Biden halk, akadozó hangon és tátott szájjal, bámészkodó tekintettel lépett a színpadra. Néha nehezen tudta befejezni a gondolatait, és olyan kérdésekben, mint az abortusz, ahol a demokraták előnyben vannak, teret engedett ellenfelének. A demokratáknak csupán percekbe telt, mire rájöttek, milyen rosszul áll Biden szénája.Biden szörnyen néz ki és szörnyen beszél. Összefüggéstelen– mondta egy demokrata, aki Biden kormányában dolgozott. Egy demokrata, aki számos kampányban dolgozott, egyszerűen csak annyit mondott:Erre ráb...tunk.
Link: Siralmas teljesítményt nyújtott Joe Biden az elnökjelölti vitán
- 3440 megtekintés
Hozzászólások
Nem tudom eldönteni, hogy az átlag amerikai demokrata (és hazai csicskásaik) olyan elmeroggyantak, hogy nem látták, ez egy szellemileg leépült ember, vagy csak tagadásban vannak jobb híján ... Ha mi itt láttuk már a megválasztásakor is ...
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a király mesztelen - már mindneki látta
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akiket ismerek demokratákat róluk tudok nyilatkozni. Ők sem bírják Bident, szintén alkalmatlannak gondolják, de egyrészt úgy vannak vele, hogy Trump/republikánus soha, semmiképpen se legyen hatalmon - másrészt inkább a demokrata párt mint szervezet mögött állnak, nem Biden mögött (vagy legalábbis így látják).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor ennyi erővel tegyünk egy táblát Micimackóra - alias csekély értelmű medvebocs - hogy demokrata párt elnök jelölt és legyen ő indítva az elnök választáson.
Hiszen mind1 az a lényeg, hogy kik állnak mögötte - nem ??!! -- rejtőzködve a sötétben mozgatva, mint a bábut.
Szerintem ez kurvára nem a demokrácia csúcsa - erkölcstelen, megalkuvó demokrata felfogás: "csak Trump ne legyen". És ha véletlen Trump több szavazatot kap (most itt nem kéne beszámolni, a temetőből és más államból is
10x leadott levél szavazatokat) - demokratikusa országokban általában azt szokták megválasztani elnöknek a programjával együtt.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a baj, hogy annyira nem ismerem az amerikai infókat meg politikát hogy nagyon belemenjek ezekbe a beszélgetésekbe, csak tolmácsoltam amit érintőlegesen hallottam már több embertől is. Amikor azt írják/mondják, hogy "dehát Trump nézd meg mennyit ártott [random] államnak, akkor már inkább bárki más" akkor én abba már nem megyek bele, nem sok fogalmam lenne róla utánanézés nélkül mi igaz és mi nem. Abban egyet értek, hogy csak nevükben tűnnek demokratának.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
óó nekem is vannak amerikás ismerősök - tipikus beszélgetés (volt, mert ma már se fel se hozom):
- Panaszkodnak, hogy bíróság előtt a főtéren sátorban laknak a csövesek és oda hugyoznak és sz@rnak - amikor le lettek slagolva - pontosabban a járda - de kapott ott mindenki - akkor meg kitört a botrány, hogy bánnak velük.
így inkább elköltözött a bíróság egy másik épületbe x kilométerrel arrébb és csak őrzik az épületet, hogy be ne menjenek a csövesek és a narkósok.
Ez egy tipikus liberális demokrata megoldás.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennek a vitanak a szagat is ereztem, mikozben neztem...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amugy ezert nem kellett volna azt mondani par honapja, mikor valaki Biden egeszsegi allapotanak latvanyos voltara hivta fel a figyelmet, hogy "orosz propagandat tol".
Aztan most ezt belatva, el lehet gondolkodni, hogy hany ertelmes, US dem / CNN / Guardian narrativajatol eltero, ezert "orosz propagandanak" meg "orosz bomlasztasi modszer reszenek" titulalt gondolatrol fog meg kiderulni, hogy amugy az az igazsag...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
(Bar hozzateszem, Trump se surun mondott igazat a vita alatt. Es ennek ellenere tunt eggyel kevesbe alkalmatlannak.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nem mondott igazat (politikus egyik fegyvertára) és a szellemi leépülésből összevissza beszél között az a különbség, hogy az első szándékosan, okkal, érdekből teszi, de egyébként beszámítható, a másik meg ápolásra szorul.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a szellemi leépülésből összevissza beszél
Bővebb az eszköztára: összevissza beszél, hallgat és metakommunikál.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- What's the difference between a conspiracy theory and the truth?
- About 6 months
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2 rossz kozul valaszthatnak. pont mint mi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tévedés. Az egyik elvileg nem is lehetne opció. Ugyanis beszámíthatatlan. Orvosilag.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Saját kezelőorvosa szerint is cselekvésképtelen / beszámíthatatlan.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ki?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bidé
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez pont olyan bulvár kacsa, mint Putyin kezelőorvosa szerint (aki orosz de svájci klinikán dolgozik) Putyin gyerekei szellemifogyatékosak, és Puytin is beteg...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trump is elvégezte az alkalmassági tesztet mikor kétségbe vonták a szellemi alkalmasságát amit Bidé nem volt hajllandó :).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi most epp majd 4 rossz kozul valaszthatunk. Talan a Tisza meg a MiHazank nem fogja osszegyurcsanyozni magat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Tisza már összeorbánozta magát, jobb?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Osszeorbanozni biztosan nem orbanozta magat. Esetleg "osszefideszezte" picit. 30% folotti szavazatot ert az, hogy nyiltan vallalta MP, hogy a nemOrban, nemRogan es nem hozzajuk kozeli fideszesekkel akar hajlando is lehet egyutt dolgozni - ertsd, akik a Fidesz "megfiatalodasat" hianyoljak, nem az iranyelveit. Ez a Fidesz-Fidesszel egyutt a szavazok 75-80%-a. Az osszegyurcsanyozas kulcsfiguraja meg 7%-on all.
Vagy igazi demokrata modjara te is a szavazokat cserelned le?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A vita csak orosz dezinformáció.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Demens öregember, vagy elitélt bűnöző, kérem válasszanak :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
No brainer, az USA alkotmánya nem zárja ki, hogy az elnök elítélt bűnöző legyen. Egyesek szerint nem is az első eset lenne, hogy egy bűnöző vezeti az országot.
Egy elmebeteget nem tudom ...
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy elmebeteget nem tudom ...
Az "elmebeteg" kifejezes mindkettore igaz, pontositd a diagnozist a jelolt fuggvenyeben :)
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tokimdegy. Izrael majd eldonti.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A CNN vitanézők körében végzett gyorsfelmérése azt mutatta, hogy a megkérdezettek 67 százaléka szerint Trump nyerte a vitát.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerkesztőségi cikkben kéri Joe Biden visszalépését a The New York Times
Arra kéri Joe Bident a The New York Times szerkesztősége, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől. A lap szerint a regnáló elnök mára csak árnyéka annak a négy évvel ezelőtti köztisztviselőnek, aki volt. „Az Egyesült Államoknak erősebb ellenfélre lenne szüksége a republikánus Donald Trumppal szemben” – húzták alá.
lol
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
LMCP4U:
„Joe Biden csodálatra méltó elnök volt, a nemzet felvirágzott a vezetése alatt, és egy sor hosszú távú kihívással foglalkozott, a Trump által feltépett sebek pedig elkezdtek begyógyulni. De a legnagyobb közszolgálat, amit most tehet, az az, hogy bejelenti, nem indul az újraválasztáson” – írták.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó, hát egy DEM szopkodó lap, mit írtak volna? De már ők is sírva könyörögnek, hogy tűnjön el a kriptaszökevény ...
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs, de mi az a LMCP4U?
Rákerestem, de a google nem dobott ki értelmes találatot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
let me copy-paste for you :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ma is tanultam valamit.
Kösz.
Szerk: most néztem utána mit copy-paste-ztél.
nemzet felvirágzott a vezetése alatt,
ezen felröhögtem. Hol élnek ezek? Jó tudom, a buborékukban még az is lehet, hogy igaz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyilvánvalóan a sajtónak ez a feladata. :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kerdezd a 444-et és Gyurcsányt! Akinek meglepően most igaza volt:
Amikor a sajtó politikai kérdésben nyilvánít véleményt, akkor politizál, ezzel politikai szerepet vállal, azaz az adott ügyben politikai szereplő. Ez a közéleti sajtó természetes szerepének része. A sajtó túllép működésének okszerűen velejáró szerepén, ha a közvélemény befolyásolása nem egyszerűen a sajtó állásfoglalásának természetes következménye, hanem kifejezetten azt célozza, hogy az egyik politikai szereplőnek közvetlen kárt okozzon. Ez esetben a sajtó a politika harci terepére lép, harcot kezdeményez, önszántából harcba bocsátkozik
Ferencnek ott van igaza, hogy amit a 444 művel egyes jól behatárolható firkászaival, az túlmutat a feladatán.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hacsak nem az a feladata, hogy pénzért azt tegye, amit csinál, azaz nyílt politikai befolyásoló szerepet vállaljon, miközben magát függetlennek titulálja. Akkor nem mutat túl semmin, ezt csinálja a 444.hu hosszú ideje, nem is színvonaltalanul.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát nem tudom ... mit tud felmutatni? Én egy romellenzéket támogató, nyíltan kormányellenes zugfirkász oldalt látok, amelyik erőltetett lazaság mögé bújva izzad ki silány minőségű tartalmat.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezért fizetik az ottani sajtómunkásokat. Ne légy elfogult, azért mert a tartalom elfogadhatatlan, a munka még lehet profi. Nagyon sokan nem csak elfogadják, hanem kifejezetten élvezik azt, ami ott látható. Nyilván a másik oldalnak is van hasonló támogatottsága, más sajtótermékekben. Attól persze, hogy maga a tartalom neked elfogadhatatlan, a munka maga még lehet profi. Pláne, ha tömegek befolyásolásáról van szó, azt nagyon el lehet rontani, ha nem profik csinálják.
Pl. ott volt a Rogán interjú. Teli erőből megküzdött a sajtómunkás Tónival.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pl. ott volt a Rogán interjú. Teli erőből megküzdött a sajtómunkás Tónival.
Toni megette a sracot reggelire - nagyon sajnalom, hogy amikor szokoevente egyszer magas beosztasu kormanytag interjut ad ellenzeki medianak, az ilyen lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is így láttam, de azért lássuk be, hősiesen küzdött a legény, bevetett minden szokásos eszközt, amivel küzdeni szokás és az erőkülönbség csak azért domborodott annyira, mert Tóni előadta, hogy tkp. miért is jutott a sajtómunkás egy ingyenkávéhoz annál az asztalnál. Nem a legény volt gyenge, hanem Tóni volt a kikényszerítés miatt erőfölényben, amit kihasznált.
Hát, ennyire telik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az erőkülönbség csak azért domborodott annyira, mert Tóni előadta, hogy tkp. miért is jutott a sajtómunkás egy ingyenkávéhoz annál az asztalnál
Az mar csak a vegen kerult elo ugy igazan, ha jol emlekszem. Szoval nem, lehetett volna allani a sarat, de ez a "jaj, hat itt van ez a nagyon fontos tema, sajnos nem lesz ra idonk, de akkor beszeljunk meg a haborus plakatokrol" nem vezet sehova.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyurcsány, ha igazán okos és tettrekész lenne, akkor már régen elment volna vidékre tehenet fejni. :-D
Bindenhez képest jóval fiatalabb, ezért végtelen ideig adhatja a lovat a FIDESZ alá. Binden bármilyen állapotban is legyen, mégis ő az elnök. Mindeki más meg irigykedhet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben egyetértünk, de most én erről az egy megjegyzéséről beszélek. Ezt mondhatta volna más is.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hír szent, a vélemény szabad. Újságcikkben is kikelhetnek valaki ellen, a lényeg, hogy legyen nyilvánvaló, hogy az adott cikk véleménycikk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trumpnak félrecsúszott a parókája!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ESR a Biden nevű demens ápoltról:
So Biden and the DNC are both insisting that he's staying in in fundraising emails.
— Eric S. Raymond (@esrtweet) July 4, 2024
Predictably, but still hilariously, it's now conservatives posting "We're riding with Biden" and "Go, go, Joe!"
My amusement is complicated by great sadness about a political system so decayed…
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat Biden is ESR. vagy LTS? ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
DQ / DNF
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A mai álláspont szerint du 4 után már nem teljesít jól **, szóval ha helyzet van legyenek kedvesek megmondani az gaz fegyveres ellennek', hogy vegyen vissza az arcából és jöjjön vissza holnap munkaidőben :)
** nem vicc, tényleg ezt mondták..
Amúgy ha másért nem, legalább a kirakati személy emberi méltósága miatt le kellene már venni a sakktábláról, mert egy jó érzésű ember ezt már régen kellemetlenül kínosnak látja.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Újabb kínos baki Joe Bidentől: fekete elnöknek és nőnek nevezte magát
[...]
Egyébként büszke vagyok arra, hogy, mint mondtam, én vagyok az első alelnök, az első fekete nő… aki egy fekete elnök mellett szolgál…
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
🤣
Le ne cseréljék, én kíváncsi vagyok hova fut ez ki .... 😄
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyanabból az interjúból kiderült az is, hogy kölyökkorában elnökké választották Delaware államban. Micsoda életút.
A Függetlenség Napja alkalmából pedig ő volt a Mikulás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ammar Moussa szerint "This would be considered a perfectly normal speech pattern for any other person in America". A baj nagyobb, mint gondoltuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biden campaign team ‘gave journalists specific questions to ask president’
Radio hosts say they were handed eight to choose from sparking accusations he is unwilling to give unscripted answers
[...]
The Biden campaign team is struggling to control a media narrative that he is too old to seek re-election
[...]
Asked if he would take a cognitive test, he replied: “No one said I had to. No one said… they said I’m good.”
[...]
https://www.telegraph.co.uk/us/politics/2024/07/07/joe-biden-campaign-t…
--
Elbábozzák a kérdés-válasz látszatát. Ehelyett kiadhatott volna a demokrata kampány stáb is egy nyilatkozatot, hisz a kérdéseket és a válaszokat is ők írták.
--
Vicces, hogy Trump anno vidáman lobogtatta, hogy értelmi képességei birtokában van és papírja is van róla. Bidé valamiért nem hajlandó ugyanerre a kísérletre..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bidé valamiért nem hajlandó ugyanerre a kísérletre..
Majd ha Dajcs Tamás drogtesztet csináltat. Amúgy valami gond van a limbikus rendszeredben, hogy nem vagy képes Biden nevét megjegyezni ennyi év után sem!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Majd ha Dajcs Tamás drogtesztet csináltat.
"Dajcs Tamás" a harmadik USA elnök jelölt? Most aztán megleptél. Eddig azt hittem Robert F. Kennedy Jr. az aki függetlenként indul. De ha Te mondod, biztosan "Dajcs Tamás".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól gondolom, hogy Trump Kínával szemben sokkal keményebb fellépést akar megvalósítani mint Biden!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, asszem' Bidennek reszeltek:
A zsi Hollywood kifalsult mögüle, a lemondását "kérik" (értsd: követelik):
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
U.S. President Joe Biden faced fresh doubts on Wednesday about his re-election chances from heavyweights Nancy Pelosi and George Clooney, who may influence other Democratic lawmakers and financial donors, and two Senate Democrats.
https://www.reuters.com/world/us/biden-meets-union-leaders-democrats-ca…
--
Ha már a fő demokrata kripta szökevény is -valóban- elpártol tőle akkor Joe-nak tényleg kikészítették a hálósapkát.
De még semmi sincs lejátszva, mérik a lakosságot: ha szemernyi esélye van Bidének akkor marad: nehéz megválasztható embert találni aki egyben totálisan cselekvés és döntés képtelen így bármit csinálhat tőle az adminisztráció.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a baj, hogy Biden bejelentette, hogy a családja - öregasszony és a súlyos bűnöző fia gondolom - eldöntötték, hogy nem lép vissza 🤷♂️
Kíváncsi vagyok mikor teszik erővel félre ... Gyurcsány utánérzésem van :D Azt is mindenki felszólította már, de csakazértse' távozik :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mikor teszik erővel félre
Elég egy orvosi alkalmassági vizsgálat..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amit nem hajlandóak elvégeztetni vele ... mert akkor kiderülne, hogy az országot 4 éve egy szellemileg leépült ember irányította (helló willy, aki annyira kikeltél, amikor az elmúlt években demensnek hívtam a kriptaszökevényt) és annak lennének felelősei.
Következő elnök lehetne mondjuk Bruce Willis, kb. semmi sem változna. Ő is van ennyire képben a dolgokkal, mint Biden.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Következő elnök lehetne mondjuk Bruce Willis
Elképzelhető, hogy több szavazatot kapna mint Bidé. Csak a családja -remélhetőleg- nem tenné ki ennek.
nem hajlandóak elvégeztetni vele ...
Biztosan van bekészítve a fiókba..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szegény Willist a családja sajnos kirakja a kirakatba. Én nagyon sajnálom, mert bírtam a humorát :/
Biztosan van bekészítve a fiókba..
Az róluk is kiállítana egy bizonyítványt. Arra fogják rávenni, hogy "ugyan az elnök beszámítható, de koránál fogva önként úgy döntött, hogy visszalép".
Így nem lesz arcvesztése se a WH-nak, se Clooney-nek, se a többi DEM bohócnak.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nagy pofáraesés lenne nektek, ha nem Trump győzne. 🤣🤣🤣
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyszerű ez:
Ha Trump győz, akkor ez volt minden idők legdemokratikusabb, legjobban megszervezett választása.
Ha nem Trump győz, akkor el lett csalva az egész és Biden alkalmatlan arra is, hogy egy választást megszervezzen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
olyannyira egyszerű, hogy csak a hazai szereplők nevét kellett kicserélni a moslékkoalíciós lvl1 magyarázókártyáról
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nagy pofáraesés lenne nektek
- Pontosan ki(k)nek?
- Miért is?
ha nem Trump győzne
Ha marad Bidé legnagyobbat az amerikai demokrácia koppanna; egy szenilis bolond kirakatember lenne a "felelős" vezető, miközben tőle függetlenül de rá hivatkozva hozna választói felhatalmazás nélküli láthatatlan réteg a döntések sorozatát. Pont mint a hajléktalanok nevére iratott cégek Cinikus, rossz vicc.
Egy Putyinhoz hasonló diktátornál legalább tudod, hogy ki dönt. Bidé esetében ez teljesen fonák helyzet.
De még messze van; Trumpot le is vehetik a szavazólapról addig 😉, a demokratáknál pedig ég a ház, hogy Bidé vagy nem Bidé, utóbbi esetben ki. Colbert viccesen utalt Clintonnéra mint újabb kriptaszökevény; hátha a földet áttörve előmászik 😃💩
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha marad Bidé legnagyobbat az amerikai demokrácia koppanna
Amit rendszeresen lefelejtesz a mondatból: "szerintem"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem felejtettem le. Az tény, hogy Bidé össze-vissza beszél, saját gondolatait sem bírja következetesen kifejteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lehet - egyes szakértők szerint - leveszik Bident és Kamala Harris -t fogják indítani a demokraták.
Eddig úgye az volt, hogy nagy az elutasítottsága, de új közvélemény kutatás szerint inkább ő, mint Bidev vagy Trump - vagyis szavaznának rá, mert:
- fiatal
- nő
- színes (indiai és valami keverék még)
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a helyzet, hogy Kamala beszédeit elnézve nála sem jobb a helyzet; cska amíg Biden csak idős korára lett ilyen, a helyettese még nem tudta ezt a szintet megugrani; érthetetlen semmitmondó beszédeit
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
éééés ez a nő volt San Francisco főügyésze - hány ezer bírói ítélet ment át a kezein. Azt nem tudom, hogy az enyhe ítéletek miatt nőtt-e meg az erőszakos bűncselekmények száma.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
enyhe ítéletek
Epp ellenkezoleg - javits ki, ha tevednek, de a no ugy daralta a fuveseket meg a piti bunozoket, mintha nem lenne holnap.
Ezert is furcsa ez a woman of the people image manapsag.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem élek San Franciscoban sem az USA-ban, nem akarok fotelból google szakértő lenni - szóval fogalmam sincs mit csinált a füves emberekkel.
Ami tény, hogy növekedett az erőszak - lehet hogy USA-ban általános tendencia - kivéve Nebraska-alsón.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem akarok fotelból google szakértő lenni
vs.
Ami tény, hogy növekedett az erőszak - lehet hogy USA-ban általános tendencia - kivéve Nebraska-alsón.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na előkerültél ?
bűnügyi statisztika - ha a görbe felfelé megy - anélkül, hogy szakrétő lennék - ki merem jelenteni, hogy NŐ az eset szám és pont.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ahogy vigyorog orbannal, tuti nincs mar tudatanal:
https://index.hu/kulfold/2024/07/11/jens-stoltenberg-nato-fotitkar-csuc…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
raadasul trump es putyin legjobb haverjaval
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennyit az erkölcsről, meg a többi magasztos maszlagról, amit itt elő szoktatok vezetni :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Találós kérdés: Ki a legnehezebb a 3 közül? És ki a legalacsonyabb? 🤣🤣🤣
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
es egy nehez kerdes a vegere: ki a leghulyebb?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos hogy nem a középső (a csútigéniusz)! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A közös sajtótájékoztató után pár órával Biden egyedül is kiállt a sajtó elé... Ez a szereplése sem alakult zökkenőmentesen, egy ponton Kamala Harris alelnököt keverte össze Donald Trumppal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És erről az emberről állították itt egyesek (willy, jakubovocs és társai), hogy semmi baj nincs vele. Holott már 4 éve is full kretén volt.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tőle és a köreitől kapják a betevőt a szájukba. Mégis mi mást mondhattak volna?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nem vagyok érintett rootbot kritikában! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sztem csak egy troll:
"Nem választottam volna Trump alelnököt alelnöknek, ha úgy gondolnám, hogy nem alkalmas az elnöki posztra"
„Hölgyeim és Uram, Putyin elnök úr!” – mutatta be Zelenszkijt az amerikai elnök.
George Clooney színész is arra szólította fel Bident, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől - Clooney lesz a színészi karrier végén a demokrata elnök jelölt már készítik fel rá.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Clooney lesz a színészi karrier végén a demokrata elnök jelölt már készítik fel rá.
Simán lehet, még csak nem is példa nélküli, hogy színészt válasszanak meg.
Ha a szakszolgálatok dolgoznak lehet, hogy elsőnek egy TV sorozatban játszatják el, hogy ő a pozitív hős aki megjavítja a rendszert és elnökként rendet tesz, mielőtt élőben is eljátszatják vele ezt a színjátékot.
Az USA-ban eddig antihős elnök sorozat pörgött a közelmúltban nagy sikerrel de mivel sorozatos vádak alól mind felmentették és bevallottan meleg, még a House of Cards-ból ismert Kevin Spacey is lehetne befutó az elnök szerepre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez olyan ismerős valahonnan.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Clooney alapítványi munkát végez, politikai megnyilvánulásai vannak pl. most Obamának "utasítására" szált bele Bidenbe.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem csillapodnak a Joe Biden elnökjelöltégével kapcsolatos aggodalmak, egyre több demokrata támogató jelzi, hogy nem adományoz többet az elnöki kampánynak, amíg Biden a jelölt. Ez a Demokrata Párt egyik legfontosabb pénzcsapját, Hollywoodot is érinti – írja a BBC.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Állítólag az is probléma a demeknek, hogy az eddig összegyűjtött pénzt nem a párt maga, hanem a Biden-Harris kampány kapta. Ha Harris lenne a jelölt, akkor mehetne minden tovább, csakhogy benne sem igazán bíznak. Egy teljesen új jelöltnek viszont jogilag problémás lenne átjátszani a pénzt.
Az meg a másik dolog, hogy egy rakás ember nagyon jól keres a kampánycsapatban, ők se mondanának le erről szívesen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
meghát egy jól bejáratott kesztyűbáb ez a Biden - csak már kezd foszlani.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos a háborús helyzetek és annak folyományaként törvényszerű nacionalizmus megerősödése nem kedvez egy néger elnök elképzelésnek. Ezt el lehetett sütni kb. a bolfog békeidőkben Obamával, amikor a hurráoptimizmus a csúcsán volt. Nem hinném, hogy most ezzel bárki előállna, akinek egy kis gógyija van.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lövések Trump kampányrendezvényén:
https://www.breitbart.com/politics/2024/07/13/livewire-secret-service-r…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
FSZB?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy látszik a köpcös haverjait elkezdték sorban lepuffantgatni, de őt még valamiért nem vették célba, vagy legalábbis hírt nem adtak róla.
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hinném, ha csak nem javítani akarták a pozícióját, mert úgy néz ki, Robinak is bejött. Elkezdtem olvasgatni a face hozzászólásokat fordítóval. Azt a ménkű sok libsiző kommentet... :(
Senki ne csináljon ilyenekből mártirt...
Erről eszembe jutott szegény AJ, aki még betegen is dolgozott, de győzött a betegség, Ő megérdemelt volna egy rendes történelmi emlékezetet, de még ezt is elcseszték a Kacsamesékkel, amivel sikerült traumatizálni az adott korszak gyerekeit...
Színes vászon, színes vászon, fúj!
Kérem a Fiátot..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagy trauma volt: kikapcsoltam a tévét és elbicikliztem nagyszülőmhöz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek a demokraták, liberálisok.
Pszichopaták.
Trump ellen lázítottak 4 éven keresztül, hergelték a népet, kamuperekkel akarták ellehetetleníteni.
Ide jutott Amerika. Veszteni nem képes, gazdag amerikai ripacsok (pl. hollywoodi színészripacsok) a gyilkosságtól sem rettennek vissza.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> a gyilkosságtól sem rettennek vissza.
de akkor mier nem bident lottek ki vegre? ezzel a kamugyilkossaggal trump csak jol jart, min 3-5% pluszba neki
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de akkor mier nem bident lottek ki vegre
Biden már minden tekintetben halott. Agyilag, testileg, politikailag. Semmi értelme megölni. Pont azzal biztosítaná egy erős REP jelölt győzelmét, hogy már halott. Nem érdeke egy REP-nek sem a helyére egy akár csak egy kicsit is erősebb jelöletet tenni.
ezzel a kamugyilkossaggal
Szerintem nincs olyan balfasz, amelyik 130 méterről rálövet a saját elnökjelöltjére, hogy "csak a fülét találd el". Ezt nyugodtan elengedheted.
trump csak jol jart, min 3-5% pluszba neki
Ez így van. Atól függetlenül, amiket írtál, ez Trump-nak kedvez.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
“kamugyilkossaggal”
Ezt most nem mondod komolyan szerintem. Nagyjából 15mm eltérés a lőképen és hala. Öncsonkításnak túl nagy (valójában vállalhatatlan) kockázat.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Főleg egy AR-15-tel. Ha ezt valaki meg akarta volna rendezni, akkor komolyabb, kifejezetten mesterlövész puskát ad a kezébe, nem egy konzumer bolti tömegcuccot.
130 méterről lőttek, az olcsó AR-15 pontossága ilyen távolságról kb. 50 mm. :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csávó rosszul járt:
This is the Trump assassin
— DC_Draino (@DC_Draino) July 14, 2024
We need to find out EVERYTHING about him pic.twitter.com/CDkAuxNTSI
Nem picsáztak a hatóságok a szegény bűnöző jogival. Meg, hogy mekkora cellája lesz szegénynek ... hogy fogja érezni magát ... :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
We need to find out EVERYTHING about him
Mar tudjuk a lenyeget. Egyertelmuen oroszokra jellemzo modszerrel dolgozott, igy hat csak es kizarolag oroszbarat lehet.
[/s]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
(ALLEGEDLY) This is the man who tried to KILL Donald Trump.
— Graham Allen (@GrahamAllen_1) July 14, 2024
He made a video saying:
“My name is Thomas Matthew Crooks. I hate Republicans. I hate Trump.”
https://t.co/2zdboEBdy0
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figyelitek? Egy valódi merénylőnek mindig 3 neve van!!!!
(Szakirodalom: Összeesküvés-elmélet)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amerikában egyébként is gyakori a három név. Lásd Őrnagy Őrnagy Őrnagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Thomas Matthew Crooks ID’d as gunman who shot Trump during Pa. rally
— Russian Market (@runews) July 14, 2024
Crooks was 20-years-old from Bethel Park, Pennsylvania which was about 40 miles south of the Butler rally.
An AR-15 was reportedly recovered at the scene.
Crooks was apparently shot in the head after he… pic.twitter.com/i32rKBcGL0
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trump testőrei mit összevergődnek! Főleg a két csaj, extra bénák. Totál pánikban vannak. Csak Trump van észnél :-D
https://www.youtube.com/watch?v=LNr-ZzWDKu0&t=199s
Eleve túl sok időt baszakszanak az emelvényen. Utána hagyják felállni az elnököt, nem akadályozzák meg abban h kidugja a fejét a takarásból, a felső teste is többször sima célpont. Utána lebénáznak a lépcsőn. Túl sokáig tart mig a kocsihoz érnek. Az emelvény és a mögötte lévő nézői emelvény között van hely, ott korábban átmennek emberek. Oda kelettt volna húzniuk Trumpot és ott valakinek a hátára keleltt volna őt venni, úgy h közben támogatják a cipelőt ahogy tudják. A többieknek meg ilyen kinyitható golyóálló pajzsokkal kellett volna védeni őt minden irányból. És igy elvinni a kocsiig.
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugye tudod, hogy ki védi Trump-ot? Ne ostorozd tovább, már lemondott a Secret Service vezetője ... 🙏
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jovanna, amikor irtam meg nem olvastam a reszleteket, csak azt lattam hogy ralottek de nem talaltak el...
kigugliztam mi ez a AR-15, hat egyaltalan ilyet hogy vitt a kozelebe eszrevetlenul?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy magara lovetett, mint az ukranok, amint tul hangos a sajto a bekevel kapcsolatos otletektol. Biztosan meg demokrata lovedeket is talalt hozza, hogy ne tunjon republikanus belso munkanak.
[/s]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát, most egy centi választotta el Trumpot attól, hogy sokkal rosszabbul nézzen ki, mint Biden.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem nem csak Bident, hanem Trumpot is le kéne venni a jelöltek listájáról, és két normális jelöltet indítani!
Persze mi sem nagyon óbégathatunk, mert nincs jobb mint Gyurcsány és Orbán, de talán az USA-ban nagyobb az esélye jobbakat találni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szomorú helyzet az, hogy ahogy Ferit meg Viktort sem "felteszik" nálunk a listára, úgy odaát sem csak úgy magától lesz jelölt valakiből, ezért "levenni" őket sem egyszerű.
Mondjuk most majdnem sikerült az egyiket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mert nincs jobb mint Gyurcsány és Orbán
Magyar Péter, Toroczkai.
Vagy egy gazdasági szakértő. Igaz, a rendkívül tájékozott szavazóknak csak a jó beszélőke számít.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a Magyar Péter ez szimpatikus, csak sajnos jól halad ahhoz, hogy legalább annyira oka legyen a következő kétharmadnak, mint eddig a Feri volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a Magyar Péter ez szimpatikus
Most erre mit írjak? Az hogy, mint ember egy nulla, ízlés és neveltetés - értékrend kérdése.
De azért ezt át kellene gondolni:
- Országot a miniszter elnök mellett egy egész stáb - miniszterek, államtitkárok vezetik és dolgoznak -- akik évek alatt verődnek össze.
Ezt a tisza nevű formáció még nagyon messze van ettől és nem is biztos, hogy valaha felér arra a szintre.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tkp. néhány hét alatt kinyírta az MSZP-t, a DK-t, a Párbeszédet és a Momentumot, eszméletlen mennyiségű szavazatot gyűjtött, regetegen hisznek abban, hogy végre leszállt közénk és mostmajdmindenmáslesz. Mi hiányzik? Szimpatikus fiú, ne akadjunk fenn részletkérdéseken.
Egyébként biztos, hogy nem ér fel arra a szintre, de ez mindegy. Amint kiderül, megint Feri lesz a kiráj.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
MSZP, DK , moment - döglött volt már előtte is - csak leránotta a takarót (akarom mondani a hullazsákot).
Leszált közénk és elrepül Brüsszelbe azon a szönyegen, amit a hívek raktak alá. Sztem 5 évig vissza se néz.
Most olvastam könyvet fog írni Bódis Kriszta, aki a buzis mese könyvet írta - nem tudom mi lesz benne pl. hogy szedjünk fel tini lányokat 40+ felett a discoban ?
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Leszált közénk és elrepül Brüsszelbe azon a szönyegen, amit a hívek raktak alá. Sztem 5 évig vissza se néz.
Ez engem egeszen addig nem erdekel, amig egyetlen igeretet betartja: segit a magyaroknak visszaszerezni az EU-s penzeket. En abbol fogok itelkezni, hogy ezert miket tett vegul. Vihar a biliben, hogy kozben hogy viselkedik a diszkoban meg a fesztivalon, nem ez a lenyeg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>segit a magyaroknak visszaszerezni az EU-s penzeke
miközben természetesen az ezzel kapcsolatos bohócvilági zsarolásoknak egy hajszálnyit sem engedni, így van ennek értelme
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyira szánalmas az a szentimentális HOAX amit férfi létetekre úgy nyomtok mint egy szűzkurva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
did you just assume xeir gender
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a Magyar Péter ez szimpatikus
👍 Magyar "itt két milliárdot is lehet öt év alatt akasztani" Péter likes this.
Én a konzisztenciájáért és az igazmondásáért szeretem :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Én a konzisztenciájáért és az igazmondásáért szeretem :D
aszittem ez felveteli kovetelmeny a magyar politikaban
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, de ez a bohóc azzal akasztotta hasba a követőit, hogy "mostantól minden más lesz, más szelek fújnak, itt van BECSÜLETES PÉTER, a világszenzációóóóóó!!!"
🍿
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
es ezzel o lett az elso politikus aki kamuzott a valasztasok elott... ja nem!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, de a követői még mindig hisznek neki ... ja, de! :D
Segítek: itt nem a Magyar a hülye ... igenis megvan neki a magához való észér esze ... azok itt az ostoba faszok, akik elhiszik, hogy ő a MESSIÁS :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
itt nem a Magyar a hülye ... igenis megvan neki a magához való esze ... azok itt az ostoba faszok, akik elhiszik, hogy ő a MESSIÁS :D
Ha Magyar Péter nevét kicseréled egy másik politikus nevére (Orbán, Gyurcsány, stb.), akkor is igaz lesz a mondat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, zsver, csak egyik sem akart azzal a hasbarával hasba akasztani, hogy "mostantól minden más lesz, meglátjátok" ...
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kivéve Orbánt 2010-ben. Mondjuk igaza is lett XD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Naugye.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerencsére, hiszen azóta egyetlen szem sem lett kilőve hatóság által.
Én nem is erre utaltam, hanem a Magyar igazmondására :D Ami már megdőlt, pedig még hatalom sincs a kezében.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az oszodi beszed mirol is szolt?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
belső tanácstalanságról, hogy most mihez kezdjenek a hazudozással megszerzett hatalommal az elkúrás (fbr) után
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
.. és siránkozásról, hogy milyen nehéz volt úgy csinálni mintha bármit is tettek volna érdemben..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan arról, amit A miniszter félrelép c. filben a bokszoló megfogalmaz: Hazudsz politikus!
És mindegy, hogy milyen nevet/évszámot írnál oda.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden politikus változást igér, ha nem éppen ő van hatalmon. Magyar is azt ígért, Orbán is azt ígért annak idején.
És az is biztos, hogy minden politikus hazudik. Magyar Péter is és Orbán is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez így talán túl egyszerűnek tűnik.
Minden politikusnak vannak vágyai, elképzelései, aminek hangot ad és amit a választói vagy megesznek, vagy nem. Ha megeszik, számonkérhetik, persze ez nem egyszerű, mert az elképzelések, a tervek a realitások láttán változnak. A politikusok elszámolnak a választóik véleményével, lásd FIDESZ, MSZP, Momentum.
A rendszer működik, a választó seggfej, a politikus meg lubickol - egy darabig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
CNN - "Secret Service rushes Trump off stage after he falls at rally"
https://pbs.twimg.com/media/GSaGmUDW0AAIJLW?format=jpg&name=large
MSNBC - "Secret Service: Donald Trump is safe after popping sounds heard at rally", "Secret Service says Trump is safe after being injured at rally"
https://pbs.twimg.com/media/GSaGmUBWkAAD5Uo?format=jpg&name=large
The New York Times - "Trump rushed off stage after chaos at rally"
https://pbs.twimg.com/media/GSaGmT9XwAAuxua?format=jpg&name=large
The Washington Post - "Trump escorted away after loud noises at Pa. rally"
https://pbs.twimg.com/media/GSaGmT-WYAAqFZz?format=jpg&name=large
--
Nálunk legalább gyilkossági kísérletnek / merényletnek nevezik ha az történik.. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trump Indicted For Inciting Assassination Attempt
https://babylonbee.com/news/trump-indicted-for-inciting-assassination-a…
..
...
....
.....
......
:) :) :) :) :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Charlie Hebdo:
https://pbs.twimg.com/media/GSb3fWOWUAAYvAh?format=jpg
Eddig sem tartottam kifejezetten ízléses vagy rendkívül humoros lapnak..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Boris... ehh Trumpo the bullet dodger
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az (Orbánmédia) Tóni és csapata kamuvideót tett közzé az állítólagos merényrőről. Thomas Matthew Crooks így néz ki, és egyébként republikánus szavazóként regisztrálta magát a választói névjegyzékbe! A troll a jewgazing nevű X-felhasználó, aki megbánta hogy közzétette a videot, megpróbálta megállítani a video megosztását, de nem tudta!
Megkérem a fidiótákat, hogy álljanak le a hoaxal!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
^ 1ügyű, aki csodálkozik, hogy egy REP elnökjelölt ellen a merénylő REP-ként regisztrálta magát. Ha én pl. Gyurcsányt akarnám kinyírni, akkor DK-s szavazóként lennék regisztrálva, ugyanis ... :drumroll: ... az biztosítaná, hogy a lehető legközelebb férkőzhessek hozzá. Nem hogy regisztrált lennék, hanem még pártkönyvem is lenne! :D :D :D
Istenem ... :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jewgazing teleszarta netet hogy csak trollkodott, ti meg csont nélkül átvettétek és terjesztitek!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
OFF, de ezt magyarazza mar el valaki nekem:
> republikánus szavazóként regisztrálta magát a választói névjegyzékbe
ott legalis a kubatov-lista vagy mi? elore meg kell mondani kire fog szavazni? akkor minek az egesz szavazosdi?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sőt az elektorok szavaznak nem is a választók.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ott nyíltan felvállalják és büszkék is az emberek a politikai irányultságukra. Nálunk van csak ilyen titkolózás (gondolom a szülőktől jön, hogy "el ne mondd, mert elvisz az ÁVÓ!!!!!!) körülötte.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megkérem jakubovics fizetett ügynököt, hogy álljon le a hülyeséggel.
Tartózkodjon: Orbánmédia, Tóni és csapa, fidióta - kifejezéek használatától - teljesen értelmetlen.
Teljesen lényegtelen, hogy kamuvideó vagy nem, hová regisztrált. A lényeg:
Felment a tetőre egy puskával és rálőtt egy politikusra, akit megsebesített és a környezetében megölt egy másik embert és további embereket szintén megsebesített.
Ezek tények, amit leírtál az a tényeket NEM változtatják meg - csak egy kis zajt kever az információba.
Vagyis te egy zajforrás vagy!
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljesen lényegtelen, hogy kamuvideó vagy nem, hová regisztrált. A lényeg:
Felment a tetőre egy puskával és rálőtt egy politikusra
A mai Orbánmédia már azt harsogja, hogy "Biden felszólítására lődözött". Ahogy mondják, Biden szerint "itt az idő célkeresztbe állítani Trumpot"...
Szóval nem véletlen a hoax!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezt a célkeresztes dolgot mondta Biden vagy nem mondta ? Egyszerű kérdés, a válasz ez lehet: Y/N (kérem válasszon). Szerintem szerencsétlen mondat.
Semmilyen média NEM azt mondta, hogy Biden odasétál és utasította az elkövetőt.
De azt fogd már fel, hogy olyan stílusban beszélnek a politikai ellenfelekről - mint ellenségről - akit meg kell semmisíteni - az csak elősegíti az ilyen mentálisan zavart, könnyen befolyásolható emberek szélsőséges tetteket tegyenek.
És újfent megkérem, hogy ne használja "Orbánmédia" kifejezést.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kossuth rádió ma reggel: “Biden felszólítására lőttek rá Trumpra. Amerika megosztott (pedig Trump USA elnök jelöltje, nem Amerikáé!). Vitathatatlan Trump népszerűségének jót tett a “fülbelövés”.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt is megtudta a világ, hogy Trump magasított cipőben mutatkozik, így magsabbnak tűnik. Gondolom nem szeretne Bidennél alacsonyabbnak látszani. Vajon Orbánnak is vannak segédeszközei? Sokszor az a szemlélő érzése méretes gatyája alatt mint ha pelenkát viselne. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Trump magasított cipőben mutatkozik, így magsabbnak tűnik
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hiszem, sokkal régebbi és általánosabb húzás.
There's more to this desire to appear taller than just ego, however. Sociological studies and historical evidence have shown that taller men often enjoy more social success, partly because others tend to have a more positive perception of them.
https://www.businessinsider.com/politicians-wear-heeled-shoes-because-h…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor Orbán bukna, mert neki mégmgasabb kéne! Azt az orbáni testet nem lehetne spiccipőben megratrani!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat Orban inkabb szelteben terjeszkedik, abban max kimdzsongun lehet ellenfel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Európa Parlament - nem vette fel napirendre, hogy adjon ki egy elítélő közleményt a Trump elleni merényletről és úgy általában (Ficó) politikusok elleni erőszak elítéléséről.
A szavazás: 337 nem, 119 igen és 15 tartózkodott.
- Ezt miért ?
- Ha Bidenre lőnek, akkor megszavazták volna ?
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mégis miért kell erről közleményt kiadni? Nem alap tézis, hogy nem avatkoznak az USA belügyeibe? Ezen az alapon minden bűncselekményt el kéne ítélni!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pl. majdnem minden ország vagy miniszterelnöke megszólalt az ügyben - Macron is, de az EU - mint, európai országok egységes külpolitikai szervezete - ezt kihagyta.
A véleményed szerint mi f.sz közünk van az ukrajnában történő háborúhoz - az orosz és ukrán belügy, afrikában vagy máshol naponta vannak kisebb-nagyobb háborúk.
És írtam, hogy Ficóra (Szlovákia EU-s ország rémlik ?) is lett volna utalás, hogy általánosságban az erőszak elleni kiállás - ja ott ahol antifa aktivista lehet EU-s képviselő - erőszak ellen nem divat kiállni.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mi f.sz közünk van az ukrajnában történő háborúhoz - az orosz és ukrán belügy
Kb. annyi mint amennyi kozod van ahhoz, hogy a szomszedod minden este hajnal 4-ig bulizik amikor te vagy a csaladod eppen aludna. Gondolom elintezed akkor is ennyivel, aztan ha reszegen raejti a vasalot a fejedre az erkelyrol az sem gond.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trumpra rálőtt egy USA polgár. Ficot egy szlovák polgár luggatta ki… Hol itt a politika!?
Ruszkák betámadtak egy szuverén államot. Na az kormány szintű politika! De az hogy Orbánt segberúgta egy parasztgyerek, vagy hogy Lévai Anikó kocsiját ellopták, azok nem!
Amikor Tortoék agyonverték az MSZP-s fazont (Csintalan), akkor sem ítélte el senki határozatban Torrot!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az magának kereste a bajt, miért volt ott. És nem kell beleavatkozni amikor a jobb üti a balt!
de nem megoldás az erőszak - peace
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de az EU - mint, európai országok egységes külpolitikai szervezete
A külpolitika -szerencsére- szuverén tagállami hatáskör, az EU-nak nincs ilyen mandátuma, feladata, szerepe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
óóó - akkor nekünk miért nem lehet önálló külpolitikánk ? pl:
- a miniszterelnök oda utazik ahová akar - és nem hallgatjuk az óbégatást, hogy elárulta az EU-s "valamit"
- ha nem akarunk résztvenni abban, hogy pénzt adunk "valakinek" - amit hitelből teszünk és tutit, hogy mi fogjuk törleszteni. És nem kapunk érte se földet, se lovat se hágót :-D
- azzal kötünk energetikai beszállítói szerződést, akivel akarunk.
stb..
Vilma, ezt magyarázd már nekem el..
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel az Európai Bizottság szarik a működését meghatározó, kontrolláló szabályokra, előírásokra, keretekre és tör-zúz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És ettől mennyivel lesz jobb vagy rosszabb a magyarok napi élete!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
óóó -- még a covid teszt is pozitív lett neki !!
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://youtube.com/shorts/WuRvBVmGvYI?si=xZlfJ9XLLdrP8fso
Jó vóna ha trumo nyerne, mert következő farsangra felvehetném a Trump jelmezemet a céges farsangra!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ajj de fasza lenne, valaki meg felvenné az orvlövész “jelmezt” és megnéznénk ki fosik be jobban.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mar TV reklámban kérik a demokraták, hogy lépjen vissza a kretén. Tippeljük meg, hogy meddig húzza még:
https://telex.hu/kulfold/2024/07/21/joe-biden-visszalepeset-javasolja-t…?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
legyen rola szavazas!!!4!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Helyi idő szerint 20:00-környékén megtörtént, a legfőbb oka az volt, hogy ne bukjanak államokat. Államokat /o\ - komoly..
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Visszalépett a kriptaszökevény, miután már egy ember nem sok, annyi nem támogatta. Kár, mert ezzel vége egy jó showműsornak ... 🥴
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most, hogy bebizonyosodott, hogy alkalmatlan, valamit, hogy a liberális média 4 éven keresztül hazudott az állapotáról, az itteni Biden felszopóktól valami önvizsgalat jó lenne ..
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fognak onvizsgalatot tartani.
Ok csak vegig el akartak hinni, hogy minden jobb Trumpnal.
Ahogy soha senki nem volt Momentumos meg Marki-Zay-s se, csak Orban ellen egy demens felhullara is leszavaznanak, ha azt tolna a media, mert ok annyira nyitott gondolkodok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most, hogy bebizonyosodott, hogy alkalmatlan
Ezt miből találtad ki? Szerintem abszolút alkalmas lenne arra, hogy azért ne nyomja meg a piros gombot, mert a titkosszolgálat lefogja. Mint ahogyan ezt egy abszolút alkalmas elődje tette. Sőt, egy józan életű szerzetes JFK-hoz képest, hiszen nem drogokkal turbózott. :-D Ráadásul semmivel több baromságot nem mondott, mint a bűnöző vetélytársa. Az, hogy az esti órákban egy idős ember fáradtabb nem túl nagy érdekesség, amíg nem az olimpián kell szerepelnie.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Összeszámolták: A vitában Trump 48 kérdésben bizonyítottan hazudott. Elnöksége alatt minden nap 2 alkalommal hazudott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért él még a koronavírusos Binden?
Mert Trump tanácsa ellenére nem ivott hipót. :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a világ és a párttársai nem így látják
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt miből találtad ki?
ROTFL
Abból, hogy:
- megbukott mint vezető, ennek folyománya lett, hogy visszaléptették (nem, nem magától, demokrata fenyegetések hatására)
- hogy a pénzelői visszalépésre szólították fel
- hogy a saját pártcsaládja visszalépésre szólította fel
- hogy az ország másik fele (REP) nem csak a visszalépésre, hanem a lemondásra is felszólította (még nem lefutott meccs, ha Joe katyvasz fejében ez a lépés nagyobb zavart okoz, még a lemondás is jöhet a következő 3 hónapban, főleg ha Harris felfuttatását komolyan gondolják)
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most, hogy bebizonyosodott, hogy
WTF
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Natessék, Biden visszalépett: http://index.hu/kulfold/2024/07/21/joe-biden-lemondott-egyesult-allamok…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most már Trumpnak is vissza kéne lépnie! Vicc az az idióta köztörvényes pöcs!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jaku örülj már te is egy kcsit, hát nem nagy szerű - hozd a pezsgőt !
Állandóan negatív hullámokkal bombázol !
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trumpra azért még nem kéne pezsgőt bontanom ugye!? Ő volt az USA eddigi leghülyébb elnöke, és most közel a 8. X-hez ez csak rosszabb lesz!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trump a történelem legöregebb elnökjelöltje. :D :D :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
12 órája még nem ő volt :-)
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De ő az. A demokraták augusztus 19-22. között Chicagóban tartják jelöltállító gyűlésüket!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jaja, Biden volt a jelöltek egyik jelöltje. Bár ahhoz képest elég sokáig jutott, s hagyott egy szűk hónapot a pártjának.. ügyes! :D
Ui én rátennék egy ötezrest, hogy a michigani kormányzót húzza ki a bűvész a demakrata kalapból. K. Harris nem lesz a közelben.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyen névvel nem lesz az.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Kreml közölte: vizsgálatot indíthatnának az Egyesült Államokban Joe Biden visszalépése miatt
Ki kell vizsgálni a Joe Biden szellemi állapotával kapcsolatos igazságot eltitkoló amerikai média és politikusok összejátszását – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője vasárnap.
Az MTI szerint a szóvivő a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: „A következő lépésnek annak kivizsgálásának kellene lennie, hogy miként esküdött össze az amerikai média a politikai körökkel a közvélemény manipulálására az egyik politikai párt érdekében, elhallgatva az igazságot Biden mentális állapotáról.”
„Joseph Biden bejelentette, hogy kiszáll az elnökválasztási versenyből. De azt nem tette hozzá, hogy pontosan hová” – tette hozzá Zaharova a saját Telegram-csatornáján.
ROTFL :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a Kreml mondta, akkor biztosan igaz minden betüje!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerencsére roppant könnyen ellenőrizhető így utólag
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
Az M1 készített búcsúzóul a vén majomnak egy bakiparádét, érdemes megnézni. A Benny Hill-show kutya vörös fasza hozzá képest :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én bízom a Kreml szavában, úgy mint te is meg a többi társaid is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
itt nem a kreml szaváról van szó, hanem a lelepleződött lügenpresse működéséről
a kreml mondhat akármit a témában, a lényegen nem változtat
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még mindig nem érti, nem volt meg a napi rehash a fejében.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen az is lelepleződött! :D :D :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biden bejelentése körüli furcsaságok:
- nincs hivatalos fejléc a bejelentő papíron. Ezt a papírt feltehetően nem ő írta alá - nem egyezik az aláírása
- azóta nem jelent meg
- nem tartott sajtó tájékoztatót
- szombaton még egyeztetések voltak a stábbal a kampányról, vasárnapra már meggondolta magát
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Langyi Alex is előállt - most, hogy a négerkalippót érdekből lecserélte valami befolyásos sunára - a jelöltjükkel, a semmitértő Kamalával.
Csak egy mondatot emelnék ki a nem elfogult Telex cikkéből:
Történelmi jelentőségű, de kudarcos alelnökség
Történelmi jelentőség: nem fehér
Kudarcos alelnökség: nem létező teljesítmény
Az első az nem érdem, hanem faji kérdés.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Beleállsz az amerikai kampányba is? Az amerikai elektorok nem olvassák a hupclickbailt, és mégis fizetik ezt neked?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a buzibulvár (Soros Alex) érdekel. Azt követem! Furcsállom, hogy eddig néger férfit szopkodott, most meg átállt fehér nőre.
Gondolom a tróger apja rászólt, hogy oké fiam, hogy woke idióták vagyunk, de egy azért mégis ... :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csodálkozom, hogy nem a repülőterekről női ruhákat lopkodó, transzvesztita, kutyafétis-szexes nukleáris szakértőt, Sam Brintont jelölik, pedig az még progresszívabb lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trump gyüllés titkos szolgálat által biztosított terület rajza.
Azt hiszem minden fontos terület le volt fedve - kivéve ?
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meghalt az a nyavajás Trump? Hát akkor meg mi a gond? Most betehet egy piercinget aztán ennyi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Trump elleni merényletkísérlet a Secret Service legkomolyabb műveleti hibája azóta, hogy 1981-ben meglőtték Reagant
[...]
„Július 13-án hibáztunk. A Secret Service igazgatójaként vállalom a teljes felelősséget bármilyen biztonsági mulasztásért”
Link: https://telex.hu/kulfold/2024/07/22/secret-service-igazgato-kongresszus…?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De miután a demokraták és republikánusok is felszólították, hogy mondjon le, azt mondta, hogy nem mond le mert meg van róla győződve, hogy a feladatra ő a legalkalmasabb.
Szóval vállalja a felelősséget, de nem mond le. Kíváncsivá tett, hogy akarja a felelősséget vállalni? Meghívja kávéra, a lelőtt csávó családját, vagy hogy gondolta?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak meggyőzték végül.
https://444.hu/2024/07/23/lemondott-a-secret-service-igazgatoja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A felelősséget korábban is vállalta, de a lemondást visszautasította, mert szerinte ő a megfelelő személy a szolgálat vezetésére. Emiatt hétfőn közös levélben szólították fel lemondásra republikánus és demokrata kongresszusi tagok.
A felelősséget korábban is vállalta, csak mégsem vállalta. Duplagondol újbeszél.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Washington Times:
Lauren Boebert képviselő szeretné tudni, hol van Biden elnök, miután kilépett az elnökválasztási versenyből.
„Életigazolást követelek Joe Bidentől ma 17 óráig” – írta Ms. Boebert, a coloradói republikánus egy hétfői X-bejegyzésében.
„Kamera elé kell állnia, és meg kell beszélnie, hogy tudja-e, hogy kilépett” – mondta. "Az elrejtőzés teljesen elfogadhatatlan."
„Miért nem használt Biden hivatalos fejléces papírt? Miért tűnik hamisnak Biden aláírása? Hol van Joe?"
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi történt veled? Ittas vagy, vagy sztrókot kaptál?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
miből gondolod ? én csak idéztem egy online újságból - hátha valaki nem olvassa.
kicsit furcsák a körülmények - persze a lényegen nem változtat, hogy nem fog indulni Joe Biden.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bidé (ahogy a haladók híjják) COVID-os. Karanténban van, és ápolják. Mi ebben a gyanús?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hogy az orvosa nyilatkozta, hogy már nem az - felsorolta milyen injekciókat kapott, állapota rendben van légzése is stb..
pl. online közvetítést tudtak volna indítani egy komplett stúdió van a Delaware-i házában és szombaton voltak nála a stáb tagok, de vasárnap délutáni meeting le lett mondva, mert hogy oka fogyott.
Nem gyanús csak szokatlan és nem nekem, hanem a többi szenátronak és az újságíroknak, akik írnak erről.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nincs itt semmi rejtély. Nem részeg -- isiászos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én csak idéztem egy online újságból
Hagyd, ezt itt nem értik ... azt hiszik, ha valami idézőjelek közt van, azt te írtad :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kamera elé kell állnia, és meg kell beszélnie, hogy tudja-e, hogy kilépett
ROTFL
A bohócot már rég irányítják. Ha tudja éppen, felolvassa az elé tett szöveget a súgógépről, de sokszor már azt sem tudta: felolvasta az utasítást is: <ismételje meg az előző sort; idézet vége>
Ilyen szégyen elnöke még egy országnak sem volt. Ez pusztító az egész világra nézve.
Trump szerint a fószernek 70-es IQ-ja van, de szerintem azt is megette az Alzheimer már ...
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2020-ban vajon mi lehetett a terv? Négy év COVID, és közben az USA állampolgárai meg az egész világ a demokratáknak bólogat?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biden győzelmében Trumpnak sok munkája volt! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Donald Trump elnöksége első két évében 8158 alkalommal hazudott. Trump elnöksége első száz napjában összesen 492-szer hazudott. 2019-ben már az első három hétben sikerült ennél is többet hazudnia, októberben pedig összesen több mint 1200 hazug állítást tett. A statisztikák alapján a 8158 elnöki hazugság döntő többsége, több mint 6000 hamis állítás 2018-ban hangzott el, vagyis elnöksége második évében Trump napi átlag 16,5 hazugságot mondott. :D :D :D
Trump baráti környezetben el is engedte magát, és beavatta az egybegyülteket, illetve a kiszivárogtatások révén az egész világot fantasztikus tárgyalási módszerébe:
“Trudeau came to see me. He’s a good guy, Justin. He said, ‘No, no, we have no trade deficit with you, we have none. Donald, please,’ ” Trump said, mimicking Trudeau, according to audio obtained by The Washington Post. “Nice guy, good-looking guy, comes in — ‘Donald, we have no trade deficit.’ He’s very proud because everybody else, you know, we’re getting killed ... So, he’s proud. I said, ‘Wrong, Justin, you do.’ I didn’t even know. ... I had no idea. I just said, ‘You’re wrong.’ You know why? Because we’re so stupid. … And I thought they were smart. I said, ‘You’re wrong, Justin.’ He said, ‘Nope, we have no trade deficit.’ I said, ‘Well, in that case, I feel differently,’ I said, ‘but I don’t believe it.’ I sent one of our guys out, his guy, my guy, they went out, I said, ‘Check, because I can’t believe it.’
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na megjött az új házifeladatod ? Trumot kell lehúzni.
csak szólok, nem magyar elnöknek készül.
Szégyen egész amerikára nézve, hogy ilyen a felhozatal és még ő legjobb :-D
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
még ő legjobb
te már tudsz valamit? Szerintebb ő a legrosszabb jelölt idáig. A republikánusok megint behúznak egy zakót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az atlag USA szavazonak o a legjobb. ahogy az atlag magyarnak meg OV...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Röhögnék, ha Putyinnak egy nővel kéne egyezkednie.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha megint annyi halott levél szavazó lesz a demokratáknál :-D
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval készíted elő a kommunikációt: Trump ezért nem nyert, mert elcsalták...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezt majd texasi emberekkel beszéld meg - kiválnak USA-ból, ha nem nyer Trump :-D
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már a britek is vissza kívánkoznak!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ja majd a Texas is - mikor volt EU tag Texas ?
mit szívtál ?
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a “Texas kilép az USA”-ból csak titeket Mandiner olvasókat foglalkoztat? És akkor hogy lesz a republikánusok átköltöznek Texasba, és az USA-ban csak demokraták maradnak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha most Trump nyer, és nem kegyelmez meg önmagának, akkor 4 évig még pereskedik és 82 évesen újra megpróbálja? :D :D :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez sem fog jót tenni Trump újraválásztásának, de Kamala Devi Harrisnak jól jöhet.
Kihívta a rendőröket a betörőktől tartó fekete nő, elsütött egy viccet, erre lelőtték
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
miért Trump vezeti a rendőrséget ? nagyon kitekert ok - okozat gondolat
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy afroamerikai gyilkolássági ügy egy félig afroamerikai (valójában őslakos jamaikai) és félig indiai származású elnökjelöltsége alatt mobilizálja az afroamerikaiakat. Hasonlók után polgárháborús állapotok alakultak ki pl. 1992-ben amikor Latasha Harlinst meggyilkolta egy koreai boltos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
és a feral nigger chimpout miért tesz rosszat mondjuk trump esélyeinek?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Néztem a videót bazmeg, Darwin-awados. Ha rám két rendőr fegyvert fog, hogy "Állj", meg "Dobja el", akkor megmerevedek, és felteszem a kezem, mert van eszem. Ez a szerencsétlen meg nekiállt kommandózni a konyhapult mögött. Hát, ez Amerika! Ott nem picsáznak! 🤷♂️
Bárcsak Trump esetében is aktívak lettek volna.
Még az állatok is tanulnak az ilyen esetekből ... lassan ezeknek is kellene.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ott nem szaroznak sokat, a szellemi képességükben megkérdőjelezhető emberek helyében inkább nem szórakoznék a rendőrökkel.. sosem fogják megtudni hol (volt) a határ.
Most nem fognak tömegek akciós TVket lop randalírozni? Maradt még pár épen maradt üzlet 2020-ból.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyakran a rendőrök is szellemi képességükben megkérdőjelezhető emberek. Ott volt például az eset, amikor a rendőrnő a taser helyett a lőfegyverét rántotta ki. Mondjuk őt el is ítélték.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljesen értem, a fegyver mégis a rendőrnél van (legálisan). Ha a rendőrrel baszakodik valaki akkor beszívja, ha a rendőr baszakodik valakivel.. megint csak ugyanaz szívja be. Az egyik részt ennek megfelelően érdemes lehet kivenni a képletből. Ez a rész a jelenetben szerintem is full darwin-díjas. Sajnos.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez is azt támasztja alá, hogy nem érdemes ugrálni.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jelenleg az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) ezt vizsgálja:
APW LLC 12millió darab Trump részvényre short opciót helyezet a merénylet előtti napon. APW tulajdonosi köre: Vanguard, BlackRock
A részvény árfolyam alakulása: (link)
péntek 07.12 30,89
hétfő 07.15 40.58
mostani záró: 32.91
vagyis emelkedtek, hogy nem sikerült a merénylet. Majd szépen visszatért (+2USD)
Ugyanakkor kiderült, hogy csak 1200 részvénnyel rendelkezik az APW:
"The SEC filing which showed that APW (Austin Private Wealth) shorted a large number of shares of Trump Media & Technology Group Corp (DJT) was incorrect
and we immediately amended it as soon as we learned of the error" - the company said. They clarified that they held only 12 contracts, or 1,200 shares, not twelve million,
blaming a "third party vendor" for multiplying all options contracts by 10,000.
Most erről mit lehet gondolni ?
Véletlen eszükbe jutott, hogy beszédet fog mondani előtte shortoljuk meg - nem akkor, amikor a bíróságon van és izzasztják és akár börtönbe is kerülhet.
Nem, a legjobb időpont egy kampány beszéd előtti nap - tudhatták, hogy valami történni fog a hétvégén, ami annyira befolyásolja a cége értékét, hogy érdemes shortolni.
Az hogy nem volt bírtokukba annyi részvény - ilyenkor büntetést kapnak vagy mi lesz a céggel nem tudom, gondolom tart még a vizsgálat.
De azért felkapták a fejüket a többi brókerek, hogy valaki kurvára nagy téttel shortolja a Trump cégét, akkor mi is marjunk bele. Ez végig is szaladt a Bloomberg terminálokon.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
senki ? vélemény ?
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
No, mi a tökömnek mérik? Harris hivatalosan jelölt lett 72 óra alatt? Nem semmi :D
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert itt az idő megfontolni Trump visszaléptetését!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kinek kellene ezt megfontolni? Valaki sírt a háta mögül? Lemaradtam valamiről?
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vásárhelyi Jánosnak és Kónya Endrének…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nebeszélj' már, akkor ezek sírtak a Trump háttérországból? Az igen, nem is tudtam.
De nem kell félned Trumptól. Ha csak a nevét kirakja valaki a kertbe, elgázolja valami demokrafasz. Ne félj: látod, ezek a gyilkos félbolondok majd megvédenek tőle téged is (sajnos).
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor ezek sírtak a Trump háttérországból
Ezek a ti embereitek, kedves vezetőtök barátai!
De nem kell félned Trumptól.
Nem félek, mert az USA nem tud mást tenni, mint hogy támogatja az ukránokat. Ugyan ezt teszi Kína is! Ha tetszik Kína nélkül a ruszkik már összefosták volna magukat. A háború addig nem ér véget míg putyler él, vagy amíg Kína támogatja őket! Bárki aki az USA elnöke lesz, nem tehet mást mint, hogy kivárja amig a ruszkik kifekszenek… Persze Trump kamuzik sokmindent, de attól hogy felveszi a kagylót és belehány, a világ még nem fog megváltozni! Ezt csak a fajtád nyeli be!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem nincs emberem, nincs kedves vezetőm, szóval még össze is keversz valakivel. Azt a két retket pedig az én ideál világomban lámpavasra tennék. Figyelj.. te iszol, lövöd magad, vagy mi vezérel? Full komolyan kérdem, nem leszel sem több, sem kevesebb - csak megérteném miért vered a taknyod. Gyurink itt pl. simán megmondja, hogy időnként tankol, én meg nagyra tartom amiért nem kertel.
Szarok már a “mikor lesz vége a háborúnak” témára, úgyis érdekvezérelt mindenki. S amikor a fajtád itt veri magát, valamiért épp ebben az irányban tereltek, dehát engem nem érdekel, mint ahogyan a háborús témát is kerülöm. Mit szólsz a linkemhez? Egyszer lőnek a félfülűre, másszor 80 éves embert ütnek el amikor a félfülű lovát tolná? Mi jön még a fajtád szerint? Aki kimondja a nevét meggyilkolják vajon családostól a barátkáid? Még a Lenin-fiúk is csettintenének a módszerre lassan, s ha meghallják a demokrácia fellegvára terminust akkor szarrá röhögik magukat. De ami mögötte van azt legalább nagyon jól ismerik, épp ilyenben dolgoztak :)
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt nem iszom, és nem lövöm magam amiért a fajtád elítél, de lexarom ezt is. Másrészt a fajtád úgy nyeli a konteókat mint kacsa a nokedlit. Nincs véleményem sem pro sem kontra. Számomra a linked csak zaj. Az meg hogy immunis vagy a közvetlen környezeted történésére az addikcióddal hozható összefüggésbe, mert alternatív valóságod katalizátora az alkohol és/vagy drog. Én veled ellentétben nem tartom sokra ezt a fajtát!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy tűnik nem szarod le, úgy tűnik van véleményed pro és kontra, szóval amit épp írtál azok feltűnő hazugságok. A többi meg végeredményben terelős mese, bár az összevissza csapongást elkerülhetted volna, mert így nehéz olvasni. Látod milyen jól megbeszéltük? Szívesen, még párszor segítek, és majd egyben kiszámlázom.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ha nincs mondanivalód, akkor ne kommentelh!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most már nincs, szóval innentől jogos: nem “kommentelh”-elek.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez is felesleges volt! És gyerekes is!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kamala Harris kijelentette ismeri Donald Trump „fajtáját” + videó
Még egyszer szóljon itt valaki a "fajtád" szó ellen .... 🫢
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még egyszer szóljon itt valaki a "fajtád" szó ellen .... 🫢
Felolem a hup-on kommentelo koztarsasagi elnokok vagy koztarsasagi elnok jeloltek hasznalhatjak, masok majd akkor ha eljutottak arra a szintre 🤷
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csináltam rá szabályt ikszdé
Kezdetnek te is eljuthatnal egy felnottebb szintre, mert a vitakulturad szandekos ertetlenkedesben es szalmababok futoszalagon valo gyartasaban merul ki.
Ha en lennek a koztarsasagi elnok, csinalnal egy masik szabalyt, hogy "de csak olyanok, akiknek nincs 2024-ben vasalos sajtofotojuk".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta
Jani bácsinak engedélyezed? Nem volt soha.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A treybotot valaki megvezette, mert "type" a hívószó amit a vén szexuális ragadozóra használ!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze a kommentár taktikusan úgy van elmondva, hogy alatta véletlenül se lehessen hallani az eredeti szöveget.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tán eltüntették az internetről az eredetit, és aki akarja, nem tudja meghallgatni?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kevesebb mint 10 másodpercet vett igénybe
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, köszönöm, én is megkerestem.
De talán csak korrektebb lett volna ha a kedves néző megtudhatja, mi is volt az eredeti szöveg, és kiderül hogy a type - amit ugyan magyarra valóban lehet fajtaként fordítani bizonyos szövegkörnyezetben - rohadtul nem a szó biológiai értelmére vonatkozik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semelyik videót nem néztem/hallgattam meg. A Hír TV-s videóban biológiai értelműnek állították be?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semelyik videót nem néztem/hallgattam meg.
De véleményed csak van a videókról.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerénykedsz!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, csak jól kiemelték hogy ezzel támadta.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fősodratú nyugati médiumok is kiemelték.
A magyarra fordítás megőrizte az eredeti mondat jelentéstartalmát. Nem?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A magyar mondat az orosz fordítás jelentéstartalmát őrzi!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van magyar vonatkozasa is. https://telex.hu/zacc/2024/07/24/donald-trump-tusvanyos-ful :D:D:D:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg is kérdeztem a Trumpistákat, hogy kell e a fülükre zacsit húzni, de csak huhogtak…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ahol a lakosságnál van "elszállásolva" - akit elraboltak és falaz a civil lakosság a terroristának ott vannak civilnek tűnő áldozatok is.
Bármikor előkerülhet egy gépkarabély az utcai ruhában sétáló abrosz kendős civilnél.
Gáza az nem egy normál háború ott terroristák ellen kell harcolni.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor háborút akarsz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Beket akarunk ott is: de olyan beket, amilyet Tel Aviv lakossaganak tulnyomo tobbsege: egy darab tusz sorsa se maradjon ismeretlen, es oda tobbet sivatagi cigany ne tegye be a labat. Nyugatrol sorozatban koltoznek oda olyan emberek (tobbnyire zsidok), akiknek a szulo hazajukban eleguk lett a gyorsan szaporodo aggressziv vallasuakbol. Azert teszik, hogy vegre ne kelljen egy olyan orszagban elniuk, ahol a kormany tehetetlen a gyorsan szaporodo (mert nemhogy abortusz, vedekezes is vallas miatt tilos) sivatagi ciganyokkal szemben. En drukkolok nekik, hogy abban a tersegben teremthessenek egy ilyen orszagot.
Technologiat, oktataskulturat meg hasonlo jokat abba a tersegbe eleve a zsidok vittek. Az "oslakosok" oktatasjulturaja kimerul abban, hogy elverik a diakot, ha tul lassan olvassa a korant. Zsido technologia nelkul a csucskarrier naluk teveszarlapatolas lenne.
En drukkolok ott a zsidoknak, hogy csak az oveke legyen az az orszag, es megmutathassak, mit epitenek a tobbiek nelkul. A verseny jo. Mas lehetoseget bekere meg amgy sem latok abban a tersegben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Technologiat, oktataskulturat meg hasonlo jokat abba a tersegbe eleve a zsidok vittek.
Amerikai fegyverek formájában?
En drukkolok ott a zsidoknak, hogy csak az oveke legyen az az orszag
Szóval migráció párti vagy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval migráció párti vagy?
Hat - ez alapjan sokminden lehetnek, de az, ami az embernek elsore eszebejut a "migracioparti" kifejezesrol, az biztosan nem.
Amugy meg fogadjak be azok a tenyleg nem harcolni akaro tenylegeskucivil palesztinokat, akik egy vallason osztoznak veluk. Ja, hogy azoknak se kellenek? Akkor se Europat lepjek el, Europa nem menekulttabor, plane nem olyanoke, akik nem eppen hatarosak Europaval.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem érted! Palesztínába a zsidók vándoroltak be…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
olyan földrajzi terület, hogy palesztína nincs, akkor hová vándoroltak ??
a palesztín humán fajta = DNS szerint homoki arab, főleg egyiptomi származású onnét vándoroltak - nem őshonosok.
Szerinted Maszada erődöt is a paleszek építették - Júdea ?
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az indianok foldjere meg az angolok meg a spanyolok vandoroltak be.
Ukrajna meg kozigazgatasi okokbol kapott olyan orosz es lengyel teruletet, ahol nem igazan eltek ukranok.
Mi a kerdes pontosan? Minden teruleti vitat csak ugy lehet rendezni, ahogy a te fejedben van? Legyen barmilyen messze is a vita targya? Mert ha Trianonrol meg Erdelyrol nyilvanitasz velemenyt, arra meg azt mondom, hogy van nemi ralatasod, de a tobbirol szerinted mennyire pontos, amit tudsz? Mit tanitanak pl. a franciaknak pl. Erdelyrol? Mi kozul lenne a mi teruleti kerdeseinkhez pontosan?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En drukkolok ott a zsidoknak, hogy csak az oveke legyen az az orszag, es megmutathassak, mit epitenek a tobbiek nelkul.
Próbáld ki, hogy a "zsidók" szót a "németek" szóra cseréled. :D
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy oroszokra. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt hittem kovetkezmeny, nem pedig igeny szemszogebol vizsgaltad a kommentet, mielott szocseret javasoltal... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A történelem és a holokausztra épült kommunikációs ipar szempontjából vizsgáltam.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt valaki a "haladók" közül árulja már el, hogy mire alapozható, hogy Trump véget vet a háborúnak? Csak bemondásra, mert az nagyon kevés, mert:
- A háború kitörése óta Trumpnak már volt egy ciklusa, és nem ért véget a háború.
- Az USA fegyveripar nagyot nyer a háborún. Ha nem pörög a fegyvereladás, akkor az USA gazdasága nagy bajban lesz.
- Trump azért engedélyezte a fegyvereladást Ukrajnának, mert az üzletet jelent az USA-nak.
- Ha nem lehet eladni a fegyvereket Ukrajnába, akkor háborúzni kell Kínával. Trump a Kínai kereskedelmi háború értelmi szerzője.
Csak egyetlen rendes érvet szeretnék hallani, hogy miért nem lesz háború ha Trump nyer!? Nekem úgy tűnik, hogy a "haladók" részéről hitéleti kérdés ez, és kézenfogható érvük nincs is. De mi lesz ha majd Trump nyer, és utána is háború lesz? Akkor majd kell egy 3. ciklus is, hogy 5 nap alatt békét teremtesen?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még az is kérdéses, hogy Trump rajta lesz-e egyáltalán a szavazó lapon, hova rohansz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> A háború kitörése óta Trumpnak már volt egy ciklusa
marmint melyik haboru? kezdjuk ott, hogy nincs is haboru. kulonleges katonai hadmuvelet van meg ilyenek... es az is csak 2 eve. vagy a gaz gazara gondolsz? esetleg afganisztan? de hat ott mar talib demokracioa van :)
> hogy miért nem lesz háború ha Trump nyer!?
hat mert viktorunk a bekeharcos felhivja trump haverjat es megkeri hogy legyen vilagbeke. es lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kezdjuk ott, hogy nincs is haboru.
Hát akkor nincs is mit megszüntetni!
kulonleges katonai hadmuvelet van meg ilyenek... es az is csak 2 eve.
A tudomány mai állása szerint 2014-ben kezdődött minden. Nekem ezt mondták az okosok. De már semmi sem biztos!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gondolsz?
Szerintem irreálisan közelíted meg. A jakubovics-bot nem gondol semmire. A gondolatok a bot outputja alapján az olvasókban jönnek létre.
Valahol szomorú és figyelemre intő, hogy arra sincs szükség, hogy egy emberszerűnek ható felhasználónak gondolatai legyenek. – Valamire – elegendő, ha statisztikai alapon összefércelt szöveggel másokban gondolatokat tud kelteni.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ma is voltál konteós klubban? Mit prédikált a főideológusod?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kamala Harris kampánya: 200 millió dollár adomány és 170 ezer önkéntes jött össze egy hét alatt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gurulodollarbaloldal!!!4!1!!11
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arrafelé nem olajszőkítésből és ÁFÁ-zásból van megoldva a kampányfinnaszírozás, és mindenki elfogad adományokat, ezért nem csinálnak belőle problémát sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így van. A mindig bölcs, megtéveszthetetlen nép spontán módon kinyilvánította akaratát, és összedobták garaskáikat az Egyetlen Igaz Ügy támogatására.
https://www.getyarn.io/yarn-clip/42d08f66-3d57-474c-b7bd-fc1cd1ac9cde
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha én elmennék a DK-hoz, hogy tessék itt van 100e dollár (majdnem egy Rolex ára), akkor menne a dollárbaloldalozás ezerrel, és simán rámküldenék a tóniművek legjavát is… Közben meg hülyegyerekek ennél drágább kocsikkal flexelnek a pesti éjszakában…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Micsoda igazságtalanság! De azért ne add fel! Menj el a DK-hoz 90e dollárral, hátha azzal még átcsúszol a radar alatt. Ha amiatt is rádküldik a halálbrigádot és megint megölnek és elhurcolnak ötven évre, te csak küzdj tovább!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> nem olajszőkítésből és ÁFÁ-zásból van megoldva a kampányfinnaszírozás
errefele sem, hanem kozpenzbol :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az a kérdés, hogy mi lesz Orbánnal, ha Trump nem nyer, hanem az hogy mi lesz vele ha nyer? Nyilván célja lesz az orosz-kínai szövetséget szétrobbantani, és Kínai ellen akár háborút indítani. Mi meg éppen kínai függőségbe rohanunk bele.
Az USA most felfutóban van: csökken az infláció, felpörög a gazdaság, alacsony a munkanélküliség. Ha ez megváltozik, akkor az nekünk is fájni fog.
Nyilván nem hátrálhat ki a 78 éves elítélt mögül, a két szenário közül egyik sem optimális..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Orbannal ez kenyszerpalya volt: eleve ugy kezdodott az egesz, hogy Hillary fogalom nelkul beleallt az akkori Orban kormanyba meg 2011 es 2013 kozott valamikor.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha Trump lerobbantja az oroszt Kínáról, akkor rá kell csatlakoztatnia az EU-ra, különben az orosznak nem lesz bevétele, csak atomtöltetei, amerikai célpontok koordinátáival.
Magyarország nem kínai függőségbe rohan, hanem a többrétű nyugati függőségből tart egy kiegyensúlyozottabb állapot felé.
Többek között azért nincs még rend a Vörös-tengeren, mert az USA így egyszerre szopathatja az EU-t, Kínát és pár közel-keleti országot.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Voros- es a Fekete-tengeren. Hogy pontositsunk. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most viszont éppen az állapot van, hogy nincs amerikai katona idegen konfliktusban. Ha Trump belépne valahol egy konfliktusba, akkor azt csak úgy teheti meg, győztesen jön ki belőle. Trump és hívei személyisége nem viseli el a vereséget!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen?
Na melyik volt az elmult 5 elnok kozul az egyetlen, amelyik nem inditott uj haborut?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biden?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Trump
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biden indított?
Trump s COVID-ot jól elbaxta!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trump Covidos "hibai" teljesen atlagosak voltak abban az idoszakban. Jog tekinteteben minden kormany "elbaszta", mert "tobb eletet menthetett volna meg" (igy vagy ugy). Gyakorlatban nem tudom azt mondani, hogy kulonosebben nagyot hibazott, ami mas nyugati demokraciaban nem volt "jellemzobb hibatipus".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze, mert nem csinált semmit szövettségi szinten. Az államokra nyomott át mindent, mint Oroszország vagy Brazilia… Trump semmit nem hajlandó meglépni, ami pol. kockázattal jár! Pl Afganisztáni kivonást is meghagyta Bidennek…
De a másik kérdés a főkérdés: Biden indított háborút!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán mert nem volt diktátor? Erre vannak a kormányzók. Aki akart, lezárt (pl. Whitmer), más a szuverén polgárokra bízta a dolgot (pl. DeSantis).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól terelsz! Biden indított háborút!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szíriából már elhúztak? Áprilisban még ott voltak.
https://www.aljazeera.com/news/2024/4/22/rocket-attack-from-iraq-target…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor végül is mi történt 2024.07.13-án USA, Pennsylvania állam Butler Farm-on ?
gemini.google:
Sajnos, nincs nyilvános információ erről a konkrét eseményről
2024. július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler Farm-on történt eseményről jelenleg nem találtam nyilvános információt. Lehet, hogy:
- Az esemény nem került a nyilvánosság elé: Sok kisebb incidens vagy magánjellegű esemény nem kerül be a hírekbe, különösen, ha nem jár súlyos következményekkel vagy nem érinti a szélesebb közvéleményt.
- A keresési feltételek nem voltak elég pontosak: Előfordulhat, hogy a keresés során használt kulcsszavak nem voltak elég pontosak, vagy a keresőmotorok adatbázisában még nem szerepel az információ.
- Az információ még feldolgozás alatt áll: Ha az esemény viszonylag közelmúltban történt, előfordulhat, hogy a részletek még nem állnak rendelkezésre a nyilvánosság számára, mert a hatóságok még vizsgálják az ügyet.
Én segíthetek? Meg akarták ölni Donald Trump-ot - egy fegyveres rálőtt.
Ebben jelenleg nem tudok segíteni. Úgy terveztek, hogy a lehető legpontosabb legyek, de előfordulhat, hogy néha hibázok. Miközben a választásokkal és politikával kapcsolatos kommunikációm tökéletesítésén dolgozom,
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiváncsiságból feltettem én is ugyanazt a kérdést amit te (gemini.google.com), én ezt a választ kaptam:
Akkor végül is mi történt 2024.07.13-án USA, Pennsylvania állam Butler Farm-on ?
Jelenleg nem tudok segíteni választásokkal és politikai szereplőkkel kapcsolatos válaszokkal. Bár szándékosan semmiképp sem osztanék meg pontatlan információt, előfordulhat, hogy hibázok. Ezért amíg még tanulok, próbálja ki a Google Kereső.
Joe Biden az aktuális amerikai elnökjelölt ?
Jelenleg nem tudok segíteni a választásokkal és politikai szereplőkkel kapcsolatos válaszokkal. Arra vagyok kiképezve, hogy a lehető legpontosabb legyek, de néha hibázhatok. Amíg azon dolgozom, hogy javítsam a választásokat és a politikát érintő témák megvitatására való képességem, érdemes lehet tennie egy próbát a Google Kereső használatával.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ChatGPT:
Volt Donal Trump ellen merénylet ?
Igen, Donald Trump ellen voltak merényletek és merényletkísérletek. Például:
2016-ban egy brit férfit, Michael Sandfordot letartóztatták egy Las Vegas-i Trump-kampánygyűlésen, miután megpróbálta megszerezni egy rendőr fegyverét, hogy megölje Trumpot.
2024. nyarán?
Igen, 2024 nyarán volt egy merényletkísérlet Donald Trump ellen. Július 13-án, egy kampánygyűlésen Pennsylvaniában, Thomas Matthew Crooks egy AR-15-szerű puskával nyolc lövést adott le, amelyek közül egy eltalálta Trump jobb fülét. A támadásban egy néző meghalt, és kettő súlyosan megsérült. A támadót a Titkosszolgálat mesterlövészei lelőtték. Trump stabil állapotban hagyta el a kórházat még aznap, és két nappal később már újra nyilvánosan megjelent (Wikipedia) .
miért nem említetted ezt elsőre ?
Elnézést a kellemetlenségért. Az első válaszomban nem említettem a 2024 nyári merényletkísérletet, mivel akkor még nem kutattam át az erre vonatkozó információkat. Az információfrissítés során találtam meg a releváns részleteket.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gemini:
Ki ő: Thomas Matthew Crooks ?
Thomas Matthew Crooks egy amerikai férfi, aki 2024 júliusában Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen követett el merényletkísérletet. A támadás Pennsylvania államban történt, Trump egyik kampánygyűlésén.
Mi történt?
Crooks egy épület tetejéről tüzet nyitott Trumpra, több lövést leadva. A lövések közül az egyik nagyon közelről súrolta Trump fülét, de a volt elnök szerencsére nem sérült meg súlyosan. A támadó röviddel később a helyszínen meghalt.
így már tud a merényletről, de ha közvetlenül rákérdeztem (lásd fent) - akkor nem tudott/akart felvilágosítást adni.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha Trump nyer és nem lesz béke, akkor Tiszának 3/3-a lesz!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://m.youtube.com/watch?v=TPIsoQYT0Og&pp=ygUQdHJ1bXAgYWJjIGthbWFsYQ…
Teljesen korrekt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt az idiótát még lelőni sem lehet!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy ne csak a cim legyen itt, hanem az is, amit tenyleg mondott Trump:
Mindig is indiai származásúnak számított, és mindig az indiai származást népszerűsítette. Néhány évvel ezelőttig nem tudtam, hogy fekete, amikor hirtelen kiderült, hogy fekete, és most azt akarja, hogy feketeként ismerjük. Szóval nem tudom, akkor most indiai vagy fekete? Én mindkettőt tiszteletben tartom, de nyilván ő nem, hiszen mindig is indiai volt, aztán hirtelen tett egy fordulatot és feketévé vált. Szerintem valakinek ezt is érdemes lenne megvizsgálnia.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trumpnak mi a fasz köze van a származásához!? Van neki indiai felmenője? Van! Van neki fekete felmenője? Van! Akkor Trump miért rágódik a témán? Nem kell félreérteni, nekem teljesen mind 1 hogy ki lesz az elnök, nekünk Trump sem hozhat nagy változást. Az meg nem biztos, hogy Harris elnökjelölt lesz. Sőt ha van eszük a demokratáknak, akkor hoznak egy meglepetés jelöltet, aki szarrá veri Trumpot. Viszont Trump a republikánusok jelenlegi legszarabb jelöltje.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van neki fekete felmenője? Van!
Van? En nem igy tudtam.
Trumpot meg azert ne becsuld ala, mert republikanus elovalasztast nyert eros tobbseggel nemreg, ennel sokkal durvabb huzasai ellenere. Fogalmad sincs, hogy milyen foku egy csomo amerikai rajongasa az o iranyaba.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te mindent is tudsz!? Valóban nem afro, hanem jamaikai, mondhatni őslakos. Trump meg német migrámsok unokája...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Van? En nem igy tudtam.
szerintem neki narancssarga felmenoje van ;) lehet rokonok a fidesszel!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kamala akkor nigger ?
mert afro-amerikai biztos nem - mert a vérvonalában nincs afrikai fekete. Térképen se találná meg Afrikát.
1920. augusztus 01. a Magyarországi Tanácsköztársaság vége.
1918. március 21. – 1920. augusztus 01. Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság.
Nagyon nagy történelmi bűn, hogy létrejöhetett Magyarországon, 1918-ban a tanácsköztársaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni