Sziasztok!
Most költöztünk be frissen felújított lakásunkba, ahol egy komplett villanyhálózat cseréje okán kitaláltam, hogy behúzatok a falba ethernet kábelt, jó lesz az a wifi mellett stabil kapcsolatnak a kábel modemhez és a többi géphez.
Adott két szoba és az azokat összekötő előszoba (itt az internet forrása!), a hálózat pedig áll két vezetékből, melyek az előszobából vezetnek a szobákba. Mindegyik kábel fali aljzatokkal rendelkezik, feladatuk az előszobában levő router egy-egy portjának az összekötése a szobákkal. Az aljzatokba a kábeleket "egyenes" módon kötöttem be (tehát nem fordítottan).
A jelenlegi helyzet a következő: nem működik egyik kábel sem, ha a routert összekötöm a laptopom vagy az asztali gép ethernet portját (gép<-ethernet kábel->aljzat<-fali vezeték->aljzat<-kábel->router). De nem teljesen reménytelen a helyzet, mert ha az egyik oldalra egy 10/100-as ócsó hubot kötök úgy, hogy uplinkre legyen kötve a fali vezeték és a számítógépet meg valamelyik portjára, akkor a hub lámpái kigyulladnak, hogy kapcsolatokat érzékeli, de értelmes adat valószínűleg nem megy át rajta (sima DHCP kérésekkel próbálkoztam a router fele, de semmi sem jött vissza).
Összefoglalva:
1. kábelek "egyenes" módon bekötve az aljzatokba.
2. fizikailag eszköz hiányában nem mértem ki a kábeleket.
3. direkt router - fali gerinc - szgép kapcsolat nem megy
4. router - hub uplink - hub port a falba - gerinc - számítógép kapcsolat mutat életjelet (hubon égnek a kapcsolati lámpák), de adat nem megy át rajta.
Vajon hol ronthattam el a dolgot, ill. milyen debug eszközökkel mérhetem ki a hibát.
Előre is köszönöm a segítségeteket!
Megoldás
Végül a kábel teszterrel kimértem a hibás aljzatokat és újra rögzítettem a hibásnak vélt érpárokat. Most minden működik, ahogy elterveztem. Köszönöm a tippeket és a segítséget!
- 10357 megtekintés
Hozzászólások
Vannak erre a célra ethernet teszterek, de ha ez nincs, egy digitmultival is ki lehet mérni. A segítőd egy darab vezetővel (pl. drót) az egyik végén rövidre zár két érintkezőt, te a másik végén a multival mérsz. Ha csipog, akkor az adott vezetékpár jó. Ha 7-ből 7x csipog, akkor a kábel jó.
--
Debian - The "What?!" starts not!
http://nyizsa.uni.cc
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg ha nincs multiméter, akkor helyette egy zseblámpa is megteszi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...a kábel jó, de a színsorrend egyáltalán nincs ezzel kitesztelve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A színsorrendhez kell egy nem színtévesztő családtag/barát/ismerős/szomszéd.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, én abból indultam ki, hogy ezen már túl vannak.
--
Debian - The "What?!" starts not!
http://nyizsa.uni.cc
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kábel két végét ugye nem találomra krimpelted föl? Ez a helyes színsorrend (egyenesnél vagy a, vagy b, crosslinknél a-b!)
Láttam már olyat, hogy mindegy-alapon rádúrták (csak a két vége egyforma legyen...), kimentem, a kábelteszter jó sorrendet villogott, mégse ment a hálózat, mert a csavart érpár zavarmentesítése nem volt meg...hát nem jöttem rá azonnal, hogy hol a bibi :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de kockák vagytok, itt van egy rendes bekötési rajz cross kábelhez :))
http://www.users.nanaskabel.hu/bambano/how_make_crossovercable.jpg
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így talán könnyebb megjegyezni. :))
--
Debian - The "What?!" starts not!
http://nyizsa.uni.cc
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bambano+Nyizsa ez ütött, még nem láttam :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figyeltem a pontos bekötésre. Letöltöttem egy hasonló leírást és azt követve kötöttem be a kábeleket az aljzatba. Mind a kábel maga, mind az aljzat rendelkezett színkódolással, tehát ha még nem is lett volna meg a leírás, még úgy is be bírtam volna kötni.
Valszeg kéne szerezni egy tesztelő készüléket, mert drótokkal és lámpákkal nincs kedvem szórakozni.
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy kepet fel tudsz rakni valahova rola?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezen leírás alapján dolgoztam, a Standard, Straight-Through Wiring módon kötöttem be a kábeleket.
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
OK, csak ebbol nem derul ki, hogy az aljzatba tuti jol kototted-e be..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, valószínű valami kontakthiba a csatlakozókban, mert az egyenes kötésnek elvileg pont jónak kellene lenni. Ugyan a 100Mbit-hez csak 2 érpár kell (1,2,3,6) de vannak hálókártyák, amik háklisak rá, hogy legyen azért bekötve mind a 8 rendesen.
Szerintem multiméterezni egy kicsit tökölős meló, de elvileg valóban működhet, viszont egy egyszerű tesztert már ~10e-ért kapsz, vagy próbálj kölcsönkérni valakitől egy délutánra.
Esetleg nemárt jobban megnézni (kimérni), hogy a fali aljzatok bekötése megfelel-e a rajtuk található jelzéseknek - mert szívtam már ilyennel, hogy felmatricázták, mekötöttem, aztán köze nem volt a szabványhoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyszerű tesztert már kb 2e környékén lehet kapni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kösz a tippet! Azonnal be is neveztem egyre. Remélem, gyorsan kiderül, mi a gond.
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az "egyenes" bekötést ehhez hasonlóan csináltad? http://www.pharmachip.hu/szerviz/doc/rj45bek.htm
Ha igen, akkor valószínűleg csatlakozási probléma.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Villanyszerelő csinálta, mi?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja,tényleg! Ha igen, akkor ne lepődj meg, ha az elvakolt kötődobozokban sima sodrott kötéssel toldva vannak az UTP kábelek és b***hatod! :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont ilyesmire gondoltam én is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A villanyszerelő csak a kábeleket húzta be a falba, az aljzatok felszerelését és a bekötéseket én végeztem el.
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez OK. Csak láttad-e közben saját szemeddel, hogy a kábelek végponttól végpontig megszakítás nélkül mennek? Mert, ugye a sima villanyvezetékeknél (így a mezei villanyszerelőknél) nem divat sokat agyalni rajta, hogy hogyan húzzuk be a vezetéket egy kanyarral, toldás nélkül. Ha úgy jön ki, 3m-enként minden dobozban kötve van.
(mondom ezt úgy, hogy jómagam is villanyszerelő lennék, igaz a középiskolai szakmai gyakorlatok óta nem praktizáltam - UTP-t viszont volt szerencsém szerelni villanyszerelő mesterek után)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Konkrétan látni nem láttam, hogy a vezetékek meg lennének-e szakítva bárhol is. A megbeszélés az volt, hogy csőbe húzzon be ennyi és ennyi ethernet kábelt a falba. Az aljzat szerelést végeztem én majd félévre rá. Én inkább magamban keresném a hibát :). Holnap reggel érkezik a mérő cucc, este már meg fogom tudni méregetni a végpontokat, mik mennek át rajtuk.
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Konkrétan látni nem láttam, hogy a vezetékek meg lennének-e szakítva bárhol is.
Hát igen. Amikor a kőműves "megigazítja" a kalapáccsal az egyik kanyart, mert "kilóg az a k...va cső és nem tudok vakolni". Aztán kábelezésnél úgy kell átkönyörögni rajta a cuccot.
Ilyenkor a vérmesebb villanyász kibontja a falból a kanyart, a türelmesebb elkezdi tépni, ráncigálni a kábelt. Na annak keresd meg a hibáját.
--------------------------------------------------------------
"Tegnap reggel addig röhögtünk a főnök viccén, míg ki nem derült, hogy az a napi feladat."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt tudnod kell, hogy a gyakorlatban ez a tipusu led-es 2000huf-os muszer arra jo, hogy azt meg tudod vele allapitani, ha jo a bekotesi sorrend (ez valoszinu most nem igaz), illetve tapasztalatom szerint egy er szakadasa meg konkretan meghatarozhato. Utana kicsit is bonyolultabb elkotesnel csak ossze-vissza villog.
Szoval ha hulye sorrendben villog, ne az alapjan probald megallpitani az elkotes, amit mutat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valahol el kell kezdeni a detektálást :)
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nem lehet, hogy véletlenül "tükörre" kötötted a kábelek két végét? Én már futottam bele ilyenbe, elég bosszantó tud lenni.
--------------------------------------------------------------
"Tegnap reggel addig röhögtünk a főnök viccén, míg ki nem derült, hogy az a napi feladat."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennek kicsi az esélye. Egyforma aljzataim vannak ugyanazzal a színkódolással megjelölve :)
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A ajlzatoknál ugye következetesen vagy "A" vagy "B" bekötést csináltál?
Mert ha az egyik A a másk B, akkor nem fog működni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor véletlenül X-over lesz és bármelyik mai (auto MDI-X) switch-el simán megy. Nem?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elvileg, de gyakorlatilag nem.
Meg az A és B bekötés tök más sorrendben veszi az érpárokat, nem crossover lesz, hanem összevisszaság. :)
Persze Auto MDI-X-szel kéne hogy felismerje minden mai switch, de tapasztalataim szerint erre nem szabad hagyatkozni, mert nekem pl. d-link gigabites, egy Allied Telesyn 16 portos managelhető, meg még valami sem ismerte fel. (Egy 5.000 HUF-os, 5 portos 100Mbit-es Linkpro viszont igen.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem terjessz mar hulyeseget... Az A - B pont egy cross.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vampirkeses fali ajzat vs lengo kabel?:o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Régi szép idők. Hajnalig tartó hibakeresések, indexként funkcionáló kábelszakaszok (megy-nem megy, megy-nem megy). :D
--------------------------------------------------------------
"Tegnap reggel addig röhögtünk a főnök viccén, míg ki nem derült, hogy az a napi feladat."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Húvazz, ne is emlegesd!! És még nem is volt sok gép kötve egy szegmensre, csak max 10. De így is hol a repeater portja, hol a kábelcsatlakozó, hol a fali lengőkábel csatlakozója, bármelyik végén, stb. Esetleg ezek kombinációi egyszerre, mert úgy még viccesebb...:-S
--------------------
Tegnap beállított hozzám egy Tyrannosaurus Rex és Hamlet. Volt nagy dinóm-dánom...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom, Te is megjártad a hadak útját :D
--------------------------------------------------------------
"Tegnap reggel addig röhögtünk a főnök viccén, míg ki nem derült, hogy az a napi feladat."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
10base-2?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ëhh! és mikor a 3 géptermen végigtekergőző vékony koaxot valaki véletlenül szétakasztotta valahol a 42. gép környékén :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy amikor a kolléga rosszul krimpelte fel a BNC tüskéjét. :(
--------------------------------------------------------------
"Tegnap reggel addig röhögtünk a főnök viccén, míg ki nem derült, hogy az a napi feladat."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy amikor a takaritono ratett egy nagy dobozt a BNC kabelre, es az kiszakadt a csatlakozobol... :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Takarítónő? Szünetmentes elosztóból kihúzza az egyik szervert, mert valahova be kell dugni a porszívót - persze azonnal elküldi a szünetmentest is a másik két szerverrel együtt :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt hittem, ilyen csak Afrikában történhet meg. :-)
--------------------
Tegnap beállított hozzám egy Tyrannosaurus Rex és Hamlet. Volt nagy dinóm-dánom...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megvettem a kábel tesztelő készüléket és máris találtam hibát.
Az egyik szobába vezető kapcsolaton a 2. ér, a másikon több, a 3, 7, 8 erek sajnos nem érintkeznek. Hétvégén lekapom az aljzatokat és tartok egy kis karbantartást.
Az eredményt megírom ide.
--
Kinek nem inge, ne vegye gatyára
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni