EP listavezetői vita - ma este 20:00 @ M1

Fórumok

Hozzászólások

Megy a vakarózás most az ellenzéknél, mert meghívták őket és most elég nehezen lehet kibújni a megjelenés alól. Bár, egyesek már megpróbálták, tereltek ...

trey @ gépház

Az ellenzék egyetlen pártja sem nélkülözhetetlen.

Ebben nem értek veled egyet:

Egy konstruktív ellenzék, ami folyamatosan alternatív megoldási / kezelési javaslatokat fogalmaz meg ill. konstruktív kritikával él fontos része egy demokráciának.

--

Az tény, hogy a jelenlegi magyar ellenzéki képviselők túlnyomó része vagy szándékos károkozással van elfoglalva vagy semmit sem csinál. (ez a semmit tevés amúgy azon kormányzati képviselőkre is igaz, akik szavazógépként járnak az országgyűlésbe, azt sem tudják miről szavaznak)

--

Rendszeres és jogos kritika ellenzéki irányból amikor azt mondják, hogy az ország kormányát és az országot nem szabad összekeverni.

Ugyanígy igaz viszont, hogy az ország megkárosítását sem szabadna összekeverniük a kormánynak való károkozással.

Persze a zsenik addig látnak csak, hogy "ha most nehezíti a kormányzatot akkor leszarjuk, hogy amúgy az egész országot károsítjuk meg vele".

Vicces, mert visszaforgatva is érvényes: egyetlen kormánypárt sem nélkülözhetetlen :-D Én pl egyáltalán nem értem, h mi a lópikula szerepe van KDNP-nek, tök feleslegesek a politikai életbe, ráadásul válogatott kreténekből is áll! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Amit írsz szánalmas. 8 perc 4 részre szétvágva? Mire elég ez? Deutsch Tamás munkabírásához és szókincséhez méretezték.

Az is lett ami lehetett ebből. Ez nem vita volt, hanem rövid monológok összerázva. Nincs mentség a MTVA-ra 5 évente sem sikerül leforgatniuk egy normális választási műsort. Hogy kellett volna?

Adni egy 10-15 perces saját időt májusban minden pártnak (nem vita, interjú)
Az interjúk és a valós közbeszéd alapján összeállítani egy 6-8 kérdéses kérdéssort. 

Megrendezni a vitát 4 órában (a 11 szereplő miatt, ez 15 perc mindenkinek). Egy óra 15 perc, ha elhasználta, 1x kaphat még 1 percet. Illetve 1 perc a végén elköszönni. 

Nem akarásnak nyögés a vége, ilyen amikor a közmédia csak a kormány igényeinek kiszolgálására csökevényesítik le. ("nincs tény" Balázs külön pikantéria)

Jaja, volt ám "vita" is! :D

Az ATV műsorában bár valóban volt lehetőségük reagálni a résztvevőknek egymásra, a vita dinamikáját folyamatosan megtörték a blokkok közötti hosszabb reklámszünetek. Ezáltal a nézőknek néha inkább az lehetett az érzése, hogy egy kereskedelmi csatorna reklámműsorát nézik – némi politikai vitával tűzdelve.

[...]

Az is érződött, hogy már a vége felé közeledik a kampány: a résztvevők kevesebb hévvel képviselték a saját álláspontjukat, mint korábban.

[...]

Az első blokk címe „Brüsszel: szövetséges vagy ellenfél?” volt. Donáth Anna szerint ez a kérdésfeltevés nem szerencsés

[...]

Donáth Anna: Ennyi badarsággal nem tudok vitázni

[...]

<Kutyaütők szokásos faszsáspufogtatása közpénzből>

[...]

Hazaárulózás, orbánozás

[...]

 

^ Így néz ki a NAAAAGY VITA 120 percben :D

trey @ gépház

Az, hogy _neked_ mi nem tetszik egy magánpénzből futó TV műsorában, vagy az ott lévő meghívottakban az a kutyát se érdekli. 
Két problémát vetettem fel
- MTVA nem tartja be a törvényt ami szerint köztájékoztatási feladata van,  
- ennek ellenére még sincs ennek következménye, mert a kormánynak így jó.

Egyszer már megjártátok, amikor nekimentetek a köztévének, Varjú haversrácot másodfokon is elítélték amikor a "nép nevében" nekiment.

Garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt bűnösnek mondta ki Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjét a Fővárosi Ítélőtábla – számolt be a Telex.

Törvény vélelmezett be nem tartásánál több van a tarsolyodban (bírósági ítélet akármi) vagy ez csak ilyen a "a helyi klubban a srácokkal" izé?

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 18:51

Szégyellheti magát az összes ellenzéki politikus. Jön egy ex-Fideszes figura aki azzal, hogy néhány hét alatt körbeturnézza az országot és szóbaáll az emberekkel többet tesz a kormányváltásért mint a komplett összefosás egy évtized alatt. Remélem mennek a levesbe és soha többet nem látjuk őket a Parlamentben. Szégyenteljes, ingyenélő társaság. 

Nem véletlen mondják sokan, hogy a Patás leváltásához az ellenzék leváltása szükséges elsősorban.

Szerintem a Fideszesek nagy része is örülne annak, ha egy tényleg kompetens, választást nyerni, és országot vezetni képes ellenzék végre szárnyat bontana, és lenne végre egy kis verseny.

Sajnos, a mai ellenzék, erre nem képes.

A számomra ideális politikai erő nem kormányt akar váltani hanem megoldásokat kínál az ország gazdasági/társadalmi problémáira.  Ha a választók többsége ezeket elfogadja akkor felhatalmazást kap a megvalósításra.  Mérgező ez a gyűlölködés ami megy az országban.  Tudom, a bilibe lóg a kezem. 

Ja, hát a konstruktív ellenzék fogalom nem azt jelenti, hogy Brüsszelben mószerolgatnak, hanem ahogy a fogalom mutatja, konstruktív kritikát fogalmaznak meg, ami nem zárja ki azt se, hogy adott esetben egyet is érthetnek a kormánnyal.

Sajnos a botránypolitizálás, ami ma este 20 órától is látható lesz a TV-ben, nem a konstruktivitásról szól.

trey @ gépház

Én azon gondolkodom h mit várok ettől a vitától? Engem különösebben nem fog befolyásolni, inkább csak szórakozás lesz számomra. Sztem MP dominálni fog - nem tudják gúzsba kötni a szabályokkal, a többiekkel szemben pedig érvényesíteni fogja intellektuális fölényét. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

különösebben nem fog befolyásolni

Ha egy korábbi elhatározásodban megerősít akkor is befolyásol :).

--

Ez a sorozatból vett (The Newsroom 2012) jelenet szerintem teljesen aktuális üzenetet hordoz és jól demonstrálja a politikai hozzáállást és megnyilvánulásokat is. A konkrét párbeszédek tökéletesen sülnek el 2024-ben is.

A "bekattanó" fickó pedig véletlenül őszintén és értelmesen beszél a valóságról egy rövid időre :).

https://www.youtube.com/watch?v=wTjMqda19wk

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 19:22

Amúgy mi történt a "patikamérlegezéssel"?

10 évvel ezelőtt az volt a zellenzéki mantra, hogy a Csüngőhasú, meg a Fityesz mindent is kimér patikamérlegen. Minden lépés pontosan súlyozva van, folyamatosan szondázzák a lakosságot.

Mostmá' nem?

Ez az MP gyerek (nem figyeltem mostanság a fejleményeket, fogalmam sincs ki ez, valami nagyon dramatikus belépő rémlik, "hogy majd ő most aztán..." - tipikus Fidesz taktika az ellenzék felszalámizására), ez biztos, hogy nem egy Fideszes szondáztatási, és ellenzék szalámizási kísérlet az EP választásokkor?

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 20:26

Tompika a háború és béke bűvkörében él! 

Ez komoly? Ez vita? Mindegyik felolvassa az előre megírt beszédét a témában? Ennek meg mi értelme van? 

Hát ez meg milyen vita!? Egymással nem beszélhetnek? :D

Ez a Bruti humoristának is gyenge.

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 20:42

Magyar Péter így becsicskulva kb. egy Dobrev-MZP egyveleg. Rettentő vértelen. Még Dobrev is harciasabb.

trey @ gépház

Tompika megnyiratkozhatott volna!

Klárinak - milliárdos feleség - mik a fontosak 😭😆😄😄😄

trey @ gépház

Próbálkoztam, de egy ideje otthagytam a pitébe, ennél azért van jobb dolgom. Ha lesz egy összefoglaló :D majd ránézek. Talán.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 20:55

Valami kék izé van MZP zakóján! Mi a tököm az? Szalagavatója lesz vagy mi?

Donáth még mindig az olimpia blokkolásával haknizik? Nem csoda, hogy 2% körül vannak.

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 21:00

Tompi be van állva!? Olyan pupilája van mint egy elefántnak!

Reptéren vagyok hazafelé, lesz min röhögnöm holnap. ;)

Magyar Péter demó nagymamája, aki azért maradt itthon, mert nem tud választani 3 jó közül 😆😆😆😆😆

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 21:10

Dobrev Klára szerint a magyar kormányfő szereti a káoszt, s nem igaz, hogy Orbán Viktor megvédi az embereket és a munkahelyeket, nem engedi be a migránsokat Magyarországra. Beszélt a külföldi vendégmunkásokról, majd jelezte, nem hazug propagandával szeretne választást nyerni, hanem az emberek olyan hétköznapi problémáival foglalkozna, mint az egészségügy vagy az oktatás.

Ezt most így tényleg, vagy ez a mandiner? :D

https://www.youtube.com/watch?v=D9VFIG6NO68

MP: szlovák választások idején szervezetten szállították Mo-ról a migránsokat [orbánék] a szlovák határra.  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Azt nem, de a választások után Fico egyik első intézkedése volt a magyar határ lezárása - ami tekintve, h Orbán éppen zéró magyarországi migránsról beszélt, roppant különös volt. MP arra utal sztem, h Ficot Orbánék tették székbe. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

SZtem Orbán meg szerb elnök Vucsics közösen megcsapolják a Háttérhatalom migráció lebonyolítására szánt pénzét - tulkképp ez az igazi probléma Orbánnal migráns ügyben, nem az h ellenzi, hanem h lenyulja a pénzt - és ebbe bizniszbe jelentkezett be Fico is azzal, h lezárta a határt. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Tóth Imre:

Távozó orvosok vigyék magukkal a betegeiket is…

A költségvetés meg felborult mint a hugyosbilu…

A 40.000 ázsiai heteroszexuális vendégmunkás kivel fog szexelni?

:D

Ez a Huszár messze a legértelmesebb az összes között! :D

LMP: Lehet Magyar a Paradicsom :D

Ez a Dobrev nem igazán érti a műsor lényegét 😭😭😆😆😄

trey @ gépház

Na jó, én ráuntam. Azt hittem lesz valami jó kis balhé, de ez a Magyar egy puhapöcs 😆 Szürke egér, még a Pekárné is vérmesebb ... 😄

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 21:26

Érti valaki mit mond Tompika!? Hallom hogy beszél, de értelme nincs!

Ön mit szeretne enni a 40 AK földről? 
a) Kovászolt kenyeret

b) Laposelemet

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 21:44

Tompi megakadt: Baloldal a háborút támogatja! :D

Na meg legnagyobb békemenet…

Szerkesztve: 2024. 05. 30., cs – 21:50

Kurvajóvolt! Napi sorozat kéne belőle a Netflixen, orosz szinkronnal!

hat ez az irodalmi felolvasoest minden volt csak nem vita...

Tompika beragadt mint a duracell nyuszi. Nem tudtam, hogy ennyire ostoba szegenykem, pedig mondta unokatesom akinek szerencsetlensegere volt alkalma targyalni vele parszor. 

Rona Peter magasan az ertelmi es intellektualis szint teteje.

Huszar Viktor a teqball ceo-ja. Gattyannak nem volt mas epp keznel. Szegyen ez az egesz Gattyan szitu. Kivancsi vagyok mekkora adokedvezmenyt kapnak ezert.

 

Deutsch ude szinfolt volt. Nemtom az a csavo mibe van 😂

A halszemu kis gimis kiscsaj volt meg emlekezetes a Vona bandajabol. 

 

Nameg:: Idojaras Toroczkaitol 😂😂

Jól van Toró megnyerte a vitát. De nem vitát kell nyerni, hanem választást! Azt meg Tompika fogja behúzni! Tehát Tompika lesz a legjobb.

Toró a tipikus megélhetési politikus. Ha kiesik a politikából, az Ő jelenlegi képzettségével, és munka tapasztalatával max. a Tescoba mehetne el takarítani. Az más kérdés, hogy biztos lopott már eleget ahoz, hogy neki már soh nem kell dolgoznia...

Ezt a Netflix szintű tartalomkészítés egyre jobban terjed a világban. Nem értem az okát, hogy miért kajálja a közönség?

Szerkesztve: 2024. 05. 31., p – 08:08

Medián: A Fidesz és a Tisza Párt támogatottsága is nőtt

Átgondoltam ezt a Magyar Péter ügyet. Magyar felszipkázza a jelenlegi bolond baloldalt lecseréli a full bolondokat félbolondokra. Akkor már én is beljebb vagyok, mert nem a Dobrev-Gyurcsány családot kell hallgatnom napestig.

Magyar programjának háromnegyede úgyis Fidesz program, így beljebb is vagyok. Ráadásul a Peti sokkal szórakoztatóbb, ha idegbe' jön. Kíváncsi vagyok, hogy a pártja mikor fogja félreállítani, ha már elvégezte a dolgát. Ahogy a Jobbik Vonát.

trey @ gépház

A Medián felmérése szerint tehát a választani tudó szavazók körében 

  • A Fidesz támogatottsága 46 százalékra nőtt,
  • a Tisza Párt 27-re erősödött,
  • a DK-MSZP-Párbeszéd 6,
  • a Mi Hazánk 6,
  • a Momentum 5 ,
  • az MKKP 4,
  • a Jobbik 2,
  • Második Reformkor 1,
  • a Mindenki Magyarországa Néppárt 1,
  • míg az egyéb párt 1 százalékon áll.

Isten veletek, boldok! :( Toroczkai kicsit belehúz, a Gyurcsány család is pakolhat.

trey @ gépház

Nem rengett annyira, amennyire gondolod, meg amennyire "leirtak".

Simicska sokkal veszelyesebb lehetett volna: az o kezeben media is volt. A propagandamedia tulajdonviszonya most olyan szinten meg se ingott, hogy MP-nek ki kellett provokalnia, hogy kicsiket egyen sajat magabol is a propagandamedia, mikozben vigyaznia kell konstans, hogy ne gyurcsanyozzak ossze.

A joslatom konstans: amint kiesik a DK-MSZP-Parbeszed-Momentum a parlamentbol, onnantol egy rakovetkezo, vagy max 2 valasztas, es nincs tobbe Fidesz-gyozelem.

De amig ok nem esnek ki, a Fidesz gyozelem fix, MP+Tisza talan a ketharmad reszt meginogtathatja, ha tovabbra is ilyen hangosan all bele a Gyurcsany-Dobrev-exSZDSZ klanba - is.

Meg ne becsuld ala a Fidesz rejtett "ellenzekformalo" tartalekait sem: amivel a Jobbikot mar pl. kinullazta, korabban meg az FKGP-t es MIEP-et egyszeruen megette a szavazobazis nagy reszevel egyutt.

A joslatom konstans: amint kiesik a DK-MSZP-Parbeszed-Momentum a parlamentbol, onnantol egy rakovetkezo, vagy max 2 valasztas, es nincs tobbe Fidesz-gyozelem.

Teljesen mindegy, ha a megelhetesi politikusok rotalodnak a partok kozott. Oke, feloszolik a DK, es akkor? Majd lesz egy Harmadik Reformkor az Otodik Koztarsasag Nepenek Koalicio, ugyanazokkal az emberekkel. 

MP+Tisza talan a ketharmad reszt meginogtathatja

Szerintem ez kb. a legjobb realis forgatokonyv, mert meg a legfaszabb, legbecsuletesebb politikusokat sem szabadna olyan helyzetbe hozni, hogy 14 even at egyetlen egyszer se kelljen kompromisszumot kotnie.

Ezek kozul egyedul a kegyelmi ugyet ereztek meg picit. Bunbak utan sikerult is elhatarolodni, mire eljutottak a szalak az Orbanhoz meg mindig nem eleg kozeli Balog Zoltanhoz, mar kezdett kb. senkit se erdekelni. Kifujt.

Csod kozeli helyzet - az csak egy velemenyburok szerint van. Nem veszed eszre, mert resze vagy annak az amugy nem tul nagy velemenyburoknak. Nehanyan ennek a velemenyburoknak tobb, mint 10 eve tagjai - a partok akikre szavaznak pedig igen nepszerutlenek.

Orosz kibertamadas: az emberek fejeben kb. axioma errefele, hogy oroszok es amerikaiak es kinaiak folyamatosan probalnak lehallgatni mindenkit. Neha ki is derul, ennyi a kulonbseg. Nem akkora dolog, amibe bele lehetne bukni. Eleg volt egy "amcsik meg Merkelt hallgattak le" erv es le is csendesedett az ugy a legtobb ember fejeben.

Akkugyar: kis esely, de valoban nem nulla, hogy abbol komoly fidesz szamara eros minuszszazalekos botrany lesz. Eleg nehez lesz egy balhezo akkugyarat (sok masik mukodo mellett) osszeorbanozni.

mindenkinek rossz maskepp, mert ahhoz, hogy ne legyen allamcsod, az allamhaztartas koltsegeit kell csokkentgetni, atcsoportositgatni.

Most akkor van csődközeli helyzet vagy nincs? Mert ha nincs, akkor felesleges volt ezt a posztot ideszarni!

Államcsőd nem lesz. Ahol az államadósság (nagyon nagy része) a saját devizában van, ott gyakorlatilag nem lehetséges. Az állam korlátlanul tud nyomtatni saját pénzt (ami természetesen inflációt okoz, ahogy ezt láthattuk is).

Nálunk megszorítások vannak, igen vannak, már egy ideje és még lesz is egy ideig. Az okok ismertek: a felelőtlen gazdaságpolitika miatt elszállt az infláció, beesett a fogyasztás, kevés az adóbevétel, plusz szintén az - általuk is tudottan bevállalt - hibás gazdaságpolitika miatt elszálltak a kamatok, emiatt évente 1-2 ezer milliárddal nagyobbak a kamatkiadások és ez sok évig tart, tehát nem csak 1 évig fog ez hiányozni az államnak. Súlyos a helyzet, de államcsőd nem lesz, sima megszorításokkal meg lehet oldani (elértéktelenedő nyugíjak, fizetések, családtámogatások stb stb). Persze ha valami olyan hülye kerül helyzetbe, mint a törököknél, akkor hosszútávon nem kizárt a 70%-os infláció, mint ott, de ennek szerintem elenyésző az esélye.

 

De lassan mondom: á l l a m c s ő d    n e m      l e s z.

 

És emiatt nem vagyunk csődközeli helyzetben sem. A helyzet szar, de simán megoldható.

Attol fugg, honnantol hivunk valamit "csodkozelinek". Van olyan definicio ami alapjan 10 allamhaztartasbol 9 "csodkozelben" van.

Fogalmad sincs a penzugyi alapfogalmakrol sem. Ez mar akkor kiderult, amikor nem ertetted, mi koze a masra erkezo EU-s penzeknek a pedagogusok beremelesehez. Ha jon penz "a masra", akkor nem "amonnan" kell "a masra" atcsoportositani a penzt. Aki ennyit se akar megerteni, az ne szakertsen "allamcsod" kerdeskorben, mert ez aranylag jol mukodo vallalkozasnak is leginkabb a mindennapjaihoz hasonlit.

Az allitas maga politikai alku es propaganda.

De kozben teljesen normalis (inkabb mindennapos, normalisnak tenyleg ne hivjuk, de gyakori) jelenseg, hogy X penz beerkezese nelkul addig csoportositgatjak a dolgokat, amig a 40 legfontosabb dologra futja, X+n beerkezovel meg a 48 legfontosabbra juthat, amibol teszem azt 46. volt a pedagogusberemeles. Hiaba kene "masbol" finanszirozni, "nem abbol", a nap vegen elindul ez az atcsoportositgatas... nem csak a magyar allamhaztartasban, gyakorlatilag minden allamhaztartasban - mar ameddig a papir elbirja - es altalaban elbirja.

(Persze ismerve ezt a kormanyt, nem tagadom, hogy egy ujabb "haveroknak ingatlanbusiness" meg a top 10 legfontosabba is belefert emellett.)

Az EU NEM ad pénzt fizetésekre. Soha (kivéve a koronavírus járványt). Az EU mindig csak beruházásra ad pénzt. Tehát OPEX-et sosem ad, csak CAPEX-et ad.

 

Most politikai okok miatt tettek kivételt (a szövegben az van, hogy azért, mert a magyar kormány nem fizeti eléggé a tanárokat, de részben azért nem fizette eléggé, hogy ezzel is elmnondhassa az M1 18 darab nézőjének, hogy azért szar a tanárok fizetése, mert ez a gonosz EU nem ad pénzt. És ezt a kamut láthatólag nem csak a 18 darab néző ette meg. Cserébe az EU is kapott valamit, lehet, hogy Orbán éppen akkor megszavazott nekik valamit. De ez politikai ok, Orbánék részére meg egy nagyon tuti propaganda lehetőség, lehet mondani a vidéki falugyűléseken, hogy a tanárok fizetése az EU miatt ilyen alacsony...

 

Itt kicsit már politikai szöveg van, de a lényeget fentebb leírtam. Ne legyél naiv, Orbánék minden labdát lecsapnak...

 

A közszolgáltatások, így az oktatás működtetése az EU-ban a tagállamok feladata. Az EU az oktatás minőségének vagy hozzáférhetőségének javítását támogathatja. Az EU Magyarország esetében rendhagyó módon – tekintettel az országspecifikus ajánlásban bemutatott szükségletre – a pedagógus hivatás vonzerejének növelését is ebbe a körbe sorolta.

 

https://hungary.representation.ec.europa.eu/kozel-700-milliard-forintta…

Nagyon szogletesen csak a szabalyt nezed. Think out of the box.

Valamit EU-s tamogatasbol akarnak kilopni. De az a penz nem jon meg. Hat akkor ki kell lopni a befizetett adobol. Amibol el kell egy tervet engedni. Es abbol menne a tanarok beremelese. Azaz: kozvetetten van arra hatasa az EU-s penzeknek, hogy a tanarok beremelesere van-e penz - a gyakorlatban. Kozvetlenul nem lehetne, de ha mas forrasbol fedeznek olyan beruhazast, ami EU-s penzbol lett CAPEX-nek lett tervezve akkor ahelyett mire is nem marad penz? (Ha a kormany ugy dont, hogy az a beruhazas a fontosabb akar EU penz nelkul is).

A nap vegen az EU altal "kilopasra" at nem utalt penz az egesz gazdasagi korforgas tobb pontjan is hianyozni fog. Olyan teruletekrol is, amihez kozvetlen nincs koze. Akkor is, ha valaki rairta egy WC papirra, hogy "nem lehet hozza koze". Ez a gyakorlatban nem igy mukodik.

Olyan, mintha korlatoznad, hogy csak 3x lehessen egy nap lehuzni a WC-t es kozben megtiltanad, hogy budos legyen es rairnad a papirra, hogy a ket intezkedes nem lehet hatassal egymasra.

Az EU mindig csak beruházásra ad pénzt. Tehát OPEX-et sosem ad, csak CAPEX-et ad.

Barki, aki latott mar akar csak egy ceges budgetet tudja, hogy milyen bullshit szabaly ez.

Van 100 urkredit budzsem a csapatomra. Kene venni 80-ert hardvert, mert kinottuk a regit (meg amugy is, ha veszunk, akkor a vendor elvisz a karib-szigetekre a csaladommal egy konferenciara). Kozben Jozsi es Sanyi szoltak, hogy ha nem kapnak fejenkent 30-30 urkredit fizetesemelest, akkor felmondanak. Irok a HQ-nak, hogy nagysagos CFO asszony, legyen olyan kedves meg 50 urkreditet allokalni szereny kis csapatomnak, mert hat a Jozsi meg a Sanyi felmond, nelkuluk meg megall a vilag, meg hardverre is kell a money.

A CFO visszair, hogy na de gelei, ev kozben beremeles? Nooormalis? Es a teljesitmenyertekeles? Es a 360 feedback? Es a comp day? Na de jol van, hardverre viszont adunk penzt, hat a biznisz nem allhat meg - 50-et persze nem, de itt van 40, beszallunk a hardver felebe. Ekkor ugye van 100 urkreditem az eves budzsebol, meg +40 felpantlikazva hardverre. Mit csinalok? 40+40 megy a fasza uj gepekre, maradt meg 60, gyertek Jozsi, nagyon nehez evunk van ugyan, a fejenkent 30 nem jon ossze, de itt van nektek 15-15, hat ennyiert mar csak nem mondtok fel, ugye??

Jozsi boldog, a CFO boldog, nekem is maradt penzem, win-win, nem?

Szép ez a sztori, de a tanárok bére szempontjából irreleváns. Le van írta, hogy "A közszolgáltatások, így az oktatás működtetése az EU-ban a tagállamok feladata", vitatkozz velük!

 

Ettől függetlenül - ismétlem - ettől függetlenül:

A sztorid inkább arra példa, hogy kell keverni a dolgokat, mármint a fejekben... Vannak cégek, ahol a komplexebb esetekre szájbarágósabb táblázatok, példák vannak, hogy akkor mi a CAPEX meg OPEX költés, mert ha rossz helyről veszed el a pénzt, akkor ejnye-bejnye van és a CFO-val ilyenről biztos nem fogsz levelezni, mert nem jutsz be hozzá vagy ha bejárós vagy hozzá, akkor meg nem lesz ilyen kérdésed.... Meg van, ahol azt se tudják, mi ez az egész és olyan katyvasz példát raknak ide, ami irreleváns :-)

Szép ez a sztori, de a tanárok bére szempontjából irreleváns.

Nem irrelevans

Le van írta, hogy "A közszolgáltatások, így az oktatás működtetése az EU-ban a tagállamok feladata"

Pont ezert jo a hasonlata: a ceges policy ertelmezeseben is benne van, hogy nem arra adjak. Megis arra kell forditani.

vitatkozz velük!

Semmi szukseg ra. Jakun, rajtad, DK-sokon es Momentumosokon kivul mindenki erti.

Le van írta, hogy "A közszolgáltatások, így az oktatás működtetése az EU-ban a tagállamok feladata", vitatkozz velük!

En meg leirtam, az ilyen szabalyozasokat hogy jatssza ki mindenki az egeszen kicsi szervezetektol az egeszen nagyokig.

Meg van, ahol azt se tudják, mi ez az egész és olyan katyvasz példát raknak ide, ami irreleváns :-)

Persze persze, en nem erthetem, hogy mennek ezek a dolgok, vegulis csak tobb evig volt reszem budget-tervezesben, kozgaz diplomambol is csak 2 van, sot meg az IQ-m sem 150, mint a tied. Koszi Summer, alkalomadtan magyarazd meg el azt is, hogy lehet birkavesevel foldrengest megelozni!

Most mit csináljak, 4 közgáz diplomával is lehet "rosszul kitölteni" táblázatokat és ahhoz tényleg nem kell 150-es IQ. A példád teljesen homályos volt, az EU alapból projekteket finanszíroz (mezőgazdasági támogatásokról gondolom nem beszélünk), nem finanszíroz működési költségeket. Ez a lényeg. Minden más lényegtelen itt.

 

Erre te írtál egy homályos példát, ahol ha normális CFO van, akkor számonkéri rajtad, hogy jól töltsd ki az adatokat. Ha sufnituning a cég vagy a sikamlós könyvelés nem probléma, az nyilván más tészta. Sikamlós könyveléssel persze meg lehet bukni az EU támogatásoknál, abban nincs semmi tapasztalatom, hogy ezt mennyire kérik számon. De ahogy leírtam, ez tök irreleváns, mert ez EU beruházásokat finanszíroz, működési költséget nem. Emiatt nem finanszírozza a tanárok béremelését, emiatt volt egy nagy kamu az EU-ra hivatkozni a tanárok béremelésénél.

Elenezest, nem akartam mindenfele szakzsargonnal osszezavarni a hallgatosagot, mint a budzse meg a CFO. Nezzunk egy egyszerubb peldat.

Elmegy a gyereked egy ezressel a majalisba. Latja, hogy 3 loves a legpuskaval is ezer forint, meg a langos is ezer forint. Odamegy hozzad, hogy adjal neki penzt kajara. Te mondod, hogy rendben fiam, itt van meg egy ezres, de mindenkeppen kajara koltsd! Ugyhogy visszamegy a vurstliba, a te ezresedbol vesz langost, a sajatjabol meg 3 lovest a legpuskaval.

Elore latom, hogy ezt a peldat se fogja erteni es megint tudalekosan beidezi, hogy de tagallami kotelesseg es az EU nem arra adta.

Elegge write-only ebben. :(

Orulhetunk, hogy legalabb azt felfogta, hogy amig van mibol lopni, nincs allamcsod. Mert volt, aki ma meg azt se tudta megugrani, nem csak ezt. :)

Sajnálom, az EU támogatások ilyen szempontból projektek és mondjuk úgy, hogy láttam már projekteket belülről és láttam olyat is, amikor elég szigorúan vették, hogy mi CAPEX és mi az OPEX és nyilván, amire kapsz jóváhagyott pénzt egy projektben arra kell elkölteni, attól eltérni nem lehet.

Nem erted. Senki, ismetlem, senki nem mondott olyat, hogy a felcimkezett penzt masra kell kolteni, mint amire adtak.

Van "A Projekt", meg a pedagogus beremeles, vagy akarmi. Annyi penzed van, hogy az egyiket tudod fundolni. Az EU ad penzt a projektre. Te adsz a masikra.

" amig van mibol lopni, nincs allamcsod."

Nem, nem ez az összefüggés.  Államcsőd tipikusan akkor van, ha az állam nem tud fizetni nyugdíjakat és az állami alkalmazottak bérét vagy mondjuk nem tud törleszteni egy külső adósságot a határidőre stb stb. Ha a saját devizában vagyunk eladósodva, akkor ilyen gyakorlatilag nem lehet, mert nyomtatnak pénzt. Ez inflációt okoz, ami a lakosságnak rossz, de az államcsődtől megment.

Államcsőd tipikusan akkor van, amikor más devizában vagyunk eladósodva (pl Gyurcsány idején) és jön valami törlesztési határidő, vissza kellene fizetni valamennyit csak épp nincs deviza, mert elköltöttük és itt sajnos nem működik a pénznyomtatás, mert ha nyomtatunk saját pénzt, akkor infláció lesz és emiatt a devizaárfolyam feljebb megy vagyis ott vagyunk, ahol a part szakad, mert a devizában számolt adósság ugyanannyi maradt. Na ilyenkor szokott államcsőd lenni és ennek nem sok köze van ahhoz, hogy mennyit lehet lopni.

Az nem allamcsod. Az egy kereslet-kinalat keplet kombinalva "oszd meg es uralkodj" modszerrel: na, annak a vegeredmenye.

Az allamcsod az, ha harom honappal kesobb kapja meg a tanar azt a nemtisztesseges osszeget is, ami az amugy altala is alairt szerzodesben van. Argentinoknal ment hasonlo nemreg.

Egyrészt nekem gyanús te még a legelején összekeverhetted az éves büdzsé tervezést egy feladat, projekt büdzséjének tervezésével. Ezért írtam, hogy homályos a példád és nem idevaló de az is igaz, hogy bizonyos szempontból pongyolán használtam a capex opex szavakat, de arra ott pont nem csaptál le... :-).

Másrészt, ebbe a vonalba kár volt belemennem, mert ahogy írtam, egy katyvasz állapotot írtál le és eredetileg arról volt szó, hogy kamu-e, hogy a tanárok béremelése az Eu támogatásoktól függ (igen, kamu).

 

Harmadrészt, ami esetet leírsz az csalás. Csalással természetesen bármit lehet, egész addig amíg az EU csaláselleni hivatala rá nem csap a kezedre.

Emlekeztetlek, hogy abbol indultunk ki, hogy ebbe a kommentbe belekotottel:

https://hup.hu/comment/3065743#comment-3065743

Ahol meg en is elismertem a politikai uzenet torz mivoltat, es hogy a jelenseg inkabb vilagszerte mindennapos, mint normalis. Amit utana te szabalyokra hivatkozva akartal kiemelni, az ebbol az allitasombol azota sem invalidalt semmit. Szoval kar volt ebbe a szalba belekotnod, foleg, hogy a masik mellekszalon egyet is ertettunk, hogy messze vagyunk az allamcsodtol.

Gelei pedig a mindennapos mivoltara a jelensegnek hozott hatarozottan jo peldakat.

Nem tudom, hogy kellett-e invalidálni bármit, abban ha jól értem teljesen egyetértünk, hogy ez EU normál esetben egyik országnak sem ad pénzt a tanárok fizetésére, főleg nem a fizetésemelésre, nálunk ez egy kivételes, egyszeri eset volt és ezt lovagolta meg a kormány egy ordas hazugsággal, hogy az EU támogatásoktól függ a tanárok fizetésemelése.

 

Értem amit írtál, de erre írtam az elején, hogy ezek lecsapnak minden labdát.

Egyrészt nekem gyanús te még a legelején összekeverhetted az éves büdzsé tervezést egy feladat, projekt büdzséjének tervezésével.

Nincs osszekeverve semmi, ez egy pelda volt, nem a teljes budget ciklus reszletes leirasa. De kar ezen rugozni, irtam egyszerusitett peldat azoknak, akiknek gondot okozott az elozo.

Keverted a projekt budget és egy szervezet éves budget tervezését. Ezért írtam, hogy nem idevaló volt a példád. Az EU támogatások projekt alapúak. Projekt budgetből nem finanszírozunk fizetésemelést, projektből alapból nem finanszírozunk fizetést, kb semennyi köze nincs hozzá, ha mégis, akkor az szerintem tévedés vagy csalás. Másrészt mi van akkor ha végetér a projekt, akkor visszacsökkentjük a fizetést?

 

Szerintem azért beszéltünk két dologról, mert nem ideillő volt a példád. Illetve a te logikáddal ideillő volt persze, csak szerintem nem arról volt szó eredetileg. Na mind1, valószínűleg túléljük.

Pofara eses? Ilyen ugyet akar kormany, akar masik part, akar maganszektor, akar onkormanyzat, akar allami ceg, 10-bol 9x gond nelkul "megusszak" az "elkovetok". Az "erre van budget, de arra kell hasznalni" a legaltalanosabb alapproblema, ahol a nem rugalmas penzugyest ugy hivjak, hogy szar penzugyes.

Valoszinuleg eleted soran tobbszor is olyan penzbol kaptal fizetest, ami eredetileg nem fizetesekre volt budgetelve, hanem valahonnan at kellett csoportositani.

A helyes megoldás az, hogy nem olyanra költeni ami nem hoz hasznot az embereknek, és ha nem elég adót kell emelni, bármennyire népszerűtlen. De nemámúgy hogy "a gonosz multi, meg a bank fizeti meg nem te" hanem "te fizeted mert jó neked" mert az első verziókat úgyis csak az egybitesek hiszik el. 

Attol fugg, honnantol hivunk valamit "csodkozelinek". Van olyan definicio ami alapjan 10 allamhaztartasbol 9 "csodkozelben" van.

Én konzekvensen csőd közeli helyzetről beszélek. A gazdaságpolitika csődjéről. Most rosszabb a helyzet mint ha nem az unortodox eltolcsi-varga-nagymárton civakodása határozta volna meg a gazdaság irányítását! 

Ez mar akkor kiderult, amikor nem ertetted, mi koze a masra erkezo EU-s penzeknek a pedagogusok beremelesehez.

A pedagógusok béremeléséhez bizony nem kéne hogy köze legyen! A pedagógusok bérét az adófizetők fizetik meg, adó formájában! Mi fizetünk, az állam meg szolgáltat. A gond az, hogy mi fizetünk, az állam meg szarul szolgáltat. Rendbe kéne rakni a nagy ellátórendszreket végre. Ez 14 évnyi 2/3 birtokában nem lett volna kihívás, de nem volt rá politikai szándék sem!

Aki ennyit se akar megerteni, az ne szakertsen "allamcsod" kerdeskorben, mert ez aranylag jol mukodo vallalkozasnak is leginkabb a mindennapjaihoz hasonlit.

Jó ne szakértsél államcsőd témaköréban, mert hülyeségeket írkálsz!

Hallod, meg Summer is elmagyarazta neked reszletesen es tetelesen, hogy milyen kurva messze vagyunk az allamcsodtol.

Egyetlen egy apro reszlet van, amit kettotok kozul egyikotok se akar erteni. De o legalabb azt belatja, hogy az is politikai uzenet inkabb, mint "allamcsod indikator".

"A gazdaságpolitika csődjéről."

Ezzel viszont egyetértek. Orbán nyilván megvette a választást és az után Nagy Márton térnyerése egyértelműen a baromság térnyerése. Ezek miatt volt ekkora infláció és vannak megszorítások most.

 

 

"A pedagógusok béremeléséhez bizony nem kéne hogy köze legyen! "

Ez is igaz, ahogy írtam, csak azért lett hozzákötve, hogy legyen még egy hazug propaganda érv és ahogy carlcolton látszik is, hatásos a dolog. Ahogy írtam, okosak, lecsapnak minden labdát...

Meg ha tenyleg allamcsod kozeleben lennenk, akkor senki nem akarna hatalomra kerulni / hatalmat megtartani, mert ebbol a gazdasagbol mar nem lenne mit kilopni.

Az egyetlen komoly pozitivuma ennek a jelen kormanynak, hogy szivugye, hogy 10 ev mulva is legyen mibol lopnia. Meg arra is probalnak figyelni, hogy ezt a Nagy Martoni felig-hozzaertes se ronthassa el, a vegere Matolcsy-rol is kiderult, hogy igen tudatos ovatossaggal jatszotta a hulyet, stb.

van egy jokora tomeg (ezek szerint szavazok ~negyede), akiknek nemtetszik a fidesz. ezert mas nem level kenytelenek voltak a DK-ra szavazni, bar oket se szerettek. most hogy egy uj szereplo van a "piacon", bealltak moge. ez megmutatja az osszefosas valodi tamogatottsagat.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Kár, hogy még a ballib szerint is hazudozik:

Ellenőriztük Magyar Péter állításait, és a következőkre jutottunk:

Az első két állítása nem felel meg a valóságnak,

  • a 0 százalékos élelmiszeráfa ugyanis csak átmeneti intézkedés volt Lengyelországban, a pénzügyminisztérium már két hónapja megszüntette.
  • az élelmiszerárak pedig valóban alacsonyabbak Lengyelországban, mint Magyarországon, de korántsem „30-40 százalékkal”, ahogy Magyar állítja.

trey @ gépház

Igen. Ez több fázisból áll. Aki kőfideszes és elbizonytalanodik, az először a zsilipbe kerül, ott eltölt hónapokat, esetleg éveket a bizonytalanok között és később dől el, hogy lesz-e másik párt szavazója. Olyan nincs vagy ritka, hogy egy fideszes egyből átszavaz a Tiszára. Először a zsilip van. Ebből a szempontból a Messiás kb jókor jött most. (az "ellenzéki" pártok, akiktől elvett szavazókat MP az teljesen más eset, ők nem annyira elkötelezett kemény magnak számítanak)

A Tiszába inkább a bizonytalanok közül szavaznak most, a fideszesek elvándorlásához idő kell (ha lesz egyáltalán ilyen)

Amit írtam, nem én találtam ki, hanem szakember(?) de nekem ésszerűnek tűnt. Tapasztalatom nem sok van, kevés kőfideszes ismerősöm van, de róluk elképzelhetetlennek gondolom, hogy ennyi idő alatt átszavaznának. A kemény mag, ami a fidesznél vagy 1.5-2 millió ember az tényleg a vak hitről szól, az meg nem változik hetente. Meg azért, amikor vidéken járok és hallgatom azokat, akik az M1, TV2 híradójából tájékozódnak, az egy más világ, nem véletlen, hogy Tompika miket mondott a "vitán" és nem tudok róla, hogy az M1, TV2 váltott volna.

De meglátjuk, nem fogok ragaszkodni ehhez az elmélethez, ha a fidesz bukik (nem túl valószínű)

>> vak hit

ennek az elvakult "vallásos" buzgalomnak jó példája az a szavazói csoport, amelynek pont elengendő politikai portéka és jövőkép A Kormányváltás, és ehhez már a negyedik messiás setup van eléjük konfigolva

ennyi, buktyonazóbán-vallás, mindegy hogyan, most félre kell nézni, oszt jónapot

Sok beszédnek Sok az Alja Peti, de vajon mi áll a duma mögött?

Végigbeszéli az országot, de az nem derül ki, hogyan bontaná le az Orbán-rendszert

  • Az egyfordulós választási rendszert nem feltétlenül akarja megváltoztatni, mondta Magyar az egyik vidéki fórumán. Ez azért érdekes, mert a jelenlegi politikai rendszer az egy nagy tömb dominanciáját szolgálja, Magyar viszont az első nyilatkozatai közt jelezte, hogy koalíciókényszert akar előállítani. Csakhogy az egyfordulós választási rendszer nem ebbe az irányba tereli az erőviszonyokat, éppen ellenkezőleg. Ehhez kapcsolódó téma a hazai kampányfinanszírozás évtizedes visszásságai – ezek reformjáról sem beszélt eddig, bár azt leszögezte, külföldről nem fogadna el támogatást.

Nem igazán érdekel.

  • Az egykulcsos adórendszer akár maradhat, mondta Magyar, aki progresszív adórendszerről eddig egyáltalán nem beszélt. De az ágazati különadókról, a tao-támogatások reformjáról, esetleges eltörléséről sem. Azt viszont jelezte, hogy a katás adózást visszaállítaná.

Helyes, Peti. Miből?

  • Az Alaptörvény egyes szakaszainak módosításáról ugyan tett említést, de arra nem utalt, hogy az egész alkotmánnyal úgy általában problémája lenne.

Besír a sok ballibes.

  • Az eddigiekből úgy tűnik, nem nyúlna hozzá a közbeszerzésekből, illetve közpénzből felhizlalt NER-közeli cégekhez sem, nem indítana „felcsúti pert” – hogy a 2022-es ellenzéki kampány témáit idézzük –, de arról sem beszélt, hogy a NER-közelbe kiszervezett koncessziókat (autópálya, kaszinó) visszavetetné, módosítaná.

ötlet nélkül.

  • A magánalapítványokba szervezett egyetemeket azonban visszahozná állami fenntartásba.

Vissza a kommunizmusba!

  • A CEU-t ugyanakkor, amelyet az Orbán-kormány elüldözött Budapestről, nem hívná vissza.

Ballib cimmogás erősödik.

  • Egyelőre nem tudni, Magyar Péter mit gondol a magyar gazdaság állapotáról, a magas hiányt, a tartósan magasnak ígérkező inflációt milyen gazdaságpolitikával törné le. Ahogy a nagyobb forrásátcsoportosításokat sem említette, azaz azt, hogy hol csökkentené a kiadásokat, hova tenne többet, honnan, kiktől szedne be több pénzt.

Miből #2

  • Nem tudni, hogyan közelít a hajléktalanság kérdéséhez, a közmunkaprogramhoz, a szakszervezetekhez, a munkavállalói jogokhoz – az utóbbiakat bővítené-e vagy sem.

Pont leszarom.

  • Nem beszélt eddig érdemben a Paks2-ről, a Budapest–Belgrád vasúti beruházásról, a rezsicsökkentés módosításról, esetleges energiapolitikai irányváltásról. Az akkugyárak létesítéséhez – az ellenzék egy részével ellentétben – nem áll elutasítóan, de körültekintőbb lenne, mint a kormány, és nem adná ki az engedélyeket olyan könnyen.

Jha, mert megint a Fidesz útja sejlik fel.

  • Nem beszélt eddig különösebben a klímapolitikáról sem.

Pedig az nagyon fontos! :D

  • Nem tett említést eddig az egyházak, illetve az egyházi iskolák kivételezett helyzetéről.
  • Nem beszélt a közpénzen szított kultúrharcról, illetve annak visszafogásáról sem.
  • Ahogy nem beszélt eddig drogpolitikáról vagy éppen LMBTQ-ügyekről sem pró, sem kontra, annyit mondott ezt a témát érintve, hogy a Pride nem az ő világa.

Hát, ehhez nekem nem kell a Peti :D

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 05. 31., p – 08:38

Végig néztem.

Szekunder szégyenérzetem van!

A szereplők pár értelmes mondatot sem tudtak elmondani, érvelni aztán semmit, egy nagy határ szar volt mindegyik teljesítménye. Dajcs Tomi amúgy is kedvencem a felpüffedt fejével… mi a faszt csinál a Fidesz? Ez kínos volt. Meg szerencse, hogy a többi meg alacsonyabb nívót képvisel. A női szereplők az valami döbbenetes ócska lotyó szintet hoztak, a szerencsétlen nagyfulű legalább takarta volna el a lokátort, és a doreva meg a Donát, ezekre nincs szó, nem csoda hogy a Feri iszik, az idős Donát pedig szerintem a lányát is zaklatta! És a kis buzi a kis ruhácskájában mi a fenéről hadobált, azt tudja valaki? A kutyás barom az ki az a seggarc? És a mernokúr az elején az ki a fasz, ebbe öli a pénzét a szexiparos? Róna Péter kérem, mint biden, jó hogy oda nem fingott.

Azt kell mondanom, hogy 3 ember volt aki legalább beszélni tudott: Monoton Péter, makizaj és Toroczkai. Persze mondani egyik sem mondott semmit, nem érveltek, nem győztek meg, azt sem tudom mi a faszt akartak mondani, azt sem, hogy mi volt a stratégiájuk, csak mantrázták a bolsevik dumát.

Egy biztos, hozzam egyik sem akart szólni, nekem egyik sem akart mondani semmit, ergo húzzanak mind a büdös picsába! Elcsesztem rájuk 2 órát!

3 ember volt aki legalább beszélni tudott: Monoton Péter, makizaj és Toroczkai.

Toroczkai felmondta az időjárást! :D

Bocsánat mindenkitől. Az ISZOMM pártot én képviseltem volna a vitán, csak nem engedtek be! :D

Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!

Valami jó zenét oda vertem volna két perc alatt, amivel még bolond szavazatát is berántottam volna! 🤣

Az ISZOMM programja a választásokra változatlan. A kedvenc kocsmám itallapja.

Viszont ahogy megigértem, 2026 után ahogy kormányt váltok, iszok tovább. Ezt a választási ígéretem mindenképp tartom!

Hajrá ISZOMM!

Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!

Beírjuk az “emlékkönyvbe”: volt egyszer egy EP-listavezetők vitája, ahova beugrottam játékvezetőnek Megtisztelő volt a felkérés

Ma pedig nyilvánvalóan elkezdődik az értelmezések vitája. A körülményeket bírálják majd azok, akik úgy érzik a vártnál kevesebbet hoztak ki a csütörtök estéből. Pedig meglepetés egyetlen résztvevőt és nézőt sem érhetett, a szabályokat ismerte mindenki.

Milyen volt belülről, a stúdióból

A politikusok izgultak, általában nem kicsit, hanem nagyon! (Nem könnyű műfaj egyébként “tessék”-re két percet értelmesen beszélni egy kamerába.)

Betartották a játékszabályokat még azok is, akik előtte hergelni, vádaskodni, személyeskedni próbáltak.

A többség előre készült, gyakorolt, megírta és megtanulta a szövegét. (Biztosan volt köztük, aki otthon felmondta a tükör előtt az egy- és kétperces hozzászólásait.)

Meglepő volt, hogy mennyire nem akartak / nem tudtak egymásra reagálni, pedig lett volna rá lehetőség minden megszólalásnál. Talán éppen amiatt történt ez, mert nem mertek eltérni az előre megtanult, időre kimért szövegtől

Aki akart tudott fontos, értelmes dolgokról beszélni, (számára) fontos üzeneteket megfogalmazni. Egyetlen ember próbálta volna(!) elbohóckodni, de a végeredmény inkább szánalmas lett, mint vicces

Június 9-én a választók értékelnek.

Szerkesztve: 2024. 05. 31., p – 19:21

CsicskaPeti lemondta a mai iszogatást, meg a holnapi kerékpározást is. Mert rossz az idő. Kinézek az ablakon: hét ágra süt a nap.

Kíváncsi vagyok holnap mennyien mennek a békemenetre.

Előttem van, ahogy Petőfiék lemondták volna a '48-as eseményeket, mert lógott az eső lába :D :D :D :D

Petiforradalmár inkább mamuszt húzott esetére, nehogy meghűljön.

trey @ gépház

Előttem van, ahogy Petőfiék lemondták volna a '48-as eseményeket, mert lógott az eső lába :D :D :D :D

Pedig az esernyők (állítólag) jól jöttek 

ez itt az

CsicskaPeti lemondta a mai iszogatást, meg a holnapi kerékpározást is. Mert rossz az idő. Kinézek az ablakon: hét ágra süt a nap.

Kíváncsi vagyok holnap mennyien mennek a békemenetre.

Előttem van, ahogy Petőfiék lemondták volna a '48-as eseményeket, mert lógott az eső lába :D :D :D :D

Petiforradalmár inkább mamuszt húzott esetére, nehogy meghűljön.

demens téma!

Szerkesztve: 2024. 06. 01., szo – 14:31

Nagy lett itt a kuss (a tömeg láttán) ... 😊

#bukikmár

Nem csodálom, hogy Petike lenondta a mai bringatúrát.

trey @ gépház

Hiába a közpénz százmilliókból folytatott kampány, az adófizetői pénzből finanszírozott buszok és a menet, szűk útvonalra tereléssel való megnyújtása, az már most látszik, hogy ez minden idők legkisebb érdeklődést kiváltó “béke”menete.

Az okok világosak, mára már a fideszes szavazók jelentős része sem adja az arcát egy olyan hatalmi arroganciához, amely hazánkat az Unió második legszegényebb és egyben legkorruptabb tagállamává tette. A magyar emberek többsége nem vállal közösséget egy olyan állampárttal, amelynek vezetői még bocsánatot sem kérnek az eddigi legsúlyosabb pedofil bűncselekmények áldozataitól.

A magyar emberek nem támogatják a hatalmi elit által mesterségesen ásott árkok további mélyítését, hanem pont azt várják el, hogy a közéletet a béke és egymás tisztelete irányítsa, ami segíthetne abban, hogy hazánk egy élhető, fejlődő országgá váljon.

forrás MP facebook

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

😆😆😄😄

Magyar Péter alternatív valósága 🤭

Hahaha!🤣
Petiii vazze, egy szopornyicás kutya fosos erőlködése amit írsz, te kis agresszív törpe tacskó.😂

[...]

Ez a poszt tökéletesen megmutatja híveidnek milyen hazug ember vagy,és,hogyan manipulálsz hetek óta te ptkny

[...]

Itt nem egyformák a táblák, meg a zászlók. Tudod petike, hogy ez mit jelent? Az is feltűnt neked, hogy itt senki nem akart ellenzéki újságírót lincselni?

[...]

Nekem is ciki volna a helyedben kedves Petya ha egy ilyen Békemenet mutatná meg az igazi helyem a magyar közéletben. Arról nem is beszélve, hogy még az eső, ami az igazi Tiszát is táplálja se tudta elmosni ezt az igazi nemzeti értékdemonstrációs rendezvényt. 🇭🇺🇭🇺🇭🇺

[...]

Peti, meg a 3,4 ezer lájkja 😆

trey @ gépház

Orbánnak még a ☀️ is kisütött.

trey @ gépház

- Párszáz ember lézeng a Margit-szigeten, annak ellenére, hogy a nap is kisütött, senki nem kiváncsi Orbánra - kiabál Monoton Péter a rajongói gyűrűjében, majd hangosan felröhög.

- Petike, hányan legyenek?! Hisz kedd van, tudod munkanap! - válaszol szelíden a gondozója, és mindenkinek kiosztja a délutáni gyógyszerét.

Szerkesztve: 2024. 06. 01., szo – 16:58

Szóval 4 millió ember van e? Átlagéletkor 80+?

Ez valószínűleg úgy működött, h a fideszes önkormányzatok által fenntartott idősotthonokból szedik össze a buszokkal a még járni tudókat, azzal, h ha nem fogadnak szót akkor másnaptól nem kapnak ellátást. 

Hasonlóan kötelezően elvárt az önkormányzati dolgozóknak és családtagjaiknak részvétele...régen is hasonló volt a május elsejéken. 
 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Reméljük most aztán már tényleg abbagyják a háborút Orbán cionista haverjai, hát hiszen láthatták a menetet! Ez a messzidzs békéről bizonyára célba ér zsidó szívekben és megváltoztatja a világ folyását, hisz mi másért is szervezték volna?

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Nyilván van ilyen is, meg elvitték őket kirándulni, délben gulyást kaptak cigányzenével, csak közben beugrottak a birkamenetre… Erdélyi nyuggert elvinni egy ilyen utazásra… nyilván nem kell lepkehálóval összefogdosni őket. A plébánosúr megszervezte az utazást…

így van jaku, mindenki papírmasé vagy magatehetelen nyugdíjas, vidéken pedig nincs rtlklub és internetek, hanem a szolgálólány meséje megy irl

2026-ra azért kérdezd meg summert milyen szanatóriumba ment legutóbb, szükséged lesz rá

csak felfele!

Aha :) Spontán szervezett buszokkal saját pénzből és akaratból. Csoda, hogy nem röhögöd el magad :)

Nem számít. Az a kérdés Viktor mennyi embert tud rávenni a vakon Fidesz szavazok közül az általa is ostorozott háborús félelemkeltéssel, hogy menjen el az urnákhoz.  Az ilyen szervezett csőcselék mint ami kivezényeltek békemenetelni nem igazán számít.

Ugyanúgy nem számít hogy Magyar Péter vagy bárki az ellenzékből hány embert mozgat meg egy tüntetésre, hanem az, hogy ebben a Fidesz által tudatosan elcseszett választási rendszerben ki mennyi embert mozdít meg a szavazás napján, és mi lesz a szavazólapokon. 

Hát ha a fideszkdnp minden szavazója ott volt, akkor nagy bajba lesznek 2026-ban! Mert ez nem volt túl sok.
Még a szomszédom is, aki egykori kommunista traktoros , és aki 90-óta fidesz szavazó, az is azt mondta a kocsmában, hogy szarik az egészre, többet nem szavaz rájuk. Előzmény, hogy lejött egy Tálasi nevű nagyember egy gazdafórumra, elmakogta hogy csökkenni fognak az agrártámogatások mert sporos+brüsszel+háború, és a benzinársapka az brüsszel miatt nincs… Templomban a plébános aggitált, hogy a falubusszal felviszik őket a békemenetre, kapnak hazafelé ingyen gulyást cigányzenével a csárdában… :D :D :D

Te bemész a kocsmába, elkiáltod magad, mindenkinek fizetek egy sört. A cehet a kocsmáros állja. Mennyiszer kell próbálni, hogy ne kérjen a törzsközönség sört? (csak hogy értsük a 2/3 és a csőcselék hasonlatot)

Aki azt komolyan elhiszi, hogy a Fidesz kampánya a békéről szól annak az értelmi képességei elég picik ismerjük fel. Tegyük fel este leszáll 3 űrhajó ("űrkredit balos") Nyugat-Ukrajnában, elzavarja az oroszokat akik visszatakarodnak a határ mögé majd hétfőn Putyin vigyorogva közli, hogy ő elérte amit akart, soha nem akarta megtámadni Ukrajnát majd mosolyogva parolázik Zelensky-vel még aznap. 
Tudod ki lenne a legszomorúbb? Viktor. Az egész stratégiája egy pillanat alatt menne a füstbe és ott állnánk, hogy egy másik hazugságot kell felfuttatni 4 nap alatt. 
Én megnézném ezt az erőlködést.

ugyanígy ment a csökkent értelmi képességezés és a vélt felsőbbrendű röhigcsélés a migráncsoknemléteznek és a genderfosnemmegyaziskolákba, stb esetén

Kimaradni a háborúból és a béke szigeteként megőrizni Magyarországot

ebbe próbáltok belemagyarázni hoholokat, muszkákat, meg ami éppen jön. ez az erőlködés.

Én nem akarok és nem tudok változtatni a te világképeden. Azt te alakítod. De, ahogy kedvenc pártod egyik ismert politikusa mondta volna fel kellene ismerni:

„Az elmúlt 25 évről annyit, hogy ha most nem lennénk NATO-tagok, akkor valószínűleg jelenleg nem Ukrajna védekezne egy orosz támadással szemben, hanem mi” – kezdte beszédét Németh Zsolt tegnap a Magyar Atlanti Társaság keddi konferenciáján a Magyar Tudományos Akadémián. 

Teljes tévképzeted van az orosz belső politikai rendszerről és a célokról. Emellett nagyon szomorú, ahogy más népekről írsz. Ez emlékeztet engem a nyilas hatalomátvételre, ahol csak csapatban és a többséggel együtt volt hangjuk a "haza védelmezőinek" majd elillantak gyorsan. 
 

Állandóan egy nem létező problémát szedtek elő, Viktor a békéért kampányol, de mit tesz érte pofázik?

Viktor a békéért kampányol, de mit tesz érte pofázik?

Pedig így is lehetne:

https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/02/sK7TGGF-J7w8ZAw0RIzAzpFyaQcARtP4mCN…

„Az állam- és kormányfők egy részével olyan közvetlen, emberi kapcsolatom alakult ki, amely túlmutat a korrekt politikai partnerségen.”

Szilvásy György tevékenysége is biztosan a béke megteremtése végett volt: ha nincs magyar elhárítás és az oroszok végezhetnek poligráfos vizsgálatokat az biztosan növeli a NATO tagok bizalmát :).

ennek a kérdésnek milyen relevanciája van a képednek?

Legfőbb vezérünk és kedves neje szerencsére személyes jó viszont ápol{n?/t?}ak saját bevallásuk szerint a hivatali kötelességen messze túlmenően: biztosan azért, hogy az ország érdekeit érvényesítsék. Közben ezen túlmenően a friss NATO tag MO-t megbízható partnerré tették a szövetségesek számára. Biztosan segítette a minősített információk áramlását a közeli személyes viszony és ennek leképeződő kinevezései és aktív operatív tevékenységi lépései.

mi volt a viszonya Putyinnak a NATO-hoz akkor

Persze be akart lépni :P.

Akkora volt a bizalom a szektavezér részéről, hogy NATO tagként az orosz ügynökök végezhettek operatív műveleteket az ország területén. :D

„Az elmúlt 25 évről annyit, hogy ha most nem lennénk NATO-tagok, akkor valószínűleg jelenleg nem Ukrajna védekezne egy orosz támadással szemben, hanem mi” – kezdte beszédét Németh Zsolt tegnap a Magyar Atlanti Társaság keddi konferenciáján a Magyar Tudományos Akadémián. 

Teljes tévképzeted van az orosz belső politikai rendszerről és a célokról. Emellett nagyon szomorú, ahogy más népekről írsz. Ez emlékeztet engem a nyilas hatalomátvételre, ahol csak csapatban és a többséggel együtt volt hangjuk a "haza védelmezőinek" majd elillantak gyorsan. 

Számodra nem releváns ugye? :D

Ragyás Tóni a Mandarin Oriental Hyde Park Hotelben töltötte a birkamenetet. Ő már akkor a BL döntőre gyúrt!

Szerkesztve: 2024. 06. 02., v – 12:00

Legyél már kicsit racionális. Hol parkoltak volna? Szerinted mennyien bírták volna ki, ha pl el kellett volna gyalogolni a Várból vagy Hősök teréről? Mennyi jutott volna el? :)

Szerintem simán belefér, hogy ott állnak évente egyszer pár órára. IMHO. (csak remélem nem került sokba, mert én is fizetem)

>> Persze, h nem

Ordas Eszter és társai egy 2020 nyarán, menetrend szerinti hajóüzemeltetés tárgyában kiírt BKV-tendert próbáltak megcsapolni, meglehetősen amatőr módon, így hamar lebuktak. A BKV ugyanis észrevette, hogy a pályázatok jelentős szövegegyezést mutattak, a kartellező négy cég közül kettő pedig röviddel azelőtt alakult meg, ugyanazon a napon. A szereplők végül mindent beismertek és összesen 16,5 millió forintos büntetést kaptak (GVH-tól, kartellezés miatt). A történtek ellenére Ordas Eszter a Magyar Péter nevével fémjelzett Tisza Párt fővárosi listájának második helyére került.

Ellenben a valóság, h sosem karteleztek ugyanis házastársak között ez eleve értelmezhetetlen, a bíróság érvénytelenítette a közbeszerzési eljárást és a fővárosi önkormányzatot marasztalt el 50 Milli Ft értékben, mivel pont arról volt szó a FövÖnk kiakarta túrni Ordasékat és náluk drággább ajánlatot tevő haveri cégnek akarta átjátszani azt, amit évek óta ordasék vittek. Végül a nem írtak új köszbeszerzést csak azért, h nehogy mégis ők kapják meg azt, és most ez a hajózási szolgáltatás megszünt. Nem kéne beszopni KariGeri hazugságait!  https://youtu.be/AkvX5qQwexk?t=2243 

Lehetne annyi eszed magadtól is, ha "kartelezés gyanújáról" zagyválnak egy régi ügy kapcsán, akkor az azt jelenti, h nem karteleztek! Még akkor is ha korábban más értelmú nyilatkozatott tett KariGeri - időközben feltehetően szóltak neki, h úgy nem lesz jó! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

>> sosem karteleztek

https://gvh.hu/dontesek/versenyhivatali_dontesek/dontesek-2021/vj-29202…

https://gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2023-as-sajtokozlemenyek/csa…

 

>> házastársak között ez eleve értelmezhetetlen

ez egy ilyen magyar péter bonmot? vagy valami vicc, amit nem értek?

 

>> Lehetne annyi eszed magadtól is

próbálkozom      

Nem mondom, hogy én pontosan kiigazodom rajta, de:

Érdekes, hogy a https://gvh.hu/dontesek/versenyhivatali_dontesek/dontesek-2021/vj-29202… linken szereplő döntés a Ordas Eszterhez kapcsolható cégeket (Hajózni jó kft+ Dunai személyszállító kft) NEM bírságolta meg. Megemlítette, de nem bírságolta meg. Nem mondom, hogy ez történt, de mivel a GVH a fidesz bunkósbotja, ez inkább arra utal, hogy ott nem tudtak jogsértést megállapítani, de valahogy szerették volna mégis belemosni őket a dologba.

 

Maga a közbeszerzés itt van: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000435802020/reszle… Az ezzel kapcsolatos döntések itt vannak: https://dontobizottsag.kozbeszerzes.hu/adatbazis/megtekint/dbhatarozat/…

 

A https://dontobizottsag.kozbeszerzes.hu/adatbazis/letoltes/portal_810895… alapján tényleg megbüntették a BKV-t 50 millióra.

 

Érdekes, hogy az ítéletben tényleg benne van, hogy az Ordas Eszter(ék) adták a legjobb ajánlatot: "Az első két legkedvezőbb ajánlatot tevő gazdasági szereplő - a Dunai Személyszállító Kft. és a Hajózni Jó Kft. " (utána ott van, hogy kartell, de ha jól értem, az ő esetükben nem lehet kartellről beszélni, valószínűleg ezért volt, hogy nem bírságolták meg őket). Ez alapján úgy tűnik, hogy amit a Magyar Péter mond az igaz lehet.

 

Az a baj ezzel az egésszel, hogy mivel ez már nem jogállam, a GVH meg a hasonlók csicska szervezetek és nehéz megbízni az ítéletükben (erre szoktam mondani, hogy mégis mit gondolsz, hogy egy hazug állam, hazug párt pont neked nem fog hazudni???). De ez alapján az látszik, hogy az Ordas Eszter nem követett el jogsértést, de ha valaki máshogy látja érdekel, de kérlek, hogy index, magyarhirlap meg hasonló szennyeket ne idézzen senki, mert azok értéktelenek.

>> Ordas Eszterhez kapcsolható cégeket

ő a duna wesser jogtanácsosa

>> de mivel a GVH a fidesz bunkósbotja, ez inkább arra utal, hogy ott nem tudtak jogsértést megállapítani, de valahogy szerették volna mégis belemosni őket a dologba

mert előre tudta atóni, hogy évek múlva egyik percről a másikra tisztakezűvé válik a judit férje, és pont oe lesz a tiszapárt listavezetője budapesten, és megparancsolta a gvhnak, hogy azonnal találjatok valamit

ne fárassz

Mondjuk ebben van valami, amit írsz. De akkor miért említ meg a GVH olyan cégneveket, amiket nem bírságol meg???

 

Illetve ha rákeresek Ordas Eszterre a https://magyarugyvedikamara.hu/html/nyilvanos-kereso/ oldalon (kamarai jogtanácsos - 36079497), akkor az jön ki, hogy 2023 óta jogtanácsos ennél a Duna Wesernél. Akkor hogy vett részt egy évekkel azelőtti ügyben? Illetve a jogtanácsos nem cégvezető, ha ott is lett volna, lehet, hogy totálisan semmi de semmi köze nem lenne ehhez. Ez alapján nekem kamunak tűnik ez a vád és Behringer jól látja a dolgot.

Én Vitézyre szándékoztam szavazni eredetileg (ha az nem jár azzal a kockázattal, hogy a fideszes senkirályi nyer) de a partizános vitába belenéztem és Karigeri lett az alkalmasabb számomra (tudom, hogy mindenki más szerint a Vitézy lealázta a Karit), de ha ez a sztori igaz, akkor a Vitézyre fogok szavazni. Igazából ezért érdekel.

Akár hiszed, akár nem, észrevettem... :-)

Ki is ráz tőle a hideg, amikor meglátom a plakátjait... Viszont a Vitézynek van egy kis fideszes beütése, sajnos ez már ilyen világ lett, hogy mi van, ha olyan, mint az alien, hogy alszik benne, aztán kijön belőle... Tudom, hogy hülye gondolat, de ha Budapest is elesne akkor az tényleg gáz lenne... És akkor még ott van az a szerencsétlen Szentkirályi... Ha a Vitézys szavazatommal őt segíteném hatalomra, hát az lenne a legrosszabb kimenetel...

arányok tekintetében a magánvéleményünk nem egyezik, de hát nem is kell

 

akkor, gergelyt a közgyűlés mellé, ahol alapból kisebbségben lesz, aztán vagy sikerül a messiás szent angyalait um... meggyőzni, hogy segítsenek már a fő tevékenysége (5 év 24/7 kormányellenes kampány) melletti hobbijában (passzivált főpolgárjenőség), vagy nem?

Az tényleg nagyon gáz, hogy Karácsony beházasodott a DK-ba.

 

De a Karácsonynak van egy olyan értéke, hogy róla nehezen tudom elképzelni, hogy képes lenne egy országot úgy gallyra vágni, mint Orbán. Nézd meg mi lett ezzel az országgal! Gondoltad volna 10-20 éve, hogy egy olyan ország leszünk, ahol olyan sötét propagandát tolnak, amihez képest a komcsik kispályások se voltak? Gondoltad volna, hogy intézményesítik a korrupciót, hogy ma már már nem is kell szégyellni, ha lopnak és hazudnak?

Ráadásul mindezt miért? Mondhatnánk, hogy jó de legalább... De a tények pl azt mutatják, hogy Szegeden nincs gyereksebészet és ezen már ki sem akadnak az emberek (nekem van rokonom, akit pl ez érintett). A számok meg azt mutatják, hogy bizony az EU második legszegényebb országa lettünk. Szóval mit is kaptunk cserébe azért, hogy ilyen országot teremtettek? Mert gazdaságilag semmit,az utóbbi 14 évben Szlovákián kívül az összes ország jobban fejlődött, mint mi.

Gondoltad volna 10-20 éve, hogy egy olyan ország leszünk, ahol olyan sötét propagandát tolnak, amihez képest a komcsik kispályások se voltak?
 

Gondoltad volna 20 éve, hogy egy világjárvány közepén 2020-ban lesznek akik nem hiszik el, hogy a vírus mindenkit meg tud fertőzni? Emlékszem Kóbor János vagy Csollány Szilveszter járványszkeptikus nyilatkozataira…

> próbálkozom      

De nem eléggé!
A GVH döntésében is fel vannak sorakoztatva Ordasék jogi érvei. Köztük GVH elnökének íránymutatásai a közeli rokonokkal kapcsolatban. A lényeg, h ki akarta KariGeri túrni abból a hajózási biznyiszből amit évek óta üzemeltettek és egy haveri cégnek akarta azt adni. Ezért rájuk lett uszítva GVH - mán formál logika alapján is, ha karteleznek, akkor nem mondatról mondatra megegyező ajánlatot adnak be. A házastársi kapcsolat eleve implikálja, h nem függettlen cégekről van szó. GVH döntött ahogy döntött, ami döntést aztán megtámadták a bíróság elött, ahol Ordaséknak adtak igazat és közbeszerzési eljárást lefolytatót birságolták meg. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Külön geciség a történetben, ahogy visszavonja GVH a bírság engedményt, miután Ordasék jogorvoslattal mernek élni a bíróságnál! De legalább Ordás motivációja ismert. Ezek után kifejezetten örülnék, ha bekerülne a föv-i önkormányzatba, amire minden esély meg is van, és jól a tökükre lépne - már ha maradna ez a banda valami véletlen folytán! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Külön geciség a történetben, ahogy visszavonja GVH a bírság engedményt, miután Ordasék jogorvoslattal mernek élni a bíróságnál!

Ez pedig sok helyen igy mukodik. Elore is elnezest kerek Summertol, hogy megint holmi valo eletbol vett peldaval fogom rontani a levegot, de hatha. 

Egyszer meghuztak a ceges kocsimat egy parkoloban. A tettes persze megpattant, de a kocsijat otthagyta a parkoloban, ugyhogy en rendort hivtam, lepapiroztunk mindent, ment volna mindenki a dolgara. Utolso pillanatban elokerult a ven fasz, ott konyorogtunk neki en is meg a zsaru is, hogy le van szarva, ceges a kocsi, mindenkinek dolga van, haladjunk mar. Neki is felajanlottak, hogy a cserbenhagyasert kifizet valami tiz-tizenot rugo birsagot, aztan szevasz.

Tata csak nem akarta bevallani a dolgot, ugyhogy heteken at neztek a szakertok a kocsikat, a vege persze birosag lett, ahol az oreget ugy megbasztak, hogy szerintem azota is fizeti a perkoltseget meg a szakertoi dijakat. 

Szerintem a tanulsag ebben az, hogy "bírság engedmény" azoknak van, akik egyuttmukodnek a hatosaggal. Onnantol, hogy racsulazol az rendorautora, megprobalod megrugdosni a vetlen fel kocsijat, majd kered a feljelentest, onnantol mar nem jar.

Nem tilthatják meg a jogorvoslatot,bár megtennék ha tehetnék, így kitaláltak egy olyan bírságolási konstrukciót ami igyekszik megakadályozni, h döntéseikről a bíróság mondja ki, h nem felelnek meg a jogszabályoknak. Na ez a geciség netovábbja! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Amenniyben gyászosan leszerpel a fidesz most, akkor elindulhatnak a párton belül oylan folyamatok amik végül megbuktatják Orbánt, Lehet még előrehozott ogy. választás is. Lehet h majd akkor jönnek elő MP elleni szuveneritási vizsgálattal. 

Orbánnak be kell mutatnia Brüsszel elfoglalásást is. Ellenkező esetben napirendre vétetik a Huxit, különösen ha az egyhangú szavaztok helyett áttérnek a minősített többségire az EP-ben. Akkor Magyarországnak végképp nem lesz maradása! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

UK EU választás szerintem nem jó példa (most mondhatnám, hogy már megint egy sántító példa... :-) ).

 

Ez sokkal jobb leírása annak, ami folyik, mert UK-ben nem az van, hogy van egy darab erős párt és a többiek mind a futottak még kategória:

"a domináns pártrendszerekkel foglalkozó szakirodalom is meg van arról győződve, hogy ha valaki a védett ideológiai mezőre bemerészkedik, akkor tud ártani." egyszerűsítve ez egyenlő azzal, hogy belülről jövő ember dönthet meg ilyet, ami nálunk van, kívülről nem szokás.

https://www.youtube.com/watch?v=PFtxLBeBPp4&t=2420s

Adott esetben a Fidesz érdeke is lehetne előre hozott választás. Ha a prognózis az, h 2026-ig népnyúzó intézkedéseket kell meghozniuk, ami a további támogatásvesztést jeletene, akkor jobb nekik ha még azok elött tartanak választást valamilyen ürügyre hivakozva. A másik h abban reménykednek, h mostani választás után bevezetik a sanyargatást és 26ra majd minden szép és jó lesz, kivirágoznak aaz akkugyárak - vagy tudom is én miben bízhatnak - és addigra tejben vajban tudják majd füröszteni a választókat (ellenben azzal, h most egyáltalán nem tudják, a benzin árát is csak a választásokig tudják nagy nehezen csökkenteni) 

Másfelöl a farkasfalka is széttépi a vezért, ha az meggyengül. Orbán kritikus választási kudarcot szenvedhet most el, utána pedig mind a saját pártja, mind belföldön, mind külföldön alig várják h a torkának ugorhassanak! Ez is elvezethet az előre hozott választásokhoz! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

"Amenniyben gyászosan leszerpel a fidesz most, akkor elindulhatnak a párton belül oylan folyamatok"

Amennyiben gyászosan leszerepel, akkor igen, csak kár, hogy erre kevés az esély. De nem bánnám :-) Egyébként szerintem nem is a fidesz eredménye a kérdés, hanem a Tiszáé. Ha az magas lesz, akkor megjelenik egy erő, ami rendelkezik azzal a képességgel, hogy ez emberek elhiszik róla, hogy le tudja váltani Orbánt. És az országgyűlési választásig még van két év, úgy, hogy a költségvetés romokban.

 

 

 

"Orbánnak be kell mutatnia Brüsszel elfoglalásást is."

????? Most viccelsz???? Már miért kellene bemutatni bármit is Orbánnak? Azért van a Rogán, hogy ilyenekkel ne kelljen foglalkozni. Úgy értem, hogy lesz majd megint valami új hazug téma és senkinek eszébe sem fog jutni, hogy ilyeneket számonkérjen Orbánon. Vagy legalább is a törzsszavazóinak elég, ha megkapják a napi mannát. De most tényleg, szerinted egy olyan országban, ahol választást lehet nyerni azzal, hogy teleplakátolják az országot azzal, hogy az EU szankciók tönkretesznek minket, miközben mi is megszavaztuk őket, nem gondolnám, hogy bármiféle dolgot megkérdőjelezne ez a választói csoport. 

 

 

"Akkor Magyarországnak végképp nem lesz maradása"

Az EU-ból nem lépünk ki, max lesz egy kétsebességes EU, mi persze a futottak még kategóriában leszünk, ami tovább konzerválja a lemaradásunkat. De ez nem fogja veszélyeztetni a hatalmat, hiszen van az a kétmillió, akinek elég a napi manna.

Szerkesztve: 2024. 06. 04., k – 10:10

Magyar "Hantaboy" Péter megint - nagy nyilvánosság előtt - hazudozott:

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke csütörtökön a Várkert Bazár előtt tartott beszédet, amelyben többek között azt állította, hogy Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője és mostani EP-listavezetője a szavazások 30 százalékán nem vett részt, és a 705 EP-képviselőből az utolsó előtti azon a listán, ami a szavazások számát rögzíti.

[...]

Magyar állításainak ellenőrzésére az Európai Parlament plenáris üléseinek jegyzőkönyveit használtuk fel,

[...]

Hamis

Magyar Péter állításai nem igazak, bár Deutsch Tamás valóban nem a legaktívabban szavazó EP-képviselő, így is több mint 80 százalékot ért el. Három párttársa még nála is kevesebbet szavazott, így az sem állja meg a helyét, hogy az európai összesített rangsor utolsó előttije lenne

Link: https://telex.hu/ellenorzo/2024/06/03/deutsch-tamas-az-egyik-legkeveseb…

trey @ gépház

Elfoglalás helyett lassan ideje előállnia a döntetlenre vonatkozó ajánlatával Orbánnak: 

  • Lengyelekkel már nem vagyunk két jó barát
  • Ficót lelőtték
  • Trumpot börtönbe küldik
  • Izraeli haverjai háborús bűnösök
  • Itthon MP 2 hónap alatt hülyét csinált belőle egyedül
     

Ha Meloniban akar bizni, akkor attól tartok ki kell adni nekik az antifa libát! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Tompi a Fidesz duplaváperje: a legkisebb nyomásra is szétcsúszik!

Szentkirályi viasszalépésének hatásai:

  1. A fideszes budapesti szavazók fegyelmezetten Vitézyre voksolnak.
  2. A fideszes budapesti szavazók egy része így otthon marad, amivel csökken a Fidesz budapesti listájának szavazatszáma.
  3. Azok a nem fideszesek, akik eddig hajlandók lettek volna Vitézyre szavazni, így, hogy a Fidesz támogatja, nem szavaznak rá.

Én a 3-as kategória vagyok, ebből az egy esetből nyilván nem vonok le messzemenő következtetést, főleg, hogy a Rogán művek több energiát fektetett ennek a kérdésnek a megválaszolásába, mint én :-)

Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, vasárnap este meglátjuk.

 

Jakubovics opciói Török Gábortól vannak, aki sokszor elég értelmesen látja a dolgokat, de ez azért valamennyire a jóslás kategória most, hiszen Töröknek biztosan nincs elég információja de az biztos, hogy annyi nincs, mint Rogánéknak és a jóslásban szerintem egyik elemző sem jó.

Hat a Rogan muvek reszerol ez egy hasonlo tulkapas, mint a 2025-os elovalasztason Dobrev tolasa a lakajmediaban. Ott tobb olyan felallt az asztaltol, akinek elotte semmi mas nem volt sok.

A Rogan muvek tul tud tolni dolgokat, ez nem feltetlen tukrozi az egesz Fidesz velemenyet.

de van boven olyan nemfideszes, akit mostmar nem lehet eltantoritani, hogy Vitezy a jo jelolt.

Nyilván ők maradnak Vitézy szavazók, rájuk nincs hatással Szentkirályi visszalépése. Meg azokra sem, akik nem támtoríthatóak el Karácsonytól.

Meg azokra sem, akik nem támtoríthatóak el Karácsonytól.

A Fidesz arra epitett, hogy ezekbol "megsincs annyira vegtelenul sok", hanem "veges".

De a Fidesz szerintem odaig nez es odaig lat, hogy probalt mar mindkettovel budgetelni, es nekik Vitezy a kezelhetobb eset.