Ajnasz blogja

Hupper 2.9.0

A legutóbbi bejelentés óta volt pár apróság a Hupper háza táján, úgyis mint kicsi küzdelem a Mozillával, hogy a biztonsági kockázatok után kutató botjaiknak megfeleljen a kód viszont legalább egyelőre úgy tűnik, hogy ez rendben van.
Továbbá volt egy módosítás, ami javított az új hozzászólásra ugráson - a trollok immáron kimaradnak ebből a játékból is.
A minap pedig igyekeztem gatyába rázni egy kicsit a hozzászólás és cikk szekciók feldolgozását, ugyanis a veterán flag és az új szöveg megváltozott, vadító stílusa kisebb traumát okozott a működésben. Aztán ha már ott voltam, akkor igyekeztem én is alkalmazni ezt a megjelenést, ezzel igazodva az új évezred diktálta igényekhez.

Tehát némi apró fejlesztést követően megjelent a Hupper 2.9.0.

Letöltés és hibajelentés:

Hupper Firefox | Hupper Chrome/Chromium | Hibajelentés

Hupper 2.5.0

Az utóbbi időben úgy elburjánztak a HUP-on az különböző embedek, hogy az már-már zavaró, ráadásul egyeseket karácsonyfára emlékeztet, amit nem biztos, hogy mindenki kedvel, így október elején.
A Hupper 2.5.0-be egy olyan bővítés került, amit bekapcsolva a kiegészítő blokkolja a Twitter és YouTube embedek betöltését. A blokkolás alapértelmezetten nincs bekapcsolva, a beállításokban lehet rajta módosítani.
Ha mégis szeretnéd betölteni az embedeket, kattints a helyükre, ahol egyébként is megjelennének.

Hupper Firefox | Hupper Chrome/Chromium | Hibajelentés

Hupper 2.3.0

Ezúton értesítem a nagyérdemű és mérhetetlenül tisztelt Hupper használók körét, hogy éppen az imént töltöttem fel egy újabb verziót a böngésző terjesztésével foglalkozó weboldalakra. Várhatóan a Chrome Web Store-ban egy órán belül, míg a Mozilla oldalán a "bármelyik pillanatban"-tól kezdve a "heteken belül"-ig terjedő időintervallum között fog megjelenni.

A Hupper v2.3.0-ba két olyan újdonság került, amit használat közben bárki észrevehet:

Hupper 2.2.0

Minor verziót ugrott az extension, ami annak köszönhető, hogy a farigcsálások mellé bekerült egy újdonság is.
Az igény a fórumban jelent meg, miszerint figyelmeztessük a kedves felhasználót, ha a beküldeni szánt hozzászólás vagy cikk HTML formázása nem sikerül teljesen jól.

A tag lezárósdi ellenőrzéséhez meg se próbáltam saját algoritmust kidolgozni, hanem a böngészőre bíztam a munka javát, nagyjából a következő kódnak végzi a munkát:

Hupper 1.3 beta teszt

Egy felhívást szeretnék intézni a kedves közösségnek. Pár hete locsemege hívta fel rá a figyelmem, hogy a Hupper extension valószínűleg leakel. Ezt bár gyanítottam és már korábban elkezdtem átstrukturálni az kódot, mégsem fektettem rá túl nagy hangsúlyt, elvégre nem hajt a tatár. Mivel azonban felhasználói panasz érkezett ez ügyben, valamint a Mozillán belül is komoly témává vált az add-on-ok memóriaszivárogtatása, nekiláttam, hogy kijavítsam azt.
A munka pár hete kezdődött el, nem dolgot kellett átírni, újragondolni, ám úgy tűnik, hogy végre meglett az eredménye. (Milyen jó lett volna, ha eleve így készül el.. :) )
Mielőtt azonban feltölteném a helyére, szeretném kérni a közönséget, hogy vessen rá egy pár pillantást, amennyiben van rá ideje. Újdonság nem került bele, viszont előfordulhat, hogy valamely funkció eltűnt vagy nem úgy működik, ahogy korábban vagy ahogyan elvárható volna. Ha bárki ilyet tapasztal, kérem szóljon.
Hupper 1.3b1 letöltés.

A szivárgások ellenőrzésére segítséget nyújt a https://developer.mozilla.org/en/Zombie_Compartments oldal.

Fontos! Előfordulhat, hogy más add-onok is előidézik a hibát. Így ha úgy tapasztalod, hogy valami nem klappol, akkor próbáld meg előbb, hogy egy új Firefox profilt készítesz, ahol nincs más extension és azzal is leteszteled!

Köszönöm a segítséget.

Hupper 1.1b1

Némi fejlesztgetés után ismét használhatónak tűnő funkcióval bővült a Hupper extension. Túltesztelni nem volt időm, ezért balga hibák is lehetnek, így mielőtt stabilnak nevezném a kiadást, megkérném a kedves HUP látogatókat, hogy vessenek rá egy pillantást és szóljanak, ha valami nem oké.

A változások a hup külsejét hivatottak megváltoztatni, így be lehet állítani minimum betűméretet és az oldalsávok szélességét is.
Az újdonságok magukkal hozták azt a változást is, hogy a "trollok, hupperek" jelölése és egyéb CSS kezelés is megváltozott a háttérben, egy tető alá kerültek. Ezekre külön érdemes odafigyelni, hátha valami ovális lett egy kicsit (tehát nem kerek).
Ami még fontos lehet, hogy a CSS file-ok betöltésének szinkronban tartásához mostantól egy kevés sqlite-ot is használunk, ami azon kívül, hogy hasznos, újabb hibalehetőséget is magában hordoz. Sajnos ezután erre is oda kell majd figyelni. Note: SQLite ha jól emléksyzem a Firefox 3 megjelenése óta támogatott a böngészőben.

HUP Firefox extension 0.0.5.1

Üdv mindenkinek.

Úgy döntöttem, hogy ideje kiadni a HUP-hoz készült extension következő verzióját.

Egyetlen számottevő, a felhasználók számára is látványos újdonságot tudok megemlíteni, mégpedig, hogy ezentúl lehetőség van arra, hogy bármely HUP user hozzászólását kiemelhessük, bármilyen színnel. Ehhez a Hupper beállításainál a "Highlight user comments" részt kell kitölteni username:#color formában. A username-nek értelmeszerűen a kiemelni kívánt felhasználó nevének kell lennie, a színt pedig hexában vagy a szín angol nevével kell megadni (név esetén a # elhagyandó és csak olyan neveket lehet használni, amelyeket a böngészők ismernek).
Ha több usert szeretnél kiemelni, akkor azokat vesszővel kell elválasztani egymástól: user1:#aabbcc,user2.#aaccbb,user3:#aabbcc stb.
Ennek a beállítására szerettem volna egy szebb felületet készíteni, azonban azzal még nem készültem fel és egyelőre fel is hagytam egy ideig a megvalósításával.

HUP Firefox extension v0.0.5

Az imént tettem elérhetővé a honlapomon a HUP-hoz készült kiterjesztés következő verzióját, mely a 0.0.5 számmal jelzett sorozat első tagja. Az okozta a szokásosnál nagyobb lépést a verziószámban, hogy ezentúl hivatalosan is támogatott a Firefox 3. Igaz, az új böngészőbe épített, kiterjesztések telepítésének és frissítésének biztonságát fokozó szolgáltatások miatt az automatikus frissítés nem megoldott a böngésző ezen kiadásához. Az dolog okáról részletesebben írtam a blogomban.

Node sebaj, ettől még működik és biztosítok mindenkit, aki használja, hogy semmiféle ártó dolgot nem építettem bele.
Ha már verziót ugrottunk, íme egy kis áttekintés a kiterjesztésről, arról, hogy mit tesz a HUP-pal:

HUP Firefox extension 0.0.4.8

A legutóbbi bejelentés óta történt pár apróbb fejlesztés a Hupper extensiont illetően. Azóta három frissítést adtam ki az extensionhöz, az utolsót éppen ma, ami egy kis eyecandyt tartalmaz.

A 0.0.4.5 ideje az automatikus frissítés is működik, így akinek már telepítve van, annak a frissítés automatikusan lezajlik.

Akinek nincs feltelepítve az megteheti a a blogomról

A 0.0.4.5 óta történt változások listája:

HUP Firefox Extension 0.0.4(.5)

A hup frissítésére való tekintettel az extension is átesett egy kis upgraden, ami biztosítja, hogy az új motor alatt is használható legyen. Bugok előfordulhatnak, ha ilyet talál valaki kérem jelezze valamilyen formában.

Ha már fel van telepítve extension, akkor a Firefox beépített frissítéskezelőjével is upgradelheted.

http://ajnasz.hu/blog/20070616/hupper-extension

Update 2007. 09. 25.

Banális hiba megtalálása után sikerült megoldani, hogy a prev/next linkek is bekerüljenek a cikkek fejlécébe. Továbbá innerHTML műveletek már csak kis számban vannak kódban, mivel ezzel a módszerrel linkek is módosultak valamiért - egy-egy %20 (szóköz) került a linkek elejére és végre. Várható, hogy az összes innerHTML le lesz cserélve DOM beillesztésre. Izgi, mi? :)

Hup Firefox Extension 0.0.3

Haliho!

Régebben csináltam a Hupper extensiont a huphoz, ami most egy kicsit át lett dolgozva, néhány hibajavítás történt és egy-két apró új feature került bele.

Az extension elérhető ugyanonnan: http://ajnasz.hu/blog/20070616/hupper-extension

Mivel az addons.mozilla.org-on senki nem volt hajlandó review-ot készíteni róla (ez kell ahhoz, hogy oda is kikerülhessen, de valószínűleg senki nem olvas ott hupot :)), így magam oldottam meg, hogy automatikusan tudja bárki frissíteni az extensionjét, ha olyanja van. Ez a lehetőség csak azután áll rendelkezésre, miután ez a legújabb példány telepítésre került.

Engem most be akar perelni az index

http://ajnasz.hu/blog/20070822/engem-most-be-akar-perelni-az-index

--------
Írtam emailt http://ajnasz.hu/blog/20070822/index-felszolitasra-valasz >.<

--------
2007. augusztus 23. 10:44
Válasz még sehol...
http://ajnasz.hu/blog/20070823/a-valasz-meg-varat

/* Itt is kérdezem jogban jártasabb személyektől, hogy szabad-e olyat, hogy nem csillagozom a levelet? Név, cím, cg(?) van ott egyébként */

---------
http://ajnasz.hu/blog/20070823/index-valasz

---------
http://ajnasz.hu/blog/20070823/elnezem

még lesz mit mondanom... /* (a börtönbe jutattlak g*ci -> bocsi, igazából nem is) <-> (ejnye, ilyet azért ne csinálj többet, szólt a tömeg) */

2 éves

Jíí, nem szoktam ide blogolni, de most vettem észrevettem, hogy két napja két éves ( :O ) vagyok, ez meg csak ide tartozik.
SuSE 9.0 vagy 9.1 volt az első ^__^