Az együttműködés eddig tartott. Csütörtökön comex arról tweetelt, hogy a múlt hét óta már nincs kapcsolata az Apple-lel. Egy másik tweet-ben röviden arról is írt, hogy mi áll a szakítás mögött. Elfelejtett válaszolni egy e-mailre. A Forbes telefonon megkereste comex-et, aki elmondta, hogy a szóban forgó e-mail egy ajánlat volt arra nézve, hogy folytassa gyakornoki munkáját távmunkásként. Úgy tűnik, hogy az Apple-nél komolyan veszik az ilyen mulasztást.
Comex nem volt túl boldog a helyzet miatt, de mivel úgy tűnt, hogy változtatni nem tud rajta, csak annyit mondott, hogy "szóval ez van".
Hogy mivel fog most foglalkozni? Az egyetemi tanulmányaira összpontosít. Viszont - egyes iOS felhasználók bánatára - mostanában nem fog az Apple mobil OS-ének jailbreakelésével foglalkozni. Allegra elmondta, hogy az Apple-lel kötött munkáltatói szerződése valószínűleg megnehezíthetné a dolgát, ha a cég termékeinek visszafejtésével akarna foglalkozni. Nem biztos benne, hogy megszegné-e a szerződés szabályait, ha ilyesmivel foglalkozna, de valószínűleg igen.
Ettől függetlenül nem fejezi be a hackelést. Egy lehetséges jövőbeli célpont: "Úgy hallottam, hogy a Wii U egy hónapon belül kinn lesz."
A részletek itt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
kilóra megvásárolták
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az utolsó kommentjéből pedig arra következtetek, hogy most egy Nintendo ajánlatra vár éppen :D:D:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez mennyire zseinális, hogy olcsóért felveszik gyakornoknak szerződéssel, aztán megszabadulnak tőle.
Ugye minden munkaszerződés tartalmazza, hogy x ideig nem dolgozhat egyes konkurenseknek, ill. hogy a cégnél szerzett tudását nem használhatja a cég érdekei ellen. Bíróságon az életben nem bizonyítaná be, hogy a JailbreakMe n+1-et nem a cégnél szerzett ismereteit felhasználva készítette. Így kell valakit fillérekből semlegesíteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet én olvastam valamit rosszul, de mintha a saját hibájából szűnt volna meg a munkakapcsolata.
all resistance is useless
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyilván az ő hibájából kellett távoznia. Ettől ez még egybeeshetett a céges érdekekkel, szándékkal. Nem kellett ürügyet keresniük. Bár az, hogy távmunkát ajánlottak neki, már egy lépés volt a cégtől való kifelé paterolás felé.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A komment, amit másfél órával ezelőtt megírtam, de nem toltam be :)
Brilliáns, ahogy az Apple megoldotta, hogy félretegye a csávót. Gyere gyakorlatra. Itt a munkaszerződés (benne, hogy mostantól titoktartási kötelezettséged van), írd alá. Majd megvárták, amíg hibázik egyet és erre hivatkozva megváltak tőle. És ezzel el is van intézve, hogy soha többé ne piszkálja a cég termékeit, ha azt akarja, hogy az ügyvédek ne lihegjenek a nyakában.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kötelezte senki rá. Legalábbis nem tudok róla hogy fegyvert szorítottak volna a fejéhez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem volt olyan állítás, hogy valaki is kötelezte rá. A megállapításod helyes.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bezony. Az IT készségek és az ész nem mindig járnak karöltve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"... soha többé ne piszkálja a cég termékeit, ..."
Vagy legalábbis ne hozza nyilvánosságra. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„Allegra elmondta, hogy az Apple-lel kötött munkáltatói szerződése valószínűleg megnehezíthetné a dolgát, ha a cég termékeinek visszafejtésével akarna foglalkozni. Nem biztos benne, hogy megszegné-e a szerződés szabályait, ha ilyesmivel foglalkozna, de valószínűleg igen.”
Talán ha alaposan átolvasná a szerződést, akkor a „nem biztos” kezdetű mondatot pontosítani lehetne. Ha nem érti, akkor kiperkálhatná egy órányi ügyvédi tanácsadás díját. De az sem kizárt, hogy nem ér ennyit neki az egész ügy, mert mindig lesznek biztonsági hibát tartalmazó software-ek és/vagy hardware-ek.
Azonban a szerződés ismerete nélkül érdemben beszélgetni nem nagyon lehet a dologról.
-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nameg nem fizet ám olyan jól egy egy ilyen hack publikálása... Minek csináljon többet valamihez amit már ismer, amikor van megannyi más kihívás is? Önéletrajzon amúgy is jobban mutat ha 3 cuccot tört meg, mintha egyet 3x. ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Részemről nem is értem hogy lehet szerződést aláírni tulajdonképpen olvasatlanul.
"Talán ha alaposan átolvasná a szerződést, akkor a „nem biztos” kezdetű mondatot pontosítani lehetne. Ha nem érti, akkor kiperkálhatná egy órányi ügyvédi tanácsadás díját. De az sem kizárt, hogy nem ér ennyit neki az egész ügy, mert mindig lesznek biztonsági hibát tartalmazó software-ek és/vagy hardware-ek."
Az amerikai szerződések többtucat oldalasak, még az irreálisan piszlicsáré dolgokra is kitérnek sokszor. Emellett nagyon szépen el tudnak bennük dugni kitételeket. Az ügyvédi díjak pedig emlékeim szerint 150-200 USD/h körül kezdődnek. Sokan egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. A helyi, állami, szövetségi jog rendszerében pedig képtelenség önállóan megismerni amatőr szemmel a munkajog rejtelmeit, úgyhogy kell az ügyvéd mielőtt aláír az ember odakint. Magyarországon ez azért jóval egyszerűbb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kissé eltér a témától, de fel nem tudom fogni, hogy miért lehet értéket egyáltalán nem teremtő munkáért ilyen összegeket elkérni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert k.va sokba került nekik az egyetem és más sem csinálja meg olcsóbban. Persze, én is szívesen adok jogi tanácsot ennek a feléért, de arra nem is jár semmilyen garancia... ;) A tudást meg kell fizetni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az odáig oké, hogy a tudást meg kell fizetni. Csak az a baj, hogy itt az igény is mesterségesen generált (átláthatatlan törvények, jogszabályok, illetve az emberek egymás átb*-ra való bátorítása), az "elkészült termék" meg pontosan 0-val viszi előbbre az emberiséget. És még csak nem is szórakoztat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kezdesz poliverzum lenni ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Á, az képtelenség... :D Meg ez még nem is igazi összeesküvés-elmélet. Csak arról van szó, hogy ismerek párat személyesen, és néha kedvem lenne tankkal átmenni rajtuk. Semmi többről.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a tetves ügyvédek itthon sem állnak veled szóba 20 ezer ft/óra kiperkálása előtt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mennyiségi kedvezménnyel inkább 10. Viszont ingatlan adásvételnél a 0.5% elég durva óradíjra tud kijönni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az államnál reklamálj, hogy miét kötik ügyvédi ellenjegyzéshez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mintha valami olyasmi rémlene, hogy a valódi ügyvéd által adott jogi tanácshoz sem jár semmilyen garancia, nem csak a tiedhez. És úgy érzem, egész egyszerűen bizonyítható is, hogy ez nem működne, hisz akkor sosem lenne vesztese pl. egy pernek. Ha csak el nem kezd az ügyvéded "én elvállalom, de tuti vesztünk" - jellegű válaszokkal bombázni. Nyilván, ha te ezek után felfogadod, az nem a jogrendszert és nem is az ügyvédet, hanem a te szellemi szinvnaladat jellemezné.
(Az egy teljesen más tészta, hogy nem nagyon látom, hogy mi az isten haragjáért olyan irgalmatlan drága a jogi képzés, hisz felteszem anyagi kiadás jóval kevesebb van, mint mondjuk egy vegyészmérnök képzése során, ahol rohadtul nem lehet megúszni a kisérletezést vegyi anyagok nélkül, míg jogászéknál azért az ilyen jellegű költség jóval kevesebb. De ez mostantól ebben az országban már amúgy se probléma, nemzetveszejtő zsebmussolinink erőteljesen csökkenteni szeretné az ő szép szakmáját művelők utánpótlásának kitermelését.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól rémlik. Ez olyan mint a vállalkozás. A kapott információk alapján te hozod a döntést, ebből eredően a felelősség is a tiéd. Ezt jobb helyeken a tanácsadás kezdetekor ismertetik veled.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"de arra nem is jár semmilyen garancia..."
Azt hol hallottad, hogy bármilyen jogi tanácsért garancia jár? Ez se USA-ban se Magyarországon nincs így.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A garanciát a megkérdezett személy hírneve, szakértelme, és tapasztalata adja. Nem arra gondoltam, hogy az ügyvéd viszi el a balhét helyetted, hanem hogy nem is kerülsz olyan helyzetbe mert ő is jobban félti a nevét és így a keresetét.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A garanciát a megkérdezett személy hírneve, szakértelme, és tapasztalata adja."
Annak amiről te beszélsz nem garancia a neve, hanem hit. Vagy van alapja vagy nincs. Ha nem szakértő az ember, ezt nem tudja objektíven megítélni. Márpedig ha tanácsért fordul hozzá, nem szakértője a területnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem csak az amerikai szerzodesek ;) van ra pelda itthon is
___
info
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így van, amikor aláírtam a munkaszerződésem, nekem is egy ilyen 15-20 oldalas salátát adtak a kezembe (2 példányban :D). De nálunk jó arc volt a HR-es, aki az ügyet intézte, külön biztatott arra, hogy üljek át egy másik asztalhoz, és tüzetesen olvassam el az egészet (2szer, nehogy a két példány különbözzön!), és ha bármiben kérdésem van, szóljak nyugodtan.
----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
www.xonotic.org
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a csavo felvetelekor is teljesen nyilvanvalo volt, nem volt kotelezo elfogadni az allasajanlatot.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínű az alap tévedés ott lehet, hogy olcsó volt. Ha meg jó pénzt adott az Apple, miért ne vállalta volna el az ingyenes jailbreak kiadások helyett. De az Applenek meg gondolom megérte, hogy hatástalanította az egyik jailbreak lehetőséget.
"Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Btw. mennyivel másabb kirúgás után zsarolni a munkaszerződés 620. oldalán levő -3as betűmérettel írott kitétel alapján VAGY egy vadidegen embert -aki soha nem állt semmilyen szexuális viszonyban a szaros almával- beperelni reverse engineering-re fogott vád alapján?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért ilyenkor illik még egy ideig fizetni azt akivel ilyen szerződést kötöttek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hinnem, hogy nehez lenne a sracnak anonimkent folytatni ha akarja.
--
FeZo
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Javíts ki, ha tévedek, de nálunk cégnél sokszor a kódról fel tudjuk ismerni, hogy ki a szerző cégen belül. Ez egy amerikai ügyvédnek simán elég, hogy Comexboy-t gyanúsítással illesse egy per keretében.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy akadálya lehet ennek. Az ego. Sok ilyen "hackernek" az fizetség az elismerés. Ha az nincs, akkor nem biztos, hogy akarja csinálni.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Remélem kaszált ezzel a biznisszel. Azért távmunkában gyakornoknak lenni - úgy, hogy tudod, hogy az egész csak lekenyerezés - nem rossz állapot :-).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez a nyilatkozat csak a pr-kozlemeny. Ki tudja, mi lehetett a szinfalak mogott.
"Úgy tűnik, hogy az Apple-nél komolyan veszik az ilyen mulasztást."
LOL, hat persze ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni