az nem világos, miért csípik a szemed az oroszok és a kínaiak, amikor az USA és az EU sokkal nagyobb befolyást gyakorol az életünkre, mint az orosz vagy kínai kormányzat.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az oroszokkal es a kinaiakkal kotott szerzodeseket titkositottak. Honnan gondolod, hogy kisebb befolyast jelentenek? Valami miatt Orban megis szembemegy a szovetsegeseinkkel, akiket az emberek megszavaztak (NATO es EU csatlakozas). Szoval ha masra nem is, Orbanra nagyobb a befolyasuk.
Vagy ha nagyobb is a befolyas, EU-ra nekunk is van (van ott par kepviselo, meg a bizottsagban ott van a mini szterelnok), szoval ez nem olyan egyoldalu, mint a szovjeteknel. (ennek ellenere anno a ~10% nem-ben voltam)
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is nemmel szavaztam. Orbán mentalitását ismerve szerintem téves az a megközelítés, hogy azért megy szembe a szövetségesekkel - szép eufemiznus amúgy -, mert a kínaiaknak vagy az oroszoknak elkötelezett. Szerintem csupán arról van szó, hogy látja a folyamatokat, azt, hogy akik beállnak a fősodorba, azoknak ugyan könnyű dolguk van, de azok identitását felszámolják. A nemzeti, nemi identitását, a kultúráját, nyelvét, szokásait, a területét, a pénzügyi autonómiáját, a népességének összetételét, a génállományát, az egészségét a behurcolt kórokozókon keresztül.
A titkosításnak szerintem csupán az az oka, hogy nagy pénzről lévén szó, ezen rugózna az ellenzék, akinek ez elemi érdeke is, mert úgy jut hatalomhoz, ha kicsinálja az aktuális kormányzatot. Még csak korruptnak sem kell lenni, hiszen bármikor lehet azzal szekálni egy kormányt, miért költött erre ennyi pénzt. Ha meg nem csinálnak semmit, akkor miért nem csinálnak semmit? Szóval mindenbe bele lehet kötni. Marad az, hogy ne foglalkozzanak vele és kész.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azok identitását felszámolják. A nemzeti, nemi identitását, a kultúráját, nyelvét, szokásait, a területét, a pénzügyi autonómiáját, a népességének összetételét, a génállományát, az egészségét a behurcolt kórokozókon keresztül.
Melyik nemzeti identitast szeretned konzervalni? Az Ural mentit, Magna Hungariat, Levediat, Etelkozt vagy a Karpat medencet? Ahogy az ido es az emberek haladtak ugy valtozott minden ami magyar: a kultura, a nyelv, a genallomany, a szokasok, stb. Nem tanultal tortenelmet?
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mindegy, hogy ez spontán, saját tempóban és igények szerint fejlődik, vagy egyesek azt próbálják fejlődésnek nevezni, amikor ezt megszüntetik, felszámolják, s valami más lép a helyébe.
A fals magyarázatod szerint akkor egy atomháború is fejlődés, hiszen az a történelem következő stációja, tehát senki se akarja ezt a fejlődést megakadályozni.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A fals magyarázatod szerint akkor egy atomháború is fejlődés
Nem vilagos ez hogy kapcsolodik, semmi koze ahhoz amit mondtam, a magyarsagrol beszeltem, nem atomhaborurol (facepalm - magyarul: kezbe temetett arc)
Nem mindegy, hogy ez spontán, saját tempóban és igények szerint fejlődik, vagy egyesek azt próbálják fejlődésnek nevezni, amikor ezt megszüntetik, felszámolják, s valami más lép a helyébe.
Amikor Szent Istvan altal az orszag attert a keresztenysegre azt sem fogadtak orommel sokan, de visszatekintve valoszinuleg jo dontes volt. Spontan, sajat tempoban tortent? Megszuntettek valamit es mas lepett a helyebe?
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szent István magyar volt. Pl. a Biden és von der Leyen mögött álló nyugati elit nem magyar. Ha a külső nyomásnak való megfelelésnek tapsikolsz, akkor tapsikolj annak is, amikor a kormány/országgyűlés úgymond beleavatkozik az életedbe, hiszen mindkettő ugyanazt a sémát követi...
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szent István magyar volt. Pl. a Biden és von der Leyen mögött álló nyugati elit nem magyar.
Az akkori pápa mogott allo akarmilyen elit sem volt magyar. Maradhattunk volna poganyok, de akkor most te nem itt tapsikolnal.
amikor a kormány/országgyűlés úgymond beleavatkozik az életedbe, hiszen mindkettő ugyanazt a sémát követi...
Nem az a feladatuk hogy valamilyen szinten beavatkozzanak a tarsadalom eletebe? Szerintem azert (is) lettek megvalasztva.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Nem az a feladatuk hogy valamilyen szinten beavatkozzanak a tarsadalom eletebe?
Egyre gyakrabban a népet akarják lecserélni, vagy átnevelni (migránsok/agymosás). Pl. nem bírnak leállni a kúttörvénnyel sem, a vízügy szaglászna. El lett mondva egyértelműen, hogy a többség nem akarja, aztán mégis az elitista kisebbség érdekét tolják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az akkori pápa mogott allo akarmilyen elit sem volt magyar.
A germán és szláv gyökerű népségek azóta sem tartanak minket olyan "jó európainak", mint saját magukat.
Maradhattunk volna poganyok, de akkor most te nem itt tapsikolnal.
Lehet, önazonosabb lett volna "pogánynak" maradni. Hogy hová vezetett volna, nem tudni. Ami biztosan tudható, hogy az előző bekezdésben említettek ezer+ év után is kinéznek minket innen, valamint az EU jelenlegi állapota szerint a nyugatiak részéről ma sem kevésbé elvárt a behódolás, mint ~ezer éve volt.
Nem az a feladatuk hogy valamilyen szinten beavatkozzanak a tarsadalom eletebe? Szerintem azert (is) lettek megvalasztva.
Ti szoktatok sírni, mert megteszi.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem csupán arról van szó, hogy látja a folyamatokat, azt, hogy akik beállnak a fősodorba, azoknak ugyan könnyű dolguk van, de azok identitását felszámolják. A nemzeti, nemi identitását, a kultúráját, nyelvét, szokásait, a területét, a pénzügyi autonómiáját, a népességének összetételét, a génállományát, az egészségét a behurcolt kórokozókon keresztül.
Jesszusom, dehogy is! Orban? Lat folyamatokat? Loturot sem lat. Egy dolgot lat remekul: mi az ami mozgathato es meg el lehet lopni. Egy kisstilu tolvaj.
Ez a szoveg, a marketing, a propaganda, hogy megorizzuk a nemzeti szuverenitast es hasonlo baromsagok. Beszel-beszel es annak homlokegyemest az ellenkezojet teszi, egy szo nem igaz abbol amit hangoztat. Tudod, ne arra figyelj amit mond, hanem amit tesz. Amit tesz az az orszag totalis kiarusitasa nyugatnak-keletnek aki eppen hajlando fizetni, beruhazni: autogyar, akkugyar, egyetem barmi johet csak penz legyen benne, elsosorban az allamnak, mert azt viheti haza a family. Melos is kell? Hozunk be kulfoldrol olcsoert. Magyar szuverenitas? Az meg micsoda? Marmint a magyar munkaero, a fizetoeszkoz, az egeszseg, az oktatas, a magyar videk, a mezogazdasag, a kornyezetvedelem? Ki a lofaszt erdekel ez? Basznak szet mindent, te meg kapsz helyett zenelo utat szuverenitasnak, nesze.
A magyar emberek 90%-a nagysagrendekkel jobban elne, ha ugymond kijatszanank vegre a szuverenitasunkat az EU/nyugatnak peldaul azzal, hogy nem ezt az ocska jatekpenzt kapnad fizetes cimen. Amugyis most mar az euro bevezeti onmagat: egyre tobb dolgot, tartos fogyasztasi cikket (auto, ujepitesu haz, stb.) mar euro-ban hirdetnek te meg paraszt fizess az aktualis arfolyamon forintban. Csak az van, hogy meg mindig jobban szeretjuk hallani, hogy azert szar nekunk, mert EU tagok vagyunk. Nem azert. Az meg ad egy kis lauf-ot eltartani ezt a dagadekot es a sleppjet, de lassan az is elfogy.
Orbán mentalitását ismerve szerintem téves az a megközelítés, hogy azért megy szembe a szövetségesekkel
Ez ugy ahogy van egy budos nagy kamu. Nem megy szembe senkivel. Az EU-val sem. Megszavaz szepen mindent amit meg kell es amikor kell. Itthon pedig kapsz egy szinjatekot ugy hivjak Fidesz: Szembemegyunk az EU-val. Eszitek szepen reggelire, ebedre, vacsorara becsomagolva, szalaggal atkotve milliardokert fenntartott kozteven leadva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Veled teljességgel felesleges vitatkozni, annyira elfogult vagy. Egyfelől a Nyugat felé, másfelől Orbán és a Fidesz ellenében. Még úgy is, hogy a Nyugat nyíltan megtámadta Oroszországot Ukrajna területéről, de látom, az sem nagyon zavar, hogy épp ezekben a hónapokban tolnak bele egy háborúba. Nem lesz vicces. A II. világháború gyenge demó változat volt ahhoz képest, ami jön. Egyébként nem nyert, nincs TV-m.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Veled teljességgel felesleges vitatkozni, annyira elfogult vagy.
A fajtája elkötelezettségét és teljesítményét az elmúlt tizennégy év kiválóan fémjelzi. Egy ~normális, ~demokrata pártot nem sikerült kiizzadnia magából a szellemi, politikai, gazdasági elitjüknek. Ugatni nagyon tudnak, a fennkölt szavaikkal összhangban lévő értékteremtésre azonban képtelenek. Persze valahol* vicces, hogy pont a nagy demokraták nem voltak képesek 14 ill. 34 év alatt egy minőségi pártot létrehozni és életben tartani.
Megjegyzem, valódi ~demokrata párt hiányában az emberek kénytelenek a Fideszre szavazni...
* pl. Bukarestben
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Megjegyzem, valódi ~demokrata párt hiányában az emberek kénytelenek a Fideszre szavazni...
És meg is kapják érte, amit megérdemelnek. Mert ugye ha folyamatosan a kisebbik rosszat választod az életben, az már önmagában bőven elég, hogy csövesként az utcán végezd.
Teljesen mindegy, hogy egy párt 1%-on, vagy 50%-on van. Arra kell szavazni, aki a leginkább az érdekeidet képviseli.
Csak azért Orbánra szavazol, hogy Magyar Petya ne legyen miniszterelnök? Ugye pont emiatt tart ott az ország, ahol most van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert ugye ha folyamatosan a kisebbik rosszat választod az életben, az már önmagában bőven elég, hogy csövesként az utcán végezd.
Erről a "ballib" pártok sorsa jutott eszembe.
Teljesen mindegy, hogy egy párt 1%-on, vagy 50%-on van. Arra kell szavazni, aki a leginkább az érdekeidet képviseli.
A tények téged igazolnak. Így lett sorban négy kétharmada Orbánéknak.
Csak azért Orbánra szavazol, hogy Magyar Petya ne legyen miniszterelnök?
Demokratának nézek ki? :o
Ugye pont emiatt tart ott az ország, ahol most van.
Attól, hogy kérdést teszel fel egy fórumon egy másik embernek?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért lett folyamatosan kétharmad, mert befogott orral szavaznak.
Egy ideje már nem szapulja az anyósom előttem a kormányt, mert mondtam, hogy az van, amire szavazni tetszett.
Miért kellene változtatniuk akármin, ha ígyis-úgyis megszavazzák őket? Azt tesznek, ami jólesik nekik.
Ameddig egy rendszer bemenete változatlan, addig a kimenete is változatlan lesz.
Ha változást akar, akkor talán csinálni is kellene 4 évente valamit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha változást akar, akkor talán csinálni is kellene 4 évente valamit.
pont, hogy nem 4 évente, hanem folyamatosan kellene azoknak dolgozniuk a választások között akik szavazatokat kérnek.
A választások arról szólnak, hogy a legkevésbé rosszat megtaláld. Szólhatna arról is, hogy a több jó között válogatsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A rendszer mindenképpen zsákutcába jutott. Két rossz között tudsz választani.
Akinek nincs matematika előképzettsége, az képtelen felfogni a lokális maximum jelentését. Lehet, hogy egy változás szabadesést eredményez, ugyanakkor mindenképp kimozdítod vele a rendszert az állóvízből.
Persze lehet még vagy 50 éven át tengetni nyomorúságos napjainkat, várni a csodára és osztani az észt, hogy miért jó ez így nekünk.
Meg osztani a 2/3-ot a Fidesznek, mert milyen jó, hogy alkotmányozni is tud, bár utáljuk a pofáját.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>> tengetni nyomorúságos napjainkat,
olybá tűnik, hogy ezt akkor sem gondoljuk így, ha '11 óta nagyképernyős LCD-tévén megy a Nem tetszik a rendszer
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kinek mit jelent a nyomorúság.
Az egyik embernél a szegénység a nyomorúság, a másiknál pedig az, amikor félhülye csinovnyikok csicskáztatják rendületlenül.
Az elmúlt kismillió hozzászólásomból már kiderülhetett volna, hogy a fizetés nagysága irreleváns. Sokkal rosszabb, amikor a magánéletedben vájkálnak és erőszakoskodnak hatalmaskodó elmebetegek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A választások arról szólnak, hogy a legkevésbé rosszat megtaláld.
És ez a pokolba vezető út. Elvesz minden ösztönzőt a neked szimpatikusabb féltől, hogy sikeresebbek politizáljon/kormányozzon. Ugyanis megvan a választói koalíciójuk, akikre számítanak, és az egyetlen dolguk hogy specifikusan ennek a célcsoportnak egy kicsivel jobbnak tűnjenek, amihez nem kell effektív politika/kormányzás. Mivel tudják, hogy ők neked mindig kicsivel szimpatikusabban lesznek, mint a másik fél, nincs hiteles fenyegetés, hogy elveszítenek.
Aki a választáson nem vesz részt, az nem azt mondja, hogy nincs véleménye. Hanem azt üzeni annak politikai csoportnak amely számítana őrá a választói koalíciójában (amelynek a legnagyobb szüksége van rá), hogy nem dolgoztok elég jól. Ha nincs meg a hajlandóságod bukni hagyni a kisebbik rosszat, honnan lesz bármilyen visszacsatolás a hatalom (vagy akár az ellenzék) irányába?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a választáson részt kell venni, amíg értelmesnek tűnő jelölt van. Az pedig irreleváns, hogy mekkora a támogatottsága.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálunk sajnos csak kollektivista jelöltek vannak. A COVID után én is úgy voltam vele, hogy mindegy kire szavazok, de ezt meg kell büntetni. Viszont a kollektivizmus különböző formái közül kiválasztani a kevésbé undorítót már nem igazán motivál.
Azzal, hogy mindegy a támogatottság, ha értelmesnek tűnő jelölt van, egyetértek. Csak nem látom, hogy a belátható jövőben megjelenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És ez a pokolba vezető út.
De legalább demokráciával van kikövezve.
Elvesz minden ösztönzőt a neked szimpatikusabb féltől, hogy sikeresebbek politizáljon/kormányozzon. Ugyanis megvan a választói koalíciójuk, akikre számítanak, és az egyetlen dolguk hogy specifikusan ennek a célcsoportnak egy kicsivel jobbnak tűnjenek, amihez nem kell effektív politika/kormányzás. Mivel tudják, hogy ők neked mindig kicsivel szimpatikusabban lesznek, mint a másik fél, nincs hiteles fenyegetés, hogy elveszítenek.
Egyszer azt mondjátok, hogy Orbánék az utolsó elszáradt fűszálat is szorosan megragadják, hogy hatalmon maradhassanak, most meg azt, hogy kb. semmit sem kell tenniük a hatalmon maradásért.
Aki a választáson nem vesz részt, az nem azt mondja, hogy nincs véleménye. Hanem azt üzeni annak politikai csoportnak amely számítana őrá a választói koalíciójában (amelynek a legnagyobb szüksége van rá), hogy nem dolgoztok elég jól.
A választáson részt nem vett szavazópolgárok motivációja ismeretlen. Ők azt üzenik a politikusoknak, hogy ennyivel kevesebb ember véleményével kell foglalkozni. Aki tudatni akarja a választékkal kapcsolatos elégedetlenségét, érvénytelen szavazatot ad le, esetleg röviden üzen is a szavazólapon. Ugyanis a szavazólapokat látják a pártok által a szavazatszámláló bizottságokba delegált emberek.
Egyébként küldhetsz levelet a politikusoknak, és a személyes találkozás is lehetséges. A tüntetés szintén létező opció. Persze ezek aktív dolgok, valamiféle demokratikus részvétel. A politikusoknak távolmaradással üzenni kb. olyan, mint egy híres színésznőt teherbe ejteni azzal, hogy a fiatalkori pornófilmjére maszturbálsz.
Ha nincs meg a hajlandóságod bukni hagyni a kisebbik rosszat, honnan lesz bármilyen visszacsatolás a hatalom (vagy akár az ellenzék) irányába?
Nem elég nyilvánvaló visszacsatolás a sorban négy kétharmad?
Megjegyzem, a kisebbik rosszat nem hagyod bukni azzal, hogy otthon maradsz, mert a szavazás a résztvevők ill. érvényes szavazatok számától függetlenül érvényes.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért lett folyamatosan kétharmad, mert befogott orral szavaznak.
A képviseleti demokrácia és a jólét párosának velejárója.
Egy ideje már nem szapulja az anyósom előttem a kormányt, mert mondtam, hogy az van, amire szavazni tetszett.
Hűha!
Miért kellene változtatniuk akármin, ha ígyis-úgyis megszavazzák őket?
Lesz értelmes kérdésed is?
Ameddig egy rendszer bemenete változatlan, addig a kimenete is változatlan lesz.
Ühüm. A nyolc milliárd lakosú bolygón ez tök releváns egy ~tíz millió lakosú ország demokráciájára nézve, hiszen nincsenek más országok, nincsenek természeti jelenségek stb.
Ha változást akar, akkor talán csinálni is kellene 4 évente valamit.
Ez jelent valamit?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>> Mert ugye ha folyamatosan a kisebbik rosszat választod az életben, az már önmagában bőven elég, hogy csövesként az utcán végezd.
gondolom akkor a nagyobbik rossz választása a nyerő stratégia
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem választasz rosszat. Ez a trükk. Teljesen mindegy, hogy akit jónak gondolsz, hány százalékon áll...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg elolvashatnád a válaszoddal megajándékozott hozzászólásokat. Mármint még a válasz megírása előtt.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-- dupla --
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Éppenséggel a gyors összeomlás preferálandó is lehet a lassú agónia ellenében.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megjegyzem, valódi ~demokrata párt hiányában az emberek kénytelenek a Fideszre szavazni...
Ez mekkora egy onaltato, felelossegharito, onmosdato, gyava hazugsag mar.
Na, pont azok akik igy gondolkodnak erdemlik meg legjobban a fidesz altal rajuk pakolt rakas szart amit az orszaguknak hivnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez mekkora egy onaltato, felelossegharito, onmosdato, gyava hazugsag mar.
Semekkora. A "haladó" emberek politikai teljesítményének tükre.
Na, pont azok akik igy gondolkodnak erdemlik meg legjobban a fidesz altal rajuk pakolt rakas szart
Látom, ~34 év új demokrácia után sem sikerült felfognod, hogy a választópolgár a voksa leadásakor jellemzően tisztában van azzal, hogy az a csoport fog négy évig kormányozni, amelyiket a parlamenti választás eredménye ismeretében a köztársasági elnök kormányalakításra felkér.
amit az orszaguknak hivnak.
Én úgy tudom, Magyarországnak hívják.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy te ugy erezted, kenytelen vagy a fideszre szavazni, en nem. Te a fideszre szavaztal, en nem. Orulnod kene neki bolond, mert 14 eve van hatalmon azok akikre szavaztal, raadasul ezzel mindvegig tisztaban is voltal. Mondhatjuk, hogy Te tevolegesen reszt vettel a fidesz hatalomra jutasaban es annak fenntartasaban. Ezek utan meg Te hibaztatsz masokat?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még úgy is, hogy a Nyugat nyíltan megtámadta Oroszországot Ukrajna területéről
Piroska meg becsalta a farkast a nagymamahoz, aztan felaldozta magat is, hogy legyen indoka a vadasznak megolni az artatlan farkast.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért is szállt ebbe bele a Nyugat? Ha az lenne, ahogyan a nyugati propaganda állítja, hogy ez egy ukrán-orosz konfliktus, akkor egyfelől az oroszok már rég legyűrték volna Ukrajnát, másfelől nem lennének ott nyugati fegyverek, katonai hírszerzés, logisztika, támogatás, csak a civileknek humanitárius segítség, semmi más. A Nyugat saját hazugságait leplezi le, de nincs ezzel semmi baj, így legalább helyére kerülnek a dolgok.
Azzal, hogy amerikai és brit közepes hatótávolságú rakétákkal lövik Oroszországot, minő fájdalom, az a helyzet állt elő, hogy bizony NATO tagállamok támadták meg Oroszországot. Ha erre az oroszok érdemben reagálnak, akkor persze fennhangon híreszteli a nyugati propaganda a hazugságot, hogy Oroszország megtámadta a NATO-t. Miközben az már a válaszlépés.
Az USA nekünk szervezi ezt a háborút. Ahogy évekkel ezelőtt mondtam: elérkezettnek látja az időt Oroszország legyőzésére, ehhez fegyvert biztosít, de közép-európai emberekkel igyekszik Oroszországot legyőzni.
Nem véletlenül mondtam azt sem, hogy a magyar nép két legrosszabb népszavazási döntése az EU és a NATO csatlakozás volt.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> a magyar nép két legrosszabb népszavazási döntése az EU és a NATO csatlakozás volt.
Szerinted az ország hány százaléka szavazott az Európai Szovjetunióra? Hányan szavaztak háborúra Oroszország ellen?
Finoman jelezném, hogy a magyar népnek semmi köze ahhoz, ami jelenleg történik. Társadalmi felhatalmazás nélkül csinálnak mindent. Nem erről szavazott a nemzet.
A NATO meg védelmi szövetség. Aztán eszükbe jutott a háborúsdi. Tudod, mint a mentősök, akik gyógyítás helyett COVID kórházból szökött kismamát üldöznek és a száguldozásban halálra gázolnak egy 24 éves embert. Aztán meg én vagyok a hibás, hogy TB-t fizetek?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem, mert valóban az történt, hogy lefestettek egy szép képet, amiről a szavazás után leszedték a fóliát, s most már a valósággal szembesülünk, amire nem szavazott senki.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyik ismerősöm egyházi házasságát felbontották, mert a férje elfelejtette elmondani, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll és esküvő után rendszeresen hülyére verte.
Tudod az egyházban a házasságot komolyan veszik, de vannak esetek, amikor nyugodt szívvel érvénytelenítik.
Nyilván lehetett egy csomó ember, aki már a pasi kinézetéről megmondhatta, hogy zizis, de ez nem változtat azon a tényálláson, hogy eltitkoltak a csaj elől dolgokat, melyek a döntést alapvetően befolyásolhatták volna.
Nem indok, hogy 10 emberből 4 átlátott a szitán és 6-ot tévesztettek meg. Olyan dolgokat csinálnak, melyet soha semmilyen szavazás nem szentesített.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azzal, hogy amerikai és brit közepes hatótávolságú rakétákkal lövik Oroszországot, minő fájdalom, az a helyzet állt elő, hogy bizony NATO tagállamok támadták meg Oroszországot.
Azert a fenti erveleseddel kapcsolatban kivancsi lennek arra, hogy most akkor Ukrajnat az iraniak vagy az eszak-koreaiak tamadjak, mert ugy tudom mindket orszag kuldott oda fegyvereket es/vagy csapatokat. Tehat akkor most a NATO hadban all Irannal es Eszak-Koreaval (is) es persze a NATO tamadta meg oket a fenti eszmefuttatasod szerint? :)
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, és éppen ezért igen nagy az esélye annak, hogy ez világháborúvá fog eszkalálódni.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>Miközben az már a válaszlépés.
Mivel a NATO védelmi szövetség, nem támadási, ezért ez jogi lehetőséget ad ebben az esetben, hogy kimaradjunk a háborúból. Mivel nem az oroszok kezdték ezen tagállamok támadását, hanem ezek kezdték rakétázni az oroszokat. Amennyiben elfogadjuk igaznak azt az elméletet, hogy ezen rakéták az USA vagy UK hathatós segítsége nélkül nem használhatóak, és ez háborús cselekménynek minősül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem elfogultsag, pusztan szembesitettelek a realitassal, ahogyan en latom. Te is megtetted. Esetleg fel ev mulva terjunk ide vissza es nezzuk meg, kinek mi jott be az elkepzeleseibol.
a Nyugat nyíltan megtámadta Oroszországot Ukrajna területéről
Teljesen mas moziban ulunk ugy latom. Szomoru, hogy valaki kepes ilyet leirni es esetleg komolyan is gondolja. Vagy inkabb szegyen? Orban Balazs szint ez mar azt hiszem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tényleg egészen másként látjuk a világot.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kisstilu
Vagy magadnak hazudsz, vagy másoknak akarsz.
Esetleg észre lehetne venni, hogy a "kisstílű" Orbán tizennégy éve folyamatos miniszterelnöksége a hozzád hasonlók minőségét fémjelzi. Szintén titeket fémjelez Magyar Péter gyors felfutása. A nagy szátok mögött nincs társadalmi, politikai teljesítmény, sem értékes szándék.
Ez a szoveg, a marketing, a propaganda
A nyugati típusú képviseleti demokrácia már csak ilyen.
A magyar emberek 90%-a nagysagrendekkel jobban elne, ha ugymond kijatszanank vegre a szuverenitasunkat az EU/nyugatnak peldaul azzal, hogy nem ezt az ocska jatekpenzt kapnad fizetes cimen.
Valóban nem kizárt, hogy készpénz helyett jobb lenne az arany.
Amugyis most mar az euro bevezeti onmagat: egyre tobb dolgot, tartos fogyasztasi cikket (auto, ujepitesu haz, stb.) mar euro-ban hirdetnek te meg paraszt fizess az aktualis arfolyamon forintban.
Ha használhatsz eurót is, akkor mit problémázol a forinton?
szeretjuk hallani, hogy azert szar nekunk, mert EU tagok vagyunk.
Ti már csak ilyenek vagytok.
Az meg ad egy kis lauf-ot eltartani ezt a dagadekot es a sleppjet, de lassan az is elfogy.
Utána mi lesz? Visszatértek ti, és az Új Szovjetunió (gyk. EU) keretében örömmel folytatjátok a faceliftelt kommunizmus építését?
Nem megy szembe senkivel.
Kérlek, ne fitymáld le magadat és elvtársaidat.
Itthon pedig kapsz egy szinjatekot ugy hivjak Fidesz: Szembemegyunk az EU-val. Eszitek szepen reggelire, ebedre, vacsorara
A fajtád azt hiszi, hogy ti mindent jobban tudtok. Beleértve azt is, hogy az Orbánékra szavazók mit "esznek". Parlamenti választást nyernetek mégsem sikerült (mármint nem Orbánnak) egy ideje. De még színvonalas pártot szervezni sem.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valami miatt Orban megis szembemegy a szovetsegeseinkkel, akiket az emberek megszavaztak (NATO es EU csatlakozas)
Az EU ill. NATO csatlakozás szavazása nem arról szólt, hogy a mindenkori brüsszeli testület kénye kedvének minden kérdésben alárendeljük a mindenkori magyar kormányokat.
Érdekes módon az összes vitatott pont a csatlakozás utáni(2007-es aláírás, 2009es hatályba lépés) lisszaboni szerződésre vezethető vissza.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az EU ill. NATO csatlakozás szavazása nem arról szólt, hogy a mindenkori brüsszeli testület kénye kedvének minden kérdésben alárendeljük a mindenkori magyar kormányokat.
Akkor forditsuk le amit mondtal Magyarorszagra: A Fidesz megszavazasa nem arrol szolt, hogy a mindenkori nyertes part kenye kedvenek minden kerdesben alarendeljuk a mindenkori magyar nepet (vagy ellenzeket/akarkit akinek mas velemenye van).
Jol ertelmezem? ;)
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor forditsuk le amit mondtal Magyarorszagra
Nem fordítjuk le, mert a népszavazás adott feltételek mentén történő csatlakozásról szólt.
Az országgyűlési választások pedig képviselők megválasztásáról szólnak, a kormányalakítás meg a választások eredményének függvényében történik..
Az EU csatlakozás feltételeit a szerződésekből ismerjük, a mindenkori magyar kormány jogköreit pedig ugyancsak törvények rögzítik. Nem összehasonlíthatóak; teljesen más helyzetek.
A Fidesz megszavazasa nem arrol szolt, hogy a mindenkori nyertes part kenye kedvenek minden kerdesben alarendeljuk a mindenkori magyar nepet
Természetesen nem erről szól a választás: 4 évre kapnak felhatalmazást a megválasztott képviselők (teljesen mindegy, hogy mely párthoz tartoznak vagy épp pl függetlenek). A kormányalakítás meg az után jön.
--
De a lényeges pont amire felhívtam a figyelmet az volt, hogy:
Valami miatt Orban megis szembemegy a szovetsegeseinkkel, akiket az emberek megszavaztak (NATO es EU csatlakozas)
Ezzel a már többször cáfolt toposszal ellentétben amikor az EU ill. NATO csatlakozásokról szavaztunk akkor a jelenleg kifogásolt kritériumok még nem voltak részei a csatlakozási feltételeknek, szóval az érvelés megbukik.
Ráadásul pl az Európai Bizottság és az EP rendszeresen megszegi saját működési jogszabályait, a nekik előírt irányelvekkel együtt.
Pl előírás a szubszidiaritás elve ezt előszeretettel teljesen ignorálják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az EU csatlakozás feltételeit a szerződésekből ismerjük, a mindenkori magyar kormány jogköreit pedig ugyancsak törvények rögzítik. Nem összehasonlíthatóak; teljesen más helyzetek.
Gondolom mind az EU csatlakozasi szerzodes mind a kormany jogkorei kobe vannak vesve es sosem valtoznak. Ja, hogy a kormany hozhat uj torvenyeket, de az EU-nak ezt nem lehet?
Nem fordítjuk le, mert a népszavazás adott feltételek mentén történő csatlakozásról szólt.
En maradok az analogiaknal. "Budapest" megszavazza, hogy holnaptol minden megyenek kuldeni kell egy tankot a frontra, de az egyik megyei jogu varos polgarmestere megvetozza ezt es elmegy tanacskozni Kijev, Moszkva, Peking es Washington polgarmestereivel, nulla eredmennyel, kozben a fronton minden megy tovabb. Ilyenkor ki vezeti az orszagot? A kormany ahol az adott megyebol is vannak kepviselok hallatni a hangjukat vagy az adott varos polgarmestere?
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom mind az EU csatlakozasi szerzodes
Meg fogsz lepődni; nem a csatlakozási szerződés feltételei nem változnak időben előre haladva: azok voltak egy adott időpontban *a csatlakozás* rögzített feltételei amit aláírtunk.
Az EU belső működési feltételei változhatnak idővel újabb szerződések megkötésével, de azok nem csatlakozási szerződések, mivel max kilépés-újabb belépés esetén kellene 0-ról ismét új feltételek mentén újra tárgyalni a csatlakozást és kötnénk egy új csatlakozási szerződést. (pl ha az Egyesült Királyság ismét csatlakozni akarna az EU-hoz)
mind a kormany jogkorei kobe vannak vesve es sosem valtoznak
A kormány jogkörei-n az országgyűlés változtathat, nem a kormányzat maga.
En maradok az analogiaknal.
Akkor hozz egy jobb példát; egy országot hasonlítasz egy szerződéses képződményhez aminek ez az ország egy tagja: almát a villanykörtével.
"Budapest" megszavazza, hogy holnaptol minden megyenek kuldeni kell egy tankot a frontra
Ne hallucinálj: semelyik város önkormányzatának / közgyűlésének nem áll jogában támadást indítani. Ne marháskodj: vagy beszélj a valós körülményekről, vagy ha mindenképp példát akarsz hozni akkor az legyen reális, illeszkedő.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne hallucinálj: semelyik város önkormányzatának / közgyűlésének nem áll jogában támadást indítani.
Ez egyik EU-s orszagnak sem all jogaban az EU jovahagyasa nelkul gondolom, akkor all a pelda? "Budapest" = "Brusszel" nem lett volna vilagos, mivel nem az EU-ra szokott hivatkozni a media, hanem "Brusszelre", itt Budapest a kormanyzat/donteshozo hatalom/orszaggyules/stb.
A kormány jogkörei-n az országgyűlés változtathat, nem a kormányzat maga.
Rendben, arra akartam ramutatni, hogy nincs kobe vesve 5 ezer evre.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egyik EU-s orszagnak sem all jogaban az EU jovahagyasa nelkul gondolom
Már megint baromságokat beszélsz. A külpolitika nemzeti hatáskör; bármely tagország indíthat támadást saját döntése mentén; csak számolnia kell azzal, hogy majd ferde szemmel néznek rá érte: de jogilag önálló döntés, semmiféle "EU-s jovahagyas" nem jön szóba.
Csak ilyenkor pl nem él a kölcsönös védelem.
--
Alapvető tényekkel legyél már tisztában bakker. Teljesen fogalmatlan vagy az EU legalapvetőbb működési viszonyait illetően? (pl külügy 100% önálló tagállami hatáskör?)
--
mivel nem az EU-ra szokott hivatkozni a media
De itt nem agyalágyult médiamunkások diskurálnak, hanem Te meg én. Bár a tájékozottságodat illetően nagyon úgy tűnik komoly bajok(hiányosságok) vannak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A külpolitika nemzeti hatáskör; bármely tagország indíthat támadást saját döntése mentén; csak számolnia kell azzal, hogy majd ferde szemmel néznek rá érte: de jogilag önálló döntés, semmiféle "EU-s jovahagyas" nem jön szóba.
- Prohibition on the Use of Force: Article 2(4) of the United Nations Charter prohibits states from using force against the territorial integrity or political independence of another state, except in two scenarios:
- Self-Defense: If a country is attacked, it has the right to defend itself under Article 51.
- UN Security Council Authorization: Military action can be taken if authorized by the UN Security Council.
EU member states, as members of the United Nations, are bound by this prohibition.
Az oroszok is tagjai az egyesult nemzeteknek, tehat jogtalanul haboruznak (vagyis azert nem haborunak allitjak be, mert akkor jogtalan lenne).
Bár a tájékozottságodat illetően nagyon úgy tűnik komoly bajok(hiányosságok) vannak.
Nem olvastam az EU belepes szerzodeset, te elolvastad?
Teljesen fogalmatlan vagy az EU legalapvetőbb működési viszonyait illetően?
A napi munkam nem kivanja meg ezen tudasom boviteset. Feltetele a temahoz valo hozzaszolasnak valamilyen EU-s jogi vegzettseg es hasonlok? Neked van ilyesmi?
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az oroszok is tagjai az egyesult nemzeteknek, tehat jogtalanul haboruznak
Az USA is tagja. Na és? Mégis nekiindult Iraknak: pont ugyanannyira jogszerűen mint Oroszország.
MO-n az országgyűlés jogköre lenne ilyen döntést meghozni.
Az egy másik dolog, hogy valaki egy egyezményben megfogadja, hogy nem tesz ilyet, aztán később az erre felhatalmazott szervezet úgy dönt, hogy ezt az ígéretet megszegi.
Példa:
https://en.wikipedia.org/wiki/Ottawa_Treaty
Az USA is aláírta, hogy nem gyárt további taposóaknákat, nem ad belőle át másik félnek, sőt, felszámolja készleteit. Aztán látod mi történt a minap.
[..]The Convention on the Prohibition of the Use, Stockpiling, Production and Transfer of Anti-Personnel Mines and on their Destruction, better known as the Ottawa Treaty, was signed in 1997. The treaty aims for the complete elimination of anti-personnel landmines in warfare and has to a significant extent accomplished that aim. To date, 162 countries have signed onto the treaty, signaling their actionable intention to never develop, produce, use, stockpile, transfer, or retain landmines. The United States, notably, has not acceded to the treaty.[..]
https://hir.harvard.edu/all-mine-the-united-states-and-the-ottawa-treat…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az USA is tagja. Na és? Mégis nekiindult Iraknak: pont ugyanannyira jogszerűen mint Oroszország.
Igen, ok is fabrikaltak maguknak valami indokot (terrorizmus es hasonlok).
Az USA is aláírta, hogy nem gyárt további taposóaknákat, nem ad belőle át másik félnek, sőt, felszámolja készleteit. Aztán látod mi történt a minap.
Ertem. Felolem barmelyik orszag gyarthat/tarolhat akarmennyi aknat, nuklearis robbanofejet, stb. HA nem hasznaljak fel. Jobban aggodom az olyan hulyek miatt akik haboruznak mint az olyan hulyek miatt akik fegyvereket gyartanak raktarra/eladasra (ha nincs haboru akkor raktaron marad).
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem olvastam az EU belepes szerzodeset, te elolvastad?
Több releváns részét igen; teljes terjedelmében idő és érdeklődés hiányában nem; főleg amikor a különféle termelési kvótákról és azok ellentételezéseiről először hallottam akkor pl utána néztem.
A napi munkam nem kivanja meg ezen tudasom boviteset.
Semmi gond, csak akkor ne beszélj marhaságokat, ha minimális utánjárást sem végzed el mielőtt megnyilvánulsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az analógiád akkor állna meg, ha mi az Európai Egyesült Államokhoz csatlakoztunk volna, de ez nincs így. Létezik Magyarország akkor is, ha a föderalisták a pokolba kívánják a nemzetállamokat.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az adott feltételek elsődlegesen alapelvekről, továbbá a közösségi döntéshozatal módjáról szóltak, valamint arról is, hogy bizonyos témakörökben az EU-jog a hazai jog felett áll.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
valamint arról is, hogy bizonyos témakörökben az EU-jog a hazai jog felett áll.
Ilyen passzus nem létezik. Olyan eset van, hogy adott jogkört EU-s intézmény és az országos intézmény közösen gyakorol, illetve adott hatáskört "kölcsönöz" az EU-s intézmény. Ezek a konkrét témák és jogkörök pedig nagyon precízen rögzítve lettek.
Kár, hogy semmibe veszik őket.
Nem véletlen, hogy a német és a magyar alkotmánybíróság is többször elmeszelte az EU-s intézmények önhatalmú felhatalmazás-kiterjesztési próbálkozásait.
--
De tessék olvasd el ezt a cikket aztán gyere vissza és beszélgessünk.
https://www.politico.eu/article/ursula-von-der-leyen-europe-commission-…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://european-union.europa.eu/institutions-law-budget/law/types-legi…
... A rendelet kötelező erejű jogalkotási aktus, melyet teljes egészében kell alkalmazni az EU egész területén....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
..és megvan szabva, hogy milyen területeken van ezeknek a rendeleteknek létjogosultsága. Például külügyi témában akármit is izzad ki magából az EP(általában valamiféle nyilatkozat) magasról le van szarva, mivel tagállami hatáskör; nekik semmi közük hozzá.
Az "EU-s" (konkrétan) EP-s rendelet nem áll a hazai jogrend fölött. Ettől még alkalmazni kell. (pl figyelembe kell venni, ha nincs más irányadó törvény.
De pl az EU-s alapszerződésekben rögzített alapelv a szubszidiaritás elve, tehát mindent a legrelevánsabb szinten kell kezelni és csak akkor EU-s szinten kezelni, ha az mindenképp szükséges: pl egységes roaming díjszabás pont ilyen volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Legrelevánsabb szinteken kell kezelni: azaz bizonyos témakörökben az EU jogrend a hazai felett áll.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a vágyvezérelt magyarázatod, ellenben:
A szubszidiaritás – a kifejezést magyarra a kisegítés elveként szokás fordítani – azt jelenti, hogy amely feladatot egy személy vagy közösség konkrét érintettség okán helyi szinten meg tud oldani, arról nem szabad magasabb szinten (esetleg az érintettek kihagyásával) dönteni. Társadalomfilozófiai alapelv, a kereszténydemokrácia és a létrejött Európai Unió egyik alappillére.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szubszidiarit%C3%A1s_(szociol%C3%B3gia)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azaz bizonyos témakörökben az EU jogrend a hazai felett áll.
Nem ilyen helyzet sosem áll fenn. Olyan van, hogy bizonyos konkrét előre jól definiált helyzetekben közös EU szintű döntés van. De ezeknél ez nem felülírja a magyar jogrendet, hanem a magyar joghatóság van kölcsönözve a közös szintre. Tehát szó sincs arról, hogy valamiféle "EU-s" jogrend a "hazai" "felett" van. A hazai ezen esetekben ki van helyezve és azonos a közössel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagyis az EU jogrend érvényesül ezekben a kérdésekben. Lehet csavarni a szavakat, de attól még ez a helyzet. Igen, közös a döntés, amely nem feltétlenül egyhangú, tehát előfordul, hogy egy adott ország kénytelen elfogadni a közös döntést, aztán hogy ez szerinted nem a hazai felett áll, de attól még ez lesz a szabály, az csak szócsavarás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tehát előfordul, hogy egy adott ország kénytelen elfogadni a közös döntést
Normális esetben konszenzusos döntések születnek így mindenki enged egy kicsit és olyan döntés születik amivel senki sem tökéletesen elégedett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az EU-jogrend nem csak konszenzusos döntéseket ismer. Megvannak a különféle esetekhez a különféle döntési módok, egyszerű többségtől a minősített többségeken át a konszenzusosig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden jogszabály annyit ér amennyire alkalmazzák. Meglepő módon az EU-s testületek intézmények egyre sűrűbben veszik semmibe saját leírt szabályaikat, eljárásaikat: saját magukat komolytalanná téve.
Olyan apróságokról mint kifelé tett ígéretek be nem tartásáról meg aztán ne is beszéljünk, legyen szó akár éhezés(gabona hiány) megelőzéséről Afrikában, vagy 1millió tüzérségi gránátról az ukránoknak.
Így aztán ezeket a testületeket belső és külső aktorok is szavahihetetlenségüknek és komolytalanságuknak megfelelően kezelik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg a nem lesz óraátállítás. Ígéret az EU polgárainak.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehat amikor locsemege azt emlegeti, hogy Magyarorszagnak nincs szuverenitasa a csunya EU miatt akkor linkelhetem neki a fenti hozzaszolast?
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a baj, hogy a szuverenitás szót feltöltöd a saját értelmezéseddel. Létezik.
miért csípik a szemed az oroszok és a kínaiak
Nem engem kérdeztél, de lássuk. Én nagyjából csak sajnálom ezen országok polgárait, ameddig nem próbálják az ő elképzeléseiket kiterjeszteni. Az egyén semmibe van véve egy vékony réteg kényének és kedvének van kiszolgáltatva.
amikor az USA és az EU sokkal nagyobb befolyást gyakorol az életünkre, mint az orosz vagy kínai kormányzat.
Te kevered ezt a dolgot. Mi az EU vagyunk itt. Magyarország az EU része. Mi szeretjük az egyéni jogbiztonságot, nem szeretjük a kiskirályokat és a teljhatalmat. Sajnos Magyarországon jelenleg egy olyan politikai közösség van hatalmon amely egy ehhez hasonló uram-bátyám és kiskirály rendszert tart megfelelőnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én úgy tudom, hogy az UK-ban több embert tartóztattak le Internetes kommentek miatt, mint Oroszországban az utóbbi években.
Magyarországon is van olyan törvény, ami alapján börtönbe lehet kerülni online írás alapján. Az, hogy pontosan mit korlátozunk, az nem tudom hogyan volna összemérhető? Ha itt is börtönbe lehet kerülni, meg ott is, csak éppen más dolog miatt, akkor mitől lesz az egyik szigorúbb mint a másik?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mindegy, hogy közösség elleni uszításért kapsz egy év felfüggesztettet, vagy a kormány kritizálásáért varrnak böribe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyenre gondolsz pl., mint Lee Dunn, aki felrakott migránsokról képeket, akik késeket fenyegetően lengetnek angol fiú felé, majd aláírta, hogy "Hamarosan ez lesz egy hozzád közeli városban"? (Ui.: lemaradt a videó, 1:50-től van az eset)
Ő ezért 8 év börtönt kapott. Szerinted ez a jobb? Szerintem ugyanolyan rossz.
Elvileg mind a kettő jó célt szolgál, ne uszíts közösség ellen, ne végezz államellenes cselekedet. Viszont ezt, ahogy látjuk is Anglia és Oroszország részéről, könnyű kiforgatni.
Az teljesen rendben van, ha bizonyos cselekedeteket tiltanak és büntetnek, de lehessen bármiről elmondani a véleményt. Bárki mondhassa el azon véleményeit is, ami engem zavarna. Az is rendben van, ha nem lehet bárhol elmondani, hanem csak megfelelő helyeken, ahol biztosítva van, hogy akit zavarna, az könnyen el tudja kerülni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mint Lee Dunn, aki felrakott migránsokról képeket
Honnan lehet tudni, hogy konkretan mit osztott meg? Az angol cikk nem tartalmazza.
Ő ezért 8 év börtönt kapott.
A cikkben 8 hét borton szerepel.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én csak a videót láttam, de rákeresve valóban "csak" 8 hetes börtönt találtam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>közösség elleni uszításért
Nem tudom mennyire vagy tájékozott arról, hogy hogy mennek odaát a dolgok? Úgy működik, hogy a politikusok behozták a migriket, akik terrorizálják a népet. Ha sikerül is valakit nyakon csípni, a bíróság többnyire felmenti az erőszaktevő migriket, vagy kisebb büntetéssel megússzák. Ezzel szemben aki fel mer szólalni ellenük, arra könyörtelenül lecsapnak, és leültetik akár évekre is.
A "rendőrség" és az "igazságszolgáltatás" odaát cinkos a népirtásban, ami az őslakos európaiak ellen folyik. Hogy hol a durvább a szólásszabadság elnyomása, azt mindenki maga döntse el.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
navarj, azokrol a britekrol (spanyolokrol, etc) beszelsz, akik evszazadokig szetloptak (eleg megnezni egy british museumot :D) meg gyarmatkent hasznaltak a fel vilagot, majd kihurcoltak "par" szinesboru embert rabszolginak a tengerentulra? :) visszanyal a fagyi :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez hogyan függ össze azzal, amit ő írt?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon nem ugyanazt a mozit nézzük. Voltál is itt vagy csak a tudomány pörög? (Üdv Croydonból!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én úgy tudom, hogy az UK-ban több embert tartóztattak le Internetes kommentek miatt, mint Oroszországban az utóbbi években.
Az oroszok publikaltak errol statisztikat? Kivancsi lennek az arányokra is, szerintem Anglia min. 98%-ban le van fedve internet eleressel es a lakossag saccra 80%-a hasznal social mediat. Szerintem az oroszoknal joval alacsonyabbak ezek az aranyok es nem annyire hulyek, hogy online magukra haragitsak a vezert.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az az érzésem, a mondanivaló lényege mégis csak az, hogy Nyugaton sincs valódi szólásszabadság.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az az érzésem, a mondanivaló lényege mégis csak az, hogy Nyugaton sincs valódi szólásszabadság.
Ezt abbol szurted le hogy aki eroszakos cselekedetekre buzdit annak az orrara koppintanak?
Tegyuk fel valaki kirakja a fenykeped az internetre es alair valami olyat amire az emberek "ugranak" es utana emiatt leut valaki utban hazafele, akkor ez szolasszabadsag? Mivel korulbelul errol szol a tema.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor szólj, ha elvisz a rendőr amiért csendben állsz az utcán egy orvosi intézmény előtt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy tudom, hogy nem csöndben álltak, hanem imádkozásbűnt követtek el!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem csöndben álltak, hanem imádkozásbűnt követtek el!
Csendben (magában) imádkozott; külső személő szempontjából néma csendben (hang nélkül) állt az utcán; ráadásul egy épp ügyfeleket nem fogadó intézmény előtt. Ez elég egy letartóztatáshoz.
Meg is van rá az elvárt reakció:
Home Office ‘considering banning silent prayer outside abortion clinics’
https://www.telegraph.co.uk/politics/2024/08/15/home-office-review-ban-…
A teljes képhez azért hozzátartozik:
>Abortion clinic payout woman shocked at prayer arrest
A woman arrested after praying outside an abortion clinic has received a payout from police.
Isabel Vaughan-Spruce from Worcestershire was accused of breaching a Public Spaces Protection Order (PSPO) outside the clinic in Kings Norton, Birmingham, but the charges were dropped last year.
She said her aim was to be "a peaceful and prayerful presence for women in crisis pregnancies".
She received £13,000 from West Midlands Police, which said it settled her civil claim "without any admission of liability", adding the city council brought in the PSPO to deter protesters.
[..]
But she added she "found it particularly shocking" to be accused of "intimidating" action, as she "would condemn anyone who tries to intimidate or harass women".
In addition, when she was arrested in November 2022, the centre was shut with no service users present, she said.
"I was there simply to pray for women facing very difficult situations and decisions. Prayer isn’t a crime. Neither is standing," she said.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó hogy leírzad ezeket, talán sokan nem is hallottak ezekről, hogy utcán imádkozásért bevisznek odaát embereket. Csak a jegyzőkönyvek kedvéért mondom: az imádkozásbűn kifejezést ironikusan használtam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tálibok meg azért verik meg a nőket, mert nincs rajtuk "sapka", miközben mi hős magyarok terhes nőket éheztetünk a kerítésnél, hongkongban üres lapért jár a bot, a világ különböző résein más-más ilyen "nemzeti sport" dívik, de a közös pont, hogy a gyengék és elesettek szarabbul legyenek mint a többiek, mert a akkor a többiek elmondhatják magukról, hogy milyen jó nekik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
WUT? Jól értem, hogy nem tetsző ténnyel találkoztál és ezért elkezdték mellébeszélni inkább? Vagy hogy jön ez ide másképpen?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A terhes nős cikket nem találom, de addig is itt egy éheztetett kismama. Büszke vagy rá? Vagy inkább szerinted meg sem történt, mert úgy könnyebb?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Először tisztázd már, hogy mégis miről zagyválsz légy oly szíves.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ehh, nem tettem bele a linket, és már nem tudom szerkeszteni. Úgyhogy újra:
A terhes nős cikket nem találom, de addig is itt egy éheztetett kismama. Büszke vagy rá? Vagy inkább szerinted meg sem történt, mert úgy könnyebb?
https://szeged.hu/cikk/egy-anyat-oteves-es-othonapos-gyereket-eheztette…
És még egy jó cikk, ami szintén nyilván végig hazugság. Bár az lenne...
https://index.hu/belfold/2017/06/12/tranzitzona_roszke_tompa_borton_men…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te, figyelj már, ez a tranzit zóna zárva volt? Rájuk zárták a lakatot, majd a lefolyóba dobták a kulcsot a kegyetlen határőrök? Ezt így kell elképzelni?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Büszke vagy rá?
Miért kellene nekem büszkének lennem egy felelőtlen házaspárra akik papirok nélkül akartak beszökni az EU területére? Ha itt kért menedéket meg kellett volna várnia amíg lezajlik az eljárás. Idióták voltak ezért kerültek Bulgáriába majd valami érdekes okból Szerbiába. Ezzel az erővel a Földközi-tengerbe fulladókat Görögországon és Olaszországon kéred számon? Ha minden áron felelőst keresel azokért a halálesetekért nyugodtan okold: a csempészeket, az NGO-kat akik bátorítják a csempészeket és a szerencsétleneket, sőt hajókat küldenek a csempészekkel összejátszva.
Én a saját cselekedeteim esetleges mulasztásaim végett szégyenkezhetek vagy lehetek épp büszke. Mégis miféle felelősség terhel engem személy szerint mások saját személyes döntéseiért?
[..]
Magyarországon kértek menedéket, de miután megindult a menedékjogi eljárás, elindultak a férj után. Ausztriáig jutottak, ahonnan a hatóságok Bulgáriába utasították ki őket, mondván, ott léptek be az Unió területére. Ott esélyük sem volt védelemre, ezért ismét nekiindultak, Szerbiában várták ki, hogy újra magyar területre léphessenek.
Ott született meg a harmadik gyerek is.
[..]
--
Szerinted mit kellene tenni az illegális határsértőkkel?
--
Te büszke vagy magadra, hogy kenegeted a felelősséget mint a szart?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Könnyebb üvöltve kenegetni a szart, mint értékeket tisztesen képviselő politikai pártot szervezni.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem adtál végül linket.
De ez is félrebeszélés. A téma a szólásszabadság volt, és ebben a rész-szálban arról volt szó, hogy "imádkozásbűn" miatt elvittek embereket "nyugaton".
Kicsit fentebb volt szó egyéb esetekről is, hogy milyen módokon korlátozza a szólás szabadságát a nyugat.
Erre jöttél az éheztetett kismamával a magyar határon - ha jól értem, mert konkrétumot és linket nem adtál. Ennek semmi köze a témához. Beszélgethetünk arról is, de ebben a témában nem érv.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt adtam linket: https://hup.hu/comment/3140735#comment-3140735
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A téma a szólásszabadság volt, és ebben a rész-szálban arról volt szó, hogy "imádkozásbűn" miatt elvittek embereket "nyugaton"."
Erre reagáltam, a véleményem pedig az (ha nem jött át), hogy nyugaton, keleten, és itt középen tök ugyanolyanok az emberek, mindenütt vannak túlkapások, és mindenhol elfordítják a fejüket az emberek. Mi is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én értem a gondolatmenetet; ebben a topicban ne pampogjunk, hogy bezzegnémetorszáhban meg bezzegnyugaton gondolatbűnért vegzálja a - rajtunk számonkért - európai értelemben vett jogállam a kisembert, mert vonyarcvashegyen nem engedte be a gárdafantom a magyarpétert a diszkó wcjébe
ha csubakka az endoron él, ítéljenek bűnöst. a védelem végzett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mi hős magyarok terhes nőket éheztetünk a kerítésnél
Miért kit éheztetsz és tartasz fogva? Amennyiben ilyet csinálsz kérlek jelentsd fel magad azonnal.
--
Ügyes terelés a szálban található konkrét esetről :).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kit éheztetünk? Ha mondjuk én olyan hülye vagyok, hogy elmegyek a Zemplénbe kirándulni, nem viszek magammal kaját, eltévedek, akkor engem a magyar állam éheztet? Ezt így kell érteni? Az nem éheztetés, ha nem engedjük be az országba, de mehet másfelé közértbe.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont ha az éheztetéssel lemond a menedék lehetőségről, akkor már egy kicsit máshogy néz ki a dolog...
https://helsinkifigyelo.blog.hu/2020/02/06/ot_pontban_arrol_jogosan_ehe…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Helsinki is ezt írja:
Aki egyszer kisétál Szerbia felé, az a gyakorlatban soha többet nem térhet vissza Magyarországra, lemond minden itteni jogáról.
Tehát akkor semmi probléma, hiszen nagyon helyesen a magyar állam nem szeretné idegenekkel elárasztani az országot.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gondolom (((helsinkiből))) nézve afganisztánnal vagyunk határosak
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor most megnyugodtam, hogy a filippínó és koreai és a többi vendégmunkásról érkező hír mind csak kacsa, mert a Fidesz biztosan nem engedné őket be az országba. De jó! :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom, amennyit azok a cégek fizetnének, nem vállalnál ott munkát.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
23 millió román, hahó!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már teljességében nyílik schengen, most lesz csak aktuális velük rémisztgetni!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-Téged miért hoztak be?
-Facebookon azt írtam a miniszterelnök úr képe alá, hogy dögöljön meg
Szép új világ :D Remélem visszamenőleges lesz
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak másoljuk a Nyugatot:
https://mandiner.hu/kulfold/2024/11/mig-mi-magyar-peter-derus-k-cs-goze…
Egyáltalán nem értek vele egyet, sőt kimondottan károsnak tartom a tervezett szabályzást. Kerüljön pénzbe, jó sok pénzbe, de börtön?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne kerüljön pénzbe se. Legyen már jogom egy szabad világban azt mondani a másiknak, hogy dögölj meg. Ez ellen nem így kell harcolni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bárki szabadsága pontosan a másik ember szabadságáig tart. A "dögölj+" ebben az esetben átlépi ezt a határt. Valahol muszáj meghúzni a vonalat. Valahogy muszáj az önmérsékletet bele nevelni az emberekbe, ha már maguktól nem megy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak nehogy aztán azt se lehessen leírni, hogy olvadj el hópihe!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan, ilyen esetekben éppen ez a baj a jogi megközelítéssel. Az ember meglehetősen kreatív tud lenni az ilyen szabályokkal (ha magyar, akkor meg még különösen büszke is rá).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálunk Szlovákiában a Fico merénylet után a belügyminiszter azzal menőzött, hogy a rendőrség vegzálja a kommentelőket „bűncselekmény pártolása” bűncselekmény címén. Nem próbáltam ki, de kíváncsi vagyok egy ilyen komment jogilag üldözhető lenne-e: „Bassza meg, hogy lehet ilyen balfaszul célozni?!” - Technikailag nem dicséri az akciót, de a csalódottság az eredmény miatt benne van :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az igazi diplomata úgy küld el a fenébe, hogy alig várod, hogy indulhass!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát...
1. Ha valaki nekem írja, hogy "dögölj meg", pont leszarom. Akkor milyen határt is lépett át?
2. Jah kell egy vonal, de nem a jog feladata a morális vonalakat meghúzni.
3. Igen bele kell nevelni az emberekbe, de azért ha szétnézel nem igazán a jog neveli bele a népekbe. Max félnek tőle. Ha működne is (nem fog), a jogtól való félelemtől nem lesz a sajátja az önmérséklet. Nevelni nem a Zembereket kell, hanem a gyerkőcöt. Ami sokszor elmarad...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha valaki nekem írja, hogy "dögölj meg", pont leszarom.
A topikban tárgyalt elképzelés ismert személyekre vonatkozik. Az "ismert" jelentheti azt is, hogy arccal, névvel, címmel közutálatnak örvendő. Ha két millióan "ismernek", és annak a fele rühell, simán lehet az egymillió közt olyan elmeháborodott, aki egy rosszul sikerült nap estéjén olvas valamit a Facebookon, és elhatározza, hogy erőszakkal vesz elégtételt rajtad vagy a családodon.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van most is határ, úgy hívják, hogy közösség elleni uszítás. Az egymásra csúnyákat mondás meg része a szólásszabadságnak, ezt pár évtizeddel ezelőtt már tisztázták.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sőt, Magyarországon még tojást is lehet dobálni egy közösség tagjaira!! Kimondta az Alkotmánybíróság!
Igaz, még alkotmányunk volt...
Azt már nem tudom, hogy a Ballmer ügynek mi lett a vége :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A közösség elleni uszítás az teljesen más kategória.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, nem lép át semmilyen határt.
A megfélemlítés a lényeg és tipikusan autoriter rezsimek eszköztárához tartozik.
Ami viszont jelzésértékű is.. jelen esetben be vannak szarva, minden cselekedetükből látszik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem tőled is be lehetnek szarva..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fölösleges személyeskedned,
ha narancsos nyalonc vagy egyszerűen írd azt, hogy "dögölj+", nálam ez belefér.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam meg nem. :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De az ugye megvan töriből, hogy a legtöbb diktatúra pontosan akkor váltott a legkegyetlenebb, legembertelenebb működési formára, amikor a rezsim vezetői félni kezdtek? Lásd pl Sztálin durva tisztogatásait a 30-as, 40-es években, amikor elhatalmasodott rajta a paranoia.
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bárki szabadsága pontosan a másik ember szabadságáig tart.
Pontosan milyen szabadsága sérül egy „dögölj meg”-től? (Amúgy ez egy gyakran hangoztatott bullshit, a társadalmunk ezen már régen túlhaladt.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Konkrétan csak a másik élethez való jogát kérdőjelezi meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Kérdőjelezi meg" -- tehát nem sérül. (Ezentúl ez a "megkérőjelezősdi" is egy ócska hablaty, szóval ez gyenge volt.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd ha úgy neked jobban tetszik minden gyilkosság a másik élethez való jogának a megkérdőjeleződéséből indul ki. A vélemény nyílvánítás joga és az élethez való jog egyenrangúak, tehát nem érvényesülhet egyik a másik róvására. Ezek a jogok egy fajta közmegegyezésként sérthetetlenek. Ha megkérdőjeleződik, akkor az bizony már sérül ha teccik neked, ha nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
minden gyilkosság a másik élethez való jogának a megkérdőjeleződéséből indul ki
Továbbra is egy hablatyból indulsz ki, ráadásul "csúszós lejtő"-érveléssel próbálkozol.
A vélemény nyílvánítás joga és az élethez való jog egyenrangúak
Ebben nem lennék biztos, ráadásul...
tehát nem érvényesülhet egyik a másik róvására.
... ráadásul az esetleges problémát nem a két jog eltérő vagy egyenlő fontossága adja, hanem ha a két jog ütközik. Mondjuk nem tudom, hogyan veszélyezteti valakinek az életét másnak a véleménye. (Továbbra sem erőszakra való felhívásról vagy fenyegetésről beszélünk, hanem véleményről vagy "rossz kívánságról".)
egy fajta közmegegyezésként sérthetetlenek.
Ez megint valami zavaros hablaty. Nem látom be, miféle összefüggés lenne az esetleges közmegegyezés és a vélt sérthetetlenség között. (Pl. az is közmegegyezés, hogy ha valahova bemegyünk, akkor köszönünk, oszt' mégis meg lehet sérteni.)
Ha megkérdőjeleződik, akkor az bizony már sérül
Továbbra is csak állítasz, bármiféle bizonyíték nélkül. És mivel erre való hivatkozással te akarod más jogát korlátozni, neked kell bizonyítani ennek az alapját.
Pontosan a tiédhez hasonló zavaros, hibás gondolatmenetek miatt (is) kell csínján bánni mások jogának korlátozásával.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Továbbra is egy hablatyból indulsz ki, ráadásul "csúszós lejtő"-érveléssel próbálkozol."
Legyél szíves mutatni egy olyan gyilkosságot, ahol nem kérdőjeleződött meg az áldozat élethez való joga! Bármilyen gyilkosság szükséges, de nem elégséges feltétele az élethez való jog megkérdőjeleződése.
"A vélemény nyílvánítás joga és az élethez való jog egyenrangúak"
Mindkettő bármely természetes személyt megillető emberi jognak minősül, azok pedig egyenrangúak egymással.
"ráadásul az esetleges problémát nem a két jog eltérő vagy egyenlő fontossága adja, hanem ha a két jog ütközik."
Szóval akkor mégiscsak ütközik a két jog. Az ütközés jogi értelemben sérülést jelent, hiszen a két érdek egymás ellen hat. A sérülés mértéke, ami ilyenkor kérdéses. A jog nagyon szépen meghatározza a sérülés mértékét a körülmények figyelembe vételével. Értelem szerűen az egymás között elhangzott "dögőjjé+" kisebb mértékű (akár nem is büntetendő) sérülést eredményez, mint például egy nagy nyilvánosság előtt elhangzott.
"Továbbra is csak állítasz, bármiféle bizonyíték nélkül."
Axiómákat nem szokás bizonygatni. A személyeskedő megjegyzésed tökéletesen fügefa levél.. :)
https://lorik.hu/buntetojog/az-emberi-meltosag-elleni-buncselekmenyek/b…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"egyél szíves mutatni egy olyan gyilkosságot, ahol nem kérdőjeleződött meg az áldozat élethez való joga!"
https://hu.euronews.com/2022/06/30/amnesty-international-haborus-buntet…
Csak a megfelelő felet kell kérdezni, és máris a számodra megfelelő választ fogod kapni, legyen az bármi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szépen maszatolsz..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogy maszatolok, en kinevetlek benneteket.
Kivancsi vagyok, hogy mikor fog nektek leesni stantusz, hogy egy olyan dolog gyakorlati megvalositasanak reszleteirol vitatkoztok ami csak elviekben, maximum papiron letezik.
Az elethez valo jog az egy szep gondolat. Kar, hogy sosem letezett a gyakorlatban, leven abban a pillanatban amikor gazdasagi haszna van egy gyilkossagnak, akkor ez a gondolat ugy eltunik, mintha sose lett volna.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem. Szóval akkor a Föld lapos?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocsánat, ha összezavartalak a kellemetlen tényekkel. Nőj fel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként, ha szerinted az élethez való jog nem is létezett soha, akkor hogy a fenében lakja ezt a sárgolyót 8 Mrd ember? Ikszepsön? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Butaságot beszélsz, mert összekevered a lehetőséget a joggal.
Pontosan mikortól volt élethez való joguk a dinoszauruszoknak, hogy millió évekig lakhassák ezt a sárgolyót? Ja sose? Akkor azért haltak ki? Ez egy buta irány, nem vezet sehova.
Volt lehetőségük élni, ahogy van lehetőségük élni az embereknek is. Ha jön egy aszteroida, vagy az emberiség sikeresen kiatombombázza magát az élők sorából, akkor annyi. A "jog" fogalma még csak fel sem merül...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom van baj a toronyban rendesen! :D
Megsúgom a jog és a lehetőség szinonímák.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mar megint butasagot beszelsz. A jog es a lehetoseg nem szinonimak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Istenem tanulj már meg legalább keresni!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mar megint butasagot irtal.
Az altalad irt linkeket megnezted egyaltalan? Egyiknel sem listazza a "lehetoseg" szot mint a "jog" szinonimajat.
Ami nem is csoda, hiszen lehetoseged van nyakoncsapni jarokeretes nyuggereket es kirabolni oket, de jogod nincs ugyanerre.
Es hiaba vonja meg a jogodat a lelegzetvetelhez, ettol te meg vidaman lelegzel, mert lehetoseged van ra. Azonban hiaba adott neked barki jogot a lelgzesre, viz alatt nem lesz ra lehetoseged. Ha nem hiszed, probald ki! :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te kis csacsi! :)
"jog (főnév)
Döntési, cselekvési szabadság; lehetőség előnyök és lehetőségek felhasználására, korlátozások nélküli cselekvésre, amit mások nem tilthatnak meg erkölcsi vagy törvényes okokra hivatkozva.
Egy vezetőnek joga van döntést hozni beosztottai munkájának ügyében. A gyereknek joga, hogy eldöntse, kivel barátkozzon. Az emberi jogok mindenkit egyformán megilletnek."
"jogigény, séta, kocogás, igény, örökség
illetékesség, jogosítvány, lehetőség, jogtudomány, jogosultság, cím, juss, jogcím, jogalap, alap, felhatalmazás
jogrend"
Idézetek a linkekről. Legalább próbálj meg valami hihetőt hazudni! Mellesleg minden egyes megszólalásod a témában egy nagyon nehezen cáfolható érv a törvényjavaslat mellett. Aki csak hazudozásra és/vagy mocskolódásra tudja használni a szólásszabadságot, annak ez mégis minek???
Tetszik, ahogy az anonimitás mögé gyáva szarként elbújva véded a szólásszabadságot. Bájos, roppant bájos..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az első linkben valóban ott volt, nem vettem észre, ezért megkövetlek.
A másodikban nem szinonima, hanem egy mondatban volt, de nem mint fő ige, olvasd el amit írtál, és gondold végig, hogy a jog az mindenre lehetőség-e, vagy csak a mondat tárgyára.
"Mellesleg minden egyes megszólalásod a témában egy nagyon nehezen cáfolható érv a törvényjavaslat mellett."
Marhára nem érdekel, hogy a megszólalásom szerinted a törvényjavaslat melletti vagy elleni érv, mert én egyiknek sem szánom. A témáról itt leírtam a véleményem, és továbbra is így gondolom: https://hup.hu/comment/3138893#comment-3138893
Az élethez való jog csak papíron létezik, és csak addig, ameddig nem ütközik a valósággal. Ez olyan mint a keresztények "Ne ölj!" parancsa, amit mindig betartanak, amikor éppen nem kell senkit vallási okból megölni. :-)
"Tetszik, ahogy az anonimitás mögé gyáva szarként elbújva véded a szólásszabadságot. Bájos, roppant bájos.."
Mondja az egyik anonim fórumozó a másiknak. Bájos, roppant bájos... :-)
Mellesleg megint butaságot beszélsz, lévén védi a fene a szólásszabadságot. Szerintem a szólásszabadság gyakorlata manapság több problémát okoz, mint ami jót tesz, lévén a valóban hülyék és a magukat megjátszó bértollnokok annyi hülyeséget tudnak vele terjeszteni, amit a kevés halk józan hang nem tud ellensúlyozni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vitakultura lvl 99
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nem, de ha nincs akváriumod, akkor buzi vagy.... :-D
(mielőtt magadra veszed: egy őskövület rendőrvicc a logika mibenlétéről)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem veszem magamra. :)
Talán a logika miben létéről ez a vicc is jó tanulság:
"A hős Herkulesről - ki minden férfi példaképe, minden nő álma - elterjed, hogy homokos.
Nosza, gondolja Herkules, ezt mégsem hagyhatom! Hívjátok össze a népet, férfit és nőt, öreget s gyereket, s bárkit, aki csodát akar látni! Bebizonyítom igazamat, ezer nőt teszek a magamévá előttetek!
Össze is gyűlik a nép egy hatalmas mezőn, a lányok pedig sorra érkeznek Herkules elé, hogy felajánlják magukat, s teljesítsék vágyait. A hős neki is lát szorgalmasan, száz, kétszáz, ötszáz nőt tesz magáévá. Megáll kicsit pihenni, iszik, majd folytatja. Hatszáz, hétszáz, Herkules lába erősen remeg, kilencszáz, a hős izzad, mint egy ló. Kilencszázötven, nyelve a földön lóg, taknya-nyála egybefolyik, kilenkilencven, szeme vérben forog, kilenckilencvenöt, Herkules elájul!
Az emberek döbbenten, némán állnak, majd a tömeg egy emberként kezdi skántálni:
Buuuzi, buuuzi, buuuzi!"
Valahogy így vannak itt is a fórumtársak a jogrendszerrel és a joggal.. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval ez egy vicc volt. Jó, hogy leírtad, mert nem jöttem volna rá egyébként. Általában a rossz vicceket nem szoktam felismerni. Legyen ez a mentségem.
Még nincs aláírásom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Herkules! Te vagy az? Isten hozott! :)
Minden elismerésem! Jól kivártad a sorod, hogy egy igazán keményet beszólhass! Szia Düddőkém!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez most mi? Leírtam, hogy nem tetszik a vicc. Erre te így válaszolsz? Pont te, aki helyesnek tartod az internetes kommentekbeli agresszióellenes törvényjavaslatot?
Nekem ez furcsa. Vagy rosszul értek valamit?
Még nincs aláírásom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Leírtam, hogy nem tetszik a vicc."
Nem te azt írtad le, hogy szerinted szar volt a vicc.
"Pont te, aki helyesnek tartod az internetes kommentekbeli agresszióellenes törvényjavaslatot?"
https://hup.hu/comment/3138578#comment-3138578
"Vagy rosszul értek valamit?"
Nagyjából mindent is félre értesz, sőt félre magyarázol. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tényleg félreértettem, te ellene vagy. elnézést.
Nem azt írtam, hogy szar a vicc, hanem azt hogy rossz. Ha szükséges, akkor én is idézhetem a kommentemet amiben azt írtam. Jelezd, ha szükség van rá.
Most rajtad a sor, elnézést kérni.
Amúgy mindentől függetlenül, mi az a düddő? Erre nem kell válaszolnad, ha csak szimplán sértegetni akartál. És ezt ne vedd támadásnak.
Még nincs aláírásom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fogalmam sincs, hogy mi az a düddő. Itt olvastam feljebb, és megtetszett a dekadens dadaizmus, ami árad belőle. :)
(Düddő: https://hup.hu/comment/3138570#comment-3138570)
Nálam a szar és a rossz szinonímák.
Elnézést, hogy elrontottam a fekete párducos bulit, ha fájdalmat okoztam!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát akkor szia düddőkém! :)
Nálam nem szinonímák. A szar egy fokkal rosszabb mint a rossz értelme.
Te minden áron kötekedni akarsz, vagy csak úgy hébe-hóba csinálod? Lehet, hogy megint félreértettem valamit, de az a mondat amiben elnézést kérsz nekem annak tűnt.
Egyébként mi az a "fekete párducos buli"? Ennek tudod a jelentését? Ez is érdekelne. Illetve az is, miért használod velem szemben. Meg az is, miért van az az ellenséges hangulat ami árad felém a hozzászólásaidból. Mivel vívtam ki?
Még nincs aláírásom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Te minden áron kötekedni akarsz, vagy csak úgy hébe-hóba csinálod?"
Nem láttál te még engem kötekedni úgy igazán. :)
"Egyébként mi az a "fekete párducos buli"?"
https://www.youtube.com/watch?v=N1XbNM1G49Q
Azt hittem, hogy triviális.
Ellenséges hangulat? Hol?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát akkor lehet, hogy tisztáztunk minden kérdést.
Akkor fátylat rá?
Még nincs aláírásom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy legyen!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van, aki másként vélekedik erről:
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nos, talán függ az előadótól és a módjától is. Így a videót nézve én is elmosolyodtam. :)
Még nincs aláírásom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs, hogy a ctrl+c ctrl+v nem vitte át a feelinget. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Legyél szíves mutatni egy olyan gyilkosságot, ahol nem kérdőjeleződött meg az áldozat élethez való joga!"
Fordítva ülsz a lovon. A két halmaz nem teljesen fedi egymást. Továbbá a "dögöljön meg" egy egyszerű szófordulat. Azt értem, hogy a súlyosan autisták mindent szó szerint vesznek, de ne menjünk már retard levelre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan a tiédhez hasonló zavaros, hibás gondolatmenetek miatt (is) kell csínján bánni mások jogának korlátozásával.
Ha jól értem, nem a vélemény- és szólásszabadság jogának korlátozásán morfondíroznak, hanem azon, hogy kiterjesztik a szankcionálható kijelentések körét. A vélemény- és szólásszabadság joga nem mentesít a cselekedetekkel kapcsolatos felelősségvállalás alól.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért kérdőjelezné meg? Attól, hogy valamit kívánok, óhajtok, attól még a másik joga nem lesz megkérdőjelezve. Ha azt mondom a másiknak, hogy kussoljár már, attól se sérül a szóláshoz való joga.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bármit meg lehet kérdőjelezni. Mi a tényleges kár?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Más szabadsága? Nem döglött meg, szóval nem csorbultak a jogai.Szabad ignorálni a másik véleményét, ha nem tetszik. A "dögölj meg" sem feltétlen más halálát kívánja, lehet egyszerű szófordulat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csaxólok! A büntető jog már a bűncselekmény elkövetésének a kisérletét is bünteti. Gondolom akkor ugyanolyan szófordulat, mint a "kurva anyád".. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben mi a kísérlet? Átkot szórt rá?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arra próbáltam utalni, hogy nem kell feltétlenül meghalnia bárkinek is a büntetendő cselekmény megvalósulásához. A jog nem fekete-fehér, vagy ha úgy jobban tetszik nem nullák és egyesek halmaza..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom, te már alig várod, hogy provokációval börtönbe juttathass pár indulatosabb embert.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom. hogy csak nézel és nem látsz. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Gondolom akkor ugyanolyan szófordulat, mint a "kurva anyád"."
Igen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazából lehet hogy van ebben potenciál, létre kell hozni valami venezuelai domain-en egy "dühöngőt", ahol mindenki csak egy sorszámot kap, és lehet egymást gyalázni :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg javaslom a roppant fejlett jog rendszerrel rendelkező Venezuela személyes felkeresését további hiteles tapasztalatok beszerzése céljából. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem igaz. Mondhatod, hogy dögöljön meg, csak lesz/lehet következménye. Nem mindegy, hogy egy filtert hoznak létre, ami minden nemwoke tartalmat tilt és shadowbannol, esetleg bannol, vagy leírhatod és eljárás lehet belőle.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elég csak azt mondanom, hogy szándékomban áll elintézni, hogy a földön minden ma élő ember 200 éven belül haljon meg, akkor máris egy olyan tömeggyilkos leszek aki valóban betartja a szavát. Ez tök menő, én vagyok a Világok Pusztítója! :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erről elsőre ez jutott eszembe:
Arról pedig... azt hiszem a master/slave hiszti után jöhet a következő átnevezési kör:
kill
killall
userdel
groupdel
Legalábbis vigyázzatok, hogy milyen parancsokat illesztetek be a fórumba!
A -9 paraméter pedig valószínűleg súlyosbító tényező lesz a kill esetén.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
killall -9 fidesz_kormany.sh
./ujvalasztas.sh
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-Facebookon azt írtam a miniszterelnök úr képe alá, hogy dögöljön meg
Ezt egyebkent mindig is csodaltam.
En is azt gondolom, hogy a miniszterelnok nem alkalmas a poziciojara. De attol meg ot valasztottak meg, es perpill o az orszag miniszterelnoke. Nem kell szeretni, de publikusan gyalazni, plane fenyegetni -- durva kulturalatlansag es respectet nelkulozo. Avagy, gondolj bele: ha olyan ember lenne miniszterelnok, akit szeretsz es tisztelsz, mert tokeletesnek gondolod a posztra, valaki mas meg odairna a posztja ala, hogy "rohadt balf*** dogolj meg", te hogy erezned magad?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha rosszul érzi magát, akkor a következő értelmes lépés a jellemfejlődésében az, hogy felteszi magának, miért is érezné rosszul magát emiatt. Ha arra jut, hogy a hozzászóló csak egyszerűen egy fasz, akkor csak sajnálni fogja a hozzászólót, mertaz kiállította a szegénységi bizonyítványát. Erre törvényt hozni egyszerűen szociopata elmebetegség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell szeretni, de publikusan gyalazni, plane fenyegetni -- durva kulturalatlansag es respectet nelkulozo.
Erre a részre +1
te hogy erezned magad
Erre a részre meg -1. Saját egyéni magánügyed, hogy mit érzel és azt hogyan dolgozod fel. Nem lehet a környezetedre hárítani a felelősséget a saját érzéseidért és nem lehet a környezeted leszabályozni, hogy komfort zónát(buborékot) alakíts ki magad körül. (megteszik ezt helyetted amúgy is sokan mások akik ilyen buborék(ok)on keresztül akarnak téged kontrollálni).
Inkább keresd az okát annak, hogy miért tölt el téged valami rossz érzéssel és próbáld megérteni. Ha pedig valaki olyat monda amivel nem értesz egyet akkor fogalmazd meg hogy pontosan mely részével és miért. Ne a háborgást kommunikáld, hanem a kiváltó okot ami miatt háborogsz :).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Real-time monitorozással, mert egyébként nem is lenne értelme. Nickek-emberek összepárosításával előre. De szép világ :D Így érthető pár lépés az elmúlt hetekből.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Social score. Kínában már működik.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„Sokan vannak ma Magyarországon olyanok, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találnak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat”
:)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nem az volt, rá nem vonatkozik ez a törvény. Lehet név szerint is benne lesz a kivétel listában. Egyébként is, úgy értette, a lábuknál fogva, rövid időre, hogy nyújtsák a gerincet, mert az egészséges. Aki másra gondolt, az mehet a böribe az új törvény alapján.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Remek problémafelvetés! Az idézetek kérdése. Ez esetben vajon te valósítod-e meg a tényállást, azzal, hogy szó szerint idézel valakitől? (Az most teljesen irreleváns, hogy tettél-e forrásmegjelölést, lásd lejjebb, miért)
Azért érdekes, mert a sajtótörvényben van a "híresztelés" nevű tényállás és van róla egy elég részletes leírás, hogy ott hogyan is működik a gyakorlatban: https://index.hu/velemeny/2024/10/16/sajtoszabadsag-kuria-itelet-orban-viktor/
Érdemes elolvasni. A lényeg, hogyha egy sajtótermék valakitől idéz egy állítást (forrásmegjelöléssel, és akár kifejezetten jelezve, hogy az idézett állítás egyébként hazugság!) ugyanúgy felel az _idézet_ igazságtartalmáért, mintha saját maga találta volna ki és minden kommentár nélkül tényként közölte volna. Tehát, hogy érezzük az abszurditást, hiába tényszerűen igaz maga a hír, hogy "X Y politikus azt nyilatkozta hogy ...", a sajtótermék mégis bukja a pert, ha X Y politikus olyat állított, ami hazugság volt. Márpedig politikus nyilatkozatában hazugság... hát nem sokmindenről lehetne beszámolni.
Ráadásul ez a fajta jogalkalmazás _nincs a törvény szövegében egzaktul leírva_ ez egyszerűen a "kialakult bírói gyakorlat" volt.
Nagyon nagy kérdés, hogy vajon itt is ugyanez lesz-e a logika? Ugyanígy a törvény nem szabályozza, de "kialakult bírói gyakorlat" majd ez lesz itt is?
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát, azért eddig eléggé ment az osztás, hogy nincs itt semmiféle diktatúra, mert bármit mondhatsz, nem visz el a fekete autó mint régen. Hát ennek a "jó világnak" ezek szerint most kezd vége lenni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért??? Én mondhatok, ami nekem tetszik, és te is mondhatod, ami nekem tetszik... Hol itt probléma? :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az osztás elsősorban arról ment, hogy ti milyen kurva nagyszerűek vagytok. Hát olyan kurva nagyszerűek, hogy sorban négy választást nem hogy szimplán elbuktatok, hanem kétharmadra megnyertetek Orbánéknak.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Büntetés járjon konkrét személynek – tehát nem a társadalomnak vagy hasonló absztrakt koncepciónak – való mérhető károkozásért. Minden más csak bürokraták és politikusok uralkodási vágya.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tarsadalmi kohezio nelkul "nem egy ember itt a nep"; csak egy csorda.
Amikor ilyen hozzaszolasokat vagnak le, az okozott kar konretan pontosan ez: gyengiti az osszetartast, az allamba vetett bizalmat, az emberek egymasba vetett bizalmat. Amikor utszeli hangon kisstilu gengszter modra fenyegetoznek mindenhol, amerre nezel, a tarsadalmi osszetartast gyengiti.
Ez sajnos nagyon alulertekelt a mai vilagban, pedig pontosan ez adja egy orszag erejet. Hogy odafigyelunk egymasra, megbecsuljuk a masikat, es tudjuk, hogy szamithatunk egymasra. Akkor nem kell egy rendor mindenki melle, hanem maguktol is olajozottan mennek a dolgok.
Ennek erteke: felbecsulhetetlen. Mert ez a kulonbseg romania es dania kozott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És Dániában ezt erővel verték át a társadalmon, szigorú törvényekkel szabályozva, hogy ki mit mondhat, és mit nem, vagy esetleg olyan államot teremtettek, amiben kevésbé volt feszült az egyszeri ember, ahol jól érezte magát a mindennapokban?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> gyengiti az osszetartast, az allamba vetett bizalmat
Ez fizikai képtelenség. Ha valami 0-n áll, hová gyengíted tovább? Persze nyilván a bebörtönzések sokat fognak segíteni a közbizalom helyreállításában.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bullshit. Neked milyen konkrét károd származik ezekből a kommentekből? Ne bújj semmilyen absztrakt faszság mögé. Neked mi a kár, illetve mit remélsz személyesen az eltűnésüktől?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tényleg borzasztó, ezzel egyetértek. De erre törvényt hozni egyszerűen őrület.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tarsadalmi kohezio nelkul "nem egy ember itt a nep"; csak egy csorda.
Jár a kutyakeksz. Jó étvágyat kívánok hozzá!
gyengiti az osszetartast, az allamba vetett bizalmat, az emberek egymasba vetett bizalmat.
Azt az gyengíti, hogy előre vártátok a fekete autót, ami utólag sem érkezett meg, ezért nem csupán tovább várjátok, hanem a fekete autó el nem jövetele által traumatizálva még merevebben görnyedő áldozatpózban várjátok tovább. Szintén gyengíti, hogy felülléptek a társadalmon, aztán másokat vádoltok azzal, hogy általuk ki vagytok rekesztve onnan. Stb. Ráadásul ezen halaszthatatlan elfoglaltságaitok közben nem volt és nincs energiátok ~normális pártokat szervezni, hogy legyen demokratikus képviseletetek. És szilárdan hiszitek, hogy nektek semmiben semmi felelősségetek nincs, és a tetteitek ill. azok hiánya nem jár következménnyel rátok, és a magyarokra általában. Miért bízna bennetek bárki? Az elmúlt tizennégy vagy harmincnégy évben mutatott viselkedésetek alapján miért bízna bennetek bárki? A sírás és az értékes teljesítmény közti mérlegetek nem valami jó. Miért nem javítotok rajta? Nem volt elég gyötrelmes az elmúlt tizennégy év? Pedig minden nap elsírtátok, hogy nagyon fáj. Vagy ez a csúcsteljesítményetek? A könnyek? Szerinted mekkora szüksége van a társadalomnak a helyi kihívásokat fel nem vállaló, az évtizedes távlatban csak sírni és picsogni képes emberekre? Tényleg az gyengíti a társadalmi összetartást, hogy olyan jogszabály születhet, melynek hatályba lépése után nem kívánhatjátok nyilvánosan a csúti törpe halálát? Nem az gyengíti a társadalom összetartását, hogy tizennégy+ éve egy párhuzamos valóságot tákoltok?
Amikor utszeli hangon kisstilu gengszter modra fenyegetoznek mindenhol, amerre nezel
Ennek egyik kétrétű magyarázata lehet, hogy amikor nem nyugati irányba tekintetek, akkor jellemzően Románia felé.
Ez sajnos nagyon alulertekelt a mai vilagban
Ha az lenne, nem próbálnátok egy ~globális szürke moslékban felszámolni.
odafigyelunk egymasra, megbecsuljuk a masikat, es tudjuk, hogy szamithatunk egymasra. Akkor nem kell egy rendor mindenki melle, hanem maguktol is olajozottan mennek a dolgok.
Ezen elmélkedésed nem áll összhangban a vélekedésetekkel, ami szerint a magyar egy alacsonyabb rendű népség, amelyiknél az angyallelkű nyugatiak jószívű segítsége nélkül akkor is olajozatlanul mennének a dolgok, ha a magyarok a világ (de legalábbis Oroszország) összes olaját rálocsolnák.
ez a kulonbseg romania es dania kozott.
Meg olyan lényegtelen dolgok, mint pl. a földrajz és a történelem. Bár lehet, hogy ez a kettő túl kirekesztő ahhoz, hogy szerepet kapjon a gondolkodásotokban.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy teljesen korrekt szabályozás. A szólás szabadsága ugyanis nem azért van, hogy mindenki azt mondjon, amit akar. a szólás szabadsága azért van, mert a konfliktusokat békésen akarjuk megoldani, nem pedig erőszakkal. Tehát a szólás szabadságának határa pontosan meghatározható: az erőszakra való biztatás már túl van azon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az erőszakra való biztatás már túl van azon.
Az igen, és azt most is büntetik bizonyos esetekben (lásd fentebb), de itt nem erről van szó, hanem hogy egy gumiszabály által korlátozzák, hogy ki mit mondhat a másikról. Márpedig a szólás szabadsága nem áll meg a szép beszédnél, abba bizony beletartozik a másoknak nem tetsző, akár durva, sértő vélemény is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nem a másik státuszának leírása, hogy haljon meg, vagy pusztuljon kínhalált. Ha azt írod, hogy az adott ember meghalt, az a státusz leírása, s azért nem fog börtön járni. Nem azt bünteti a törvénytervezet, ha rondán beszélsz - amúgy ez miért igény? -, hanem azt, ha kifejezetten valaki halálát kívánod, ami lényegében az uszítás rokona.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- Hány olyan esettel találkoztál eddig a hupon, hogy szóltak, hogy jó lenne, ha kínok között megdöglenél?
- Bár a hupos beszélgetések színvonala megfelelően primitív, mégsem jutottunk el eddig
- Valós a probléma, amit a törvényhozók megoldanának?
- Nem létező problémára minek megoldás, ennyi idejük van?
Ők valós problémát akarnak megoldani, pontosan azért kell a törvény, de ezt nem részletezik neked. Helyette az UFÓ-nácik bolygómegszállási programjának veszélyeire figyelmeztetnek és hogy ezért fontos a kommentelők bebörtönzése...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A HUP-ra még viszonylag tanult emberek járnak, s közéleti kérdésekben így is elszabadulnak az indulatok. Nem ez a közösség a törvénytervezet célpontja.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerinted akkor a "rák egye ki a beled!" kommentelőkre fognak vadászni?
Erősen kétlem! Van egy sanda érzésem, hogy a tanult emberek a hupon lesznek a valódi célcsoport és nem a Gazsi meg a Menyus.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Remélem, nem lesz igazad.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
amúgy ez miért igény?
Van, akinek az, engedtessék meg hát neki. Nem vagyunk egyformák.
ami lényegében az uszítás rokona
Egy konkrét személy halálát kívánni, és egy közösség ellen uszítani, az a kettő bizony nagyon messze van egymástól. Nem hogy nem rokonok, de még csak honfitársak sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy az uszítás rokona, de akkor sem az. Az lenne az uszítás, ha az illető megölésére ösztönöznél másokat. Ha csak egyetért egy csoport, hogy jobb hely lenne a világ egy szerintük rossz ember nélkül, az nem uszítás. Persze nem szép dolog, nyilván baromság is, nyilván idegből irkálgatnak, mert valami hülyeségre vagy igazságtalanságra felfigyeltek, de ez akkor sem uszítás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha azt kívánom, legyen szép napod, az implikálja valamelyiket?
- Személyesen tenni fogok azért, hogy szép napod legyen.
- Arra szólítok fel mást, hogy tegyen azért, hogy szép napod legyen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hol van a "dögölj+"-ben erőszakra való biztatás?
Ez egy óhaj, fohász:) és nincs benne semmi kérés/biztatás.
Egyébként meg ezután max azt írjuk, hogy "dögölj+", hanem
- pusztulnál el egy fekete lyukban
- enne meg egy nagyra nőtt amöba
- okádna telibe a nyolcadik utas
- ..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na igen. És itt fog a törvény gumiszabály jellege igazán életveszélyes szinten kiteljesedni.
Mert ha teszemazt, azt mondom: "ne menj ablak közelébe" (vagy éppen ellenkezőleg, "menj az ablakhoz", teljesen mindegy), abban normális esetben nem lenne semmi fenyegetés vagy más halálának kívánása. Csakhát nem normális eset van, és "mindenki tudja", hogy manapság ez a mondás valójában mire is utal. Ezen az alapon kb bármilyen mondatra rá lehet fogni, hogy létezik olyan átvitt értelem, vagy szubkultúrában ismert másodlagos jelentése, ami más ember pusztulását kívánja.
Apropó szubkultúra... érdekes lesz mondjuk egy CS vagy CoD vagy hasonló játékban az in-game chat jogi értelmezése... :D
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondjuk mi lenne, ha nem mondanal egyaltalan ilyesmiket? Es akkor nem lenne baj.
Alapvetoen nagyfoku kulturalatlansag nagy publikum elott valakinek a halalat kivanni, barmilyen modon fejezed is ki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem nem értetted meg a mondanivalóm lényegét.
A probléma, hogy mik azok az "ilyesmik" amiket nem mondanék? Ki fogja ezt definiálni?
Lesz egy naponta bővülő lista belőle, mint a dizájnerdrog-molekulákból? Lásd az ablakot, aminek 2 éve még semmi ilyen másodlagos jelentése nem volt. Vagy a teát, ami szintén egyik napról a másikra lett halálos metafóra?
Vagy teljesen definiálatlan lesz, és minden esetben egyedileg szubjektíven "pofára" alapon fognak döntést hozni róla? Hogy az adott kontextusban - már amennyire az kívülről megítélhető - én "úgy értettem-e?!". Hogy "nem azt írtam le, de vajon a sorok között nem arra utaltam-e?!" Vagy egyáltalán az én szándékomtól függetlenül, akinek írtam, vagy akárcsak "mások" "értelmezhették-e úgy"?
Vedd észre, hogy ez itt nem a kreszben a "nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett" c. sokat idézett szabálysértési eset, amit jobb híján elővesznek, ha baleset történik, de amúgy az illető semmilyen konkrét szabályt nem szegett meg.
Ezért letöltendő börtön fog járni. Azt hiszem jogos lenne az elvárás, hogy precízen definiált és minden kétséget kizáróan bizonyítható kritériumrendszere legyen.
Ha lesz, akkor az emberek azonnal kitalálják a kibúvót alóla és az egész törvény hatástalan lesz.
Ha viszont nem lesz, akkor Virág elvtárs szavai lépnek érvénybe: "Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!"
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A probléma, hogy mik azok az "ilyesmik" amiket nem mondanék? Ki fogja ezt definiálni?
Erre van az a szerintem nagyon talalo valasz, hogy eppen azok fogjak definialni, akikre a legkevesbe szivesen biznad ezt a feladatot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán még nem hallottál róla, de a bíróságok konkrét eseteket tárgyalnak.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kulturálatlanság vagy másik oldalon a sötétség?
Tiltsanak be akkor minden olyan költőt a ki kurvanyázott/ dögölj+-ezett a műveiben,
tiltsák be Petőfi-t és az összes művét, mert Ő mind a kettőt elkövette, és ha rákeresel az interneten
akkor sokan mások elkövették a dögölj+-et.
Kulturálatlanság és büntetendő, ha valaki szereti a hazáját és az olyanok pusztulását kívánja akik azt tönkreteszik?
Kulturálatlanság és büntetendő, ha valaki annak a pusztulását kívánja aki nagy publikum előtt hazaárulást követ el?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kossuth Lajos azt üzente:
Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer azt üzeni:
Mindnyájunknak el kell menni!
A fenti propaganda szöveget kéretik betiltani a tömeges gyilkosságra és öngyilkosságra való felbujtás okán!
És aki ezt nem átallja tanítani, az kapjon olyan büntetést, amit a közel-keleti öngyilkos merénylők kiképzőinek jár!
Ha valaki, aki sokak szerint erősebb vagy okosabb nálam azt mondja, hogy szabad embert ölni, akkor szabad embert ölni? Vagy csak pénzért, zsoldért szabad embereket ölni, ingyen azért még tilos, ugye?
:-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kossuth szabadkővűves volt, azért csináltak kultuszt neki. (Mint az közismert.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hja, akkoriban még voltak szabad kőművesek, ma meg mind foglalt amikor szükséged lenne rájuk... 😁
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Uhh. Hát erre most csak annyit tudok mondani hogy az agresszorok / elszenvedők, de talán még a jogalkotók is néha kihúzhatnák a fejüket a monitorból/telefonból és megérinthetnék a füvet. Interneten kívüli világ egy fokkal érdekesebb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel együtt csatlakozom pár előttem szólóhoz, miszerint más halálának a kívánása ("Dögölj meg!") az nem fenyegetés és nem is erőszakra való felhívás, hanem illetlenség, amit bőven nem törvényekkel kellene szabályozni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na és a "rágja ki a rák a beledet"?
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
RIP Jákub.
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez is csak egy "rosszkívánság"; se erőszakra nem hív fel senkit, se más általi bántalmat nem helyez kilátásba.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mintha a Torrente 2 így indulna valahogy:
"Megöllek! Megöllek te barom!"
Akkor gondolom az is be lesz tiltva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Btk 222. §
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyerekek, van itt valaki, aki szerint a józan ész és a jóakarat van eme rendelkezés mögött az éppen aktuális ellenségre fogható fegyver létrehozása helyett?
Vagy szerintetek ezután a kormánypropaganda nyílt uszításai majd szankcionálva lesznek? Ugyan már. Ez egy eszköz, ami alapján bárkire lehet majd mondani, hogy uszított. Például mert nem értett egyet valakivel, ami sokkal erősebb uszítás mint egy üres lap, márpedig mint tudjuk, van ahol már amiatt is jár a gumibot.
https://hu.euronews.com/2022/11/28/az-ures-papir-lett-a-tuntetesek-jelk…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor a HUP-nak vége.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jo otlet mindent jogi faszkodassal kezelni, hiszen az elozo 2 millio tonna betuteszta paragrafus is de jol mukodik. Ha valaminek a tarsadalomban nincs moralis alapja, attol nem lesz magikusan betartva hogy valaki leirja egy lapra.
Kovetkezore bekene tiltani a kozteren fingast.
Ha elkuldenek a kurva anyadba interneten es nem birod elviselni, akkor az vagy azt jelenti hogy tul sokat logsz rajta, vagy azt hogy azonkivul nincs eleted.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
BTW elvileg a gyerekekre is károsabb az érzelmi aggresszió, mint a fizikai. Ezért bíztatom én is mindig az asszonyt, hogy inkább hagyományos módon egyet jobbról, egyet balról, minthogy kiabáljon velük. ;)
Annyi történt hogy a jogalkotók ezt megértették. Akinek dolga van a másikkal, az menjen ki a fűre ezentúl :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És lefogják nyomozni, hogy melyik valós személy tartozik a poszthoz, ezen fog dolgozni a rendőrség? :D
Egyébként szerintem, ha valakit tényleg lecsuknának ilyenek miatt az kb hős lenne az adott oldal szemében :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figyelembe véve, hogy adott esetben nálunk csoportos erőszakot, hivatalos személy elleni erőszakot is felfüggesztettel jutalmaznak, milliós költségen nyomoznak a korallbűnözők ellen, és tömegével engedték el az embercsempészeket, láthatólag szándék és erőforrás is van az igazán veszélyes tenoristák üldözésére. :) :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[POL] tag
De, az.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ráférne egy-két HUP tagra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A fenti hírt olvasva az jutott eszembe, hogy esetleg a váltócsúcssín-törést és hasonló dolgokat nem-e lehetne-e törvényileg betiltani-e? :)
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hozzászólásokat nézve kissé elszaladt a ló szinte mindenkivel. Nézzük az alap szöveget (úgy látszik, senki sem olvasta el, vagy nem próbálta értelmezni:
A javaslat szerint vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntetendő az, aki nagy nyilvánosság előtt kommentben olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, ami beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos halált okozó, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki.
Nézzük:
Egyrészt kell, hogy a személy beazonosítható legyen. Egy nick nem feltétlenül az. A 'dögölj meg', 'fordulj fel' és társai nem feltétlenül erőszakos halált jelent, szóval aki ilyentől tart, nyugodjon meg, emiatt nem fogja elvinni a gondolatrendőrség. Inkább olyanokról van szó, hogy 'kinyírlak, ha megtalállak', vagy kisebbségek felé a 'remélem, rád talál az xy kommandó' és hasonlók. Na most, ha valaki innen ilyeneket szeretne kommentelni olyannak, aki az adott fórumon beazonosítható, nos, az véleményem szerint nyugodtan rettegjen, megérdemli.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
erőszakos halált okozó
vagy
erőszakos, halált okozó
Nagyon nem mindegy és mindkettő benne van!
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jó öreg "a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható” - strikes again!
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mindegy, viszont mindkettőben benne van az erőszakosság. Ez egy elég sarkalatos pont.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak nem mindegy, hogy ÉS ill. VAGY kapcsolat van-e a feltételek között.
Példák: (Tisztelt Ügyész Úrnak - aki a jövőben olvasni fogja - jelzem, jogtechnikai demonstrációból írom, nem valós szándékot fejez ki)
"Joe Biden is elszenderülhetne már"
"Ferenc Pápának is annyi betegsége van, jobb lenne már neki odafenn"
Az egyik értelmezés szerint ezek tételesen minden kritériumnak megfelelnek.
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyikből sem olvastam ki erőszakosságot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
erőszakos ÉS halált okozó - na ez egyikre sem igaz, mint ahogyan azt helyesen meg is állapítottad.
erőszakos VAGY halált okozó - na ez mindkettőre igaz, mint ahogyan azt... ezt inkább döntsd el te, hogy nem értetted vagy szándékosan lehagytad vagy más egyéb.
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak épp egyikben sem szerepelt a 'vagy' kitétel. Komolyan szalmabábot szeretnél építeni? Abban nem leszek parnter.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek szerint nem érted vagy nem akarod érteni az alárendelő és mellérendelő szintagmák közötti különbséget. Nincs ezzel semmi gond, de az első hozzászólásod alapján nem tűnt úgy, mintha trollkodni akarnál, a forrást is megtaláltad bevallásod szerint, kár, hogy ezen csúszik el a dolog.
Egyébként nem tudom, hogy tudtad-e, de sok (köztük a magyar) jogalkotásban kifejezett cél, hogy hasonlóan épüljön fel, mint egy matematikai egyenlet: változók, konstansok, kapcsolatok, eredmény (cél).
A jogszabály a jelenlegi formájában egyértelműen hibás. (Azért, mert ennyire nem profik vagy kifejezett maszatolási szándékkal - nem tudom melyik a rosszabb.) Javítani kell(ene).
Azt, hogy mit akartak mondani, azt felelősen nem tudjuk kijelenteni. Ha megfigyeled ezzel kapcsolatban csak neked volt: véleményed. Ehhez jogod van nyilván, de nem érdemes abba a hibába beleesni, hogy az bizonyosság.
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Maradjunk annyiban, hogy szerintem a te értelmezésed hibás, szerinted pedig az enyém. Egymást meggyőzni erről nem fogjuk tudni. További szép napot kívánok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont kívánom!
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt kell mondjam, hogy szerintem ez elárul valamit a jogszabály szövegének minőségéről is.
Hint: az egyikfajta értelmezés (amit te írsz) a magában a javasolt törvényszövegben van. A másik, amire N0v3mb3r hivatkozik, az indoklási részben. Namost normál körülmények között egyértelmű lenne a válasz: a törvényszöveg a döntő, az indoklás csak mellékes útmutatás hozzá.
És akkor jön ez a kúria ítélet: https://telex.hu/belfold/2024/10/17/lira-birsag-fovarosi-kormanyhivatal-kuria-konyv-foliazas ahol a törvény indoklása teljesen felülbírálja magát a törvényszöveget.
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vonatkozó olvasmány, segít megvilágítani, hogy mi itt a baj és jogi szövegben miért számít annyit az a vessző: https://nepszava.hu/3210484_lira-fovarosi-kormanyhivatal-vesszohiba-birsag-kereset
Nem véletlenül idéztem fentebb a kulcsmondatot: https://hup.hu/comment/3138823#comment-3138823
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„Internetes agresszió
332/A. §
1
(1) Aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy
kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel
szembeni erőszakos
a) halált okozó, vagy
b) különös kegyetlenséggel elkövetett
büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, ha súlyosabb
bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény miatt, aki azt
ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor
eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el, feltéve, hogy a cselekmény félelemkeltésre nem
alkalmas.”
A kulcs az erőszakos szó elhelyezkedése az a) és a b) ponthoz képest. Erőszakos és halált okozónak, vagy erőszakos és különös kegyetlenséggel elkövetettnek kell lenni..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm, értékelem, de a fenti részt tudtam eddig is értelmezni. Igazából a többit is.
Talán átsiklottál felette, de írtam, hogy mindkettő benne van. A keresésben nézd meg a többi találatot is.
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Idézet tőled:
"erőszakos halált okozó
vagy
erőszakos, halált okozó
Nagyon nem mindegy és mindkettő benne van!"
Ebben pontosan melyik szókapcsolat jelenti szerinted a különös kegyetlenséggelt? Milyen további találatra gondolsz? Ez egy új tényállás lesz a Btk-ban, aminek ez a jelenleg tervezett szzövegezése.
A vessző használatához:
"Elveszett jelentés
A vesszőhasználat nem csupán stilisztikai és helyesírási kérdés. A rosszul használt vessző akár teljes tévútra viheti az olvasót, hiszen a mondat teljes jelentése megváltozhat. Hogy mire gondolunk? Például erre:
- A kedvenc csapatom zöld csíkos mezben játszik – azaz a csíkok zöld színűek.
- A kedvenc csapatom zöld, csíkos mezben játszik – a mez színe zöld, amit csíkok tarkítanak."
https://www.szotar.net/blog/vesszo-hasznalata-valojaban-hova-es-mikor-k…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
.
"A kifejezés attól válik jogsértővé, hogy más, konkrétan beazonosítható személyre vonatkozó erőszakos, halált okozó vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki."
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A tényállás szerkezeti felépítése alapján egyértelmű, hogy a személy elleni erőszakos cselekmény fordulat mind a halálos eredmény, mind a különös kegyetlen cselekmény esetében együttesen kell, hogy érvényesüljön."
(A ÉS B) VAGY (A ÉS C) = A ÉS (B VAGY C)
A jogszabály indoklása és a jogszabály szövegezése között mint ha lenne némi ellentét.
Mellékszál:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval akkor a mielőbbi természetes halált törvényileg is lehet kívánni. 😀 A "rák egye ki a beled" tehát rendben van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az "internetes agresszió" visszaszorítását reméli a kormány egy új törvényjavaslattól, melyet ha kétharmados többséggel megszavaz az országgyűlés, akár börtönbüntetést is kaphat az, aki például egy kommentben másnak a halálát vagy szenvedését kívánja.
Dögöljenek meg! :D
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell nagyon messzire menni, ha példát keresünk:
"..„Élve kiherélni, a lyukaikba égő parazsat tenni, megnyúzni, felnégyelni” – ezt tenné a kalotaszegi református esperes az olimpiai megnyitó szereplőivel..."
https://www.eszakhirnok.com/2024/08/08/ezek-a-kedves-erdelyi-emberek-a-…
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
majd aki olyan, az csinál magának ilyen gyűlölködős kamu profilt, amiből most is k.rva sok van (pár hónapja regisztrált, nincsenek ismerősei, sem bejegyzései)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Konkrétan ezekről a módosításokról van szó:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A totalitarizmus elleni legnagyobb fegyver a szólásszabadság. Lásd a tömegpszichózis videóban 19-20 perc között.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amikor Jakubovics-jellegu emberek reprezentaljak a szolasszabadsagot, akkor en a diktaturara szavazok.
Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos sokan vagytok! Ezért is tudnak diktatúrák létrejönni. ;-(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van annak oka, hogy ez így alakult.
Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És addig tapsoltok a rendszernek, amíg a fekete autó titeket is el nem visz.
Tudtad, hogy a nép utálta a kulákokat és jót derültek Rákosi Mátyás rendeletein? Elég volt csak pár év rájönniük, hogy a történet nem csak a kulákokról szólt, hanem mindenkit nyakig érintett...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a fekete autó USA megrendelésre Brüsszelből fog jönni, nem a jelenlegi magyar kormány lesz a megbízó.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehetséges, de egyelőre a történelmi precedens hogy a saját hazád szokja küldeni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezen lehet rugózni és szerintem egy bizonyos lvl felett tényleg kéne a bünti, a veszély változatlanul ugyanaz, hogy hol ez a lvl. Egymás anyját szidni vagy kinyírásával fenyegetőzni nem szabad, vagy már a viktátort sem szabad kritizálni?
Egyfelől oké a tiltás, másfelöl a történelem nyüzsög az esetektől mikor gumiszabályokkal visszaél egy hatalom. Én ha már törvényt alkotok inkább eu szinten próbálnám előírni, hogy az oldalak adminjai kötelesek haladéktalanul eljárni és törölni az ilyen kommenteket/usereket. Amúgy a legtöbb oldal ezeket tiltja is, a robot cenzor nem működik megfelelően. Így valójában erre van eljárás, kidolgozott módszer, csak most még egy face megteheti, hogy a robotkája nem szúrja ki, akkor vállat von az oldal üzemeltőtje, hogy hát ez van.
Én mindig fázok attól, ha egy kormányzat akar ilyenekről dönteni és gumiszabályokkal operálni, mert iszonyú könnyű ezzel visszaélni.
Amúgymeg addig tök értelmetlen ezen rugózni amíg lehet kamu profillal regelni valahova, aki üzemszerűen troll az úgy sem névvel címmel műveli amit.
-42-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerző nélkül mocskolni nem mai találmány a közmédiában:
https://telex.hu/zacc/2023/04/13/szerzo-nelkuli-cikk-kozmedia-amerikai-…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"amíg lehet kamu profillal regelni valahova, aki üzemszerűen troll az úgy sem névvel címmel műveli amit."
Lehet rosszul értelmezem a tervezet szövegét, de szerintem a beazonosithatóság nem az iróra vonatkozik, hanem a személyre akit fenyeget:
"ami beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni"
Tehát nem az a kérdés, hogy tudsz-e névtelen profilt regisztrálni és onnan fenyegetni embereket, hanem, hogy aki fenyegetsz, az beazonositható-e az irásodból.
(és persze nem is nagyon tudsz igazán anonim profilt regisztrálni, ha nagyon akarnak, úgyis megtalálnak)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Főleg ha államilag pénzelt troll-t kell "keresni" :D
Mert nem kevés olyan is van ami jobban felháborít mint a lacika1234 szitkozódása, mert az egyik egy sima hülye a neten a másik viszont kormány progam. És nem mindegy melyik-melyik.
De nem akarok ezen flamewar-t csinálni feleslegesen Ez egy kicsit olyan mint az alkotmány szövege és a brüsszeli pókember cosplay emberke esete az eresszel :D :D :D
-42-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nem bánnám, ha MINDKÉT oldal végtelenül primitiv véglényei le lennének mute-olva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, de ha egyszer a legjobb tréfákat az élet írja... :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amit ő írt, egy vonaton egy iPadon?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"de legalább kormányozni tudnak" :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennyire fáj, hogy a saját kormányod ekkora sz@rdarab, hogy másról kezdesz beszélni, ha baromságot csinálnak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egy hangos minoritáson kívül senki nem gondolja, hogy szardarab lenne a kormányom, igy ez rajtatok, évtizedes őnhergelő frusztráltakon kívül senkinek nem fáj
ugyanakkor az egész topic jó lenyomata a képmutató öncélú hisztizéseteknek, látom betalált a kép a "jól komrányzó" bezzegekről, ahol napi gyakorlat a kommentelő kisember karhatalmi vegzálása (== európai értelemben vett jogállam)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az övé? Ki szavazna Orbánékra, ha nem ti lennétek a másik ajánlat?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ilyen bolondok, mint te. De most mar van masik ajanlat. Raadasul teljesen nyilvanvaloan semmi koze Gyurcsotanyhoz. A Patashoz van, de vele is elegge szembetuno, hogy szemben all. At is vette a vezetest (Fletora meg mar 3 kort ravert, ha kiuti a NER tamaszat, azzal is kibekulok - marpedig van ra esely, hogy 5% ala kerul 2026-ig :D ).
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>> De most mar van masik ajanlat.
jó ez az új bonmot, de félretéve, hogy lényegét tekintve ez nem másik ajánlat (janicsár-janicsár), a tapasztalat az mutatja, hogy eddig boldogan leszavaztatok az utólag már abcúg "gyurcsótányra" vagy valamelyik minionjára, mert nemóbán (gyak. minden janicsár "ajánlata")
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amikor a polgorrektség törvényileg kötelezővé válik, aztán majd megy a jelentgetés..
Részlegvezető csinovnyik cégünknél nyafogott pár napja amiért opensource fórumon kiosztották a rákba, és ehhez nincs hozzászokva - mert nálunk ugye megy a pátyolgatás meg mikroagresszió-jelentgetés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Errol egy vicc jut eszembe, amit meg egy regi oldalon olvastam.
Kisunoka odamegy a nagypapajahoz:
-Nagypapi! Hallottam egy uj szot, es nem tudom mit jelent. El tudnad magyarazni?
-Hogyne, kisunokam, mi az a szo?
-Az, hogy fasz.
A nagypapa egy szo nelkul odamegy a konyvespolchoz, es a tetejerol egy regi, poros, japan "magazint" vesz le. Lefujja rola a port, es leul a kislany melle. Kinyitja.
-Kisunokam! Latod ezt a nenit es bacsit?
-Igen, nagypapi!
-Es latod itt ezt a kitakart reszt?
-Igen, nagypapi!
-Az a bacsi, aki ezt kitalalta es megszavazta, hogy itt legyen, egy fasz!
szerk: Amugy meg dogoljon meg az osszes, aki megszavazza! (most meg szabad)
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy egy idő után tilos lesz majd azt mondani, hogy "Kapd be a faszom!", helyette: "Felkínálom a nemiszervemet fogyasztásra!" lesz a megfelelő frázis. xD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az első munkahelyemen mesélték ezt a sztorit, pont ezzel a megfogalmazással írták be egy gyerek ellenőrzőjébe az intőt. Felkínálta nemi szervét tanárának elfogyasztás céljából, ezért megintem. Szóval nem újdonság :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szülői választ megnéztem volna, mert ebben az esetben a tanár funkcionális analfabéta. Nem kínálta fel elfogyasztásra, csak szopogatás céljából akarta rendelkezésre bocsájtani amihez a tanárnak nem volt kedve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hiszem, hogy volt szülői válasz. Akkoriban ha a szülő erősen összekülönbözött a tanárral, többnyire a gyereknek volt rossz. ('70-es évek) Lehet, hogy azóta se nagyon változott ez a helyzet, azt nem tudom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Népszerű lesz az asszertív kommunikáció tréning
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy gondolom, hogy azért lehessen büntetni egy kommentben leírtak miatt, amiért lehet büntetni egy szóban elhangzott mondat miatt is.
Nagy Péter
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Felmerül a kérdés, hogy mi történik, ha nem magyar állampolgár, nem Magyarország területéről kommentel, de magyar fórumra/csoportba. Olyat, ami fent említett törvényt sérti, de egyébként a saját országa törvényét nem. Az oké, hogy lehet majd töröltetni a kommentet, meg ilyenek, de börtönbe hogyan lehetne zárni? Nyilván nem egyedi (maga a jogi) helyzet, lehet kérni kiadatást, ami súlyosabb bűncselekmények esetén még működhet is, de azért valljuk be, hogy nehéz elképzelni, hogy ilyen miatt kiadjanak bárkit is.
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiadatási kérelmen: "csúnyát mondott".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi van ha a szerver nem magyar fennhatóságú területen üzemel? Vagy inkább az számít, hogy a komment beküldése magyar területről történt? Mi van ha a komment magyar területről indult, áthaladt egy nemzetközi szerveren/proxyn és úgy került be a szerverre ami nem magyar területen üzemel? Bár talán elég az, ha a szerver ahova kerül az külföldi. Ugyanis a komment amíg nem jelenik meg addig nem fejti ki a hatását. Lévén, hogy amíg utazik és amíg nem kerül nyilvánosságra addig képtelen bárkit megsérteni. Ugyanis az idő alatt hiányzik a közzététel megvalósulása.
Még nincs aláírásom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erről a törvényről a :Különvélemény film jut eszembe.Meg sem történt,gondolat volt csak.Elzàrni,lefagyasztani,inaktivàlni a gondolatbűnöst.A robbantók meg szabadon védekezhetnek eggyes orszàgokban.....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem is beugrott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van abban valami vicces amikor olyan kommentel az "internetes agresszió" temahoz aki rendszeresen alkalmazza, bar ugyesen mert amiket ir azok "csupan" tragar vagy serto kommentek, nem fenyegetoek.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni