Hangkártya szívfájdalom

Cseréltem nemrégiben egy mondhatni már jófélébb fejhallgatóra. Ez a Sony xb 950. Sima zsinóros változat, jack dugóval a végén - előny, hogy végre tudom használni hangszerrel is + videó vágáshoz is tökéletes (nem csúszik a hang).
40mm membrán az xb ellenére a basszus nem sok, kellemes a hangja, kezdem lassan be is járatni.

A nagy probléma viszont az, hogy mivel hajtsam meg. Annó azért cseréltem bt fejhallgatóra, mert annak saját erősítője van és minden eszközön úgy szól.

Szóval venni kéne hangkártyát. A gémer hiperszuper 7.1-es hangkártyáktól mentsem meg az Isten. Nekem sztereó kell kifelé és befelé, arra az esetre ha néhanapján rögzítek felvételeket.
Munkatársam most behozott végre egy i2i-t, gyönyörűen szól, nagyon dinamikusan szól, a különálló zenei elemek pregnánsak, minden ott szól ahol kell, tökéletes. Aha, csak ez a scarlet 2i2 40k Ft. Egy 35k-es fejhallgatóhoz. :D Plusz sok olyan feature-je van, ami nekem szükségtelen (fantom, szinkron bemenet, aktív/vonalszintű jelválasztó, stb) - egy olcsóbb is megtenné valszeg.

Namost a UCA202 Behringer első ránézésre megfelel az igényeimnek, de ki ganarálja a hangminőséget a hétköznapi használatra...? Kipróbálni persze nem tudom itt, Miskolcon - így marad max az az opció, hogy rendelek egyet neten és ha nem jó visszaküldöm.

Ez most csak egy jókora nyavajgás volt a részemről, bocsássátok meg nekem :D
Ha esetleg van még legalább olyan finnyás/tapasztalt itt, mint én akkor légyszi ne tartsa vissza a mondandóját... :)

Nos, itthon vagyok, ideadta kipróbálásra meg a hétvégére a 2i2-t a kedves kolléga. :)
Kicsit részletesebben a bemenetről:
Jel-zaj arány jó, megfelel studiói környezetbe. Ezen kívül a rajta lévő összes más fícsört értelmetlennek találom. Ha van egy mini keverőpultod ami tud két szinkron vonalat fogadni akkor rádugod egy sztereó hangkártyára és az egyik sávot balra a másikat jobbra húzod. Mert a 2i2 PONTOSAN ezt csinálja. Előnye a gyors válaszidő, tehát live midi hangeszközt jó buli vele járatni, és jópofa a monitor és fülhallgató kimenet elkülönítése.
Szerintem a tesztelésből ennyit, holnap visszaviszem a kollégának.

[UPDATE]
Hosszas mérlegelés után ilyet vettem, köszönöm az ajánlást nxu kollégának: https://www.av-online.hu/hifi/fiio-e10k-olympus-2-usb-dac-teszt_1208

Miért is döntöttem emelett?
Sokkal kisebb és olcsóbb, mint a korábban emlegetett 2i2. Hangminőségben őrületes mit ki képes hozni a fejhallgatómból. Jópofa, hogy micro usb csatlakozója van, így kábel mindenhol akad hozzá és full fém az egész. A fejhallgatóm miatt nagyon ritkán van csak szükség a basszuskapcsolójára, de hallatszik rajta, hogy nem szoftveresen tolom rá a basszust, hanem egy külön áramkör végzi.
Nagyon jó benne, hogy nem csak egy egyszerű fülhallgató kimenet van rajta hanem hátul egy line out, amivel otthon a hangfalat is meg tudom szólaltatni. Eddig az alaplapi hangkártyával a 2.1-es rendszer csak zuhogott, most kellemes és tiszta magasat és mélyet ad.

Így a teljes szett (fejhallgató + erősítő) már 60 ezer ft-nál jár, de egy forintját sem sajnálom érte. Napi több órát hallgatok zenét és hobbyzenész létemre a hibák rettenetesen tudnak zavarni.

Érdekesség: Spotify-n hallgatok zenét (jelenleg, Tidal-ban gondolkozom jelenleg), de észrevehetően szebb a hang, ha 24bit/96kHz-re állítom a default 44,1kHz-ről.

( end | 2017. 09. 13., sze – 15:02 )

Tudom, sok pénz de, ha nem sajnáltál a "Sony"-ért 35k-t adni, akkor a "Scarlet"-re se sajnáld, mert a leggyengébb láncszem elven fog szakadni a "hangélmény".

Ha neked az tetszett meg, akkor arra fogsz egész következő életedben áhítozni, ha esetleg nem kapod meg ugyanúgy mástól. - amire vajmi kevés az esély, lévén, éppen nem egy nagyságrenddel akarsz több pénzt elkölteni erre.

A muzikális, Hi-Fi hangzás utáni vágy úgy sem fog ereszteni. (Most, hogy kaptam tőled egy jónak ígérkező tippet, én is ez után fogok "hajtani". Kíváncsi vagyok, milyen hangja lehet ennyire kevés pénzért..? :)

A nekem eddigi.., főként az őszi, évenként megrendezett "Házimozi és HiFi Show"-ra épülő tapasztalataim szerint, kifogástalan hagzást manapság csak a bőven 100k feletti rendszerektől várható. (És ott is, sok "milliós" rendszer zavar ki hangjával évről-évre a bemutatótermekből.)

Egyébként a kommersz számítógépes (akár ellenőrizhetetlen forrásból származó FLAC-ok) hallgatása után, igazi felüdülés egy csak simán jobb sztereó Hi-Fi rendszeren, (normális hangfalakon,) meghallgatott hang-CD, - minimalizálva a CD lemezre (lejátszóra) kerülő, hangfalakból származó rezonanciát, - természetesen, egyenest az eredeti kiadványból vásárolva. (Nem pl. orosz utánnyomásra, v. sajátmagad által írt hang-CD-re gondoltam...)

( gee v | 2017. 09. 13., sze – 15:39 )

Van olyan berendezés manapság, amiben nincs alaplapon valami egyszerű hangkártya?

Vagy van, de annak a minősége nem felelt meg neked?

A torzitás, a jel-zaj viszony, stb... Sajnos az alaplapi "frekik" között nincs igazán jó helye a hangvezérlő chip-nek. - A "vájtfülűek" is onnan tudják igazán, hogy néha használnak(-tak) zenehallgatáshoz komolyabb Hi-Fi rendszert is. (Az is igaz, hogy az internetről letöltött, Youtube-ról konvertált mp3-asoknak már majdnem egészen mindegy.)

Én kb. azt a torzításmentes erősítést, hangsugárzást, sztereo-teret szeretném mindenütt "zenehallani", amit életemben egyszer Havasi Balázs koncertjén a Budapest Kongresszusi Központban tapasztaltam. Soha, semmikor, sehol máshol. - Pedig van néhány meghallgatott koncert a "hátam mögött".)

( thomasrc | 2017. 09. 13., sze – 16:24 )

Szubjektív vélemény, de én azt mondom, hogy az ember csak addig foglalkozik ezekkel a basszus kiemeléses fejhallgatókkal, ameddig nincs egy tényleg jó hangkártyája. Régebben én is bedőltem ennek, mert egy rossz hangkártyán tényleg jónak érződött ahogy dübörgött a mély a fülemben, de így visszagondolva ez inkább csak egy elterelése volt a gyenge hangminőségnek. Ha belegondolsz, akkor a komoly hangrendszereknél sem az a célja a mélynyomónak, hogy mindent túlharsogjon a mélyeivel, inkább csak ott van a "háttérben" és mozgatja a levegőt.

Szóval én azt ajánlom, hogy ha a zene élvezése a cél, akkor a cél legyen egy direkt erre a célra kifejlesztett hardverkonfig: Fejhallgatós hangkártya és mindenféle csilli-villi nélküli HiFi kategóriás fejhallgató. Az igaz, hogy sokba kerül, de utána nem akarsz majd megszabadulni tőle! :-)

Mondhatni minden lejátszó programban van EQ lehetőség. Olyan basszust állítasz be magadnak amilyen neked tetszik. A hangfelvételeken ahány annyiféle a mély hangok szintje is többek között. Ebben se egyformák a hangfelvételek.
Ha egy fejhallgatóra bízod a plusz basszus emelést akkor azt minden hangfelvételre ugyanolyan mértékben fogja rátenni és lesz amivel az úgy jó lesz neked, lesz amihez kevésbé fog passzolni. Persze ezt is lehet szabályozni a lejátszó programokkal is. Csak nem az igazi amikor a hifiben valami arról szól hogy úgy egyenlítünk ki valamit, hogy egy hibát egy másik hibával kompenzálunk. Az egyenesebb megoldás összességében mindig jobb lesz. Csak nem könnyű megtalálni azt ami tényleg egyenesebb és kevesebb hibával bír, plusz nem könnyű magunkat rávenni hogy azzal éljünk ha egyszer már nagyon hozzászoktunk a kiemelős, hibákat hibákkal kompenzáló készülékek hangjához.

Korábban én azt olvastam ha jól olvastam, hogy ez egy basszuskiemeléses fejhallgató. A basszus kiemelés nem egyenlő azzal hogy a basszus hibamentesen van megszólaltatva. Az egy basszus kiemelés. Vagyis igazából egy nemlineáris torzítás fajta. Ami mesterségesen van bele rakva a termékbe, hogy akik olcsóbb holmikon hallgatják, elsőre, rövid ideig szubjektív jobbnak hallják mint azt a darabot ami nem rendelkezik basszuskiemeléssel. Vagyis egy marketing fogás valójában azért hogy jobban el lehessen adni.
Egyébként nem ismerem ezt a fejhallgató típust, de nem is én írtam le hogy ez egy basszuskiemeléses típus. Ha viszont az, akkor szerintem mindez úgy és azért működik ahogy írtam.

Egyébként meglepő volt számomra, de a túlzott basszus kiemelés manapság még olyan stúdió felhasználásra szánt füleseknél is tetten érhető mint például az Audio-Technica ATH-M50. Csodálkoztam is rajta hogy mára eddig jutott a világ, hogy már a stúdiónak mondott területeken is be kell vetni ezt a módszert. Nem is tudtam sokáig rajta zenét hallgatni.

Megnéztem ennek a fejhallgató hivatalos doksiját, a karakterisztikán látszik, hogy egy bizonyos tartományon erősebb a basszus. Amit meg úgy értek el feltételezésem szerint, hogy eleve olyan jellegű és méretű drivert gyártottak és úgy alakították ki a házat, hogy a basszus pregnánsabb legyen ebben a verzióban.
Szerintem egy dologról beszélünk. :)

A basszus kiemelés érzet nem csak a frekvenciameneten múlhat. Az önmagában nem árul el mindent erről a fajta jelenségről. Például akkor ha a rendszer dinamikailag lent sokkal kevésbé csillapítottan működik mint középen meg fent. A frekvencia meneten ez nem fog látszani, vagy nem feltétlenül. Viszont szubjektív a fülünknek abszolút mély többlet érzést fog jelenteni. A különböző tartományok csillapítási játékába pedig rendesen bele pofázik az éppen alkalmazott erősítő és a hangszóró impedancia viszonya is. Amiben még a közöttük lévő kábel is lehet befolyásoló tényező. Tehát ebben még az se mindegy milyen erősítővel hajtok milyen hangszóró rendszert.
Nem mellesleg a frekvencia egyensúly érzése lehet erősen alkalmazott hangerőszint függő is. Lásd a Fletcher–Munson görbék.
https://en.wikipedia.org/wiki/Fletcher%E2%80%93Munson_curves
Ez pedig szerintem a füleseknél még erősebben számító tényező mint a hangfalas cuccoknál.

Érdekesek a definícióid. Ha az első kettő igaz, a harmadik olyan hang, amely egyszerre független és függ az eredeti jeltől. Ami azért nem kis teljesítmény. :)

Ettől az elvi hibától függetlenül értem, mit akar mondani, kár, hogy nem igaz. Nemlineáris torzításra igaz, mert nyilván a felharmonikusokra gondol.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Akárhogy tűnődöm ezen, ha a frekvenciamenetet megváltoztatja, felharmonikus nem keletkezik, így aztán ez a torzítás éppen lineáris. Nemlineáris torzítás esetén felharmonikusok keletkeznek, hiszen szinuszos gerjesztésre kapok valami furcsán kunkorodó valamit.

Miért neked írom? :))

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

( zz7 | 2017. 09. 14., cs – 06:36 )

Én Scarlet 2i4-et használok Linux Mint alatt és nagyon szeretem. Igaz nálam a füles is kissé más kategória. A 2i4 Linux alatt is hibátlanul működik és minél jobb a fejhallgató annál inkább hallatszik hogy mekkora különbség van hangminőségben egy igazi stúdió cucc és az alaplapi hangkártyák között. Nem kicsi, nagy. A torz, zajos és szűk hang a tiszta, nagy dinamika és kiterjedt hanghoz képest. A 2i2 gondolom kb. ugyanezt hozza, hiszen a lényege hasonló mint a 2i4, legfeljebb a szolgáltatásaiban van különbség. A nem stúdiós, hifi célokra készített hasonló eszközök lehetnek olcsóbbak is, drágábbak is. Nekem annyira nincs jó véleményem róluk, mert ahogy a gyakorlatban tapasztaltam azok a jobban sikerült stúdió holmikhoz képest sokszor inkább mesterségesen színeznek és legfeljebb bizonyos egyébként se teljesen egyenesben lévő fülesekkel, hangszórókkal lehetnek elsőre megnyerőek hangzásra. De később és a magasabb szintű fülesekkel, hangszórókkal többnyire kiderül az igazság. És ez a fajta különbség ahogy tapasztaltam nem feltétlenül árkategória kérdése. A Shure SRH1540 fülesemmel hallgatva volt hogy egy 500.000 Ft-os elég speciális, hifire készített USB-s DAC és külön dobozos füles erősítő páros nem tetszett annyira hangra, mint a Focusrite Scarlet 2i4. A színezett egyedi hangzás a semleges egyenesben lévőhöz képest. Másban, zaj, dinamika, torzítások nem találtam hallható különbséget. Az árszint csak kb. tízszeres volt és nálam mégis a Scarlet 2i4 nyert.
Ezt tudja a 2i4 és a 2i2 is gondolom.
Szerintem ha nem azt veszed meg nem nagyon fogysz találni sokkal olcsóbban legalább olyan jót és később fogod megbánni.

( VincentV | 2017. 09. 14., cs – 23:35 )

Ha ennyire bejött a Scarlett, akkor miért nem jó belőle a Solo? Ha jól tudom, csak bemenetekben kevesebb. Aprós oldalakon vagy e-bayen egyébként ki lehet fogni olcsóbban is, szóval ha ezt a kettőt összerakod (Solo + használt) akkor máris eshet az ár akár a felére is.

( locsemege v | 2017. 12. 19., k – 23:04 )

hallatszik rajta, hogy nem szoftveresen tolom rá a basszust, hanem egy külön áramkör végzi

Ez olyan lehet, mint megérezni, hogy az imént egy hidrogén molekula elégetésével kaptuk a vízmolekulát, vagy a tengerben csopogott több ezer éve, s onnan lett lepárolva. Biztos az utóbbi vízmolekula kicsit patinásabb, az íze is más. ;)

Ha tippelnem kellene, szoftveres az, s egy DSP számolja, amit kell. De amúgy mindegy, mégis honnan lehetne különbséget tenni a kettő között? Ha analóg alkatrészek fizikájuknál fogva egy differenciál-egyenletet oldanak meg, ez mennyivel fog másabb eredményre vezetni, ha egy DSP számolás útján jut ugyanarra a következtetésre?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha szoftveresen állítasz feljebb hangerőt akkor a digitális hangfolyam bitjeit módosítod, míg ha erősítővel tolod fel akkor ott érintetlen hang-bitekkel dolgozunk.

Egyszerűen mondva: ha 16 bites hanganyagod van akkor egy hangminta 16 bitnyi sávban vehet fel hangerőt, a zenében előforduló leghalkabb és leghangosabb rész leírására 16 bitnyi tartományod van. Ha szoftveresen tolsz ezen akkor a leghalkabb rész szintje feljebb tolódik és pld 6 bit kihasználatlan marad, ezután gyakorlatilag 10 bit széles sáv fogja leírni a leghalkabb és a leghangosabb zenei részt a hangfileban. Ha nagyot tolsz rajta lehet hogy csak 4 bitnyi sáv marad amivel le kell tudni írni a leghalkabb és a leghangosabb zenei részt is. Ilyenkor hallhatóan megszenvedi a hanganyag a beavatkozást.

Mivel itt a basszus kerül kiemelésre a szoftveres equalizer a mély tartományban degradálná a bitszélességet a fentebb leírt módon, ezért ha tényleg külön erősítő áramkör van a mélytartományra az tényleg okos elgondolás, mert nem egy equalizer algoritmus piszkálná a hangfolyam bitjeit közvetlenül.

De szinte mindegy, már a stúdióban úgyis kinyomják a szemét a hanganyagnak "masterelés" címszó alatt, tisztelet a kivételnek. Onnantól tök mindegy már hogy 32 bites 192 khz-s flac lesz belőle, hangszerkesztőben megnyitva is látszik hogy 90%-ban egy tömör tégla a hangfájl és a maradék 10%-ban ugrál ki a pergődob meg egy-két hangosabb rész.

+1

Egyébként nagyon apró dolgokból lehet észrevenni. Vagy legalábbis ezek alapján gyanakszom erre a tulajdonságára. :)

Ha sokáig nem használom akkor basszusválasztó átkapcsolásakor pattan egy nagyon picit, ugyanúgy, mint a magas-alacsony impedanciaválasztó kapcsolójánál (bár ott szerintem csak egy ellenállás lehet elékötve).
Ha a kapcsolót nem "normális" tempóban hanem nagyon-nagyon lassan billentem át lehet hallani, hogy nem egyszerre kapcsolódnak át az oldalak üzemmódja, tehát az egyik már mélyebb, de a másik még nem és vica versa.
Meg hangzásából is valamilyen mértékben fel lehet ismerni, hogy szoftveresen van-e ráerőszakolva a basszus vagy egy külön váltó áramkör segítségével. Ezt előbb nagyon jól ki is fejtetted. :)

De persze nem kizárt, hogy szoftveresen végzi. Viszont ha igen akkor baromi jól.

Azt mind értem, amit mondasz, de ez nem egyéb, mint egy teljesen elméretezett, elfuserált implementáció. Az teljesen nyilvánvaló, hogy nagyobb dinamikatartományú ADC-re, DAC-ra, aritmetikára lesz szükségünk, mint amit eredményül kapni szeretnénk. A számításokat pedig lebegőpontosan, vagy fixpontosan ugyan, de jóval több biten végezzük. Azt érvként felhasználni, hogy a digitális eljárást elrontják, míg az analógot nem, olyan, mintha azt mondanám, építsünk zajos germánium tranzisztorokkal visszacsatolás nélkül linearitás hibával rendelkező equalizert, aztán csináljuk meg ugyanezt digitálisan jól, és jé, naugye, hogy az analóg megoldás a rosszabb! Hát persze, csak nem összehasonlítható a kettő, ha az egyiket direkt elszúrjuk.

Szóval azt értem, hogy az a bajod ezzel, hogy digitálisan el lehet szúrni a dinamikát, mint fényképezőgépeknél a digitális zoommal a felbontást, csak az a kérdés, hogy egyben muszáj is?

Ha néhány dB kiemelés esetében attól kell félni, hogy kikoppan a jel a számábrázolási tartomány szélére (-32768; +32767), akkor az nem etikus, hogy bezzeg az analóg erősítőt képesek vagyunk akkora tartalékkal tervezni, hogy az nem koppan ki a tápfeszültségre. Hasonlóképpen, ha betranszformáljuk a számábrázolási tartományba az egészet, s így megnő a kvantálási zajunk, az eredeti hanganyag kisebb felbontású lesz, akkor sohasem volt a DAC kellő felbontású. Erre a problémára amúgy talán meglepő módon a telefontechnika zseniális választ ad. Például a CCITT G.711 A-law szabvány olyan, hogy kis jelszintekre kicsik a kvantálási lépcsők, majd egyre nagyobb jelszintekre a felbontás is egyre durvább lesz, tehát nem lineáris amplitúdóban az A/D és a D/A konverzió. Ezzel elérik azt, hogy nagyjából 13-14 bitnyi felbontású hanganyagot 8 bitre tömörítve képesek átvinni a telefonvonali primer trunk-ön.

Szóval mindamellett, hogy tökéletesen értem, amit írsz, továbbra is az a véleményem, hogy teljesen mindegy, hogy egy DAC kimenetéből pottyan ki 3.027 V feszültség, vagy egy műveleti erősítő kimenetéről, mindkettő pontosan 3.027 V lesz az adott időpillanatban. Azzal takarózni pedig nem ér, hogy

a) a műveleti erősítőből ki tud pottyanni 3.027 V, míg a DAC-ból legfeljebb 2.8 V
b) a műveleti erősítő kimenetén megjelenhet a 3.027 V, míg a DAC-on csak 3.02 V vagy 3.03 V jelenhet meg

Ha ugyanis ezzel érvelünk, abban a pillanatben ismerjük el, hogy alulméreteztük a rendszert, hibásan terveztük meg, utána meg sírunk, hogy vacak az egész.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szóval azt értem, hogy az a bajod ezzel, hogy digitálisan el lehet szúrni a dinamikát, mint fényképezőgépeknél a digitális zoommal a felbontást, csak az a kérdés, hogy egyben muszáj is?

Nekem ez a bajom és örülök hogy látod te is! :-) Ez a "loudness war" ami már ~20 éve pusztít. Egy 1990-ben nyomott rock CD és ugyanaz 2005-ben remasterelve ég és föld. A remasterelt változat hangosabb úgy hogy ugyanott áll az erősítőn a hangerő potméter. Na most ez egy teljesen felesleges lépés volt a masterelés és a kiadó részéről. Ha én hangosabbat akarok akkor feljebb tekerem az erősítőn a hangerőt! Tehát lehetne jól is élni a digitális hanganyaggal (lásd 90-es évek eleje).

A digitális jelben nincs tartalék, ha feljebb tolják 15 dB-el a jelet akkor felülről a limiter algoritmusnak kell símogatnia minden kiugrást. Ekkor összeszűkül az eredeti sáv amelyben "lélegezhet" a zene. Hozok egy ósdi példát, ezt bakelitlemeznél nem csinálod meg, ugyanis ez kb az hogy a barázdákat mélyebbre vésed. A digitális technika kiküszöböli a zajokat, sustorgást, sercegést, de van olyan vetülete is hogy a zenei furnérozott-, sellakkozott trópusi-tömörfa bútorból ikea forgácslapos szerelt szart lehet pár perc alatt kókányolni.

Bocs ha off.

Úgy látom, igazán mély ellentét nincs a felfogásunk között. :) Lényegében kimondtad a valót: az analóg rendszereink kellő dinamikatartománnyal, az erősítőink kellő tápfeszültség tartalékkal vannak méretezve, ezzel szemben a digitális rendszereinkben alkalmazott lineáris 16 bites felbontás alulmúlja az igényeinket. Ugyanakkor, ha az eredeti felvétel esetén az analóg erősítőnkben nem lenne jelentős tápfeszültség tartalék, hanem táp közeléig merészkedne a jel csúcsértéke, s ezt kiemelnénk 15 dB-lel, úgy az erősítő is csúnyán beverné a fejét a tápba, hiszen ahhoz a 15 dB-hez kell 5.62-szeres feszültség tartalék, ami nem kevés. Ezekből egyébként egy pillanatig sem következik, hogy ne lehetne jól méretezett, kellő dinamikával rendelkező, megfelelő számábrázolást alkalmazó digitális elektronikát csinálni. Technológiailag képesek vagyunk rá, kérdés, akarjuk-e, használjuk-e, megfizetjük-e.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Létezik elég régóta ilyen technológia. Nézz utána pl. a SACD és DSDIFF formátumoknak! Sőt, még a dekódoláskor eredő 0dB "helyét" is meg lehet határozni. Azt az eredményt, amit így lehet elérni, nem lehet mondjuk a 192/24 felbontással visszaadni, mert más a kódolás elve. Ezt a hátrányt (lineáris PCM), a modern CD lejátszókban oversampling technológiával oldják meg.
A "loudness war" - jó esetben - teljesen másról szól. Hiába 0dB a plafon, van néhány hangmérnöki trükk, amitől sokkal hangosabbnak véled a hangot. A másik meg a régi szalagos felvételek újrakeverése. Vagy amit egyszer analóg hanglemeznél alkalmazatam a Ravel: Bolero digitalizálásánál. Világosan látszott, hogy az egyébként szigorúan monoton növekvő hangerő mellett kétszer szabályozták le, hogy beleférjen a 42dB dinamikatartományba. Még az is látszott, hogy mekkora volt a lépcső. Ezeket a lépcsőket szépen kiegyenesítettem, miközben az egyes szakaszokon más-más zajszűrést alkalmaztam. Így aztán egészen fogyasztható lett.
A DSP-s meglátásod tökéletes! A digitális hangerőt nem úgy veszed a felére, hogy elosztod kettővel. ;) Valami hasonló, de egy-két szűrőt illik utána alkalmazni. Sajnos ezek is zaj/torzítás szempontjából nem egyformák. Éppen ezért az is igaz, hogy mondjuk a CD-t eredményező digitális (stúdió minőségű) felvételek már az ősidőkben is 18, 20, 22 bittel készültek. A digitális igazgatás után a bitszámot le kell venni 16-ra, de természetesen a hanganyag fügvényében megfelelő szűrőkkel (akár lebegőpontosan számítva) korrigálni.
A digitális technika megjelent már az analóg hanglemezeknél is! Számítógép számolta, hogy mi kerül a lemezre egy fordulattal később. Ennek függvényében már előre megnövelte az előtolást, ha nagyobb hangerejű részlet következett (nehogy átszakadjon a két szomszédos barázda), és csökkentette kis hangerőnél (hogy több férjen a lemezre). A lemez Richard Wagner: Overtures Preludes, Herbert von Karajan, Berliner Philharmoniker 1975.
Egy erősítőnél nem "csak úgy" jön a túlvezérlés. A fent említett felvételt az eredeti szalagokról (1975!) remasterelték DVD-A formátumban (2001). Van rajta egy részlet, amikor a fffff hangerő után tovább motoszkál a zenekar -58dB környékén, majd belép a kórus -56dB megnövelt hangerővel. No, ezt kell tudnia szépen visszaadni. :)