A harmadik vesekőműtétem

Március 9-én kellett befeküdnöm a miskolci Szentpéteri kapu urológiai osztályára. Ún. laparoszkópos (ismertebb nevén endoszkópos) műtétet választott az orvosom, ám a legnagyobb problémát az altatás jelentette. Egy különleges eljárással intubáltak, melyet az országban csak nagyon kevés (2-3%) aneszteziológus tud csak elvégezni. A dolog lényege abból áll, hogy egy kamerát toltak le a torkomon a gígámig, majd erre húzták rá az intubáló csövet (fiberoszkópos altatás). A nemzeti ünnepre való tekintettel hazaengedtek eltávra, majd 16-án vissza feküdtem, végül 18-án megtörtént a műtét. Reggel 7:45-kor jöttek értem, majd egy porlasztógép segítségével Lidokaint kellett belélegeznem. Majd ezután betoltak a műtőbe, kissé bealtattak és lenyomták a fent említett kamerát. Ám sajnos elsőre nem tudta ráhúzni a tubust, csak másodjára... A műtőből délután 13:15-kor vittek le a földszinten lévő intenzív-őrzőbe. Életem legkeményebb 3 hetén vagyok túl: ébredés után nagyon fájt a torkom, nyelni nem bírtam, enni-inni nem tudtam... 5 napon keresztül hánytam, semmi nem maradt meg bennem. Végül már tápszert kaptam infúzióban, hogy meglegyen a szükséges tápanyag bennem. Mivel nem tudtam enni szilárdat, ezért a Kalciumszintem is leesett, ami miatt úgy remegtem, akár a kocsonya... Ettem joghurtot, ki is jött belőlem. :( Miután már megmaradt bennem a kaja, hurutos lettem. Annyira köhögtem, hogy levegőt is alig kaptam. Újra levittek az őrzőbe, ott kaptam oxigént, illetve EKG-ra tettek... Életem talán legrosszabb 3 hetét éltem át, de végre itthon vagyok újra. Igaz, még T.D. cső van az oldalamban, de azt pár hét múlva kiveszik.