XFCE-4.6 problemák

Fórumok

No mivel tegnap bekerült FreeBSD ports-ba, gondoltam megejtek egy frissítést.

a) szerintem sokkal lassabb, mint a 4.4 volt.

b) úgy tűnik, hogy kihajították a saját ikonkészletet, és valami gnome-osat tesz fel, ennek köszönhetően a fél panelemet újra kellett konfigolni, mert nem voltak ikonok (de olyanok, amik őhozzá tartoznának - Terminal ikon, böngésző ikon, stb)

c) az új mixer katasztrófa. Az eddigi nagy előnye volt, hogy ott volt mellette a potméter (amit ugye én döntöttem el, hogy a master hangerő, a PCM-csatorna, stb legyen) és azzal simán lehetett szabályozni - no e helyett van valami szar, amin a hullámok száma kéne hogy jelezze, h milyen hangos. Ezzel eleve nem lehet így hangerőt állítani, ellenben ha rákattintok és feljön a beállítóablak és a master és a pcm-csatornát *is* kiválasztom, akkor (nekem egyelőre rapszodikusnak tűnő módon) csak az egyik jelenik meg. Ellenben annak változtatása hat ugyan a hangerőre, de a kijelzőre nem (ugyanannyi hullámocska van az ikonon), és a buborékban is a kezdeti érték látszik. Ezt valahogy összesen egyszer sikerült frissülésre rávennem, de nem sikerült megértenem, hogy mivel.

Találkozott valaki ezzel a pár problémával és esetleg tud valami megoldást? (FreeBSD-7.x, OSS hangrendszer)

Hozzászólások

Délután megírom rá a válaszokat, ha addig nem lesz valaki gyorsabb.

--
Elméletileg nincs különbség elmélet és gyakorlat között. Gyakorlatilag van.

Na ránéztem a dolgokra, az ikon téma a footwork lehet, legalábbis eddig nem láttam a listában. Mondjuk én saját ikon témát használok, ebben szinte minden benne van mint a rossz búcsúban :) Xfce-tango a neve, több ikon készletből állítottam össze és "rajzoltam" egy párat is hozzá.

a) egy picit valóban lassabb induláskor és a konfigurálási része lassult be elég rendesen, ezenkivül jól megy bekapcsolt compositorral is.

b) hang: ahogy megfigyeltem gstreamert használ a mixer része ez alsa-val működik jól, állítólag OSS alatt kicsit bugos. A hangerőszabályzó ikon viszont rendesen működik. Az egér görgővel szépen lehet szabályozni a hangerőt. A hangerőszabályzó beállításainál az alábbiak vannak nálam:

Sound Card
HDA Nvidia (Alsa mixer)

Mixer track
Master

Left-click command
xfce4-mixer

Persze mindez Linux alatt 64 biten működik. Saját fordítás.

Glib 2.16.6 és Gtk-2.12.12 a két fő rendszer komponens.

--
Elméletileg nincs különbség elmélet és gyakorlat között. Gyakorlatilag van.

Köszi. Ez a görgő sokat segített. (Mondjuk szegény akárki, akinek mondjuk nincs görgője az egéren, vagy mondjuk nem jól kezeli a szinaptikot a zoprendszere. (Direkt kipróbáltam, a tapipad simijével is megy - de magamtól azt biztos nem próbáltam volna ki.)

Lassulásban lehet igazad, mert kb pont ezt a két dolgot teszteltem éjszaka: indulást, meg az új konfigurátort. (Ez is saját fordítás amúgy, és szinte teljesen frissek a vackok hozzá: glib-2.18.4, gtk-2.14.7. De hogy miért nem amd64, azt őszintén nem tudom. Minek :-) )

No ok, és köszi. Ha vannak még jó ötleteid az új xfce-ről, ne fojtsd magadba!

Szervusztok!
Ubuntu, Xubuntu 10.04
Xfce 4.6 alatt tudtok netán egy parancsot, ami előhozza a paneljeimet? Szeretnék rá gyorsbillentyűt áállítani. Intrneten nem leltem csekély angolszász tudásommal forrást.
Gnome alatt a ctrl-alt-tab tudja ezt, és tudtam a paneljeim közt és háttérben futó alkalmazások közt válogatni billentyűzettel.
Remélem jót, jól kérdeztem.