( locsemege | 2023. 01. 01., v – 21:55 )

1. Részünkről erre csak gazdasági igény volt, nem pedig politikai és nem is társadalmi. Az EU csatlakozáskori népszavazáskor sem azzal kampányoltak, hogy szuverenitás feladása, társadalmi és politikai igazodás, melegfelvonulás, buzilobbi, idegenek beköltöztetése, segélyezése, miközben saját nehezebb sorsú honfitársaink elhanyagolása.

Ne közösködjenek, de egyúttal ne is ekézzenek!

2. Kit érdekel, mit részesít előnyben a nyugati szemlélet, amikor éppen arról beszélek, hogy ez az igazodási elvárás a felháborító! Nekünk a saját nemzetállami érdekeinket kell képviselnünk, ezt várom a kormánytól, s nem a nyugati érdekeket saját polgáraink igényeivel szemben. Az udvarias tartózkodással az a baj, hogy egyfelől hazugság, mert az őszinte „nem” az igazság, de az istentelen Nyugaton szokatlan, ha valaki őszintén azt mondja, amit gondol. Továbbá a tartózkodással érdekeinkkel szemben átmegy az a javaslat, amelyet nem szeretnénk, hogy átmenjen. Te ki akarod üresíteni a szavazásokat, s azt tartanád normálisnak, hogy ne a saját érdekeink szerint, hanem a nyugati elvárások szerint történjen a szavazás. Én meg azt mondom, éppen azért van a szavazás, hogy érdek szerint cselekedjenek a tagállamok. Putyinnal épp az a Nyugat baja, hogy szintén őszinte, s ez zavarba hozza azokat, akik folyamatosan a csillagokat is lehazudják az égről. Persze őt sem kell félteni, adott esetben érdekből hazudik. A politikában nem kulturáltnak kell lenni, mert egy társadalmat, népet fel lehet áldozni a kulturáltság oltárán, csak ez nem válik az adott nép előnyére.

3. Nem ajándék a pénz, hanem szerződésben vállalt kötelezettség. Leírtam, hogy miért, nem ismétlem magam.

4. Szerecsenmosdatás. Lényegtelen, milyen a korrupció kommunikációja, mert az a propaganda és tűzoltás része. Maga a korrupció az érdekes, s ettől az EP egyáltalán nem mentes, de erkölcsi alap nélkül ezzel vegzálják Magyarországot, ami azért eléggé röhejes.