DigiMobil csomagok Vondafonera váltása

Át lehet váltani a meglevő DigiMobil csomagokat azonos néven, havidíjjal, percdíjjal és mobil adatkerettel Vodafone-ra. Az 50-es telefonszámok is megtarthatóak. A Digi nagyon forszírozza a váltást, ami azért nem kötelező. Állítólag úgyis meg fog szűnni valamikor a jövőben a DigiMobil ezért jobb már most váltani Vodafonera. De a váltás nem kötelező. 

Van valami elhallgatott dolog a háttérben, ami miatt mégsem olyan jó váltani? 

Hozzászólások

Két totálisan eltérő rendszer közt legkönnyebb üzleti szinten migrálni, azaz megkéred az ügyfelet, hogy mozogjon át az újba. Két korlátozó tényező van, az egyik a pénz, nem akarsz érte látványos kedvezményt adni, mert egyrészt akkor kisebb lesz a bevételed mint tegnap, másrészt az eredetileg is az új rendszerben lévő ügyfelek jogosan lesznek mérgesek, hogy akkor ugye nekik is járjon a cukorka. A másik korlát a churn, azaz ügyfelek lemorzsolódása. Ez vonatkozik az előző korlátra is, hisz a mérges ügyfél már érzelmi alapon is lehet elmegy, másrészt a migrálandót nem lehet nagyobb erővel kényszeríteni, mert ha mindenképp választania kell, miért épp a te új szolgáltatásodat választaná, amikor épp haragszik rád a túlzott erőltetés miatt. 

Szolgáltató oldalról ez egy jó kis balance játék, ami minél hosszabb, annál drágább (két stack fenntartása, adat konzisztencia gondok, manuális meló a mindkét helyen lévő ügyfelek kezelése, stb). Úgyhogy idővel amikor már elég ügyfél átment magától, akkor a maradékot fel fogja gyorsítani. Ez répa vagy ostor lesz, kérdés melyikre fogadsz. Ha tuti répa, érdemes várni, és magasabb kedvezménnyel tudsz majd váltani. Ha viszont vársz és mégsem répa lesz, hanem ostor, akkor a jelenleginél rosszabb feltételekkel fogsz váltani, mert hirtelen a Digi ár nagyon magas lesz és csak piaci alapon mehetsz már át a Vodához. 

Azaz ebben jó tanácsot max bennfentes tudna adni, az meg nem fog, mert BTK-s lenne a konkrét károkozás amit az információ kijutása okozna

Szerkesztve: 2024. 05. 29., sze – 23:03

És a lassítás is ugyanolyan lesz? Azt hiszem lelassították a digit.

Egyébként bármikor felmondhatják bármelyik csomagot, csak kikapcsolás előtt talán 60 nappal kell ezt jelezniük.

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 05:04

YETTEL = DIGI = VODAFONE

Egy kézben van mind, a váltás köztük zökkenőmentes. A vodafone az egyetlen geci (a felvásárlása előtt is az volt): minden távozó előfizetővel büntetést akarnak fizettetni még akkor is, ha semmi jogalapja. A legtöbb tudatlant ez elrettenti. Akkor van náluk pofára esés, amikor egy ügyvéddel packáznak. Pont két hete volt egy ilyen eset egy ügyvéd ismerősömmel.

A vodafontól mindenki menekül aki csak teheti, szóval fontold meg. Én a Trét ajánlom már mindenkinek. A T-com úgy lett a (meglátásom szerint) legjobb hazai szolgáltató, hogy valójában nem csinált semmit: egyszerűen csak a többi szolgáltató (Y+D+V=4iG) szinvonala süllyedt le nagyon gyorsan.

valóban... Hanem arab kézben van már fél éve. Ez kb. olyan mint 2014-ben, amikor Orbán meg akarta szerezni az RTL-t:

Orbán Viktor azt is felvetette, hogy “meg akarja vásárolni az RTL Klubot”, amit aztán meg tud szüntetni. A kormányfő azt is megkérdezte tőle, emlékezett Simicska Lajos, hogy szerinte mennyibe kerülne a csatorna. Simicska 100 milliárd forintra saccolta az összeget, mire állítása szerint Orbán Viktor erre azt mondta: “Nem baj, megveszi majd nekem a Roszatom.”

Jelenleg rottyon van a költségvetés, így aztán Orbán felvásároltatta az arabokkal, egy átmeneti időszakra. Mert aztán amint úgy áll a helyzet, megveszi tőlük, persze sokkal drágábban.

Szerintem ez az egész Simics meg o1g sztori egy nagy trolletetés, amit a fidesz kommunikációs agytrösztjei találtak ki. Ahogy várható volt, a balhéra kiéhezett aktipista ballibbantak rá is cuppantak mint takonyra a tyúk. Lehet valami probléma a kognitív képességeikkel, mert ezzel a Varga Juditné, leánykori nevén Magyar Péter produkcióval újra ugyanazt adják elő kicsit más csomagolásban. Hiába na, régi igazság: sohasem lehet eléggé lenézni a zembereket! 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Nekem pont fordítottak a tapasztalataim. Egyébként Telekomnál (T-com-ot a permanenes márkanév cserében már régen hátrahagyták) pocsék tévéképminőség, durva netes traffic shaping sem volt már szimpatikus soha. Főleg mert nálam optikai kábel mellett teljesen okafogyott volt az egész. Sajnos a tévéadások sávszélessége a leggyengébb láncszem sat adáshoz volt kötve, pedig az optika bírt volna sokkal jobb képminőséget is. Az IPTV erőltetése is csak arra jó, hogy feleslegesen egy extra box kerüljön az egyébként DVB-C képes tévé alá. Internetes forgalomszabályozás is értelmetlen volt optikán. A kaput végül a Vanda tette be. A Telekomnak sikerült lefejlesztenie a retardált MI-t, gratula hozzá. Egyben ez az ügyfelek teljes semmibevétele. A Digi hálózata fényévekre előzi a Telekomét. A tévékép minősége a sávszélességcsökkenés után is köröket ver a Telekom tévére. 

Ami a Vodafonet illeti ott a legkedvezőbb árú korlátlan mobilnet miatt van egy sim-kártyám. Nincs velük problémám, Voda ügyfélszolgálaton valódi emberek veszik fel a telefont. Digi tarifáknál persze lényegesen drágább, pláne a régi Digi mobilárakhoz képest. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Ami Vandát illeti: tökéletesen jellemezted. Vandát is, és az ügyfelek lekezelését is. Egy megkerülhetetlen fos, élő embert kapni a vonal végére olyan élmény mint egy kiadós kufircolás közben értesülni arról, hogy megnyerted az Eurolottó 20 milliárdját: el sem hiszed, hogy ez veled történik.

 

- [V] Hello, Vanda vagyok, a mesterséges intelligencia. Pár szóban mond el miben segíthetek.

- Bivajbasznádon a Macskajancsi utcában nincs internet.

- [V] Jól értem, új internetes csomagra szeretnél előfizetni? kérlek igennel vagy nemmel válaszolj.

- NEM.

- [V] Nem értem a választ, kérlek ismételd meg.

- N E M !

- [V] Köszönöm! Milyen csomagra szeretne előfizetni?

- (már nagyon idegállapotban) KurVanda anyád te fostalicska....

- [V] Nem értem mit szeretnél. Kapcsolok egy műszaki kollégát.

 

A digivel kapcsolatban igazad van, de sajnos a T-nek nagyobb a lefedettsége: példának okáért vidéki kisvárosokban, főleg falvakban elvétve találkozni velük. A T minősége a Vodához képest viszont hatalmas, ami a netet és TV minőséget illeti. Vodánál a net durván aszinkron, TV kép-hang szétesik, akadozik, egy diavetítő is élménydúsabb nála.

Nekem sajnos pont ellenkező tapasztalatom van. Azért sajnos, mert drága a T. Lehet, hogy a budapesti nagyon-nagyon külvárosi terület miatt, de a diginél 3x jobb képminőség van errefelé. Több szomszédnál láttam digis adást. Egy katasztrófa. Mintha időutazáson vettem volna részt és nem a jövőbe ugrottunk.....

Az ip tv pedig nekem kifejezetten tetszik. Műsorok felvétele, több is akár párhuzamosan. Sok egyéb tartalom, amit felvétel nélkül is vissza lehet nézni. A visszatekerés lehetősége (reklámmentesítés, ha később kezded nézni), stb. 

Mondjuk Vandával beszélgetni olyan, mint Zuzu Petals-szal...

"Az ip tv pedig nekem kifejezetten tetszik." _ És milyen jó is, hogy a szolgáltató gyakorlatilag képkockára pontosan tudja, hogy melyik csatornát mikor, meddig, milyen beállításokkal/eszközön (hála a HDMI-nek) nézted... És ezt a statisztikát meg is kapja a műsorszolgáltató...

Ami nekem azért rossz, mert.... segíts kérlek befejezni a mondatot. Látja, hogy szeretem nézni a "Kertész kertje" sorozatot? Hát lássa. Miért az internetszolgáltatóm nem látja, hogy most ide írok? Vagy szomorkodnak, hogy áttekertem a reklámot?

Az egyik gond vele, a másik meg az, hogy totálisan egyedi megoldás az összes, egyetlen szabványos, szabadforgalomban elérhető végberendezéssel sem kompatibilis, csak és kizárólag a szopgáltató saját, általad ki nem nyitható, meg nem vizsgálható dobozával használható, és csak annyi vételi helyen, ahányat a szolgáltató elégnek gondol - természetesen a 2. 3. n. végberendezés használatáért külön díjat számít fel... Miközben az adott műsorfolyamhoz tartozó jogosultsághoz elég lenne DVB-C2 és CI+ meg egy CAM+ modul és ügyfélkártya... De az sajnos nem ad nézettségi statisztikát ingyen és bérmentve a szolgáltatónak... Nem, a "DVB-C sávszélesség-igénye..." kezdetű bullshit-et el kéne felejteni... Tudom, IPTV-t adtak (adnak?) ADSL-en is...

Az "áttekertem a reklámot" az egy kifejezetten releváns infó a műsorszolgáltatónak - még nincs, de technológiailag elképzelhető olyan, hogy ügyfélszegmensre célzottan kerül reklám a stream-be...

Ja, és a villanyszámlát is te fizeted ugye...

uhum. hat ebbol pontos statot nem tud nyerni. anyamnal (70+) allandoan bekapcsolva marad az upc box az utolso nezett csatornan, igy a "kemkedo" sw szerint 10 orakat nezi a tv-t. aztan valosagban meg csak a fozes kozben/este megy 1-2 orat \o/

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Akkor ott vagy megörökölt coax hálózatos Digi van, vagy egy humoros kedvű Digis szerelő mindegyik szomszédnál dafke a leggyengébb sd felbontásra állította be az összes tévét amikor beszerelte a szolgáltatást. :-) Belvárosban azért nem cserél több területen a Digi coaxot optikára, mert a beszakadt kábelcsatornákból nem lehet kihúzni az elavult coax kábeleket és helyükre behúzni az optikát. Maradna az útfelbontás, de az engedélyekhez kötött és drága mulatság. Külvárosban ilyen szitunak nem kellene lennie. Mivel a digis tévéadások nagy része több felbontással is jön át lehet állítani gyengére mint a youtube videókat. Nálam fényévekre van minőségben a Digi a Telekom fostól. 

"Az ip tv pedig nekem kifejezetten tetszik. Műsorok felvétele, több is akár párhuzamosan...A visszatekerés lehetősége"

Ja ez az etetés megy! Egy nagy parasztvakítás ez a visszatekerés meg állítólagos rögzítés. De a hup-on tudjunk már felállítani egy tvheadend szervert! Ezt nem várnám el egy átlag hup olvasótól csak megjegyzem saját megoldás lefejlesztése sem lehetetlen feladat. 
Hauppauge stick két multiplex, azaz csatornacsomagot tud párhuzamosan, de a kínai dvb-c kártyákat is lehet használni. Lesz timeshift, adások archiválása minden, saját kontroll alatt. Hónapok múlva is meg tudok nézni egy adást ha lementem, mert épp nincs semmi időm ami gyakran megesik. 
Havernál meg üvölt a gyerek mert elvesztek a kedvenc meséi a Telekomos boxszal amit ki kellett cserélni. Menteni arról a fekete dobozról semmit sem lehet se pendrivera, se usb hdd-re, se írható lemezre. 
Ami a reklámok átugrását illeti, amikor még UPC volt és mellé Horizon go, ott például az rtl csatornáinál nem lehetett átugrani a reklámokat mert a csatorna tulajdonosa ezt megtiltotta. Nem tartom valószínűnek, hogy Telekom szolgáltatóval szemben elnézőbb lenne a reklámjai áttekerését tiltó tévétársaság. Saját tévészerverrel természetesen minden csatorna reklámjait át lehet ugrani visszanézésnél. 
Nem kell pénzért boxokat bérelni a Telekomtól, amik tök feleslegesen fogyasztanak extra áramot. Használható a tévére telepített KODI a saját tévészerverhez. 
És itt van hatalmas előnye a Digi tévészolgáltatásának. HBO meg Filmbox vagy mit leszámítva az összes adás kódolatlanul fogható szabványos DVB-C-ben, annyi tévén a házadban amennyire csak akarod. Mivel szabványos a FTA az előbb említett pár csatornát leszámítva minden tévécsatorna Digin simán fel tudod állítani a saját tévészerver szolgáltatásodat amit utána mobiltól tévéig bármin tudsz nézni, drm-mentesen bármit le tudsz menteni utólag is és el tudod tenni magadnak. A minőség pedig szerencsétlen szomszédaidat leszámítva sokkal jobb mint Trékommnál. :-)

“Az ellenség keze betette a lábát”

Egyrészt köszönöm, hogy finoman lehülyéztél, hogy nem tudnék összerakni egy ilyet.... Másrészt a havi 690Ft-os ár, az pont annyi, hogy eszembe se jusson foglalkozni vele. A felvételnél be tudod állítani, hogy tartsa-e meg vagy sem, de úgy érzem kár tényeket leírjak. Nekem arra kell, hogy az ismeretterjesztő, vagy kertészeti sorozataimat beállítsam, és ha van időm, akkor megnézzem. Legtöbbször nincs, így megy a levesbe, de nem vagyok annyira tv függő, hogy ez zavarjon. A lényeg, hogy amikor nézném, akkor ott legyen és át tudjam tekerni a reklámot. Mindezt 690Ft-ért, tehát egy fél kg kenyér áráért. Ráadásul csak ethernet kábel van behúzva, tehát még kábeleznem is kéne, ha váltanék.

Azonkívül újra leírom, hogy egy f@s a digi tv minősége a környékünkön. Három közel lakó ismerősömnél láttam. Kifejezett hányadék, pixelesedik, kb. 720p érzés, meg-megröccen. Mindezt optikán tudja, nem annyival olcsóbban, de tény, hogy olcsóbban. Sőt, ha %-osan nézzük, akkor sokkal olcsóbban. Ha forintosítjuk, akkor már nem annyira jön ki jól a számítás.

 

Te érzed így, te veszed magadra, egyébként nem volt szándékom lehülyézni. Digi + saját tévészervernél is elég az ethernet, sőt még vezeték sem kell mert wifin is működik. Meg tableten vagy mobilon is. 
690 Ft pedig tévénként értendő, sőt a Telekomos iptv boxok száma is korlátozott, nem? Ez a "fél kg kenyér ára" megint egy tipikus parasztvakító szöveg. Az a fő probléma vele, hogy gyengébb műszaki minőségért még extrát is kell fizetni.
Úgy egyébként egy Windows licenc ára is kijön egy szülinapi torta árából. Aki mégis Linuxozik nem a Win licenc ára miatt csinálja hobbitevékenységként, hanem azért mert hasznos szórakozás, lehet tanulni belőle, because I can... Ha munka miatt úgyis kell ismerni az persze más. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Ok, lehet, hogy túlreagáltam. Elnézésed kérem emiatt.

1db TV-m van, tableten, telefonon nem nézek tv-t. A fél kg kenyér áráért én nem érzem, hogy rosszabb minőséget kapnék. Sőt! Éppen azt mondom, hogy jobbat, mint az egyetlen konkurencia itt. Műsorfelvételi opciót nem kínál más. (Flip még lehet, hogy van, de ott nagyon alja módon kommunikáltak velem és ott sem tudok felvenni.)

"Műsorfelvételi opciót nem kínál más" - DVB-C-ről bármikor felveszel bármit... És ha kellően okos a tévéd, akkor a rádugott pendrivera/vinyóra megteszi, ha meg nem, akkor vannak nem egetverően drága dvb-c boxok, amik képesek erre a "csodára", méghozzá úgy, hogy szintén szabadon olvasható, nem eszközhöz kötött lesz a felvétel...
 

Nem tudom, hogy miért rugóztok állandóan azon, hogy eszközhöz kötött a felvétel. Kb 15 év alatt kétszer cseréltem eszközt. Ez nekem simán kibírható, nem látom olyan hatalmas hátrányát. A másik pedig, hogy - mint írtam is az előbb - nem akarok újrakábelezni. Főleg úgy, hogy még mindig nem látom a nagy előnyt. Mi lenne az? A TV-m okos egyébként, szóval lehet hogy van valami jó dolog, de akkor kérlek világosíts fel, hogy mi az. Ez eddig nekem kevés, ezek alapján nem változtatnék. A nem egetverően drága dvb-c box, az drágább, mint havonta 690Ft? Tud egyszerre több felvételt készíteni? Fel tudja venni azt, amit éppen nem nézek? (Tehát egy másik csatornát nézek közben?) Mi az előnye a T-s box-szal szemben? Tényleg érdekel, nem kötöszködésként kérdezem.

Van egy szabványos végberendezésed, ami elé oda kell tenned egy totál egyedi, csak a szolgáltató sz@rával kompatibilis dobozt, ami zabál villanyt (Ha azt nézzük, minimum megduplázza a TV standby fogyasztását, bár mivel semmi sem kötelezi, semmi sem készteti a gyártókat rá, hát fene tudja, hogy valójában mennyit zabál standby állapotban... (Hiszen nincs versenytársa, amit a végfelhasználó választhatna a fogyasztás alapján is - a szolgáltatód veszi meg, aki vélhetően minden fillért hajlandó megszexuálni, ergo nem érdekelt abban, hogy takarékosabb, netán drágább eszközt adjon neked havi 690 Ft (plusz teljes TV-fogyasztói profil) áron.

"nem akarok újrakábelezni" - A TV-hez kell koax és ha "okos", akkor célszerű lehet UTP is. TV-je/eszköze válogatja, hogy tud-e másik csatornát felvenni, miközben te teljesen mást csinálsz/mást nézel.

"15 év alatt kétszer cserélt eszköz"

Azaz ha minden alkalommal a legújabb technológiát kaptad (volna), akkor is nagyjából öt éves készüléked van jelenleg... És nem gondolom, hogy a szolgáltató (v.ö.: fillérszexuálás) mindenkor a legújabb, top kategóriás tudással rendelkező eszközt adja...

Egy Amiko T2/C doboz olyan 16E Ft. Bruttó. Ez nettó 12600 körül van. Kisker ár, amiből ha csillió darabot rendel a szolgáltató, akkor simán lejön belőle minimum a harmada... Marad olyan 8-9E Ft. Azaz te nagyjából egy, de legfeljebb másfél év alatt kifizeted a szolgáltatónak a doboz árát - onnantól neki csak bevételt generál... És jó esély van arra, hogy az iptv dobozokat ennél olcsóbban le tudja gyártatni a szolgáltató. Ja, és ezek a DVB.C dobozok nem telefonálnak haza... (Az IPTV-nek meg alap, hogy a doboz bármikor(!) bármilyen adatot hazaküldhet...

 

A levezetésed tökéletes, nem tudnék belekötni sehol sem. Viszont nekem meg nem éri meg váltanom jelenleg. A kábelezés ~18 éve megvolt az akkori jónak gondolt cat5e-vel. Ez még mindig elég ide. Nekem nagyobb léptékű változásokat hozó döntések kellenek, hogy váltsak. Nem azt mondom, hogy mindenkinek az a jó, ahogy én csinálom, hanem azt, hogy nekem jelenleg ez a jó/legjobb az adott áron.

A te döntésed - nekem nem kell plusz hazatelefonáló doboz a tévé mellé (mindegyikhez x Ft/hó sarccal), szabványos eszközzel tudom nézni mindazt, amire előfizettem, ha valamit fel akarok venni, akkor az Amiko doboz megteszi, a tv mellé elég egy távirányító, és még sorolhatnám... (Ha a set-top-box távirányítja a TV-t akkor azt is tudhatja a szolgáltató, hogy mikor némítottad/halkítottad le...)

"A másik pedig, hogy - mint írtam is az előbb - nem akarok újrakábelezni."

Ahogy már írtam nálam történetesen ugyanúgy csak ethernet megy a tévékhez. Sőt van amelyikhez még az sem, hanem wifin csatlakozik. A tévékábel a tévészerveremhez megy fél métert onnan minden csatorna belső hálón megy. 

"Tud egyszerre több felvételt készíteni?"
Igen

"Fel tudja venni azt, amit éppen nem nézek?" (Tehát egy másik csatornát nézek közben?)
Igen

"Mi az előnye a T-s box-szal szemben?"
A már említett szebb képminőségen kívül az, hogy tévészolgáltatás timeshift, record és minden funkcióval együtt az "én kezelésemben van" szabadon. Ha úgy akarom kiírhatok egy adás pendrivera, hogy a havernál együtt nevessük valamelyik médiabohóc legújabb baromságain. Ha akarom elarchiválom magamnak mert annyira tetszett vmi és évek múlva is megnézhetem. Ha úgy tetszik privát médiafigyelő szolgáltatást is indíthatnék. Hozzáadhatom a tévészerverhez a műholdas csatornákat, a Dreamboxszot már jól elraktam de a sat tányér és forgatómotor hozzá ma is működik. Vagy ha retardált neurális hálóhoz akarok tanítómintákat, ahhoz a mostani tévéfelhozatal egyszerűen tökéletes. Na jó ez poén volt! :-) És igen, értem, a te körzetedben a Digi épp nem ad szép képminőséget. Nálam jó. 

Természetesen ez nem egy általános tévézési mód, de itt a hup társadalmi részhalmazban nem kellene extrémnek sem lennie. Sokkal jobb szórakozás volt ezt összerakni mint havonta fizetni a szolgáltató egyáltalán nem jó és minden irányból lezárt dobozáért. 

Az is teljesen valid érvelés amit Zeller ír. Még DVB-C box sem kell, mert mindig tévé támogatja amit az elmúlt 10 évben adtak el. Ez egy szabvány, nem úgy mint a Telekom egyedi semmivel nem kompatibilis rendszere. Ha jó tévézési élményt akarsz, egy mai okostévé ezt sokkal jobban tudja out of box tv, mint egy extra szolgáltatói doboz amit muszáj használnod ha Telekommal vagy szerződésben. Egy távirányító kettő helyett, sokkal jobban szebben megtervezett tévés felület. 
Onnantól, hogy timeshift funkció a Telekom szerveréről megy a multicastnak is annyi, mert azt természetesen csak unicastban lehet szolgáltatni. 
 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Nem T-boly, hanem Voda, de akkor tessék. Megcsinálták a csodás mediaboxukat, ami már nem is helyben vesz fel, hanem központi serverre. A felvétel max. 90 nap, utána törlődik, ha tetszik, ha nem. A felvétel le van korlátozva, van, ami nem felvehető (pl. a Forma1 sem, régebben azt felvettem, amikor nem volt időm a műsor alatt felvenni. Korábban a felvételbe bármikor beletkerhettem, most adott csatornákon a reklámblokkot nem lehet áttekerni. Ezeket szép sorjában meg lehet csinálni egy, a szolgáltató által adott és üzemeltetett kütyüvel. Ha a T-boly ezt még nem csinálja, örülj neki, idővel lehet, hogy fogja. Ja, és persze néha a doboz teljesen meghülyül, és háromszor kell rebootolni (táp kihúz, vár, vissza stílusban), mire esetleg elindul (vagy akkor sem).

A régi helyi HDD-re felvevős box sem volt világbajnok, de ez 'csúcs'. Mindezt úgy, hogy akár CI+ is lehetne.

Van erről valami forrás? Én nem találtam rá utalást a weboldalukon.

:wq

Majd ha ki akarják kapcsolni szétnézek merre megyek. A vodával jó tapasztalatom 10+ éve nem volt.

Hát én is attól tartok, hogy DIGImobil még működni fog teszem azt 5 évig, de ha most átváltok Vodára akkor 1 év múlva duplájára emelik a havidíjakat mert hát mégis a Voda sim kártyám lett és még dupla áron is kedvezőbb mint bármelyik másik Voda csomag. Közben a DIGIn marad a régi ár vagy "csak" 30%-kal emelkedik. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Úgy néz ki, hogy bármelyik szolgáltató felmondhatja egyoldalúan a szerződést. Anno vodánál mondták fel régi csomagomat, mert megszüntették és ha nem váltok vagy mondom fel én, akkor automata áttettek rossz csomagba.
Egy éve a yettel csinálta ezt, hogy megszüntetett sokféle csomagot és drágáb vagy rosszabb csomagokra váltott automatikusan. Persze jogszabályilag erről 60 nappal előtte értesítenek. 

Idén meg újra a yettelnek viszket a tenyere. Most flottákkal bontott szerződést és a közvetlenül yetteles ügyfeleket (akiket a flotta hozott be, de yettel a szerződő) megkeresve az üzletkötőik egy része gátlástalanul akar rávenni, hogy rosszabb csomagra váltsanak drágábban. Persze, mivel még nem jelentették be, hogy maga a csomag megszűnne, legalább 60 napig még lesz. 

Ezzel azt akarom mondani, hogy bármelyik szolgáltató lehet köcsög, 60 nappal előtte kell csak belejelentse, hogy ki akar baszni veled, s ha nem tetszik, akkor elhúzhatsz. Jön egy új vezető vagy tulajdonosváltás vagy valakinek új jaht kell és már be is indulhat a szopatás.

Miért kéne válaszolnom egy értelmetlen kérdésre, amiben még hazudsz is, csakhogy multit mosdathass?

A szerződés felmondására vonatkozó joggal élni önmagában nem arrogancia és én nem is állítottam ilyet. A szerződés felmondása nélkül agresszívan tukmálni drágább csomagokat, több tízezres flották kinyírása után - ez az arrogancia. A szolgáltató szándékosan nem (vagy csak a legritkább esetben) él a felmondással, mivel azzal egyértelműen ügyfelet veszít, ami nem érdeke, mert az extraprofitot azért szeretné bezsebelni.

Ezt írtad:

"ha mobilszolgáltatókról van szó, képes vagy felismerni az arrogáns multit."

Amire válaszoltál, ott arról volt szó, hogy a szolgáltató (bármelyik) szerződésben rögzített jogával élhet, és felmondhatja a szerződést. És igen, kivezethet szolgáltatást, amihez kapcsolódóan az arra vonatkozó szerződéseket felmondhatja. Nem tukmálja a felmondást, hanem a jogszabályok, illetve a szerződésben rögzített idővel a felmondás előtt jelzi az ügyfélnek a döntését.
Az, hogy mellérakja azt, hogy milyen szolgáltatást nyújt/ajánl helyette az nem tukmálás - tájékoztatás.

Az, hogy a "flottás" (ami nem vásárlói csoportok céljára kitalált konstrukciók egyébként) előfizetések egykori részeseit megkeresi a szolgáltató, az megint csak nem arrogancia, hanem a korábbi szolgáltatás helyettesítésére szóló ajánlat. Érdekes, hogy jellemzően a fillérszexuálóknak fáj, ha a "flottás" előfizetésük ilyen-olyan okból kukázásra kerül, és szembesülnek azzal, hogy mennyi az annyi "flotta" nélkül...
 

Amire válaszoltál, ott arról volt szó, hogy a szolgáltató (bármelyik) szerződésben rögzített jogával élhet, és felmondhatja a szerződést.

Erről is szó volt, de nem ez volt a lényeg. A lényeget sajnos megint kitakarta a multibuzi szemellenződ.

Nem tukmálja a felmondást

https://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

Nem mondtam, hogy tukmálná a felmondást. Drágább csomagokat tukmál. Tanulj meg olvasni!

Az, hogy mellérakja azt, hogy milyen szolgáltatást nyújt/ajánl helyette az nem tukmálás - tájékoztatás.

Egyrészt, de igen, ez is tukmálás, mert konkrétan egy zsarolási pozícióból indít (felmondás). Másrészt, nem a 60 napos felszólításról beszéltem, hanem arról, hogy a telemarketingeseik agresszívan nyomulva hívogatják az ügyfeleket és terelgetik át őket más csomagokba úgy, mindenféle hivatalos felszólítás, meg 60 nap nélkül.

Az, hogy a "flottás" (ami nem vásárlói csoportok céljára kitalált konstrukciók egyébként) előfizetések egykori részeseit megkeresi a szolgáltató, az megint csak nem arrogancia, hanem a korábbi szolgáltatás helyettesítésére szóló ajánlat.

Ez konkrétan tukmálás, ugyanis a flottás csomagra vonatkozó előfizetői szerződés és tarifa marad, egészen addig, amíg az utolsó exflottás hűségnyilatkozatos ki nem kopik a rendszerből, plusz 60 nap. Tehát, az előfizető a saját szerződése szerint maradhat a flottás csomagjában, amíg azt teljesen ki nem vezetik a rendszerből. Az előfizetőnek ez természetesen jobban megérné, de kedvenc multikád inkább már jóval azelőtt rájuk tukmálja a drágább csomagot, hogy kivezetné a flottás csomagot a rendszerből.

ami nem vásárlói csoportok céljára kitalált konstrukciók egyébként

A flottás konstrukciók üzleti értéke az ügyfélbázis stabilitása, amit a flottakezelő és a tarifacsomagok kiemelt versenyképessége biztosít. Ennek van üzleti értéke a szolgáltató felé is úgy, hogy közben nyereséges a szolgáltató, máskülönben meg se kötötte volna a flottaszerződést. A szolgáltató azonban most úgy döntött, hogy ő extraprofitot akar realizálni a flottatagokon, ezért felmondta a flottaszerződést, és elkezdte drágább csomagokra átterelgetni az ügyfeleket. Ez az, amit üzleti arroganciának hívunk. A 60 napos felmondási idővel természetesen élhet, de annak ugye viseli a következményeit is (ügyfelet veszít). Ezért csinálja azt kedvenc multikád, hogy felszólítás nélkül terelget át mindenkit félrevezető módon, rámenősen, manipulatív szövegekkel, drágább csomagokba. Anélkül, hogy a hivatalos, 60 napos felmondási procedúrát elindítaná.

ha a "flottás" előfizetésük ilyen-olyan okból kukázásra kerül, és szembesülnek azzal, hogy mennyi az annyi "flotta" nélkül...

Igen, tudjuk, csak a szokásos: tetszettek volna a spúr™ fillérbaszó™ ügyfelek több extraprofitot termelni kedvenc multikádnak.

Azért a te reklám blokkolásodat ne vegyük már egy szintre a magyar telkók karteljével.

Szerintem se vegyük. Az én reklámblokkolásom a Google-Apple-Microsoft kartelljének szól, ami néhány nagyságrenddel nagyobb és kártékonyabb kartell, mint a magyar mobilszolgáltatók.

nem csak a tartalmat szerzed csalással

Semmilyen tartalmat nem szerzek csalással. Nyilvánosságra hozott tartalmat jogom van letölteni, magánmásolni.

hanem a netet is engedély nélkül szeded a szomszéd wifijéről.

Ilyen nem történik. A magánmásolási jogommal való élésemet ne hasonlítsd már a Btk. 423-hoz. Már ha nem akarsz többször orbitálisat csúsztatni egy hozzászólásodon belül.

Többször elmondtuk neked, hogy a magánmásolás a teljes eredeti, módosítatlan tartalomra vonatkozik.

Ami még mindig a reklámok nélküli tartalom. A szerzői jog azt védi (nyilván a reklámot is, de az különálló mű) és arról rendelkezik. A Youtube nem szerző, nem jogtulajdonos, csak egy feljogosított terjesztő. Ahogy egy tévécsatorna is csak egy terjesztő.

A szolgáltató által belerakott részekkel _együtt_.

Nem. Sőt, konkrétan a szolgáltató által belerakott részek számítanak módosításnak (számítanának, ha az eredeti tartalomba ágyaznák, de nem ágyazzák, csak a kliensoldalon futó lejátszójuk jelenít meg közben egy másik tartalmat egy beépített playlist alapján).

És a módosításra, azaz származékos mű létrehozására nincs jogod.

Származékos mű létrehozása az egy másik téma és rosszul tudod, mert ahhoz is van jogom, bizonyos feltételek mellett (pl. paródiajog, kritikák, elemzések készítése stb.). Ugyanakkor a magánmásolás részben vagy egészben sem származékos mű létrehozása. Hanem ugyanaz az eset, mint amikor felveszed a tévéadást és kihagyod belőle a reklámokat. Annyi különbséggel, hogy Youtube-on a reklám nem része a tartalomnak.

"hogy bármelyik szolgáltató lehet köcsög, 60 nappal előtte kell csak belejelentse, hogy ki akar baszni veled, s ha nem tetszik, akkor elhúzhatsz."

A felmondásra vonatkozó, szerződésben rögzített jogával élni miért is köcsögség? Váltottál valaha saját akaratodból munkahelyet? Akkor ott te voltál a köcsög, amiért éltél a munkaszerződés felmondására vonatkozó jogoddal?
A szerződések már csak ilyenek - általában bármelyik fél felmondhatja azt, ha az előzetesen rögzített, illetve jogszabályokból következő feltételeknek megfelel a felmondása. És ez nem köcsögség. Az, hogy a korábban szerződött partnerrel/féllel csak magasabb áron hajlandó szerződést kötni, az sem az - nagyon kevés olyan szolgáltató/szolgáltatás van, ahol szolgáltatási kötelezettséget ír elő a magyar jog.

A lényeg nem ment át: Nem sok értelme van az alapján váltani vagy maradni egy szolgáltatónál, hogy mit mond a varázsgömb. Bármelyiknél felmondhatják a szerződést.
Mivel nincsen itthon verseny a telkók közt, így nem akar egyik sem jobb konstrukciót ajánlani, hanem együtt emelik az árakat.