A Momentum vezetője szerint Jakab Péter kijelentése nagyon bántóra sikerült

Fórumok

Fekete-Győr András és a Budapest Pride is kiakadt Jakab Péter szivárványcsaládos kijelentésén

A Jobbik elnöke szerint a család egy apából és egy anyából áll. A Momentum vezetője pedig úgy véli, hogy Jakab Péter kijelentése nagyon bántóan sikerült.

SARKOSAN FOGALMAZOK: SOHA NEM FOGOK AZÉRT KÜZDENI, HOGY EGY GYEREKNEK HÁROM APJA LEGYEN

– mondta Jakab Péter a Telexnek adott interjújában. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje hozzátette: 

Nekem a család az egy apából és egy anyából áll, a gyermek érdekében. Hallok olyan megközelítéseket, hogy miért vegyük el egy meleg pártól azt a lehetőséget, hogy nekik gyermekük legyen, de nem mi, hanem a természet rendelkezett úgy, hogy egy apának egy anyától lehet gyermeke, és ebből a szempontból a gyermek érdeke a legelső. A gyermek nem tud dönteni arról, hova születik.

Úgy tűnik, hogy nincs egyetértés a család fogalmában az ellenzéki "együttműködésben".

Hozzászólások

Szerkesztve: 2021. 03. 09., k – 09:01

Ha az olyan alapegységben nem tudnak megegyezni az ellenzéki "együttműködésben", mint hogy mi a család fogalma, akkor hogyan akarnak ezek majd adott esetben családjogi törvényeket, jogszabályokat hozni?

Mi a terv?

trey @ gépház

Létezik olyan, hogy koalíciós kormányzás, amikor 2 vagy több párt van kormányon, és nem mindenben értenek egyet. Kapaszkodj meg, a Fidesz és a KDNP is kormányzott már koalícióban más pártokkal.

Történelmi háttér:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_korm%C3%A1nyf%C5%91inek…

Sőt tudom tovább fokozni, sok más demokratikus országban is nagyon gyakori a koalíciós kormányzás.

Nem tudom felsorolni az összes ilyen esetet, aki nálam jobb történelemből, az biztos megírja majd.

Hirtelen az új olasz kormány jut eszembe.

A kabinetben szakértők és összesen hat párt, jobb- és baloldali erők politikusai is helyet kaptak.

Érdemes rájuk nézni mondjuk 1 év múlva, hogy mit sikerült összehozniuk.

A nyers számok azt mutatják, hogy a sokszínű, demokratikus pártokkal rendelkező országok gazdaságilag sikeresebbek a diktatúráknál, féldiktatúráknál, tehát nem látom be, hogy miért lenne jobb inkább az, hogy egy ember döntsön mindenben egy személyben.

Mivel elcseszett a választási rendszer, nincs más választás, mint hogy összesen 2 tömb versengjen egymással. Jelen esetben Fidesz vs. nem-Fidesz. Bármilyen más felállás a Fidesz kétharmados győzelmét hozza.

Úgy csodálkozol ezen, mintha nem Orbán vezette volna be ezt a választási rendszert. Eddig is össze kellett volna már állnia az ellenzéknek, inkább az a megdöbbentő, hogy csak most jöttek rá erre a nyilvánvaló matematikai törvényszerűségre.

Első körben írni kéne egy arányosabb választási törvényt. Drasztikusan kevesebb egyéni körzet kéne, hogy ne a győztes mindent visz elv érvényesüljön. És akkor lehetne arra a pártra szavazni, aki neked szimpatikus.

Jelenleg nem lehet arra a pártra szavazni, aki neked szimpatikus, mert akkor a Fidesz nyer kétharmaddal. Ilyen elcseszett a mostani rendszer.

De ez az ellenzéki koalíción hüledezés annyira átlátszó dolog, mint amikor megvonják a pénzt Budapesttől, aztán minden fórumon nyomatják, hogy Karácsony alkalmatlan, csődbe viszi Budapestet.

Összeállt az ellenzék, aztamindenit! Hát persze hogy összeállt, mivel a választási matematika miatt nincs is más választás. Én azon hüledezek, hogy eddig voltak olyan hülyék és nem álltak össze.

Én nem mondom hogy jó ez a választási rendszer, szerintem sem normális, hogy 6 pártnak kötelezően össze kell állnia, különben garantáltan Fidesz kétharmad jön. 

két rossz közül a kisebb

Ezt speciel nem tudjuk. 

Nagyon távol áll tőlem az USA-féle kétpártrendszer, ami itthon is éppen kiépülőben van. Az nem képviseleti demokrácia, hogy van két blob, ami közül választhatsz, és ennek kell képviselnie mindenkinek az érdekeit a pályakezdő fiataltól a nyugdíjasig, a háromműszakos gyári munkástól a top10k-ig.

Feltételezni bármit lehet, akár azt is, hogy a másik jobb lesz. Én csak azt mondom, hogy választóként nehéz dolgod van, mert a két massza jelenleg ezt tudja:

  1. Biztosan tudod, hogy ezt nem akarod.
  2. Biztosan tudod, hogy ennek az egyik felét nem akarod, de a másik fele talán annyival jobb lesz, hogy ezt ellensúlyozza.

Ez a jelenlegi választási rendszer rákfenéje. Túl sok egyéni körzet van, azt kéne lecsökkenteni mondjuk max. 30-50 db. körzetre. Meg a két fordulós rendszer sem lenne hülyeség. Első körben szavazz bárkire, aztán majd második fordulóban egyezkedhetnek a pártok.

Ez terelés. Most az volt a kérdés, hogy miért írtak olyan választási törvényt, hogy csak 2 tömb versenghet egymással, aztán ha valóban 2 tömb verseng egymással, akkor miért harsogják naponta többször, hogy nem fog működni a "szivárványkoalíció"? Ez annyira átlátszó.

Még legutóbb is azzal foglalatoskodtak, hogyan tudják úgy tovább faragni a rendszert, hogy még jobb legyen a Fidesznek.

Nagyon sokan már a patás ördögre is leszavaznának, csak ne Orbán legyen. Ez az előző 11 év kormányzás "sikere".

Most megijedtem a felelősség súlya alatt, inkább szavazok a Kutyapártra :)

Szerintem sokan akik 2010-ben a Fideszre szavaztak és azóta kiábrándultak, pontosan látják hogy nagyon meg kell nézni, kire ikszelnek.

Már az egy nagyon jó kezdeményezés, hogy az ellenzék be akarja vezetni, hogy adott miniszterelnök csak max. 2 ciklusban lehessen miniszterelnök (mint az USA-ban), utána már többet nem. Vajon ezt fideszék miért nem vezetik be?

"Mivel elcseszett a választási rendszer, nincs más választás, mint hogy összesen 2 tömb versengjen egymással. Jelen esetben Fidesz vs. nem-Fidesz. Bármilyen más felállás a Fidesz kétharmados győzelmét hozza."

Ha a Fidesz támogatottsága 30% körülire csökken, rögtön 3 tömb is tud versengeni egymással.

Amennyiben a legerősebb párt 25% alatt van, akkor már 4 tömb is.

Ugyan ezzel a választási rendszerrel.

Ennek fuss neki még egyszer. 199 fős a parlament, ebből 106 fő kerül be az egyéni választókerületekből. Tehát aki megnyer legalább 100 egyéni körzetet, már kormányt alakíthat.

Az egyéni körzetekben az győz, aki a legtöbb szavazatot kapja. Nem kell 50%.

Ha a Fidesz minden egyéni körzetben csak 30%-ot kap, de a mögötte lévő sok kicsi párt közül egyik sem kap több mint 30%-ot, akkor a Fidesz nyert 106 körzetben és 30%-os támogatottság esetén jó eséllyel kétharmaddal alakíthat kormányt.

25%-nál ugyanez.

Nincs olyan felállás, hogy ne 2 tömb legyen egymással szemben (vagyis hogy ne a 2 tömb egymással szemben legyen a pártok legjobb taktikája), szimpla matematika, játékelmélet.

Nem kell mindegyik egyéni körzetet megnyerni, csak a többségét. Ha 30%-a van adott pártnak, és a többi pártnak egyedül egyiknek sincs 30%-a, akkor már fennáll a veszély, hogy kétharmaddal nyer a végén a 30%-os párt. Hacsak a többi párt nem fog össze.

A 29%-os támogatottság, amivel még mindig lehet kétharmadot szerezni: 106 egyéni körzet + listán még 27 hely, az pont 133 parlamenti hely, tehát kétharmad.

Ez alatt pedig ugyan kétharmad nincsen, de kormányt alakítani még simán lehet extrém esetben akár 10%-os támogatottsággal is, elég megnyerni az egyéni körzetekből legalább 100-at.

"Ha 30%-a van adott pártnak, és a többi pártnak egyedül egyiknek sincs 30%-a, akkor már fennáll a veszély, hogy kétharmaddal nyer a végén a 30%-os párt."

Ha egy 30%-os Fidesz mellett nem tud legalább egy-két ellenzéki párt "összekapalozni" 70%-ból 30% támogatót, akkor meg is érdemlik, hogy ne nyerjenek. Ahhoz nagyon nem kellene érteni a politikához.

Viszont ha van két 30% körüli szereplő, akkor biztosra vehető, hogy nem két tömbre lehet szavazni.

"Ennek fuss neki még egyszer.
...
Ha a Fidesz minden egyéni körzetben csak 30%-ot kap, de a mögötte lévő sok kicsi párt közül egyik sem kap több mint 30%-ot ...
"

Kezdjük onnan, hogy a Fidesz elveszít egy nagy marék szavazót, akikkel lecsökken a támogatottsága 30% körülire. Szerinted ezek hova fognak kerülni?

Egyetlen lehetőségük van, hogy a sok kicsi párthoz, akikből lesz néhány nagyobb. pl:
30% Fidesz
30% DK
30% Momentum
10% sok kicsi párt

Ettől már nem papírforma, hogy továbbra is a Fidesz nyeri az összes körzetet.

A Fidesz támogatottsága csak úgy tud csökkenni, ha más pártok támogatottsága nő, mert a végén ki kell adni a szavazatok 100%-át a választásokon.

Miért kéne, hogy két különböző párt vezetője egyet értsen minden kérdésben?

Nyilván nem kell. Ha egyetértenének minden kérdésben, felesleges lenne két pártként létezniük - szerintem még ebben is egyetértenének :)

Viszont ha koalíciós kormányzásra készülnek, az alapvető dolgokban fontos lehetne az egyetértés. Persze lehet azon mélázni, hogy ez a kérdés vajon alapvető kérdés-e.

Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy szerepeljen ez törvényben. Mondjuk, ha az alaptörvényből kikerülne, akkor egyúttal a TV-kben futó, homokosság irányába érzékenyítő reklámoktól, "felvilágosító műsoroktól" is szívesen megszabadulnék.

Biztos, hogy kellenek ezek a médiába, minden egyes hollywoodi produkcióba, Netflix sorozatba stb.?

trey @ gépház

Felőlem kivehetjük, nem szoktam tévét nézni. Azt hittem, a tévében csak gyógyszert és hitelt reklámoznak. Sok ilyen reklám van? 

Biztos, hogy kellenek ezek a médiába, minden egyes hollywoodi produkcióba, Netflix sorozatba stb.?

Nekem teljesen mindegy, hogy ki mit tesz egy sorozatba, max ha nem tetszik, akkor nem nézem meg. Ez a lehetőséged neked is megvan. Amúgy meg tökmindegy, rengeteg érzékenyítést kéne néznem ahhoz, hogy homoszexuális legyek, szóval ettől azért nem félek.

Nekem teljesen mindegy, hogy ki mit tesz egy sorozatba, max ha nem tetszik, akkor nem nézem meg. Ez a lehetőséged neked is megvan. Amúgy meg tökmindegy, rengeteg érzékenyítést kéne néznem ahhoz, hogy homoszexuális legyek, szóval ettől azért nem félek.

Kicsit árnyaltabb a kép. Most nézem a Vikingek sorozatot. Amikor indult, ez a nagy buzimizéria nem volt ennyire jelen. Az első 3 évadban nem is voltak benne ratyik. Aztán feltehetően kijött a buzikvóta (hasonló a négerkvótához) a Netflixnél is, mert a negyedik évadtól már megjelent a téma ábrázolása. És állítólag a végéig még fokozódni is fog.

trey @ gépház

És az összefüggés az, hogy...?

Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.

Tudok olyanról, akinek az édesanyja meghalt nemsokkal a szülés után. Az apja nevelte fel. Ők család? y/n

Egy haveromnak van két gyereke, de a párjával nem házasodtak össze, "csak" együtt élnek... hát, elég régóta. Ők család? y/n

Tudok olyanról, akinek az édesanyja meghalt nemsokkal a szülés után. Az apja nevelte fel. Ők család? y/n

Csonkacsalád.

Egy haveromnak van két gyereke, de a párjával nem házasodtak össze, "csak" együtt élnek... hát, elég régóta. Ők család? y/n

Élettársi viszony gyerekkel. A gyerek kinek a nevén van? Ugye, itt jönnek a fogas kérdések.

trey @ gépház

A csonkacsalád egy csonka család. Nem teljes értékű család. Mivel, csonka.

Ez akkor egy "nem"? Engem csak egy igen/nem érdekelne. Kíváncsi vagyok, hogy értelmezed a fogalmat, megígérem, nem fogok egyik válaszba sem belekötni.

Kinek a nevén vannak ott a gyerekek?

A "kinek a nevén" azt jelenti, hogy kinek a vezetéknevét kapták? Az apáét.

Ha két lábam helyett csak egy van, akkor olimpiaképes vagyok? Nem. Nem kell emiatt megsértődni, irány a paraolimpia. Nem, az nem egy család. Én tudom! Ilyesmiben nőttem fel.

A "kinek a nevén" azt jelenti, hogy kinek a vezetéknevét kapták? Az apáét.

De azt azért tudod, hogy nem mindig van egy így és ha nincs mindig így, akkor jönnek a bonyodalmak?

trey @ gépház

Nem.

Szó szerint csak ennyi érdekelt, thx. Nem értem, miért kellett túráztatni ennyi kommenten át.

De azt azért tudod, hogy nem mindig van egy így és ha nincs mindig így, akkor jönnek a bonyodalmak?

Ja, és "igazi", nemzeti-keresztény családban is mennyi bonyodalom van néha. :)

Szerintem ez a része nem a jogálláson múlik.

A te családodban nem kell megmondani a nyilvánvalót, mint ahogy mi sem lopunk (nekünk ez is nyilvánvaló), mégis van törvény a lopás büntetéséről. Azt akartam mondani, hogy attól, hogy egy (vagy több) családban egyértelmű, nem biztos, hogy mindegyik családban egyértelmű, hogy ne lopj - vagy hogy a szülők milyen neműek. Erre gondoltam.

Ezt válással szokták konzervatívban intézni.

A válás családjogi kérdés, fentebb meg büntetőjogról volt szó. (Én sem értem, miért került szóba, ne tőlem kérdezd.) Az érdekelne, hogy ha uzsolt szerint "a jövő zenéje", hogy szankcionálva legyen, akkor milyen büntetési tételt javasolna mellé.

Vagy mit jelent, hogy "szerepet cserél"?

Azt, hogy az illető megszegi a hatályos normát, miszerint "az anya nő, az apa férfi". Ennek a gyakorlati mikéntjéről nem tudok nyilatkozni, gondolom kevés Netflixet néztem. :D

Most mondhatnám, hogy büntetésből vágják le a micsodáját - de szerintem ebben az esetben pont nem büntetés lenne :)

Komolyra fordítva a szót: félreértesz. Onnan indultam ki, hogy nem értetted, hogy az apa-férfi, anya-nő kitételt miért kell leírni, mert nálatok mindenki tudta enélkül is. Erre hoztam egy példát, hogy pl. a lopás se követendő példa nálatok (sem), mégis le kell törvényesíteni.

Leegyszerűsítve, rövidre zárva: attól, hogy nektek egyértelmű, másnak nem biztos. Csak ezt akartam, hogy átmenjen.

Btw erre még véletlenül nem válaszoltál :)

Tudok olyanról, akinek az édesanyja meghalt nemsokkal a szülés után. Az apja nevelte fel. Ők család? y/n

Egy haveromnak van két gyereke, de a párjával nem házasodtak össze, "csak" együtt élnek... hát, elég régóta. Ők család? y/n

De volt, ugyanis, az apa férfi, anya nő, nem csak úgy a levegőben lógva került az alaptörvénybe, hanem a kormány homofób politikájának a kiterjesztéseként (amelynek másik szárnya pl. az, hogy valamiért nagyon szeretnék családoknak megmondani, hogy ők nem is család).

Értelmezzük a dolgokat kontextusban, jó lesz az.

“Politikusok a döntésüket a háttérben dolgozó szakemberek javaslatai alapján hozzák meg." (Trey)

Attól függ, mit értesz szerepcsere alatt.

Ha azt, hogy a nő hordja a nadrágot, komoly szakirodalma van a hogyan idomítsuk a férfiakat? című taktikának.

Ha azt, hogy meg akarja változtatni a nemét, az a másik értelmezés, de ennek az előbbihez képest elenyésző a valószínűsége.

az a jelentektelen dolog, hogy egy par tucat ember miatt szazakat basztattok...

kb. par tucat meleg par szeretne orokbefogadni, emiatt minden egyedulallonak megnehezitettetek a dolgat..es leginkabb az orokbefogadottak dolgat. mikozben te egy tucat tojasert akar olnel is (masik topik) egy ilyen kerdesben eresztenynek hazudott magadat...

Mi a terv?

Nincs terv. még távoli koncepció se. Annyi van, hogy O5G és hatalomátvétel. Utána anarchia. Kicsiben göd-ön demózták már.

Jelenleg a hajtó erejük két féle réteg:

  • bárkit csak ne a jelenlegi kormányt (emlékszel volt olyan időszak amikor sokan mentek el egyszer ide egyszer oda szavazni minden egyéb megfontolás nélkül): pl /régóta vannak unjuk őket; nem emlékszünk milyen volt korábban; nem volt még választójogunk korábban, vegyék már észre magukat /
  • dögöljönmegafidesz (ez a réteg az előzőtől annyiban különbözik, hogy ha dunát lehetne rekeszteni a különféle választható alkalmasnál alkalmasabb politikusokkal akkor is megkeresné az 1db fenntmaradt fideszest és baltával agyonverné, mert erre lett kondícionálva a 80as évek óta: mindent leszar maga körül, csak azok a narancspártiak legyenek elásva: attól függetlenül, hogy az elmúlt 30 évben mi történt és mi nem. standard mszmp szavazó)
Szerkesztve: 2021. 03. 09., k – 09:56

Megyünk az előválasztásra! Jakabra fogok szavazni, mint minelnök jelöltre és a leghülyébbre, az egyéniben. Ebben a kategóriában nagy a tolongás, még nem tudom ki lesz a kiválasztottam. (-::

 

Apropó, a Fidesz-Jakab koalíció utcahosszal nyerte az index felmérését, az utolsó három rendre: Karácsony, dobrev, Fegyőr.

 

https://index.hu/belfold/2021/03/01/kinek-elony-vagy-hatrany-a-ketfordu…

> Sol omnibus lucet.