A szlovák parlament jóváhagyta az állami hozzáférést a mobiltelefon-adatokhoz. Én egy ilyen intézkedést itthon ..

Szlovákia állami egészségügyi hatósága a jövőben hozzáférhet az állampolgárok mobiltelefon-adataihoz. A szlovák parlament gyorsított eljárásban fogadta el a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az állam számára az állampolgárok egyébként védett mobiltelefon adatainak elérését. Ez azt jelenti, hogy az állami egészségügyi hatóság a mobiltelefon helymeghatározási adatait felhasználhatja annak nyomon követésére, hogy az új koronavírussal fertőzött polgárok hol tartózkodnak és kivel találkoznak. A kormány eredeti elképzelésével szemben végül a telefonhívásokat és az SMS-eket nem, csak a lokalizációs adatokat szabad nyomon követni, ezenkívül az intézkedés csak a szlovák veszélyhelyzet időtartamára korlátozódik.

Ref:  Szlovákia: a parlament jóváhagyta az állami hozzáférést a mobiltelefon-adatokhoz

támogatnék!
15% (154 szavazat)
inkább támogatnék.
11% (106 szavazat)
nem tudom, hogy támogatnék-e.
8% (79 szavazat)
inkább nem támogatnék.
18% (179 szavazat)
kizárt dolog, hogy támogatnék!
46% (462 szavazat)
Egyéb, leírom.
2% (21 szavazat)
Összes szavazat: 1001

Hozzászólások

első dolgom lenne a mobil kikapcsolása.

Már az is meg van, hogy ti fogjátok szállítani megoldást? Vagy mi ez a MI? :D 

Mi, magyarok.

Off: Amúgy az NKI, hogy került a hupra lesz majd róla cikk? :D 

Úgy, hogy rendszeresen kaptam hírlevelet, amiben az oldal szempontjából releváns infókat láttam. Mivel volt RSS feed-jük, azt szépen felvettem, gyártottam belőle blokkokat, amelyeket kihelyeztem. Azért, mert így láttam jónak. Se a hozzájárulásod, se a véleményedre nincs szükségem ahhoz, hogy ilyen témában döntsek. Miért kellett volna erről téged tájékoztatnom? Vagy mi a fájásod tárgya?

trey @ gépház

Azt tudtad, hogy azok is magyarok akik nem értenek egyet a kormányunkkal? 

Jaja! Tudtam!

És eszem ágában nincs beleszólni mi kerüljön a treyblogra,

Rosszul fogalmazol: semmi beleszólásod nincs a helyes. A legtöbb ami lehet, az a javaslat. Ha van esetleg olyan javaslatod, ami érdekes lehet az oldal számára, akkor azt a szokott módon tudod jelezni. Sokaknak sikerül ezt a szintet megugrani.

csak érdekelt , hogy keveredett pont az NKI ide. ;)

Nem értem ezt az NKI-t. Németországban pl. a Heise rendszeresen hivatkozik a német nemzeti kibervédelmi intézetre. Mi a bajod pontosan vele? Az, hogy nemzeti? Véleményed szerint a linkek és az azok mögött álló tartalmak nem relevánsak az oldal szempontjából? Hogy magyarul beszél? Pontosan mi a gondod vele?

trey @ gépház

Honnan veszed, hogy bármi bajom lenne az NKI-val? Az érdekelt, hogy miért került a hupra. Ezt meg megtudtam, hogy pár évnyi hírlevél után úgy gondoltad hasznos itt is megosztani. Hol állítottam, hogy nem relevánsak a linkeik vagy, bármi mást amit beleképzelsz? Én is kapok tőlük hírlevelet, el is szoktam olvasni és nem tartom haszontalannak, talán egy kicsit lehetnének gyorsabbak (nem egyszer volt, hogy akár itt a hupon vagy más oldalakon napokkal azelőtt fenn volt egy riasztás, hogy kiküldték). 

hogy bármi bajom lenne az NKI-val?

Talán az, hogy nem ez volt az első alkalom 24 órán belül, hogy gunyorosan megjegyezted. De szuper, hogy kiderült, nincs vele problémád. Meg azt is, hogy nem tartod haszontalannak (mondjuk, hogy leírd, hasznos, az azért gondolom már nem fért bele, gondolom, mindennek van azért határa! :D)! 

Hozzáteszem, hogy én, aki mondjuk napi 24 órából 12-16-ot ilyen infók követésével töltök, még én is találok benne olyat, ami számomra új.

trey @ gépház

Hasznosnak? Neked volt már dolgod velük, mármint a hírleveleiken kívül? Biztos van hasznos része is például a tájékoztatás az.

De ott a másik oldal például az xltm használata mint adatcsere formátum, NEIH átnevezgetés/beolvadás (ami persze szanaszét törte a meglévő ÁNYK nyomtatványaikat). 

Sőt egy másik alkalmazással azt lehetne figyelni, hogy ki az, aki nagy valószínűséggel, mikor és hol fog belebotlani egy olyan emberbe egy vírusos emberbe, és a kamionról lepottyant védőfelszerelésekkel seftelő NER-huszároktól beszerzett szajrét 1000x-es haszonnal eladni. Nehogymá' Orbánék harácsolása egy pillanatra is elakadjon.

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓

Ha nem is pont ilyenek, de szépen készülnek már a tracking appok, Stop Corona, pepp-pt, Emerge Civitas pl. Sok jót mondjuk nem várnék olyan apptól, aminek egy normális weboldalt nem tudnak készíteni. Várom a lázmérős a fitneszkarkötők elterjedését is, milyen szép lesz amikor hazazavar a színházból a Google Health vagy a többi néző :)

Tehát addig rendben van, amíg csak a hatalmas multik meg különböző hírszerzési szervezetek férnek hozzá ezernyi adatodhoz, amiről nem dönthetsz, de ha a kormány is, akkor kikapcsolnád :)
Álomvilágban élsz. Nyugtasson a tény, hogy eddig is hozzáfértek, és pont leszarták, hogy te mit gondolsz róla.

A magyar kormány nemcsak erre használná, ezért ellenzem.

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓

Apa kezdődik! (Tényleg régóta szívárgott be a hupra az NKI, nem rémlenek a tabjaik ? ;))

Most a szektázást hagyjuk, kíváncsi lennék, hogy az iszonyú pontos cella alapú helymeghatározás mennyire segíti vajon a koronavírus elleni védekezést? 

B+! Gondolom önreflexív humorral kár is próbálkozni nálad. :) 

Abban segíti a koronavírus elleni harcot, hogy olcsó, minimális befektetéssel működik és hatékony. A kiveszemaz-aksit-is turbó-hupuk Szlovákiában is kevesen vannak. Az átlagos könnyelmű karantént megszegő ember ugyanazzal a lazasággal amivel megszegi a karantént viszi magával a mobilját is. 

"Úgy rémlik jó esetben 100 méter pontosság. Arra tényleg jó, hogy a fertöző elkóborol-e"

És ennyi éppen elég is. Oda lehet küldeni pár rendőrt, aki igazoltat mindenkit a környéken. Idővel elmegy a kedvük a karantén megszegésétől. Nem direkt szegik meg a szabályokat általában, hanem csak felelőtlenségből. 

"(ha ahogy említetted nem hagyja otthon a telefont) ,de arra hogy kivel került kapcsolatba az útja nem valószínű. ;)"

Azt is írtam, hogy az csak kisebbség, aki otthon hagyja a mobilját. Tökéletes karantén nincs, de a semminél minden, részben eredményes intézkedés is sokkal több. Aki otthon maradt azzal például biztosan nem került kapcsolatba ha a környékükre sem ment. Továbbá meg is lehet kérdezni az illetőt, hogy kivel került kapcsolatba. Együttműködésért el is lehet engedni a bírság egy részét. Nem tudatos vírusterjesztő bioterroristák ellen van. Csak a felelőtlenség ellen. 

Látod azzal nem lenne semmi bajom, ha csak a fertőzötteket ellenőrizhetnék meg mondjuk a 200 méteres körzetben tartózkodókat (és már ez is overshot).

Ez simán kizárná a gizike nézzük már meg , hogy hol kávézik Jani (aki nem azért érdekel minket mert fertőzött) scenariót. (tudom szerinted fel sem merülhet, de én már láttam térfigyelő rendszeren varjút így vannak fenntartásaim ;))

Akkor megválaszoltad végül magadnak a "kíváncsi lennék, hogy az iszonyú pontos cella alapú helymeghatározás mennyire segíti vajon a koronavírus elleni védekezést? " kérdésedet. 

Az tök jó ha láttál egy varjút térfigyelő rendszeren. A varjú szemben például a sarlós fecskével néha le szokott szállni, hogy megpihenjen. Nincs ezzel semmi baj. A koronavírust viszont sajnos nem láthatod és a varjúval szemben igen nagy kockázatot jelent az emberekre. 

Akkor egyszerűsítsük. :)

Azzal semmi baj, ha figyelik a fertőzötteket és x méteres környezetüket. A fenti viszont arról szól, hogy gyakorlatilag bárkit mindenféle fajta korlátozás nélkül figyelhetnek. Téged az nem zavar, hogy lehet ugyan 200km-re nincs tőled koronavírusos beteg és te se vagy az, valaki mégis úgy dönthet, hogy jó lenne tudni merre jársz. Engem baromira. :) A térfigyelős varjúról meg sajnos többet nem mesélhetek (azon kívül, hogy az a leszólók fentről és repülsz fajta), pedig szeretnék. 

"Szlovákia állami egészségügyi hatósága a jövőben hozzáférhet az állampolgárok mobiltelefon-adataihoz. A szlovák parlament gyorsított eljárásban fogadta el a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az állam számára az állampolgárok egyébként védett mobiltelefon adatainak elérését. Ez azt jelenti, hogy az állami egészségügyi hatóság a mobiltelefon helymeghatározási adatait felhasználhatja annak nyomon követésére, hogy az új koronavírussal fertőzött polgárok hol tartózkodnak és kivel találkoznak. A kormány eredeti elképzelésével szemben végül a telefonhívásokat és az SMS-eket nem, csak a lokalizációs adatokat szabad nyomon követni, ezenkívül az intézkedés csak a szlovák veszélyhelyzet időtartamára korlátozódik."

Nem tudom te melyik hupot olvasod, de itt ez a szöveg szerepel. 

Ez azt jelenti, hogy az állami egészségügyi hatóság a mobiltelefon helymeghatározási adatait felhasználhatja annak nyomon követésére, hogy az új koronavírussal fertőzött polgárok hol tartózkodnak és kivel találkoznak

"A térfigyelős varjúról meg sajnos többet nem mesélhetek "

Akkor mi értelme volt egyáltalán szóba hozni?!

Te én tudom, hogy Pesta kisfiúkat molesztál és szűzlányok vérét issza, mert megkárogták a varjak. Sajnos erről többet nem mesélhetek, de azért csak kezeld tényként. 

Szlovákiában, és a thread ebből indult: 

A magyar kormány nemcsak erre használná, ezért ellenzem.

A "kivagyokmivagyok" attitűd azt szokta szülni, hogy vagy nagy ívbe tesznek a jogszabályokra amiket hoznak, vagy eleve elementáli a szabályozás és kiskapuznak. Ez utóbbira baromi jó példa a választási kérelmek esete, ahol a jogalkotó úgy gondolta, hogy milyen jó lesz ha a kérelmet a választópolgár meghatalmazott útján is beadhatja. Ennek az online implementációja jelenleg úgy néz ki, hogy gipsz jakab (meghatalmazott) belép az ügyfélkapuján beír egy nevet (legyen Kis Virág) és egy személyi számot (azét aki elvileg meghatalmazta, de ugye ezt nem vizsgálja senki) ezzel be is van azonosítva, kitöltögeti a kérelmet és már be is van nyújtva ( kész is a pártiroda <-> választási rendszer interfész). ;) Ez akkor igazán vicces amikor Kis Virágnak a lánya is beadja mondjuk ugyanazt a kérelmet és jön az értetlenkedés  , hogy a második miért lett elutasítva (mert ő ugyan nem adott be ...). 

Ja amúgy senki nem mondta, hogy a varjúsat kezeld tényként. :D

U.i.: Akkor se támogatnám ha Gyurcsányék lenne kormányon azok is simán túltolnák a biciklit ha úgy hozza a sors ;)

Ha csak a fertőzöttet figyeled (illetve az aktuális 200 méteres környezetet) akkor mégis honnan fogod megtudni hogy ki van épp a 200 méteres álomhatáron innen és túl? Mert amikor megnézed hogy belül van-e akkor ha épp nincs máris vétettél a szabályod ellen, ha meg nem csekkolod a többieket pont semmit nem ér a rendszer mert nem tudod kivel találkozott a fertőzötted...

GPS ha be van kapcsolva, akkor nagyjából méter pontos. GPS nélkül, csak a tornyokkal lehet háromszögelni, itt az a kérdés, hogy milyen messze vannak egymástól. Az 4G-5G-nek pont az a lényege, hogy egy rakás tornyot kiraknak, a tornyok poziciója pedig ismert, a nagyvárosok pedig egyébként is tele vannak szórva tornyokkal. Ha pedig mobilkapcsolat van, akkor azt megint lehet pozicionálásra használni, lásd még google kb. GPS szintű pontosságot tud elérni ha van adatforgalom, kikapcsolt GPS-el.

az állami egészségügyi hatóság a mobiltelefon helymeghatározási adatait felhasználhatja annak nyomon követésére

Most az nem teljesen világos számomra, hogy kötelező-e feltelepíteni egy alkalmazást vagy sem. Ha nem kötelező, és csak a cellainformációkkal dolgoznak, akkor semmire nem mész azzal, hogy a user bekapcsolta-e a GPS-t vagy sem. Ha van mobilinterneted, akkor szerintem a helymeghatározás azért pontos, mert a telefon által látható Wi-Fi hálózatok alapján saccolja meg a telefon az aktuális helyzetedet.

Az pedig, hogy a cellák mérete kicsi, még nem jelenti azt, hogy könnyen meg lehet határozni a helyzetedet, legfeljebb azt, hogy a telefonod az adott cellában van-e vagy sem, de ez a méter pontosságtól eléggé messze van.

Japánban közel 5 évtizedig volt egyhuzamban kormányon az ottani Liberális-Demokrata Párt. Rövid szünet utána most újra ők vannak kormányon. Ilyen idióta ellenzék mellett Magyarországon is sanszos ez a forgatókönyv. Az idő előrehaladtával még az amatőr faktor is nő az ellenzéknél, a konstans hülyeség mellett. 

Szóval itt az ellenzék Az ellenzék és a kormány A kormány. 

Csak nézd meg a hozzászólást amire válaszoltam! Nem a hatékonyságát vitatja az módszernek. Vagy a szükségszerűségét a járvány korlátozásában, aminek következménye emberéletekben mérhető. Nem... 'A rohadt zorbánkormány úggyis visszaél vele' ... dögöljenek inkább a zemberek. Persze elvakultságában ebbe már nem gondol bele. 

A magyar ellenzék a régóta a gyűlölet útjára lépett, ezzel elsősorban magának árt. Egy Yoda plüssfigurát ajánlok mindegyik íróasztalára. Komolyan! 

hát bizony 10 év tapasztalata ez.

végül is mit vársz 10 évnyi hazaárulózás, idegenszívűzés, buzizás stb után? hogy egy szavára majd jól összefogunk egy kőbunkókból álló fidesszel?

ráadásul maga a fidesz is képtelen felhagyni a gyurcsányozással, a sorosozással, meg a hazaárulózással. - nem mintha lenne jelentősége - szóval bagoly mondja..

"végül is mit vársz 10 évnyi hazaárulózás"

Inkább hallgatom ezt mint a 'bűnös náci nép' narratívát. 

"idegenszívűzés"

szinoníma

"buzizás"

citation needed

"hogy egy szavára majd jól összefogunk egy kőbunkókból álló fidesszel?"

Erre miért lenne szükség? Kell lennie ellenzéknek is, amely nem szerencsés ha összefog a kormánnyal, mert onnantól nincs olyan. Ez a rajongói táborokra is vonatkozik. Miközben a többség nem 'rajongó' csak megszavazza rendszeresen a mostani kormány pártjait. Harmadjára kétharmaddal. 

"ráadásul maga a fidesz is képtelen felhagyni a gyurcsányozással"

orbánozás

"sorosozással"

mészároslőrincezés

hát kevered a dolgokat, kiváncsi lennék soros hány közbeszerzést is nyert túlárazott ajénlattal, miközben mindenki mást kizártak, és hányat a mészáros cégek.

nem érint, és nem érdekel soros, de ö csak adott ennek az országnak, mészáros meg csak elvett. pl orbán viktort is sorosnak köszönhetjük, na meg a kisz-nek.

a buzizáshoz, meg elég ha elolvasod a véresszájú, 2 sz. pártkönyves, fideszalapító bajer zsolt cikkeket meg nyilatkozatait, és abban minden benne van amit felsoroltam. ö a fidesz állatorvosi lova. mingyárt megtudhatod tőle hogy a pápa - mármint a római - miért egy hülye idióta sorosügynök v. sorosbérenc v ilyesmi. még jó hogy nem magyar mert le is hazaárulózta volna.

szóval nem kell a 'kettősmérce' :)

"hát kevered a dolgokat, kiváncsi lennék soros hány közbeszerzést is nyert túlárazott ajénlattal, miközben mindenki mást kizártak, és hányat a mészáros cégek."

Soros csak a Black Wednesday akciójával mai értéken 7 milliárd fontot lopott. Ez 3 ezer milliárd forint. Britannia teljes lakossága megérezte a hatását. 

De a lényeget nem sikerült megértened. Tükröt mutattam neked, de nem veszed észre benne magad. 

"nem érint, és nem érdekel soros, de ö csak adott ennek az országnak, mészáros meg csak elvett. pl orbán viktort is sorosnak köszönhetjük, na meg a kisz-nek."

Mit vett el mészáros? Mit adott soros?! Láthatóan jobban él mindenki amióta a kormányokat a fidesz-kdnp adja. Szerinted ez azért van mert annyit ad 2010 óta soros? Érdekes. 

"a buzizáshoz, meg elég ha elolvasod a véresszájú, 2 sz. pártkönyves, fideszalapító bajer zsolt cikkeket meg nyilatkozatait, és abban minden benne van amit felsoroltam."

Egyre nagyobb a zavar. Ha nem lenne most karantén nem beszélnék itt veled politikáról. Szóval bocs ha nem vágom ennek a szubkultúrának a szlengjét zsigerből? Bajer kicsoda?! Milyen pozíciót visel ő pártban? "2 sz. pártkönyves" tisztségről még nem hallottam. 

"ö a fidesz állatorvosi lova. mingyárt megtudhatod tőle hogy a pápa - mármint a római - miért egy hülye idióta sorosügynök v. sorosbérenc v ilyesmi. még jó hogy nem magyar mert le is hazaárulózta volna"

Az eddigi zavar amit összehordtál már átment káoszba. Szerencsére nem vagyok római kaotikus. :) 

Ok, és ez a Bayern München rendelkezik bármilyen pozícióval a kormányban vagy tagja a fidesz frakciónak? 

Mert ha semmi akkor nem értem hogyan jön ide. A túlmozgásos vezérszurkolók a focicsapatoknak is sok problémát tudnak okozni rajongásuk tárgyának. Erről a focicsapat nem tehet. Csak szív miattuk. 

abban a pártban hangadó, stratégiai vezető, és csúcsvezető amelyik épp kormányt adja. az egyik legfontosabb háttérember, és hivatásos uszító:)
attól hogy játszod a hülyét, még nem fogom azt hinni hogy csak játszod a hülyét.

"hangadó", "csúcsvezető", "egyik legfontosabb háttérember", "hivatásos uszító"

Ezek miféle hivatalos pozíciók? Vagy ez a legújabb hiszti-konteó? 

"stratégiai vezető"

citation needed

"attól hogy játszod a hülyét, még nem fogom azt hinni hogy csak játszod a hülyét."

Hinni a templomban kell. Mivel azok zárva vannak virtuális térben megy ez. Ilyenkor megértem, de azért ne kelljen már egyetértenem. 

A fönt említett legendás szerző legendás munkásságából néhány legendás gyöngyszem:

https://hirtv.hu/bayer_show

https://mandiner.hu/tag/bayer_zsolt

https://magyarnemzet.hu/bayer-zsolt/page/1/

https://www.magyarhirlap.hu/kereses?szerzo=%5B%228%22%5D

Ha még mindig nem kapiskálod, ajánlom a  "hangadó",   "háttérember", "uszító" címszavak alapos áttanulmányozását itt:

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-er…

Nézem a tükröt és teljesen rendben van. Értsd visszaolvasva a hozzászólásaimat továbbra is rendben van mindegyik. 

Nem én kezdtem megidézni a politikai legendák és mítoszok világának gonosz lényeit. Értelmes vitához vagy beszélgetéshez az sosem vezet. Sem akkor amikor a szektások vagy ha úgy tetszik szurkolók egymás között vannak és jól megveregetik egymás vállát, de semmi értelmes gondolat nem hangzik el. Sem akkor amikor zsigerből megy a flame. 

A téma egyébként komoly lenne és ontopic is a hup-on. Ott ahol a közműveltség része Orwell 1984-e kialakult egy olyan széles körben támogatott gondolat, hogy a megfigyelés az törvényszerűen rossz gondolat. Most azt látjuk, hogy Kína annak ellenére, hogy tőlük indult ki a járvány hatékonyabban veszi fel a harcot a vírus ellen mint az európai országok vagy Amerika. Pedig itt már rendelkezésre állnak a kínai tapasztalatok, volt idő azaz lett volna idő felkészülni. Ebben szerintem része van annak, hogy Kínában a privacy bálványozása nem akadályozza a vírus elleni küzdelmet. 

Ennek volt már előzménye a nyugati világban is. Például a bekamerázott városok illetve kerületek évek óta biztonságosabbak, pedig az is egy "orwelli gondolat". 

'A magyar ellenzék a régóta a gyűlölet útjára lépett, ezzel elsősorban magának árt.'

ezek a te szavaid. én csak megjegyeztem, hogy a kormány(párt) 10 évig sértegetett mindenkit aki egy hangyafasznyit is ellenszegült nekik, - legyen az akár jobb, akár bal oldali - nem várhatja el hogy most a nyakába boruljunk. - és nem is fogunk -

na meg megjegyeztem, hogy most sem tesz mást - annak ellenére hogy azon pufog, hogy miért nincs összefogás. hát ezért -

fogadd meg a saját tanácsod. olvass vissza :)

Aha! Arra a remek érvelésre válaszoltam, ahol a kedves ellenzéki a mérleg egyik serpenyőjébe rakta az emberek életét, a másikba pedig a hisztérikus politikai téveszméit. Persze ő azokat szilárd valóságnak vizionálja. A másik serpenyőről pedig tudomást sem akar venni. Emberek halnak meg ha fegyelmezetlenek azok akiknek karanténban kellene lenniük.

Képes vagy ezt felfogni?! 

Ha egy Joszif Sztálin rendelne el hasonlót akkor is helyes lenne. Tök mindegy mi a véleményem róla. Aki meghal az egy kis dobozban élvezheti az örökkévalóságig tartó privacyt. 

"nem várhatja el hogy most a nyakába boruljunk. - és nem is fogunk"

Nem várja el! Három választás bizonyítja, hogy nélkületek is megvan a kétharmada. 

"annak ellenére hogy azon pufog, hogy miért nincs összefogás. hát ezért "

Azon pufog, hogy mélyen ostobák vagyok. A koronavírus ugyanis nem ismer pártszimpátiát. Valaki vagy segíti vagy akadályozza a védekezést a vírus terjedésével szemben. Ez az egyetlen szempont. 

csak egy icipici hiba van.

amíg a mérleg egyik serpenyőjében többnyire érvek, és tények vannak,
addig a másikban személyeskedések, sértegetések no meg mellébeszélés.

nem mondom hogy az ellenzék mindig tárgyszerű, és hogy sosem lő túl a célon,
de azt igen is állítom hogy a kormány, és a kormánypárt nem tud, és nem is akar emberi módon viselkedni.

'Azon pufog, hogy mélyen ostobák vagyok. A koronavírus ugyanis nem ismer pártszimpátiát.'

nahát milyen érdekes.

ahhoz hogy 4/5-el elfogadják az a k. felhatalmazási törvényt, egyetlen félmondatot kellett volna módosítani.
egyetlen icipici pontot kellett volna beletenni a felhatalmazási törvényjavaslatba.
kellett volna bele egy határidő. csak hogy mindenki megnyugodjon, és jó alaposan megvédje az országot a fidesz.

de inkább nem. dögöljön meg mindenki, mert neki a teljes, korlátlan és örök hatalom, és dicsőség kell.
pedig az csak és kizárólag istennek jár.

.

"egyetlen félmondatot kellett volna módosítani"

Aki ezt elhiszi valószínűleg őszintén hisz a Mikulásban is. :) 

Természetesen lett volna egy másik félmondat amibe beleköt az ellenzék. Az alkotmányozó 2/3 fidesz többséggel rendelkező parlamentről van szó. Szóval milyen érdek is sérül itt, amikor az ellenzék szerint a 2/3 -os többségű fidesz frakció és a fidesz kormány úgyis egy entitás? 

Pár nap késlekedést ért el ezzel az ellenzék. FYI nem kellett 4/5 a törvényhez, csak a házszabálytól való eltérésre, hogy előbb lehessen szavazni. A ellenzék erőlködése ellenére pár nap késedelemmel rendben megszavazta a fidesz 2/3 többséggel. 

Erre írtam milyen érdeket akart "védeni" ellenzék?! A parlamentben is 2/3 alkotmányozó erejű fidesz többség van. Persze erre képtelen voltál bármilyen választ adni. 

mégis mit kellett volna csinálnia az ellenzéknek?
kihasználta az adott lehetőségeket. megtette amit megtehetett.
 

'Persze erre képtelen voltál bármilyen választ adni.'

mit kellene válaszolni tényekre? tény a 2/3-ad, tény hogy ez egy elcsalt választás eredménye, meg van még egy csomó ilyen tény.

ellentétben veled, a tényeket nem vitatom, válaszolni sincs mit rájuk.

 

és a 'Természetesen lett volna egy másik félmondat amibe beleköt az ellenzék.' amivel operálni próbálsz az nem érv, hanem valami baromság ami csak a te felyedben létezik, se nem cáfolható, se nem bizonyítható feltételezés.

az pedig hogy feltételezésekre érveket vársz válaszul, csak azt bizonyítja, hogy pont azt a kettősmércét próbálgatod amit a fidesz állandóan alkalmaz, majd másokat vádol vele. de nálam ez nem jön be.

ha megunom az ostoba terelésed kiteszek egy .-ot es annyi. pl igy:

.

"kihasználta az adott lehetőségeket. megtette amit megtehetett."

Hát tulajdonképpen azzal, hogy lerombolják magukat valóban hasznos dolgot tesznek. Semmi szükség egy ilyen ellenzékre. Csak foglalják a helyet egy valóditól. 

"egy elcsalt választás eredménye"

Többek között az ilyenek miatt nem lehet komolyan venni a hozzászólásaidat. 

'Többek között az ilyenek miatt nem lehet komolyan venni a hozzászólásaidat.'

még szerencse hogy ilyen tájékozott vagy.
bírósági végzése van a fidesz-kdnp-nek arról, hogy a parlamenti választásokon a határon át 'buszoztattak' szavazókat.

hogy a bíróság nem merte kimondani a nyilvánvalót, ill hogy nem merte levonni a következtetést, és nem rendelt el új szavazást, az csak a megfélemlítés következménye lehet.

amúgy hogy komolyan veszel-e az pont leszarom kategória.

csak azért vitatkozom veled, mert nincs jobb dolgom, és nem azért mert egy fikarcnyit is érdekelne mit is gondolsz.

"még szerencse hogy ilyen tájékozott vagy.
bírósági végzése van a fidesz-kdnp-nek arról, hogy a parlamenti választásokon a határon át 'buszoztattak' szavazókat."

Újra fogalom nélkül írsz butaságokat. A viccpártokat leszámítva minden párnak van hasonló ügye. Ez nem "csalással nyert választás". 

ugye lehet hogy volt, bírósági ítélete azonban nem.
vagyis nem csak ostobák, de ügyetlenek is voltak, hogy bizonyítani lehetett. - vagy túlzottan elbízták magukat -
akárhogy is csak nekik van erről pírjuk.

tudjuk hogy a fidesznek a bíróság ítélete mit se számít, de attól a csalás csalás marad. függetlenül attól mit gondolsz. minden más csak szerecsenmosdatás.

kár kapálózni, csak rosszabb lesz.

"A koronavírus ugyanis nem ismer pártszimpátiát." - - Annyira, de annyira megfellebbezhetetlen tény. - (Aki eddig nem jut el, az valóban OSTOBA!!! - Ha ellenzéki, ha nem...) Változhat a világ, - a jelenlegi ellenzék által annyira, de annyira sóvárgott Orbán-bukás is eljöhet még, de az az országnak és lakóinak semmilyen jót önmagában nem hozna, legfeljebb a a társadalom vezetésében káoszt. Azt könnyen lehetne, előbb mint a vizionált szuper demokrácia és a közjó!  -  Most a járványra kéne koncentrálni mindenkinek, nem a politikai támadásokra. Mert ez az ellenzéki magatartás egyetlen közhelyszerű viccel értelmezhető: "Dögöljön meg a szomszéd is." - Ez a gondolkodás szomorú.., a végletekig.

"Most a járványra kéne koncentrálni mindenkinek, nem a politikai támadásokra"

==

"Kritikus helyzetben elvesszük az önkormányzatok forrását úgy, hogy a feladatait nem csökkentjük - valamint belerúgunk a nemi identitás problémával küzdő honfitársainkba, de ezen már igazából semmi meglepő nincs -, de aki fel meri emelni a szavát, az ráront Magyarországra ebben a vérzivataros időben."

Hozzá tehetjük annak idején az angoloknak is.., - hajszál híján bedöntötte a királyság pénzét. (Csak haszonszerzésből, és a mostani "adások" sem történnek más okból. Aki ezt nem látja át, az vaksága alapjául részesedik a haszonból, vagy a számára "hasznos és soros csőlátásból".

Hol van itt politika? Ez tisztán üzlet. Vagy szerinted politikai oka volt annó Orbán anyagi támogatása? Az a pénz töbszörösen visszajött a rendszervátozás utáni gazdasági krízisben. Gyuri bácsi mindig is a shortolás mestere volt és volt azon a szinten, hogy ne piszlicsáré cégek, hanem országok szintjén gondolkodjon.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Én kormánypárti vagyok, sőt fideszbérenc, orbánimádó. De ezt a hülyeséget, hogy még jobban megfigyelhessenek ellenzem. Miért:

 * A COVID-19 maga az influenza, hisztériajárvány van csak.

 * Orbán alapvetően jószándékú és néhány dologgal meglepően tisztában van a világ működésével kapcsolatban. Például nagyon helyesen elkezdte a CEU és Soros piszkálását. De attól még örökre boomer marad, és képes lesz hibázni. Ezért nem kellene neki sem a szükségesnél több hatalmat adni. Illetve a megkapott jogai esetleg másra is átszállhatnak bármilyen okból is, akinél már valóban veszélyes lesz.

 * Ahogy más is jelezte a hatóságok korrupt módon használnák az új lehetőségeiket minden másra is.

 * A végén elfelejtik eltörölni úgyis, vagy találnak rá valami új okot, hogy újra meg újra bevezessék. Ha egyszer bevette a nép gyomra, akkor legközelebb is be fogja venni.

 * Aki a biztonságáért feladja a szabadságát, az végsősoron mindkettőt el fogja veszíteni. A gyávaság hosszútávon nem kifizetődő.

 * A COVID-19 maga az influenza, és csak kicsit durvább mint az átlagos. Visszanézve a halálozási adatot nem lesz semmi kiemelkedő 1-2 éves átlagban. Ott sem, ahol nem védekeznek ellene. Ha nem hiszed, beszéljünk erről a kérdésről két év múlva ugyanitt!

"A COVID-19 maga az influenza, és csak kicsit durvább mint az átlagos." - Ezt már orvosok nagyon, nagyon sokan cáfolták! A korona nem influenza! Alapból megkülönbözteti más egyebek mellett a halálozási arányszám, az pedig a 2003-as SARS végével (2 év kifutás Kínában!) megállapított 10x-es. - 9,6 % és nem a szezonális influenza 0, pártized %!!! - De tessék a témában olvasni. - A SARS is a kifutási idő alatt 3,6-4%-on állt, mint ez is jelenleg. De a CovID-19-nek még messze a vége. (Mondjuk, ha egy 10 milliós országban 60 % (nyájimmunitáshoz szükséges mennyiség!) megfertőződik az 600 ezer halottat fog jelenteni a végén. Így kellene tekinteni rá! (És ez akkor is így van, ha a "vírus-halálgyár" statisztikái jelenleg nem is tartalmazzák az otthoni karanténban csak úgy "tüdőelégtelenségben" elhunyók adatait. El tudjátok képzelni, hogy mennyi ellenzéki és kormánypárti "hangos" fér bele 600 ezerbe?)

Ha ennyire potens ez a cucc, akkor miért nem hozza a számokat? Sehol nem jelennek meg a statisztikák, hogy általában egy influenzaszezonban hányan halnak meg, és ehhez képest hol tartunk most. Pedig össze lehetne hasonlítani, és ennek még értelme is volna. Tudod miért? Mert nem lenne alkalmas pánikkeltésre. Szinte még influenzajárvány sincsen.

Oké, még elvileg lehetne. De a sajtókamun kívül semmi nem utal rá. Ott tartunk, hogy megeszem a kalapom, ha a 2017-es vagy 2018-as évnél másfélszer rosszabb lesz ez a szezon a teljes évre összegezve.

Annyit elismerek, hogy talán az átlagnál kissé jobban egybetömörödve történtek a halálesetek. De akár ez is lehet médiahekk az alapján, amit a sajtó művel. Minden lehetőséget meglovagolnak, hogy mennél jobban beszarassanak minket.

Vannak számok csak keresni kell: https://www.cdc.gov/flu/about/burden/index.html

Válasz sok kérdésedre: https://www.health.com/condition/cold-flu-sinus/how-many-people-die-of-the-flu-every-year

De csak gondolj bele, miért vállalna szinte minden ország ekkora gazdasági veszteséget ha csak hisztéria lenne? Még valami csavaros világösszeesküvéselmélet sem húzható rá erre. Mert semmilyen titkos szervezet nem lenne képes erre rávenni olyan rivális hatalmakat együttesen mint Kína és Amerika

Swiss propaganda research konteó portál. Elég csak megnézni About us oldalukat: https://swprs.org/contact/ vagy Widipediás cikküket: https://swprs.org/wikipedia-disinformation-operation/

A Karib tenger kalózaiból ideesett YT megmondóbácsi sem egy hiteles forrás.

Ezer forrás és abból levont téves következtetések, mint:

"Sok országban már most egyre nagyobb hiány van orvosból és ápolóból. Ennek az a fő oka, hogy a pozitív teszteredményt mutató egészségügyi dolgozóknak vesztegzárba kell vonulniuk, pedig a legtöbb esetben tünetmentesek, vagy csak enyhe tüneteket mutatnak."

Tünetmentesek, de vírushordozók. Megfertőznek másokat akik már nem biztos, hogy tünetmentesek lesznek. 

Ez igen, kiemeltél egy újság cikket!

Inkább pl. ilyenekre kellene koncentrálnod:

Firenzei Egyetem olasz immunológia-professzora, Sergio Romagnani

Hendrik Streeck német virológus

A Stanford professzora, John P. A. Ioannidis

Az orvosi mikrobiológia egyik leggyakrabban idézett szakértője, Sucharit Bhakdi professzor

Akiknek esetleg lehet adni a véleményére, tanulmányaikra.

Írhatnám, hogy ahogyan az olaszok kezelik a járványt nem olasz professzorok véleményét kellene olvasnunk... de legyen!

A hivatkozott cikk nem egy tudományos lap hanem a balos olasz La repubblica.it ami kb az népszava olasz testvére. De még ebben sem azt írja Sergio Romagnani, amit a svájci konteó portál kiragadni belőle. 

a pozitív teszteredményt mutató személyek 50–75 százaléka az összes korcsoportban teljesen tünetmentes marad de számottevő forrása a továbbfertőzésnek. 

Biztosan alaptalan a félelem, hogy politikai célra használnák fel az adatgyűjtést:

https://youtu.be/FbLn3hdQn9I

A felhatalmazási törvény elfogadása után is az első dolguk volt, hogy a számukra kedves, a járvány helyzettel semmilyen relevanciában nem lévő ügyeket azonnal végigtolják. 

Egyrészt nem mindenre elég a kétharmad, másrészt a Fidesz és a KDNP-é messze a legöregebb frakció a parlamentetben, mi lesz, ha elkezdenek kiesni?

Harmadrészt pedig - és ez a lényeg - lényegében semmilyen társadalmi ellenkezésre nincs lehetőség veszélyhelyzetben. 

Most jelentették be, hogy az összes párt támogatását megfelezik, ezzel nyernek 1.2 milliárd (!) Forintot - csak stadionokra 350 milliárd ment el - és tönkreteszik az ellenzéki pártokat. Ez konkrétan egy diktatúra kiépítése. 

(Megjegszen, egyetlen szó sem esett a sporttámogatások csorbitásáról.) 

"Egyrészt nem mindenre elég a kétharmad, másrészt a Fidesz és a KDNP-é messze a legöregebb frakció a parlamentetben, mi lesz, ha elkezdenek kiesni?"

Gondolom először pezsgőt bontanak az ellenzékiek, mert annyira humánus társaság. Majd arcukra fagy a mosoly, amikor az időközit 80% felett húzza be a fidesz az ellenzék önlejáratása után.

Az időközi választás vírusterjesztő kockázata szerintem indokolná, hogy egyéni képviselők a járvány alatt rendelkezhessenek utódjukról. Listás képviselők esetén a párt jelöl ki új képviselőt az elhunyt helyére. Szóval ez nem lenne példa nélküli megoldás. 

"Ez konkrétan egy diktatúra kiépítése."

Ha itt valóban egy diktatúra kiépítése zajlana, akkor te itt nem írnál ennyi sületlenséget, mert tartanál a következményektől. De valahogy a tudatod mélyén te is tudod mekkora valótlan butaság ez. Így bátran tolod fullba. 

Csak a helyeslésemet szeretném kifejezni!
A hajókon is, a repülőgépeken is diktatúra van? Próbálj beszólni a kapitánynak vagy a pilótának.
Mindenhol mindenben korlátoznak, nem a buszon ülők döntik el szavazással, hogy a 7-es busz merre menjen?
Ha nem a kedvem szerint alakulnak a dolgok, vagy nem a te szavad dönt, az még nem diktatúra.
A diktatúrák nem finomkodnak, elhallgattatnak, vagy megsemmisítenek.

"Inkább meghalsz, vagy hagyod mások meghaljanak!"

FYI: a kormány 5 napja még a fertőzöttek neméről, koráról meg a területi eloszlásról sem akart adatokat közölni, mert csak, meg mert személyiségi jogok. Ezzel itt páran bőszen egyetértettek, megkaptam valakitől -talán pont trey-től- azt is hogy a területi adatok feleslegesek, nem vagyunk előrébb velük. meg különbenis ha otthon maradok az elég, mert akoro tökmindegy, hogy hol mennyi fertőzött van.

Most meg jól értem, hogy ugyanezek az emberek azt várják, hogy legyen ilyen nyomkövetés? Vagy legalábbis előre lehülyézik azt, aki nem ért ezzel egyet? Tegnap még azzal se értettetek egyet, hogy legyenek területi adatok!

Btw engem nem zavarna ez a nyomkövetős móka, ha addig tartana, ameddig a vészhelyzet és ez kőbe lenne vésve. Tényleg a szlovákoknál ilyen végtelenített vészhelyzet van, vagy adtak meg dátumot?

Leírtam neked akkor is, hogy mi volt az oka és értelme, hogy amíg kevés fertőzött volt és az is csak néhány helyre koncentrálódott, miért volt értelme az adatok visszatartásának. Látszik, mostanra sem értetted meg, csak szajkózod a hülyeséget.

Teljesen más a helyzet onnantól kezdve, hogy már mindenhol van fertőzött.

Egyébként, igen. Maradj otthon.

trey @ gépház

Nem emlékszem ilyenre (linket pls.), de simán lehetett, hogy mikor látták, hogy a fővárosi slepp elözönlötte pl. a Balatont, átgondolták a gyakorlatot. Lehet, hogy nem számítottak arra, hogy az eszetlen paraszt majd levonul a Balatonra és nyaraló üzemmódba kapcsolva csapatosan fagyizgat, korzózik, fullra járatja a vendéglőket és lerabolja a helyiek szezonon kívüli igényeire beállított boltok készleteit, nehéz helyzetbe hozva az ott élőket. Történetesen vannak nagyon közeli ismerősök, akik Balaton déli part "bennszülöttek". Kurván ki voltak akadva.

trey @ gépház

Szerinted ez itt hivatalos tájékoztatás? Honnan ástad elő ezt az oldalt? Életemben nem hallottam róla. Nem tudom, hogy te mire gondolsz, de itt a forrásmegjelöléseknél önkormányzati Facebook oldalak meg, mindenféle online híroldalak vannak. Ez szerinted hivatalos kommunikáció?

trey @ gépház

A baj sokszor nem a veszélyhelyzeti intézkedésekkel van, hanem ha ezeket a korlátozásokat indefinit időre megtartják. Én pont az ilyen megfigyeléskönnyítő, személyiségi jogokat korlátozó intézkedésektől tartok. A "nagyobb jó érdekében" tett "több a haszna, mint a kár" és "engem nem zavar, mert nem vagyok bűnöző" típusú eszközök szoktak szép lassan az autokrácia és megfigyelőállam irányába fordulni. Itt lehet, hogy csak a veszélyhelyzet időtartamára vonatkozik, de mint a magyar helyzet mutatja, az akármeddig eltarthat. A bankkártya használat kötelezővé tétele lenne a következő lépés...

Szerkesztve: 2020. 04. 03., p – 20:34

Cseheknel mapy.cz megkerdi, hogy akarom -e megosztani. Egyenlore azt mondtyam hogy ja,

remelem az erdoben setalni nem tilos ;-) Es csak akkor szolnak, ha Covidos jott szembe.

Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Melyik állam nem csinálja? Úgy, hogy fel sincs hatalmazva ráadásul. Szlovákok legalább most már legálisan/nyíltan.

NSA Muttinak a hívásait is lehallgatta, a lokáció csak hab volt a tortán.

Szerkesztve: 2020. 04. 03., p – 21:06

Amit társadalomtudósok elmondtak, hogy a történelemben az látszik, hogy az ilyen bizonyos helyzetben hasznos kontroll dolgok, ha egyszer kiépültek és van precedens a használatukra utána nagyon nehéz őket visszaszedni. (ezt alá támasztották a 9/11-es dolgok az usában is, az ott bevezetett rendkívüli dolgok általánosak maradtak). Szóval nagyon óvatosnak kell lenni ezzel. minenképp csak NAGYON indokolt estben és nagyon jól meghatározott határok között.

(x) inkább nem támogatnék.

A veszhelyzet ideje alatt lenne ertelme, es kifejezetten tamogatnam, de tartok tole, hogy orokre szolna, es nem csak a fertozottekre.

Tfh. szolgáltatást is kapok érte cserébe, akkor miért ne? Ha fertőzött egyén közelében tartózkodtam és erről küldenek nekem SMS-t, akkor máris van létjogosultsága. Ezen kívül nyilván ne lehessen túlkapásokhoz felhasználni a cellaadatokat és csak a veszélyhelyzet idejére szóljon... Ha ez a három adott lenne, akkor én támogatnám. Önmagában viszont, csakhogy okosabban tudjanak dönteni a szükséges óvintézkedésekről, nem.

A nem tudom, hogy támogatnék-e opcióra szavaztam.

Ha a kínaiakról kiderül, hogy a járvány megállítása tényleg sikeres volt a matematikailag legoptimistább időpont előtt, akkor azt biztosra veszem, hogy az arcfelismerő rendszerüknek köszönhetően sikerült.

A kontaktvizsgálathoz szerintem nem volna rossz ötlet a vészhelyzet idejére. Viszont azután, hogy végül a felhatalmazási törvény is miket szült eddig a covid intézkedések mellett, vágyni nem vágyom rá szívemből.

Mééég nem fagyott be a Duna.. De ezej a -2 -5 fokok reggelente adnak egy kis bizakodást! :)

Szerkesztve: 2020. 04. 04., szo – 08:38

Úristen, diktatúra, demokráciaellenes, pfejj, blabla

(Nem mintha bármely állam, bármilyen felhatalmazás nélkül nem tenné meg ugyanezt...ne legyünk naívak)

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szerkesztve: 2020. 04. 04., szo – 08:53

Tok mindegy, hogy tamogatom-e vagy sem, a felhatalmazasi torvenynek koszonhetoen a kormany barmikor hozhat ilyen rendelkezest. 

Sot, latod, a szlovakok nem ilyen gonoszak, oszt' megis.

Komolyan, 2/3 -al eddig is azt csinalhatott, amit akart, nem erzitek egy kicsit sem feleslegesnek a hisztit? Allitolag nalunk sajtoszabadsagtalansag van, megsem itt elt szerencsetlen Jan Kuciak, de pl nem UP -t robbantottak fel nalunk, hanem Maltan Daphne Caruana Galizia -t. Es ez csak ket pelda es csak a sajtoszabadsag temakorben.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

A szlovak kormany a forras szerint figyelembe vette az ellenzek kritikajat, errol valamiert szemermesen hallgat az NKI.

En feleslegesnek erzem a hisztit, nem is ertem, hogy a kormany altal kitartott propagandamedia miert pocskondiazza az ellenzeket a tulhatalomtorveny kritikajaert? Van valami tipped? 

10 éve kétharmaddal kormányoz egy párt, ami átalakította a választási rendszert és kiiktatta a fékek és egyensúlyok rendszerét. A párt felett egy embernek korlátlan hatalma van. A hatalmi ágakat kézzel vezérlik. 

Ez sokkal közelebb van a rendszerváltás előtti állampárti berendezkedéshez, mint egy plurális demokráciához. 

"10 éve kétharmaddal kormányoz egy párt"

3x választották újra 2/3-dal azok ronda választópolgárok. 

"ami átalakította a választási rendszert"

Volt hozzá felhatalmazásuk. Mellesleg a korábbi választási rendszerben is mind a háromszor a fidesz nyerte volna a választásokat, ugyanúgy fidesz kormány lenne most. 

"és kiiktatta a fékek és egyensúlyok rendszerét"

Angela Merkel kormánya a tojások és tökmagok rendszerét iktatta ki. Na és? 

"A párt felett egy embernek korlátlan hatalma van."

Konteó legenda. 

"A hatalmi ágakat kézzel vezérlik."

Mégis mivel vezérelnék? Pöccsel?! 

Fel tudod sorolni a hatalmi ágakat? 

"Ez sokkal közelebb van a rendszerváltás előtti állampárti berendezkedéshez, mint egy plurális demokráciához."

Sosem értettem mit vár attól a magyar ellenzék, hogy fullba nyomja a kretént? Nem rád értettem, hanem a hivatalos ellenzéki politikusokra. Az ilyen értelmetlen mondatok tőlük származnak. Neked mint rajongónak viszont illene kritikusabbnak lenned. 

"Volt hozzá felhatalmazásuk. Mellesleg a korábbi választási rendszerben is mind a háromszor a fidesz nyerte volna a választásokat, ugyanúgy fidesz kormány lenne most."

Csak valszeg 2/3-uk nem lett volna az utolsó 2-nél. És egyáltalán nem volt rá felhatalmazásuk, az akkor lett volna, ha előre elmondják, hogy ezt és ezt és ezt fogják csinálni, de semmi ilyen nem történt. Nem mondtak semmit, nem volt semmilyen program amivel a választások előtt kampányoltak, csak 8 év szoci töketlenkedés, a gazdasági válság és az azt követő (szükségszerű) megszorítás után az ölükbe pottyant a 2/3.

"Na és?"

Aki vitya phaszát szopkodja azt nyilván nem zavarja.

"Konteó legenda."

Aha, persze. :D

"Csak valszeg 2/3-uk nem lett volna az utolsó 2-nél."

2014-ben valószínűleg nem lett volna 2/3 csak sima választási győzelem. 2018-ban több szavazatot kapott a fidesz int 2010-ben. Ráadásul másként alakult volna a politika. Régi rendszerben például választási szövetségre léphetett volna a fidesz a jobbikkal és úgy bőven megvan a 2/3.

"És egyáltalán nem volt rá felhatalmazásuk"

Megvolt a parlamentben hozzá a 2/3 többségük, mert a választók így döntöttek. Ezzel a felhatalmazásuk is megvolt. A "szerintem" meg "úgy érzem helyesnek" nem jogi fogalmak. 

"Nem mondtak semmit, nem volt semmilyen program amivel a választások előtt kampányoltak, csak 8 év szoci töketlenkedés"

Éppen az mszp kampányolt azzal a két forduló között, hogy a fidesz 2/3 alkotmányozó többség a tét, és arra szólította fel híveit, ezt ne engedjék. Menjenek szavazni a második fordulóban is annak ellenére, hogy a választást már az elsőben elvesztette az mszp. 

2018-ban több szavazatot kapott a fidesz int 2010-ben.

100 ezerrel, miközben 400e-vel többen szavaztak.

Megvolt a parlamentben hozzá a 2/3 többségük

Azt nem is vitatta senki. De ez nem jelenti azt, hogy felhatalalmazást kaptak volna a választási törvény saját igényükre faragására, valamint egyéb másra is. Nyilván más lenne a helyzet, ha a választások előtti választási programjuk hangsúlyos eleme lett volna az, hogy "átalakítjuk a választási rendszert ilyenre és ilyenre ...", de ugye erről egyáltalán nem volt szó.

Éppen az mszp kampányolt azzal a két forduló között, hogy a fidesz 2/3 alkotmányozó többség a tét

Az is volt.

"De ez nem jelenti azt, hogy felhatalalmazást kaptak volna a választási törvény saját igényükre faragására"

De bizony azt jelenti. Ha egy parlamenti frakció vagy koalíció eléri  a 2/3-ot módosíthatja azokat. Sőt elvben egymással semmilyen szövetségben nem levő frakciók is megtehetik. Bár ez nem jellemző, de volt  már erre is példa. 

Megjegyzem a korábbi választási törvénnyel évtizedes mulasztásos alkotmánysértés állapotában volt a parlament. Ugyanis a rendszerváltozással járó lakosságmozgás miatt jelentős különbségek alakultak egyéni választókörzetek között. A legkisebb és legnagyobb választókörzet között több mint kétszeres különbség volt választók számában. Csak Budapesten akkor lettek meghúzva a választókörzetek határai, amikor még 2 millió felett volt a főváros lakosságszáma. A 2000-es évekre ez a szám 1,7 millióra csökkent. Ez a korábbi elvben 50 ezresre méretezett egyéni választókörzetekkel számolva 6 -7 képviselői hely, amire a főváros már nem lett volna jogosult de az agglomerációból meg ennyi hiányzott. Mert a többség oda költözött ki Budapestről. Számoljunk csak 6-tal. Ez 12 képviselőnyi eltérés, +6 fideszes és -6 ballib hely. Ez akár más irányba is dönthetett volna el választásokat. 

A fidesz éppen hogy megoldotta az mulasztásos alkotmánysértés problémáját az új választási törvénnyel és az új egyenlő választószámú körzethatárokkal.

"Nyilván más lenne a helyzet, ha a választások előtti választási programjuk hangsúlyos eleme lett volna"

Soha nem volt kötelező a választási program egy az egybe megvalósítása, sem a választási program teljessége későbbi kormányzásra és törvényhozásra nézve győzelem esetén. Ez nem magyar unikum, a világ demokratikus országaiban mindenütt így van. Ha tudsz kivételt, kérlek írd le. 

Sőt még választási program írása sem kötelező. Írhatod, hogy szerinted morálisan így lenne helyes de az nem jogi kategória. 

Nem, nem azt jelenti. TFH egy cég ügyvezetője vagy.

1. Beszélsz a tulajjal, hogy kirúgnál 5 embert (vagy felvennél 10-et, elköltöztetnéd a céget másik városba, stb.) vagyis erre felhatalmazást kérsz. Ő azt mondja, hogy persze, csináld, vagyis ezzel felhatalmazást kaptál erre.

2. Nem beszélsz a tulajjal, hanem "csak úgy magadtól" kirúgsz 5 embert (vagy felveszel 10-et, elköltözteted a céget másik városba, stb.), vagyis erre nem kértél és nem kaptál felhatalmazást.

Ettől még a 2. helyzet is lehet normális, ha ezt ügyvezetőként jogilag megteheted tulajdonosi egyeztetés nélkül is, de felhatalmazást akkor se kaptál erre. Sztennyi. Magyarázhatod itt a világba, hogy dehát a kétharmad (ami amúgy úgy jött ki, hogy kaptak 53%-ot 64%-os részvétel mellett), de ez mellébeszélés. Nem kaptak erre felhatalmazást senkitől, pont.

A mulasztásos téma meg még igaz is lehetne, csakhát itt kurvára nem erről volt szó, nem korrekció történt, hanem az egészet átvariálták, volt rendesen gerrymandering is, stb.

ami amúgy úgy jött ki, hogy kaptak 53%-ot 64%-os részvétel mellett

Off: amellett, hogy életemben nem szavaztam még a Fideszre, javaslom az otthonmaradt 36%-nak, hogy ha képtelen négyévente egyszer elsétálni 200 métert a legközelebbi szavazókörig, akkor inkább ne picsogjon.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

Ha jog lehetőséget ad arra, hogy megtehess vmit, akkor megvan a felhatalmazásod. 

Természetesen lehetsz olyan állásponton mely szerint ezek a törvénymódosítások morálisan számodra elfogadhatatlanok. A morál, ízlés nem jogi kategória. Ennek megfelelően nyilván úgy is szavazol. Ez a következmény. 

Nalunk az ellenzek szepen ravetette magat a 10 evente egyszer elokerulo lehetosegre, hogy valamihez 4/5 kell, mint tyúk a takonyra. Megmutattak a valasztoiknak, hogy dolgoznak. 

Magyarorszagon ennyi boven eleg is az ellenzek reszerol, nem kell ide semmilyen konszenzus. Utana -mint tudtak is- eleg volt a 2/3. Tatott szajjal a fa..erdobe tipikus esete. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Van ellenzeki propagandamedia es kormanyparti propagandamedia. Az elobbi reflexbol tiltakozna az ellen is, ha lemondana a kormány, utobbi meg reflexbol barmi miatt.

Egyebkent mi ez a tulhatalomtorveny? Jol nyomjatok ezt a mantrat, de nagyon hatastalannak tunik, az istenert sem akarjak visszavonni. Feleslegesen porogtok. Deal with it.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Azert a propagandamediakon kivul vannak fuggetlen medimok is. Az, hogy a szektasok hoborognek, ha valaki bantja az istenuket, nem meglepo, elvakultak mindig voltak, es mindig lesznek.

Ebben nicsen semmilyen mantra: politikai es tarsadalmi konszenzus nelkul kulonleges jogkoroket szavazott meg maganak a kormany korlatlan idore.

Kollega, ezt 10 even keresztul megtehettek volna, kulonosebb kovetkezmenyek nelkul. Nem tettek. Nyilvan maguk is tudjak, hogy ennek nem lenne jo vege a reszukre. 
A tarsadalmi konszenzus abban van, hogy ezt a szart meg kell allitani, s most az ellenzek talcan kinalta fel magat, citrommal/almaval a szajaban azzal, hogy nem tunt konstruktivnak. Fuggetlenul attol, hogy az volt -e, vagy sem. Ez nagy hiba volt.

Fuggetlen mediaval kapcsolatban keresgeltem mar, vegul abban allapodtunk meg, hogy ilyen nincs.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

"444 befektetője konkrétan Soros György. "

Ez így jól hangzik, de úgy még jobban, hogy a 444 egyik erősen kisebbségi befektetője egy non-profit szervezet, melyet Soros György indított el, de rengeteg más befektetője van (egyébként a MDIF-be te is beszállhatsz, meglepően kis összeggel be lehet).

Mondjuk így távolról sem hangzik olyan durván, mint a "444 befektetője konkrétan Soros György. ", jaj :)

 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

"De annak nagyon itt volt az ideje, hogy valaki rámutasson: a gránitszilárd erkölcsi magaslat, amin Uj Péterék állnak, Soros György zsebét jelenti.

Onnan kiabálják kifelé, hogy pfúj, tolvaj, mindenkire, lehetőleg sárga kiemeléssel és bulletpointokban. Balogh Ákos Gergely, a mandiner főszerkesztője most hosszabb cikkben magyarázta el, hogy a 444.hu-ban, valamint a Magyar Narancs hetilapban résztulajdonos Media Development Investment Fund amerikai befektetési alap a Soros-hálózat része. Ugyanezt a tényt már 2014 tavaszán megírta a Heti Válasz is, egyébként meg az egész magyar sajtóban közismert. Uj Péter a szülinapi interjúban a Soros-kapcsolatot elegánsan elhallgatta, csak annyit kötött az olvasók orrára, hogy az alapnak „kifejezett küldetése, hogy támogassa az újságírók, szerkesztők autonómiáját”, és védettséget ad „a sajátosan maffiásodási tüneteket mutató” hazai médiapiacon a portálnak. Hát igen, egyfajta védettséget nyilván ad."

http://valasz.hu/itthon/ki-finanszirozza-a-444hu-t-118518

Attól, hogy a tulajdonrész kisebbik fele az övé, még nem jelenti azt, hogy a pénz többsége nem tőlük jön és a többségi tulajdonosok a jólfelfogott érdekükben nem azt csinálják amit a kisebbségi tulaj mond.
Ne feledd digitális médiáról van szó, ami csak annyiban különbözik a valós prostitúciótól, hogy virtuális fütykösöket kell kényeztetni, de ugyanúgy a lőcs tulajdonosánál vana  pénz. Bár egyes esetekben élek a gyanúperrel, hogy az ilyen tartalmak főszekesztőinek vannak valós szervkényeztetési kötelezettségük is.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Bocs, de ezek annyira fuggetlenek, mint a pestisracok, meg az origo, meg az egesz KESMA ugy egyuttesen.
Az ilyen "media" a valosagtol fuggetlen csak...

Mondok fuggetlent:

kitekinto.hu

Innet lehet(ne) inditani...

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Miert ne lennenek fuggetlenek? A finanszirozok beleszolnak a tartalomba, mint a kormanypropaganda eseten? Te mit ertesz politikai fuggetlenseg alatt? 

A kitekintot nem ismertem eddig, koszi az infot. Ugy latom, hogy ok kevesbe foglalkoznak belfoldi hirekkel, mint az altalam felsoroltak. 

Mert nem fuggetlenek, meg van hatarozva az iranyvonal, meg van mondva, mit kell kritizalni, mire kell rejszolni, stb.

Pl: fogod a 444.hu -t a 888.hu -t, osszerakod a kettot, atlagot vonsz es ott lesz valahol az igazsag. Anno ez volt a 1212.hu :)

Egy dolog biztos: a finanszírozók beleszólnak a tartalomba, mindket oldalon, ez a napnal is vilagosabban latszik. Az objektivitashoz semmi kozuk.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Melyik part finanszirozza oket? Amiket irnak, nevtelenul teszik, vagy adjak hozza az arcukat? A szerkesztosegek osszetetele ismert, vagy nem? A finanszirozok milyen modon szolnak be a tartalomba? Tudnal peldat mutatni arra, hogy szerinted mely anyagaik azok, amelyek instrukciok alapjan keszultek? 

Ne idegeskedj ezen; biztos lehetsz benne, hogy nem fogok Neked ugralni, csak hogy bebizonyitsam a kerdeseidre -amit ugy tettel fel, hogy veletlen se tudjam alatamasztani a mondandomat- valaszolva, nekem van igazam.
A KESMA pont ugy mukodik, mint az ellenoldal; nem tudod megvadolni oket elfogulatlansaggal, sem a befolyasoltsag hianyaval.
Te barmelyiknek csont nelkul elhiszed, hogy fuggetlenek es objektivek? 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

A KESMA-t meg tudom vadolni, egy rahedli bizonyitek van ra, hogy a kormanyt mikent szolgaljak ki, ezt kb a vak nem latja. 

Egy fontos dologra felhivnam a figyelmed: nem vitatom azt, hogy nem csak kormanypropaganda letezik, azt viszont igen, hogy az altalam felsorolt mediumok propaganda reszet kepzik-e. 

Miert hinnem el csont nelkul? :) Az emlitett mediumok arrol es ugy irnak, ahogyan akarnak: egyetlen elvarasa a tartalomfogyasztonak van, aki ott fogja oket hagyni a francba, ha szinvonaltalanak (a tartalomfogyaszto szamara) a cikkek. Ha egy cikk hiteles, akkor miert ne hinnem el? (Hiteles: ellenorizheto a valosagtartalma, a forrasa es a tartalomkeszites korulmenye, hogy ki gyujtotte az anyagot, milyen modszerrel, stb). 

Nemzeti Együttműködés Rendszere

Ez egy konkrétum. Tartozik hozzá egy nyilatkozat:

https://2010-2014.kormany.hu/download/d/56/00000/politikai_nyilatkozat.pdf

Részletesebben a program: https://www.parlament.hu/irom39/00047/00047.pdf

Ebben konkrétan hol találsz kivetnivalót? Semmiképpen sem légből kapott, definiálatlan fogalom. 

"keményen dolgozó kisember"

Szerintem balos pártok is használják. Ez sem undefined. Meghatározható embercsoportot jelent. 

"bevandorlasparti"

Olyan személy aki támogatja a bevándorlást. Ez most tényleg olyan nehéz? Értelmezőszótár kell hozzá? 

"sorosista"

Nagyjából bonapartista óta használt szó valamilyen politikai-, művészeti- tudományos-, üzleti- vezető követőire, rajongóira. Szóval újkori történelemben is 200 évszázados szófordulat. 

"magyarellenes"

Triviális jelentésű szó. Magyar- ország vagy nemzet érdekeit tudatosan sértő állásponton levő személy. Gondolj rá úgy mint az antiszemita szó magyarokra vonatkozó változatára. 

A "túlhatalom" szó viszont semmit nem jelent. Nagyjából mint a "túlbaszás". :)

3. ezek után már mint tényt hivatkozzuk, forrás a saját korábbi írásaink

Te sem vitatod, hogy az előbbi felsorolásod mindegyike jól definiált jelentéssel bír, vagy tényállítás. Akkor hol itt a probléma?
Ha fel van sorolva három beszámozott pont, akkor az együttesen, egy gondolati egységben értelmezendőek. Nem külön külön.

Konkrétan a "bevandorlasparti"-t, a "sorosista"-t es a "magyarellenes"-t ész nélkül használják bárkire, függetlenül attól, hogy támogatja-e bármilyen formában bárhová bárkinek a bevándorlását, van-e köze Soroshozz illetve tényleg magyarellenes-e. Szóval lehet hogy van a szónak egy jól definiált jelentésre (egyébként nincs, milyen faszság az a sorosista pl.) , de még csak meg sem próbálják úgy használni, marad ilyen hülye megbélyegző jelző erősen függetlenül a valóságtól.
 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Sorosista pont annyit jelent mint két évszázada a bonapartista. Az előbb leírtam a jelentését és eredetét. Ez az európai nyelvek kultúrájának része. Ha e jelzővel illetett személy úgy érzi nézeteivel nem áll összhangban az állítás szabadon elhatárolódhat Soros György nézeteitől. Onnantól elég arra a nyilatkozatára hivatkoznia ha valaki továbbra is "sorosistának" titulálja. Általában Soros György nézeteit nyíltan felvállalókra használják ezt a szót. 

Ugyanez vonatkozik a "bevandorlasparti" szóra is. Ha valaki jó gondolatnak tartja, támogatja a tömeges bevándorlást, akkor ő bevándorláspárti. Ismersz olyan embert akit széles nyilvánosság előtt, és itt nem az internetes kocsmafórumokra gondolok, "bevándorláspártinak" tituláltak pedig ő valójában nem támogatja ezt a gondolatot? 

A "sorosista" és "magyarellenes" szavak bevándorlás kérdéséhez kötése volt ész nélküli mondat részedről. De már késő van, nyilván csak pontatlanul fogalmaztál. 

"magyarellenes" - antiszemita. Erről is írtam már. Felesleges ismételnem, vissza lehet olvasni.

Ezek jól definiált szavak. Mindegyikről írtam itt. Megbélyegzőnek olyan szó nem tekinthető, amit nyíltan felvállalnak a megszólított személyek. Egyetlen kivétel a fenti felsorolásból a "magyarellenes". Ez annyiban megbélyegző mint például az antiszemita szó. Kizárólag azokkal a személyekkel hozzák összefüggésbe, akik valóban ilyen nézeteket hangoztatnak nyíltan. Ez így rendben van. 

Mármint ki szerint magyarellenes? Ha jobban megkapargatod, ez kb. mindenki, aki nem ért egyet. Ráadásul attól, hogy valamit pl. a Soros támogat, nem lesz automatikusan magyarellenes vagy Sorosista. Pl.: iskolatej. De engem pl. a TASZ sem zavar: az ugye megvan, hogy a magyar törvényeket próbálja bevasalni az államon? Tehát ha nyernek, akkor nem velük van a baj, hanem a törvényekkel.

1. A fidesz (valahogy) definialta a NERt, a kemenyen dolgozo kisembert, a bevandorlaspartit, a sorosistat es a magyarellenest. 

2. A propaganda jo sokszor beleeroszakolta mindenfele kontextusba a NERt, a kemenyen dolgozo kisembert, a bevandorlaspartit, a sorosistat es a magyarellenest..

3. Ezek utan a sajat forrasaikra hivatkozik a propaganda. 

Nem igy mukodik a kormanypropaganda? 

Az nem probléma ha jól definiált konkrétumokat vagy tényeket hivatkozunk tényként. 

A "keményen dolgozó kisember" akkor lenne beleerőszakolva egy kontextusba ha valójában kőgazdag playboyokat neveznek így. Ez ugyanis nem igaz. Vagy ha valós jelentés nélkül szavakról lenne szó. De a "keményen dolgozó kisember" valós jelentéssel bír. 

"bevandorlaspartit, a sorosistat es a magyarellenest" ezek már többször ki lettek tárgyalva. Mindegyiknek szó valós álláspontokat ír le. Ezek önálló szavak különálló jelentéssel, ha van is közös metszet nem egymás szinonimái. 

A kiindulópont a "túlhatalomtörvény" szó volt, amit egy valós jelentés nélküli szókreálmány. 

Amiket fentebb fejtegettel, azok ertelmezesek, nem definiciok, megpedig aszerinti ertelmezesek, hogy te hogyan latod a vilagot. Aki nem fogadja el definicionak az eleg nehezen fog veled egyet erteni ezekben a kerdesekben. En nem fogadom el.

A NER mint politikai kinyilatkoztatas egy nagyon sokak szamara megfoghatatlan bullshit: magyar nemzetrol beszel, de azt nem mondja meg, hogy annak ki tagja, csak azt, hogy ki nem.

A kemenyen dolgozo kisember Orban egyik evertekelojenek kulcsszava volt, o adott ennek a szonak egy ertelmezest, ezt pedig kesobb definiciokent terjesztettek. Ezzel megint csak nehez azonosulni. 

A bevandorlasparti jelzot mindenki megkapta a kormanytol, akik kritizalni mereszeltek a hatarvedelmet, fuggetlenul attol, hogy a kritika jogos vagy jogtalan volt-e. Ez megint csak ertelmezes, nem pedig definicio.

A sorosista jelzot kotoszokent hasznaltak politikai ellenfeleik mocskolasara, eleg ehhez felturni parlamenti jegyzokonyveket; a (szandekosan?) feligazsagokra alapozott ertelmezes meg nem lesz definicio. 

A magyarellenes jelzo ugyan az mint a sorosista vagy a bevandorlasparti, csak ezt a kulhoni magyarok kaptak az arcukba, mint ertelmezest, es nem definiciot. 

Amiket írtál azok értelmezések, használati esetek. Amiket írtam azok definíciók. Mondhatnád pontosítsam a "keményen dolgozó kismebert" szerintem triviális. Lehet Orbán Viktor használja évértékelőiben, de bőven ezek előtt is használták, balos pártok nagyon gyakran. Szóval nem változtat a jelentésén az, hogy ki használja. 

Már többször leírtam a definíciókat. Ha vitatod valamelyiket idézd be és írd le szerinted miért helytelen a definíció. 

A keményen dolgozó kisember pontosítását megteszem neked most. Olyan alkalmazott vagy vállalkozó ember, aki sok időt tölt munkával és-vagy fizikai vagy mentális értelemben kihívásokkal teli, azaz nehéz munkát végez. Továbbá munkájából nem jut átlagosnál lényegesen nagyobb jövedelemhez. 

Amiket irtal, maximum a fideszes propagandaban mukodo definiciok, rajtatok kivul kicsit arnyaltabban latjak ezt a kepet:

A kevesbe fideszes idokbol egy cikk: https://www.origo.hu/itthon/20150312-innen-jonnek-orban-kemenyen-dolgozo-emberei.html
Egy masik, korabeli random cikk: https://www.nyugat.hu/cikk/orban_viktor_evertekelo_beszed_2015

Fun fact: Kovacs Andras munkassaga: https://444.hu/2017/03/09/az-origo-fideszes-propagandaoldal-eltuntette-az-elozo-napi-momentumos-lejaratocikk-szerzojet

"Erre nem kaptam semmilyen reakciot"

Mert udvarias voltam :) 

"Miert tartod elkepzelhetetlennek, hogy rosszak a definicioid?"

Nem tartom elképzelhetetlennek. Te viszont eddig egyikben sem tudtál hibát találni. Érdemben nem is próbáltad vitatni egyiket sem. 

A te válaszaid nagyjából ahhoz hasonlóak, mint amikor szintetikus teszteket futtatnak a legújabb iPhone és OnePlus mobilokon. Kijön, hogy egyik vagy másik mobil jobban teljesít, amire azzal próbálsz kontrázni, dehát ezek csak ios vagy csak android környezetben működő tesztek. Attól függően, hogy Apple vagy Android fanboy vagy. Lehetne vitatni a szintetikus tesztek hasznosságát, abból már lehetne értelmes vita. 

Ezt a bullshit gyűjteményt - eleve az kiveri nálam a biztosítékot, hogy egy parlamenti választást a valóban dicsőséges forradalomhoz és szabadságharchoz hasonlít - kötelező volt kitenni az állami intézményekben és jónéhány részét beleemelték az Alaptörvénybe.

Ezek a kormánypárt éppen aktuális ideológiai vetései, aminek semmi keresnivalója a független állami intézményekben és a jogrendszerünkben. 

Liberálisként sem szeretném, ha az új alkotmány az egyén szabadságát, a szabadversenyen alapuló piacgazdaságot és plurális demokráciát, az öngondoskodást és az erős európai integrációt helyezné a középpontba. 

"egy parlamenti választást a valóban dicsőséges forradalomhoz és szabadságharchoz hasonlít"

Mert jobb lett volna egy valódi véres fegyveres forradalom?!

Az igény ugyanis megvolt egy ilyesmire a korábbi rezsim balfaszsága miatt. Ezzel próbálták kielégíteni az efféle igényeket és pacifikálni az indulatokat. Szerintem is eléggé suta lett így, de a szándék azért pozitív volt. 

Az ám, 10-ben 263 képviselői helyett kapott a Fidesz - KDNP, '94-ben 278 képviselője volt az MSZP - SZDSZ kormánynak.
Első fordulóban 4%-el, a másodikban 9-el volt nagyobb 94-ben a részvétel, tehát a legitimációja is nagyobb.

Ennyit a fülkeforradalomról.

52,72% vs 52,73% - ez aztán hatalmas különbség. 

https://static.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/l22.htm

https://valtor.valasztas.hu/valtort/jsp/orszjkv.jsp?EA=7&W=2

És 1994-ben olyan pártok adták a koalíciót, akik nem indultak egymással választási szövetségben:

https://www.origo.hu/itthon/20020103korabbi.html

Ez nem épp nagyobb felhatalmazás. Sőt! 

Miért lett volna az?! 

Két egymás ellen induló párt zárt ajtók között megegyezett egymással a választások után. Így lett 2/3 pártkoalícióból. 

Ez olyan mintha a "nagy" ellenzéki összefogásból a választás után kilépne az LMP és a Fidesszel koalícióra lépve biztosítaná a 2/3-os többséget. 

Semmilyen forradalomra hasonlító elem nincs a választások utáni hatalmi egyezkedésben. 

Ez nem csak a fertőzöttek karanténban tartózkodásának megfigyelésére és ellenőrzésére jó, hanem sokkal inkább arra, hogyha valakiről kiderül, hogy pozitív lett, akkor az utóbbi két hétben jobban meg lehessen határozni, hogy potenciálisan kiket fertőzött meg, pl. kikkel utazott egy buszon, ...

Nem támogatok semmi ilyesmit.

A másik dolog, ami zavar, hogy nincs is járvány, az emberek mégis összevissza fossák magukat félelmükben. Bocsánat...

Járvány kb. onnan kezdődik, hogy 100 emberből 1 fertőzött. Egyes országok bizonyos területein talán már elérik ezt a mércét, de többségében igen messze állnak ettől. A betegeket kell elkülöníteni, nem az egészségeseket bezárni, és tönkretenni.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne vigyázzunk a betegekre, és az idősekre, de egy ilyen "járványmegelőzésbe" belepusztul az ország, és hamarosan a vírus lesz a legkisebb problémánk...

Ha szigorúan tartják magukat a korlátozott hozzáféréshez, horribile dictu, transzparensen auditáltatják is azt, igen.

Vicces, ahogyan itt ölre mentek. Azzal együtt, hogy határozottan nem támogatok egy ilyen felhatalmazást.... De...

Az megvan, hogy teljesen mindegy, hogy megfigyelnek-e konkrétan téged vagy sem, a forgalmad adatait kötelezően rögzíti a szolgáltatód? Metaadatokat (mint ki, kit, honnan, mikor, a "kit" hol volt épp stb), magát a forgalmat nem.

Vagyis a megfigyelés már régesrég adott. Ezekhez az adatokhoz "csak" a hozzáférés módja a vita tárgya. Nevezetesen csak bírói (vagy más konkrét hatóság) engedélyével (értsd titkolni kell, hogy megnéztem) vagy nyiltan, mindenféle faxni nélkül belenézhetek-e? 

És ebben az aktuálisan hatalmon lévő "erő" illetve az "ellenzéke" kiváló kórust alkotott Magyarországon. Szóval a vita tárgya összesen annyi, hogy a polgár is részesül ennek "hasznából" vagy csak a politikában (meg a valóban jogosult, kényes témákban) lehet ezeket felhasználni. Vagy akár úgy is érthető ez, hogy csak manipulációt alapoz meg az ismeret vagy nyíltan bizonyíték, netán ok is lehet....

Ti meg itt vitatkoztok...

https://www.google.com/covid19/mobility/

Érdemes a hazai statisztikát összehasonlítani az olaszországival, pedig ugye ott sem országos még a járvány. Hány helyen lehetett olvasni milyen felelőtlen összejárós népség, a számok pedig igen komoly fegyelmet mutatnak. Ellentétben pl. a hazai mindenki menjen a parkba című mozgalom miatti emelkedő trenddel.

Olaszországgal szemben itthon a munkahelyek többsége nem zárt be.

Itt is rákérdezek, mi a baj a szabadidős tevékenységekkel?

Svédek +40%-al többet járnak parkokba, az élet nem állt meg és nem terjed gyorsabban náluk a vírus, mint nálunk.

Azzal együtt, hogy hetente végeznek annyi tesztet, mint mi a megjelenés óta (tehát, a valós képhez ők sokkal közelebb vannak, mint mi). 

Nem kell szégyelleni, de ha 0 helyzettel üsszefüggő képzettsége van, akkor illene magát szakértőkkel körülvenni. A hírek szerint ehelyett dilettantizmussal kevert liberális propagandával próbálnak úrrá lenni a helyzeten. Majd kiderül, hogy mennyire válik be.

Ketyeg az óra, stratégia nincs – magyar főorvos jelenti a svéd vírusfrontról

trey @ gépház

Hetek óta nem látom, hogy Kásler irányítaná itt a védekezést. Te ezt mire alapozod?

Olvasd el a cikket, amit linkeltem és utána hasonlítsd össze az itteni intézkedéseket, a felkészülés fokát, a készleteket, erőforrásokat stb.

trey @ gépház

Azért, mert a fazon vállalhatatlan?

Eddig a világ negyedik legnagyobb gazdaságát féltettük a migráns exodus-tól, most a világ egyik leggazdagabb (per capita), legegészségesebb, legmagasabb életszinvonal országát fogjuk a koronavírustól?

Németország azt mondja, hogy akkor 'tesztelni fogunk' és a hónap végére le akarnak nyomni 200 ezer tesztet. Naponta.

Ennek a válságnak a legnagyobb tanulsága az lesz, hogy világossá fog válni mindenki számára, hogy Magyarország valójában mennyire is 'erős és büszke ország'. 

"három hónapra szólón"

Egyébként alapvetően a felhatalmazás tényével nincs gond, amennyiben valóban az ország érdekében, a vírus hatásainak mérséklésére használják, beleértve a védekezést.
...viszont ilyenkor is illik hallgatni az értelmes kritikákra és javaslatokra.

Orvosok többsége, tanárok, bírók, hosszú még a sor sem dolgoznak a versenyszférában az állam tartja el őket. Ez miért is lenne érv?!

Szerinted egy magánkórházban dolgozó plasztikai sebész többet ér emberileg, orvosként mint egy 'állami' kórházban dolgozó sebész szakorvos?

Megemlítem azt a valószínűtlennek tűnő tényt, hogy amikor sétálni megyek a kutyámmal, nem szoktam magammal telefont vinni. Ilyen is lehet, nem mond ellent a fizika törvényeinek.

Lógok a szeren (K. Frigyes)

Lógok az ereszen (Sz. József)

Szerkesztve: 2020. 04. 04., szo – 12:38

És a Librem még mindíg nem tud máról holnapra szállítani: Pre-order. Place your order now, get it in approximately 6 months!

Azért veszélyesek ezek a kezdeményezések mert nagyon aláássák a bizalmat. Ha most meg tudja tenni technikailag és jogilag az állam akkor mi a garancia arra, hogy a jövőben nem fogja? Lehet, hogy a "hive" beállítottságú ázsiaiaknak ez nem gond, de a nyugati világban igenis az.

Ha házi őrizetre akarnak ítélni valakit akkor tegyenek rá karperecet és el van boronálva. Ja, hogy az több pénzbe kerül? Hát ja.

Szerintem aggasztó, ha ez így csak megvásárolható. Az anonimizálás csak elméletileg igaz: ha tudják az illető lakhelyét és munkahelyét, akkor nem nehéz összerendelni az id-t a valódi személlyel. Turzimus esetén meg a hoteleknek le kell adniuk a vendégek adatait, szóval ugyancsak nem nagy meló a bejelentkezési időt összekötni a cellamozgási információkkal.

"elemezze, mit néznek meg, merre mennek az országba látogató külföldiek"

Most akkor a világ összes mobilszolgáltatójától megvásárolja a cellainfókat a Turisztikai Ügynökség? 

Vagy hogyan tudják az illető lakhelyét és munkahelyét cellainfók alapján meghatározni egy külföldinek? 

Nem az számít, hogy kivel vagy leszerződve hanem, hogy melyik szolgáltató hálózatára csatlakozol. Ha Svájcba mész, akkor az ottani szolgáltató hálózatát használod.

Turzimus esetén meg a hoteleknek le kell adniuk a vendégek adatait, szóval ugyancsak nem nagy meló a bejelentkezési időt összekötni a cellamozgási információkkal.

Persze nem azt mondom, hogy ezt meg is teszik, de akár meg is tehetnék, mert technikailag megoldható.

Pontosan nem tudni milyen adatokat adtak át, de sejthető:

Az adatgyűjtés elsősorban a külföldiek mozgását elemezte, és olyan információkhoz jutottak, minthogy a Bükön pihenő csehek nem ismerkednek meg a környék látnivalóival.

Tehát valószínű: felhasználó_id, pozíció, időpont, telefonszolgáltató_ország

Szerintem itt inkább a turisztikailag kevésbé ismert régiók lehetőségeire kíváncsiak. Főleg falusi turizmus, ahol nem mindig töltik ki szállás bejelentő lapot. Mondjuk kiderülhet, hogy Szamócapuszta vendégházait igénybe vevő csehek szeretnek átautózni Sósfürdőlak termáljához, akkor egyrészt érdemes fejleszteni a kettő közötti utat, valamint berakni a cseheknek szánt marketinganyagba ezt a két helyiséget. 

Kb ugyanaz mint amit Google, Facebook, Amazon és a többiek csinálnak. 

Szerintem ez alapból simán működik, de higgyük azt, hogy persze nem.

Elhűlve látom, hogy hova fajult ez a téma.
Csak annyi mondanék, hogy ezeket az adatokat eddig is használták, és minden országban gyűjtik és használják. 
Ennek biztosan van egy kialakult törvényes hozzáférési szabályozása.
A hozzáférésnek számos szintje létezik, utólagos, adott időszakra és lehet, hogy kérhető online hozzáférés is.
Mivel ezek érzékeny adatok, alapos indok kell az adatkéréshez, annak minden körülményéhez, és ahhoz is hogy ezekhez ki férhet hozzá, és arra használta e amire kérte, mi lesz a sorsa a kikerült adatoknak, és mikor semmisítették meg.
Ha nem így működne, akkor nagyon nagy baj lenne.
Sok választásunk nincs: bíznunk kell azoknak a becsületességében akiknek ez a szakmája.

Ahogy bízunk az orvosban, a patikusban, a bolti eladóban, az élelmiszer gyártókban, stb ...
A konkrét szabályozást egyik esetben sem firtatjuk, fogani mernék, hogy a vitatkozók közül egyik sem ismeri.

Nem vagyok naiv, és nem gondolom, hogy ne lennének olyanok, akik sunnyognak, de azok bűnözők!

Magam részéről ezt kevéssé látom aggályosnak, mint a multicégek adatgyűjtését, adatkezelését!

berta

A kormányt a parlamenten keresztül legalább mi választjuk meg. Választások rendszeresen vannak és ez ott van a kormány tagjainak a fejében. A multikat nem választják. Szóval inkább az előbbi. Ballmer szerinted mennyire lett volna esélyes országgyűlési választáson az ő vezetői stílusával? 

Ezzel együtt bár fenntartásokkal de nem rettegek a multiktól sem. 

Támogatnám, ha olyan mobiltelefonok lennének, melynek az adataihoz a tulajdonosán kívül senki nem férne hozzá.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Jelenleg csak a gyártónak van képessége hozzáférni az adataidhoz. Például az Apple az összes általa gyártott eszköz adatához hozzáférhetne (akár egy szelektív) frissítéssel.*
A szolgáltató sehogy sem képes az adataidhoz hozzáférni. Esetleg egyes baseband firmwarek - talán - frissíthetőek a chipset gyártójának kulcsával távolról, ami esetleg hozzáférhet a rendszer memóriájához.

Ha pedig arra gondolsz "adatként", hogy ki vagy és hol tartózkodsz helyileg, az mindig hozzáférhető a szolgáltatónak, hiszen:
- elő kell fizetni a szolgáltatásra (ki vagy)
- fizikai okokból nem végtelen a jel terjedése, ezért mindig tudni lehet hová kapcsolódsz (hol vagy)

Ez nem függ a mobiltelefontól**, ez a mobil kommunikáció adottsága.

* Ami egyáltalán nem lenne meglepő miután távolról appokat töröltek csendben, illetve olyan szabadalmuk is megjelent, amiben távolról le tudnák tiltani, hogy felvételt készíts egy adott helyen.
** Valójában a pontosság függ, mert újabb telefonokon távolról be tudják kapcsolni a GPS-t segélyhívás esetén, hogy pontos koordinátákat kapjanak.

Szerkesztve: 2020. 04. 05., v – 01:59

Csak halkan jegyzem meg, hogy a törvény előtt is figyelték cellainformációk alapján a szlovákokat, hogy elhagyják-e az otthoni karantént. Valamint ha jártak külföldön, akkor azt is mobil alapján állapították meg. Ezt rokonok és ismerősök is megerősítették, akik ott élnek. Szóval ez a törvény vagy még ennél is tágabb hozzáférést ad vagy csak jelenlegi helyzetet legalizálja.
(Erre egyébként már kitalálták ott a megoldást: otthon hagyják a telefont. Azért jobb mint a kikapcsolás, mert így kisebb eséllyel jönnek személyesen ellenőrizni, hogy otthon vagy-e tényleg.)

No way. Rögtön vennék valami feltöltős számot.

Nem jól csinálják. Fejlesszen a kormány egy csili-vili mobil appot amivel lehet selfizni és megosztani, neadjisten még tik-takol is, mert az most trendi. Egy appnak még az is önként és dalolva adja meg a hozzáférést mindenhez aki egyébként esetleg ódzkodik attól, hogy a kormánya nyomon kövesse. Csak győzzék majd feldolgozni a sok adatot.

Szerkesztve: 2020. 04. 06., h – 09:53

Az ellenzék által támogatott demokrácia, tulajdonképpen a "nyugati típusú" demokrácia Magyarországra történő szokásos exportját támogatja. Hasonlatosan ahhoz, ahogyan ez a közel-keleti arab államokkal, vagy afrikai, balkáni országokkal is történt, de sok más lokalizációt is lehetne említeni. Gyakorlatilag a pénzügyi eszközökkel történő gyarmatosítást támogatják. (Ennek pedig még Magyarországon is volt korábban előzménye az IMF-eladósodásban. Tapasztalhattuk.) Orbán ezeket a politikai és gazdasági eszközökkel vívott támadásokat a vírussal egyidejűleg kénytelen viselni. Csoda, hogy időnként "sorosék fejére" is üt a nemzet védelmében? - A egri vár védelmében sem a demokrácia eszközeit használta Dobó. Kénytelen volt "összezáratni" a magyarokat, - bár biztosan voltak ott is olyanok, akik a demokrácia védelmében emeltek volna szót, ha tehették volna. Egyszerűen vannak helyzetek, amikor erre nincs és nem is lehet erőforrása egy nemzetét védő kormányzatnak az összehangolt és nagy mennyiségű pénzzel finanszírozott globális "finánctőkés" támadások kivédésére.)

A vírus rászabadult a világra, (ne firtassuk kinek állt inkább érdekében..,) - de máris megindultak a támadások a nemzeti tőkét előtérbe helyező országok ellen, ahelyett hogy a járvány megfékezését segítenék a világméretű humanitárius katasztrófát megelőzendő. (Egyedül Kína az, aki ennek szellemében tesz a világon valami. És még az is lehet, hogy jövőbeni kooperációs céllal és nem azért, hogy a jövendő kamatokkal élősködjön ezer évig  más országok nyakán.)

Ez legalább már összeesküvéselmélet! Szeretem! Csak sajnos ennél rosszabb a helyzet!

A jelenlegi hatalmi rendszer működésképtelenné vált, és újfajta rendszert építenek ki helyette. Huxley Szép új világa - amiben eddig éltünk legalábbis afelé tartottunk - elbukott. Az "elit" érezni kezdte a vesztét, ezért most áttérnek az 1984 agendára. Ennek eszköze a vírus.

Totális megfigyelés és kontroll. Franciaországban írásos engedélyt kell kérni, hogy kimehess a budira. Szlovákiában és Dél-Koreában nyíltan bevezetik a mobiltelefonos követést. A világban kiépül az 5G, ami hardverét tekintve olyan mint egy radar. Alkalmas lesz a mobilt magával nem hordók detektálására.

Felerősödtek a hangok, hogy ki kellene vezetni a készpénzt. A senki által meg nem választott WHO diktálja a szabályokat. Lehetne még sorolni, de akinek ennyi nem elegendő, az úgyis vak.

A karantén meg csak nyúlik. Már megjelentek cikkek, hogy akkor lehet befejezni, ha 0 új fertőzés és 0 haláleset lesz. Hát persze.

Minden jel arra mutat, hogy egy újfajta világrend épül ki. És mi meg még mindig a kibaszott influenzától legyünk beszarva. Meg a patás Orbántól. Hatalmas LOL

Plusszoltam, de azzal kiemeléssel, hogy..,

1./ Figyeld a pénzek, mégpedig a különösen nagy pénzek útját, (és az nem pl. orbáni 600-1000 milliárd forint.., hanem kiindulásképpen minimum dollárban ennyi,) mert az elvezet "a kinek áll érdekében és mi" okokhoz.

2./ Hogy ki mit mond, azt alapból fenntartásokkal kell kezelni, mert a befolyásolás, megtévesztés befolyásolása és megtévesztése folyik. A választó tömegek pedig ennek hatására téveszmék rabjai. - "Oszd meg és uralkodj!" örök érvényű hatalomgyakorlási módszer. Jobb és bal ebben nem válogathat, amelyik hatalom nem él vele, azt megeszi az ellentábor.

Az 5G hardver lényegében egy szoftvare defined radar. Többek között. Ha megnézed, hogy hogyan működnek ezek a dolgok, akkor nyilvánvalóvá válik.

De hogy ne kelljen elhinned nekem, nekem meg ne kelljen hosszasan magyaráznom, ezért itt van egy paper is: https://arxiv.org/pdf/1802.04041.pdf

Köszönöm a linket! Annak tudatában voltam, hogy az 5G eszközök egymással kommunikálnak, a többieket mondjuk ha látja is a radar, mint egy mozgó valami, amiről visszaverődnek a hullámok, még mindig meg kell különböztetni másoktól, például egy vadállattól. Persze nekem sincs kétségem affelől, hogy egyre jobban követhetők lesznek az emberek, csak én ezt nem az 5G-től számolom.

Ha senkinek nem lenne mobilja, akkor korlátozottan lenne használható. De mivel szinte mindenkinek ott a készülék a zsebében, ezért ez a rendszer alkalmas lesz arra, hogy ha azt gondolod, hogy "ma nem akarom hogy kövessenek, otthonhagyom a tellámat", akkor azonnal csilingel egy jel a központban: valaki a mobilja nélkül közlekedik! Aztán vagy rádnéznek kamerával is, vagy kiküldenek egy járőrt.

Abból indulj ki, hogy például a koronavírus elleni védekezés részeként kötelezővé teszik, hogy nálad legyen mindig a mobilod az állami koronavírus alkalmazást bekapcsolva, ami küldi fel a GPS adatodat. Mivel lázas voltál, ezért neked egyáltalán nincs kijárásod. Naívan azt hiszed, hogy kiszökhetsz a telefonod nélkül, hiszen sehol egy járőr. Aztán két sarokra sem jutsz, mert egyből lefülelnek.

Már megint tényekkel vitatkozol. Már több forrást belinkeltek, hogy mely országokban kötelező ez és hogyan oldják meg. Amely országban 200% közeli a mobil penetráció elég nevetséges ilyen kifogással kibúvót keresni. Lehetnek persze tech-ellenes vallási fanatikusok, ők kaphatnak ingyen sim kártyát mobillal. Vagy körbekerítik a városukat mint történt az a napokban Izraelben
https://www.aljazeera.com/news/2020/04/israel-locks-ultra-orthodox-town-coronavirus-200403142825030.html

Egy Don Quijote de la Mancha veszett el benned. :) De értékelem a kitartásodat! 

Ezt valahogy nem igazán értem... tételezzük fel, hogy mindenáron követni akarnak.

Ha elmegyek, általában a mobilomat magammal viszem, ez igaz... tudok olyanról, aki otthon hagyta a készülékét, ez egy dolog...
...de otthon általában leteszem valahova és ott marad... ha csörög, felveszem, de ritkán viszem magam után.

Nem viszem a mellékhelyiségbe, fürdőbe sem, és lehet, hogy egy másik helyiségben tartózkodom.

Ha pedig rosszul érzem magam (beteg vagyok), lehet, a közelemben van a készülék, de én pl. ágyban fekszem és nem feltétlen mozgok (pl. alszom)...
Lehet ellenőrizgetni, de egyrészt sokadik hívás csak zavar egy beteg embert, másrészt, ha nem is hallom a csörgést, azért van rajt visszajelzés, hogy esetleg vissza tudjam hívni később - miért természetes az, hogy az ember az otthonán belül magával cipeli a készüléket? Ez tényleg természetes lenne?

... eddig nem tudott hozzáférni az állam ezekhez a mobiladatokhoz??? nemá, ennyire amatőrök a kiberbiztonságiak?

-fs-
Az olyan tárgyakat, amik képesek az mc futtatására, munkaeszköznek nevezzük.

Off:

Érdemes megnézni a szlovák parlamentet. Illik a koronázási ékszereikhez. Igaz még fiatalok, ha majd annyi idős lesz az ország mint most én..

Sajnos ez így van. Amit hallottam, hogy sokkal kisebb a bürokrácia náluk, könnyebb dolgokat elintézni / csinálni, egyszerűbb az élet, nincs annyi korlátozás.. stb.

De ez a lazaság azért nem mindig jó. Például kutyák oltása elvileg kötelező, de nem ellenőrzi senki, alig oltják őket. Chip is csak tavaly vált kötelezővé, ha jól tudom.

Viszont rendőrség (megfelelő jogszabályokkal megtámogatva) sokkal komolyabb, mint nálunk. A korrupt politikusok is félhetnek, valamint a gyorshajtókat és az ittas vezetőket sem simogatják (jogosítványt simán elveszik helyszínen, hagyhatod ott az autót, majd visszakapod a kapitányságon, ha kicsengetted a bírságot).