Solaris Master program újra - ingyenes, nívós szakmai képzés és elhelyezkedés

 ( ernoe | 2008. május 26., hétfő - 17:50 )

A Sun Magyarország, a hagyományos, 3-5 napos tantermi oktatások mellett 2006 folyamán útjára indított egy új, Solaris szakember utánpótlást nevelő programot Solaris Master néven. A program célja, hogy Linux/Unix ismeretekkel rendelkező szakembereket Sun Solaris rendszermérnökökké/rendszergazdákká képezzen tovább, és ezzel a tudással állítsa őket munkába a Sun ügyfeleinél, partnereinél.

A Solaris Master program 2006 és 2007 folyamán összesen négyszer futott le sikeresen nyílt vagy zárt csoportokkal. Az ott kiképzett kb. 40 ember a Sun partnereinél és ügyfeleinél helyezkedett el, és azóta is nagyon jól teljesít.

2008 folyamán indítjuk a ötödik ilyen programot, melynél a résztvevők kiválasztása júniusban, a képzés augusztus végétől október elejéig történik, így a végzősök október közepéig munkába állhatnak.

A képzés főbb témái a következők:

  • Különálló Sun Solaris szerverek üzemeltetése
  • LAN-ba kapcsolt Sun Solaris szerverek üzemeltetése
  • Sun Solaris szerverek üzemeltetése WAN/Internet kapcsolattal
  • Üzemeltetési feladatok automatizálása script-eléssel
  • Nagyméretű diszkrendszerek kezelése Solaris és Veritas Volume Manager-rel
  • Sun Cluster üzemeltetésének alapjai

A képzésre olyan végzős egyetemisták, főiskolások valamint rendszergazdák, rendszermérnökök jelentkezését várjuk, akik legalább 1 éves Solaris, Linux vagy egyéb UNIX (HP-UX, AIX) üzemeltetési vagy támogatási gyakorlattal rendelkeznek, szeretnének változatos, szakmailag izgalmas rendszerintegrációs és rendszerüzemeltetési projektekben részt venni, szívesen dolgoznának a Sun-nál, vagy a Sun valamelyik partnerénél.

A jelentkezők közül kiválasztott jelöltekkel a Sun szerződést köt. Ennek értelmében számukra a képzés ingyenes, viszont vállalják, hogy a képzést követően legalább egy évig a Sun megbízásából - versenyképes jövedelemért - a Sun-nál vagy valamely Sun partnernél fognak dolgozni.

További részletek itt és itt (június elejétől).

Amennyiben érdekli Önt a program és jelentkezne rá, akkor részletes szakmai önéletrajzát 2008. június 23-ig e-mail-ben küldje el a ses_hu @ sun . com címre.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Kár, hogy nem vagyok rendszergazda. :(

elmondanad hogy pl en (erdelyi vagyok) mivan ha megyek? itt romaniaba nem sok sun /-partner van? szal kell koltozzek meg ilyenek? koszi

--
blog.sartek.net

szerintem ne ezen problemazzal, sokmindent elvehetnek toled, de a tudast nem, ha erdekel szereintem jelentkezz, es majd meglatod a lehetosegeket.

bortonbe vannak rencergazdak?:D

--
blog.sartek.net

Amnezia?

---
pontscho / fresh!mindworkz

Véleményem szerint azvan, hogy romániába' nem sok Sun partner van, szal kell költözz, mely már a program ideje alatt is aktuális, hiszen úgy látom, nem viszik házhoz. De lehet, hogy vannak lehetőségek, mi lenne ha jelentkeznél / érdeklődnél e-mailben? Esetleg figyelve a helyesírásra, mert még nem veszik komolyan.

:-)

Ebben csak az a furcsa, hogy Romaniaban egesz sok Sun-tanfolyam van ;-)

ide nem jutott el a hiruk :(

--
blog.sartek.net

Arra fele is terjeszkedik a SUN. Van ott is partner cége. De ha erre rákérdezel az önéletrajzod elküldésénél, akkor biztos felvilágosítanak. Egy próbát megér.

--
http://laszlo.co.hu/

Nahat. Aszittem egy ilyen 10 milliardba kerul :)

Idézet:
# Nagyméretű diszkrendszerek kezelése Solaris és Veritas Volume Manager-rel
# Sun Cluster üzemeltetésének alapjai

Master 3-asoknak: Ez egy döntés volt ;)
Egyébként érdemes belevágni. Tavaly én voltam és nem bántam meg. Nagyon jól érzem magam a jelenlegi munkahelyemen, amit az előző master képzésnek köszönhetek és szerintem a többiek is jól érzik magukat, akikkel együtt végeztem.
Arra érdemes felkészűlni, hogy nem 100%, hogy azonnal tudnak majd munkát adni. Igaz, itt azért mérlegelték a tavalyi bakikat ahogy olvasom a kiírást. Nekünk nyáron fejeztük be, ami ugye elég uborkaszezon, ezért nem volt zökkenőmentes az elhelyezkedés, de mindenkinek sikerült.
[off; to master3]
(Mi lehet Istvánnal :) hűűű de gonosz vagyok már megint).
[/off]
Örülök, hogy a bash scripting és network admin helyett berakták az SVM, Veritas és Cluster tanfolyásokat. Ez is fejlődés.
Mindenkinek sok sikert!

--
http://laszlo.co.hu/

Helló!

Mivel már van rálátásod, tőled kérdezek ezzel kapcsolatban:
Idézet: "állítsa őket munkába a Sun ügyfeleinél, partnereinél"

Budapesten kívül is előfordul ilyen az országban?

Köszi:
Szabi

Necces szerintem. Budapesten nagyobb eséllyel találnak neked helyet. Bár partnerek lehetnek az ország egyéb részein is, ahova pl. üzemeltetőnek lehetne menni. Itt nézz körül.

--
http://laszlo.co.hu/

ha Debrecenben van GE, oda is lehet menni, tuti ;-)

Bátorkodom megkérdezni: ha nem szereztem sehol se gyakorlatot, főleg nem 1 évest, de érdekel a dolog, akkor van értelme jelentkezni?

ha valamennyire ertesz unix-like rendszerekhez, kelloen onallo es hatarozott, nomeg tanulekony vagy, es tenyleg reszt akarsz venni a kepzesen, akkor igen.

Meg fel tudsz tolni plédául egy yoomla-t, hogy normálisan is működjön...

Ehhez hozzátennék még egy kérdést: mi van ha emellett még nem is informatika szakra jár a jelentkező az egyetemen? :)

Nagyon jó dolognak tartom, végre egy normális hozzáállás egy multi részéről. Csak az a baj, munka mellett erre nem lesz időm, pedig mennék.

+1;

Én is mennék, de mivel a cég épp nyáron költözik, nam hagyhatom őket $#*rban: én vagyok az IT & TelCo szakember, és egyedüli. De majd jövőre! Addig is gyúrom a linuxaimat.

Egyébként egy ilyen tanfolyam (látom 6 hetes) mennyiben köti le a munkanapokat?

/mazursky

Azért hozni kell egy kis áldozatot és van benne azért némi kockázat is,mivel nem mindenki tudja csinálni munka mellett. Én is anno felmondtam az előző munkahelyemen a tanfolyam előtt. Így egy kicsit necces volt anyagilag, mert pont akkor vettünk lakást is :). De nekem megérte.

--
http://laszlo.co.hu/

Nagyságrendileg mennyi az a versenyképes kereslet egy Sun-os rendszermérnöknél?

Engem is ez érdekelne. Tud valaki valami tól-ig kategóriát mondani?

én már régóta mennék, de ez megint a pestieknek szól, és a munkahely is 99% ban pest mintha más nem is létezne

Core2Duo T7100, 2.5G, Ubuntu 8.04, 2.6.24

Ez egy ilyen ország. Vagy megszoksz vagy megszöksz, ez utóbbi jó hatással is lehet a karrieredre :)

Fel lehet költözni Pestre vagy közvetlen vonzáskörzetébe. Ha a mai napig én is maradtam volna Esztergomban és nyalogatnám a "sebeimet", hogy a francért nincs abban a kis (amúgy imádom a várost) városban nagy IT lehetőség, akkor valószínű nem lenne saját lakásunk a feleségemmel. Szóval nem "sírni" kell, hanem tenni valamit azért, hogy előbbre juss (feltéve ha van rá igényed) és ha ehhez az kell, hogy Pestre vagy vonzáskörzetébe költözz, akkor azt is be kell vállalni.

--
http://laszlo.co.hu/

Ezzel az a baj, hogy észre kéne venni nem csak Budapesten van élet. Csak tudnám akkor hogy pártunk és kormányunk mi a szarért építtet autópályát? Vagy azért hogy utána legyen tranzitforgalom Ukránba, meg Románba ? Valamint ha mindenki Pestre menne akkor az egy 10 milliós város lenne. Nahh de ez nem ide tartozik :>

Core2Duo T7100, 2.5G, Ubuntu 8.04, 2.6.24

Egyetértek lacikával. Én annak idején Pécsen kezdtem el dolgozni, ami. hogy is mondjam, összehasonlíthatatlanul szebb és jobb, mint Pest. ráadásul karnyújtásnyira van a Mecsek.;)
De én is itt találtam munkát. Nem sírok, hanem dolgozok.;)

Azért a kormány a felelős, hogy a nagy IT infrastruktúrával rendelkező cégek nagyonnagy része Budapesten vag yközelében üzemel??? Ezt te sem gondolhatod komolyan. Miért kell autópálya? Részben eltaláltad. Magyarország elég nagy tranzit forgalommal bír és nem mindegy, hogy ez a tranzit forgalom a kis falvakon, városokon keresztül dübörög, hanem autópályán. Meg ha szeretnél átutazni az ország másik felébe kirándulás, pihenés szempontjából, akkor neked mindegy, hogy 4 óra az út, vagy 8 (hasraütés szerű adat)?
Hidd el én is jobban érezném magam Esztergomban. Szebb, nyugisabb város, mint BP. Igaz egy éve lassan Érd Parkvárosban akunk fent a hegyen, zöld területben, autó forgalom közel 0. Így jó, de ehhez lépnünk kellett és ide kellett jönni dolgozni.

--
http://laszlo.co.hu/

Azért a kormány a felelős, hogy a nagy IT infrastruktúrával rendelkező cégek nagyonnagy része Budapesten vag yközelében üzemel???

Részben igen. De nem csak ez a kormány, az összes. Azért van szinte az összes óriáscég Bp-en (csak), mert az országban máshol nincs megfelelően fejlett infrastruktúra. És ezen bizony elsősorban a kormány tud változtatni.

Miért kell autópálya? Részben eltaláltad. Magyarország elég nagy tranzit forgalommal bír és nem mindegy, hogy ez a tranzit forgalom a kis falvakon, városokon keresztül dübörög, hanem autópályán.

Alapvetően hibás megközelítés, tüneti kezelés. Nézd mág a svájci példát, mennyire óvják a környezetüket: tranzitforgalom az országon csak úgy haladhat át, ha fölpakolják a kamionokat vonatra. Különben át sem engedik. Ehhez persze olyan színvonalú vasúti infrastruktúra kellene itthon, amivel a lényeges közlekedési folyósokon gyorsan és rugalmasan átvihetőek a kamionok. Aki meg mégis autópályán menne, annak olyan büntetést a nyakába kell varrni, hogy ne érje meg legközelebb ezt csinálnia.

Persze ezzel nem akarom azt mondani, hogy autópályára nincs szükség, de nem ezért van rá szükség.

Meg ha szeretnél átutazni az ország másik felébe kirándulás, pihenés szempontjából, akkor neked mindegy, hogy 4 óra az út, vagy 8 (hasraütés szerű ada)?

Ez is rossz példa, de csak részben. Ha megfelelő lenne a vasúti és az elővárosi közlekedés (értsd: kulturált, tiszta, csöndes, gyors, sűrűn jár, a hálózat is könnyedén elérhető mindenhonnét), akkor nem lenne szüksége annak a sok, hozzád hasonló, agglomerációban lakó embernek autóra. Ti. a bejövő forgalmat nem itt, a városban kell széles, nagy forgalmú utakkal elvezetni; hanem még a határában, vagy előtte megfogni és átültetni az embereket közösségi közlekedésre. Emiatt Budapest is egy sokkal élhetőbb, kevésbé poros, koszos és kipufogógázzal teli város lenne.

Sőt, továbbmegyek: egy megfelelően működő tömegközlekedéssel még azt is meg lehet csinálni, hogy az ember azzal megy nyaralni, családostul. Így nem n+1 órányi autóvezetés után, fáradtan, idegesen érkezik meg, hanem nyugodtan, kipihenten, mert esetleg útközben aludt a csöndes, tiszta, klimatizált vasúti kocsiban.

Hidd el én is jobban érezném magam Esztergomban. Szebb, nyugisabb város, mint BP. Igaz egy éve lassan Érd Parkvárosban akunk fent a hegyen, zöld területben, autó forgalom közel 0. Így jó, de ehhez lépnünk kellett és ide kellett jönni dolgozni.

Majd akkor fogsz ezen elgondolkodni, hogy jó döntés volt-e, amikor a gyerekeid iskolába mennének és rájössz, hogy esetleg nincs a környéken, kényelmesen elérhető közelségben jó színvonalú oktatási intézmény. Ezzel nem Érdet kívánom leszólni, mert nem ismerem az ottani helyzetet, csak általános példát mondtam.

Elkanyarodtam nagyon a témától, elnézést. :)

--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

Amíg a RoLa-val átutazni Mo.-on drágán, lassan, és bizonytalan idő alatt(!) lehet(ne), addig nem fognak a speditőrök ezzel az eshetőséggel számolni. És persze az is gond, hogy a pálya sem minden irányba alkalmas RoLa kocsik közlekedtetésére.

Idézet:
Majd akkor fogsz ezen elgondolkodni, hogy jó döntés volt-e, amikor a gyerekeid iskolába mennének és rájössz, hogy esetleg nincs a környéken, kényelmesen elérhető közelségben jó színvonalú oktatási intézmény. Ezzel nem Érdet kívánom leszólni, mert nem ismerem az ottani helyzetet, csak általános példát mondtam.

Ezt figyelembe vettük a vásárláskor. Gyalog 10 perc a suli (általános), közép suli pár buszmegállónyira (de ottmár vígan mehet egyedül a kölök).

Idézet:
Ez is rossz példa, de csak részben. Ha megfelelő lenne a vasúti és az elővárosi közlekedés (értsd: kulturált, tiszta, csöndes, gyors, sűrűn jár, a hálózat is könnyedén elérhető mindenhonnét), akkor nem lenne szüksége annak a sok, hozzád hasonló, agglomerációban lakó embernek autóra.

Felejtsd már el a vasutat! Használhatatlan és sz*rt sem ér. Nem autóval járunk be dolgozni. Korábban vonattal történt, de tele lett a hócipőnk a sztrájkokkal, késésekkel, stb..., így áttértünk buszra. Ez egy fokkal jobb, mint a vonat.

Azt én is sejtem, hogy mi lenne a jó, de felesleges rövid távú álmokat ezekrő szövögetni.... Most ez van sajnos...

--
http://laszlo.co.hu/

Hát pedig leginkább csak Budapesten van élet. Elég, ha megnézed a GDP eloszlást az országban. Nem szó szerint értem persze, de ha megnézel egy térképet, látni fogod, hogy van egy csomó terület, ahol marhára nem kellene annyi településnek lennie, mint amennyi van. Így alakult, amikor még lovon jártak az emberek meg gyalog, hogy pont elérhető legyen a legközelebbi város, ahova beszállítják a gabonát (mindig 70-80km alatt). Az a baj, hogy a jelenlegi Magyarország területén nem igazán van helyhez kötődő iparunk, bányászat, bármi, így van egy csomó kisváros, ahol a lakosság egy része dolgozik a helyi iparban (ami lehetne bárhol máshol is), másik része szolgáltat magának a városnak, fennmaradó rész munkanélküli. Ha egy cég nyit egy irodát Magyarországon, akkor azt meg Budapesten fogja tenni. Véleményem szerint Budapestet + agglomerációt simán fel lehetne vinni 5 millió lakosra, és akkor az agglomeráció fejlesztésével (kicsit olcsóbb, mint autópályát építeni mindenhova) hihetetlen gazdasági növekedést lehetne elérni.

En meg basszus sehogyse birok egy jo kis termofoldet osszehozni itt a VIII-ban.

Sőt, az lenne a legjobb, ha Bp. kiválna az országból, úgy ahogy van. :]
Ez tkp. már meg is történt, csak papír nincs róla.

"Más ám az élet vidéken, mint a Mátrixban!" :)

--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

Ebben csak az a baj, hogy ezzel te is rúgtál egyet a vidékbe, minél kevesebb a szakember vidéken, annál szarabb lesz a lehetőség is, hiszen a cégek nem oda fognak költözni, ahol nem találnak embert.

És akkor nem beszéltünk a bp-i fluktuáció miatti jóval magasabb bérezésről!

Sajnos ebbe bele kell törödni! IT piacon Pest van, esetleg Győr Debrecen és Székesfehérvár és jó napot! :-(

Esztergomból mennyi idő bejárni amúgy? Kollégám azt tervezi. Állítólag lesz pár éven belül rendes út :)

50 km, az 80-as átlagsebességgel 40 perc, plusz még a Budapesten belüli kerengés átlagosan 30 perc - 1 óra.

Persze, szép is lenne. Reggel? 10 -es út. Folytassam? Az új Auchan -ig eljutni valóban elég a 40 perc, de utánna egy óra legalább, amíg az Árpád Hídhot érsz. Én nem sokáig csináltam/bírtam az ingázást. Haza fele szintén dugó. Hosszú távon nem jó.

--
http://laszlo.co.hu/

Ezért írtam a második rész - 1 óra, akkor jól saccoltam.

De ekkor még csak a Flórián tér/Szentlélek tér környékén vagy, onnan a másik őrület a tényleges városi forgalom... Az egomi vonat meg... khm. nem gyors, de legalább sokáig tart vele az utazás...

És az ellen nem véd .... :)

--
http://laszlo.co.hu/

Tulajdonképpen ez máshol sincs így.Sőt. Csak máshol az emberek hajlandóak elköltözni a munka miatt, nálunk meg erre nincsen hajlandóság...

Amennyivel kevesebb lesz a partnercegnel a "versenykepes fizetes"-ed, pont kijonne belole egy tanfolyam dija. Kezdoknek lehet megeri, de azert az elore megkotott szerzodes eleg zsakbamacska

Kezdő vagyok már húsz éve :)

Ráveszem a céget, hogy legyünk sun partner és maradok a helyemen :D
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

"További részletek itt és itt (június elejétől)."
...
"A jelentkezők részletes szakmai önéletrajzukat 2007. március 23-ig e-mailben küldjék el"

Még így 14 hónappal a határidő után is promótálják az eseményt. Hmm

Ott volt zárójelben, hogy (június elejétől)
Egyébként tényleg gáz, hog yilyen apró részletekre nem figyelnek.
--
http://laszlo.co.hu/

Aki volt a legutobbin es meg emlekszik ra el tudna mondani, h megkozelitoleg milyen feladatok voltak legutobb a szintfelmeresre?

Mikor én voltam, akkor volt LVM, ssh kulcs alapú auth, jelszó kódolás megváltoztatás (tán MD5 -re), apache2 virtualhost & .htaccess, LDAP, pici ipfilter, többire nem emlékszem sajnos, rég volt. Ha jól emlékszem a feladatok ~60-70% -át meg lehetett csinálni a SUSE Linux Enterpajzs telepítőjével.
Ajánlom figyelmetekbe az:
# export http_proxy=http://ip:port
# export ftp_proxy=http://ip:port

Megjegyzését, mert van proxy a hálón és volt aki ezzel szenvedett ha jól emlékszem, hogy kiadta az apt-get install csomagnév, akkor figyfene sem történt (a hibaüzeneten kívűl).

--
http://laszlo.co.hu/

Ha megkérhetlek tudnál erről a tesztről bővebben írni nekem? Akár privátban, akár itt forumon.

Sajnos nem, mert én is ennyire emlékszem.
Beültetnek egy gépterembe egy x86 -s SUN gép elé, majd kiosztják a feladatlapokat és neki is lehet állni a munkának.
Anno mi vihettünk bármilyen médiát, de volt akiott kért egyet, mert az ővé rossz volt. Szóval inkább vigyél több példányt a telepíteni kívánt os cd/dvd -jéből, mert nem biztos, hogy ott tudnak majd adni ugyan olyat, amit te szerettél volna használni.
U.i.: Annamarit érdemes megnézni, nagyon kedves nő ;)

--
http://laszlo.co.hu/

Tehát ha jól értem a feladatokat egy általam választott, jól ismert rendszeren kell megoldani?

A szintfelmérő teszt feltétele annak, hogy bekerüljek a tanfolyamra?

Persze. Ha azt jól megcsináltad, akkor lesz két szóbeli interjú. Egy Erdélyi Ernővel, a Component Soft vezetőjével, ha ott is jól szerepelsz (gyakorold az angolt, fontos!), akkor lesz még egy forduló a SUN -nál a Kapás utcában (tavaly Berényi Attilával volt). Legalább is tavaly így volt.

--
http://laszlo.co.hu/

Ma voltam a 3. fordulón... hát, kíváncsi vagyok. Van még itt valaki aki volt a 3. fordulón?

+1

azt mondták 21-22-én kiderül...

Neked is feltette a zongorahangolós kérdést?

Igen. Kicsit el is gondolkodtam, hogy biztosan jó helyre jöttem-e...? :)

És mit válaszoltál? Én megpróbáltam megbecsülni.

Mi volt a kérdés? (csak hogy tanuljunk...)

Ha semmilyen segítséget és információ-foráást nem használhatsz, hogy válaszolnál arra a kérdésre, hogy hány zongorahangoló van magyarországon... :D

A kérdés Enrico Fermi-től származik, bár ő a chicagoi zongorahangolók számát kérdezte :-P

Valakit értesítettek már a 3. forduló után?

Nálam még semmi.
Remélem azért akkor is szólnak ha nem.

Igen, én is ezért kérdeztem. 3. forduló után már csak nem szivatják az embert. Csak azért aggódok mert 21-re igértek választ...

Nekem is 21-22-t mondtak. Szóval már itt lenne az ideje...

Hát ez érdekes... először küldenek egy levelet hogy nem, aztán egy hét múlva, hogy mégis... Most próbálok utánna járni hogy melyik igaz.

Valaki legyen kedves írjon nekem, aki elvégezte ezt a programot, és utánna munkát is kapott! Nagyon fontos lenne!

up