Tour de Pelso - Balaton Maraton

Azt hiszem, hosszú idő óta ez az első olyan bejegyzés, amelyet ékezetekkel írok...

Tegnap sikeresen részt vettem a Tour de Pelso bringás eseménysorozat 'Balaton Maraton' nevű, 200 km-es teljesítménytúráján, amelyre 10 óra szintidő volt kiírva.

A táv külön engedéllyel végig főúton zajlott a Balaton körül, Siófokról indultunk 9-kor a déli parton, majd Keszthelyet megkerülve vissza az északin. A szervezők az előnevezés során kérték, hogy mindenki sorolja magát a megfelelő kategóriába, én a B-t választottam, mely (ha jól emlékszem) a 8 óra alatti szintidőt jelentette.

Korán indultunk, ezért jó helyen tudtunk parkolni, és már 7:30-ra végeztünk a nevezéssel is (előnevezésben 5500 Ft volt a díj, ehhez a frissítők, a célban osztott meleg étel és a szervezés mellé egy egyedi - szlovák gyártmányú! - mez is járt). Megkaptuk a rajtszámot és a vázra ragasztandó RFID időmérő chipet is.

A rajt előtt egy sor kellemetlen esemény történt. Kipakoltuk a bringákat a kocsiból, összeszerelés után pedig megpróbáltam megtalálni a csapatomat. De mikor indultam volna, feltűnt, hogy nincs velem a fejvédő (aka sisak, buksi), otthon maradt Budapesten... A csapatom megkeresése után bementem a szervezőkhöz, akik azt állították, kötelező a sisak, sőt már a depóba se fognak beengedni nélküle. Ennyi. Persze nem hagytam annyiban a dolgot, elkezdtem kérdezgetni, van-e valakinek felesleges sisakja... nem sok sikerrel. Végül vettem egy újat a helyszíni kiállítói standok egyikén, gondolva, hogy vagy odaajándékozom valakinek családon belül, vagy egyszerűen eladom. Sajnos a közjáték miatt lemaradtam a csapatfotóról is, viszont találtam egy ingyenszervizt, ahol felnyomattam 5 barra az előző nap vásárolt Panaracer Pasela 1.25-ös külsőket (Made in Japan).

A sisakhoz kapott dobozt bedobtam a kocsiba, és nekiálltam felragasztani az öntapadós rajtszámot a csapatmezre. Nagy hiba volt, mert azon az anyagon nem tapadt kellőképpen. Feltűztem hát a biztosítótűkkel, és - a fél kezemben tartott szendvicsemet rágva - elindultam a tömegben a rajt felé, hogy megkeressem a barátomat. Felhívtam és találkoztunk is, ekkor döbbentem rá, hogy a kulacs az autóban maradt a kapkodásban. Viszont rögtön az is eszembe jutott, hogy az első 600 nevezőnek jár ingyen Powerade is, tehát megkerestem a standjukat, és mivel benne voltam a 'nyertesek' névsorában, meg is lett a kulacsom.

Eljött az idő, hogy beálljunk a depókba - a kordonok közé, ahonnan indul a rajt. Közben a bemondó folyamatosan arról beszélt, hogy csak arra várunk, hogy elmenjen a 8:58-as vonat, ha nem késik. Ezzel nem volt gond, 9-kor el is rajtolt a profi és amatőr versenyzők bolya, akik Tour de Pelso néven tekerték le a távot. Mi, a Balaton Maraton résztvevői, kb 10 perc késleltetéssel indultunk. Ez az idő pont elég volt arra, hogy észrevegyem: a mez hátsó zsebébe dugott 'kulacs' (Powerade) összeragadt az amúgy se túl jól rögzített rajtszámmal, ami emiatt részben le is szakadt... Mondanom sem kell, körülöttem senki se ragasztotta fel a rajtszámot, hanem a nem tapadós felével együtt tűzték fel. Magamban nem tudtam elszakadni a 'mit tegyek, mit tegyek' ismételgetésétől, de idő már semmire sem maradt - elindultunk. Elkezdődött.

Már az első néhány méteren leszakadt a rajtszám felső rögzítése, és lobogott a vékony fólia. Nem tudtam mit tenni, menni kellett, tekertem hát a bolyban, és közben ki is találtam a megoldást. Végül Balatonfüreden megláttam egy barkácsboltot, ahol kérésemre hamar fel is ragasztották rám a rajtszámot azzal a széles barna ragasztószalaggal, amilyennel a kartondobozokat szokás lezárni.

A szétszakadozó menetoszlophoz felzárkózva hamarosan kellemes meglepetés ért, utolért a céges különítmény! (Pedig korábban nem is volt szó arról, hogy együtt mennénk.) Csatlakoztam, és innentől több mint három órán át kollégák közt nyomtam a pedált... de ne szaladjunk túlzottan előre. Valahol Boglár környékén megvolt az első frissítő is, ami 5 percnél tovább aligha tartott, ugyanis a kollégák nagyon hamar indulni akartak. Nem tudtam, meddig leszünk képesek tartani ezt a tempót (30 km/h alá nem nagyon mentünk, bár én nem használtam órát, már rég nem izgat az ilyesmi), de gondoltam, majd meglátjuk.

Az idő végig ragyogó volt, sehol egy felhő, mégse lett elviselhetetlen a hőség, nem izzadtam meg túlzottan. Nyugatnak haladva folyamatosan szemből fújt a szél. A Balaton csodálatos látványt nyújtott, mikor végre a déli partot elhagyva északnak fordultunk a 71-es útra. Nagyjából idáig tartott az útvonalbiztosítás is a rendezők részéről, az északi parton már csak a frissítőpontokon találkoztunk velük. A következőre Keszthely után került sor. Itt is Cerbona szelet és banán, valamint ásványvíz járt a résztvevőknek. Innen is hamar rajtoltunk. Az erőltetett tempó megtette a hatását, az addig egész jól együtt maradó csapatunk lassan szétesett, végül csak hárman maradtunk. Hozzánk csapódott még két ismeretlen arc is, így haladtunk egy jó darabon tovább. Déltájban egy emelkedőn utolértünk egy lányt is, aki felvette a sebességünket, így már hatan előzgettük a többi lemaradozó kerékpárost.

Szigligetet elhagyva, miközben épp átrendeződött a menetoszlop, a mögöttem haladó lány első kereke hozzáért az én hátsó kerekemhez, emiatt elvesztette az egyensúlyát, és az út kellős közepén elesett, jócskán 30 feletti tempónál. Sajnos hiába volt rajta is sisak, a szemüvege kerete eltört, és felhasította a bőrt a szemöldöke felett. Az egyik mögöttünk érkező srác orvos volt, ideiglenesen bekötötte a sebet. A többiek telefonáltak a szervezőknek, nemsokára megérkezett egy hivatalos orvos is motorral, aki a sebet és a többi, kisebb zúzódást is fertőtlenítette. A bringán nem volt minden rendben, ugyanis nem csak a felnikben lett nyolcas, hanem mindkettő elmozdult a villán belül is (!). Végül mentőautó vitte el a lányt, aki egész idő alatt sportolóhoz méltó, hallatlan fegyelemmel és nyugalommal viselte a dolgot. Mivel részese voltam a balesetnek, megvártam a mentő érkezését, aztán indultam tovább. Csapattársaim közben sorra haladtak el mellettem.

Az eddigi tempót jól érzékelteti, hogy a balesetig körülbelül 100-105 km-t tettünk meg kb 3:45 alatt. Ki tudja, sikerült-e volna végig ilyen jó tempót tartani, ez legfeljebb jövőre derül ki. Vagy 45 percet álltunk (illetve álltam, a többiek közben elindultak), de mikor újra tekerni kezdtem, kiderült, hogy ennem kellene, mert elfogyott az energia - Badacsonytomajról már csigatempóban hajtottam ki. Meg is álltam a buszmegállóban megenni a jól bevált Ma Baker zabszeletek közül kettőt, amihez az ott álldogáló bácsi kívánt jó étvágyat. A MÁV-ban nem kellett csalódnom, a vasútállomáson működött a közkút, a palackokat töltögető két helybeli néninek meg elmeséltem, mit keres ott az a sok bringás.

Ennyi (10 perc) pihenés után visszaálltam a menetbe, és hamarosan felfedeztem egy lassú kollégámat. Ahogy beszélgettem vele, feltűnt, hogy mintha ismerős menne előttünk is... hát nem a barátom volt az? ;-) Hamar utolértem, és egészen a célba érkezésig együtt tekertünk. Nem szenteltünk nagy figyelmet a hivatalos információknak, de hallottunk arról, hogy Révfülöpön (Rave Philip) lesz valami rendes meleg ebéd is. Pontosan Révfülöp *után* tudtuk meg, hogy az még a település előtt volt... mindenesetre mi nem sok nyomát láttuk. Szükség volt valami tartalmasabb ételre is, ezért legurultunk a zánkai strandon levő 'Jegesmedve' büféhez egy pizzára - már csak egy sör és üvöltő punk zene kellett volna mellé, hogy a klasszikus downhillesekre hasonlítsunk (bocs, ezt a régi MBAH újság olvasói jobban értik). A várakozással és a pizza betolásával együtt több mint fél óra itt is elment... és kinn az úton még sokat kellett menni, mire el is kezdett hatni a tápanyag.

Valahol Tihany előtt mögénk szegődött a levezető motoros. Ekkor már világosan látszott, hogy folyamatosan menni kell, ha ezzel a tempóval be akarunk érni a szintidőn belül. A motoros igyekezett a többi embert is felzárkóztatni mögénk, de kevés sikerrel. Szép lassan elértük Almádit, a régi Balaton 200 túra kiindulóhelyét. Itt volt az utolsó frissítőállomás. Kenese előtt végre leértünk a partra is, innen már csak Akarattyán kellett megmászni a nagy dombot, és el is értük az autópályát és a déli partot Világos/Aliga mellett. A motoros is otthagyott minket, megjegyezve, hogy innen már ő sem tudja biztosan az utat... Mivel egy elágazásban nem volt jelölve az irány - meg egyáltalán se híre, se hamva nem volt embereknek arrafele - a biztosabbnak tűnő parti utat választottuk Szabadifürdőig, ott pedig visszatértünk a máskor bringával nem használható régi 7-es útra.

Siófokra beérve egy tábla tövében üldögélő ernyedt rendező mutogatott jobbra, tehát itt lekanyarodtunk. Annyira sok energiám maradt, hogy készültem egy kis sprinttel a végére, de az időmérő kapu nem a célban volt, így csak úgy tessék-lássék húztam meg a végét, különösen hogy összesen két rendező volt a közönség.
A versenyközpontba és a tényleges célba beérve látszott csak igazán, hogy a végén érkezőkkel már nem igazán foglalkozik senki, a kordonok közt már szembe is bringások jöttek, a beérkezőket fogadó asztalt meg úgyszólván csak véletlenül találtuk meg.

Innen már semmi érdekes nem történt, pár percre leültünk a füvön meginni a célban kapott Powerade-et, aztán bepakoltuk a bringákat a kocsiba, elmentünk az egyik sóstói strandra fürödni a 18'C-os 'kiváló minőségű', halszagú vízben, és a naplemente fotózása után hazaautóztunk.

A végére pár adat:

Táv: kb. 210 km (hivatalosan 200)
Az én menetidőm: bruttó 9:30, nettó valamivel 8:00 alatt - az idei győztesek 5:00 alatti idővel, a kollégáim, akiktől leszakadtam, 8:00 alatt értek be.
Táplálék: 1 db nagy szendvics, 3 db Ma Baker 100g-os joghurtos zabszelet, 1 db pizza, folyadék: 1 l Powerade, kb 3-4 l víz (egyértelműen kevés)

Hozzászólások

Labjegyzet:

A Pelso a Balaton latin neve.

En mountain bike-ot hasznaltam, amin keskeny, 1.25"-os kulsok voltak - a tobbseg viszont orszaguti bringaval volt, amin sokkal kedvezobb a legellenallas is.

Sikerult az egesz napot komolyabb leeges nelkul meguszni. En Eucerin naptejet hasznalok, ami eddig sielesre es nyaralasra is maximalisan bevalt, foleg ha a megfelelo 'after sun' kremet is hasznalom.

TE jó ég!

Gratulálok! Minden elismerésem!

Respect mindkét teljesítményedért :-)
A bringásért is,meg az ékezetekért is :-)

Gratula! Különösen az akarattyai dombhoz, ami így a táv vége felé kifulladva ebből az irányból nem kis teljesítmény. :)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Gratula, szép menet volt! (Én maradok a gyaloglatok mellett... Jövő hét végén pl. 20+90 a terv... de majd kiderül, mi lesz belőle...)