A klasszikus "Az ELTE/BME valóban nehéz egyetemek a többihez képest..." tévképzet, de sebaj, majd egyszer ránézel az egyetemi rangsorokra, és kussolsz amikor számodra is kiderül, hogy egy hajóban eveztek a béka segge alatt valahol a 600+ -adik helyen, komolytalan indiai falucskák egyetemeivel folytatva vérre menő küzdelmet.
Remélhetőleg ekkor eszedbe jut a volt eltés/bme-s ismerősöd (vagy annak ismerőse) is, aki segédmunkásként kódol minimálért php-ben, és a vidéki ismerősöd (vagy annak ismerőse), aki pedig az egyik legnagyobbra nőtt magyar startup alapítója.
Lófasz különbség nincs az átlagban, de azzal tudnál ezen változtatni, ha az átlag felett lennél, ahol pedig már lennél olyan értelmes, hogy nem erre vered.
Szerk.: Veszprémben pl. 8 éve elég fos Javá-t oktattak, míg pl. ELTÉ-n ezekkel nem volt gond. Cserébe pár BP-i egyetemen arra verik, hogy "asztánnekik félcsillió félévnyi matek volt", aztán kiderül, hogy ebből mégcsak egy szigorlatra sem futotta, míg vidéken meg 12*7félévnyi anyagból kellett egy rohadt bsc-t összekaparni. Vagy pl. BME-s arc nem is hallot még automataelméletről, de azért programozónak készült. Veszprémben meg az arc nem hallott értelmes elosztott rendszerekről.
Mindig fogunk találni példákat ami valahol jobb, máshol gyengébb, de a nagyképen ez mitsem változtat.