Régi notebookot keresek, hajléktalan emberek számára

Sziasztok!

Egy rákospalotai erdőben élő, hajléktalan párnak keresek régi (akár 10 éves...) laptopot. Éppen a saját, 2002-es vaio gépemet akartam odaadni nekik, de úgy néz ki, pont most halt meg a vga chip.

Jótékonysági felajánlásról lenne szó.

A laptopon pannonos mobil internetet használnának. Amiért szükségük van rá: elsősorban álláskeresés (próbálták sokáig apróhirdetős újsággal, de reménytelen), másrészt e-mailezés, blog írás. Azért laptopra van szükség, mert aggregátorról kapná az áramot, illetve ilyen körülmények között nem árt ha könnyen mozdítható a számítógép.

Az 50 év körüli házaspár évek óta az erdőben él. Keményen és jóhiszeműen küzdöttek, de az otp bank erősebb volt. Ha sikerül a következő két hónapban munkát találniuk, akkor egy ideiglenes önkormányzati támogatással lehet albérletük, és így évek után újra rendes lakásban lakhatnának.

Ha erre a kérésre több felajánlás is érkezik, akkor ismerek még kb. 5 hajléktalan embert, akinek hasonló okokból jól jönne egy régi notebook. Bár nem lenne kapacitásom nagy mennyiségben rendbehozni ilyen régi gépeket, de van egy ismerős csoport csoport, akiknek ebben az esetben továbbítanám a felajánlásokat.

Hozzászólások

Ne haragudj, de áruld már el nekem , hogy erdőben hogyan van áram a laptop használatához ??
A mobil internethez viszont 3- max 5 éves gép kell ami nem az ingyé kategóriába tartozik.
Amennyiben mégis Én tévedek 50 db-ot tudok azonnal kiosztani állatvédelmi körben.
http://elütöttek.hu/Egyesuletokirat.htm

Gondolom arra gondolsz, hogy 5 évnél régebbi, és 2.0-s USB-vel rendelkezik.

Amikkel személyes tapasztalatom van:

Toshiba Satellite L10-118 - 2005-ös, azaz 7 éves.
FuSi S7110 - 2006-os konstrukció, azaz 6 éves.

Nem volt hozzá szerencsém, de leírás alapján:

Thinkpad x40 - 2004, azaz 8 éves.

az áram aggregátorról van (benzin a benzinkútról, pár óráig üzemel egy liter benzinnel...).
a mobil internethez usb 2.0 szükséges. annyi kell csupán, hogy könnyű grafikus felülettel, flash mentes böngészőt tudjon futtatni.

ennek az állatvédelmi csoportnak tényleg van 50 fölösleges régi laptopja?

Életszerűbbnek látnám, ha egy netkávézó vagy közösségi ház támogatná meg Őket vagy a közelben lévő bolt vállalkozói csoport , névleges díjért vagy díjmentes internethasználattal.
Az ismereteim szerint USB2 P4 kategóriában van, ezeket a gépeket eladják a dolgozók közt vagy értékesítik több 10eFT-ért, amit meg "felajánlanak" az már kuka (nincs hdd/odd, töltő, hibás/törött kijelző).
Tőlünk is több szervezet kért laptopokat, ezért írtam, ha Én tévednék és valaki díjmentesen felajánlana 50db-ot azonnal kitudnánk osztani.

Fordulj a "fehér ház" dolgozói felé, akik több milliót visznek haza havonta a semmiért. Nekik biztos van ingyen régi laptopjuk, nem is egy...