Fórumok
Sziasztok,
legutóbbi iOS upgrade (?) óta megjelenent az iPhone miniben egy új opció: wifi calling
utána néztem, és a Yettel-nél elérhető immár publikusan a VoWifi szolgáltatás egy 1744-re küldött aktiváló SMS után.
A tesztek is sikeresek: airplane módban, wifi bekapcsolása után csont nélkül ment a hívás indítás és fogadás is.
Mivel időnként döcögös a jelszint felénk - az internet meg elég jó - ezért ennek örülök.
Amit nem sikerült (eddig) megfejtenem: hogyan láthatom, h bekapcsolt 4G és Wifi esetén éppen melyiken megy a hívás?
Működik a 2 között a roaming? Ezt lehet force-olni?
Hozzászólások
Érdekes, ez pont az a szolgáltatás, amit nagy lelkesedés után inkább kikapcsoltam az összes telefonon, ami a házban aktívan tartózkodik.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
miért?
Mert bár a házban kiváló wifi lefedettség van, de bizonyos helyeken (ahol egyébként minden más tökéletesen működik) telefonálás közben a másik fél folyton arról panaszkodott, hogy nem hall - kimarad a hang. Úgyhogy -mivel ez inkább a telekomnak fontos mintsem nekem -ezért inkább kiiktattam a picsába'.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
+1, néha darabos volt, és elvből is kikapcsoltam.
echo crash > /dev/kmem
Ezzel nem értek egyet. Nekem nagyon jól jön. Én kifejezetten ezért is választottam anno a Telekomot mobil szolgáltatómnak. Rendszeresen vagyok olyan helyen ahol esélytelen a mobil térerő viszont stabil wifi van, a mobil pedig nem csak hogy a családdal könnyíti meg a kommunikációt de akár életet is menthet. Nálam tökéletesen működik amúgy, hogy a mobil hálózatot preferálja és csak backup legyen a wifi de fordítva is jó volt. One Plus 9 pro
Nyilván jó, ha éppen jól működik. Nekem viszont nem működik jól, úgyhogy én nem használom.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
OnePlus 12 menüjében nem találom ezt az opciót. Mi lehet az oka?
(Pannon GSM, SMS-ben aktiváltam a szolgáltatást.)
Lehet még nincs aktiválva a szolgáltatás vagy másik SIM bekavar ha van. Nekem Telekomos SIM-el működik remekül, a mellette lévő Yettel SIM-en nekem se látszik pedig ma elküldtem én is az SMS-t a bekapcsoláshoz. Yettel support chat azt írta, hogy 72 óra is lehet az átfutás. Repülő mód ki/be még segíthet, nem próbáltam még.
Az aktiválás hetekkel ezelőtt megtörtént. Jött róla visszaigazoló SMS, és a profilomban is azt mutatja, hogy be van kapcsolva.
Azóta már a teló is újra lett indítva.
Két Pannon GSM-es SIM van benne, a VoWIFI-t az egyikre aktiváltam.
Ha a VoLTE is be van kapcsolva akkor passz. Az látszik a telefon menüjében amúgy? Valahol mintha írták volna, hogy kell hozzá mobilnet előfizetés is. Hogy minek, azt nem tudom, de írtak ilyet a yettel.hu -n valahol. Pár napon belül kiderül nálam megjelenik e. Én ma küldtem az aktiváló SMS-t. Válasz még nem jött.
VoLTE megy. Az ügyfélszolgálat szerint alapból aktiválva van, és valóban: tudok netezni hívás közben, meg a call log-ban is látszik a kis ikon a hívások mellett.
oneplusról nem tudok nyilatkozni, de samsungon semmi köze a menüpontnak ahhoz, hogy aktiváltad-e. A menüpont mindig is ott volt, még aktiv is volt (be volt kapcsolva) de nem csinált semmit, amig el nem küldtem az sms-t yettelnek. Utána kb fél órával elkezdett működni is, statusbarban látszódott, hogy vowifi-n van.
VoWIFI menüpont nekem meg se jelenik. Felettébb érdekes, hogy régebbi OnePlus-okról látok screenshot-ot, hogy ott van, a legújabb 12-esben meg nem találom.
Azt nem tudom, hogy a két SIM-hez lehet-e köze. De miért kellene, hogy köze legyen?
Nekem settings>mobile network>telekom sim kivalasztasa>wifi-calling opcio>ON
OnePlus Nord 2
Igen, itt kellene lennie nekem is. De valamiért nem jelenik meg maga ez a menüpont se. :-(
Ennek az okát nyomozom.
Kapcsolgassa a franc! Nekem még soha nem volt gondom vele, automatán kapcsol ki-be (illetve használja, vagy nem), csak ott és akkor, ha a WiFi-n keresztül jobb minőségűnek ítéli a kapcsolatot.
Az mindenképp jó benne, hogy olyan pincében, meg betonbunkerben is legalább elérhető a telefonom, ahol amúgy nem lenne térerő.
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"
Én sem kapcsolgatom, egyszer kikapcsoltam, és soha többet nem kapcsolom be, így most minden jó.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Egy ismerosomnel nincs rendes tererom. Egyedul akkor kapcsolom be, mikor nala vagyok. Mikor jovok el, lovom is ki.
Nalam, ha VoWiFi-re all at a szifon, akkor a szolgaltato neve helyett az van, hogy "Wi-Fi Hang". Szerk: Nalam, Magyar Telekom a szolgaltato.
Az a baj az egesszel, hogy visszalepes: ha bekapcsolod, visszamesz 20 evvel ezelottre a "setalos" telefonok koraba a mobiltelefonok elottre. Mert ha kimesz a range-bol, call drops. Nehogy azt hidd, hogy visszatalal 2G-re vagy LTE-re es folytatodik a hivas. Eselytelen. Pedig a szabvany resze lenne, hogy ennek is kene mukodnie.
Hát, diginél (RIP) kezdettől fogva volt, és tök jól ment. Seamless átváltott oda-vissza.
"Sose a gép a hülye."
A a baj, hogy nem nyersz vele semmit, nem lesz ingyenes a hívás attól, hogy a saját wifidet használod vonalnak, és mivel hibalehetőség (pontosabban a hibakezelés hiánya) van kódolva ebbe a szolgáltatásba, nem látni értelmét a használatának.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Pontosabban, ezzel csak a szolgáltató nyer, mert nem a véges torony infrát kell használni.
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
neut @
De, azt nyerem vele, hogy ha lemegyek a pincébe és van wifi, akkor tudok telefonálni is. Meg úgy általában bárhol, ahol nincs vagy gyenge a térerő.
Szerintem nincs ezzel semmi gond, szerintem az összes kommunikációs app is tudja már évek óta.
"Sose a gép a hülye."
ja csak azoknak nem fizetek semmit
itt meg a telco szolgaltato beszedi az elofizetesi, hivasi dijat es hasznalja az en inframat, az internetelofizetesemet, amiert kulon fizetek. tenyleg szuper
A youtube, skype, spotify, stb (nem tudom milyen előfizetésed van..) is megmondod, hogy márpedig adjanak netet a szolgáltatásukhoz, mert te aztán nem fogod a sajátodat használni (ami amúgy gondolom korlátlan, és ugyanannyit fizetsz akkor is ha használod, meg akkor is ha nem)? Meg esetleg még az áramot is a modemhez?
"Sose a gép a hülye."
Kicsinyes vagy.
Az Internet előfizetést nem a telefonálás miatt fizeted; e nélkül is fizetnéd. És ettől nem fizetsz érte többet.
Cserébe tudsz telefonálni ott, ahol van wifi, de
lol, igazi lázadó vagy. jól beteszel a szolgáltatónak. 🤣
mint Luke mikor elpusztította a halálcsillagot
és morcosan toppanttol is közben?
+ sok. Ráadásul én még emlékszem, amikor femtocellákat próbáltak a cégre sózni. Most meg sima wifi-vel megy otthon is a pincében, nem kell űrtechnika milliós áron, csak simán megy. Én nem mennék már olyan szolgáltatóhoz, ahol nincs VoWifi.
https://naszta.hu
mondjuk most már nem is tudsz, mert mindhárom adja :-)
Az miért van, hogy a Pannon GSM nem támogat minden VoWIFI-képes telefont, csak kvázi az általuk is forgalmazott márkákat?
https://www.yettel.hu/vowifi#keszulekek
Szerintem azért, mert nem akarnak magukra húzni felesleges supportot.
Egységsugarú user jön valami random Temuról vásárolt kínai telefonnal, és felhívja az ügyfélszolgálatot, hogy nem megy a VoWifi, akkor le lehet szépen zárni a hibajegyet azzal, hogy a készülék nem támogatott. Franc se akarja nyomozgatni, hogy nevenincs telefonok random szoftverével miért nem megy a VoWIFI.
Amit meg ők forgalmaznak, arra adnak támogatást. Amit nem, arra meg nem. Nem olyan bonyolult ez.
De ez le is van írva az általad linkelt oldalon:
Lehetne ezt úgy is, hogy engedélyezik, és van egy disclaimer, hogy a nem támogatott készülékeken saját felelősségre használhatod.
De ez így van most is, ez van leírva. Használhatod bármivel, de támogatást nem kapsz másra, csak a Yettel által forgalmazott készülékekre.
OnePlus 12-n akkor miért nincs VoWIFI?
(Szolgáltatás aktiválva lett.)
A Yettel forgalmazta ezt a készüléktípust? Ha nem, ezt neked kell lenyomoznod, a Yettel nem fog ebben neked segíteni, ez a te problémád.
Ezek közül minden teljesül?
Az Internet kapcsolatnál ez fontos:
WiFi AP-on vagy tűzfalon (ha van) engedélyezni kell az IPSec miatt az UDP 500 és 4500 -as portot. Illetve szükséges az „IPSEC passthrough” beállítása (ilyenkor az a portokat is felengedi).
Annyit sikerült kideríteni, hogy az OxygenOS 14-re való frissítéskor régebbi OnePlus-okról is eltűnt az opció (OnePlus 12-n alapból OxygenOS 14 van).
Minden olyan, mint itt: https://www.androidpolice.com/oneplus-enable-wifi-calling-tutorial/
Kivéve, hogy a "Wi-Fi Calling" opció teljesen hiányzik. (Tehát nem az van, hogy bekapcsolom, csak nem megy, hanem maga a bekapcsolási lehetőség sincs ott.)
Mi lehet az oka, hogy főverzió frissítéskor (aka. Android 14-re váltáskor) van egy ilyen regresszió, hogy a VoWIFI-t full letiltják?
(Obskúrus APK mókolásokkal állítólag valakinek sikerült visszakapcsolni, de ezt inkább most kihagynám.)
Mi lehet az oka, hogy főverzió frissítéskor (aka. Android 14-re váltáskor) van egy ilyen regresszió, hogy a VoWIFI-t full letiltják? > biztos az a cel, hogy legkozelebb ne vegyel oneplus telefont :)
A szolgáltató pontosan tudja, hogy milyen telefonnal/OS-sel tolod, valószínű meta adat alapján szűr. Ha white list van, akkor ez halott lesz egy darabig.
https://naszta.hu
ez igy ebben a formaban butasag :) siman csak kivettek az OS-ebol az opciot...
egyebkent by default a telo ellenorzi, hogy ismeri-e a carrier-t, az alapjan engedi/nem engedi bekapcsolni a vowifi-t, volte-t. jo esetben ez az ellenorzes kikapcsolhato.
Hát már jó régen volt, de pl. iPhone-on nem jelent meg addig az opció, amíg a szolgáltatónál nem volt bekapcsolva a funkció. Ráadásul miért vennék ki az OS-ből támogatást?
Ha telefongyártó tényleg kipakol szolgáltatókat egy OS frissítésnél, akkor azt nem szabad megvenni.
https://naszta.hu
Nem tudom, mi történt pontosan. Régebbi telókkal többen panaszkodtak, hogy eltűnt az opció, amikor frissült az fw 14-esre.
Szolgáltatónál a VoWIFI elvileg engedélyezve van (jött róla visszaigazoló üzenet és mutatja a profilomban is).
VoLTE gond nélkül megy.
Nem tudom, mi van pontosan, miért tűnt el a menüből. Mert mások meg posztolnak olyan jutub videót, ahol megvan a menüpont a OnePlus 12-esükben. Ezért gondoltam, hogy esetleg carrier-függő összetevője is lehet a képletnek. Így végül nem is tudom, ki a ludas. A szolgáltatók is sokszor nagy faszok.
A menü más pontjain megtalálni a VoWIFI illetve WiFi-Calling related menüpontokat (pl. hogy jelezze-e a status bar-on).
A második SIM-en nincs engedélyezve a VoWIFI szolgáltatás. Ennek a SIM-nek a letiltása után se változott a helyzet (nem tudom, ezen múlik-e egyáltalán). Ez is Pannon GSM-es SIM.
Egyébként nagyon szeretem a OnePlus 12-t. S24(Ultra) volt a másik jelölt, végül ezt vettem. Újra megvenném. Bár valószínűleg a Samsung sem okozott volna csalódást.
Nem oneplus, de van ilyen, "normalis helyeken" dialer "koddal" kapcsolgathato, utana mar nem foglalkozik a telo azzal, benne van-e a carrier a telo altal ismert listaban (volte detto ugyanez):
https://xiaomi.eu/community/attachments/img_20200710_112231-jpg.39131/
Siman el tudom kepzelni, hogy ezt szetcsesztek az oxygenOS-ben. Vagy csak kimaradt a "feluletre kivezetes". Onnantol viszont nem sok marad, mint root-kent megszerkesztgetni a konfigokat.
OnePlus-nál ez régen úgy ment, hogy *#800# dialer kóddal elindítottad a szervizalkalmazást (LogKit a neve asszem), amiben tudtad a feature-öket ki/be kapcsolgatni (function switch). Az új telókból azonban kiszedték a function switch menüt, már csak bugreport-ra jó. Ezért vissza szokták tenni a régi APK-t, és azzal aktiválni. Ezt az untrusted helyről származó APK telepítést viszont inkább kihagynám.
Látod, ezért nem támogatja a Yettel a random másoktól vett telefonokat. Nincs nekik erőforrásuk arra, hogy minden piacon vehető készülék minden szoftververziójának problémáját ismerjék.
Ez bizony user error, a te feladatod megoldani, vedd fel a kapcsolatot a OnePlus terméktámogatásával, biztosan szívesen segítenek neked.
Nem kell semmit megoldaniuk vagy támogatniuk. Elég lenne, ha nem basznának ki velem.
Lehet csak az a gond, hogy whitelist van náluk és nálam meg elbukik a carrier check-en.
Ha más OnePlus készülékeken is a 14-es update elérhetetlenné tette az előtte még létező WiFi callingot, akkor az bizony nem szolgáltatói whitelist, hanem telefon oldali szoftveres probléma Android 14-es OnePlus ROM-mal.
Tudtommal a Yettelnél nincs is whitelist erre, bármelyik készülék, ami VoWIFI képes készülékoldalról, és megvan hozzá a weboldalukon leírt műszaki feltétel (IPSec portok nyitva, hang előfizetés, megfelelő SIM kártya stb.)
És a Yettel a készülékoldali problémákra nem ad támogatást 3rd party készülékek esetén:
jelen esetben relevans "a hiba az on keszulekeben van" mondas :)
Nem is állítottam ennek ellenkezőjét.
Megoldást keresek, nem a hiba természetének filozófiai megközelítése érdekel most.
Te azt állítottad, hogy a Yettel baszik ki veled.
Nem állítottam. Kértem, hogy ha lehet, ne basszon ki velem.
Fogalmam sincs, ő baszik-e ki velem. Amint azt már leírtam, részemről ez egy feltételezett eshetőség. Több helyen olvastam, hogy a carrier check disable oldotta meg a problémát, illetve más országok szolgáltatóival kapcsolatban is írják, hogy nem támogatják a nem általuk forgalmazott készülékeket. Nem tudom, a Pannon GSM is így tesz-e. Arra az általad (vagy valaki által) írt filozófiai eszmefuttatásra válaszoltam, hogy ugyan miért is támogatnák a nem általuk forgalmazott készülékeket.
De nem ezen akarok vitatkozni, hogy ki mit állított, meg ki mire válaszolt. Erre én nem vagyok jó alany.
Megoldást keresek > te vowifi alkalmas telefont keresel :)
2024-ben gyakorlatilag minden telefon támogat már VoWIFI-t. Nem? :S
kiveve a oneplusod, nem? :(
nagyon konnyu szoftveresen kiherelni egy decens hardvert. sajnos. welcome to the android ecosystem...
Azért talán nem ennyire tragikus a helyzet.
Nem is akarok tőlük támogatást kapni, ez a része és ennek filozófiai háttere nem érdekel.
Most, hogy írod, viszont egy SIM kártya cserét megpróbálok. 5-6 éves a SIM-em, akkor a 4G miatt kellett cserélni (emlékszem, még eredeti Pannon GSM-es SIM-et adtam le, persze azóta nano-ra levágva).
Valójában nem tudom, mi a probléma, illetve hogy van-e whitelist. Egyelőre csak spekulálok. Mivel sok helyen írják, hogy a carrier check disable megoldotta, ezért merült fel bennem.
A carrier check disable az telefon oldali dolog (a telefon ellenőrzi, hogy a szolgáltató, amihez csatlakozol, az az ő saját whitelistjében benne van-e), azaz magában a OnePlusban van a probléma ilyenkor, és nem a Yettelnél.
Ahogy a VoLTE esetén is, itt is a szolgátlató megfelelő profiljának telepítve kell lennie a telefonodra, anélkül nincs meg ez a szolgáltatás.
És ha mondjuk nem magyar piacra kiadott OnePlust vettél, akkor valószínűleg hiányzik a magyar szolgáltatók profilja a telefonon. Eleve EU ROM-od van?
OnePlus-nál szerintem nincs ilyen, hogy külön EU ROM. De fixme.
Magyarországon vettem, magyar webshopból.
Ha e-SIM van, akkor azt nem kell cserélni :)
Pannon GSM-nél nincs eSIM.
Szerencsere, a Yettelnel van! :D
Yettelnél hogyan ne lenne? Most is azt használok, amióta Yetteles vagyok, nem is láttam fizikai SIM-et.
https://www.yettel.hu/esim-info
Hú le vagyok maradva. Amikor érdeklődtem, még nem volt.
Több, mint 2 éve vezették be minden ügyfél számára az eSIM lehetőségét. Tényleg le vagy maradva.
Ráadásul rég le is körözték pl. a telekom-ot, akinek a mai napig meghaladja a képességét, hogy feltöltős esimet adjon.
Cserébe egyedül a Telekomnál van tisztességes multisim szolgáltatás.
Igen, ha működne.
Rövid történet: telekomnál voltam évekig, okosórába és a kocsiba volt egy multisimes előfizetésem, előbbi esimmel. Minimális net kellett mindkettőhöz, valami 5e-t fizettem érte, ami szépen felment 8e-re, ami még önmagában nem katasztrófa, csak kiderült, hogy az okosórán ki tudja mióta nem is működött a hanghivás semelyik irányba, net volt. (csak vészhelyzetre kellett a hanghivás, igy ki sem derült)
Sebaj, bemegyek telekom-hoz, mondom mi van, nézegeti a gépét a jóember, szerinte az ő oldalukon minden nagyon jó. Azt mondja annyit tud tenni, hogy bevonja az esimet és kiad egy újat. Mondom tökéletes. Igen ám, de már túl régi az előfizetésem, már nem tudja a csere(!) esim-et kiadni erre az előfizetésre, átrak valami havi 10e-s előfizetésbe.
Körberöhögtem, átsétáltam a yettelhez és vettem 2 db esim-es feltöltőkártyát(!) amivel havi 2x1500 ft-ból meg van oldva a két eszköz ellátása. Ha esetleg elszabadul valamelyiken a netezésem, akkor akár duplája is lehet... :)
10 perccel később működött az órán a net és a hanghivás, igy felmondtam a francba a telekomot.
Nekem a jelek szerint működik.
De akkor ezt te nem Multi SIM-mel váltottad ki. Annak az lenne a lényege, hogy egyetlen számod van, és ha azon hívnak, egyszerre csörög a telefonod és az okosórád. És tudomásom szerint ezt még nem tudja a Yettel és a Vodafone sem.
Így igaz. Most önálló számom lett (kihoztam a céges flottából), és utánanéztem, hogy mi a lehetőség arra, hogy az AW-ban lehessen SIM kártya. Az eredmény: csak a Telekom.
mi az az "AW" ?
Apple Watch, gondolom.
https://naszta.hu
Telekom esetén milyen SIM kártyát lehet rendelni az órához?
Néztem a Yettel esetén a low-cost eSIM-eket (1500-3000Ft) ezek ~5 nap lebeszélhetőséget adnak.
Egy standard éves lebeszélhetőséggel biró SIM-nek megfelelő eSIM tökéletes volna, mondjuk éves 1G adattal és párszáz perc lebeszéhetőséggel.
Prefeláltan másik szolgáltatótól mint a jelenlegi (Yettel).
Gyakorlatilag 2 esetben lenne használva:
1) elérhető legyek ha a másik szolgáltató off-net
2) ne vigyek telefont a strandra, és tudjak (átirányított) hívást fogadni illetve inditani - valamint mondjuk (okos)kaput nyitni.
mondjuk nemhogy Pannon GSM nincs, de már az utódja - ami Telenor - sem szolgáltat mobilt, mert Yettel van :-)
Trükközhetnek akárhogyan a nevekkel, nem hagyom magam megtéveszteni. Nekem az Pannon GSM. :-)
(Az élvonal!:D)
31 éve van üzleti kapcsolat ezzel a céggel, nem csak a nevek változtak sajnos.
Nekem is azért van ,,jó számom", mert dolgozott ott akkoriban magas beosztásban egy kedves ismerős.
Sajnos már ő sincsen ott, nagyon régen. Megváltozott minden, megváltoztak a szempontok is.
Nincs whitelist, ha a teló támogatja (megvan a firmware a profil a csatlakozáshoz) akkor a Telekom és a Yettel is beengedi.
Az én nem támogatott telómmal megy mindkettővel a vowifi.
Köszi. Akkor nyomozok tovább.
Nem fogom tökön szúrni magam, ha nem megy, de néha jól jönne.
"probalta mar ujrainditani"? :)
nekem kellett hozza. (nem oneplus)
Persze.
Sok helyen -ahol akadozik beltéren a mobilhálózat- van rendesen működő internet és wifi. Sokkal kényelmesebb benyomni a wifi-call gombot, mint kimenni a házból :-)
Én is úgy emlékeztem, h anno Digi-nél működött az automatikus váltás a GSM/Wifi hálózat között - de erre rákérdezek ottani ismerősnél aki ezt szerelte.
Tapasztalatom alapján a mobilhálózat használata sokkal hibatűrőbb mint amit vowifi-n tud az átvitel, de kinek hogy megy, úgy döntsön a használata mellett, vagy ellen... Nekem VoIP qos ellenére is zsinórban előfordult a túloldali hangkimaradás, többféle telefonnal, ugyanazon a helyen, ahol egyébként teljes wifi térerő volt, nyilván valami zavar, de kizárólag a vowifi esetében volt hiba, egyéb VoIP szolgáltatás esetében nem jelentkezett.. nem akartam megfejteni.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Ez azoknak van, akiknek nincs választásuk és azoknak baromi jó. Nálunk van egy szuterén iroda, használhatatlan az összes szolgáltató. Az ott dolgozó emberünknek korábban fel kellett rohannia a földszintre, ha bejövő hivása volt, vagy ha ő akart hivni valakit. (annyi térerő van, hogy csörög a mobil, de egyetlen hang se jön át rajta)
Mióta vowifi van, semmi problémája. És nem, szuterén, föld alatti helységekbe nem fog és nem is kötelezhető fejleszteni a szolgáltató, hogy normális térerő legyen. (és ennek örüljünk, mert ha nem igy lenne, akkor mindenki fizethetne tripla dijat, mert annyiba kerülne lefedje ezeket a területeket)
amióta az EU kötelezte a szolgáltatókat, hogy max mennyi lehet egy perc díja ez kevéssé opció...
Akkor szerencsétek van, lásd problem with vowifi..
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Vodafone-nal megy kulfoldrol is, nem EUs orszagban ezzel nagyot lehet nyerni.
Btw nalam - szinten vodafone - mukodik az vowifi-volte atallas.
úgyérted, hívás közben is?
uitt a yettel oldalán:
Persze, hivas kozben.
Arra én is kíváncsi vagyok fog e VPN-en keresztül menni. Ha van ipsec passthrough tippre fog. Arra viszont érdemes lesz mindneképp figyelni, hogy a segélyhívás ebben az esetben rosszul fog működni azon a telefonon.
konkrétan írja, hogy:
segélyhívás ugye bármely hálózaton ki fog tudni menni (amennyiben van elérhető)
Akkor nemzetközi környezetben felteszem roamingra fog váltani.
és? a segélyhívás mindenhol díjmentes - gyakorlatilag SIM kártya nélküli telefonnal is tudsz segélyhívni... szerintem
Az a jó ha roamingra vált. Akkor van gond ha nem így tesz.
es miert akarod kamcsatkabol hivni a 112-ot? :)
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
Mégis mit lehet nyerni ezen nem EU-s országból?
mondjuk többszáz forintos percdíjat meg tudod spórolni?
mégis hogyan? ugyanúgy EU-n kívüli hívás lesz, a VoWIFI ugyanúgy számlázódik.
Nem lesz az.
ha VoWifi-t használva NEM lesz az útvonalban roaming szolgáltató, pontosan úgy fog számlázódni a hívás, mintha otthon a pincédben ülve telefonálnál wifin.
Amennyiben működik külföldről... Mert -mint írják- a Vodafone esetén megy, Yettel esetén nem megy.
De, nyersz : ha külföldön vagy, pl. nem EU, azaz van extra roaming költség. És persze érdemes Mo.-n is tesztelni a használatát, hogy ne akkor érjen meglepetés amikor ténylegesen lenne értelme használni!
Jalos
Annyit nyersz vele, hogy sok helyen, ahol nincs lefedettség, de van vezetékes internet és arra rákötve egy AP, tudsz mégis telefonálni.
Legyen lefedettség. Ne én építgessem már occsó-kókány módon a cell carrier infráját, hogy aztán drágáért, laggolva telefonálgassak rajta.
No meg ahol net van, ott van n+1 alternatív, ingyenes, jobb minőségű hang szolgáltatás.
echo crash > /dev/kmem
Mondjuk, ha a saját céges telephelyed egy betonbunker, akkor valóban csesztetheted a szolgáltatót.
Másrészről: amúgy, ki használja még jelentős mennyiségű hanghívásra a telefont?
Harmadrészt: cseszheted az alternatív hangszolgáltatásokat, ha éppen azon a mobilszámodon próbálnak elérni, amin épp nincs térerő a pincében.
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"
Nem is a jelentős mennyiség a lényeg, hanem az, hogy elérhető legyek, ha lehet, mert bármikor bejöhet fontos hívás.
Persze, szerintem legtöbben így vagyunk ezzel, ezért nem értem azokat, akik képesek azon hőbörögni, hogy "fizetek a szolgáltatónak, aztán a saját wifi-men telefonálgatok. akkor van jobb netes hangszolgáltatás is"
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"
Nem a saját wifis telefonalgatason van a hangsúlyi, hanem hogy az szarul működik. :)
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Az éppen használt WiFi kapcsolatodért senki nem fog felelősséget vállalni. Olyan a kapcsolat, amilyen a hálózat alatta. Legalább elérnek a számodon, aztán ha csacsogni akarsz, majd kimászol a pincéből.
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"
Vagy veszel normális routert (ami máshoz is jól tud jönni).
https://naszta.hu
Vagy még tanulsz olvasni és/vagy szöveget értelmezni. Világosan leírtam, hogy nincs gond a wifi kapcsolattal, kizárólag a vowifi szarakszik.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Nem a wifi kapcsolat a probléma, hanem a vowifi hibaturese.
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
igazad van. van egy mobil hálózat, ahová a telefon feljelentkezik - amennyiben van térerő - és beszélni is tud - amennyiben van szabad kapacitás.
VoWifi esetén a telefonod felcsatlakozik a szolgáltató központjához IPSEC-en keresztül. Itt problémás lehet a helyi hálózat (wifi lefedettség, IPSec passthru) illetve az, hogy a szükséges ~100kbps kapacitás minden pillanatban rendelkezésre áll-e.
Van valami, amit kihagytam? Nálam a vowifi pl "dupla NAT" mögül is frankón ment.
Minden feltétel adott, minden egyéb VoIP kliens kitűnően működik ugyanazon feltételek mellett, kivételt képez a szolgáltatói vowifi, amin -a beszélgetések közben -időnként a túloldal hangkimaradásokról panaszkodik. Mindez változatos készülékhatterrel produkálható (jut eszembe, anyósom netjén is), de kizárólag a telekomos vowifi bekapcsolt állapotában.Te ezt minek tulajdonítod?
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
Nem volt itt hőbörgés. Szerintem a vowifi perpill kérdőjeles minőségű, körülményes.
De hajrá, nem sajnálom én senkitől, hadd forrja ki magát ez a technológia :)
echo crash > /dev/kmem
azért senki nem fog hálózatot fejleszteni, hogy neked a pincédben legyen lefedettséged. Azért sem fognak -az esetek többségében- infrát fejleszteni, hogy 3-5-10 munkatárs a konténerirodában jobb lefedettséggel tudjon dolgozni.
Egy ilyen fixen telepített mobil erősítő nem két fillér - értsd: 10 munkatárs a havi 6000Ft alapdíjából nem fizeti ki ezt a kütyüt 12 (de lehet h 24) hó alatt sem.
Egy pincehelyiségben nehéz mobil lefedettséget csinálni, ha feletted van 30 emeletnyi vasbeton. Míg egy optikai kábelt lazán be lehet húzni.