Sajnos ez igaz, bár "a BASIC-es gondolkodásmódot" tagadom, mert ahhoz ki kell operáltatni az agyamat. Az absztrakció az más. Azért utálom, mert annál a nyelvnél amely ilyennel rendelkezik, mindig társul hozzá egy side-effect halmaz. Az assembler azért jó, mert pontosan le tudod írni mi is történjen. Magasabb szinten pedig csak egy specifikációd van, mit hitt az alkotó, aki nem gondolt mindenre. No, ezzel specifikáltam a side-effect keletkezésének mechanizmusát. ;)
A goto utálatot nem tartom helyesnek. Utálják azok, akik nem tudják mit csinálnak vagy nem tudják hogyan múködik egy cpu! Az áttörés a "magas szintű nyelvek támogatására" kifejlesztett utasítások és a stack frame kezelésével kezdődött valahol a struktúrált programozás hajnalán. Az alap modell szerint a függvénybe érkezvén megvizsgálod, hogy végre kell-e hajtani. Ha nem, akkor goto (!) kijárat, mert a stack manipuláció miatt nem kehet csak úgy elhagyni a függvényt. És ezzel meg is szűntek pl. a return on condition típusú utasítások, amelyeket kiválóan támogatták a vezérlési algoritmusok írását. Ezért tagadják a tudósok még a goto létezését is, mert a nagy absztrahálás közepette fogalmad sincs, mikor fut alattad egy olyan struktúra, amiből nem lehet ugrani.
A mai OOP is csak egy absztrakcióhalmaz, amelyet mindenki tud meg ért. Pedig láttam már ilyet bipoláris processzoron futni, meg írtam is shell scriptben is, ami onnan nézve legfeljebb assembler logikával lefedhető. Vagyis semmi "magasszintű".