Valve: a Linux sokkal életképesebb játék szempontjából mint a Windows 8

Címkék

Az UbuntuVibes szerint izgalmas dolgok hangzottak el a Dániában éppen folyó Ubuntu Developer Summit (UDS) rendezvényen, ahol a játékfejlesztő Valve előadóként szerepelt. A Valve-nél szoftvermérnökként alkalmazásban álló Drew Bliss (aki mellesleg úgy tűnik, hogy előtte 20 évig a Microsoft-nál dolgozott) arról beszélt a beszámolók szerint, hogy a Linux sokkal életképesebb játék szempontjából mint a Windows 8. Bliss - aki a Steam linuxos verzióján dolgozik a Valve-nél - arról beszélt, hogy a Windows 8 saját app store-ral érkezik és távolodik el a nyílt platform modelltől.

A rövid előadás további főbb pontjai:

  • a Steam kliens szépen fut Ubuntu-n és több fejlesztő is megkörnyékezte már a Valve-t saját, jó játékával
  • az együttműködés a Canonical-lal jó
  • az Ubuntu a preferált platform, mert nagy felhasználói táborral rendelkezik és jó a közösségi támogatása, amely mögött erős cég - Canonical - áll
  • a Linux-nak megvan mindene, amire a Valve-nak szüksége van: jó OpenGL, pulseaudio, OpenAL és input támogatás
  • az új, Source engine-re fejlesztett játékok elérhetők lesznek Linux-ra
  • Nincs pontos dátuma a Steam Linux kiadásnak, de hamarosan érkezik
  • stb.

A részletek itt olvashatók.

További hír, hogy a Seriuos Sam 3: BFE (1, 2) fejlesztője a Facebookon közölte, hogy a játéka - a Team Fortress 2 és a Portal mellett - része lesz a Steam for Linux bétának:

Serious Sam 3: BFE a Steam for Linux bétában

\o/

Hozzászólások

Ennyire fosnak az MS Storetol? :) Vicces, hogy OSX-en nem tartanak ennyire az AppStore-tol, bar igy utolag egyre inkabb eloremenekulesnek tunik, amolyan "mindenhol ott legyunk".

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

ha mondjuk 6-7 eve kezdik ezt az "elöremenekülest", akkor mostanra stabilan allhatnanak a win-mac-lin labakon, lehetne egy rakat jatek mindharom platformra, talan trendde valt volna, hogy sok jatek multiplatformkent jön ki eleve, stb. a source par evvel ezelötti portolasa mar önmagaban tucatnyi jatekot termelt volna ki.
ha pedig most kiesne az egyik lab, meg nincs gond, mert megvan a csak sok ev alatt felepithetö fejlesztöi es felhasznaloi közösseg a többi mögött is.
most egy ev alatt mindezt beinditani, nem lehetseges. de allitolag jobb kesön, mint soha.

Persze, de 6-7 eve hol voltak meg az ilyen alkalmazasboltok? Volt a Steam (akkor is inkabb Valve jatekokhoz, mintsem altalanos jatekbolt) meg nehany kis oldal es... es... es ennyi.

Az egesz store dolog kb. az Apple fele AppStore-al kapott igazan nagy lenduletet (illetve Windowson a Steames akciokkal). Mar eleve az is egy megkesett valasz, hogy az MS csinal egy Storet a W8-ba.

Egyebkent szerintem nem csak a jatekokon van a hangsuly. Par honapja jelentettek be a Steamen, hogy mostantol "sima" alkalmazasok is megtalalhatoak lesznek benne (bar teny, hogy egyelore nincs sok). Szamomra eleg egyertelmu, hogy ezek inkabb valaszreakciok arra, hogy nelkulozhetetlenne tegyek magukat es ne turjak ki OSX-rol meg Windowsrol. Mindez a retorikaban is latszik: fuj W8, mert zart meg blabla (csokolom, es a Steam az mi?). OSX eseten meg azert nem packaznak mert az Apple meg minidg konnyebben, szivfajdalom nelkul kiturja oket, mint az MS. Na meg mert a fo platformjuk a Windows tovabbra is. De ez mar uzletpolitika.

Mindenesetre, aki Linuxozik az jol jar vele, csak azert nem kell megenni a korulotte levo maszlagot.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

> Persze, de 6-7 eve hol voltak meg az ilyen alkalmazasboltok?
miert erdekes? steam mar akkor is volt. ha akkor portoljak linuxra (valszeg nem sokkal több munkaval, mint ma) akkor elörebb jarna az egesz törtenet, elebe mentek a valtozasoknak. igy csak reagalni tudnak rajuk. ez a dragabb megoldas.

6-7 éve még nagyon erős volt az XP valamint az OSX is hátrébb volt piaci részesedésben. Linux desktop meg valami olyasmi volt, ami az átlagember számára semmit nem mondott. (Most se sokat, de még mindig sokkal többet, mint akkor.) És ha már így végigtekintek az elmúlt éveken, akkor szerintem valahol még közre játszik az indie bumm is, ami az elmúlt 1-2 évben zajlott, ott meg nagyobb az igény az alternatív platformok iránt. 6-7 éve ha valaki játszani akart, akkor Windowsozott (ami még javarészt most is igaz, ha a konzolokat nem számítjuk) vagy vett egy konzolt.

Másrészt ha bebukik, akkor sokkal jobban fájna, mint most.

És azt se felejtsd el, hogy 6-7 éve a Steam még nagyon új dolognak számított.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

6-7 éve még nagy látnoknak kellett volna lenni. De 3 évvel ezelőtt már valóban kapcsolniuk kellett volna. Akkor már mindenki érezte az Apple kihívást. A Google reagált rá jól, azóta is folyamatosan pereskednek az Android gyártói az Apple-el. A Microsoft is próbált reagálni de rosszul (HP Slate 500, WM 6.5 utána WP7), bár így nem kell pereskednie az Apple-el.
Az Apple új koncepciójának már akkor központi eleme volt az AppStore. Az ebből eredő kihívást már akkor éreznie kellett volna a Valve-nak.
Ha tudnak szövetkezni a gyártókkal akkor az egész semmit nem ér. Ha nem lesznek tele a boltok gyárilag telepített Ubuntus gépekkel a Valve kedvéért ugyan nem fogják tömegesen telepíteni utólag az Ubuntut a userek. Még akkor sem ha minden Valve-os játék elérhető lesz Linuxra is.
Ahhoz, hogy ebből lehessen valami a Google is kell. A ChromeOS majdnem bukás de legalább vannak hozzá gyártópartnerek. A ChromeOS csendben Ubuntuvá alakítva és kiegészítve Valve-al esélyes lehet. A Google-nek van saját boltja de csak Androidon sikeres a Play, a Chrome Web Store nem az.

Almát az almával, körtét a körtével.
A Mac Store-ban is van IAP, Game Center, stb, ami ugyanúgy nem kerülhető meg, mint ahogyan a W8 Store hasonló API-jai. Ugyanez igaz a WP8-ra és iOS-re is.
Ha pedig arra gondolsz, hogy Mac-en ki lehet adni ezek nélkül is játékot, és akkor nem kell Mac Store, akkor erre az a válaszom, hogy W8 Store-ban pedig egyenesen csak linkelik a játékodat, ha nem használja az API-kat, nem is a Store-ból veszik meg a játékosok.
_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Remélem tudod a különbséget a Windows RT (Windows ARM platformon) és a WinRT (új Windows Runtime, ami a modern UI-s cuccok keretrendszere) között. WinRT-s programot is csak a Store-on keresztül lehet terjeszteni Windows 8-ra is. A Mac OS X meg nem tesz különbséget az AppStore-ban vásárolt és a máshogyan telepített programok között. Na jó, az AppStore-osokra több megkötés vonatkozik. :)

Oké, az világos, hogy az ARM-es tabletekre Windows RT kerül (amiben gyk. nem lesz hagyományos desktop) és ott csak MS Store lesz, de még mindig nem értem, hogy ez miben különbözik az Apple féle iOS-os megoldástól.

--

Időközben utánanéztem a WinRT-nek is, valóban kevertem, nem tudtam, hogy ez lett az új neve (szvsz. elég gyökér névválasztás.)

Azoban, ha az új UI-t használó cuccokat is csak MS Store-ban lehet értékesíteni, akkor sem érthető a Valve problémája azzal, ugyanis szerintem elég kevés játék fogja azt használni. (Ha csak nem maradtam le még valami szignifikáns API változásról DX terén.)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Akkor az így kétszer már 200 év. Megnézem esett-e ettől a bejelentésedtől az AAPL a NASDAQ-on. :)

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Igen, picit szerencsétlenül jön ki így a dolog. Már csak azért is, mert a WinRT régebbi elnevezés mint a Windows RT, aminek ráadásul értelme sincs...

A probléma az, hogy a Microsoft szépen lassan csökkenteni fogja a Win32-es programok támogatottságát és pl. bármikor lehet, hogy az új DirectX már WinRT-n fog csak menni. A WinRT-s felületen meg még arra sincs lehetőség, hogy egy program elindítson egy másikat.

Megválaszolták helyettem a többiek. :)

Volt olyan app az OS X-es App store-ban, amelyiknek nem tetszett pár megkötés, és kikerült onnan (MPlayerX).
Amennyiben ez az alkalmazás Windows 8 alatt az új API-k használatával készült volna, erre nem lett volna lehetősége, csak ha módosítja a kódot, és visszaáll Win32 API-ra, amivel bukja az új szolgáltatásokat.

Ha a Mac App Store-ban API használó játékot máshol akarsz kiadni, hogyan teszed meg? Ha a Steam API rendszerét használó játékot akarsz máshol kiadni, hogyan teszed meg? Ha a Windows 8 Store API rendszerét használó játékot akarsz máshol kiadni, hogyan teszed meg? Én nem látok semmi különbséget a három variáció közt. Egyszerűen a Valve nyafog, mint egy fürdős k*rva, mert piacot veszít. Érdekes módon eddig le se sajnálta a Linuxot, most hirtelen milyen fontos lett, hogy jön a W8 Store! Ne legyünk már ennyire naívak!

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Valakinek az oldalára kellene állnom?! Nem lesz attól nekem sem jobb, sem rosszabb. :)
Fejlesztőként arra a platformra csináljuk majd meg a játékainkat, amire megéri. Így egyszerűen csak röhögök a Valve süketelésén, amivel most a Linuxosokat hülyíti, mert van aki benyeli. :)

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Gonosz amit írsz de igaz.
A tettek magukért beszélnek!Majd meglátjuk milyen minőségű munkát ad ki a keze közül Valve.Megjegyzem mióta Steam felvásárolta elég hát hogy is mondjam tré munkát végeznek(pl.Cs1.6,source),kivétel erősíti a szabályt,kivételek márpedig vannak(L2D).

Én kíváncsi vagyok mindenesetre - süketelés ide, vagy oda - hogy a Valve mit hoz ki ebből. Néhány embernek oda lehet majd dörgölni az orra alá - köztük itt is néhánynak - ha bejön a számítása. Voltak itt olyanok, akiknek a szájából folyamatosan fröcsögött, hogy Linuxra nem lehet játékot fejleszteni. Én vidám szemlélője vagyok a dolognak és örömmel tölt el, ha a Valve, a játékpiac egyik nagynevű szereplője ilyen vagy olyan okból felkavarja a zavaros állóvizet.

--
trey @ gépház

A múltkorokban is a gyorsan változó API-k voltak felvetve a Linuxnak, de én azt mondom, nézzenek ki egy hosszú támogatású verziót, és annyi. Talán Ubuntu is már emlékeim szerint nem 5 hanem 7 évig támogatja a szerver verziót? Meg azért nehogy már ne lehessen az alacsony szintű API-kat hozzáigazítani az LTS kiadásokhoz 2 vagy több évente. Ha egy szoftver gyártó rááll erre és platformot teremt, akkor cégen belül ezt meg lehet oldani tippem szerint nem olyan sok költségből talán.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Ubuntu lesz a Linuxos játékplatform (is). Legalábbis az eddigi bejelentések erre engednek következtetni és logikus lépés is lenne.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

"Talán Ubuntu is már emlékeim szerint nem 5 hanem 7 évig támogatja a szerver verziót?"

Tehát game servernek jó lesz a Linux. Várjunk csak!... Eddig is jó volt és game serverként eddig is viszonylag támogatott volt a Linux. Ami a desktop játékokat illeti, a játékfejlesztők nem akarnak 2 évente újra-újra dolgozni a régi játékaikon mert néhány kivételtől eltekintve akkor már a bevételek nem fedeznék a kód-karbantartás-igazítás költségeit. Ha leszarják a fejlesztők elindul-e egyáltalán a jövőbeli Linuxokon a játékuk azt a vásárlók nem fogják értékelni.
A megoldást a Native Client jelentheti, a Google fejlesztésénél nem 'stable API nonsense' a vezérfonal. A Unity engine-t használó Wasteland2 is Native Client-el fogja megoldani a beígért Linux változatot.

A hajónaplóba kéretik bevésetni a Canonical tervét is:

Canonical is planning to eventually ship its own SDK (Software Development Kit) for Ubuntu Linux [...] The API for the Ubuntu SDK is expected to be stable and maintained for some time and will also incorporate support for all form-factors of devices where Ubuntu is supported [...] Areas that are likely to be covered by this Ubuntu SDK include GUI, audio, video, networking, file I/O, localization, accessibility, internationalization support, test coverage, data syncing, online accounts / credentials, background processes / service, user configuration and settings, tools/IDE/compilers/packaging, meta-data tracking, indicator support, notification support, and application documentation.

-- http://www.phoronix.com/scan.php?page=news_item&px=MTIxNzc

Én ebben mondjuk nem hiszek; óriási feladat, a fejlesztői közösség támogatására pedig nem számíthatnak - ha a fejlesztői közösség "The Linux API"-t akart volna, akkor nem hal el az LSB se.

Azért a Humble Bundle elég szépen fellendítette a Linuxos gaming scene-t. Biztos vagyok benne, hogy a Steam megjelenése is pozitív hatással lesz rá és magára a Linux Desktopra is.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Én is kíváncsi vagyok, sőt örülnék, ha sikeres lenne és elkezdene tőle nőni a Linux népszerűsége. Szívesen fejlesztenék újra Linuxra játékot. Akik meg azt állítják, hogy nem lehet, azok nem tudják, hogy miről beszélnek. :)

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Andrew Bliss

Jelenleg:

  • Developer working on Steam for Linux.

Korábban:

  • Developer in the Windows Graphics team on the High Level Shading Language (HLSL) compiler. [...] Worked on the specification and design of Direct3D versions and shader programming evolution both in conjunction with other Microsoft engineers and other software and hardware companies.
  • Developer in the Windows Debuggers team.
  • Developer working on the Xbox prototype. Implemented mockups and skeletons to prototype ideas for the original Xbox.
  • Developer on the Microsoft/SGI Fahrenheit joint project. Core participant in the specification and design of the Fahrenheit scene graph (FSG). Worked on many different parts of the FSG implementation for Windows and Direct3D.
  • Developer on Direct3D. Among other things wrote fragment processing routines for the software rasterizer in Direct3D 6, both portable C++ implementations and highly optimized x86 assembly versions combined at runtime according to rendering state.
  • Developer on OpenGL for Windows. Worked on many parts of Microsoft's OpenGL software implementation adding features, extending functionality and optimizing for performance. As one of Microsoft's representatives to the OpenGL ARB participated in and helped specify extensions to and updates of OpenGL. Wrote the 3D Maze and 3D Flowerbox screen savers.

Úgy tűnik, hogy van valami köze a játékfejlesztéshez.

--

Alan Muller
Lead Software Design Engineer in Test (DirectX) at Microsoft Corporation

"Alan was a good leader and kept the test team focused. He also took time to develop test tools and procedures that saved the whole team a bunch of time and are still saving it time. February 17, 2012"

Andrew (Principal Software Design Engineer at Microsoft Corporation ) worked directly with Alan at Microsoft Corporation

--
trey @ gépház

Mondani mindent lehet. Azért azt tudjuk mindannyian hogy nevetséges az összehasonlítás játékra való alkalmasság terén, és csak marketing az egész. Amivel a Linux rendelkezik, azzal a Windows is, sőt még sokkal többel, akkor miről beszélünk?
Btw örülök a dolognak, csak a marketing részét szeretem átgondolni a dolgoknak :)

--
http://neurogadget.com/

"Azért azt tudjuk mindannyian hogy nevetséges az összehasonlítás játékra való alkalmasság terén,"

Fejtsd ki.

"csak marketing az egész."

Valve L4D2: 6 FPS-től 315 FPS-ig Linux alatt - nem látok itt semmi problémát, szerintem ez nem marketing

"Amivel a Linux rendelkezik, azzal a Windows is, sőt még sokkal többel, akkor miről beszélünk?"

Ők a Windows 8-ról. És a nyíltság, szabadság hiányáról.

--
trey @ gépház

A Valve egyszerűen bekapcsolta a bullshit generátort. A helyzet az, hogy a Steam konkurensévé vált a Windows 8 Store és most a potenciális kieső bevételt pótolni kell valahonnan. Ez a marha nayg Linux barátság csak ennek köszönhető. Már csak azért is bullshit, mert a Windows 8-ról sincs kitiltva a Steam, senki nem akadályozza meg őket abban, hogy konkurensei legyenek a hivatalos online boltnak, már csak azért sem, mert abban nem lesznek 16+-os játékok. A Steam meg ugyanolyan zárt rendszer, mint a W8 Store.
_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Én akkor is örülök annak, hogy lesznek még játékok Linux-ra. Függetlenül attól, hogy ennek mi az oka. Számos otthoni migráció a játékon bukik el.
Mondjuk nekem a linuxos indie játékok nagyon bejönnek. És igen, nem kell sok pénz csak egy jó ötlet és kivitelezés.

KAMI | 神
--
Támogatás | OxygenOffice | Fordításaim és SeaMonkey

Én is nagyon örülök ennek, mert fejlesztőként egy újabb potenciális platform számunkra. Ettől még a "vallási maszlagot" nem eszem meg a Valve részéről. :)

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Az engem nem érdekel, hogy mit kapcsolt be. Nekem tetszik, amit jelenleg csinál. Szarok én bele, hogy mivel indokolja.

A "csak marketing az egész"-t meg azért cáfoltam, mert akkor lenne csak marketing az egész, ha a Linux nem lenne alkalmas arra, hogy Valve játékokat futtasson és annak ellenére a Valve ajnározná. De mint láttuk, teljesen alkalmas rá.

--
trey @ gépház

"A "csak marketing az egész"-t meg azért cáfoltam, mert akkor lenne csak marketing az egész, ha a Linux nem lenne alkalmas arra, hogy Valve játékokat futtasson és annak ellenére a Valve ajnározná. De mint láttuk, teljesen alkalmas rá. "

Akkor most egy pillanatra szakítsuk meg a bullshit további generálását és térjünk vissza arra az aprócska tényre, hogy nem állította eddig se senki, hogy lehetetlen lenne Linuxra játékot fejleszteni és értékeljük a Valve cselekedetét aszerint, hogy eddig miért nem tette.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Én már leírtam, hogy szerintem miért, de akkor még egyszer:
A helyzet az, hogy a Steam konkurensévé vált a Windows 8 Store és most a potenciális kieső bevételt pótolni kell valahonnan. Ez a marha nagy Linux barátság csak ennek köszönhető. Eddig évekig nem foglalkozott a Linuxszal, most, hogy eleshet a Windowsos piac egy jelentős részétől, így keres egy "szűz" területet, ahol pótolhatja a kieső bevételeket. Szerintem csak ennyiről szól ez a nyitás. Elhiszem, hogy Linux felhasználóként kicsit savanyú pár embernek a szőlő, hogy nem arról van szó, hogy a nagy Valve belátta, hogy a legjobb platformot eddig nem támogatta, na de majd most! Sokkal inkább arról van szó, hogy kicsit kényszerpályára kerültek és a "nincs ló, jó a szamár is" elv alapján nyitnak egy új piacot. Nekem személy szerint nincs ezzel bajom, csak ne akarjuk már úgy csinálni, mintha a Valve most a homlokára csapott volna és nem értené, hogy hogy lehetett ennyire hülye, hogy eddig nem támogatta az 1%-2%-os piaci részesedéssel bíró óriási Linux platformot, amit majd most... Ugyanis ezt a műsorszámot adják elő, csak elég gyenge színészi képességgel. :)
Mindenesetre remélem, hogy megpörgeti egy kicsit a Linux desktopot az, ha jön a Steam és jönnek a játékok!

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

A gondom ezzel mindössze annyi, hogy olyan emberek beszélik meg, hogy "az a két darab multiplatform játék, amit csak a linuxosok ismernek" akik tényleg csak ezt ismerik. Anno az egyik fő okom a linuxra áttérésre az volt, hogy nem fogok annyit játszani rajta mert nincs mit. Ez a terv persze pár hónap után totálisan megbukott, mert bőven van. Persze nem naponta megjelenő huszadrangú akármik jelennek meg rá, és a legtöbb nem natívan fut, de van natívra is példa szép számmal.
A nem túl ismert World of Padmanben a múltkor random német arcokkal futottam össze, beszéltünk Pl. arról hogy a thunarban miért nincsenek meg az XY funkciók, és hogy mennyire nem jött be nekik a gnome3. Arch-ot Susét, Fedorát használtak, tehát nem az egynapos buguntufanok közüliek voltak. Később mentünk be egy szerverre, ahol persze ugyanúgy elvoltunk a többi windowsossal gond nélkül mind a tízen. Azóta nem futottam össze velük.
Máshol -amiről csak akkor írok, ha egyszer megint felmerül a "linux 3D-re használhatatlan" dolog- konkrét distrowar folyt le a "játék " közben, ahol számolhatatlan mennyiségű ember vett részt a világ minden tájáról, pedig ez csak egy egyszerű chatszoba a világon belül, ahova nem csak 'openszósz fanok léptek be. De az utóbbi időben már nem lepődök meg ha valahol felmerül egy játékban, hogy linuxot használok, mert nagyon sokszor nem vagyok vele egyedül. Persze ezek nem annyira populárisak, viszont elsősorban Windóz felhasználók használják, a hirdetésekben egyáltalán nincs kihangsúlyozva, hogy van használható linuxon is.
Ha kilépek a virtualitásból, és IRL beszélgetünk egy nem feltétlen nerd társaságban, később óhatatlanul is geek dolgokról, perszehogy idővel előkerül az én MS mentességem. (Nem térítek, magamtól nem hozom elő már sok éve.) Viszonylag ritka az ha valaki ott nem használ-használt linuxot, de mindenképpen tudnak róla, és a legtöbb esetben már nem szidják mint ezelőtt akár öt évvel.
Szóval ha el is hiszem azt az 1-2%-ot -mert miért ne hinnék statisztikáknak, én is ferdítettem már el ilyet a munkámból kifolyólag- akkor is furcsállom, hogy a kis világom, ami mindenféle emberekből áll -a net miatt bármely országból- pont azt az egy-két százalékot vonzza magához.
Azt se feledjük, a Steam bétateszt jelentkezése után az összes erről szóló topicban másodpercenként jelentek meg a bejegyzések, ha jól emlékszem egy óra után 3000 linuxos társalgott. Most már nem tudom hányan lehetnek.
Tudom, csak én vagyok a helikopter. Már megszoktam.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Azért ez elég jól mérhető. Ha valaki a neten lógva játszik és nincs letiltva (az emberek 99%-a), akkor a játékok egy jelentős részében már be van építve a Google Analytics, vagy valami hasonló analitikai cucc. Néhány hónap múlva pl. én is meglehetősen pontos számokat fogok tudni neked mondani, hogy ugyanazt a játékot hányan játsszák Winen, Linuxos és OS X-en, és milyen felhasználói szokások vannak.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Ha nem kérdeznek rá, akkor ha jól tudom ilyet nem lehet. Nekem sosem kérdezett még semmi rá, és zsigerből küldeném el azt az ablakot amelyik google statisztikát kérne.
Szerintem a Linuxos társaság jóval paranoiásabb annál, hogy mindenféle adatokat küldözgessen magáról, és ez nagyon félrehúzhatja ezt a dolgot.
Vagy ott a másik, amikor valami kiterjesztés átírta az Iceweaselem user agentjét win-re és FF-re. Hónapokig nem vehettem észre. Ilyenkor ment ki a statisztikákba?
A böngészős hasonlat azért is jó, mert Operásokba is szép számmal futok, és ott sem hiszem el azt a global 1-2%-ot, mivel az oroszoknál piacvezető, és ők sincsenek kevesen.
Sosem lesz a legnépszerűbb a Linux, ami nagyon nem baj, de az 1%-kal érvelők hisznek a statisztikáknak, ahol sokszor 5% alatt elhanyagolhatónak számítanak a dolgok. Sokszor elhanyagolható, meg ugyanúgy elhanyagolható.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Ha public lesz a Linuxos Steam, akkor persze használható lesz ez a lista, de még a bétaklienst sem kaptam meg. Eddig wine-on futott nálam amiről nem vezet statisztikát, tehát vindóznak néz. Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül.
De az előbb nem is a steamről beszéltem, hanem azokról amelyik rákérdez engedem-e hogy kapjon tőlem anonim adatot. Mert azt nem. Valszeg nem csak én.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

A böngésződön, a mobilodon keresztül napi szinten gyűjtenek rólad anonym módon a felhasználói szokásaidról adatokat, ehhez nem kell a beleegyezésedet kérni. Androidon pl. az összes olyan program ezt teszi, amelyik ingyenes és AdMob reklámokat küld célzottan. Pont azért, hogy ha a Linux érdekel, akkor lehetőleg ne tampon reklámokat toljanak az arcodba, ami neked sem és a hirdetőnek sem lenne jó. :)
Egyébként mi sem azért gyűjtjük ezeket az adatokat, hogy odaadjuk egy harmadik félnek, hanem azért, hogy jobbá tegyük a játékainkat. Meg igazából nincs is mit odaadni. Azt mérjük, hogy a játékosok hány százaléka purcan ki az adott pályán. Így könnyebb kiegyensúlyozni a játékmenetet.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Persze rendben, ti nem éltek vissza vele. Viszont nekem a legelső dolgom az ilyen eszközökön a követés kiiktatása, már amennyire lehet. Böngészőn Do not track, ha valami kritikusabb oldal aminek ez a célja (FB) az privát fülön stb.
Androidon nehéz megkerülni, most nincs is saját ilyen eszközöm, viszont az biztos hogy ott lenne olyan accountom ami erre van, vagy utánanéznék hogyan ne futkározzon utánam. Ezért várok valami Meegoos cuccra nagyon, az valszeg nem tenne ilyet, vagy legalább tudnám hol nyúljak bele.
Szóval lehet csak én vagyok ilyen paranoiás, meg az is lehet, csak én hiszem úgy, hogy a statisztikákat hibásan készítik, de előbbire ezen az oldalon nem hinném nehéz lenne példát keresnem, utóbbit meg írtam, tudom hogyan készül egy statisztika. Természetes, bevett szokás a csúsztatás. Értsd: pl. ezer fős halmazban van 3% Linux használó ami elhanyagolható. Másikban 2% ami szintén. harmadikban 00.2% ugyanaz. Néhol lehet 10% ami már számolható és bele kerülhet a globális statisztikába, így tényleg könnyen kijöhet az-az egy.
Az megint ott van, amikor az ismeretlen helyett egy olyat választ a statisztikát készítő bot, ami szerinte a legközelebbi. Jellemző pl. az Ephipany -> Safari, de láttam már WinNt-t is a Debianra írva.
Ettől még lehetek hülye, csak nehéz elfogadnom ezt az álláspontot.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Nekem semmilyen szőlő sem savanyú és sehogy se akarok csinálni. Arcomon gúnyos mosollyal nézem, ahogy egyesek kapálóznak a tények ellen: a Valve Linuxra fejleszt. Amíg csak a Phoronix terjesztette, addig az volt a moron. Addig vaporware volt. Most, hogy kezd alakot ölteni, másba kötnek bele. Nekem ez olyan, mintha a májamat hájjal kenegetnél :)

--
trey @ gépház

Nem mondtam, hogy neked savanyú a szőlő. De válasszuk ketté a dolgot! A Valve Linuxra fejleszt. Ez jó! Nagyon jó! A Valve azt állítja, hogy azért vált Linuxra, mert a Windows 8 zárt rendszer és ezért sokkal jobb számukra a Linux. Ez nem igaz, ami nagyon nem jó! Nem kell hülyének nézni a felhasználóikat és azokat a fejlesztőket sem, akikből élnek. Szóval ne mossuk össze ezt a két dolgot!

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Lehetséges, hogy ez is egy bullshit. Eddig bőven hallhattunk olyan bullshiteket:
'Linuxra nem lehet játékokat fejleszteni'
'Linuxra soha nem fognak komoly, drága játékokat fejleszteni'
'Hobbi-os hobbi-játékosoknak'
Most van egy másféle kontra-bullshit:
'A Linux sokkal életképesebb játék szempontjából mint a Windows 8' és utána lehet biggyeszteni forrásként a Valve becses nevét, elejét véve a szokásos 'álmodozz linuxpistike' mstroll reakcióknak.

Akkor leforditom, ha esetleg nem lenne egyertelmu: eddig ezt az indokot (idezet formajaban) kizarolag linux userek es fanboiok hozzaszolasaban lattam es senkitol nem lattam itt olyat, aki kijelentette volna, hogy lehetetlen lenne fejleszteni.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Most nem ertem a problemad. Alapvetoen eddig is lehetett jatekot irni Linuxra. Van OpenGL, van hangrendszer, van input kezeles, van halozatkezeles. Maximum tobbet szivsz vele, mert neked kell osszetalicskazni mindent.

De ugy latom egyeseknek a tobb szivas == nem lehet itt. (Asszem mar ertem, hogy miert a Linuxosok idezgetnek "nem lehet" idezeteket :)

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Nem mintha nem értettem volna. Csak egy célzás volt, hogy a fölösleges puffogást a nagyobb szívásról felejtse már el. Az a dolog ott amiről az oldal szól kilencedik éve működik multiplatformként, és folyamatosan fejlődik. Sőt olyannyira skálázható a grafika, hogy közepes laptopon is elfut, de egy rendes gamer géppel közel fotórealisztikus grafikát érhet el bárki, ha elég kreatív.
Mindezt Win Mac Linux alatt, mint említettem immár 9 éve.
Tehát nem csak elméletben lehetséges valami multiplatform, és nem csak a korlátozott Unity 3D működhet(ne).
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Na jó, töröltem. Azt hiszem fölösleges beszélnem róla akkor ha te tökéletesen leírtad, mégha cinikusan is. Ebben az-az extra csavar, hogy néhány megjelenítő DirectX képességekkel is bír vindóz alatt. Ne kérdezd hogyan, de azok a "hobbikóderek" ott bármire képesek. Nem mellékesen nagyon kevés közöttük a fennhéjázó tapló arc, ha rákérdezel tuti készségesen elmondják.
Hang? Nemhogy van, de Vivoxon keresztül konferencia Voip szerűen is használható.
Input? Ez mikor volt probléma?
Network? Egyáltalán nem használható nélküle. A grafikai adatokat disk chace-be tölti, és onnan rendereli láthatóvá (nem sima cloud).
Őszintén nem értem a problémádat.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Azért ezekre mindre van multiplatform megoldás, tehát ma valóban sokkal ésszerűbb OpenGL, OpenAL alapú kóddal nekimenni egy multiplatform játékfejlesztésnek, mint Direct3D, DirectSound alapúval, ha már valakinek az a fétise, hogy nem használ middleware-t. ami a lehető legmeggondolatlanabb lépés, ha 4-5 különböző platformra kell dolgozni.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Remélem jól értettem, amit sejtetni szerettél volna, de 10-15 éve még a Windowsos, Mac-es, konzolos játékfejlesztés, meg a teljes piaci szerkezet is nagyon máshogy nézett ki. Nem igazán lehet a maihoz hasonlítani.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Arra celoztam, hogy ez a "Linuxra nem lehet jatekot fejleszteni" mende-monda sztem kb. 10-15 eve szuletett, amikor meg messze nem volt ennyi lib es engine elerheto es tamogatott Linuxra (ami volt az is tobbnyire a vicc kategoria). VGA driverrol nem is beszelve. (Bar nekem pont nem volt bajom anno soha az fglrx-el, erdekes :)

Az, hogy piacilag mennyire erte meg, az irrelevans a "van-e technikai akadalya" kerdesben.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

több szivas ==> gazdaságtalan fejlesztés.
Szerinted Linuxra fejleszteni == több szívás ezért nem éri meg belevágni.
Ezzel szemben a mai valóság:
Multiplatform fejlesztéssel csökkenthető legjobban egy befektetés kockázata. A DirectX erre nem megfelelő, OpenGL és OpenAL megfelelő multiplatform fejlesztéshez.
Nézzük csak DirectX-el eléred Windows és Xbox360 platformot és ezzel ki is fújt a felsorolás.
OpenGL és OpenAL-el eléred: Android, iOS, Bada, Mac OSX, Gnu/Linux, Playstation3 konzol és Vita kézi-konzol, mostanában megjelenő Nintendo Wii U konzolt és a jó Windowst is.

Ha egy játékfejlesztés multiplatformosnak indul akkor egyáltalán nem "szívás" támogatott platformok közé felvenni a Linuxot is.

Az, hogy gazdasagtalan, az hol zarja ki azt, hogy lehet? :)

Azt meg megnezem, hogy te hogyan akarod egy csupasz OpenGL-el meg OpenAL-lel elerni azt, hogy minden rendszeren forduljon ugyanaz a kod. Ilyet kevesek csinaltak meg eddig, pl. Unity3d, de ott gyakorlatilag egy playert kapsz magad ala, amibe kb. 0 beleszolasod van, mindent azon keresztul kell megoldanod.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Az megvan, hogy azon vitatkozunk, hogy a szajamba (es meg nehany embernek) akarod adni, te, trey es meg nehanyan, hogy olyat jelentettunk ki, hogy Linuxra nem lehet jatekot fejleszteni, csak mert kijelentettuk, hogy nagyobb szivas, mint mas rendszerre?

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ezt a dolgot nagyon magadra vetted!
Már az sem igaz, hogy nagyobb szívás lenne lenne Linuxra fejleszteni egy multiplatform fejlesztésnél. Az a fejlesztő pedig aki csak Microsoft platformra fejleszt a mai időkben az nagyon bátor vagy hobbifejlesztő, akinek nem kell foglalkoznia a befektetése megtérülésével.

"olyat jelentettunk ki"
A többes számot hogyan kell érteni?
Hup MS-fan scene? :-)

"Már az sem igaz, hogy nagyobb szívás lenne lenne Linuxra fejleszteni egy multiplatform fejlesztésnél."

Valóban nem, de nagyobb szívás multiplatform játékot fejleszteni, mint nem multiplatform játékot, kihasználva az adott rendszer által nyújtott gazdag megoldásokat. (Lehet agyalni, hogy mik ezek linuxon.)

Ha el is akarod adni a játékot és szeretnéd látni a befektetésed megtérülni, akkor egyplatformos fejlesztésnél nagyobb szívást jelenleg nehéz elképzelni. Egy jó middlewarenél jobb, gazdagabb megoldást egy játékhoz semmilyen rendszer nem nyújt önmagában. Nulláról fejleszteni csak jó sok pénzzel érdemes, ha te magad fejleszted a game enginet, middlewaret más fejlesztők számára. Ebben az esetben pláne szükségszertű a multiplatform fejlesztés, különben nem veszik meg tőled.

"Ha el is akarod adni a játékot és szeretnéd látni a befektetésed megtérülni, akkor egyplatformos fejlesztésnél nagyobb szívást jelenleg nehéz elképzelni."

+1

"Egy jó middlewarenél jobb, gazdagabb megoldást egy játékhoz semmilyen rendszer nem nyújt önmagában."

+1

"Nulláról fejleszteni csak jó sok pénzzel érdemes, ha te magad fejleszted a game enginet, middlewaret más fejlesztők számára. Ebben az esetben pláne szükségszertű a multiplatform fejlesztés, különben nem veszik meg tőled."

+1

Azért bontottam három részre a mondandódat, hogy még jobban kifejezhessem, hogy nagyon egyetértünk! :)

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Szerintem kezdik látni, hogy a konzolok után a tabletek is kiharapnak egy darabot a pc gamingből, és hosszú távon eljutunk odáig, hogy egy átlagembernek elég lesz egy tablet, egy játékosnak ez mellé kell egy konzol is.
Ezért a steam-nek hardvert kell csinálnia idővel. A nagy játék engine-ek már igencsak mennek openGL alatt is, köszönhetően a tablet/okostelefon/OSX fejlődésnek, így aztán a platform majdnem mindegy, és a valve nem akart OS-t írni, linuxot használ. A steam meg már elég komoly tényező ahhoz, hogy irányt diktáljon.
De ez csak az én véleményem.
Ja mégvalami: sokan mondják, hogy a linux desktop részesedése 1% körüli vagy még alatta is van, stb. De ezek a statisztikák a desktopon netezőkből jönnek, szerintem a PC játékosok közt nagyobb a részesedése a linuxnak.

"De mint láttuk, teljesen alkalmas rá."

Egyelőre csak néhány játékot portolnak, teszt jelleggel. A többi majd akkor jön, ha néhány apró probléma megfixálódik, úgyis, mint:
http://summit.ubuntu.com/uds-r/meeting/21120/desktop-r-gaming-platform-…
http://summit.ubuntu.com/uds-r/meeting/21114/desktop-r-gaming-platform-…
http://summit.ubuntu.com/uds-r/meeting/21116/desktop-r-gaming-platform-…
http://summit.ubuntu.com/uds-r/meeting/21117/desktop-r-gaming-platform-…
http://summit.ubuntu.com/uds-r/meeting/21115/foundations-r-gaming-platf…
http://summit.ubuntu.com/uds-r/meeting/21119/desktop-r-gaming-platform-…
http://summit.ubuntu.com/uds-r/meeting/21113/desktop-r-gaming-platform-…

Maradjunk annyiban, hogy ez csak egy hosszú út eleje, és a jelentős lelkesedés ellenére sem teljesen biztos, hogy sikerül végigmenni rajta. 5 éve például úgy nézett ki, hogy a Nokia Gnome-os alapokon rúgja szét az okostelefon-piacot, aztán abból is mi lett :(.
Az pedig senkit se érdekel, hogy a Nokia menedzselte félre azt a projektet, a végeredmény (Gnome és Qt platformok leírása) szempontjából mindegy is.
___
Arany János: Grammatika versben

Nem néhány játékot, hanem a Source engine-t. Ez azt jelenti, hogy az összes Source engine-es játék elvileg működik Linux alatt. Amit portoltak, az szakított 300 fps-sel. És senki nem mondta, hogy nincs még mit csinálni és azt sem, hogy ez be fog ütni. Mindenesetre, nekem a legmerészebb álmaimat is felülmúlja már az, ahol most vagyunk. Hogy a Valve beszólogat a Microsoft-nak és már _tudja mi az a Linux_.

Volt idő, amikor simán elmebetegnek nézték volna azt, aki arról beszélt, hogy lesz majd olyan, ahol most tartunk.

Egy-két cimmogónak azért elmondanám, hogy ezen a rossz Linuxon én már 10+ éve is játszottam már natív játékokat (Quake, UT és társai) megfelelő sebességgel és minőségben, szóval nem kell a rossz duma arról, hogy nem lehet.

--
trey @ gépház

'A Valve egyszerűen bekapcsolta a bullshit generátort. A helyzet az, hogy a Steam konkurensévé vált a Windows 8 Store és most a potenciális kieső bevételt pótolni kell valahonnan. Ez a marha nayg Linux barátság csak ennek köszönhető.'

Roosevelt és Churchill csak azért támogatta hathatósan Sztálint mert Hitler az ellenségükké vált. Ettől még marha jól járt Sztálin a végén és a sikerében bőven benne volt az USA és a britek támogatása.

Arról esetleg van valami infó, hogy ha megveszem a Serious Sam 3 dobozos windows-os változatát, akkor azt használhatom majd linuxos steam kliens alatt is?

én megvettem a dobozos verziót, és steamen aktiváltam be. a doboz hátulján szerepelt a steam ikon, illetve rendes korong is volt benne, de hogy pontosan mi van a lemezen az passz, a kódot beadagolva steamen simán aktiválta. ugyanez volt a F.E.A.R. 3, a Duke Nukem Forever, a Dead Island, az Unreal Tournament 3 meg a Serious Sam HD esetén is.
--
Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Admin. Ennyi!

GOG.com most nyitott Mac-re. Nem lennék meglepve, ha hamarosan jönne pár Linuxos játék is. Facebook bejelentésben eléggé kérik. :)

Amúgy nekem két játék megvan onnan. UT és Cossacks (nosztalgiázás miatt) és azok hiba nélkül futnak wine-al.
---------------------------
Oszt jónapot!

Mire a linuxból játékplatform lesz, addigra már ez engem nagyon nem fog érdekelni. Most se nagyon, már a koromtól fogva, de 20 év múlva már biztosan nem :)

"már a koromtól fogva"
Megöregedni, és felnőni két külön dolog. Én 30 évesen is ugyanolyan játék-függő tudok lenni, mint 12 évesen, most pedig, hogy már meg is tudom vásárolni, nem a kölcsönzőből kell szenvedni razor bácsi segédleteivel, sokkal jobb érzés is. :)
Nem hiszem, hogy valaha abba fogom hagyni a játékot, legfeljebb lehet időszak, amikor kevesebb időm jut rá!
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Get dropbox account now!

Gondolom ennyi idősen már regényt sem veszel a kezedbe és filmeket sem nézel, mert azok csak mesék, amikből már kinőttél. :)

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

A játékosaink átlagéletkora 35 év körül van. A bevételeink 80% ettől, vagy idősebb korosztálytól jön.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Linuxnak ez már mint halottnak a csók. Mostmár nem az lesz a kérdés egy platform jövőjének szempontjából, hogy hány játék jelenik meg rá, mint 5-10 évvel ezelőtt, hanem az a kérdés, hogy hogy működik együtt a többi eszközzel. Ha nincs okosteló-tablet-PC-laptop-felhő-játékkonzol-TV-biszbasz integráció, akkor megette a fene az egészet.

Szinkornizáció, szinkronizáció, szinkronizáció.

Csak egy példa. Reggel buszon elkezdek olvasni egy szakmai PDF-et a telefonon, mert jó gyerek vagyok és munkaidőn kívül is érdekel a dolog. Beérek a munkahelyre, szeretném ugyanonnan folytatni, ahol abbahagytam, de nagyon nem akaródzik manuálisan odagörgetni (XXI. század van, vagy micsoda). Szóval elvárom, hogy ez automatikusan megtörténjen. Közben megfájdul a hátam, szóval előveszem a tabletet, a széket hátradöntöm és ugyanonnan akarom folytatni bármilyen beavatkozás nélkül, ahol 10 másodperce az asztalin abbahagytam.

De ha akarod írhatok több példát is, ma reggel mondjuk pont ez érintett negatívan.

Ne is foglalkozz ezzel. Divat lett szarozni az androidot okkal, vagy anélkül, de legfőképpen azért, mert vagy keresztben, vagy hosszában nem fér bele a "szerintem ihy kéne kinéznie egy mobil linuxnak" elképzelésbe :))))
Mennyivel "jobb volt" a többi "igazi linux" mobilra, igaz totál mérhetetlen gyakorlatilag nem létező részesedéssel. :))))))
Félek ebben az ellenszenvben több az irigység, hogy nem egy klasszikus bazár modell hozta meg az áttörést, hanem egy "elfajzott linux", egy "veszett tux" :))))
--

Ja, nekem ezzel nincs gondom :) Nekem azzal van a gondom, hogy az Android egyrészt gusztustalanul lemásolta az iOS-t, majd gagyiként, szart lapátolva árasztotta el a piacot. Aztán be van állítva, mint valami világmegváltó, baromi jó dolog, aminek most talán sikerült eljutnia egy gördülékeny UI-ig :)

Pedig emlékszem én is mennyire vártam az Androidot, de ez így, ebben a formában sajnos fos :(

Ez olyan céges bevett szokás nagyvilágban tudod,fejlesztünk több modellt,és azt adjuk el amelyeknek megfelelnek a versenytársak.Lásd verzió ugrások.Ebből következik adott modelt tovább lehet eladni új modell megmarad talomba lehet(ne) vele foglalkozni,de ebből inkább csak kapkodás jön elő lásd Apple map.

Rendes minőség alatt pl. azt, hogy jó lenne, ha nem Android 2.x lenne még a legelterjedtebb, így a 4.2 idején, mert szarnak a gyártók a terméktámogatásra.

Az meg, hogy mit szabad tenni az adott OS-sel, azt annak a gyártója határozza meg, így közvetlenül és elsődlegesen felelős azért, hogy milyen minőségű eszközökre kerül rá, és milyen minőségű szoftverek kerülnek rá.

De hát ha nem ő gyártja alá vasat akkor hogy építse bele forrásba?Linux ugy amblokk az egész ad supportot?(nem Rhel.stb)Community az nem szupport az már fabrikálás.Fizettél linuxért?Nem.Fizettél androidért?Nem.Akkor hol várod el a supportot Googlen.Hardvert veszel amin fut az Android.Ergó drágább telót veszel felső kateg,jár a support/frissités.Dzsunka 20e készüléket veszel nem lesz rá mivel kb anyagárba adták.

Google határozza meg, hogy mire lehet rásütni, hogy "Powered by Android" vagy micsoda. Innentől kezdve mondhatja azt is, hogy csak az használhatja az Android márkanevet, meg a Play áruházat, aki legalább 2 évig frissíti a verziókat, meg stb. Ja, hogy csak szarfossal lehet letolni a piacot? Akkor ne csodálkozzanak, ha szarfosnak nevezik a platformjukat.

Nem nem a google a saját beépített alkalmazásait nem teszi elérhetővé a whatewer gyártók termékeire,licenc okokból.Minden más rajta lesz amit nem akarsz az is.Én nem tudok ilyenről hogy csak ő adhatna ki ilyen "Powered by Android" brandet,de nem tudhatok mindent.Mindenesetre azért az elég cifra hogy legtöbb mobilt amit sz.hu. veszel arra én nem láttam rá írva hogy Powered by Android.Max ilyet hogy Os:Android 1.6,2.1,2.2 stb.

Play aruház frissül.Max ota-t nem kapsz de pl CSamsucsng telefonnál is láttam olyat hogy menüben 2.2 es szoftver és nem volt ota lehetőség csak Kies-es turkálás.

Kérdés:Mi az ami annyira fontos hogy frissüljön pl 2.3.7-het képest telefonon,ami ICS JB alatt megvan és neked létszükséglet?
Mi az ami neked 3. IOS óta megjelent ami nélkül addig elvoltál,de most hogy kijött már nem tudnál nélküle létezni?
Tudsz e venni olyan 20-40e Huf os mobilt Iphonet amit frissíthetsz 6.0-os re?Másik oldal is ezt csinálja ne álszenteskedjünk neki is hw eladás éri meg nem az hogy felhőt üzemeltet(adatok náluk vannak szal megéri,hasonlóan windows phonok egymásba ágyazott appjai),bónusz app eladás(reselling),zene letöltés.

Szerintem meg olyasmit vársz el, amit senki mástól, és csak azért, hogy meg tudd indokolni miért "szar" droid. A microsoft-tól miért nem várod el, hogy megtiltsa a szutyok gepeket a windows futtatást? Azért mert egy dzsunka gyártó összerak egy laptopot, amin a windows7 elfut, és telepitik rá jóska szoftvernek hivott bughalmazát, akkor A. A w7 a fos a mert lassú B. a microsoft a bunkó mert engedi jóska szoftverit futni, és nem cenzúráz.
Az apple meg azért bunkó cenzor, mert nem enged mindet a store-ba.
Mellesleg: az OS piaci helyzetét rombolná ha elkezdene ilyen korlátozásokat bevezetni.
Engem is zavar a frissitések késése, de senki nem tart pisztolyt a fejemhez, hogy ne nexus-t vegyek, ha ez nekem annyira fontos.
--

Egyrészt miért ne mondhatná a google, hogy csak akkor hívhatod a készüléken futó os-t androidnak, ha a készülék megfelel bizonyos hw követelményeknek? Így magadnak azt kalapálsz össze amit akarsz, de egy gyártónak már nem érné meg. Persze így nem is lenne ennyi androidos telefon, ami pedig nyilván nem érdeke a googlenek, mert nekik a playből van az androidos bevételük, ott meg csak az számít hogy minél többen vásároljanak, mindegy, hogy mire.
Másrészt a google playből simán ki lehetne szűrni a nem megfelelő minőségű appokat, csak ez szintén nem tenne jót az eladásoknak.

Miért is?
Mert rendelkezik a tömegek által használható oprendszerek összes előnyével, és pár hátrányával? Vagy mert nem képesek rá rendes szoftverek csinálni, hanem gagyi appok egész hadával le tudod lassitani? Vagy a java alapok miatt ami miatt nem geek -ek játékszere lett,(mint az összes eddigi próbálkozás) hanem képes volt sokkal több földi halandó java fejleszőnek is platformot adni? (részben ez vitte sikerre ám.)
Elég sokat játszottam kütyükkel, és elég sok féle fajta volt, de a droid messze a legjobb
népOS mobilra, ami még ráadásul nyilt is.
Volt/van palmos,BB OS, iOS, win mobile,symbian, qnx., ilyesmik. Mind vagy zárt, vagy elavult, szóval nem járható. Aztán volt ugye a nyilt projecktek hada a mindenféle linuxok
tengere, némelyik eredményt is tudott felmutatni, mint pl: a montavista. Vagy ott az openhandled félre trágyadomb, hol mindenféle arm linuxok bughalmaza, ilyen-olyan vasra
reszelgetve (pl: zaurus, és tsai), érintő képernyőn totál használhatatlan felületekkel.
(gpe,opie,matchbox,stb...)
És volt pár tapogatózás úgy mint maemo, és hasonlók, amik kb: egy arm linux fejlesztési ágai, amik el lettek töketlenkedve.
Ekkor jött a google egy rendszerrel ami egy kicsit BB like (kernel+JVM szerű megoldás)
iOS like felülettel, több fejlesztőt megszólitani képes fejlesztési nyelvvel, és összefogott, tervezett, központositott fejlesztéssel. És elég hamar kiderült, hogy bizony ez a megoldás, ez a szisztéma képes kialakitani egy viszonylag korszerű, jövőálló, nyilt rendszert.
Egyelőre senki, semmiféle próbálkozással a közelében sem volt ennek.
Megértem h. van amit lehet benne kritizálni, de vagy már próbálták és nem volt nyerő, vagy a platform népszerűsége, és jövőállósága érdekében célszerű kompromisszum.
Továbbá nem tudjuk hová fejlődik. A hibák folyamatosan javitásra kerülnek, mint eddig is.
Egyébként szvsz az android messze a jövő mobil platformja, mivel minden eszközre reszelhető, és az adat hordozhatósága szempontjából nincsen jobb. Egyszerűen a TV-től a mobilig mindenen elérhetem az adataimat macera nélkül, és sokszor a ugyanazokat a szoftvereimet is.
Ez oltári előny. Én inkább örülnék h. egy linxux variáns, és viszonylag nyilt rendszer lett a "de facto mobil szabvány".
--

Igen, mivel van kivétel is, nyilván az egész tézis máris téves ugye?
Egy raklap alkalmazás amit használok elérhető a tabletemen, és mobilomon is, sőt LED tv-n is a megfelelő set-top-box vagy TV-re hdmi-n kiküldött tableten.
Sok cég ki tud adni minden eszközön használható appot, sok meg nem.
De ennek végképp semmi köze ahhoz h. alatta a platform meg milyen. A platform lehetővé teszi, a többi a fejlesztőn múlik.
Egy a lényeg: A droiddal mindegy lett h. milyen eszköz a végpont, ami szemléletbeli forradalom.
--

Egyszerű: ha Android van egy eszközön, akkor azt tudom használni. Ha Gnome 3 van egy eszközön, akkor azt inkább hagyom inkább a fenébe. Nem értem mi ezzel a probléma. Felhasználói oldalról a felület számít. Tőlem aztán mindegy, hogy az Android vagy a Gnome alatt mi ha van nem megyek alá. Márpedig az egyszerűbb feladatoknál nem kell.

Háááát nem vagyok egy gnome 3 fan (kb: hülyét kaptam tőle) de a kör nem olyan szűk, mint a gnome 3 vs. droid. Egyrészt több OS és felület is létezik, és több eszköz is.
iOS-t már nyomkodtam ipad-on, és köszönöm, ha tablet vagy mobil akkor messze a droid számomra a nyerő. De például az ICS egy netbook -on már kifejezetten kényelmetlen volt nekem, oda a klasszkusabb OS a nyerő, ott pedig erős versenyző a win. (PC-n pl. azt használok)
Számomra az a "tragédia" elsősorban h. ha a számomra is szimpatikus felületet akarnék használni egy linux disztrón, akkor még mindig icewm, xfce, vagy lxde jöhet szóba az összes előnyével/hártrányával együtt. (nem tudok megbkélni, a gnome3,kde4x,unity -val, akkor már inkább a w8)
--

haha Lehet a windows store-nak köszönhetjük majd, hogy normális játék platform lesz a linuxból? :D

Múltkor voltam egy konferencián, ahol többször hangoztatták ezt, hogy az ms milyen jócég, mennyit fejleszt a linux kernelbe, mennyit tett hozzá. A sok windows-only majom meg kb. el is hitte. :)
Nem vitatom az eredményeket, de ez azért nem kell túlzásokba esni, mert kb úgy volt feltüntetve, hogy ha a microsoft nem lett volna, akkor a linux kernel most sehol nem tartana a virtualizáció terén.
--
Discover It - Have a lot of fun!

Mobilon is csak annyira vált be, amennyi a piaci részesedése. ;)

Azt pedig nem tudjuk előre, mennyi lesz akkor, amikor ez feltehetően esedékessé válik játékfronton (ez meg majd úgyis kiderül vagy beborul... izé).
Lehet, igazán azt sem tudjuk, most mennyi a Desktop Linux részesedése úgy egyébként...

Nem lehet, hanem biztos. Ha az eddig emlegetett számokhoz közeli a valóság, az is csak a véletlen műve. :) Én ahol munkahelyen Linux-ot látok, ott vagy erősen le van korlátozva, vagy pedig fejlesztők használják. Egyik esetben sem működnek a szokásos mérések. (pl. weboldal látogatottság alapján)

Igen, ez azért erősen szubjektív. Sajnos igazán megbízható adatok nincsenek, de ha valamennyire hihetünk a böngészőstatisztikáknak, akkor a Linux desktop piaci részesedése lényegében hosszú évek óta néhány százalék környékén stagnál. Magyarországon a Gemius Rankings legfrissebb mérése 1%-ot mutat, emlékeim szerint nagyjából 5 éve is hasonló volt. Az ubuntu.hu látogatottsági statisztikái azt mutatják, hogy nagyjából lineárisan nő a regisztrálók száma, míg a látogatottság lényegében állandó. Vagyis a felhasználók jönnek és mennek, áttörés nem történt, de a helyzet nem is igazán rosszabb, mint 5 éve (2007-ben indult a Drupal-alapú ubuntu.hu).