Az NVIDIA vezérigazgatója a programozás halálát jósolja

Címkék

Jensen Huang szerint a gyerekeknek nem kellene már megtanulniuk kódolni – hagyniuk kell ezt a mesterséges intelligenciára. Nem ez az első alkalom, hogy az tech ipar egyik vezetője a kódolás haláláról értekezik. Huang szerint a programozási ismeretek már nem létfontosságú kérdések és az AI fejlődésével egyre inkább háttérbe szorulnak. Érvelése szerint a mesterséges intelligencia térnyerése azt jelenti, hogy a programozási nyelveket emberi nyelvi utasításokkal helyettesíthetjük, így mindenki programozó lehet.

Természetesen, vannak, akik nem értenek egyet az NVIDIA első emberével:

Részletek itt.

Hozzászólások

ezert "promozza". benyog valami ektelen hulyeseget, aminek koze van az aihoz. es lehozza minden jott-ment portal is, es a sarki zoldseges is errol beszel, az emberek fejeben meg AI==NVIDIA. az arfolyam meg kilo". marketing 5* ! tanult Elontol.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

A jelent jól összefoglalja a Tomshardware cikk záróbekezdése: 

The impacts of AI on the (freelancing) job market - as seen so far

Only time will tell the actual impacts of the wave of AI applications that are set to appear in the coming months and years. However, a recent study of the volume of freelance work available since ChatGPT arrived was published by Bloomberry. This research shows that writing and translation freelancers have been hit hardest by AI rivals. Meanwhile, the numbers suggest software development jobs are up 6% since ChatGPT hit the scene.

https://www.tomshardware.com/tech-industry/artificial-intelligence/jens…

Maximum egy hús-vér programozó eszköze lesz. Szerintem.

A mostani kódolással kapcsolatos eszközöket tekintve pedig (ha a lexikális tudás nélkül nézzük), szerintem ismerek olyan kutyust, aki egyszerű logikai feladatokban erősebb, ha látja, hogy fog kapni juti falatot. :)

Ezért gondolom én is, hogy ez csak marketing bullshit, ráadásul a kódolás is folyamatosan fejlődik, átalakul, új problémák megoldására új technológiák, szabványok keletkeznek. Mostanra biztosan minden készen van, az AI-nak már csak használnia kell? :)

10-20 év múlva meglátjuk mi lesz.

AI==NVIDIA

Egy svédcsavarral emelném a flame fényét! :-)

A ma túlértékelt Apple számítógépek NVIDIA-free zónának számítanak és így a pokolba lovagolnak, brutálisan beleállnak a földbe, majd kegyetlenül kihal az Apple.  

“Az ellenség keze betette a lábát”

De akkor már miért ne? :

  • Apple a még nvidia gpu AI-nak: Fejlessz le nekem Apple gpu-ra olyat mind a cuda de úgy, hogy a még le nem váltott programozók úgy nyomkodhassák mint a cudat nvidiákon. 

Majd ugyanezt megcsinálja az AMD, Intel és a végén AI == Nvidia OR AI == Apple or AI == AMDRadeon ... 

Szerkesztve: 2024. 02. 29., cs – 14:41

Andrej Karpathy egy évvel ezelőtt:

The hottest new programming language is English

https://x.com/karpathy/status/1617979122625712128

Megkérdeztem róla ChatGPT-t:

- Did Andrej Karpathy work at OpenAI?

- Yes, Andrej Karpathy worked at OpenAI. He was part of the research team at OpenAI before moving on to become the Director of Artificial Intelligence at Tesla, where he focused on the development of autonomous driving technology. Karpathy is known for his contributions to the field of deep learning and artificial intelligence.

- Why did he say "The hottest new programming language is English"?

- Andrej Karpathy's statement, "The hottest new programming language is English," refers to the significant advancements in natural language processing (NLP) and the development of large language models like GPT (Generative Pre-trained Transformer) series developed by OpenAI. This statement underscores the idea that modern AI models, particularly those based on the transformer architecture, have become so proficient at understanding and generating human-like text that interacting with a computer using natural language (English, in this context) is becoming as effective, if not more so, than using traditional programming languages.

The implication is that instead of writing complex code to perform tasks, one can simply describe the task in English, and the AI model can understand and execute the request. This marks a paradigm shift in human-computer interaction, where natural language can be used to 'program' or instruct computers, making technology more accessible to those without formal programming skills. It highlights the versatility and power of contemporary AI systems in understanding and processing human language.

Na most abból kiindulva, hogy a jelenlegi való világunkban az ügyfelek jelentős hányada nemhogy specifikálni nem tudja az igényeit, de anyanyelvén vagy angolul egyértelműen kommunikálni sem, hát kicsit szkeptikus vagyok ezzel a szép jövőképpel kapcsolatban. 

Ugyanakkor azzal kiegészítem a felvetés jogosságát, hogy a nem túl távoli történelemben volt olyan korszak, amikor 2 és 6 elemit végzett, műveletlen és tudományokban járatlan emberek egész birodalmakat működtettek. Technikailag fejlett és folyamatosan fejlődő birodalmakat. A pártfőtitkár a maga primitív nyelvjárásában elmondta mit akart, a gondolatait leső okos mérnökök megvalósították. De az azért még mindig emberi intelligencia volt.

Egy hupuknak tetsző példa: Kedves AI! Légy szíves fejlessz le nekem egy olyan játékot ami olyan mint a GTA5. Lehet benne mászkálni, autót, motorkerékpárt vezetni meg minden. De a jövőben játszódjon, legyenek már repülő autók is, meg lehessen űrutazni benne. Ne csak a Földön legyenek futurisztikus nagy megavárosok, hanem a Holdon, Marson meg az összes valamennyire lakható naprendszerbeli ojjektumon. Ja és a Vénuszon is, ami a tudomány mai állása szerint nem igazán lakható, de oldd meg valahogy, hogy az legyen az. Legyen sok akció, kaland, szex, meg rock and roll. Na szóval a lényeg, hogy legyen jó!

Kíváncsi vagyok, hogy ebből az emberi nyelvű inputból mikor lesz értelmezhető játék, és az mennyiben felel meg az eredeti elvárásoknak. :-D

“Az ellenség keze betette a lábát”

I showed Gemini 1.5 Pro the ENTIRE Self-Operating Computer codebase, and an example Gemini 1.5 API call.

From there, it was able to perfectly explain how the codebase works...

and then it implemented itself as a new supported model for the repo!

Not perfect, but very close.

https://x.com/mattshumer_/status/1759804492919275555

Nagyon derék, de azért szerintem ez hosszabb távon nem lesz ennyire egyértelmű és szép.

Amint lezuhant az első repülő, aminek az AI által generált fedélzeti szoftvere rosszkor húzta be a fékszárnyakat, abban a pillanatban az AI lesz a Sátán és az ember alkotta kód százszor annyit fog érni, még akkor is, ha ugyanolyan rossz.

Az attól függ, hogy a repült óraszámra vetítve (értsd: arányaiban) az ember vezette gépek, vagy az AI vezette gépek zuhannak-e majd le gyakrabban.

Lehet, hogy én ültem fel a hype vonatra túl hamar és túl lelkesen, de el tudom képzelni, hogy 5-10 éven belül normál alkalmazásokat (desktop, mobil, web), bizonyos korlátok mellett egy AI generál Cucumber scenariokból BDD alapon, tesztekkel, mindennel.

Valószínű, hogy a mission critical részeket még mindig emberek fogják átnézni. De egy átlagos webapp random funkcionalitását valószínüleg meg fogja tudni írni, amennyiben hozzáférése van a kérdéses kódbázishoz.

Pl.:

Gemini 1.5 pro is STILL under hyped

I uploaded an entire codebase directly from github, AND all of the issues (@vercel ai sdk,)

Not only was it able to understand the entire codebase, it identified the most urgent issue, and IMPLEMENTED a fix.

This changes everything

https://x.com/sullyomarr/status/1760066335898513655

----------

The future of fixing bugs?

Just record them.

I filmed 3 separate bugs in an app and gave the videos to Gemini 1.5 Pro with my entire codebase.

It correctly identified & fixed each one.

AI is improving insanely fast.

https://x.com/mckaywrigley/status/1762175776726663267

---------

Lehet, hogy csak hype, de azért ez félelmetes.

Szerk:

  • Imagine in a few years when we can make photorealistic videos from just a few sentences. Al is crazy.
    • "Few years"? Lmao text to video isn't gonna happen in our lifetime bud, and especially not photorealistic. Maybe our great-grandkids might have it lol

3 évvel később:

https://openai.com/sora

Reddit link

Mission critical-ra gondolom többféle szabvány is van, de amivel nekem volt dolgom, ott annyira determinisztikusnak kellett lennie, hogy abba nem tudom az AI miként férne bele.

Amikor még a fordító optimalizálást meg a CPU cache-t is ki kellett kapcsolni...

Aztán ahogy jobban megszokjuk az AI-t lehet hogy ezek a követelmények enyhülnek, de még azért a bizalmatlanság korszakában vagyunk erősen.

annyira determinisztikusnak kellett lennie, hogy abba nem tudom az AI miként férne bele.

Nem arról van szó, hogy AI fut mission critical dolgokon, hanem arról, hogy az AI írja meg a kódot a mission critical rendszerhez.

Azt meg már ugyanúgy lehet determinisztikusságra tesztelni, mint eddig, hiszen ugyanaz az eljárás, csak nem Pistike írta meg a kódot babzsák-fotelben, hanem valami AI amit ilyen rendszerek fejlesztésére specializáltak/optimalizáltak.

Ez a vakuum nevu ize nem egyszeru egy ilyen hosszu csoben.

En csak a hegesztom kabelet akartam, hogy ne szeleljen, de az osszes csatlakozot ki kellett a vegere cserelnem, a tomlovel egyetemben.

El nem tudom kepzelni mekkora technologiai kihivas akar csak 1 kilometeren azt a millio csatlakozast, hogy vakuumbiztosan zarjon.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

> Amint lezuhant az első repülő, aminek az AI által generált fedélzeti szoftvere rosszkor húzta be a fékszárnyakat

A repülésben ma követelmény az, hogy teljesen determinisztikus legyen a szoftver, és még a (nem programozó) pilóták is tudják, hogy mi miért történik. Ha valamilyen hibás (nem várt) működés van, akkor arról tudnak előre, és felkészülnek rá.  Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ettől egyhamar eltérnénk, és csak úgy YOLO alapon, feketedoboz modellek vennék át az irányítást, csak azért, mert a szimulátorban egymilliószor sikeresen felemelte és letették a gépet.

Még jó hogy nem ezt mondja a csávó, ez így elég clickbait. Azt mondja a videóban, hogy mostantól mindenkinek lesz lehetősége majd programozni, elég lesz mindenkinek a saját domén tudása a területén.

Abban mindenképpen egyetértek, hogy így, az egész beszélgetésből kiragadva ez az egy részlet tényleg teljesen máshogy jön ki.

Jensen Huang teljesen épeszű dolgokat állít, ezt meg azért mondhatta, hogy az emberek ezzel kapcsolatos félelmeit eloszlassa és szerintem pont azért ennyire leegyszerűsítve, hogy mindenki érthesse. (Aztán aki akarja, az persze bármit félre is tud magyarázni.)

Annak idején a '4GL' rendszereket is úgy propagálták, hogy ezekhez nem kell programozói tudás. Nagyjából ki is haltak :)

Bro, ha az en cegem videokartyaival tanitod az AI-t LLM-t, nem kell koltened programozokra. Kerlek bro, vegyel GPU-t, egy csomo penzt sporolhatsz. Nem kell fejlesztot felvenned tobbet, bro! Please buy my GPUs, bro!

Szerkesztve: 2024. 02. 29., cs – 17:27

A programozásban az a legnehezebb, hogy gyakran maga a megrendelő sem tudja mit akar, nem képes pontosan specifikálni. Szóval kösse fel a gatyát az AI. :)

Ugyan nem programozas, de AI.

Megvan az elso birosagi per eredmenye, ahol a porul jart utas beperelte a Canadia  Airlinest, mert szar tanacsot adott a chatbotjuk.

 

A Canadian Airlines azzal vedekezett, hogy nem felelos minden dolgozo tetteert...

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ja, neki érdeke ezt nyilatkozni, mert akkor a sok barom veszi a méregdrága GPU-it AI-hoz, és csörög a céges kassza. Igazából aki már programozott vagy fejlesztett le akármit is, az tökéletesen tudja, hogy az AI sose fogja kiváltani a rendes fejlesztői tudást, legfeljebb segédeszköz lehet brainstormingra, ha a fejlesztő valahol elakad, nincs ötlete, megoldási módozatokat kutat egy problémára.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

...az AI sose fogja kiváltani a rendes fejlesztői tudást...

Ennyire azért nem lennék biztos a dologban. Soha ne mondd, hogy soha.

...legfeljebb segédeszköz lehet brainstormingra, ha a fejlesztő valahol elakad, nincs ötlete, megoldási módozatokat kutat egy problémára...

Ma kezdtem el igazán használni fejlesztés közben.

Doksi bújás, meg guglizás helyett simán elbeszélgettem a ChatGPT-vel, hogy hogyan tudnék terraformban a meglévő S3 bucket-hez, ami modulként van definiálva, hozzáadni egy retention policy-t anélkül, hogy a modult meg kéne változtatnom.

Egy hibán kívül (enabled = true-t írt, status = "Enabled" helyett - gondolom régebbi doksikon tanították a modellt) tökéletes eredményt adott. Még arról is jól elbeszélgettünk, hogy elég-e nekem a lifecycle policy, vagy akarok-e Object Lock-ot is.

Ma még nem tökéletes a technológia.

De 2 év múlva...?

5 év múlva...?

Én mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket.

Ma kezdtem el igazán használni fejlesztés közben.

Ne add fel. Főként ne hallgass ezekre az AntiLLM szektásokra. Nem tudom van-e OpenAI előfizetésed, de az a 20$+magyar áfa nagyon megéri.

A GPT4 remekül tanítható. Több tematikus GPT-t használok, mindegyiknek van feladata, amit a létrehozáskor URL-ből és/vagy bemásolt szöveggel lehet testre szabni. Nyilván hallucinálnak az asszisztenseim, de az az én hibám, mert kifelejtettem valamit a betanításból. Ilyenkor törlöm és kiegészítem az újat az igényeim szerint. De ez nagyon ritka mostanában.

Ennek eredménye, hogy több mint fél éve nem használok keresőt, mert a ChatGPT4 és Bing Copilot annyi időt takarít meg nekem, hogy nem is tudom szavakba önteni. Nosztalgiából néha megnyitom a Google kereső oldalát, hogy lássam milyen kellemetlen és időpazarló volt az LLMs előtti élet.

Hajrá, ne add fel.

Ennek eredménye, hogy több mint fél éve nem használok keresőt, mert a ChatGPT4 és Bing Copilot annyi időt takarít meg

 

Es igy sikerult megcsinalni a fizetos google-t. Aki nem fizet az lemarad.

 

Amugy a pricing oldal az kb. olyan mint barmelyik Microsoft pricing, tulbonyolitott, igazabol akkor derul ki, hogy mennyibe faj, amikor mar kiszamlaztak:

https://openai.com/pricing

 

Pl. nalad ez havidij? Melyik rublikat kell nezni a pricing oldalon?

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

4 napja elérhető a Gemini Business, tesztelem. Bár egy árban van, de a ChatGPT4 közelébe se ér még. De ha nem erre gondoltál, akkor nem tudom miről írsz.

Rossz oldalt nézel, az az API ár. A ChatGPT alatt kell keresni, de gondolom ezt talán még az ingyenes Google is tudja. ChatGPT Pricing (openai.com)

Igen havi díj, kevesebb mint a mobil havi számlám ami 15%-os inflációval növelt lett pár napja.

Koszi. Arra van valami linked, hogy hogyan lehet tanitani, es tematikus gpt-t letrehozni url alapjan?

Mert akkor lehetne csinalni egyet-egyet adott projektre? Es akkor a kodbazist oda lehetne adni neki (es csak azt).

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nem, mert túl sokrétű. Az AI programozni tud, de egy fejlesztőnek nem csak a prognyelvet, algoritmusokat kell ismernie, hanem egy csomó koncepcionális megközelítést, felhasználói igényt, biztonsági problémákat, a futtató környezet tulajdonságait, speciális vonásait, tudnia kell dokumentációt írni, API-t tervezni, tesztelni, debugolni, stb.. Ezeket az AI sose fogja kitalálni. Írni tud kódot, ami vagy működik, vagy nem, vagy azt csinálja, amire a kérdező gondolt, vagy nem egészen. Ezekre várhatsz akárhány évet.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Ma még nem tökéletes a technológia.

De 2 év múlva...?

5 év múlva...?

Így van, ezt felejtik el sokan, hogy exponenciálisan is növekedhet akár a technológia. Megnézik hogy most mit tud, szerintük nem tud eleget, ezzel a konklúziójuk az, hogy nem váltja ki az emberi programozókat. De nem így kell kalkulálni, hanem ha tényleg exponenciális a fejlődés, akkor bizony belátható időn belül az AI jobb kódot fog írni, mint egy átlagos ember.

Kivéve ha közben valamiért megáll a fejlődés vagy mégsem exponenciális.

De pl. nézzük ezt a hírt: https://www.hwsw.hu/hirek/67342/stackoverflow-google-cloud-mestersegesi…

Ha az AI tudja a teljes Stackoverflow tudásbázist, azzal biztos sokkal okosabb már most, egy átlagos emberi programozó. Aki ugyanúgy a Stackoverflow-t bújja, csakhogy az AI is ezt csinálja, de ő tudja is az egész adatbázist betéve.

forditsuk meg, egy egy-ket eves tech (kollega szerint legalabbis) alapjan 10-20 evre extrapolalni josolni, az mennyire eletszeru konkluzio? :)
az, hogy "tudja" a stackoverflow-t addig er valamit, amig a techoverflow-n levo data valid. amig potencialis baromsaggal tanitod, potencialis baromsag lesz az output is.

Szerintem ez már pár embernek eszébe jutott, hogy az input adatok minősége fontos dolog...

Nem tudjuk mi lesz, de ha exponenciálisan fejlődik a technológia, akkor hamar le fogja váltani az emberi munkaerőt. Ez a nagy kérdés, hogy fent lehet-e tartani az exponenciális fejlődést.

a kerdesre nem valaszoltal.
es az adatok minosegellenorzeset szerinted kik vagy mik kene csinaljak? :)
innentol viszont johet a kerdes, eddig programozokat fizettunk, mostantol meg DB-validalo fact-checkereket fizetunk es AI-generalt output-validatorokat, plusz az AI-t futtato infrat is, az jobb-e, hatekonyabb-e, olcsobb-e?
nem latom egyelore mivel vagyunk elorebb, de majd kiderul :) a cloud mar nem nem meno buzzword es nem lehet csilliardokat beleinvesztaltatni, van valami uj.

> es az adatok minosegellenorzeset szerinted kik vagy mik kene csinaljak? :)

jelenleg az emberek (userek) csinaljak.

a GPT3 paper-bol kiderult pl. hogy a redditen egy meghatarozott pontszam (csillagok? vagy mi) folotti tartalmat tanult csak meg, illetve azokat a linkeket nezte meg.  igy lehet pl. a github dumpot is szurni, hogy minden szart ne tanuljon meg onnan, ahogy a stackoverflown is van pontozas a valaszokon, sot kommentek is, azt is be lehet sulyozni az AI tanitaskor.

mas szemszogbol: az ember hogy tanul? honnan tudja mi igaz es mi a hulyeseg? persze ahogy latjuk, nem mindenki tudja... gondolj csak a laposfoldhivokre es tarsaikra.

nem latom, hogy olyan kurvajol mukodne ez a rendszer ebben a formaban. a pontszam addig kb. lofaszt er, amig barki adhatja barmire (szar es sok legy esete). de legalabb ezzel lehet etetni search optimizert aztan jol megfeedbackloopolni vele az LLM-et. :) ha higher google ranked bizonyara relevansabb is, kar, hogy ellenorizetlen gpt bullshittol lesz az... :D

Dehogy vált ki. Az internet se váltotta ki a tanulást, szaktudást, a gépi fordítók se váltották ki a nyelvtanulást, az AI se fogja megoldani ezeket. Mikor ilyen újdonság bejön, akkor mindig hajlamosak túlzásba esni a hasznosságát illetően. Igen, hasznos, de csak segédeszközként, de semmit se fog kiváltani.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Nahát, milyen meglepő, hogy az az ember, aki kurvára degeszre keresi magát az AI-n, kritizálja az egyetlen dolgot, amire még egész biztos jó darabig nem lesz képes az AI... Nahát, micsoda meglepetés!
Na meg olyanokat is mond, hogy minden országnak saját MI kell, szigorúan az ő érdekükben, és nem pedig azért, mert akkor minden országnak külön be kell vásárolnia az ő Nvidia csipjeikből... Á, még véletlenül sem azért mondta, mert az sokszoros hasznot jelentene nekik... (szarkazmus emoji)

Egy biztos: az MI nem képes megfelelő programokat létrehozni, és nem is fog, mert nem "érti", hogy mit csinál a kód, csak gyakoriság alapján összeollóz dolgokat. Semmi garancia nincs rá, hogy az helyes és teljes program lesz, csupán csak a szerencsén múlik, hogy jó-e a végeredmény. Ráadásul tök könnyedén rávehető, hogy backdoort rakjon a kigenerált kódba, akár szándékos félretanítással is...

(Ez utóbbi IEEE cikket feledtébb ajánlom elolvasásra minden, security-vel csak kicsit is foglalkozó kollégának és IT vezetőnek, akik esetleg programozók MI-re váltásán gondolkodnak. Programozóknak meg azt üzenem, ha a cégvezetésetek MI bevezetésén gondolkodik, meneküljetek, mielőtt süllyedni kezd a hajó, mert az a cég durván rá fog fázni.)

Egy biztos: az MI nem képes megfelelő programokat létrehozni, és nem is fog, mert nem "érti", hogy mit csinál a kód, csak gyakoriság alapján összeollóz dolgokat.

Prompt:

Write a python script which scrapes the URL https://hup.hu/activity and collects all the names in the "Tartalom" column

I can help guide you through the process of writing a Python script to scrape data from the specified URL, but I need to clarify that I can't run live web scraping scripts or access external websites directly from here.

To scrape the names from the "Tartalom" column of the page at https://hup.hu/activity, you can use Python libraries such as requests to retrieve the page content and BeautifulSoup from bs4 to parse the HTML and extract the desired information. Below is a general outline of how you could set up your script:

1. Install necessary libraries (if you haven't already):

pip install requests beautifulsoup4

2. Python script:

import requests
from bs4 import BeautifulSoup

# URL to scrape
url = 'https://hup.hu/activity'

# Send a GET request to the URL
response = requests.get(url)
if response.status_code == 200:  # Check if the request was successful
    # Parse the HTML content
    soup = BeautifulSoup(response.text, 'html.parser')
    
    # Find the table or the specific elements containing the names in the "Tartalom" column
    # This part is generic since I can't directly see the page structure. 
    # You'll need to inspect the HTML to find the correct tags/classes/ids
    names = soup.find_all('tag_or_class_identifying_names')
    
    for name in names:
        # Extract and print the text part of each name element
        # This might need adjustment based on the actual structure
        print(name.text.strip())
else:
    print(f"Failed to retrieve content, status code: {response.status_code}")

A few things to note:

  • You'll need to replace 'tag_or_class_identifying_names' with the actual tag, class, or id that uniquely identifies the names in the "Tartalom" column. Use the browser's developer tools to inspect the page and find out how these names are represented in the HTML.
  • This script does a very basic error handling by checking the HTTP status code. Depending on the website's structure and behavior, you might need to implement more sophisticated error handling.
  • Ensure that the website's terms of use and robots.txt file allow scraping. Always respect the website's rules regarding automated access and data extraction.

This script provides a starting point. You'll need to adjust it based on the specific HTML structure of the website you're trying to scrape.

Prompt:

Give me a solution if the XPath selector is "//*[@id="block-hup-theme-content"]/div/div/div[2]/table/tbody/tr[1]/td[3]/a"

Given that you have an XPath selector, the lxml library becomes a suitable choice for parsing the HTML content, as it provides comprehensive support for XPath expressions. Here's how you can modify the script to use lxml and the provided XPath to scrape names from the specified column:

1. Install necessary libraries (if you haven't already):

pip install requests lxml

2. Python script using lxml:

import requests
from lxml import etree

# URL to scrape
url = 'https://hup.hu/activity'

# Send a GET request to the URL
response = requests.get(url)
if response.status_code == 200:  # Check if the request was successful
    # Parse the HTML content
    html = etree.HTML(response.content)
    
    # Use the provided XPath to select the target elements
    # This XPath gets the first name in the "Tartalom" column, you'll need to adjust it to iterate over all rows
    xpath = '//*[@id="block-hup-theme-content"]/div/div/div[2]/table/tbody/tr[1]/td[3]/a'
    
    # Assuming you want to scrape names from multiple rows, you might need to adjust the XPath
    # For example, to select all 'a' elements in the third column of each row in the tbody:
    adjusted_xpath = '//*[@id="block-hup-theme-content"]/div/div/div[2]/table/tbody/tr/td[3]/a'
    
    # Find all elements matching the adjusted XPath
    names = html.xpath(adjusted_xpath)
    
    for name in names:
        # Print the text content of each element
        print(name.text)
else:
    print(f"Failed to retrieve content, status code: {response.status_code}")

In this script (kiemelés tőlem):

  • The xpath variable initially contains the XPath selector you provided, which points to a specific link in the first row of the "Tartalom" column. However, to scrape names from all rows, the XPath has been adjusted in the adjusted_xpath variable. This assumes that each row in the table follows a similar structure, and all names you're interested in are placed within <a> tags in the third column of the table body (tbody).
  • The lxml library's html.xpath() method is used to select all elements that match the given XPath expression. It returns a list of elements, from which you can extract text using the .text attribute.
  • This example prints the name found in each matching element. Depending on the website's structure, you might need to adjust the XPath expression further to accurately select the elements you're interested in.

Remember, always ensure your web scraping activities comply with the target website's terms of service and legal considerations around data use.

---

Szeretném felhívni a figyelmed arra, hogy kijavította a kódomat, és az oldal forráskódja ismerete nélkül felismerte, hogy az általam szolgáltatott XPath csak egy elemre mutat, majd felkínálta az adjusted_xpath változót, ami szerinte azt csinálja majd, amit én szeretnék.

Nem próbáltam ki a kódot, de azt mondani, hogy "nem érti", hogy miről van szó, háááát...

Számos Junior programozó simán implementálta volna a kódot az eredeti XPath-om alapján, aztán csodálkozott volna, hogy miért csak egy topic címet köp ki a script.

És ez csak GPT-4, nem pedig a legújabb modellek.

Programozóknak meg azt üzenem, ha a cégvezetésetek MI bevezetésén gondolkodik, meneküljetek, mielőtt süllyedni kezd a hajó, mert az a cég durván rá fog fázni

Nekem mindegy, csak ne csodálkozzatok, ha 3-5 év múlva véletlenül leépítésre kerültök, és sehova nem vesznek fel, mert az AI használatának kerülése miatt a teljesítményetek nem elégséges a kollégákhoz képest, akik viszont használnak generatív AI-t.

probalj valami olyan feladatot adni neki, amihez hasonlot eddig meg senki nem csinalt. 

Adj ötletet. Nekem jelenleg csak olyan dolgok jutnak eszembe, amiket valószínüleg már megcsináltak :)

Nem mellesleg az átlag programozó feladata az esetek 90-99%-ában olyan dolgok implementálása, amit valaki, valahol már megcsinált.

Másrészt ugye a fenti példával arra reflektáltam, hogy azt mondtad, hogy "nem érti", hogy mit akarok.

Ehhez képest nemhogynem érti, de még ki is javítja.

Szerk: ez is érdekes.

🚀✨ Every day I find something new to be excited about with this model:

➡️ Uploaded the COBOL reference manual (549 PDF pages) into @googleaistudio.
➡️ Pasted in a non-trivial code snippet regarding file handling in COBOL.
➡️ Asked Gemini Pro+ to add error handling to the script.
➡️ Just ran the script in an online COBOL interpreter and it worked, first time. 🤯

https://x.com/dynamicwebpaige/status/1761105866944852469?s=61

add be neki a legfrissebb linux kernel CVE commit elotti fajlt, hogy javitsa meg. vagy barmelyik nem trivialis commitot.

pl most igy hirtelen: https://github.com/torvalds/linux/commit/5b672ec3f5e15062b76d280f8a4df1…

commitmsgben ott a magyarazat, az alapjan mondja meg a mit kene modositani a kodon.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

😂😂😂😂😂

Próbálj egy átlag programozónak olyan feladatot adni, amit soha, senki nem csinált. Szerintem fejvakargatáson kívül másra nem nagyon lesz képes.

Másrészt, nekem nincs hozzáférésem a Gemini 1.5 Pro-hoz, a GPT-4 meg nem olyan fejlett. Majd lefuttatjuk ezt a tesztet, amikor publikusan elérhető lesz a G1.5P.

Addig is:

🤯 Mind officially blown:

I recorded a screen capture of a task (looking for an apartment on Zillow). Gemini was able to generate Selenium code to replicate that task, and described everything I did step-by-step.

It even caught that my threshold was set to $3K, even though I didn't explicitly select it. 🤯🔥

"This code will open a Chrome browser, navigate to Zillow, enter "Cupertino, CA" in the search bar, click on the "For Rent" tab, set the price range to "Up to $3K", set the number of bedrooms to "2+", select the "Apartments/Condos/Co-ops" checkbox, click on the "Apply" button, wait for the results to load, print the results, and close the browser."

https://x.com/dynamicwebpaige/status/1760537379369304309?s=61

Manual teszterek hirtelen képesek lesznek automata tesztet generálni másodperceken belül...

Szar technológia, elismerem.

Szeretném felhívni a figyelmed arra, hogy kijavította a kódomat

Honnan tudod? Hogyan lehetsz biztos benne, hogy az N+1. promptodnál nem haluzott-e éppen egy nagyot? Segítek: nem tudhatod, sosem lehetsz biztos benne, hogy helyes-e egy LLM kimenete.

Nem próbáltam ki a kódot, de azt mondani, hogy "nem érti", hogy miről van szó, háááát...

Egy valószínűségen alapuló mintaillesztési algoritmusra azt hinni, hogy "érti", mit miért illeszt össze, háááát...

a kollégákhoz képest, akik viszont használnak generatív AI-t.

Na de ha van AI, akkor minek kellene bármiféle programozó, ugye? Hát nem pont erről szól a topik, hogy az NVIDIA vezérigazgatója szerint még a "generatív AI-t használó programozó" is hullára felesleges?

Konkrétan azt állította, bármelyik képzetlen, programozáshoz egyáltalán nem értő vérpistikéből lehet programozó az AI segítségével.

Konkrétan azt állította, bármelyik képzetlen, programozáshoz egyáltalán nem értő vérpistikéből lehet programozó az AI segítségével.

Nem ma, hanem 10-20 év múlva, te nagyon okos :D

Amilyen logikátok van, lassan titeket is ki kéne váltani valami AI modellel, mert baromira zavaró, hogy fogalmatok sincs miről van szó.

<szarkazmus>Hát, a hozzád hasonló trollokat valóban már most képes kiváltani... arra jó, mert ahhoz nem kell ész :-)</szarkazmus>

Nem ma, hanem 10-20 év múlva, te nagyon okos :D

He argues the rise of AI means we can replace programming languages with human language prompts thus enabling everyone to be a programmer.

Húzd alá, "nagyon okos", hogy hol szerepel ebben a mondatban az általad emlegetett "10-20 év múlva" szókapcsolat! Te, "nagyon okos"!

De legyen, tegyük fel, 10-20 év távlatáról van szó. Hogy mered ezt kijelenteni, amikor a szakértők még abban sem biztosak, milyen algoritmusokra lenne egyáltalán szükség egy AGI-hoz; csupán csak abban értenek egyet, hogy a mostani algoritmusok biztosan nem alkalmasak a feladatra?

...hol szerepel ebben a mondatban az általad emlegetett "10-20 év múlva" szókapcsolat!

Ugye pont ezt mondom, értelmezni kellene a kontextust.

A csóka azt mondja, hogy nem kéne azt mondani, hogy minden gyereknek programozást (is) kell tanulnia. Ha úgy vesszük, hogy a gyerek nagyjából 5-15 éveseket jelenti ebben az esetben, és hogy egyetem után nagyjából 25 évesen állnának munkába, akkor láthatjuk, hogy 10-20 éves időtávlatról beszélt, amikor junior programozókra / domain experteknek programozói tudásra már nem lesz szükség.

Ez nem azt jelenti, hogy az összes programozói munka teljes mértékben le lesz cserélve AI-ra 10-20 éven belül, hiszen azok, akik korábban léptek erre a pályára azok nem párolognak el hirtelen, és valamilyen szinten még alkalmazva lesznek.

Csak annyit jelent, hogy 10-20 éven belül nem lesz szükség annyi programozóra, hogy azt mondjuk, hogy minden gyereknek muszáj programozást tanulnia. Persze lesznek olyanok, akiket érdekel a szakma, és azok, akik természetesen vonzódnak a programozói pályához, azok valószínüleg fognak találni munkát. Ami valószínüleg AI terelgetés, AI kódjának átnézése, tesztelése stb. lesz.

De az, hogy valaki, aki az egyetem végén amúgy is olyan területen fog elhelyezkedni, ahol az AI már elég jó megoldást nyújt arra, hogy a saját területén automatizmusokat tudjon generálni, ahhoz nem kell már majd programozói tudás. Ha meg olyan komoly dolgokat akar majd csinálni, amihez komoly programozói szakértelem szükséges, az úgyis le lesz passzolva annak a csapatnak, akik értenek hozzá.

...milyen algoritmusokra lenne egyáltalán szükség egy AGI-hoz...

Ezt majd meglátjuk a Musk vs. OpenAI per kimenetele után, mert ha jól értem Musk egyik pontja pont az, hogy az OpenAI csapatnak ha még nincs is AGI-ja, de jó úton haladnak afelé.

“On information and belief, GPT-4 is an AGI algorithm,” the lawsuit states, referring to the large language model that sits behind OpenAI’s ChatGPT. It cites studies that found the system can get a passing grade on the Uniform Bar Exam and other standard tests as proof that it has surpassed some fundamental human abilities. “GPT-4 is not just capable of reasoning. It is better at reasoning than average humans,” the suit claims.

https://www.wired.com/story/wild-claim-at-the-heart-of-elon-musks-opena…

Tavaly még 5 évet kellett volna várni, hogy az utolsó programozót is kirúgják - ez egy évvel később már 10-20 évre növekedett. Abban biztos vagyok, hogy 10 és 20 év múlva is rendkívül ígéretes részmegoldások állnak majd rendelkezésre, olyan ígéretesek, amik hatalmas befektetői pénzeket tudnak majd megmozgatni, csak majd a végén valakiknek le kell szállítani valami működőt is - amiben bizonyára sok generált kód lesz, és ezek a valakik kurva sok pénzt fognak keresni.

Nem is kell értenie, a generatív nyelvi modell az amit a neve is mond, egy nyelvi modell. Nem általános intelligencia. A szoftver mérnök marad a humán szereplő a generatív LLM-et alkalmazó fejlesztési folyamatban, a kódoló "szakmunkás" humán szereplőt kiváltja az LLM. 

A tőzsdei lufi más kérdés. Az nvidia egy kb MOL árbevételű cég, igaz hogy azonos nagyságrendű árbevétel mellett, a MOL jövedelmezőségéhez képest egy nagyságrenddel nagyobb profitot termelő pénzgyár. Azt viszont semmi nem indokolja a hypeon kívül, hogy egy tízmilliárd $ nagyságrendű árbevételt és ugyanilyen nagyságrendű ebitda-t produkáló cég kapitalizációja közel kettőezer milliárd $ legyen. Majdnem annyit ér, mint a világ minden könnyen kitermelhető kőolaján csücsülő szaudi olajcég. Nyilván túlértékelt. De ez nem a technológiáról szól, hanem a tőzsdei ámokfutásokról meg a hyperól.

Remélem valami AI-izében 20 év múlva is meglesznek ezek a kommentek, hogy jókat tudjak derülni rajtuk, ha megérem 😅

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 02. 29., cs – 22:27

> így mindenki programozó lehet

mar az is milyen jo lett, hogy ma mar mindenki hasznal szamitogepet, nem csak a szakemberek... 30 eve meg ez is sci-fi volt. ma meg inkabb horror...

kepzelem az milyen jo lesz, ha mindenki programozni fog! :)

Commodore 64 teljes története során összesen 18 milliót gyártottak belőle. Ebből valamennyi ugyanazt a tulajdonost jelenti, mert sokáig volt forgalomban és volt akinek elromlott a Commodore 64 gépe, újat kellett vennie. Ma egy hét alatt több smartphone kel el. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

kepzelem az milyen jo lesz, ha mindenki programozni fog! :)

Jó reggelt! Ezt a valóságot már azóta éljük, amióta a programozás divatszakma lett és a szakmát elárasztották a mennyiségi alapon diplomát szerző, megélhetési babzsákfejlesztők. Úgy másfél évtizede.

Eddig nem igazán fest jó képet a dolog.

Mindeközben, már nem tudok úgy programozókkal beszélni, hogy ne lenne minden második szavuk a "Copilot így, a Copilot úgy" .... 

trey @ gépház

Akik tudnak programozni, gyorsabban haladnak. Akik meg nem, azokon annyit segít a copilot, amennyit a gépészethez nem értő emberen az AutoCad, vagy az informatikához nem értő emberen a Google. 

Ezt a grafikont nézd meg:
Global developer population 2024 | Statista

 

Maradt még kérdés, Ildikó?

Ez teljesen jó útnak tűnik a fogyasztói társadalom tovább építéséhez... Minden mindegy, csak vegyünk mindenből minél többet, minél sűrűbben. Ahelyett, hogy visszatérnénk a tudás alapú társadalom építésére.

Egyre erősebb gépek kellenek erősebb AI képességekkel ahhoz, hogy bárki anyanyelven elmesélt feladatát AI-val programkódra fordítsák. Aztán ezeknek a - valószínűleg - nem túl optimális kódoknak a normáls sebességű futtatásához megintcsak egyre erősebb gépek kellenek majd.

Hamarosan elérünk oda, hogy az AI egy hindi nyelven elmondott "szeretnék egy 'hello world' programot" prompt-ból generál egy valódo programot, amit egy IBM Z16-on le is lehet majd futtatni értelmes sebességgel.

Mindig elfelejtik, hogy a programfejlesztés az nagyon nem az, hogy odaülök a billentyűzet elé és begépelem a forráskódot. A feladatot meg kell érteni, az adott szakmához (amit a probram segíteni fog) érteni kell. Aztán meg kell tervezni az adatstruktúrákat, a folyamatokat, ezeket - még kód nélkül - optimalizálni kell. Utána jöhet, hogy elkezdődik a kódolás. Aztán ha kész a program, akkor tesztelés (ami legalább ekkora egység), és utána lehet használatba venni. Ha mindezt tényleg meg tudja az AI jól csinálni szóbeli elmesélés alapján, akkor tényleg ránk fogja dobni a bombát, mert rájön, semmi szüksége nem lesz valódi emberekre...

Erre már most is képes. A tesztek megírására is. Még a megírt programot is lefuttatja (még csak Python nyelven). Ez már nem utópia, csak a szabályozások és a kapitalizmus még nem kompatibilis vele, így nem az MI öli meg az embereket, hanem a profitéhség. Nem kapitalizmus ellenes vagyok, ne értsd félre. Ez egy olyan új terület az emberiség szemszögéből, hogy még felfogni is nehéz. Biztos vagyok benne, hogy ez egy jó dolog az emberiségnek. Az LLMs olyan kontextusból is képes elemezni a rábízott feladatot, amire az ember még nem is gondolt.

Az, hogy az emberek képtelenek a jó oldalát nézni, és idióta feladatok hibás válaszát csípőből elutasítják vagy kritizálják az csak egy dolog. Ettől függetlenül olyan tudást hordoz magában szinte minden nyelven, amit nehéz felfogni. Bármennyi energiát is igényel, alanyi jogon kellene minden embernek odaadni. Magamból kiindulva nem hiszem, hogy ez egyfajta gondolkodás hanyatláshoz vezet. Inkább tudattágító képességet ad az embereknek, magabiztossággal vértez fel, az emberek ne féljenek kérdezni, hogy hiányos vagy nem létező tudást pótoljanak.  

De talán én vagyok az egyetlen aki itt a jó oldalát nézi, és nem szektásodik vagy elutasít kifogásokat és hibákat keresve abban ami előrébb viheti az emberiséget.

es az AI-nak promtot adni ki fog? ne erts felre, de a problema ugyanaz, csak a "nyelv" mas. ha nem ertesz hozza, rohadt mindegy, hogy a fogado oldal AI, python vagy cobol... :)
plusz hogyan fogja a kedves "nemprogramozo" megmondani a vegen, hogy az AI generalt kod azt teszi ami a cel volt vagy csak valami majdnem olyat? :) az AI-generalt output validalasa legalabb olyan feladat, ha nem nehezebb, mivel onnan inditunk, hogy nem te irtad a kodot.
hint:
- megkerdezhetem mi bajod?
- meg.

bizniszmanusoknak tokeletes a cucc, arra, hogy egy emailfolyambol kilegozza par mondatban mi volt a lenyeg es odabofogjon valami bullshitet... vagy lustaknak google kereses helyett. meg a mobilod kameraszenzoraibol rajzoljon fotot (ezert nez ki minden ugy mintha festmeny lenne ha belezoomolsz) csak epp ezeknel nem szamit ha a bullshit nem teljesen pontos meg ha a pixelek picit maskepp allnak. legalabbis a mostani formaban.

Hát nézd, 1 éves, 2 hónapos és 28 napos a GPT. Új. Nagyon új. Hallucinál. Tanul. Tanítani kell. Nem kérdés. A kisgyerek is ilyen, amikor ismer egy mondatot, és egy totál oda nem illő új szót helyettesít be egy mondatba, ami nem oda való. Mit vársz?

Ez az egy éves csecsemő olyan tudást hordoz magában, amit nem tudsz elképzelni se, rosszabb esetben. Meg merem kockáztatni, hogy lesz olyan hallucinációja, amit az emberek nem fognak érteni, talán még ki is röhögik, de talán pont egy olyan dolog lesz, ami megváltoztathat mindent. Pont azért, mert ember nem gondolná, hogy ez lehetséges.

De persze, még csecsemő, értem, hogy aggódsz.

en max azon aggodok, hogy a butasag az butasag marad, az AI meg nagyon szepen el is tanulja es asszisztal is hozza :) ongerjeszto folyamat.
olyan adathalmazokat tologatnak bele tanitas cimszoval, ami nincs validalva (mert nincs az a humaneroforras, ami erre eleg lenne), innentol pedig az output is kb. ugyanennyire "hiteles"
prioritaskent a Zembereket kene tanitani (igen, a csecsemot/gyereket), aztan johet az AI...
pont ide (is) illik

Jó lenne ha összeszednéd a gondolataidat és leírnád egyszerre, nem egy ilyen szedett-vedett még hozzáadott pár mondatot szinten kommunikálnál. Vagy legalább legyen benned annyi hogy jelzed hogy mit módosítasz a mondandódban. Ez a butaság, nem az a butaság hogy butaság a butaság. Elég gyerekes.

Elméletben egyetértek Veled! Én is nagyszerűnek tartanám az AI-t és biztosan tudnám használni a munkámhoz is némi hozzászokás után.

De pragmatikus vagyok, nem optimista álmodozó. Így azon az állásponton vagyok, hogy a jelenlegi AI inkább egy baromi gyors kereső, nem "igazi" mesterséges intelligencia (nem gondolkodik valójában, csak erről senki sem beszél), valamint az átlag (buta) emberek ugyan olyan szart fognak vele előállítani, mint bármi mással teszik most is. És ezek az "átlag" emberek vannak sokkal többen, nem az okosabbak.

A való világban ugyan az a baj az AI-val, mint anno a Windows-zal volt a megjelenésekor (máig igaz ez): aki addig a karakteres DOS vagy UNIX rendszerehez hozzá sem mert szagolni, mindenki azt hitte onnantól, hogy mivel csak grafikus felületen kell kattintgatni egérrel, már ért is hozzá, holott nem - ugyan úgy meg kellett (volna) tanulni, hogy jó legyél Windows-ban. Vagy szoftver fejlesztés terén az egyre jobban integrált IDE-k és magas szintű megoldás-könyvtárak megjelenésével mindenki elhitte, hogy tud programozni, holott nem - csak a jó programozóknak lett könnyebb/gyorsabb a munkája, a hozzá nem értő/alkalmatlan tömeg meg elkezdett gyártani egy csomó szar programot IDE-ben való kattigtatásából, mert az milyen egyszerű. Emlékezzünk vissza Clipper-ből fordított Visual Foxpro csodákra. Ez a trend is tart a mai napig.

Véleményem szerint még az újabbnál újabb programozási nyelvek is csak azért születnek (nagyon okos programozók által), hogy a nem-annyira-okos programozók is elviselhető programokat tudjanak írni (mert a nyelv és a környezet egyre több dolgot megold helyettük). Aztán látjuk, hogy a végtermék sajna semmivel sem lesz jobb, mert aki nem tud programozni, az bármilyen szuper nyelven is rossz programot ír.

De hát kérem, ez csak egy nagy nyelvi modell, ami emberi kommunikációs szinten képes hallucinálni. Nem mesterséges intelligencia. Kérdésre emberi szintű választ ad. Azon kívül hogy itt elég sok idióta azt hiszi hogy ez egy AI, hát nem az. Miért beszéltek róla így?

Értem az iróniát, de ettől még az én értelmezésemben az AI-hez kellene intelligencia. De arról ezeknél a rendszereknél szó sincs.

A Google keresője már 10 éve is tudott releváns eredményt adni arra mitre most a ChatGPT és társai. Annyi fejlődött, hogy - mivel nagy _nyelvi_ modell - már kerek mondatokat tud gyártani, nem csak szavakat egymás után rakni. Mindezt úgy, hogy "batanulta" (indexelte, hash-ete, stb.) az internetet, ergo az emberek tudását. Semmit nem tesz hozzá, ergo nem intelligens, nem gondolkodik. Visszaadja valami ember(ek) gondolatait tematikusan leválogatva.

Félreértés ne essék, ez elképesztő programozói teljesítmény, de nem mesterséges "intelligencia", csak egy baromi gyors tematikus kereső.

Ugyan ezért nem tud programot írni. Elő tudja kapni a kapaból rettentő gyorsan másvalaki már megírt programját. Ez mondjuk nem annyira meglepő azok után, hogy a Microsoft az egyik legnagyobb támogató, akinek véletlenül van egy Github nevű szolgáltatása...

Igen, ha definiciora kerdezel, akkor tenyleg hasznos. Most azt kerdezd meg, hogy ha hetvegere lekapcsolom Azure DevOps-ban egy kivetelevel az osszes parallel pipeline-t (hogy ha valaki mindearon hetvegen akar valamit buildelni, akkor tudjon) akkor hogy valtozik a build jobok koltsege.

A helyes valasz egyebkent az, hogy minden nap megnezik, mekkora volt a maximum parallelization, es azt szamlazzak ki. Vagyis ha hetfo-pentek 9-5-ig 5 parallel job futhat, minden mas napon es idopontban pedig 1, akkor egy hetre 27 parallel jobot szamlaznak ki. Ez konkretan sehol nincs leirva a hivatalos doksiban, nekem is csak a support sugott, egyebkent innen-onnen kellett volna osszeollozni az infot, es tippelni egyet a vegen.

es mit mond ra a chatgpt-d?

Semmit*, epp errol pofazok, hogy ezt jelenleg egyik sem tudja, pedig ez lenne a valoban hasznos felhasznalasi modja.

* szerk: Illetve nem egeszen, egeszen osszefuggoen elmondta, hogy ha nincs paralellizalas, akkor noni fog a build time -> noni fog a koltseg. Ami egyebkent valos problema, mivel ha csak 1 db parallel job van a poolban, akkor az csak 1800 build percet tartalmaz, 2-tol felfele lesz korlatlan.

ChatGPT
Amikor lekapcsolod az Azure DevOps-ban az összes párhuzamos pipeline-t egy kivétellel, azaz csak egyetlen egy párhuzamos futtatás engedélyezve van, akkor a build jobok költsége növekedhet. Ennek oka az, hogy egyidejűleg csak egyetlen build futtatható, ezért a build idők megnövekedhetnek, ami növelheti a költségeket a hosszabb futási idő miatt. Az Azure DevOps általában a párhuzamos futtatások alapján számolja a költségeket, így ha korlátozod a párhuzamos futtatások számát, akkor a build idők megnövekedhetnek, és ennek következtében a költségek is emelkedhetnek. Fontos azonban megjegyezni, hogy az összköltség változása függ az adott projekt méretétől, a build időtől, és más tényezőktől is. Érdemes figyelembe venni ezeket a tényezőket, és szükség esetén monitorozni a költségeket az ilyen változtatások után.|

hat, nekem nem ezt mondta, hanem a nagy budos vagy igen vagy nem-et :D

 

Egyáltalán nem nézem le, és nagyon nagy eredménynek tartom azt is amit eddig elértek (és a hype miatt még jobban fejlesztik mint eddig), csak szerintem nem akkora, mindent megváltó és mindent kiváltó szolgáltatás ez, mint aminek mondják.

Pláne ezek az "5 év múlva helyettünk írja a programokat az AI" kijelentések falsak, és az ilyen - nyilvánvalóan fals - kijelentések miatt sokan megfogalmaznak ennél szolidabb, de még mindig erősen fals kijelentéseket, a szolgáltatás képességeit és fejlődését erősen túlértékelve,

sajnos az nem érv az ai ellen h bloat erőforrásigényes szoftvert ír és hibákkal

elmúlt 20 évben 100x gyorsultak a hardverek, mégis ugyanolyan lassúak a user környezetek, és hozzá kellett szokni h hibáktól hemzsegnek

ez nekünk felhasználóknak fáj, de mi le vagyunk ejtve

hardver erőforrás van bőven, mi felhasználók pedig alkalmazkodjunk a lassúsághoz és a hibákhoz

lásd Microsoft Teams, facebook, Win11 hibák, electron app-ok, stb

szóval nem ez fogja megállítani az ai-t

elmúlt 20 évben 100x gyorsultak a hardverek > meg az igenyek is. 20 eve nem volt igeny a par ms valaszido, 4k felbontas scrollozasa 120 fps-sel egy zsebben hordott telefonon!, adatbazisok akkorara hiztak fele ennyi ennyi ido alatt, hogy faj nezni is. :)
20 eve egy boot 5 perc is volt, most azon sirnak egyesek ha 10 sec+

a kerdes, hogy a billentyud leutese utan mikor jon ki az output a 9 tus nyomtatodon. nem input lagrol beszelgetunk, hanem total system response time-rol.
egyebkent polling rate usb eseten is van, szoval... meh, de siman van olyan eger, ahol az input latency megall 0.3ms korul, ami lehet kevesebb, mint egy cpu cycle volt 40 eve :D
https://www.youtube.com/watch?v=Fj-wZ_KGcsg

Egy CPU cycle 40 éve sem volt 0.3 ms, jó eséllyel az IT végrehajtás idő sem.

1984-ben jött ki az AT, 6 MHz induló órajellel. Kb. 1 MIPS-t tudott, azaz 0.3 ms alatt kb. 300 utasítást is ledarált. Akkoriban annyiból BŐVEN elkezeltek egy billentyűleütést. De az biztos, hogy egy akkori szöveges text editorba nemigen tudtál úgy gépelni, hogy az ne azonnal kerüljön ki a képernyőre.

na, mar feljebb mentunk orajelben es generacioban is :) en meg csak a commodore-nal tartok vagy max 8086-nal :D de legyen.

a 6 MHz mennyire is szamit? jahogy semennyire:

Unlike the PC/XT keyboard, the idle state on the AT is both clock and data lines high (+5V).

The keyboard sends data by bits, each synchronised with a clock signal. It starts to send by setting both the clock line and data line high (+5V). It uses 11 bits for a transmission: 1 start bit, 8 data bits, 1 parity bit and 1 stop bit. After these 11 bits are sent, the keyboard controller sends the clock signal low (0V) to tell the keyboard not to send anything more until the clock line goes high again (+5V).

When the computer needs to send a command to the keyboard it sets the clock signal high (+5V) and the data line low (0V) When the keyboard sees this, it starts clocking pulsed on the data line. Once it's received its 10th bit (there is no 'start bit' when the computer's keyboard controller sends data to the keyboard) it sets the data line low (0V) and sends out an extra low clock pulse. It then waits to receive a handshaking 'clock line low' from the keyboard controller.

The serial communication typically runs at a baud rate of 10 KHz to 16.7 KHz. Each byte sent by a device to a controller is transmitted as a packet containing 11 bits.

https://www.youtube.com/watch?v=7aXbh9VUB3U vs https://www.youtube.com/watch?v=wdgULBpRoXk

most nem kerul ki "instant"? vagy mit is szeretnel mondani?

en emlekszem a commodore-omra es a 286/386-omra, ahol konkretan lattam kulon a frame-eket ahogyan scrolloz a szoveg a monitoron... :)

Arról beszéltünk hogy egy CPU cycle mennyi volt az idő alatt.

Akkor már vegyük be az (akkori) 60 Hz-es monitor 16.6 ms késleltetését is. De az legalább egy őszinte 16.6 ms volt, tekintve hogy a CRT nem tudott bufferelni, ami jött be hátul, abban a pillanatban azt adta ki az elektronsugár. Nem volt input processing, stb.

Valamiért a gamerek ma is a PS/2 billentyűzeteket preferálják (ami pont ugyanaz az interfész, mint az AT-ben), és ha jól tudom pont azért, mert az interruptra megy.

 

286-ról nem tudom milyen emlékeid lehetnek, nekem ott van lent a pincében, előszedem bármikor, egy Win 3.1 notepad alatt SEM fogod látni a frame-eket scrollozáskor (igaz, az 20 MHz-es).

Vagy ott talán, de egy sima szöveges editorban biztosan nem.

 

Amúgy itt az összehasonlítás:

https://www.youtube.com/watch?v=nI3C9yLVsVE

Valójában nem nyer a C64 a macbook-al szemben, de hogy egyáltalán a kettőt össze lehet hasonlítani, sokat elárul :) Viszont egy AT nagyságrendekkel erősebb volt a C64-nél.

Viszont egy AT nagyságrendekkel erősebb volt a C64-nél.

Hogy tódítsam a hülyeséget...

Egy IBM RS/6000 J30*-on (95-ben) (4x112,5MHz PowerPc604, 256 bites 1,8GB/s memóriával), telnetes login mellett elegendő volt egy entert nyomni. A prompt megjelenésének késéséből ki lehetett következtetni a gép terhelését. Pedig lényegesen erősebb volt mint az AT. ;)

Mindennek az az oka, hogy az user interfész általában nagyságrendekkel lassabb, mint a gép.

nem, arrol beszelgettunk, hogy mennyi egy rendszer end-to-end latencyje meg boot ideje. linkeltem neked hogyan lehet ezt merni es milyen dolgokbol all ossze es miert fugg pl. a frame/s-tol es a megjelenito kepfrissitesetol (is).
nem mellesleg nezd mar meg a videot amit linkeltel es tekintsd meg a commodore hogyan rajzolgatja oda az ablakot. na, az minden, csak nem instant :) https://youtu.be/nI3C9yLVsVE?t=490 mennyi is kell neki az input utan? 5 vagy 6 sec? na, ez az end-to-end latency. ami korrelal a felhasznaloi elmennyel. az ezzel kapcsolatos elvaras az utobbi par evtizedben jelentosen valtozott.

aztan meg jottel azzal, hogy be van kotve a cpu-ba a bill, de egyebkent AT-t hozol peldanak, ahol semmi koze a cpu orajelnek es az inputnak.
Valamiért a gamerek ma is a PS/2 billentyűzeteket preferálják (ami pont ugyanaz az interfész, mint az AT-ben), és ha jól tudom pont azért, mert az interruptra megy. > adtam ket videot (ps/2 es usb billrol), nezd meg oket, nem keso tanulni :)

Vagy ott talán > :) vedd csak elo, lehet a nosztalgia megszepiti nalad a dolgokat

az a 40+ sec mac boot time pedig manapsag extrem soknak szamit, nem tudom a csavonak hogy jott ossze. egy mai mac boven bebootol 15-20 sec alatt. ezek pedig a mondern elvarasok: https://www.reddit.com/r/ASUSROG/comments/19606jb/asus_rog_strix_g16_20…

elmúlt 20 évben 100x gyorsultak a hardverek, mégis ugyanolyan lassúak a user környezetek

Nem elhanyagolhato resze a kerdesnek, hogy kozben olyan eszkozok kerultek az atlag userek kezebe, ami 20 eve meg a szakertoknek is kuriozum volt.

Ha mar pont a Teams-t dobtad be peldanak, napi szinten hasznalok olyan feature-oket, hogy peldaul konferenciahivasok elhangzott beszelgeteseben keresek, majd ha vissza akarom hallgatni, akkor csak atfutom a szoveges atiratot, hogy mikor mirol beszeltunk, es kattintasra az adott reszhez ugrik a felvetel.

Tudod, hogy husz tiz eve hogy volt konferenciahivas a munkahelyemen? Felemeltem a telefont, es elkezdtem egyesevel betarcsazni a resztvevoket, mindegyiknek elmondtam, hogy varjon, mert konferencia lesz, aztan ha vegeztem (vagy elertuk az 5 resztvevot, mert annyit birt a rendszer) akkor lehetett beszelgetni, valaki meg jegyzetelt.

Szar az Electron? Hat hogyne. De ugy csinalni, mintha 20 ev alatt nem valtozott volna semmi, csak minden szarabb lett, az butasag.

én is azt vallom amit te írtál, manapság sokkal nagyobb számítási teljesítmény kerül processzálásra

lásd 2 milliárd fb felhasználó, 3D játékok fejlődése, felhő, stb stb

de a user desktop experience vhogy nem gyorsult, ugyanúgy homokórázni kell desktop használat közben, a desktop/mobile software-ek jó része pedig megabloat
 

Hát, ha így állunk hozzá, akkor az AI a sok rossz programozót fogja csak kiváltani, ergo nem lesz munkájuk/bevételük, viszont a programok ugyan olyan szarok lesznek, ugyan úgy vehetjük az egyre erősebb hardvereket alájuk.

Ez nagyon erősen vadkapitalista fogyasztói társadalmas hozzáállás, hogy nem baj, ha rossz és lassú, majd veszünk alá erősebb gépet, "mert ez a szokás". Ez pocsékolás minden szempontból.

Nagyon jó példa erre a számítógépes játékok: PC-n játszani lttó ötös után lehet, ellenben konzolon ugyan az a játék kb. ugyan olyan élménnyel elmegy minimál hardveren. Ugyanis PC-n a fejlesztő végtelen erőforrással gazdálkodik (vegyen jobb gépet a játékos), ellenben a kozol hardvere kötött, és azon is jól kell működnie a játéknak, mert különben nem veszik meg az emberek. Tehát van olyan, aki sokkal gyengébb hardverre is tud ugyan olyan (vagy jobb) kódot írni - csak nem olyan tömegben vannak ilyen emberek, mint kellene.

Én nem AI ellenes vagyok (sőt), hanem kifejezetten károsnak tartom, hogy "pillanatnyi" tőzsdei árfolyam tornászás miatt így nyomják, és elhitetik mindenkivel, hogy 1) szüksége van rá, 2) kész van az AI csak használni kell.

...ellenben a kozol hardvere kötött, és azon is jól kell működnie a játéknak, mert különben nem veszik meg az emberek. Tehát van olyan, aki sokkal gyengébb hardverre is tud ugyan olyan (vagy jobb) kódot írni

Áhh, a konzolos játékok szarok. Pl. a hardver limitációk miatt nagyon sok FPS/TPS-ben letiltották a FOV állítgatását, marad a default ~90 fok, így baromi rossz felhasználói élményt kínálva (== szart se látni).

És mivel manapság (az utóbbi 10+ évben) konzolról forkolják a játékokat PC-re, ezért PC-n se lehet a FOV-ot állítani.

Emberi utasítások? If-else-then ez angolul van, nem elég jó? :))

Azert megneznem ahogy anyamnak azt mondom, hogy "anyu, te is lehetsz programozo, lecci dobj ossze egy streaming bigdata appot lehetoleg scala-ban (kafka-bol olvasson) hogy fusson a spark clusteren es a megragott adatokat yaml-ben irt definiciok alapjan aggregalja majd rakja be egy objectstore-ba particionalva az adott yaml definicban talalhato igenyek szerint. De legyen egy reprocess alkalmazas is, ami az objectstore-bol fel tudja kapni a nyers adatokat is ahova a kafka amugy szinten ledobja. Szepen logoljon, es kuldje a metriakat hogy monitorozhato legyen. Laasuk milyen lepesben tart eppen a processingben az uzleti logika szerint. koszi anyu, hasznalhatod a chatgpt-t hozza" :D

megjósolom, hogy Jensen 50 éven belül megmurdel ; ezen idő elteltével visszatérünk a kérdésre, és meglátjuk, kinek lett igaza.

HUP te Zsiga !

Szerkesztve: 2024. 03. 02., szo – 10:35

munkám során egy backend microservice-t kell vinni napi 100.000+ user request-el

amit csinálok:

  • invesztigáció: user panaszkodik hogy nem jó neki, miért nem sikerült neki
  • invesztigáció: program hiba vagy outage történt, miért
  • invesztigáció: business kérdezi hány esetben történt eddig ez+az, mi lenne ha ez+az
  • dependency version upgrade
  • dependency csere vmi másra, integrálás
  • downstream hozzáaadása, törlése vagy cseréje
  • új feature requirement közös kisajtolása ügyféltől
  • folyamatos egyeztetés a többi csapattal
  • implementálás
  • 100% junit, mutation, és e2e lefedettség
  • code review
  • manuális teszt evidence
  • business logika confluence dokumentációk  update

ezekre elég lenne egy jól betanított ai is, én is érzem hogy mindig ugyanazokat a köröket futom be

kivéve:

  • új feature requirement közös kisajtolása ügyféltől
  • folyamatos egyeztetés a többi csapattal
  • dependency csere vmi másra, integrálás
  • invesztigáció: program hiba vagy outage történt, miért
Szerkesztve: 2024. 03. 02., szo – 20:11

az LLM ugye ugy mukodik, hogy egy meglevo szoveget (context) probal folytatni, minden egyes korben 1 tokent (gyakori szotag/karakter) fuz hozza a vegehez. raadasul nem a legvaloszinubbet, hanem veletlenszeruen valaszt a legvaloszinubbek kozul (top-k, top-p stb algoritmusok).

a halucinacio is amiatt van, hogy mindenaron folytatja a szoveget (token generalast), akkor is, ha latja hogy nagyon kicsi a valoszinusege hogy az ugy jo lesz. ilyenkor kene inkabb azt irnia hogy "bocs, de nem tudom", vagy visszalepni nehany tokent es masik iranyba probalni a folytatast (beam search). de ugye ez nagyon eroforras igenyes lenne.

a jelenlegi LLM-ekkel az a baj, hogy az emberhez kepest erosen korlatozottak a lehetosegei. nezzunk par peldat:

- egy programozo eleg ritkan ir ugy programot, hogy elkezdi az elejen es irja sorba a karaktereket amig a vegere nem er. a gyakorlatban inkabb a program vazat irja meg eloszor, aztan azt tolti fel tartalommal, kb rekurzivan. pl. ir egy do/while ciklust majd utana irja meg a ciklus magjat. esetleg modositgatja iterativ modon amig el nem keszul. vagy pl. a program felenel derul ki, hogy szuksege van egy uj valtozora de azt a program elejen (nyelv fuggo) kellett volna deklaralni...

- az LLM nem tudja (nem hagyjak neki) hogy tesztelje, futtassa vagy legalabb csak leforditsa az altala irt programot, igy azt se veszi eszre, ha hiba van benne

- aki programozik az mar tapasztalta, hogy az API-k, libraryk folyton valtoznak, van ami ritkabban (pl. glibc, posix) van ami surubben (akar havonta). az LLM-et megtanitjak az elmult tobb evtized tartalmaval (konyvek, tudomanyos publikaciok, stackoverflow, github, blogok, weboldak stb) de nem tudja oket idoben elhelyezni, nem tudja melyik az epp aktualis verzio. pl. egy konyvben vagy egy sok eves github kodban egy mara mar elavult api-t hasznalnak...

- bar ezen mar javitottak a GPT4-nel es az ujabb LLM-eknel, 1-2 eve meg nagyon korlatozott (512-2048) szamu tokent (szotagot/karaktert) kezelt a contextben, ami abbol "kiscrollozodott" azt mar nem is vette figyelembe.  nyilvan ez magyar nyelvnel vagy program irasnal meg hamarabb elofordult, mert ott kevesebb szot/szotagot tudott felhasznalni, szinte minden token 1-1 karakternek felelt csak meg, es hat 2k az nem sok egy forraskodnal se. pl. egy program generalaskor amire a vegere ir mar nem latja (gyakorlatilag nem emlexik) mi volt az eleje, mi volt a fv vagy valtozo neve...

Mai ChatGPT történet:
Én: Tudsz ábrákat rajzolni?
ChatGPT: Igen, sajnos nem vagyok képes ábrákat rajzolni, de ....

A programozás élt, él és élni is fog. Ugyanúgy, mint a kézi esztergálás is megmaradt a CNC mellett. Kiegészítik egymást.

Én valami kisebbségi érzésből fakadó elemi gyűlöletet érzek néhány emberben a programozók iránt, itt a hupon is, és ezek az emberek abban bíznak, hogy az AI felszámolja  a programozást. Mivel gondolkodásukat ezen vágy vezérli -  mi más is vezérelné, ha fogalmuk sincs, mit csinál egy szoftverfejlesztő mérnök? - az ilyen csiripeléseket nem kommunikációs lépésnek tekintik, hanem komolyan veszik. 

😂😂😂😂😂

Mer' az amúgy kurva érdekes és értelmes meló, tele kihívásokkal, amikor már az ezredik REST API hívást implementálod, ugyanúgy, minimális eltérésekkel, ahogy azt már milliónyian megtették előtted.

Baromi nagy kihívás az is, amikor egy minimális logikával rendelkező CRUD stack-et "fejlesztesz" és integrálsz a már meglévő infrastruktúrába. Ezt nevezem én kreatív munkának!

Persze ezekre már vannak ilyen/olyan automatizmusok, frameworkök. Amiből aztán jön a dependency-hell, a mi-mivel kompatibilis, a függőségek frissítése, a breaking change-k miatti kód átírás, stb.

Ezek nagyon komoly képzelőerőt és kreativitást igénylő munkák, amiket csakiscsak egy ember tud megoldani, egy gép meg sose fogja!

Mi utáljuk a programozókat (utálom magamat is, hiszen ebben a szakmában tevékenykedek), és azt akarjuk, hogy az AI elvegye a baromi kreatív, egyáltalán nem időrabló munkánkat, amikor is triviális dolgokat implementálunk nap, mint nap.

Én azt szeretném, hogy a programozói munka még unalmasabb legyen, még több boilerplate kóddal, amit kézzel kell megírni, lehetőleg vim-ben, hogy még az IDE autocomplete-je se zavarja a fenséges emberi programozó tudásomat, hiszen mivé lenne úgy a szakma, ha valami tényleg egyedi, újszerű dologra tudna koncentrálni az ember fia, ahelyett, hogy ugyanazt leimplementálja ezredszerre is, csak picit máshogy?

Igazad van, felesleges ezeket a dolgokat automatizálni, hiszen erről szól a programozói szakma, ez az igazi kihívás benne, ez az igazi kreativitást igénylő része a szakmának!

Mehet vissza a balettbe ugrálni.

Ez nem a szocializmus már, ahol elvittek KMK-ért, meg bújtatott munkanélküliség, bár az AI térnyerésével vagy az jön vissza, vagy a populáció visszanyesése lesz a cél. Ebbe most nem mennék bele, mindenki ismeri a UBI, meg a depopulation agendákat/konteókat.

Van egy olyan érzésem, hogy nagyjocónak is az a problémája, hogy irreleváns lesz a munkája, nem pedig az AI térnyerésének ténye. Megmondom őszintén, nekem is fenntartásaim vannak a dologgal kapcsolatban.

Nekem egy előnyöm van (remélhetőleg). Én a programozásba nem azért vágtam bele, mert szeretek kódot faragni a kódfaragás öröméért (mondjuk ez is tud néha örömet okozni), hanem azért, hogy az ötleteimet meg tudjam valósítani. Ez tükröződik a céges munkavégzésemen is: a cégnek érdekes új termékek létrehozásán is dolgozom. Természetesen ez nem fér bele a rendes H-P 9-5 melóba, hiszen abban az időablakban az ezredik REST API-mat (vagy annak megfelelő, baromi kreatív dolgot, amit soha, senki nem csinált meg már milliószor) kell implementálnom, így csak Hackathonok alkalmával tudok valamit haladni vele.

Én örülnék, ha tényleg komoly, kreativitást és intuíciót igénylő munkát végezhetnék, a favágás és az ezredik, már milliószor implementált kód bepötyögése helyett.

Értem, hogy ez a jövő sokakat elborzaszt. Főleg azokat, akik mást nagyon nem tudnak nyújtani, csak kódfaragást. Őket az AI nagy részben valószínüleg vagy helyettesíteni fogja, vagy (egy részük remélhetőleg) rádöbben arra, hogy hogyan tudja a technológiát a maga javára fordítani, és élni a lehetőséggel, hogy favágás helyett végre tényleg komoly kreativitást igénylő munkákra tudjon koncentrálni.

Mi utáljuk a programozókat (utálom magamat is, hiszen ebben a szakmában tevékenykedek), és azt akarjuk, hogy az AI elvegye a baromi kreatív, egyáltalán nem időrabló munkánkat, amikor is triviális dolgokat implementálunk nap, mint nap.

Kamionsöfőr, kasszás likes this.

Én addig nem félek, amíg az AI nem tud jobb AI-t létrehozni. Az azt jelenti, hogy még mi vagyunk a jobbak, ha magától nem tudja megtenni, és valami emberi input által jobb lesz, mintha ő csinálná.

Utána már mindegy lesz.

Ez nyilván nem holnap lesz, de 20 évre valóban nem látunk előre. Egyelőre a "soha" sem kizárható, de én nem gondolom hogy amit a mi agyunk meg tud oldani, abban bármi olyan magic lenne, amire a szilícium nem képes.

Sőt, én azt mondom hogy a mai hardver is le tudná nyomni az embert, csak a megfelelő szoftver nincs meg hozzá.

Hatékonyságban (számítás/W) még messze mi vagyunk a jobbak - persze itt is attól függ, miben. Nyilván pi-t számolni 20 millió tizedesjegyre az már rég a gépek területe.

Elég sok kódot írtam olyan lassan 20 éve C++-ban, már akkor próbálkoztam saját kódgeneráló programok megírásával. mivel az akkor elérhető megoldások elég gyengék voltak. Én sem jutottam előrébb, de egyvalamire jó volt a próbálkozás, megtanulni, hogy a dögunalmas melót nem úszod meg. A programozás művelése néhány üdítő kivételtől eltekintve nem kreatív, ugyanezt implementálod, picit máshogy - ez a picit máshogy az üzleti érték. Én architect vagyok, de vannak olyan projektek, ahol  developer, sőt scripter  szerepet veszek fel - és egy 100 soros szkriptnek lehet akkora értéke euróban, ami forintban is sok lenne - REST API hívások Pájtonban, picit máshogy, épp úgy, ahogy a management a jelentést kéri.  Teszteltem az AI-t, nos, a kód, amit kiköpött, akár működhetett is volna, de nem tette - mert BUG. Na itt hal le az AI. Majd ha már programozik, és nem programozási nyelven beszél, lehet képes lesz kezelni ezt, de addig.., addig egy hasznos tool, ami a szakértő kezében magasabb hozzáadott értékké válható. Emeljük ki a lényeget, szakértő kezében. Olyan, mint a gépesítés, nem a hozzáértőt cseréli le, a gépesítés a hozzáértő termelékenységét sokszorozza meg. Klasszikus példa: az építkezés. Ma Debrecenben annyi építkezés zajlik, amennyit elvégeznia gépesítés előtt egy háromszor nagyobb Magyarország lett volna képes - ennek egyetlen oka van, a technológia fejlettsége.

Ugyanazt tartom, amit tavaly - az AI el fogja foglalni a megfelelő helyet a szerszámosládában - de nem fogja a laikust programozóvá tenni. 

hatpedig ugyanaz a helyzet van, mint a teszla onvezetessel. ki a felelos, ha elk*rja. jahogy a jarmuvet/szoftvert operalo/uzemelteto.

https://abovethelaw.com/2024/02/airline-said-its-not-responsible-for-te…

akkor most ki vallal mit es miert? tokmindegy, hogy baleset vagy szar kod vagy barmi. merthogy abban bizos lehetsz, hogy a csetdzsipiti nem fog...

szerintem addig fog tartani a nagy hype, amig erre ra nem dobbennek (meg nem tanuljak a sajat karukon) tomegesen a nagy cegek :D

a felelem nalam a felelotlenul hasznalt (nem kis reszben, mert szarul promozott) toolok miatt van. gyulolet meg nincs, csak tudjuk, hogy az okos ember lusta (including programmers), ez mozgatja a fejlodest. az viszont nagyon nem mindegy, hogy a vegtermek milyen. :)

A hír alapján önellentmondásba is keveredik a faszi, mert egyik részről szerinte nem kell a fiatal generációnak megtanulni programozni, de másik felől „a mesterséges intelligencia térnyerése azt jelenti, hogy a programozási nyelveket emberi nyelvi utasításokkal helyettesíthetjük, így mindenki programozó lehet”, tehát programozni továbbra is fognak, csak kicsit más formában. Nem akarom elkeseríteni, de ez eddig is így volt, emberi nyelvi utasítások voltak szabványosítva és programnyelvnek hívva, és eddig is bárki meg tudta tanulni, régóta bármilyen tudás elsajátítható a nyílt interneten, nem kell már hozzá speciális képzéseken részt venni, meg drága könyveket, fizetős szoftvereket összevenni.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Szerkesztve: 2024. 03. 03., v – 10:31

Tavaly még azt írták, hogy 5 év múlva lesz lecserélve az utolsó programozó AI-ra. 

Ehhez képest:
Global developer population 2024 | Statista

 

Gyönyörű profitnövekedést ígérnek a prognózisokat bemutató PPT-k, csak az a kurva valóság, az ne baszna mindig be.

Persze, mindent mondanak. Emlékszem mikor a könnyen összekattintható SQL/DB majd még könnyebben összekattintható GUI frameworkök is megjelentek, akkor is azt jósolták, hogy azzal már mindenki fog tudni programozni, nem lesz szükség programozóra. Vagy amikor bejöttek a HTML szerkesztők, hogy nem lesz szükség webfejlesztőre. Ahhoz képest nem így lett, és nem meglepő. Ugyanez lesz ezzel az AI-val is.

Egyébként meg a nagy techcégeknek érdekük, hogy hülyén tartsák a pórnépet, ne értsenek se a hardverhez, se a szoftverhez, se a programozáshoz, ehelyett mindent egy kattintásra egyszerűsítsenek neki, minden döntést hozzanak meg helyette, céges multiérdek alapján, meg építgessék a sok kiszolgáltatott tömegbirkából a sok dollárbilliós globális birodalmaikat.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

akkor is azt jósolták, hogy azzal már mindenki fog tudni programozni

Es kb. be is jott, tenyleg "mindenkinek" kell programoznia. Nyilvan nem szo szerint, de kb. exponencialisan no azok szama, akiknek a hatekony munkavegzeshez kell valamilyen "programozas" jellegu feladatot vegezni.

Az "igazi" programozok persze ettol nem tuntek el, de amikor Excelben osszeraknak penzugyi szimulaciokat, PowerBI-ban a user maganak rakja ossze a riportokat, gyartosoron bele kell nyulni a gepek parameterezesebe, orvosok raknak ossze Pythonban klinikai kutatashoz szamitasokat, stb., ez mind-mind olyan terulet, amihey regen dedikalt ember kellett, most meg ja, "mindenki" tud "programozni".

Es szerintem ez igy is van jol btw, hadd csinaljak.

/me az NVIDIA AI-nak:

Készíts DOS alá egy up2date NVIDIA drivert! :)

"enabling everyone to be a programmer"

ez picit félrevezető

Gizi néninek, Józsi bácsinak, Pistikének és Julinak sohase kell programozóknak lenniük. Ha kell nekik vmi letöltik majd app store-ból készen.

A programozás az üzlethez és az államhoz kell, oda pedig szakemberek kellenek.
 

Eszembe jut egy olyan mese, amiben Mórickának megjelenik a lámpa szelleme és megkérdezi, hogy: Mit kívánsz Móricka? Annyit kívánhatsz amennyit csak akarsz ... Móricka pedig kíván és történik valami, ami marhára nem az amit akart és aztán újra kíván. A végén pedig már csak azt kívánja, hogy bárcsak ne kívánt volna semmit.